*Jelen írás egy készülő Nietzsche-tanulmány része, mely arra tesz kísérletet, hogy a Nietzsche korai írásait uraló "grandiózus görög probléma" kibont(akoz)ását a későbbi - gyakran egymásnak ellentmondó - önkritikák, valamint az életmű egységének tényét sajátos módon "elő-író" Ecce homo fényében a stílus létrejövéseként értelmezze.

1. A. W. és F. Schlegel: Válogatott esztétikai írások. Budapest, 1980, Gondolat, 299. o.
2. F. Nietzsche: A tragédia születése. Budapest, 1986, Európa, 8-9. o.
3. F. Nietzsche: A filozófia a görögök tragikus korszakában. In Ifjúkori görög tárgyú írások. Budapest, 1988, Európa, 59. o.
4. Uo. 65. o.
5. "... érvényteleníti az igazi szövegértelmet posztuláló hermeneutikai vállalkozást, megszabadítja az olvasást a lét értelmének vagy a lét igazságának horizontjától és a létrehozott létrehozásának vagy a jelen jelenlétének értékeitől. Ami pedig ennek következtében kiszabadul, az nem más, mint a stílus kérdése, mint az írás kérdése, egy minden tartalomnál, minden tételnél és minden értelemnél erőteljesebben ösztökélő - sarkantyúzó művelet kérdése." ( J. Derrida: Éperons. Nietzsche stílusai. In Athenaeum,1992/3. 195. o.)
6. Vö. J. Derrida: Két kérdés aláírásokat értelmezve. (Nietzsche/Heidegger). In Literatura,1991/4.
7. F. Nietzsche: Mi filológusok. In Ifjúkori görög tárgyú írások. 183. o.
8. Uo. 213. o.: "Majd minden görög istenség többrétegű, egyik rétege a másik fölött, hol összenőve, hol épp csak hogy kielégítően összetapasztva. Tudományos szétválasztásukat alig tartom lehetségesnek, hisz nem létezhet erre alkalmas módszer: az a szegényes következtetés, amit analógia útján nyerünk, itt már igen jó következtetésnek számít." Lásd még: Kerényi Károly: Mi a mitológia? In Halhatatlanság és Apollón-vallás. Budapest, 1984, Magvető.
9. "Midász királyról járja a régi monda, hogy hosszú időn át űzte az erdőn a bölcs Szilénoszt, Dionüszosz kísérőjét anélkül, hogy elfoghatta volna. Mikor végre kézre kerítette, megkérdezi őt a király, mi a legjobb és a legelőnyösebb az embernek. Makacsul hallgat, és meg sem moccan a démon; ám a király nem enged, míg végül Szilénosz harsány nevetésbe tör ki, és így szól: »Nyomorúságos, egy napig élő, a gond és a véletlen gyermeke, minek kényszerítesz arra, hogy megmondjam neked azt, amit nem hallanod volna a legüdvösebb? A legjobbat te el nem érheted: a legjobb neked meg nem születni, nem lenni, semminek lenni. A másodsorban legjobb azonban neked: mielőbb meghalni.«" (A tragédia születése. 37-38. o.)
10. "Nem értik meg, mint van az, ami ellenkezik, önmagával mégis összhangban: visszacsapó illeszkedés, mint íjé és lanté." (Hérakleitosz. In Görög gondolkodók I. Budapest, 1993, Kossuth, 35. o.)
11. A tragédia születése. 188. o.
12. Uo. 89. o.
13. Uo. 90. o.
14. Uo. 17. o.
15. Mi filológusok. 259. o.
16. A német romantika kezdeti időszakában Friedrich Schlegel jutott hasonló felismerésre, mikor a tudomány és művészet történetét nevezte meg az új német mítosz egyedül lehetséges forrásaként. Vö. Lukács György: Novalis. In A lélek és a formák. Budapest, 1997, Napvilág Kiadó-Lukács Archívum, 63-78. o.
17. F. Nietzsche: A nem morálisan felfogott igazságról és hazugságról. In Athenaeum, 1992/3. 10. o.
18. A tragédia születése. 53. o. Lásd még: "Minél inkább felfigyelek ugyanis a természet e mindenható művészösztönére, az abban munkáló vágyra, hogy látszatot teremtsen s megváltásra találjon benne, annál elkerülhetetlenebbnek érzem azt a metafizikai feltevést, hogy a ténylegesen-létezőnek és ős-egynek, lévén ő egyszersmind az örökké szenvedő és az ellentmondásos is, a révült vízióra, a gyönyörteli látszatra állandó megváltása érdekében van szüksége: mely látszatot mi, akik teljesen abban élünk és abból állunk, a ténylegesen- nemlétezőnek kényszerülünk érezni, azaz az időben, a térben és az oksági viszonyok közt zajló szakadatlan levésnek, folyamatnak, más szóval: a tapasztalati valóságnak." (Uo. 42. o.)
