Főoldal Könyvespolc Társalgó Keresés Könyvajánló
Georges Schlocker: Az irodalom aranybánya

Georges Schlocker

Az irodalom aranybánya

A díjosztók, maguk is írók és kritikusok, évek óta három-négy kiadónak kedveznek, azoknak, ahol ők maguk is publikálnak. A kéz kezet mos elvének érvényesülése bajosan zárható ki

 

 

Az irodalombolondok hazája

A nagy francia irodalmi díjak körüli felhajtáshoz hozzátartozik az is, hogy a nyilvánosság a száját húzza. A médiák fáradhatatlanul gáncsokodnak, mikor azonban beköszönt a november, és minden hétfőre jut egy regénykoronázás, várakozásteljesen gyűlnek notesszal, mikrofonnal, kamerával az étterem elé, ahol a döntőbírák ebédjük fölött meghozzák az ítéletet.

Egy órakor, vagyis a déli krónikával egy időben hirdetnek győztest. Lóverseny íze van a dolognak. Valóban, nemcsak a befutó neve hangzik el, hanem a második, harmadik helyezetté is, meg hogy ki-ki hány szavazatot kapott. Ebből a nagyérdemű számára nyilvánvalóvá válnak az erőviszonyok a tíz tagú grémiumon belül. A szavazatarány a kérdéses regényeket néhány nap múlva ékesítő haskötőn is szerepel.

Öt órával az eredményhirdetés után "egész Párizs" kivonul a díjazott kiadójához, ahol a vendégeket ízes falatokkal és pezsgővel várják.

Bármit kóstál is egy ilyen ünnepség, eszmei hozadéka tetemes, elvégre a díjazott kiadó és szerző megfogta az Isten lábát. Napokig körülzsongják őket a médiák. "Figaro" és "Le Monde" formátumú lapok a címoldalon foglalkoznak legalább egy hasáb terejedelemben a reflektorfénybe állított ópusszal. Ilyenformán az irodalom a köz szemében ugyanolyan jelentőségre tesz szert, mint a politika. Hiszen az egész ország böngészte előtte hetekig az ítészek által nyilvánosságra hozott könyvlistákat. A díjakra való tekintettel a francia kiadók vagy négyszáz regényt dobnak piacra év vége felé. Hatot tüntetnek ki, hogy a széles nagyközönség tartós kegyeibe ajánlják.

 

Az öreg hölgy nagydíja

A díjvásártól függetlenül, egy héttel elébe vágva adományozza a Francia Akadémia a maga "regény-nagydíját. Csakhogy a "halhatatlanok" babérkoszorúja korántsem olyan jó reklám, mint a Goncourt- vagy a Renaudot-díj. Akit az "öreg hölgy" -- így szokás tiszteletlenkedni az Akadémiával -- kitüntet, a többi díjnál nem rúg labdába. És mert az Akadémiát belengi némi dohszag, a szerző az eladott példányok számát illetően is csak rosszabbul járhat. (A Francia Akadémia Nagydíja: Pascal Quignard: Terrasse a Rome /Római terasz/. Gallimard.)

 

A bombaüzlet

Franciaország hagyományosan irodalombolondok honának hírében áll. Tény, hogy az irodalom évszázadok óta bevett beszédtéma, tehát a társadalmi érintkezésben fontos szerepe van. A lótenyésztés meg a lóverseny a britek szenvedélye, a franciákat a regények kiötlése és mindenekelőtt nyelvi megformálása hozza lázba. Ha azt nézzük, hogy a francia olvasók milyen töretlenül érdeklődnek mindenfajta irodalmi közlés iránt, megállja a helyét Mallarmé verdiktje, miszerint a világ arra való, hogy megírják.

