Főoldal Könyvespolc Társalgó Keresés Könyvajánló

Dr. Szabó Ferenc S. J.

André Gide köre ahogy Németh Andor látta

Dolgozatom Németh Andornak egy kiadatlan írásáról szól, amelynek a kritikus ezt a címet adta: "Alentour de Gide", Gide körül vagy Gide köre. A gépelt kézirat 145 oldal, jórészt francia (sok gépelési hibával, ami nyilván a diktálás miatt történt), részben magyar; sokszor egy mondaton belül is váltakozik a magyar és a francia. Ez még csak anyaggyűjtés: sok levél- és naplórészletet másolt le Németh, közben már megjegyzéseket is tett a készülő könyvhöz. Főleg a magyar kommentárokra figyeltem.

Egy magyar és egy francia bevezetés-tervezet jelzi a szerző szándékát:

"E könyv szereplői egymásból merítve bátorítást, magatartásukat is elkötelező feleletet keresnek a lét kérdéseire. Ma, amikor az emberiséget a világ túlnyomó részében katonás egyszerűségű jelszavakkal tartják kordában, különlegesen fontosnak tartom emlékezetbe idézni e -széplelkeket-, s ha lehet, sürgősen visszatérni azokhoz a nemes aspirációkhoz, melyek őket hevítették volt. (...) Írókról lesz szó, akik gőgösen többet követeltek maguktól, mint pusztán hivatásukat tisztességgel teljesíteni. (...) Ami a szabadgondolkodóktól élesen megkülönbözteti őket, éppen az, hogy semmit sem zárnak ki eleve, a természetfölötti hatalmakat sem. Hogy számukra mi fontosabb, Isten vagy a társadalmi berendezkedések emberekhez méltó rendje, azt nem előítéleteik szabják meg - ilyenekről nem akarnak tudni - hanem külső életük esetlegességei. (...) E nagyfeszültségű áramkör középpontja Gide. A gyűrűből, mely körülötte feszül, mint már mondottuk, minduntalan kihullanak egyesek, mások lépnek helyükbe, s csak ő marad meg középpontnak, a kozmikus rendszer napjaihoz hasonlóan (és itt franciául folytatja) időnként saját központjára hajolva, és így felkészülve még vakítóbb ragyogásra, maga személyiségéből merítve erőt megújhodásaihoz. (...) Nyitva maradni minden iránt, ami termékenyítő, megújhodva egyre többnek lenni, ez Gide ambíciója. (...) Ez az ambíciója Gide baráti körének is..."

Németh kéziratában találunk egy lapnyi francia bevezetőt is. Ebből idézek: "Ami leginkább jellemzi a XX. század legkiválóbb szellemeit, az a bizalmatlanság a közvetlen adottságokkal szemben. Bizalmatlanság érzelmeinkkel szemben (Proust), bizalmatlanság eszméinkkel szemben (Gide), bizalmatlanság mindazzal szemben, ami tudattalan, szemben az inspirációval (Valéry). Ennek felel meg a pszichológiában Mach relativizmusa, a morálisban Nietzsche kriticizmusa (önmagával szembeni gondolatok), miként Freud munkái is. Innen jutottak el aztán a szétválasztás segítségével az értékek lekicsinyléséhez, a maradandó, az állandó tagadásához, röviden: egy bizonyos szenzualizmushoz, amely - bár finomabb és mélyebb - visszavitt bennünket a XVIII. század eszméihez. De rögtön jött az ellentétes mozgolódás is. Semmi sem tanulságosabb, mint a különböző kísérletek, hogy újra integráljuk a tőlünk független értékeket. Az abszolútum szenvedélyes kereséséről van szó, ami annál inkább izgató, mivel nem valami már >adott< egyszerű elfogadásáról van szó. Mily hódító érzés felfedezni az Anyagtalant, követve a filozófiai gondolkodás fejlődését, amelyet századokon át szem elől tévesztettek, látni, hogy gondolkodásunk útjának egy kanyarulatánál hirtelen valami egészen új tűnik fel, mint a kezdeteknél, és annál inkább értékes, mivel nem kinyilatkoztatták számunkra, hanem mi magunk fedeztük fel".

Eddig a bevezetésnek szánt francia szöveg. Németh Andor felfigyelt arra a "szélfordulásra", amely a századfordulót jellemezte, és amelynek egyik meghatározó gondolkodója Henri Bergson volt. Bergson spiritualizmusa számtalan író, gondolkodó, művész inspirálója lett, ahogy ezt olvashatjuk Raissa Maritain Nagy barátságok című visszaemlékezéseiben.1 A francia filozófus, Jacques Maritain orosz zsidó származású felesége, aki férjével együtt katolikus hitre tért, leírja azoknak a konvertitáknak történetét, akik a Párizs melletti meudoni otthonukban megfordultak. Ezek közé tartozik Jacques Rivière is, akiről most szó lesz. Németh Andor kéziratának nagy része ugyanis Rivière lelki küzdelméről szól; jórészt Paul Claudel és Jacques Rivière levelezésének elemzése a téma, bár Gide körének más íróiról is találunk jellemzést (Valéry, Proust...).

