Marno János

Együtt/Írás

Barátja körül forog a világ –
de Nárcisz már ebben is bizonytalan;
nem jár-e mégis a névelo barátja
elé, ha nélküle (anélkül) csupán
egy (múló) rosszullét
áldozatára* ismer a világ a
barátjában. S a barátja ott ül
most nála, karnyújtásnyira tole a (sötét)
sarokban, a fenyobol (a tulajdon keze
által) eszkábált priccsen, ahol Nár-
cisz egy ízben majd' a halálát lelte. Nyár
eleje járta, éjjel a nyitott ablaknál
hirtelen mintha kiugrott volna a szíve. S o
meg csak bámult utána magában, híján
egy reflexnek vagy a tudatnak, hogy (hát) mitévo
legyen. – Mitévok lennénk halálra váltan.
– Már ez egy micsoda kérdés. – S azért az ember
csak felteszi mégis, majd sietve odébb áll,
mintha nem is egészen arról** volna szó.
És elore bánja, hogy mi talál kicsúszni
még a száján. A (barátját) látja, ott ülni
egykor majdnem halálos ágyán, szikrázó
orrát, amint a saját fejébe vágva úgy-
szólván kettéhasítja a (zord) ábrázatot.
(Nárcisznak) torkára szárad a nyála. Írja-e
nyomban (a gépbe), hogy a barátja mennyire
barátságtalan egy alak voltaképpen. A gép
az asztalon, fekete alkotmány, sárga be-
tuzettel, ilyesmi után vágyódott o még
serdülo fovel, melyet más módon, úgy vélte,
fel sem foghatna barátja fejével. Mert
Nárcisz mindig is álmában törte magán
a barátja fejét; és most itt az alkalom
elotte, valamint amott a priccsen a (zord) két-
fejuség, alkalom arra, hogy gépbe verje
mind, amit csak az mond. Karját nyújtva s fülét
hegyezve, csukott szemmel mintegy, ahogy
elméje, pille gyanánt***, elragadtatott.
De mégsem görnyed a billentyuzet fölé,
törzsével inkább még tartózkodik tole,
mint a vakok, amint magukba merülve
firtatják a tíz ujjbegyükkel a pore
kívüllevot; valami velot egyszóval,
a velejét valaminek, amitol Nárcisz
a szívében már rég odavan, kívül magán
(ld. mint fent), hol a szív iszonyodva dobban,
tompán, ki-kihagyván ezt-azt, s vontatottan,
akárha beléfojtott bonyodalomban,
melybol kitépsz egy szálat, és összeroppan
egész kéz- és lábaszárad, s ujjaid pók-
hálóba fúrnak****; és a hang is síkos, száraz,
szólalván, hogy szakadjon-e vége itt az
álomnak. (De miért szállna síkra Nárcisz,
ha egyszer a keze kötve, s amit kivesz,
arra sincs a barátjától fogható nesz.)

* illetve: alakmására
** „arról“, azaz mint (narcisztikusan) visszamutató névmásról
*** utalás N-nek egy másik kalandjára, ahol szintén az ujj kerül szorult helyzetbe, ám
az itteni „mind a tíz''-zel ellentétben ott csak egyetlen (persze a gyurus) ujjával
gyulik meg a hos baja
**** ti. az (együtt)írás velejébe