Demisztifikálás ide vagy oda, az olvasók mindmáig nem pártoltak el a minden ősszel díjazott regényektől. A sajtó untig gyalázkodott, hogy kolosszális üzletről van szó, és a díjak csak azért vannak, hogy mindenki tudja, mit kell ajándékozni karácsonyra. A díjosztók, maguk is írók és kritikusok, évek óta három-négy kiadónak kedveznek, azoknak, ahol ők maguk is publikálnak. A kéz kezet mos elvének érvényesülése bajosan zárható ki Vagyis manapság - kivételes esetektől eltekintve - a Gallimard, Le Seuil, Grasset istálló kiadványai a biztos nyertesek.

A sajtómind gyakrabban szóvá is teszi, hogy milyen ritka eset, amikor egy- egy kibic-kiadó, mint az Albin Michel vagy az Editions de Minuit bekerül a kitüntettek sorába és ők is részesesülhetnek a megtiszteltetésben, jobban mondva a bombaüzletben. Szabályt erősítő alibi kivételek.

 

A Goncourt-díj

A Goncourt-díj ékes példája a kritériumok átszabásának. A Goncourt testvérek a huszadik század hajnalán a lappangó tehetségeket szándékoztak díjukkal felkarolni. Mikor azonban néhány éve a díjar az irodalomtörténetbe régesrég bevonult Marguerite Duras kapta A szerető-ért, egyértelművé vált, hogy többé nem "írót avat", mint eredetileg. A díjak végül maguk leplezték le, hogy marketingfogás céljaira szolgálnak- . Egy Goncourt után a kérdéses kiadó érdemi reklámbefektetés nélkül négyszázezer példányon adhat túl. Hozzávetőleg ugyanerre számíthat a Femina-díj nyertese. A Médicis-díjnál ingadozóbb a példányszám, de kétszázezer alá elvétve csúszik.

Itt már felmerül a rémkép, hogy a francia irodalmi díjak az olvasóközönség konformizmusát szolgálják ki, holott kezdetben éppen ennek üzentek hadat. Nem légből kapott bizonyos éles szemű megfigyelők gyanúja, hogy a szerzők regényeik cselekményét és stílusát eleve az ítészek ki nem mondott preferenciáihoz igazítják. Megérne egy stíluskritikai elemzést a Goncourt-díjas regények CD-n nemrég könyvkereskedői forgalomba került összkiadása.

Idén Jean-Jacques Schuhlt jutalmazták Goncourt-díjjal Ingrid Caven című regényéért. A hatvanon túli szerző kerek húsz év hallgatás után Rainer Werner Fassbinder egykori énekesnő-feleségének életútját tárja elénk. Schuhl figyelemreméltó író, a fentebb taglalt hatásvadász konfekciópózok távol állnak tőle. Oknyomozásának és stílusának odaadó komolyságával aratott osztatlan elismerést a kritikusoknál. Ugyanakkor az sem elhanyagolható, hogy a francia nagyközönség olthatatlan vonzalmat táplál a német színészek és sanzonénekesnők iránt. Ingrid Caven, aki testi fogyatékos, majdnem vak,csupa élniakarás fiatal színésznőből nőtte ki magát a film és kabaré csillagává, valóban regénybe kívánkozik.

 

A Femina-díj

A jósok tudni vélik, hogyan kotyvasztható a nyalánkság, amely garantáltan megejti Párizs nyugati felének szolíd dámáit és elhódítja a Femina-díjat. A pálma most Camille Laurens-é lett. Mintapéldánnyal állunk szemben. A nyelvi elegancia és a szereplőkkel való rugalmas azonosulás jó ómen a "Femina-könyv"-höz. A díjnyertes cím, Dans ces bras-la /Ilyen ölelést/, megfelel az önéletrajzi fogantatás elvének: a főszereplő előtt hímnemű egyedek parádézzanak. A csiklandós erotikus sejtelmek arra ösztönzik az olvasót, hogy kövesse a mese szálát és belehelyezkedjen az eseményekbe.