Nyilván Németh Andor Rivière lelki küzdelmét, megtérése történetét elemezve - miként Liebermann katolizálásáról írt, még kiadatlan könyvében is - a saját lelki küzdelmét és konverzióját is vizsgálta. Ezért érdeklődött a létkérdésekkel foglalkozó egzisztencialista gondolkodók iránt is.

Rivière lelki küzdelme: vívódása Claudel és Gide között

Amikor most Claudel és Rivière levelezését ismertetem Németh Andor kézirata alapján, előttem van e levelezés 1984-es teljes kiadása.2 Németh Andor e levelezésnek csak az 1907-1913 időszakra eső darabjait ismerhette az 1926-os kiadás alapján; ezeket sem teljesen. Az 1984-es kiadás teljes egészében közli az 1907-1913 közötti leveleket (85 levél), valamint az 1914-1924 közötti évek 49 levelét, továbbá az özvegyhez írt három Claudel-levelet, összesen tehát 137 levelet, alapos kritikai jegyzetekkel. Németh Andor dokumentációja tehát e téren hiányos; viszont teljesebb abból a szempontból, hogy bőven idézi Rivière és Alain-Fournier levelezését, tehát azokat a leveleket, amelyekben Jacques beszámol barátjának Claudellel folytatott levelezéséről.

Németh Andor röviden megadja Jacques Rivière életrajzát. 1886-ban született Bordeaux-ban; apja híres nőgyógyász professzor lett, anyja meghalt, amikor tízéves volt. 1903 óta bensőséges barátja volt Henri Alain-Fournier-nek, aki Le grand Meaulnes című regényével vált híressé. 1909-ben Jacques feleségül vette Henri nővérét, Isabelle-t. Jacques elveszítette gyermekkori hitét, szenvedélyesen keresi az igazságot. Felfedezi, hogy a Tête d'or (Aranyfő) szerzője, a Kínában működő diplomata, Paul Claudel, katolikus. 1907-ben felkeresi levélben, és elmondja neki lelki problémáit. Elindul tehát a levelezés. 1909-ben Jacques személyesen is találkozik Claudellal, de közben megismerkedik Gide-del is, aki meghívja titkárnak a Nouvelle Revue Française-hez. Rivière három évet tölt német fogságban, majd betegeskedik Svájcban, azután visszakerül a NRF-hez, egészen 1925-ben bekövetkezett haláláig itt dolgozik. Könyvet ír a katolikus költőről, Claudelről, a hitről; németországi naplójegyzeteit özvegye adja ki A la trace de Dieu (Isten nyomdokain) címmel.

Németh Andor kéziratában Gide jellemzése után Valéry, majd Claudel bemutatása következik.3 Gide naplói alapján meglehetősen negatív képet fest a konvertita Claudelről, erőszakos térítő igyekezetéről, ami Rivière-rel folytatott levelezésében is megnyilvánul. (Hosszú ideig tart Gide és Claudel barátsága, amely akkor szakad meg véglegesen, amikor Claudel felfedezi Gide homoszexualitását.)

A kézirat 16. oldalán következik az átmenet Jacques Rivière lelki drámájához. "Franciaország legjobb fiataljai szemében csak ez a két jó számít a század elején: Gide és Claudel. De Claudel dogmatikus kíméletlensége, szigora folytán csakhamar ez elé az alternatíva elé kerülnek, hogy választaniuk kell vagy az egyik, vagy a másik mellett." Jacques Rivière és Henri Alain-Fournier esete ide tartozik.

Amikor a két fiatal Gide-rajongását bemutatja,4 Németh egyben jellemzi Gide világszemléletét is, A földi táplálékok szerzőjének megejtő retorikáját és szenzualizmusát is: "Ma, is magával ragadó hatást tesz az elfogulatlan fiatal olvasóra a Nourritures terrestres tavaszi viharra emlékeztető pátosza. Hát még milyen lehetett a hatása viszonylag frissen, mikor minden újság volt, amit hirdetett. (Nietzsche még ismeretlen volt szélesebb értelemben.)" Németh szerint Alain-Fournier lényegében megmarad Gide világszemléleténél, míg Rivière Gide és Claudel között ingadozik. De - mint majd megmutatom - Némethnél árnyaltabban kell értelmeznünk Rivière lelki küzdelmét, aki végül is visszatér katolikus hitéhez. - Lássuk most a (francia) levelezést. (Németh franciául másolja át a hosszú levélrészleteket.)

