Főoldal Könyvespolc Társalgó Keresés Könyvajánló
SLOBODAN SNAJDER - CONFITEOR

SLOBODAN SNAJDER

BEVEZETŐ

Miért?

Sokszor volt Sinkó, brechti megfogalmazással élve, "üres papírlap, amelyre a forradalom írja parancsát". Szelleme valami visszafojtott dialektika jegyében fejlődött. Ez a szellem igencsak tézisekben és antitézisekben szokott gondolkodni, hogy azután semmisnek tekintse azt a szintetikus következtetést, amely az élete során néhányszor, egészen bizonyosan a végső megoldás: az öngyilkosság vagy a szellemi halál felé kergette volna.

Sinkó ilyenkor egyszeriben változtat az egész feltevésen, rendszeren és okfejtésen, amelynek keretében addig a kérdése megfogalmazódott, magán a dolgon, amelytől függött, és amelyre alapozódott (gestellt, Stirner). Micsoda következetlenség! - mondanák (és mondották is) egyesek.

Elvégre Sinkó nemcsak menekül, ő meg is menekült. El lehet képzelni a közép-európai entellektüel elkínzott lelkét, amely végre látja, vagy látni véli (számára ebben van a különbség, és neki csak ez a fontos) az isten, illetve a forradalom arcát, amint üdvözülten lebeg a "forradalmi kalendárium" több szentjének társaságában. Sinkó, ahogy Krleža mondaná, megérte eszméinek valóra váltását.

Ha viszont így áll a dolog, akkor minek a dráma? Méghozzá ilyen mártíriumként kibontakoztatott, végtelenül pretenciózus, egy későbbi kor világosan kiolvasható jegyeit magában hordó, és amelynek írója végső nemtörődömséggél viseltetik az iránt, hogy mit lehet tudni vagy akár csak halványan sejteni is az adott történelmi pillanatban. Hiszen Sinkó Ervin a maga kacskaringós módján mégis annyi mindent szóvá tudott tenni, és valamennyi választását, még a téveseket is (ugyan ki merne pálcát törni felettük) annyira szívvel-lélekkel és olyan maradéktalanul megélte, hogy nehéz őt egységes, alkalmas, úgymond hálás drámatémaként el képzelni.

Minden szakítása, de minden kötődése is teljes volt és végleges:

Sinkó az emlékezésnek sajátos optimizmusával ismételten kiradírozta ama brechti papírlapot, hogy a parancs mindig újból ráíródhassék. Ez inkább egy hősköltemény tárgya lehetne, amelyben hajnalonként a hős újraindul a maga meg nem született alakjai elé. Van tehát ebben az életben valami lineárisszerű, valami előrelátható. Az EGY REGÉNY REGÉNYE tájékozott olvasója, ha csak egy szikárnyi érzéke is van ahhoz, ami emberi és irodalmi, nem kísérheti szorongás nélkül Sinkó és Sinkóné leningrádi querens-ét: mennek a gyerekek a ragyogóan kivilágított karácsonyfához, de ami alatta van, a semminél is kevesebb. A szánalom biztosra vehető. Van itt azonban egy „de”. És az én drámám emiatt a „de”' miatt íródott.

Minden bizonnyal sajnálni fogjuk őket. Hiszen ők ketten több szempontból is klasszikus outsiderek, és a világgal való nézeteltérésük valamennyi ismert nyelven kifejezhető. Amint Moszkvában rájuk ütik a pecsétet, hogy még nem pokolra valók, vagy hogy ott pillanatnyilag minden hely foglalt, máris biztosított számukra a pokol tornáca.

De ha az ember az így alakuló sorsokat kíséri, az empátia, a beleélés nem maradhat meg csupán a részvétnél. Én legalábbis... intenzíven és extenzíven, széltében és hosszában... helyesléssel és sajnálkozó mosollyal olvastam Sinkót, rettegve, sőt anagnorisztikus szorongással is. Nyomon követtem, hogyan dolgozza ki az alibijeit (azt mondja, fogalma sem volt a siket vermekről, amelyekben emberek ezrei tűntek el; azt mondja, nem is sejtette, hogy a "kenyér" feliratú, rohangáló teherautókban emberek vannak, akiket most hurcolnak el, legtöbbjüket örökre); nyomon kísértem, hogyan próbál a "forradalmi romantiká' egy bizonyos alfajával trafikálni, egyszerre igyekezve nemcsak túlélni, de a feladatát is teljesíteni; egyszerűen belülről követtem őt nyomon. Ezért a CONFITEOR kombinálja a látószögeket, váltja a lencséket: alapjában véve olyan embernek a belső látásáról van szó, akinek azt, ami neki a legbensőségesebb, legintimebb szüntelenül a legkülsőségesebb fenyegetésként adagolják. Sinkó mindig ezen a horizonton belül van; de... és ez az a "de", amelyről itt beszélek, és amelyet ellentétek összekötőjeként a drámám alapjának tekintek, olykor felette is áll, és ezekben a pillanatokban iszonyatos a magánya, az outsider volta pedig teljes és elviselhetetlen. (Rothbart Irma itt nem sokat segít; ő ugyanannak a hangja, ő Ugyanaz).

A minden idők pestisétől pertinensebb, fiktív belső ellenségtől körülvett és fertőzött Moszkvában Sinkó egy alkalommal csüggedt összegezésként jegyzi fel: ,Én nem vagyok ellenség". S én, a szillogizmus zárótételében, itt is hallom azt a de-t: De minden arra utal, hogy az legyek, tehát hogy az vagyok. És tovább: Mennyi részem van ebben nekem is? Az "én" itt nem éppen akárki, és nem sok köze van a pszichológiához. Ha megnézzük, hogy mi mindenből tevődött össze a Sinkó intellektuális habitusa erre a következtetésre jutunk: az szinte minden. Spitzernek, a fiatal szabadkai szociáldemokratának (a Sinkó csak álnév) könyvtár állt a rendelkezésére, amelyet, amennyire csak tőle tellett, ténylegesen szellemi birtokába vett. Minden összeomlás a maga teljességében csak újabb tapasztalatokkal gazdagította. Visszakozás és az aktivitás újjászerveződése - mondaná Freud. Sinkó életében a szociáldemokrata internacionálé széthullása és Kun Béla kommünjének bukása után ezt Kierkegaard abszolútum felé vezető magányos útjai jelentik; ezt jelenti Tolsztoj, Nietzsche a "tolsztojánus krisztianizmus", a vágyódás az új szintézisre. Moszkvában megkísérelte felfedezni saját, már igényesebb, kritikusabb kommunizmusát, amelynek hibái fájdalmasabban, szinte személyes katasztrófaként érintik. Teljes szakítása - Moszkvából való távozása után - inkább valami pánikszerű menekülésre hasonlít a vészkijáraton át. Süti a talpát sans doute, de a feje is tüzel. Az ő számára, úgy érzi, a kommunizmusnak befellegzett. Zágrábban és Drvaron, a második világháború idején elveszett embernek látszik.

A régi vilagítótornyok kialudtak, és a lélek kikötőjében állhatatosan dúl a vihar. A templomok romokban hevernek, és a hit dolga csehül áll. Sehova nem tartozóan, a többszörös kötődésektől és szakításoktól mintegy örökre megbélyegezve, Sinkó a menekülők táborában találja magát~ ismét, tartós létformájában, hiszen ő épp ott van odahaza, ahol nincsen otthon. Hogyan érezhette magát? Látta Sinkó Kun Bélát Moszkvában, úgymond rossz bőrben, amint szemléli a sztálinizálódó Moszkvát: nézi Kun Béla, mivé is lett volna a forradalom, az övé, a pesti is, ha győzött volna. És elhurcolják saját! kívánságára.

És Sinkó? Sinkó is olyasvalaminek a csíráit szemléli, ami ismerősnek tűnik számára (hiszen a sötét erdőkben Titóról is, Sztálinról is szól a dal), de egy s más olyant is lát, ami lényegesen különbözik az addigi tapasztalatoktól. És neki ismét kedve kerekedik kibetűzni a személyére és képességeire szabott rendelést. Mondom; ez a sinkói "én" szinte a mitikus - értelmiséggel azonos, aki habitusában hordja mindazt, amit Európa kultúraként ismert el. És ő ezt minden alkalommal felajánlja, felmutatja a forradalmi istenségnek. Még az egészen gyenge partizánjelenetek írása is, amihez el kellett felejtenie mindent, amit tudott, s aminek során "le kellett ereszkednie" áz írástudás legalacsonyabb szintjéig, hogy felemelkedhessen a harcos szintjére, még ez is kulturális tett volt: ezt követelte az idő, ez volt a napiparancs, a forradalom rendelése.

Természetesen Sinkó, e szerint a rendelés szerint alakítja át, bővíti ki a habitusát: egyes szövegvariánsaiban még meg is hamisítja a Tájékoztató Iroda határozata előtti és utáni kéziratait, ő is azt teszi, amit a többiek, és a juvenáliákban olyan színpompásan ünnepelt "eszményképekkel" való leszámolásában még Nietzschére is rájár a rúd. Hogy eleget tegyen lelke hívő részének, amely az abszolútumban keres megváltást, Sinkó igyekszik elfojtani szelleme szkeptikus szokásait, amelyek az említett európai értelmiségi habitus lényeges alkotó elemei. Ennek az "énnek" a mélyén ebben a gigantomachiában, amelyben a harcos tőke valamennyi ellenfele nagybetűvel íródik (Forradalom, Abszolútum, Ember) félelem és kétség, utálat és önutálat lapul. Egy de:

(De) én nem vagyok ellenség.
A forradalomból thermidori reakció lett.
(De) A Szovjetúniót külső ellenség gyűrűje veszi körül.
Ez nem szocializmus.
(De) a határokon ott acsarkodik a fasizmus.
És ismét ama legfontosabb:
Én meg vagyok ellenség.
(De) mennyi részem van ebben?

