Főoldal Könyvespolc Társalgó Keresés Könyvajánló
Demján Sándor

A főváros építtetője

Demján Sándor, az Arcadom ingatlanfejlesző részvénytársaság tulajdonosa, a Vállalkozók Országos Szövetségének ügyvezetője

 

Budapestnek a kultúrát és az idegenforgalmat kell megcéloznia, emellett a kereskedelmi központ jellege megmarad. Az idegenforgalom az új évezred legeslegnagyobb üzlete. A megnövekedett szabadidőben szórakoztatni kell az embereket. A város - amely Európa nagyvárosaihoz viszonyítva nagyon fiatal, még Pest is az amerikai városokkal egykorú - csodálatos építészeti alkotásait meg kell védeni, hiszen nem lehet idegenforgalmat, kultúrát, kongresszusi turizmust fejleszteni, ha a város nem szép.

A beruházó, vállalkozó nézőpontja

Örülök, hogy ezen a fórumon elmondhatom a nézeteimet, de szeretném, ha a "pántlika" eltűnne a nevem mellől, hogy én vagyok a főváros építője. Bízom benne, hogy sokan építjük ezt a várost, és egyben védjük is. Nem jó, ha ilyen pántlikákat aggatnak ránk. Nem csak beruházóként, hanem mint a Vállalkozók Országos Szövetségének ügyvezetője vagyok jelen, és ebben a helyzetben több szakmai véleményt igyekszem képviselni: mérnöki, közgazdasági szempontokat egyaránt. Mint bizonyára tudják, nem vagyok építész, sem várostervező - gazdasági ember vagyok, így más aspektusból vizsgálom a kérdéseket.
Úgy vélem, nem kell feltalálnunk a meleg vizet, a világ számos részén hasonló problémákkal találkozunk, mint Magyarországon, Budapesten. Hasznosnak tartom, ha elemezzük a határainkon túli eseményeket, következményeket, és próbálunk belőle tanulni. A mai Budapest is hasonlóan alakult ki. mint sok más európai nagyváros.

Száz évvel ezelőtt

Kedvenc olvasmányom Budapest várostörténete: Ebből megtudható, hogy az elsőző századforduló, a nagy gazdasági fellendülés idején, a a mai városkép kialakításában az akkori kiválóan működő Közmunkatanács fontos szerepet játszott. Az USA kormánya is ideküldte szakembereit, hogy tanulmányozzák a tevékenységét. A különbség azért lényeges a mai helyzethez képest: az ország fővárosát az előző századforduló idején az egész ország építtette; a kormány és a főváros megosztozott a munkán és a költségeken. Az állampolgárok pénzét használták fel az egész ország érdekében, és a Parlamentben folyt a vita Budapest fejlesztéséről. Megjegyzem, ha a Közmunkatanács alapító okiratát megnézik, pironkodhatnak a mai jogászok meg rendeletalkotók, mert az mindössze két-három oldal. Alapgondolata, hogy a fővárost az egész ország gazdaságának, iparának, kereskedelmének erősítése érdekében kell fejleszteni, kedvező pozíciót teremteni a gazdaságnak, hogy Magyarország gyarapodjék. Ma a problémát ott látom, hogy korunkban már nem az ipar dominál, hanem a kultúra és az oktatás, ami mindenütt a világon nagyon nagy üzlet - kivéve nálunk. Ahogy a szórakoztatóipar és a sport is, ami nyugaton komoly üzlet..

Milyen karaktere lesz ennek a városnak?

Magam úgy gondolom, elfelejthetjük azt, hogy az ipari termelésben kell jeleskednie Budapestnek; Győr, Székesfehérvár, Debrecen valószínűleg sokkal dinamikusabban fog fejlődni. Budapestnek a kultúrát és az idegenforgalmat kell megcéloznia, emellett a kereskedelmi központ jellege ismegmarad. Az idegenforgalom az új évezred legeslegnagyobb üzlete. A megnövekedett szabadidőben szórakoztatni kell az embereket. A város - amely Európa nagyvárosaihoz viszonyítva nagyon fiatal, még Pest is az amerikai városokkal egykorú - csodálatos építészeti alkotásait meg kell védeni, hiszen nem lehet idegenforgalmat, kultúrát, kongresszusi turizmust fejleszteni, ha a város nem szép. Ebben a városban rengeteg szép létesítmény van, és messzeme-nően egyetértek Ráday Mihállyal, hogy meg kell védenünk a város szép épületeit.