Jacques Rivière, aki már műveiből ismeri Claudelt, 1907 januárjában levelet ír a katolikus költőnek Kínába, és feltárja neki lelki küzdelmét. Így mutatkozik be: "Családom mindig keresztény volt: én vagyok az első, aki hitetlennek mondja magát. De ezt nem mertem bevallani anyai ágú rokonaimnak, mert e hír kellemetlen lett volna számukra." Jacques meg sem várja Claudel válaszát (Ázsiából lassan jár a posta), újra ír neki 1907. márc. 10-én: "Két dolog akadályozott meg mindig abban, hogy keresztény legyek: a semmi valóságának érzése és a tetszelgés kétségbeesésemben." Majd részletezi ezeket a nehézségeket, amelyekre Claudel később válaszol. Németh: "És most egyre-másra küldi a leveleket Paul Claudel-nek, az ismeretlen bálványnak, Kínába." Németh hosszan lemásolja a leveleket. Végre megérkezik a válasz Kínából. Jacques izgatottan számol be Henri barátjának 1907. ápr. 4-én. Claudel első levelében barátian szólítja meg a fiatalembert: "Gyermekem!" Buzdítást intéz hozzá: "Legyen testvérem! Legyen velem! Isten hívja Önt. Tudom, ez a rettenetes szorongás pillanata, de kell... A fiatalság nem a gyönyörre teremtetett, hanem a hősiességre..." Post scriptum: "Pünkösdre a Szent Asztalnál adok találkát. Be kell térnie a gyóntatószékbe. Szegény gyermek! Ez kemény dolog, de önnek nem jobban, mint másnak. Társaink átmentek ezen. Nem kell adni az emberi tekintetekre, Jacques Rivière!"

Rivière újra ír Claudelnek, akinek válasza Jacques második levelére megérkezik. Claudel sorra veszi a fiatalember nehézségeit. Többek között ezeket olvassuk: "Tudom, hogy szenved, de ez a szenvedés akkor lesz üdvös, ha győztesként kerül ki belőle. (...) Vagy keresztény lesz Ön, vagy, mint sokan mások, az élet gyönyörei és munkái csakhamar kigyógyítják minden metafizikai nyugtalanságból. Sokan írnak nekem, keveseknek van meg a bátorságuk, hogy üdvösségüket elébe helyezzék gőgjüknek."

Németh Andor, aki sorra lemásolja Claudel és Rivière levélváltásait, megjegyzi, hogy Rivière közben Gide műveit olvassa, és azokban magára ismer: nyugtalansága, előítélet-mentessége, dogmáktól való függetlensége vonzó számára.5 "Már az a tény különben, hogy egyszerre rajong Claudelért és Gide-ért, ellentmond mindennek, ami logikus. A két szellem: a dogmatikus Claudel és a nihilista Gide, tűz és víz. De Rivière nem akar választani. Claudel iránti rajongása épp oly őszinte, mint a Gide iránti. De Claudelben csak a költőt akceptálja, Gide-et maradéktalanul."6 - (Mint később megmutatom, Némethnek ezt a megjegyzését árnyalnunk kell.) Németh így folytatja:

"A levélváltás folytatódik. De Rivière most már nem könyörög és siránkozik, hanem támad. De Claudel érzéketlen a kétellyel szemben. Mindkettőjük magatartása tökéletes."7

Claudel sorra veszi Jacques ellenvetéseit; nemcsak buzdít, hanem filozofál. Jacques visszavág, vitatkozik. Egymást keresztezik a levelek. Nagyon lényeges Claudel 1907. okt. 24-én kelt hosszú levele,8 amelyet Németh9 csak töredékesen idéz. A legfontosabb szakaszt azonban lemásolta: "Bármit tegyek is, én nem tudom evidenssé tenni Önnek a katolikus igazságot, mert Isten nem akarja, hagy az evidens legyen, és tőlünk a nagylelkű akarást és a szabad csatlakozást várja el. Vere tu es Deus absconditus" (Iz 45,15). "Ne higgye azt, hogy ama ténynél fogva, hogy az ember keresztény, minden nehézség ipso facto megoldódik, vagy hogy e megoldásokra várni kell ahhoz, hogy belépjünk az egyházba. De ha már egyszer belül lesz, velünk, mindezek a viták inkább idegesítőknek, semmint komolyaknak vagy hasznosaknak tűnnek."

Claudel az idézet előtti szakaszban hivatkozott Pascalra, híres "pari"-jára, fogadására, valamint az izaiási versre, a rejtőzködő Istenre utaló gondolatokra. Pascal is azt mondja, hogy Isten fokozatosan tárja fel titkát az őt őszintén kereső, nyitott szívű embereknek.