Sinkó - Krleža? Európa temetőiben turkáló két apatrid? Az Aretaioszbeli krležai, de másmilyen összetételű. "De mindebben (az egész ideológiában, kultúrában, felépítményben) ott a majom keze nyoma". Sinkó, ha szóval nem is, de az egész élettel, amelyet ebben a drámában felkínálunk, ennek az ellenkezőjét mondja: De az ideológiában mint represszióban a szellem kezének is ott a nyoma: azé a szellemé, amely regényeket, verseket ír, és amely megírta a MOSZKVAI NAPLÓT. És nincs egyetlen (gonosz)tett a föld kerekén; amelyet ne mentegetnének az értelmiségiek is.

Ellenkező előjelekkel felismerhetjük itt a HORVÁT FAUST-beli kérdések struktúráját. A (puszta) humanizmus szembe helyezve azzal, amit a CONFITEORban sztálinizmusnak hívnak, már nem szül történelmet; még csak utópiát sem.

Akkor hát, végül is mi van?

A forradalom, mint ama Saturnus, felfalja saját gyermekeit, azok pedig eközben sikoltoznak. Igaz, csak fojtott hangon, mint valami csehovi szalonban, ahol csendnek kell lenni, hogy hallani lehessen, hogyan dől romba a kinti világ. Hiszen Csehov fojtott hangon, és talán annál nagyobb (erővel azt hirdette (CSERESZNYÉSKERT), amit a századelő Oroszországá- ban a háztetőkről kiáltoztak, amíg csak fel nem gyújtották őket. Alattuk korhadt volt minden. De hát tulajdonképpen mi épült fel az üszkös romokon? A világ chiliasztikus lázban égett, Nina Zarecsna (SIRÁLY), akárcsak Czóbel Sarolta magyar költőnő, elment a Nagyvárosba és a Forradalomba amely őt Saturnus módjára felőrölte. Az értelmiségit, a betekintéssel bíró embert, akinek feladata megmagyarázni, hogy mi is történik valójában, meglehetősen abszurd váddal illetik, persze, ez a vád pontosan ugyanaz, amivel a vílág hatalmai, az egyház, az inkvizíció az állam mindig is illették: hogy reményét vesztette. Ezek szerint: a pokol tornácára vele! Dante azonban, mint ismeretes, ezen a nem valami nyájas szellemtájon helyezte el úgyszólván az egész kereszténység előtti kultúrát, költészetet és orvostudományt. A társaság itt nem rossz, és aki akar, hexameterekben is társaloghat. De hát végül is mi van? Mi marad a szellemnek? Tartalmatlan játék, remény nélküli vágyódás, tülekedés az árnyékok tömegében, amelyek, akárhogy is vesszük, mégiscsak elmaradnak az élet mögött? Akkor hát milyen értelemben "menekült meg" Sinkó, hol az ő Vergiliusa és az ő Forradalma?

Amint a drámám olvasása során ki fog derülni, a CONFITEOR némi igazmondó könyörtelenséggel viszonyul Sinkó Ervinhez, és legalább olyan kíméletlen vele szemben, mint amilyen ő volt önmagával szemben. Ő értelmiségi hívő, de az a fajta, amely nem alkot egyházat, mert ahhoz túlságosan szkeptikus, és a túl sok lényeges tapasztalás folytán átlát a dolgokon.

A megtestesült sóvárgás lénye, a vele perlekedő tudás lénye, a megtestesült viszály lénye, ez Sinkó Ervin. Ezernyi hibája van, és ezernyi dolgot tud: úgy beszél, ahogyan a dantei Pokolban is beszélnek, és olyan nyelveken, amelyeket már elfeledtek (Dante: Pokol, VII. 1. és XXXI. 67); valójában inkább olyan nyelvről van szó amelyet még ki sem műveltek, s nem olyanról, amelyet már elfeledtek. Erős zászlóra vágyik, de az olyan is legyen, amelynek még nincsen országa. Akár csak Oidipusz a jósda szavában, ő a még meg nem született. De tekintve, hogy élete bevégeztetett, ő egyben az is, aki ismét születni vágyik.

Így azután a brechti értelemben vett "üres lapok" forradalmát csak a forradalom nevében lehet kétségbe vonni. A hívő értelmiségi nem tagadható meg önnön szkeptikus átrendezésével, hanem csak valami sóvárgó lény nevében, amely nem valami szép, mint ahogy Sinkó Ervin sem volt szép szellem (homogén, kerek egész, ellentmondás nélküli), egy lény nevében, amelyet legfeljebb olyan értelmiséginek szabadna neveznünk, akinek világalakja még nem született meg.

A CONFITEOR c. drámában Sinkó és a személyek többsége az elodázást testesítik meg. Ennek ellenére ők ezerszer életesebbek azoktól a felvilágosult makimajmoktól, akik a mai világ romhalmazain ücsörögve morcosan bizonygatják, hogy már minden meqtörtént.
A CONFITEOR végső fokon a kommunizmus drámájából próbál valamicskét kifejezni.
Félelem és szánalom? A régiek ilyenkor hozzáírták: katarzis. Új nap a tragikum orgiája után; kezdet, feltételek nélkül.
Attól tartva, hogy manapság a katarzis a csájákra és hashajtókra vonatkozik, mi ezen a helyen egy dantei idézettel csak vágyódást írunk drámánk elé:

Csak ily hiány, nem más bűn vagy zsiványság
okozta vesztünk, ily hiány okozta,
hogy életünk reménytelen kívánság.

(Dante: lSTENI SZÍNJÁTÉK. Pokol. IV. ének. A Pokol tornáca. 40.)

FORRÁSOK

A háború után nálunk megjelent FALANGA ANTIKRISTA I DRUGI K0MMENTAR1 [Az antikrisztus falanksza és más kommentárok] című esszékötetben - amely az időtlennek, az ápolt szintnek és a pillanat megrendelésének különös keveréke - egy helyen ez áll: "Az idő majd különbséget tesz a között, amit gondoltunk, és a között, amit mondtunk".

Goromba beismerés: "az ész nyilvános és privát használata" kanti megkülönböztetésének átfogalmazása: Vajon melyik időre célzott Sinkó, melyik meg nem született olvasóra gondolt, neki szentelve az EGY REGÉNY REGÉNYE egyik fejezetét? Elérkezett-e már ez az idő, vagy pedig, Brechthez hasonlóan, ezúttal is az "utánunk születettekhez" kellene fordulnunk'?

Kezdjük a címmel! Eredetileg ez suttogást jelent. Eredeti értelmében a confiteor az egyén dolga istennel. Sinkó számára ez a forradalom; transcendentio qua revolutio. Sinkó minden nagyobb prózai műve vallomásos. Kezdve a szerintem valóban rangos OPTIMISTÁK című regénytől a Confiteor című gúnyiratig, amelyben Sinkó "önkínzó" iróniával beismeri, hogy jogosultak a Kreml vádjai Jugoszlávia ellen, amelyet pedig olyannyira sajátjának tekint, hogy azonosítja a saját szubjektumát az új államéval. Különösen drámaian vallomásosak az En face du juge című, az Europe 1935-ös évfolyamában megjelent hosszabb írásának hangjai. Az önéletrajzi esszé fordítása nálunk az OKO 1975 novemberi és decemberi számában jelent meg. Mondom, az OPTIIISTÁK c. regényt, ha történetesen valami "szerencsésebb nép" nyelvén íródik, bizonyára a forradalomról írott regények legjobbjai között tartanák számon világszerte. (Legalább olyan jó, mint például Cassou PÁRIZSI MÉSZÁRLÁSOK című műve, amelyet a háború előtt nálunk is lefordítottak). Az OPTIMISTÁK kulcsregény: néhány alakot maga Sinkó azonosított a MOSZKVAI NAPLÓban, illetve az EGY REGÉNY REGÉNYÉben, ahogyan a redigált és öncenzúrázott változatot hívják (Zora, Zagreb, 1955; Forum, Novi Sad, 161 és 1985). Ez a két prózai mű képezi drámám legfontosabb forrását. A népfelszabadító háború korszakának esetében pedig természetesen a DRVARI NAPLÓ. De a háború utáni publicisztikát is olvasni kell. Sinkóra szocrealista töltényekkel is lőttek. (A TIZENNÉGY NAP c. regénye kapcsán azzal vádolták, hogy a regénybeli típusok nem felelnek meg a magyar forradalom eszményi típusainak.) Nem maradt adósuk ő sem, hiszen a szocrealista doktrína legfőbb arbitereként és felhatalmazott tolmácsaként viselkedett, igaz, komótosan kiszélesítve valamelyest e doktrínát (pl. Sinkó szélsőségesen sematikus támadása Segedin ellen)

Ami Lányi Sarolta magyar költőnőt illeti, az EGY REGÉNY REGÉNYE csak futólag említi, és ha áttételes formában is, de teljes alakot keresünk, úgy látszik, az OPTIMISTIÁKban sem szerepeL Ám, ki tudja: Az OPTIMISTÁKban Sinkó önmagát is megosztotta néhány személlyel (például a Báti Józsi-Blaha viszony az utolsó fejezetben). Lányi Sarolta nálunk a fő alakok egyike. Ne kérdezzék, hogy ez Sinkó életének viszonylatában mennyire reális. Sarolta egyrészt egészen bizonyosan a fontos és tudatformáló korai tapasztalatok miliőjébe tartozik (Szabadka). Másrészt Moszkvában jelképesen távol van, mert megbélyegezett: valami tisztához, ifjontihoz, a fiatal forradalomhoz való visszatérés szárnyatört vágyáról van szó. A szimbolikus vonatkozások itt fontosabbak, mint az életrajziak.

Erről a személyről minden lényeges, a fájdalmas és elképesztő felismerésekkel teli naplójával együtt, amely csak nemrég, 1981 júniusában látott napvilágot a magyarországi Kritika c. folyóiratban.

Ő lenne a magyar Nada Mandelstam? Igen is meg nem is. Az ő világérzése a sztáliniztnus immanens tartozéka: kiábrándult hívő lesz belőle. Mandelstam asszonynál az alapvető kiindulópontok átívelők. Az ő transzcendenciaérzetébe bizonyosan nem tartozik bele a forradalom utáni Oroszország. Az ő drámája másmilyen. Saroltáé talán még nehezebb. Ez Sinkó drámája is. Neki azonban kutya szerencséje volt, hogy megmenekült.