A rehabilitáció dilemmája

A városfejlesztési koncepció legnagyobb problémáját abban látom, hogy a kommunista egyenlőségi reflexek szerint egyenletesen elteríti a szegénységet. Példaként említhetem a rehabilitációt, pedig ez szakmai kezekben van. Ha egy foghíjat beépítenek mondjuk a belváros valamelyik utcájában, de az egész terület nem esik át rehabilitáción, a környezete felfalja az újat. Ebből adódóan a városnak nem szétszórni kell a pénzt, hanem azt kell mondani, hogy most megcsináljuk a IX. kerület teljes rekonstrukcióját, és erre összpontosítunk, azután következik a VIII. kerület, és sorban a többi. Ma egy-egy épületet kezdenek el jó esetben helyre állítani, ha a pénzt sikerül összeszedni, majd a rekonstruált ház pár év alatt visszasüllyed szomszédai nívójára. Hiányolom a város stratégiáját, a kerületek pénze szűkös. Magyarán: fel kellene vállalni, hogy átmenetileg elveszek valakitől azért, hogy a másik kapjon. A kerületek önállósága legalább bizonyos versenyhelyzetet jelent, ám a források elaprózása helyett egyetértésre kellene jutniuk abban, hogy milyen célokat valósítanak meg közösen a kerületek a fővárossal, és mi az, amiben megmarad a kerületek önállósága.

Budapest egyközpontú város

Nem lehet Újpesten, vagy Kispest határában egy olyan valós városközpontot építeni, hogy ellensúlyozza az általunk panaszolt gondot. Ezért a városért való lobbizásban mindig jelen van a gondolat, hogy a Belvárost meg kell védeni. Nem biztos, hogy igazam van, de úgy látom, hogy a politikusok körében gyakorlatilag nincs konszenzus. A Gazdasági Tanács ülésén felvetettem a Miniszterelnök úrnak, hogy véleményünk szerint a politikai csatározások oltárán feláldozzák Budapest jövőjét, regionális központ lehessen. Most is így gondolom, és teljesen mindegy, hogy melyik pártot tekintjük. Úgy érzem, ma bármi történik a városban, az valamilyen politikai indulat tárgyává válik, attól függően, hogy ki mondja és ki találja ki. Az a probléma, hogy politikai alapon választanak testületeket. Adott testületben tudható, ki mondja meg, mi szép, milyen a kívánatos méret, így a sokszínűség a város érdemi fejlesztésében nem érvényesül. Szerintem ezeket a kérdéseket nem az építészeknek kellene eldöntenie. A Közmunkatanácsban sem az építészek domináltak, hanem a használók, a funkciót meghatározók. Természetesen építészek nélkül nem megy, de nem feltétlenül csak magyar építészek közreműködésére lenne szükség. A város százegynéhány évvel ezelőtti fejlesztésekor idehívtunk franciákat, németeket, nyitottak voltunk a világra. Ehelyett ma csak magyar tervező által aláírt terveket lehet beadni, ez a monopólium nem a város hasznát szolgálja, főként, ha valóban nyitni kívánunk az egész világ felé. Korántsem mindegy, mikor kezdjük a város fejlesztését. Véleményem szerint máris késő van.

A szlogen: "világvárost építünk", hamis.

Nem építünk világvárost, ahhoz túl lassúak vagyunk, nincs koncepció és nincs tartalom. A "világvárost építünk" célkitűzésének ellentmondanak az eszközök: ha a csökkennek a város kasszájának bevételei, rögtön megemelik az adót. Az a véleményem, amíg építünk, addig csak az üres telkeket szabad adóztatni. Egy másik sarkalatos kérdés, hogy a város saját pénzből kíván-e fejleszteni vagy befektetői tőkéből, hiszen az adónövelés elriasztja a multinacionális cégeket. Magam több példáról tudok, amikor a világ legjelentősebb multinacionális vállalatai valamelyik szomszédos országba telepítették több tízezer négyzetméteres irodaközpontjukat, mondván: a budapesti 2%-os helyi iparűzési adó kibírhatatlan. Egyikük magával vitt, illetve nem Magyarországra hozott például két 1 milliárd dollár exportot lebonyolító üzemet, természetesen a hozzá tartozó foglalkoztatással együtt. Az Unióba való belépés idején tudomásul kell vennie minden régiónak és városnak, hogy szabadon elmehetnek a cégek, az állampolgárok. Versenyhelyzet alakul ki. Senkinek nincs biztosítva a siker, lesznek városok, melyeknek lakossága radikálisan csökkenni fog, elvándorol a gazdaság.

