Janusz Drzewucki
Tél közepe, álmodj

Tél közepe, tél veleje, fagy
mint a veszett fene, mintha mi sem történt volna,
a Jubileumi Stadionba megyek, hogy
kígyóméreg-pasztát vegyek orosz
testvéreinktől. A Poniatowski híd aszfaltja
csillog, mint az ametiszt, lassan közeleg
a délidő, erőre kap, felsugárzik,
megszépül, nincs is tökéletesebb,
mint egy fagyos januári szombat, amikor azúrkék
az ég, a Visztula vize sötétkéken hömpölyög
a rézszín jégtáblák alatt, és jobb, lehet,
hogy a legjobb, ahogy most van.
Minden arra utal, hogy a világ
fennmarad, legalább még pár napig,
annál is inkább, hogy nálunk reggel óta
Wynton Marsalis, Branford öccse
játssza színarany trombitáján
a mindennapi örömöt, hitet, szeretetet,
a reményt. Félelmetesen konkrétan játszik,
ahogy csak kevesen tudnak azok közül, akik
New Orleansben születtek, ahogy senki, egyszerre
könnyedén és súlyosan, dúrban és mollban, úgy veszi
a magas C-t, mintha csak ásványvizet inna.
Nincs semmi dolgod egész nap,
alhatsz. Álmodban várj rám. Aludj, álmodj.

Keresztes Gáspár fordítása