Hogyan "találta fel magát" Sinkó, milyennek találták őt a "mieink", és hogyan jutottak dűlőre vele, ezek már egészen más kérdések. Ő bekapcsolódott, mi több: tizedszer is alávetette magát a születő forradalom rendelkezéseinek. Ő ide tartozott, már úgy, keservesen, ahogyan a születő forradalom gyarapította és felejtette önmagát.

Ami az újabb kort illeti, úgy látszik, minden nemzedék megszerzi magának Sinkót, és el is veszíti. Az élénkebb érdeklődés a közömbösség hullámaival váltakozik. A drámához felhasznált legújabb szövegek közül Bosnyák Istváné és Végel Lászlóé voltak fontosak a Gordogan 13-14. számából. Ez utóbbi különleges közreműködése nélkül a CONFITEOR se lett volna.

Sztálinizált csehovi szalon (pl. a II. 7.-ben), íme a legáltalánosabb utasítás a rendezőnek. Ez ugyan önmagában ellentmondó ötvözetnek látszik; amint hogy az is, akár csak a világ, amelyet ki akar fejezni, az a világ, amely hol következményeiből kiindulva lázad fel, és fordul szembe saját egykori tiszta eredőivel.

Még valamit: Sinkó 1967-ben halt meg. Nyomba ezután a felesége megmérgezte magát. A CONFITEORban Sinkónak még sikerüt megérnie a szovjet tankok 1968-as bevonulását Prágába. A dráma egyéb részeiben viszont sikerül neki a saját már visszafojtott ifjúkorából is felismerni egyet-mást. Lehet, hogy épp ezzel az eseménnyel teljesül be és zárul le vészjóslóan valami, amiről ő annyi mindent tudott, és amit az öncenzúra különleges módszerével a lázálmok és sejtések világába szorított vissza.

Így azután a drámaíró megtette azt, amire az orvosok képtelenek voltak: meghosszabbította Sinkó életét, mégpedig, úgy reméli, nemcsak egy esztendővel.

SAFFER PÁL fordítása

A dráma 1984-ben jelent meg. A magyar fordítást a Jugoszláviában kiadott Új Symposion 1986/ 7 – 8 számából vettük át.

 

SLOBODAN SNAJDER

CONFITEOR

I. Élek
II. Haldoklok.
III. A Pokol tornáca
IV. Paradicsom

I. Apatin/Szabadka/Budapest, 1905-19.
II. Bécs/Párizs/Moszkva/Párizs, 1920, 1935-37.
III. Korduni menhely/Zágráb, 1943, 1945, 1948 + x.
IV. A Paradicsomban

SZEMÉLYEK, JELENSÉGEK:

Kísfiú
Sinkó Ervin
Sinkó Rothbart Irma (Mici)
Lányi József
Czóbel Sarolta
Czóbel Anna
Kovács elvtárs, a púpos, a Kommün fő rendőre,
Kun Béla
Hajószakács a Vitebszk gőzhajón
Iszaak Jemanuilovics Bábel
Jonov elvtárs
Sadr, a szobrász
Fehér kesztyűs ember
Ismeretlen planetáriumőr, cionísta agitátor
Osztrák rendőr, szovjet milicista
Régi jugoszláv királyi csendőr
Madame B.
Parasztok, pesti forradalmárok, pap a bécsi székesegyházban,
Jonov elvtárs titkárnője, tánctanár, bíró, a MOSZFILM ügyvédje, gyerekek a korduni menhelyről, politikái biztos.

ÉLEK

1.

Matrózruhás kisfiú egyedül

FIÚ
Bejárhatod így egész Apatint széltében-hosszában, anélkül, hogy valakibe is belebotlanál.
Ember, sehol egy árva lélek!
Ez az apatini korzó.
Mindenki a templomban van, ahova én is szívesen besurrnok,de csak olyankor, ha nincs bent senki.
Úgy veszem észre, hogy az ő istenük barátságosabb, mint a miénk, és bábukkal is foglalkozik. Olyanokkal, mint azok ott bent a templomban. Leülök ide, a magyar föld e magányos kövére, és megvárom, hogy vége legyen a misének.

Leül.
Két toprongyos parasztgyerek lopódzik a háta mögé.

ELSŐ PARASZTGYEREK
Itt az alkalom, most mindenki bent van.
MÁSODIK PARASZTGYEREK
Már régen lesek rád.

Rávetik magukat a kisfiúra, és le akarják húzni a nadrágját. A ftn kapálódzik. A lábuk közé fogják, és úgy verik.

ELSŐ PARASZTGYEREK
Az apám azt mondja, hogy ő az oka annak, meg az övéi, hogy nekem nincs cipőm.
MÁSODIK PARASZTGYEREK
Az enyém meg azt mondja, hogy miattuk nincs ára a búzának.

A fiú pityereg, de amikor az egyik parasztgyerek bicskát ránt, nem ellenkezik tovább. és maga tolja le a nadrágját.

ELSŐ PARASZTGYEREK
Neki meg új cipője van.
MÁSODIK PARASZTGYEREK
Csak túl kicsi.
ELSŐ PARASZTGYEREK
Na, nézd csak, ugye megmondtam: ilyen a zsidóké.
MÁSODIK PARASZTGYEREK
Horogra való giliszta.
ELSŐ PARASZTGYEREK
Galléros. Gyerünk, vége a misének!

Elmennek.

MÁSODIK PARASZTGYEREK (visszaszól)
Máskor hozzál hazulról pénzt. Van nektek elég. Minden zsidó egy bank. Máskülönben a halak megeszik a fütyülődet.

A fiú letolt nadrágban egyedül marad. Polgárok jönnek ki a templomból a napsütéses apatini délelőttön, a fejüket csóvál- ják, és továbbmennek. A fiú felhúzza a nadrágját.

FIÚ
Mi lehet az a köldököm alatt, hogy annyira gyűlölnek miatta?

Kitárul a templomajtó, és bentről erős orgonabúgás hallatszik.

FIÚ
Siratják Őt. Pedig nem is a zsidók tették azt vele. A parasztok feszítették meg. Én meg legjobban az ő angyala szeretnék lenni. Úgy szeretnék hinni az Atyáhan, akinek én lennék az angyala.
Ebből két következtetést vonok le:
Hogy ezek gonoszok, mert nem szeretik az Atyát. Hogy én sokkal jobban tudnám szeretni Őt.
Ezerkilencszázötöt írunk. Ezt nem szabad elfelejtenem. Nem szabad elfelejtenem.

2.

A Palicsi-tó partján: Vörösen izzó égbolt alatt deszkákból ösz- szetákolt szabadtéri szinpad. A háttérben sötét víztükör. Két fiatalember, vidéki ficsúrok öltözékében.

LÁNYI
Hallottam, mit mesélnek róla. Különc, akár a többi dzsentrilány.
SINKÓ
Hogy menjen szerepelni Budára. Itt ne színészkedjen senki
LÁNYI
Hogy elcsábította a fiatal grófot.
SINKÓ
Hogy magával a sátánnal is paráználkodna.
LÁNYI
Hogy meg a zsidókkal is enyeleg.
SINKÓ
Én mondom neked.
LÁNYI
Hogy fejére kellene borítani a szoknyáját, és lovaglókorbáccsal a meztelen fenekére verni.
SINKÓ
Az ám, de ahhoz előbb meg is kell fogni.
LÁNYI
Sarolta a leg...
SINKÓ
Elmegy, Józsi. Elmegy az Pestre, az ilyenek mind elmennek. Vagy férjhez mennek, vagy öngyilkosok lesznek. Vagy megteszik mind a kettőt,
LÁNYI
Itt jön.

Elbújnak, hogy észrevétlenül figyelhessék. Sarolta fellép a deszkaszínpadra. Erősen kifestve, extravagáns ruhában, színpadiasan. A vörös napkorong már csaknem teljesen lebukott a láthatár mögé. Sarolta széttárja karjait. Az egyik kezében kövületet tart.

SAROLTA
Kőben szendergő madár, békédet nem zavarom.De hogy érzi magát benne foglyul ejtett árnyad? Ős sirály, hát nem szűk neked ott benn? Talán ait hiszed, ha tisztelem is az érted szóló „requiescat"-ot, a neked járó, „legyen könnyű neki a kő"-t, nem érzem veled együtt, saját csontjaimban. mily szűk a koporsód?

SINKÓ(suttogva)
Húzódjunk télre. Feldühödik, ha észrevesz bennünket.
LÁNYI
De én - ezt nem felejtem el soha.
SINKÓ
Ó, de beleharapnék azokba az őszibarackokba.

Sarolta, aki időközben felöltözött, a két fiú mögül toppan elő.

SAROLTA
Vagy úgy, a fiúkák szórakoznak.
LÁNYI
Erre jártunk.
SINKÓ
Fürödni voltunk.
SAROLTA
Hát jó aranyos kis voájőrjeim: gyertek ma éjjel az ablakom alá. És melyikőtök az, aki beleharapna?
SINKÓ
Én voltam az, aki bátorkodtam magam így kifejezni: csak úgy képletesen.
LÁNYI
Hagyjuk csak. Valld be, hogy szerelmes vagy.
SINKÓ
Mintha te nem lennél az. Ki nem az? .
SAROLTA
Na. iszkoljatok haza! Mert még megszoptatlak benneteket.
LÁNYI
Mondtam én neked: el kellene...
SAROLTA:
Mit Reiterpeitsch... ha-ha, csak rajta, ha van merszed. Gyere csak, majd megmutatom neked, mi a kanca. No, érintsd meg.
LÁNYI
Fel kellene...
SAROLTA (elmenőben, más irányba)
Iszkiri haza, Szabadkára! Ott semmi rossz nem érhet benneteket.
LÁNYI
Fel kell jelenteni! Ez egy eszelős dzsentrilány.
SINKÓ
Nem, szerintem nagyon okos. És ezért bolond.
LÁNYI
Egyre megy.
SINKÓ
Nem, Józsi. Nem hinném, hogy egyre megy.
LÁNYI
Én sajnálom.
SINKÓ
A róka is azt mondja, hogy savanyú a szőlő, ha elérhetetlen.
LÁNYI
Na, most te is jössz itt nekem: mi itt az elérhetetlen?

