Főoldal Könyvespolc Társalgó Keresés Könyvajánló

Csatlakoztunk

Az ország két napon át – teljes joggal – ünnepelte csatlakozásunkat az Európai Unióhoz. A szónokok felvételünk jelentőségét hangoztatva a várható gazdasági előnyöket emelték ki, ködös ígéreteket ismételgetve azzal kecsegtetnek bennünket, hogy előbb-utóbb jobban fogunk élni, minden jobb és szebb lesz, az ország modernizációja is új lendületet kap.
Így legyen, a szép álmok váljanak mielőbb valóra!
Viszont kevesebb szó esett arról, amire Pat Cox, az Európai Parlament elnöke emlékeztetett most Dublinban, hogy az alapító atyák azért hozták létre az Uniót, hogy vége legyen a háborúknak. Valóban Európa iránti rajongásunk közepette sem feledhetjük, hogy kontinensünk egész történelme folyamán egyre véresebb, egyre öldöklőbb háborúk színhelye volt. Az iskolai történelemórákon ma is tanítják, hogy a 16., illetve a 17. századtól kezdődően a nemzeti államok létrejöttéért, határaik minél szélesebb kiterjesztéséért, majd a piacokért, gyarmatokért gyilkolták egymást Európa népei. A huszadik század folyamán minden eddigi öldölést felülmúló, sok millió emberáldozatot követelő két világháború – kiindulópontja volt Európa, itt Európa szívében ment végbe a Holocaust. Európa egyik legkulturáltabb nemzetének lelkiismeretét terheli hat millió ártatlan ember halomra gyilkolása.
Igaz, Európa földjén született meg a demokrácia gondolata, és itt valósult meg elsőként – még ha rövid időre is – Athénban, majd Rómában. Innen indult el diadalútjára – nem a kard, hanem a szellem erejétől hajtva – a görögök emberközpontú tudománya és művészete, és innen terjedt el a hellenizmus, majd a reneszánsz formájában. Itt fogalmazták meg a felvilágosodás gondolkodói, írói a tudomány és a véleményformálás szabadságának követelését, és jutottak el az emberek egyenlőségének a felismeréséhez. Európai gondolat volt az emberi szabadságjogok hitvallása, amely először az Amerikai Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatában kodifikálódott. Ezeknek az eszméknek a nevében indult el a Bastille, a zsarnokság fellegvárának ostromával a Nagy Francia Forradalom, amelynek a szabadságról, egyenlőségről, testvériségről hirdetett eszméit a guillotine lezuhanó bárdja sem tudta vérbe fojtani.
Most viszont nagyon reméljük, hogy az Európai Nemzetek új alkotmánya, ezekre az eszmékre épülve, egyesíti majd Európa népeit egy új, nagyszabású paktumban.
Ugyanakkor szólnunk kell a szabadságjogok legfőbb őrének, az Egyesült Államoknak az európai szerepéről is. Már csak azért is, mert sajnos máris hallani olyan elgondolásokat, amelyek szerint a kibővített Európát azért kellett létrehozni, hogy német-francia vezetés alatt kialakuljon egy olyan hatalmas gazdasági konglomerátum, amely kellő súllyal léphet fel az Egyesült Államok túlhatalmával szemben.
Az igazság persze az, hogy Európa ma sem tud megállni az amerikai védelem nélkül. Ma is csak Washington rendelkezik azzal a katonai potenciállal és eltökéltséggel, hogy megvédelmezze az emberek, népek szabadságára és egyenlőségére alapozott EURÓPAISÁG eszményét.
Paradoxon, de tény, hogy a béke, az emberség, a demokrácia védelme sem megy fegyverek, háborúk nélkül. Az amerikaiak fegyveres beavatkozása nélkül még mindig egymást öldösnék a Balkán népei, az elvakult nacionalisták vezérletével. Szomorú, de itt is az bizonyosodott be, hogy végül eljutunk egy pontra, ahol a józan ész szavát a fegyverek logikájának kell felváltania. Nem feledhetjük, hogy Afganisztán és Irak városaiban, falvaiban megint csak az amerikai hadigépezetnek kell sakkban tartania az emberi szóra nem hallgató, az őrült, vak terror eszközeivel hadakozó vallási fanatizmust. Az amerikai tengerész-gyalogosok Európa polgárait, a mi utcáink békéjét, nyugalmát is védik az al-Khaida megveszekedett terroristáitól.
A mi tájainkon is bőven akadnak olyanok, akik az erőszakot elutasítva folyamatosan tárgyalni szeretnének. Azt kérdem tőlük, humorosra fordítva a szót, elképzelhető-e, hogy egy nagyszakállú főimám leüljön velünk vitatkozni a Gerbeaud teraszán, egy csésze kávé mellett a Korán parancsolatairól?

Mihályi Gábor

© Európai kulturális füzetek 1999-2006.   Minden jog a szerzőké illetve az örökösöké.