 

A Medicis-könyv

A "Medicis-könyv" viszont tanúskodjon kortársi problémaérzékenységről; itt fiatalabb, A gondolkodásban örömet találó zsűritagok is voksolnak. Most ősszel Michael Ondaatjétól az Anil és a Matróz /ezzel a címmel jelentette meg az Európa Könyvkiadó 2000 karácsonyára Greskovits Endre fordításában/ tarolt: a szerző visszatér szülőföldjére, Sri Lankára, "törvénytelen kivégzéseket" tisztázandó. Ondaatjét Európa-szerte régóta ismerik a művelt olvasók, de akkor sem francia szerző. Személye reformtendenciára világít rá, amely néhány év óta érvényesül a Femina- és a Médicis-díj odaítélésénél: külön kategóriában jutalmaznak külföldi könyveket, ha a francia közönség fokozott érdeklődésére méltók. Ezesetben nem a forgalom a lényeg: a díjosztók nem a kiadói stratégiákat képviselik, hanem az elkötelezettségüket. Summa summarum: nemzeti sport a regényírás, és Párizsban késő ősszel aranybánya várja a maroknyi kiválasztottat.

A Gimnazisták Goncourt-díja

Az üzleti szempontokat szem előtt tartó hivatásos irodalom-termelők rutinrendezvényei ellenében néhány év óta mozgolódás észlelhető az országban, horderejét egyelőre nehéz megbecsülni. Nincs újság, amely ne ejtett volna szót a "Gimnazisták Goncourt-díjá"-ról, amelyet napra, órára ugyanakkor adnak át, mint a hivatalosan, Párizs szívében, a médiák kereszttüzében kiosztott eredetit.

Az "ellen-Goncourt" hátat fordít a fővárosnak. A szavazás eredményét Rennes-ben hirdetik ki, éspedig gimnázisták, akiknek arcáról csak úgy süt az irodalom szeretete. Fütyülnek az üzletre, nepotizmus náluk nem jön szóba.

Országszerte 52 gimnáziumban olvassák a diákok a Goncourt-akadémia sajtóban közzétett válogatásának tételeit. A közönség olvashatnékjának felkorbácsolására ugyanis a párizsi döntőbírák hosszú évek óta meglobogtatják a díj-esélyes könyvek jegyzékét. A díjkiosztásig hátravan fél év, de az utóbbi időben gyakorlatilag soha nem térnek el a megadott szerzők körétől. 15-17 éves zsűritagok szám szerint tizennégyen képviselik olvasó gimnazistatársaik seregét: ítéletet hoznak, eldöntik, szerintük melyik könyv ábrázolja leghívebben a mát, melyiket olvasták legszívesebben.

A helyszín Afrika, ahol a serdülők is kalasnyikovval járnak, és nem ügy embert ölniük. Ezeknek a fiataloknak senkije sincs. Akasztófahumorral beszélnek arról, hogy egyetlen esélyük a túlélésre a háború, egyetlen reményük, hogy nem esnek el. Érthető, hogy a gimnazisták azonosulni tudtak ezzel a könyvvel. Ennek a regénynek, Ahmadou Kourouma a Seuil kiadónál megjelentetett Allah n'est pas obligé /Allah nem köteles/ című, korábban már Renaudot-díjas könyvének adták az "ellen-Goncourt"-t.

Országos méretű ellenakció; anyagi támogatás is kell hozzá; ezt két év óta egy fényképezőgépeket, elektronikát és gimnazista tankönyveket forgalmazó nagyvállalat, a FNAC biztosítja. A szponzor a hivatalos kultúrgépezet ellenzékeként, a szokatlant pártoló felforgatóként akar színre lépni, hogy mint a "másfajta könyv" élharcosa vonuljon be az olvasói köztudatba. Helyi és országos lapokban egészoldalas hirdetéseken kiáltja világgá szerepvállalását. A tömegterjesztésnek (Melyiknek? ez nem világos)rendszerint felróják, hogy csak a kapós címeket kínálja. A FNAC az "ellen-Goncourt"-ral fitogtatja, hogy nem kockafejű.

Kiss Zszusa fordítása

Európai füzetek 1999-2000.
© Európai kulturális füzetek 1999-2006.   Minden jog a szerzőké illetve az örökösöké.