Nevetnek.

LÁNYI
Az egyszeri kínaira emlékeztet, aki, mivel nem bírta megérinteni a csillagokat, felmászott a háza tetejére, hogy közelebb legyen hozzá.
SINKÓ
"Köszöntlek, boldogtalan bolygó, a csontvázam köszönt"!
LÁNYI
És szólt a bolygó: hordd el magad vele.

A távolban kivehetően felcsendül egy harmonika: kicsit hamisan és vontatottan, de azért felismerhetően játssza az Internacionálét.

LANYI
Hallod? Lakodalmasok.
SINKÓ
Furcsa egy csárdás. Részegek lehetnek.
LÁNYI
Biztosan. Ugyan ki esküszik?
SAROLTA (felnevet a távolból).
Ázsia és Európa! Az ég és a föld! Az ám, fiúk!
SINKÓ
Szóval mégiscsak lakodalom.
LÁNYI
Gyerünk mi is Pestre. Mit kezdjünk itt, Szabadkán, a Pannontenger fenekén. Pesten most valami akkora készül, hogy nyög bele egész Magyarország. Itt meg mindennek temetőszaga van.

Az Internacionálét játszó harmonika hangja mindent elborít, túlharsogja a Palicsi-tó felett zúgó, nyári vihart.

 

3.

Pest: a magasból óriás plakátvászon hullik le, és beborítja az egész színt: RESZKESS BURZSUJ! Aktivisták csoportjai húznak el lázas sietséggel.

LÁNYI(kikecmereg a plakát alól.)
Olyan jó szagú minden, mint a frissen meszelt szoba. Te mit fogsz csinálni?
SINKÓ
Sarolta adott egy ajánlást a forradalmi propagandairodához. A frontról hazatérő katonáknak fogok beszélni.
LÁNYI
Engem az újsághoz küldtek.
SINKÓ
Akkor majd találkozunk.
LÁNYI
Sarolta hol van?
IRMA
Itt nem veszhet el senki.

Sinkó kővé dermedve nézi.

LÁNYI
Öregem, térj észhez... a pillanat nem éppen alkalmas...
SINKÓ
Engem is oda rendeltek ki, ahova az elvtársnőt... a dunai rakpartra, beszédet mondani.
LÁNYI
A sors keze.
SINKÓ
Igen: itt minden csupa végzet. És mennyi ember. A szabadkai munkásotthon még az emeletig se jutott el. Reszkess régi világ! És pusztulj!
IRMA
Miről szándékozik ma beszélni, Sinkó elvtárs?
SINKÓ
Mindenről!
LÁNYI
No, akkor minden jót! Csak aztán vigyázzatok ti ketten, hogy bele ne vesszetek a mindenbe meg a végzetbe.

 

4.

Rothbart Irma és Sinkó Ervin a budapesti Duna-parton. Gyönyörű, csillagos este. Beszédfoszlányok hallatszanak, és gyakori taps.

SINKÓ
Nézd, hogyan lesz a Dunánkból tejút, a tejútból pedig hatalmas tejfolyó.
IRMA
Szép a világ, ugye, most még csak sok mézet kellene hozzá találni.
SINKÓ
Valami galaktikus mézeket. Irma, drága, rendkívüli dolgok történnek velünk.
IRMA
Amennyire tőlünk telik, mi is belesegítünk Ma reggel óta a Kommün rendeletére minden gyerekre fél liter tejet osztanak.
SINKÓ
Képzelj el egy kozmikus tőgyet: Budapesttől Moszkváig...
IRMA
Remélem Berlinen és Münchenen át, ahogyan a mieink gondolják. Máskülönben
SINKÓ
Máskülönben?
IRMA
Bajok lesznek
SINKÓ
Szóval Berlin és München is lángra fog lobbanni, akárcsak ez a mi jó, öreg Budapestünk.
IRMA
Az emberi dolgok, Ervin, nem hömpölyögnek olyan tektonikus rendíthetetlenséggel, mint ez a mi vén Dunánk.
SINKÓ
Már megint oktatsz. Hát nem érzed, hogyan duzzad minden körülöttünk?
IRMA
Benned duzzad a tavasz.
SINKÓ
Tartsunk egy összejövetelt te még én, akarod?
IRMA
Hol?
SINKÓ
Itt, a rakparton vagy a híd alatt.
IRMA
Mi nem clochardok vagyunk, hanem communardok.
SINKÓ
De azért faszentek se vagyunk.
IRMA
Látod-e néha a mi Lénánkat?
SINKÓ
A mi Saroltánknak sok a dolga mostanában.
IRMA
Ervin, én kereskedő lánya vagyok, s te is burzsuj gyerek. Olyan randevút akarsz, amihez rizsporos arc, pirosított zsíros száj, meg selyemalsó dukál, és utána közös cégalapítás.
SINKÓ
Mindezeknek inkább az ellenkezőjét, illetve nekem édes mindegy.
IRMA
Na látod: így fest manapság a szerelem. De a világot változtatva, ezt a képet is megváltoztatjuk.
SINKÓ
Igaz is, miért ne oldanánk meg ezt is menet közben?
IRMA
És nem kell boncolgatnod az érzelmeidet, már olyan értelemben, hogy sikerül-e a közös vállalkozás vagy sem, illetve, hogy van-e jövője.
SINKÓ
Ez mindenesetre előny.
IRMA
Na látod, csak átadod magad.

Sinkó megöleli. Irma ellöki magától.

IRMA
De mi még a régi világban élünk, ha haldoklik is.
SINKÓ
Irma, mi az új előőrsei vagyunk.
IRMA
Száz szónak is egy a vége. Akkor szeress, ha majd győztünk.
SINKÓ
Ez úgy hangzik, mint valami határozat.
IRMA
Ígéret, határozat, jegyzőkönyv, ahogy tetszik.
SINKÓ
Nézd. lehullott egy csillag!
IRMA
Kettő. De miért? Nekem csak egy a kívánságom, és abban benne van minden.
SINKÓ
Az pedig?
IRMA
Te is tudod.
SINKÓ
Teljesülni fog.
IRMA
Te is eldöntötted, hogy mi a kívánságod?
SINKÓ
Hogy a világ megszűnjön, egészében és részleteiben, és azután valami új elv szerint ismét összeálljon.
IRMA
Ez szép. Lehet, hogy sokba kerül, de mit számít az.
SINKÓ
Nem mehet másképp, csak a próbálkozások és tévedések módszerével.
IRMA
Ma reggel a Szovjet-házban rossz híreket hallottam.
SINKÓ
Tudom. Szlovákiában még lovon vagyunk, de a románokkal szemben vesztés előtt állunk.
IRMA
Lehet, hogy ez a vég.
SINKÓ
Nem. Az semmiképp. Az ezredév eljön.
IRMA
Talán valahol másutt.

Lányi József jön.

SINKÓ (nem néz rá.)
Küldtek-e az oroszok segélyt?
LÁNYI
Igen, Ervin, küldtek.
SINKÓ
Akkor most lesz egy ideig hús meg töltény?
LÁNYI
Töltény, az lesz.

Odavet neki egy puskát és egy pisztolytáskát. Megvilágosodik a háttér. Lenin-fiúk osztaga.

LÁNYI
Kun Béla téged nevezett ki Kecskemét város parancsnokának, én pedig veled megyek politikai biztosként.
SINKÓ
És ezek?
LÁNYI
Ők lesznek a segítségünk. Szükségünk lesz rájuk.
SINKÓ
Tudnak-e magyarul?
LÁNYI
Ők magyarok. S azt is tudják, hogyan kell forradalmat csinálni.
IRMA
Ebben különböznek tőlünk, tejutas kozmikusoktól, akik szeretnénk megfejni a galaktikus tehenet.
SINKÓ
Gyerünk.

 

5.

A szin megvilágosodik. A Lenin-fiúk terrorosztaga a púpos Kovács vezetésével. Előttuk magyar népviseletben három megbilincselt paraszt.

SINKÓ (katonaköpenyben, valami kopott karosszékben ül és a pisztolyával játszik.)
Ezerkilencszáztizenkilenc augusztusa: Kecskemét magyar város. Tudom, hogy arra, ami most következik, emlékezni fogok, amíg csak élek.
LÁNYI
Ezek az emberek súlyosan vétetettek a kommün törvényei ellen. Megtámadták a közös majorságot, és felgyújtották a búzát.
SINKÓ
Az övéké volt?
LÁNYI
Az éhező Budapestnek volt szánva.
SINKÓ
Hogyan bünteti a kommün az ilyen cselekményeket?
KOVÁCS
Ennek csak egy lehet a büntetése.
SINKÓ
Elkövették-e azt, amivel a forradalom vádolja magukat?

Öreg paraszt igenlően bólint.

SINKÓ
Miért nem kiabálnak? Miért nem ellenkeznek?
ÖREG
A búzat felgyújtottuk.
SINKÓ
Tudja maga, hogy Pesten éhen vesznek a munkások?
LÁNYI
Minek vitázni az ellenséggel?
SINKÓ
Én írok alá, Józsi. Te itt csak ellenőr vagy.
KOVÁCS
A szabotázst meg kell torolni.
SINKÓ
Van-e gyereke?
ÖREG
Van. Öt.
SINKÓ
Hát miért nem beszél?
LÁNYI
A vörös Budapesten a gyerekek éhen halnak.

Sinkó a táskájába dugja a pisztolyt.