Az adócsökkentés haszna

Budapest - alapvető hiányosság - nem hajtotta végre a Bokros csomagot. Elkezdték ugyan, de félbemaradt: a városnak még ma is 30%-kal több alkalmazottja van, mint indokolt lenne. A Bokros csomag sugallta takarékosság helyett 80%-kal emelte fel a helyi iparűzési adót a város az elmúlt két évben, ezért mennek el a vállalkozók. Budapest agglomerációjába viszik cégeiket, irodájukat - ez a hatalmas bevétel hiányzik a város büdzséjéből. A kereskedelem legfeljebb 2-3% profitot tud realizálni, ezért a helyi iparűzési adó nagysága rendkívül fontos. A Vállalkozók Szövetségének álláspontja szerint az iparűzési adót 25%-kal kell csökkenteni, kijelentettük, hogy nem fogunk támogatni olyan pártot, amelyik nem ezt veszi fel programjába. Ennek az adónak közel 10%-a közvetlenül a vállalkozások fejlesztését kell szolgálnia, ha nem ezt teszi, akkor lehetnek nagyon szép tervek, a vállalkozók mégsem maradnak itt, és nem jönnek ide a cégek központjai. Ha így lesz, akkor Budapesten csupán tervek maradnak a Belváros rehabilitációjáról meg a barna övezetek átalakításáról szóló elképzelések. Van a világban olyan város, amelyik a valamikori belvárosból közparkot csinált, nem is megy be oda senki.
Ha megnézzük a Rákóczi utat, bezárt üzleteket, telefirkált falakat látunk, Ha ad magára a főváros, a falfirkákat lemeszelteti, kijavíttatja az épületek lábazatát, kötelezi az üzletvezetőket, hogy söpörjék a járdát, a környező utcákban kedvezményt ad parkolóházak építéséhez, nem pedig az lebeg a városatyák szeme előtt, hogy sokkal jobb, ha kint parkolnak, mert akkor az a mi bevételünk. Hiányzik az összefogás, a mozgósító erő. A belvárosban megindult a szlömösödés, ha nem vigyázunk, itt is létrejöhet fekete lyuk, amiről a szakértők régóta beszélnek. Ezért azt gondolom, rendeletekkel kell beavatkozni, és az emberek mozgósítása is elengedhetetlen.

Nagyon szeretem a zöldet

a természetet és a vizet. A városra régen jellemző hatalmas szökőkutak, ivókutak, a kis tereken akácok vagy más fák, délszaki növények teljesen eltűntek, pedig a legegysze-rűbb és a legolcsóbb díszek voltak. Amikor bizonyos személyeknek felajánlottam, hogy 1000 virágzó fát adunk, csak ültessék el, az volt a válasz, nem vállalják, mert a kényes növényeket nincs ki elültesse, és nem tudják locsolni. Nagyon szépnek tartom a Nyugati városrész előtt a virágzó fákat és a széles sétányokat, ezért most megismétlem a felajánlást. Budapestet vissza kell fásítani, hiszem, hogy meg lehet szervezni: virág kell csupán és víz.

Budapest fürdőváros?

Azt mondjuk: Budapest fürdőváros. Ne áltassuk magunkat! Budapesten fürdő utoljára az előző századfordulón épült, azóta csak uszodát építettünk, a mai kor igényeinek megfelelő fürdőt egyet sem.
A csodálatos régi építészeti örökségen túl mivel tudjuk vonzóvá tenni a várost? Ami valóban régió-központtá tette jó száz éve Budapestet, a szórakozás, a kultúra, az idegenforgalom. A mai infrastruktúra minősége azonban nem megfelelő, és ami ezen a téren a minőségi fejlesztés irányába hat, azt mind támogatásra érdemesnek vélem. A fejlett világ bármely kétmilliós városában tízszer több történik, mint nálunk. Ne vigasztaljon minket, hogy az előző ötven év a lakótelep-fejlesztés jegyében zajlott, mert az rossz városszerkezetet eredményezett, és fejlesztésre szinte már csak a barna zónák maradtak. Ma a világ más tájain úgy fejlesztik a városokat, hogy ha valaki egy nagy létesítménybe beruház, akár a 60%-át készpénzben visszakapja a várostól, függetlenül attól, hogy ki van kormányon. Budapestet nem szabadna feláldozni a politika oltárán, igen lényegesnek tartom, hogy e tekintetben előrelépjünk..