19. Uo. 54. o.
20. A tragédia születésének Richard Wagnerhez írott előszavában Nietzsche jó előre bejelenti: "... [É]n a művészetben ennek az életnek a legmagasabb feladatát, a voltaképpeni metafizikai tevékenységét látom." (Uo. 23. o.)
21. A filozófia a görögök tragikus korszakában. 67. o.
22. "A filozófiának nincs joga a léthez, ezért a modern ember el kellene vesse és hasonló szavakkal kellene száműznie, mint amilyenekkel Platón utasította ki államából a tragédiaköltőket." (Uo. 66. o.)
23. F. Nietzsche: Az értékek átértékelése. Hátrahagyott töredékekből. Budapest, 1994, Holnap Kiadó, 71. o.
24. A tragédia születése. 65. o.
25. Mi filológusok. 108. o.
26. A tragédia születése. 6. o.
27. W. v. O. Quine: Az empirizmus két dogmája. In Magyar Filozófiai Szemle.
28. Vö. M. Heidegger: Az igazság lényegéről. In "... költőien lakozik az ember..." - válogatott írások. Budapest, 1994, T-Twins Kiadó-Pompeji, 37-41. o.
29. A filozófia a görögök tragikus korszakában. 59-60. o.
30. Nietzsche gyakran alkalmazza ezt az antropológiai oppozíciót. A tragédia születésében például a tragikus hős két típusát különíti el ily módon: a cselekvő hős Prométheusz és a bölcs "hősfeletti" Oidipusz példáját hozva fel mintaként. De A nem morálisan felfogott igazságról és hazugságról című írásban is arról beszél, hogy "már a cselekvés embere is az értelemhez és annak fogalmaihoz köti életét". (12. o.)
31. Itt tehát nem pusztán az előkelő morál-szolgamorál megkülönböztetésről van szó, melyet Nietzsche az Adalék a morál genealógiájához című írásában részletesen t árgyal, hanem egy olyan kultúráról, melynek istenei éppen a bűnt (a bűnösséget) legitimálják metafizikai szinten, s csak másodsorban legitimálnak bármiféle morált, a maga relativitásában. ,,Ostobaság, esztelenség, egy kevés zűrzavar a fejben: ennyit a legdaliásabb, legszebb idők görögjei is elismernek önmagukról - mindössze e kifejezésekkel magyarázva sok sorscsapás és szerencsétlenség eredetét. Tehát ostobaság és nem bűn! ... »Minden bizonnyal egy isten vette el az eszét« - gondolta végül fejcsóválva ... Ez a megoldás, ez a kiút jellemző a görögökre ... Ekképpen szolgáltak arra hajdan az istenek, hogy bizonyos mértékig igazolják az embert még a rosszban is, a rossz okául szolgálva: akkoriban nem a bűnhődést, nem a büntetést vették magukra, hanem - nemesebb módon - a bűnt ... " (F. Nietzsche: Adalék a morál genealógiájához. Budapest, 1996, Holnap Kiadó, 100. o.)
32. Mi filológusok. 203. o.
33. ,,(A kultúrának) ... eddig csak egy tökéletes formáját ismertük, a görögök mitikus és szociális alapokon nyugvó városkultúráját, és egy nem tökéleteset, a rómait, mint az élet dekorációját, amit a görög kultúrából merített." (Uo. 233. o.)
34. Uo. 225. o.
35. Uo. 220. o.
36. ,,Ha úgy képzeljük, hogy a jellem lassan alakul ki, akkor mi az mégis, ami végül ilyen sok egyediséget hoz létre? Talán az egymás közti hivalkodás, a versengés?" (Uo. 205. o.)
37. F. Nietzsche: Bálványok alkonya avagy milyen is a kalapácsos filozófia. In Ex Symposion, Nietzsche-különszám. 1994, 4. o.
38. L. Wittgenstein: Észrevételek. Budapest, 1995, Atlantisz, 96. o.
39. Vö. Tatár György: Az öröklét gyűrűje. Budapest, 1989, Gondolat.
40. "... kétségtelen, hogy a görögöknél némely dolog igen kedvező az egyén fejlődése szempontjából, de nem a nép jósága, hanem a gonosz ösztönök harca miatt." Mi filológusok. 109. o.
41. "Az ilyen emberek saját naprendszerükben élnek, ott kell őket felkeresni." (A filozófia a görögök tragikus korszakában. 95. o.)
42. Vö. Schlegel: Athenaum-töredékek. "Azokat a filozófusokat, akik nem állnak szemben egymással, többnyire csak együttérzés köti össze, nem együtt-filozofálás." (In i. m. 280. o.)
43. F. Nietzsche: Ecce homo. Göncöl Kiadó, 16-17. o.
44. A filozófia a görögök tragikus korszakában. 66. o.
45. Uo. 56. o.