SINKÓ
Ezek az emberek szőröstül-bőröstül egy haldokló világ termékei. Hogyan változzanak meg máról holnapra?
LÁNYI
De Ervin! Ezek az emberek súlyosan vetettek a forradalom ellen.
SINKÓ
Ölni a legkönnyebb, Józsi. Nem így van, káplár?
KOVÁCS
Hol hogy, Sinkó elvtárs. Ami ezeket illeti, ez nem probléma.
SINKÓ
De hát ez nem old meg semmit!
LÁNYI
Sinkó elvtars!
SINKÓ
Ha így hagyjuk őket megkötözve, az se megoldás. Nem jó. Mit hozhatnak fel a saját védelmükre?
ÖREG
Semmit.
SINKÓ
De hat miféle emberek maguk? Felgyújtják a forradalom buzáját, no, jó, lehetett közötte ocsú is, de a jövendő kenyérliszt is benne volt, nekünk pedig Pesten ott a sok éhes száj. És most semmi. Maguk talán megunták az életüket?
ÖREG
Dehogyis untuk, nagyságos úr.
SINKÓ
De hát akkor miért?... Tudták, hogy mi jár érte?
KOVÁCS
Ez a banda nem számított bosszúra.
SINKÓ
Hát akkor miért? Minek?
ÖREG
Mondok én magának valamit, uram: ha a forradalom győzni akar, akkor ne bántsa a parasztot, és osszon neki földet, de minél előbb.
SINKÓ
Valóban? Maga még fenyegetőzik is? De hiszen magának például van elég földje.
ÖREG
Mit számítok én. Az én időm letelt.
SINKÓ
A tárgyalást berekesztem.
LÁNYI
Sinkó, ki kell szabnod a büntetést. Az pedig csak egy lehet.
KOVÁCS
Sinkó elvtárs, nekünk vissza kell mennünk Budapestre. SINKÓ De hát mi legyen az ítélet? Ha főbe lövetem őket, a világ szakad rám. Ha megkegyelmezek nekik, akkor is. Ezért legjobb lenne vonatra ülni és egyenesen a Szovjetházba!
LÁNYI
Te vagy a városparancsnok. A Lenin-fiúk csak a te szavadra várnak. Kun Béla erélyt követel tőlünk.
SINKÓ
A következtetést nem lehet kikövetkeztetni.
LÁNYI
Ilyen nincs! Ez nem ítélet.
KOVÁCS
Vezessük el őket? Van az iskola mögött egy alkalmas fal.
SINKÓ
Öt perc, harmincöt másodperc szünet. '

Kigyúl a munkavilágítás. Sínkó, a terrorűúk és Lányi kimennek a színről.
Sinkó és a többiek határozott léptekkel visszajönnek.

SINKÓ
Ha kivégzem őkei, rám szakad a világ mindenestől. Ha megkegyelmezek nekik, akkor is. A következtetés levonhatatlan. Ezért, elvtársak, adunk egy fricskát a történelemnek.
LÁNYI
Én sürgönyözök Pestre.
SINKÓ
Álljanak fel!

Az emberek felállnak.

SINKÓ
Én, Sinkó Ervin, a vörös Kecskemét városparancsnoka, a kommün ellen elkövetett szabotázs bűnében bűnösnek nyilvánítom magukat és mindhármukat fejtágításra ítélem. Mostantól kezdve minden csütörtökön órákat adok maguknak kommunista etikából, minden szombaton Dosztojevszkijt olvasunk, Lányi elvtárs pedig a nemzetközi proletáriátus igazságért és szabadságért folyó harcának történetéből tart maguknak előadást.
LÁNYI
Nagy kérdés, Sinkó elvtárs, hogy mílyen értelemben lehet még önt kommunístának tekintení.
SINKÓ
Paraszt elvtársak, a vörös egyetem köszönt benneteket! Világ proletárjai! Egyesüljetek a parasztokkal! Város a faluval, falu a várossal! Most pedig mondjátok: éljen Kun Béla! '

A parasztok hallgatnak.

KOVÁCS
A szentírás azt mondja: Ne ölj! Kivéve, ha muszáj.

 

6.

A színpad üres.
Töprengve ül az előző jelenetbeli, kopott karosszékben, elnéz valahová. A háttérből Kun Béla jön, fáradt léptekkel, előremegy a proszcéniumig, és beszélni kezd a nézőtér sötétjébe, előbb fáradtan, azután egyre lendületesebben.

KUN BÉLA
Elvtársak, vörös Budapest munkásai! Elvtársak, Vörös Magyarország parasztjai! Testvéreim! Lassan és nehézkesen virrad fel a világforradalom hajnala, és úgy látszik, hogy még mindig tart az éj, habár ti vagytok, ó, korán érkezettek, ti vagytok az első kakasszó, ti vagytok a hajnal csillaga. Az arca, testvéreim, az újszülött forradalom arca még nyálkás és véres, a forradalom, munkás testvéreim, valójában még nem is tud beszélni, ezért az, amit haliunk, amint nyög a jó öreg Magyarország, és új szavakat betűz, mint valami, még útban levő, még soha nem Iátott, még teljesen meg nem született, még teljesen fel nem egyenesedett, se meg nem mosdatott lény... ti vagytok, munkás és paraszt elvtársak ennek a mi újra megszűletett régi Magyarországnak, ti vagytok a még meg nem született gyermekei... akik felemelték fejüket, és hallgatják a szózatot Leninről és a szovjetekről, miként a regét a szentről, János presbiterről és ázsiai ősi honáról, mert ugyanúgy szent nekünk ma Iljics Uljanov, és az ő nagy országa számunkra ma a valóra vált mese országa...
Fel a fejjel testvéreim, fegyverbe mind egy szálig, vállvetve, munkás és paraszt, mint elszakíthatatlan lánc, amellyel ma is, holnap is, amíg csak szükség lesz rá, védjük a forradalom fénylő alakját szerte a világon.
Ide hozzám mindannyian... morzsoljuk fel a fehér vérebek falkáit, zúzzuk porrá a hitszegő Antant összeesküvését minden ellen, ami szívügyünk, miként szívügyünk a szabadság, a jog, az egyenlőség és a tej is a még meg nem születt gyerekeinknek.
SINKÓ
Még soha senkit nem láttam, aki ennyire magányos lett volna, mint Kun Béla. Egy kis részletben nem mondtam igazat: nem írtam meg, hogy időnként elfordította a fejét, és hányt... Talán az undortól?
KUN BÉLA
A nemzetközi imperializmus el akarja tiporni a magyar kommünt, ugyanúgy, ahogy eltiporta a párizsit, és akkor, testvéreim, a vörös kommün kénytelen lesz a falhoz állni és nem lesz kegyelem. Az imperializmus ki fogja mutatni a foga fehérjét, a forradalom meghal, és a mi eddigi áldozataink értelmüket vesztik. Akarják-e, hogy meghaljon?

Csend.

Akarják-e, hogy a nemzetközi összeesküvés, amely acsarkodik mindenre, ami érző és gondolkodó ebben az országban, martalóc hordáival megbecstelenítse otthonaitokat?

Hang a nézőtérről.
Hol vannak azok a te munkásaid?
Második hang.
Hol vannak azok a te parasztjaid?
Harmadik hang.
Ó, Kun Béla, hol vannak a légióid?
Első hang.
Hagyjuk talán, hogy a románok halomra lőjenek bennünket, mint a nyulakat?
KUN BÉLA
Ó, ti korán érkeztetek, a forradalom hajnalcsillagai, az ő első rikoltásai! Mi vagyunk itt, akik vagyunk, és mi fogjuk itt tartani a világforradalom állásait.
Második hang.
Kevesen vagyunk.
Harmadik hang.
Hol vannak a pesti munkások?
KUN BÉLA
Elvtársak, munkások! A forradalom nem valami jól megolajozott mozdony, amellyel ki lehet manőverezni a nehézségeket. Sajnos, még azokat a halálosokat sem lehet elkerülní. Hisz gondoljátok csak meg, testvéreim, hogy milyen nehéz megszületni... És hogy hányszor tűnik úgy, mintha minden veszve lenne, mintha megállna minden, a fejlődő osztály története pedig csak afféle véres epizódnak látszik, amiből nem következik semmi... És mégis, nélkületek nincs forradalom; s nem is kaphatjátok senkitől ajándékba, és ha tí elálltok tőle, azt nem élheti túl... Kérlek benneteket, könyörgök és parancsolom: legyetek bátrak!
SlNKÓ
Ez volt a legjobb beszéd, amit Kun Bélától hallottam: akkor mondta el, amikor már minden veszve volt, és ő is tudta ezt. A lábamban valami ólmos hideget érzek, ami lassan kúszik fel a szívem felé. Itt hagyom Kecskemétet. Felmegyek Pestre.

Ülve marad.
Megnyílik a szín: A Magyar Tanácsköztársaság parlamentje. Elől, a proszcéniumon a fehérek lassan, módszeresen gépfegyverállást szerelnek fel.

SZÓNOK
A forradalmi Für sich sein-ből nem lett An sich sein, vagyis a létet nem hozták mozgásba, ezért a mozdulatlan egyediség mozdulatlan egyediség maradt, vagyis az osztály magánvaló léte nem jutott el a magáért való létig, sem pedig az osztály magáért való léte nem jutott el magáig a létig.
MÁSODIK SZÓNOK
Semmiképpen sem egyezhetünk a tisztelt felszólalóval. Világos ugyan, hogy a magánvaló lét nem jutott el a magáért való lét dimenziójába, de abban nem tudnék egyezni Lukács elvtárssal, hogy ez azért van, mert az eqyediség egyediség maradt. Épp ellenkezőleg, én úgy vélem, hogy itt tisztán pragmatikus tapintatból elsikkad a kérdés dimenziója, a tulajdonképpeni lényeges dimenzió, vigyázzunk, nem a létbeli. hanem a lényeges dimenzió, a mi új politikai filozófiánké, egyszóval, csak az a szellem, amely az osztály létéhez tartja magát, csak az marad meg a kérdés dimenziójában.
SZÓNOK
Teljesen egyetértek a kitétel második részével, de fenntartom, amit mondtam.
HARMADIK SZÓNOK
Kérem, tartsuk tiszteletben a parlamentáris szokást. A vitának valamiféle következtetéshez kell vezetnie.
SZÓNOK
Összefoglalom: az osztály magánvaló léte nem vált magáért való létté, ezért a magánvaló osztály sem válhatott magáért való osztállyá, ezért nem jutott el a történelmiség dimenziójába. vagyis, ahogy Hegel mondaná...