Magasházak védelmében

Ahogy Budapestről, Magyarországról is nagyon sokan elvándorolnak. Ha az EU csatlakozás időpontjáig nem sikerül elérnünk az Unió jövedelemátlagát, ez a folyamat vészesen felgyorsul. Volt szerencsém nyolc évvel ezelőtt egy Budapest regionális szerepéről szóló tanácskozáson részt venni, ahol elhangzott, hogy a fővárossal közösen kormányprogramot kellene készíteni. Akkor azt vallottam, minden program kudarca nagy szervezetekhez, kormányokhoz köthető, azóta, hogy nem történt jelentős előrelépés ebben a kérdésben, megváltozott a véleményem. Néhány példa: egy nagyon gazdag koreai ismerősöm eljött Budapestre, felnézett a budai oldalra a Duna-korzóról, és azt mondta: nem is gondoltam, hogy Budapesten ennyi szegény ember él. Értetlenségemre elmondta, hogy Koreában a szegények laknak a hegyoldalakon, a gazdagok pedig a völgyekben. A hegyre a panoráma fantasztikus, csodás - mondta.
Nálunk a városatyák magasház-ellenesek. Kérdem én: milyen alapon vindikálják maguknak a jogot, hogy nem engednek a pesti oldalon magasházat építeni? Az egész világon mind több közterületet, parkot, zöldterületet nyitnak meg az embereknek, ezért mind magasabbra építkeznek. Például Torontóban, de másutt is. Érthetetlen, hogy megfosztják az embereket a lakás domináns értékétől, a panorámától. Pestről nézvést a budai oldal, a hegyvidék a legnagyobb érték. Milyen alapon teszik tönkre egy megvásárolt telek értékét azzal, hogy megtiltják magasház építését? Nonszensz, hogy annak fogják megengedni magasház építését, aki a főváros tulajdonából vesz majd hozzá telket. A Csepel sziget északi csücskén, ahol a víztisztító van, ott talán lehet majd építeni, de még nem hozták meg a döntést.
Azzal teljesen egyetértek, hogy a történelmi városrészben ne épülhessen magasház, ám a mai építészethez vitathatatlanul hozzátartozik. Németországban a lapok vezető oldalára került, hogy egy 200 méter magas irodaházért folyó versenyben hatalmas csalódás érte a berlinieket, mert máshová épült. Tessék megnézni, mi történik Bécsben, ott nem félnek magas épületeket építeni, persze nem a történelmi belvárosban. A múltban is tanultunk Bécstől, nem árt most is tanulni. Én személy szerint nem kedvelem a mai építészetet, Salzburgban és Siénában is a várban érzem a legjobban magam, mégis belátom, hogy a mai kor mást diktál. Annak idején azt mondták, nem kell Iparművészeti Múzeum, a Parlament építőjét is megtámadták. Ma is az a jó terv, ami nem valósul meg. Steindl megépítette a Parlamentet. nem is szerették, mert egy jelentős létesítményt alkotott. De építészeti díjat az Akadémiával mégis Peter Munk alapított... Érdemes ezt az analógiát, a mechanizmust is vizsgálni, amikor Budapest fejlesztéséről szó esik, és érdemes a világra nyitottnak lennünk, mert meggyőződésem, hogy Magyarország az Unióban rendkívül sikeres ország lesz.

Az egyéni kisérlezes fontosága

A városnak önálló koncepcióval kell rendelkeznie, de nem zárhatja ki az egyéni kísérletezést sem. Nagyon fontosnak tartom a testületi döntéseken túl a személyi felelősségvállalást. Ma különféle irányzatok képviselői korlátoznak más stíluseszménynek hódóló építészeket, ezért alig jön létre eredeti alkotás. Amikor egy magyar építésznek felvetettük, hogy egy külföldi tervhez tanácsadóként szerződtetjük, jöjjön oda és működjön közre, a legmerevebb elutasítással találkoztunk. A monopolhelyzet felépítése és a rossz reflexek hozzák ezt. Én arra biztatom az építészeket, akiknek a város ügyeiben szavuk van,, hogy ne féljenek, merjenek tanulni a világtól, hiszen van mit tanulniuk. Itt hatvan évig nem épült luxuslakás, különböző szolgáltatásokkal ellátott öröklakás, nem is ismerik a magyar tervezők azokat a funkciókat, melyekkel másutt visszacsalogatják a városból kiköltözött rétegeket, hogy jöjjenek vissza a városba. Az ilyen típusú házakban nagy uszoda, sportterem, könyvtár, szivarozó helyiség, 70 féle szolgáltatás van, külföldön ma ez a trend. Nálunk a külföldi építésznek magyar tervezővel kell aláíratnia tervét, olyannal, aki életében nem lakott ilyen házban.
Nagy az elmaradásunk a világtól. A lakótelepi házak nem felelnek meg a kor igényeinek, ahogyan a régi bérházak sem. Nagyon sok közös területet kell létrehozni, egy ilyen modern lakóépületben a hasznos terület 30%-a közösségi helyiség. Most voltunk Oslóban, amikor a Westend City Center építéséért megkaptuk a FIABCI (nemzetközi ingatlanfejlesztő szövetség - a szerk.) fejlesztési nagydíját. Ott az egész kikötő újjáépült: alattuk futnak a vasúti sínek, még lejjebb parkolókat alakítottak ki, az egész ultramodern. Hajdanán a régi épületekben lévő lakások voltak a legnagyobb értékűek, ezek felújítása, helyreállítása óriási pénzt igényel. Ha Budapestnek koncepciója lenne, a város is hozzájárulna anyagiakkal, meg lehetne hozzá szerezni a szükséges tőkét. De nem lehet utólag megváltoztatni a szabályokat, mint tették azt a városatyák a magasházak esetében.