A kép teljesen kinyílik. Látni lehet, hogy a parlamentre gépfegyver mered. A gépfegyver ravaszán egy előkelő úr, egy nemzetiszín, piros-fehér-zöld zászlóval övezett dzsentri tartja az ujját. Az úrra sötétség borul.

 

7.

SINKÓ
A központi munkástanács maradjon együtt! A Szovjet-ház legyen most a mi házunk. Ha a kommün védelmére nem maradt más, csak a mi testünk, az asszonyaink, a gyerekeink, ám legyen!

A púpos Kovács puskákkal megrakottan érkezik, és nyomban osztogatni kezdi őket a kommünároknak.

LÁNYI
És legyen, ahogy írva vagyon: ki fegyvert fog, fegyver által vész el.
SINKÓ
Józsi! Nem tépheti-e szét végül is e láncot, aki nem hajlandó fegyvert fogni?
LÁNYI
Itt egyáltalán nem rólunk van szó, Sinkó. Mi itt egyáltalán nem számítunk. Miért maradnánk tiszták éppen mi? Milyen jogon?

Fegyvert ad neki.

SINKÓ
Még a halottak is ölnek, Józsi.
KOVÁCS
Bárcsak halottak lennének. Bár mi öltük volna meg őket.

Sinkó fegyverrel a kezében ül a kopott karosszékben.

 

8.

A háttérből fáradt léptekkel ismét Kun Béla közeledik. Az övén revolver.

KUN BÉLA
Elemzem a helyzetet. Mi győztünk, holott a győzelemre nem voltunk felkészülve. A történelem halad tovább, a szükségszerűség vastörvényei szerint; azok azonban az egész értelmére vonatkoznak, és teljesen elképzelhető, hogy valamelyik részletében - és mi most ilyen részlet vagyunk, barátaim és elv-társaim - néhány lépést visszakozni kényszerül, hogy nagyobb lendületet vehessen, és annál rettenetesebben tiporja el azokat, akik szembeszállnak vele... Hol hibáztunk? Ha Lenin és Trockij csak nézték volna svájci menedékük ablakából, hogyan esik odakint az eső, vakon bízva a történelem vas szükségszerűségében, és nem kísérelték volna meg, hogy segítsenek neki, hol lennének most a szovjetek?
KOVÁCS
Hol hibáztunk mi, akik ugyanazt tettük, amit ők, az embereik támogatásával, akik értenek a forradalmi terrorhoz? Ott hibáztunk, hogy nem alkalmaztuk a terrort olyan mértékben, amilyenben alkalmazhattuk volna. Most majd meglátjátok: mi csak annyit öltünk, amennyi a legszükségesebb volt, de Buda és Pest még csak ezután lesz a felebarátok elleni fehér bűnök Szodomája és Gomorrája... A munkások és azok gyerekei ellen... A mi gyerekeink ellen ... Hol volt a hiba?
HANG
Miért élünk még egyáltalán?
KUN BÉLA
Nekünk élnünk kell, noha most fel kell készülnünk a legrosszabbra, sokunknak akár az örök sötétségre is, a semmire, mondom, élnünk kell, hogy visszajöhessünk...
HANG
Mikor?
KUN BÉLA
Egy napon.
HANG
Az is lehet, hogy ezer év múlva.
KUN BÉLA
Akár ezer év múlva is, de eljön a nap, én tudom.

Kun Béla sír. A fehérek a parlament kapuját döngetik.

SZÓNOK
Kérem kövessék ezt a gondolatmenetet: hogyan lesz a magánvaló elébb magáért 'való, azután nekünk való dolog! Felszólítom önöket proletár elvtársak, és a színvonalra apellálok! Induljunk ki a logika kezdő tételéből, amely a Semmi illetve a Lét, ami nem más, mint ama közvetlenül semmitől semmi, vagyis a Lét, a Sein.
EGY EGÉSZEN FIATAL EMBER
Nem tudom, hogy áll a dolog a léttel, de a mi szénánk rosszul áll. A lehető legrosszabbul.

 

9.

IRMA
Közeledik a nyár.
SINKÓ
Minek?

Vágás
Sarolta közeledik fegyverrel.

SAROLTA
Ám a történelem mégsem topoghat örökké egy helyben. Ezért, ha a menete bennünket nem is ragad magával, hanem ellenkezőleg, visszalök a sötétbe és a Semmibe, és úgy lakik jól velünk, akkor jönnek majd másor. Maguk?
Hogy az ember ne úgy dögöljön meg, mint a kutya, ahhoz feltétlenül fantáziával kell rendelkeznie. A szegény kutya nem tudja elképzelni, hogy most mi következik. Azt sem tudja elképzelni, hogy mi fog következni mindazon számtalan év során, sem pedig azt, hogy mi minden sarjad az idő ölén. A kutya csontról ábrándozik, álmodjanak hát a csontjaink tovább. IMAGINATION AU POUVOIR!
Hatalmat a képzeletnek!

A forradalmárok láncba fogódzva énekelni kezdik az Internacionálét.
Kivilágosodik. Az úr megtörli aranykeretes pápaszemét,és hosszú, fehér kesztyűt húz a kezére.
A púpos Kovács kibontakozik a láncból

KOVÁCS
Csak még egy pillanatra Kivégző úr. Huszonöt másodpercre még álljon meg a Történelem: a létet uraságod vigye haza. A mi kételyeink etikai természetűek. Tehát gyakorlatiak is. Piszkos a mi munkánk: az Új, amit teljes szívünkkel, agyunkkal, kezünkkel, puskánkkal hirdettünk, ez az új, Kivégző Úr, húgygyal, ürülékkel, vérrel szennyezett, a mi türelmetlen kezünk, kapkodó eszünk, a puskánk által... De én ezt nem magának mondom, még csak nem is nekünk...Én azokhoz szólok, akik még nem születtek meg - HOZZÁTOK -, mert kell, hogy egy helyen egészen tisztán lobogjon a láng, kompromisszum nélkül, mocsoktalanul az ifjúság lelkében bármikor is szülessen meg az...
Most pedig méltóztassék, Kivégző Úr.

Az úr még egyszer megtörli aranykeretes pápaszemét, és azután meghúzza a ravaszt.
Csend. Sötétség.

 

10.

VÁMTISZT
Maga kicsoda?
SINKÓ
A népszerű karikatúrák mitikus, örök zsidójának álcázva: Mi Senkik vagyunk. Senki Úr és Senki Őnagysága. Jövünk Sehonnan. Utazunk - Sehová. Odáig azonban szabad utat kérnénk.
VÁMTISZT
Uraságod beszél németül?
SINKÓ
Natürlich, mein Herr, Senki Úr és Senki Őnagysága, Familienname: Européer, a törzsneve: Ember, bizonyos értelemben, ha szabad megjegyeznem, két emberszabású, ám farok nélküli lény, hangjukat meistens ungarisch hallatják
VÁMTISZT
Ön a legvidámabb kétségbeesett ember, akivel szolgálatom alatt valaha is találkoztam.
SINKÓ
Ön pedig legyen a legszívélyesebb európai rendőr, akivel valaha is találkozhatnánk.
VÁMTISZT
Abból ugyan nem sok haszna lenne. A felekezete?
SINKÓ
Totemimádó, tiszt uram. A fehér medvét imádom, tehát eszkimó.
VÁMTISZT
Végigmustrálja. Izraelita.
SINKÓ
Júdás, uram. Júdás, akit azonban elárultak.
VÁMTISZT
Érdektelen. A nagyságos asszony?
SINKÓ
Érzése szerint eszkimó. Egy elveszett ág a népek családfáján: magyar eszkimó.
VÁMTISZT
Szintén zsidó. Mi van a kofferiban?
SINKÓ
Egy gép, uram.

A vámtiszt gyanakodva méregeti a koffert.

VÁMTISZT
Azt mondja, gép? Maga bizonyára tréfálkozik, uram.
SINKÓ
Emlékezőgép, tiszt uram.
VÁMTISZT
Nyissa ki. (Kinyitják a koffert.) Semmi. Papirosok. Nincs itt semmilyen gép.
SINKÓ
Hiszen megmondtam: Senki uraságék, hogy ne mondjam a Senkik, akik Sehonnan jövet, Sehonnan jövet, Sehova országba menet a semmit csempészik.
VÁMTISZT
No, és a nagyságos asszony? Pénz, ruha, ékszer?
SINKÓ
Senkiné őnagysága szintén Semmit svercel.
VÁMTISZT
Politikaiak?
SINKÓ
Nihilisták, vagyis a semmi hívei. Izmus, nullizmus, et cetera, et cetera. . .
VÁMTISZT
Na, nem mondom. Mi osztrák szociáldemokraták ilyesmivel nem akarunk közösködni. Mehet.

Sinkó és a nő, most látni, hogy az Sarolta, ledobják magukról a felesleges göncöt.

SINKÓ
Te meg mit csinálsz?
SAROLTA
Rakok magamra egy kicsit ebből a baszott lisztből. Itt ezt így kell. Kurvának álcázod magad, és akkor nem tűnsz fel senkinek: háziasszony - kurva. Nos még egy kicsit e polgári szarból. Istenem, milyen büdös. És még ezt nevezik rúzsnak. A rózsák azért mégiscsak illatosak.
SINKÓ
Most hova megyünk?
SAROLTA
Ami engem illet, tudom, hogy hova megyek, de hogy te hova mégy, azt nem tudom.
SINKÓ
És te hová mégy?
SAROLTA
Meg kell találnom Ernőt.
SINKÓ
Te jó isten. Téves nőt mentettem ki abból a tumultusból. Az Ernőt? Ennyire komoly a dolog? Én azt hittem, hogy csak afféle románc. .
SAROLTA
Te ügyefogyott alak vagy.
SINKÓ
Igazad van. .
SAROLTA
Meg kell találnom Ernőt ezen a bécsi zsibvásáron.
SINKÓ
És aztán?
SAROLTA
Irány Moszkva. A lovagom elvisz a mesébe.
SINKÓ
Az én tündérem viszont eltűnt a kommünnel.
SAROLTA
Majd megtalálod.
SINKÓ
Vesztett szerelem, vesztett forradalom. Köngok, mint holmi repedt harang.
SAROLTA
Ember, fel a tejjel. Hiszen megmondta Kun, hogy még semmi sincs veszve!
SINKÓ
Kun sírt.
SAROLTA
Csakugyan? Tehát készült Oroszországba. Ott a férfiak sírnak.
SINKÓ
Nem tudom, lehet, hogy a másvilágra készülődött.
SAROLTA
Csoda, hogy ennyit is kitartottunk az ilyenekkel, mint te vagy.
SINKÓ
Ez bírálat?
SAROLTA
Azért majd még találkozunk. Kapcsolatban kellene maradnunk egymással. Az utasításokat tudod?
SINKÓ
Én kihullottam, Léna.
SAROLTA
Ez esetben nem ismerjük egymást.
SINKÓ
Azért nem kell rögvest...
SAROLTA
Ervin, benőhetne végre a fejed lágya. Itt senki sem fog becézni. És senki sem fog neked könyörögni. Na, ég veled.
SINKÓ
Viszontlátásra?

Sötétség.

 

11.

Bécs, katedrális. Az istent azonban nem kereszt, hanem erős fénysugár jelzi. Orgonabúgás. Hívők húzódnak meg a szögletekben. Sinkó sorban áll a gyóntatószék előtt, kopott kabátban, feslett cipöben: koldus.

SINKÓ
Én nem verem a mellem, nem szórok hamut a fejemre, mint ezek a jóemberek itt, és nem kérem egyikét sem a földi javaknak. Egyetlen olyan bűnöm sincs, ami Téged érdekelne, és nem izzik bennem a próféciák tüze...
Ám, mégis: ha Te a bűnt állítottad közém és a tett közé, esetemben a kecskeméti fóldbirtokos megőletését, akkor ki vagyok én, hogy kitérni merészeltem előle? És hagyni, hogy a szegény púpos mocskolja helyettem a kezét? És hogy azután őt is eltiporják? Hallgatsz? Élvezed önnön csengésed?
Ha a forradalom nem jön világra, hogy lehet az, hogy én élek? Úgy látszik, Te szereted a csüggedőket. Engedd, hogy én is szeresselek Téged! Hagyj meg a hitemben! Olyan sok az, amit kérek? Mentsd meg a hitemet! Kötelezz le! Adj nekem jelet! Még ma. Tégy próbára! Ne kímélj! Akarom, hogy valakinek szüksége legyen rám! Tartozni akarok valahova! Olyan jóvátehetetlen bűn, hogy nem hagytam megölni a fóldbirtokost? Örökre kitaszított leszek, csak azért, mert akkor megijedtem? Később ők gyilkoltak bennünket, és az sem leheteti a Te kedvedre való. Ha mi még néhányat elteszünk láb a1ó1, később kevesebb vér folyt volna Viszont az élet szent. Nem úgy van?! Még a kulák élete is. Ne ölj!?... Akkor most miért öldökölsz Te engem?
Add meg nekem még ma a feladatot, és ne csak a mindennapi kenyeret. Mutatkozz meg!
PAP(lép az elfüggönyözött gyóntatószékből mielőtt még Sinkó sorra került volna.)
Mára elég! Jöjjenek hétfőn.

Egy ember, kezében imakönyvel, odalép Sinkóhoz. Kinyitja az imakönyvet és egy kis göngyöleget dug Sinkó zsebébe.

EMBER
Na végre, megtaláltam. Maga is ide jár melegedni? Egy kis pénzt küldenek magának. Alig valamivel több a perselygaras- nál. Itt van néhány megbízható bécsi cím is. Utasítások az il- legális munkához, és a maga fedőneve a Kominternben.
SINKÓ
Hogy talált rám?
EMBER
Uram, aki keres, az talál.
SINKÓ
Akkor azt is tudja, hogy én már nem vagyok kommunista.
EMBER
Nem baj. Aki szót ért istennel, az szót ért majd a Párttal is.
SINKÓ
Akkor azt is tudja, hogy én... csúfos kudarcot vallottam... ott, Kecskeméten.
EMBER
Mindent összevetve, túl sokat vacakoltunk, Sinkó elvtárs. Megmondjam, hogy Leninnek mi a véleménye Kun Béláról?
SINKÓ
Kun Béla szent.
EMBER
Semmi kétség. A forradalmat azonban emberek csinálják Akarja, hogy megmondjam?
SINKÓ
Nem.
EMBER
Ha már egyszer megkapta a hatalmat, amit talán nem is akart, még nem akart, akkor csak okosan alkalmazott terrorrendszerrel tarthatta volna meg. Ölni. Főbe lőni. Akasztani.
SINKÓ
Nem hiszem, hogy ez Lenintől eredne.
EMBER (mosolyogva)
Persze, hogy nem, Lenin egyáltalán nem hitt Kun Bélában.
SINKÓ
Szóval a kommünt leírták?
EMBER (titokzatosan mosolyog).
Ezt én nem mondtam.
SINKÓ
De el tudom képzelni. Most majd szektáskodunk Bűnös-e Kun elvtárs, vagy bűntelen? Egyeztette-e a karóráját a világforradalom percmutatójával? Vagy mi lennénk azok, akik...
EMBER
Halkabban.
SINKÓ
Én már nem vagyok kommunista.
EMBER
Most már aztán elég legyen. Maga még nem kommunista, Sinkó úr.
SINKÓ
És maga kicsoda?
EMBER
Ez egyáltalán nem fontos. A lényegre ügyeljen.
SINKÓ
Itt a pénze.
EMBER
Lassan a testtel. A pénz se nem az enyém, se nem a magáé. A Párt nyúlt a hóna alá. És szedje már össze magát. A kommün elveszett, de marad az egész világ.
SINKÓ
A púpos Kováccsal mi lett?
EMBER
Hiszen tudja. Kun otthagyta.
SINKÓ
Úgy gondolta, hogy mivel púpos, majd óvatos lesz. Képzelem, és hogy ugráltak a púpján azok a fehér kutyák.
EMBER
Hallgatott.
SINKÓ
El tudom képzelni.
EMBER
Kun tudta hogy a hóhér Kováccsal együtt nem kaphat me- nedéket. Ő volt az, aki leírta.
SINKÓ
De hát miféle emberek maguk? is
EMBER
Hogy miféle emberek vagyunk? A magyar pártban nem Kun az egyetlen kommunista. És most elég legyen Belegabalyodunk a lényegtelen részletekbe. A hármas számú cím a Bécsi. Erdőben van. Holnapután elmegy oda.
SINKÓ
És ha nem megyek?
EMBER
Akkor maga halott.
SINKÓ
Az vagyok
EMBER
Marhaság. Maga még nem is élt. Ott egy roppant érdekes találkozás vár magára. Magára számítanak, Sinkó elvtárs.
SINKÓ
Igen, az vagyok Mortusz. Lehet, hogy elmegyek, de az is lehet, hogy nem Egy hullának édesmindegy.
EMBER
Az elvtárs majd megtanulja, hogy a Komintem az ilyen aka- romisnemis-félékkel nem tud mit kezdeni. No, de amilyen fiatal az elvtárs, van még ideje, hogy ezt megtanulja.
SINKÓ
És ha nem megyek el a Bécsi Erdőbe?
EMBER
Az elvtárs bizonyára tréfál.
SINKÓ
Mondja, maga gyilkolt már?

Az ember eltűnik.

SINKÓ
Igen, vagy nem?

Sinkó a zsebét tapogatja, illetve a göngyöleget benne. Orgonaszóval, elégedetten jelentkezik az isten.

PAP (visszatér a gyóntatószékbe.)
Maga még mindig itt van? Micsoda állhatatosság. Bizonyára a bűnei késztetik rá. Ki a következő?
SINKÓ (letérdel a kis ablak elé.)
Én... nem öltem.
PAP
Csak lassan, fiam. Mikor történt?
SINKÓ
Az úr ezerkilencszáztizenkilencedik esztendejében, Magyarország Kecskemét nevű városában...
PAP
Csak lassabban, fiatalember.

Az orgonán ujjongva felzúg az isten.

SINKÓ
Azután bennünket gyilkoltak. Ó, hogy gyilkoltak bennünket...
PAP
Drága gyermekem, itt most a saját bűneid miatt vagy.

Az orgonaszó mindent elborít.
Sötétség.

 

12.

Bécsi Erdő..Nyárelő. Kicsit hangosabb madárcsicsergés. Tola- kodó giccs.
A közeli sörözőben férfiak jódliznak.
Sinkó szörnyen elnyűtt kabátban a padon fekszik. Az eget né- zi, és énekeL Egy rendőr kezdi kerülgetni.
Sinkó felül, előveszi a maga alá terített újságot, és úgy tesz, mintha olvasna.
A rendőr továbbmegy.
Irma jön, háttal van.

SINKÓ (az újság mögül)
Rothbart Irma, hogy találtál rám?
IRMA
A szagodról.
SINKÓ (szagolgatja magát.)
Az meglehet. Szóval ez az a roppant érdekes találkozó.
IRMA
Mindentől függetlenül létezik az üldözött vadak szolidaritása is.
SINKÓ
A vereség után is?
IRMA
Különösen akkor.
SINKÓ
Irma, én már nem vagyok kommunista.
IRMA
De.éhesnek éhes vagy.
(Elnyűtt köpenye alól egy darab kenyeret vesz elő, és odaadja neki.)

Sinkó falja
Egy köteg papírt vesz elő.