Jó üzlet olimpiászt rendezni

Az olimpia éppen olyan sorsforduló lehet a város életében, mint a Millenniumi ünnepségekre való készülődés volt száz éve. Az ehhez szükséges infrastruktúrát egyébként is meg kellene építeni. Görögország példáját említem: '84-ben és '88-ban is ott jártam. Görögország életszínvonala ebben az időben alacsonyabb volt Magyaror-szágénál, ám amint csatlakoztak az Európai Unióhoz, 100 milliárd dollárnyi működő tőke, 60 milliárd EU támogatás érkezett, ez indukálta a fejlődést. Hozzánk eddig mindössze 20 milliárd dollár érkezett. Kishitűek vagyunk és nem is érdemlünk semmit, ha nem tartjuk képesnek magunkat arra, mint amit a görögök véghezvittek az uniós csatlakozások után.
Görögország az Olimpiai Bizottságtól 4, az EU-tól 5 milliárd dollárt kapott az olimpiára. Itt nagyon sok makro-közgazdászt látok. Ha 9 milliárd addicionális tőkét elköltök, és ha a hozzáadott érték csak 50 százalékban belföldön realizálódik, akkor makroszinten valójában egy olimpia ingyen van az országnak. Az olimpia nagyon nagy üzlet, elsősorban a turizmus fellendülése miatt, de utána az ismertség, az imázs nagyon nagy vonzerő. Egy olimpiai falut a rendezvény után gyógy-idegenforgalmi vagy oktatási célokra hasznosítani lehet, diákszálló, kongresszusi központ, vagy akár remek vívóterem lehet. Budapestnek megmaradtak a szakegyetemei, ez egy hatalmas üzleti lehetőség. Remélem, hogy ez az ügy nem vérzik el a politikai csatározások mezején, hanem megragadjuk a lehetőséget. Aki Budapesten él, annak lokálpatriótának kell lennie, a várost fejleszteni kell, és ez pénz nélkül nem megy.

A cél, Budapest legyen regionális központ

Ma még adott a lehetőség, hogy Budapest az egész Balkánra kiható regionális, kulturális, oktatás, pénzügyi központ legyen, de tudomásul kell vennünk, hogy ha Budapest késlekedik, akkor a regionális központ funkciója Bukaresté lesz.
A közlekedés fejlesztése is halaszthatatlan. Ma a légiközlekedés (és az autópálya) jelenti azt, amit régen a vasút. Hihetetlen mértékű lemaradásunk van, nézzék meg a Ferihegyi repülőteret! Európa egyetlen reptere, ahol nincsen szálloda, nincsen fedett parkoló, és úgy néz ki, ahogy kinéz. Amikor idejön egy amerikai, azt hiszi, hogy egy százezres kisvárosba érkezett.
Mégis hiszem, hogy Budapest regionális központ lehet. Ennek előfeltétele -nézetem szerint - hogy politikai konszenzus jöjjön létre ennek érdekében, Hogy ezen munkálkodva sokféle vélemény juthasson érvényre. A város lakosságát pedig mozgósítsuk azért, hogy patrióták legyenek, szeressék és védjék a várost.
Igaz ehhez erősíteni kell a budapestiek igényét a tisztaságra, a zöldre, a modern mentalitásra, a turistákkal való törődésre.
Jöjjenek segíteni minél többen, építsük együtt a várost, hiszen egy kis ház megtartása vagy építése épp akkora tett lehet, mint egy sokak által elutált toronyházé.

Európai füzetek 1999-2000.
© Európai kulturális füzetek 1999-2006.   Minden jog a szerzőké illetve az örökösöké.