SINKÓ
Nesze.
lRMA
Ez nem adásvételi ügylet, elvtárs.
SINKÓ
Ugyan, fogd már. Pesten rosszul beszéltél németül. Magyarul tudsz-e még?
lRMA
Miről szól?
SINKÓ
Nézd meg.
lRMA
Miről?
SINKÓ
Az istenről.
lRMA
Mi szüksége őneki erre?
SINKÓ
Nem tudom. Nekem szükségem van rá.
lRMA
Nincs annak ideje terád, barátom. l;s melyik ez az isten?
SINKÓ
Az isten? Inkább Krisztus, mint Jehova. Inkább ToLsztoj, mint Nietzsche.
lRMA
No, és miért adod nekem azt, ami istennek szól?
SINKÓ
Magad mondtad: neki ez nem kell. Hogy te milyen szörnyen okos vagy, Rothbart Irma. Nesze, ha kell. Ha nem, úgy is jó. A kenyeret megettem.
lRMA
Elviszem, bár nem nekem szól.
SINKÓ
Irma, akarsz-e a feleségem lenni?
lRMA
Na, tessék. Amint megeteted, nyomban az oltárt emlegeti. Ez már nem csak isten, ez már templom is.
SINKÓ
Hja, ilyen időket élünk. Willst du, Irma?
lRMA
Valószínűleg, bár nem tudom, hogy minek.
SINKÓ
Ez a legszebb.
lRMA
Úgysincs veszteni valóm. Még bilincseim sincsenek. Ideje, hogy valamiféléket szerezzek magamnak.
SINKÓ
Okos dolog.
lRMA
És hol van Sarolta, Léna?
SINKÓ
Nem tudom. Teljesen szétszóródtunk. Nagy város ez a Bécs.
lRMA
Én tudom. Ő Moszkvában van.
SINKÓ
Nem érdekel.
lRMA
De Sinkó: Moszkvában.~
SINKÓ
Nem tudom, akarsz-e?
lRMA
Nem tudom. Nincs több ennivalóm.

Sinkó csikket vesz elő, rágyújt, megosztják.

SINKÓ
Léna
lRMA
Az én nevem Irma. Vörös lrma.
SINKÓ
Mindent eltemettem.
lRMA
Huszonkét éves vagy.
SINKÓ
No és?
lRMA
Nem temettél te még el semmit.
SINKÓ
Az istenért, Irma, elvettek tő!ünk mindent.
lRMA
És volt talán valamink?
SINKÓ
Nem tudom. Mintha már minden elmúlt volna. Emlékszem a szép kis fehér, mezítelen lábadra, amit ott pillantottam meg a Dunaparton. Mutasd csak.
lRMA
Te megőrültél!
SINKÓ
Ez vagy te Mici, most már rád ismerek: Ervin, te megőrültél, de már veti is le a kis csizmát.
lRMA
Ezt nevezed te csizmának?

Leveti az ócska bakancsot, azután hosszan valami kapcát tekerget le a lábáról.

SINKÓ
Itt van?
lRMA
Hát hol lenne?
SINKÓ
Krisztusom! A japán nőknek lehet ilyen. Vagy a bajadéroknak.

Sinkó lehajol és megcsókolja a parányi lábat.

SINKÓ
Még Pest óta erről álmodok.
lRMA
No, lám, te !egalább elmondhatod, hogy nem foszlott szerte minden álmod.
SINKÓ
Hites uraddá fogadod-e ezt az itt jelenlevő judeo-katolikust?
lRMA
Minek? Így is összetartozunk. (A kabátja béléséből két gyűrut vesz elő). A szüleim jeggyűrűí.
SINKÓ
Most kölcsönösen örök hűséget esküszünk egymásnak.
lRMA
Add vissza a gyűrűt.
SINKÓ
Miért?
lRMA
Nekünk ez nem kell, mint ahogy rizspor sem kell az arcunkra. Ha pénzzé tesszük, csínos kís összeg kerekedhet belőle, én pedig be akarom fejezni a tanulmányaimat.(Visszadugja a gyűrűket a kabátbélésbe.). No,. de én fogadom neked, te fogadod nekem és kész, gyere, csókolj meg.

Sinkó megcsókolja.

SINKÓ
Úgy akarok veled szeretkezni, mint az erdők vadja.
lRMA
Kedves Sinkó, ez itt park. Itt a burzsuj pincsik kakálnak, és ez itt az egyetlen engedélyezett természeti megnyilvánulás.

Rendőr jön, tétovázás nélkül odalép hozzájuk.

RENDŐR
Uraságok, én mindent láttam Én is szocialista vagyok. Csak rajta, ífiúr, rajta, kisasszony, ne zavartassák magukat. Én csak átmegyek a túloldalra.
SINKÓ
Látod Mici, már a Bécsi Erdő is hemzseg a szocialistáktól.
lRMA
Ha akarod, itt tölthetjük az éjszakát a padon.
SINKÓ
Igen. Úgy látszik erre most már van engedélyünk Ez olyan, mint amikor bejelentkezel a hotelportásnál: Niemand úr és Nobody asszonyság, Senkiházi őuraságék.
lRMA
Foglalkozásuk serint felforgatók.
SINKÓ
Annak vége: költőmesterséget az isten dicsőségére!
lRMA
Ugyan már, te kommunista vagy, ezen nem lehet változtatni.
SINKÓ
Az a fő, hogy partot értünk.
lRMA
Igen, hogyne! Meg is fenekeltünk alaposan-

Madárcsicsergés.

SINKÓ
Már néhány este figyelem ezt. Úgy hét óra tájban egyszeriben minden megváltozik Szinte parancsszóra. A hangok egész rendszere. A park életre kel.
lRMA
Más a levegő illata.
SINKÓ
Szikkad a föld.
lRMA
Mintha hirtelen felitta volna önnön megújhodását, és most öregszik.
SINKÓ
Van-e bagód?
lRMA
Nincs. És neked?

Állnak egymás mellett.

SINKÓ
Jó éjszakát. kedvesem.
lRMA
Jó éjszakát. Álmodj porcelánbabákról és pici lábaikról.
SINKÓ
Majd igyekszem. És te miről fogsz álmodni?
lRMA
Moszkváról. Mi oda tartozunk. Vagy sehova. Ehhez mit szólsz?
SINKÓ
Semmit. Majd elmondod, ha felébredtél.
lRMA
Irány Párizs. Ott összeköttetést keresünk Azután Moszkvába! Hallod, Moszkvába!

 

13.

lRMA
Úgy látszik, közeledik a nyár.
SINKÓ
Minek?
lRMA
Hátha mégis.

 

14.

Vitebszk gőzhajó, menet közben valahol Rouen és Leningrád között 1935 májusában. A kajütben a hajószakács fésülködik Sinkó figyelmesen nézi Kezében nyitott német-orosz szótár. Gesztusokkal és német közbeszólásokkal igyekszik szót érteni Az oroszt szótárból betűzi.

SZAKÁCS
Igaz, hogy Franciaországban a kapitalisták verik a munkásokat?
SINKÓ
A francia rendőrség veri őket.
SZAKÁCS
Ez baj. És az igaz, hogy odaláncolják őket a gépekhez?
SINKÓ
Láthatatlan láncokkal.
SZAKÁCS
Ez nagy baj.
SINKÓ
És te hogy élsz? Kak ti pazsivájes?
SZAKÁCS
80 rubel.
SINKÓ
Nem tú1 kevés, ocseny kevés az?
SZAKÁCS
Van egy szobám Leningrádban, évente egyszer szanatórium, üdülő, színház, mozi, minden, az égvilágon minden Kultúremberként élek.

Kölnvizet szór magára.

SZAKÁCS
Made in SSSR. Próbálja meg. Pazsalujszta!

Sinkó megszagolja.

Vot!

Sinkó úgy vizsgálja, mintha a világ sorsa függne az eredménytől

SINKÓ
Nos?
SZAKÁCS
Jó.'Haraso. Gut.
SINKÓ
Atlicsnoe.
SZAKÁCS
Mit olvasol?
SINKÓ
Engelst. Nézzen bele maga is! Nem rossz.

Sinkó figyelmesen szemléli.

SZAKÁCS
Hogy bírja ezt a Balti-tengert?
SINKÓ
Darf ich Ihnen... Megérinthetem magát?

A szakács nyújtja a karját.
Sinkó megérinti.

SZAKÁCS
Csak nem lett rosszul? Tapogassa csak nyugodtan Ez aztán a hús Ruszki cselovek. Mint az acél. Stahl.

Kidagasztja az izmait

Hanem ez a te oldalbordád igen csak aprócska, olyan semmiféle... De jó elvtárs, és ti jól megvagytok egymásal. Mi itt a hajón mindannyian nagyon szeretünk benneteket. De nekem azért begyesebb menyecske kell... ilyen-e, idenézz... (Zsebtükröt vesz elő valami vidéki díva fényképével.)
Nézd, itt irja: Vjecseszlav Fjodorovicsnak Annuska. Annak van ám...

(Mutatja a mellét, a csípőjét, tomporát. Sinkó a képre mered.

SZAKÁCS
Csorog a nyálad ugye?

A zsebtükörre céloz.

SINKÓ
Ez is Zdjelano v SSSR?
SZAKÁCS
Világos. No, de ilyen talán van nálatok is.
SINKÓ
Van.
SZAKÁCS
Légy boldog új ember, holnap már otthon leszünk.
SINKÓ
Otthon?
SZAKÁCS
Otthon, otthon. Ott a legjobb.
SINKÓ
Ich... ich glaub'schon, ja dumaju sto... szabaka szabakoj, szabake... der Hund, des Hundes, dem Hunde... szabaku, szabaka (Kiabálni kezd.) Szabaka. szabaka. vot szabaka, ja panyimaju...
SZAKÁCS
Csodálatos. Nemsokára az egész világ oroszul fog beszélni Te csak dalolj! Te csak táncolj! Szabaka, szabaka, szabaka...
SINKÓ
Drága Irma, drága Mici, még soha nem láttalak ilyen boldognak, ilyen nyugodtnak, mint ezen a hajón.
SZAKÁCS
Szabaka, szabaka, szabaka. Hogy miket nem terem ez a bűzös kapitalizmus?!

 

(második rész)

© Európai kulturális füzetek 1999-2006.   Minden jog a szerzőké illetve az örökösöké.