Németh nem másolta át a levél végét:10 "Nagyon örülök, hogy elkezdte a keresztény olvasmányokat. Menjen el a Notre Dame-ba, én ott tértem meg hajdan, és igyekezzék imádkozni a Szűz szép szobra előtt, amely alatt én oly sokszor térdeltem s adjon neki hírt rólam."

Claudel itt utal 1886 karácsonyán történt megtérésére, amelyről többször beszámolt (Ma conversion).

Rivière 1907. dec. 7-i 1evelében megjegyzi, hogy a semmi hamis eszméjével kapcsolatban elfogadta Bergson csodálatos kritikáját, amelyet a Teremtő fejlődésben olvashatunk, de nem akarja folytatni a vitát Claudellel. "Nem ellenkezem az Ön dialektikájával, és mégsem adom meg magam. Érzem, hogy mennyire különös ez a magatartás, de nem tehetek róla. Csak valami belső erő tud visszavezetni, ha valaha ennek meg kell történnie."11 Németh itt megjegyzi: "E határozott kijelentésre Claudel felhagy a teologizálással. De nem szűnik meg bízni továbbra is Rivière megtérítésében." Claudel 1908. jan. 11-i válaszában személyesebb hangot üt meg. "Levelezésük személyesebb, szubjektívebb, meghittebb lesz. Időközben lezajlik Rivière-ben a nagy Gide-láz."12 Megjelenik Rivière tanulmánya a költő Claudelről, ahol teológiai kérdésekkel is foglalkozik. Ez újra elindítja a vitát kettőjük között. Németh hosszú részéleteket közöl Jacques és Henri, ill. Claudel és Rivière levelezéséből.13

1909 tavaszán Claudel visszatér Párizsba, és személyesen is megismerkedik Rivière-rel. Németh így sommáz (állítását majd később árnyalom): "Kapcsolatuk ezentúl már kizárólag irodalmi vonatkozású. A nagy Claudel-rajongás lezajlott Rivière-ben, terjedelmes levélváltásuk során pontosan definiálta viszonyát a katolicizmushoz; most már tiszteletteljes bámulat a költő és hála a résztvevő ember iránt köti Claudelhez. Viszonya a lét végső kérdéseihez közelebb áll Gide-hez, mint valaha. Itt volt az ideje, hogy megismerkedjenek."14 1909 novemberében találkoznak Rivière-éknél. Jacques aug. 24-én házasságot kötött barátja nővérével, Isabelle-lel. Aztán Jacques Gide-del is találkozik, aki meghívja titkárnak az akkor alapított Nouvelle Revue Française-hez. (1911 végén kezdi titkári munkáját.)

Németh utalva Rivière és Gide találkozására megjegyzi: "Vajon nem fogja lerombolni Gide, akivel most legszorosabb kontaktusba kerül, amit Claudel előkészített? S ezt annál könnyebben, mivel a keresztényi alávetettségről való véleményeik elejétől fogva azonosak. Rivière persze annyira szaturálva van Gide-del, hogy már nem is tudja, hol és mennyiben hatott gondolatvilágának kialakulására. Annyira vérévé lett mindaz, amit Gide magából kifejezett, hogy sokszor a saját megállapításának tartja olyan nézeteit is, melyek nyilvánvalóan gide-i eredetűek."15

Meg kell itt jegyeznünk, hogy most nem a "nihilista" Gide-ről van szó - Németh így minősítette -, hanem a vallásos/misztikus Gide-ről, a Numquid et tu korszakáról. Németh tehát kitér Gide "lappangó" vonásaira, vallási szomjára: "Gide alapjában véve sokkal vallásszomjazóbb lélek, mint Rivière." Ez utóbbi azzal, hogy felhagyott a vallásgyakorlattal, a katolikus valláséval, mostani hitetlen állapotát nem tartja elviselhetetlennek. "Annyira nem, hogy saját magát érezné megcsonkítva, ha alávetné magát annak a szellemi fegyelemnek, amelyből kiszakadt. Ilyen értelmű nyilatkozatai - Claudelnek intézett vallomásai - mind gide-i eredetűek."16

Németh idéz Gide első naplóiból:17 feltárja milyen vallásos légkörben nőtt fel, mennyit foglalkozott az Újszövetséggel, az evangéliumokkal. Charles du Bos-ra hivatkozva rámutat, hogy Gide, aki elhagyta feleségét és világgá ment, lelke mélyén bizonyos bűntudatot érzett. "Mert ha nem is foglalkozik műveiben kifejezetten Istennel, minden problémája vallásos természetű, azaz nem morális, hanem kifejezetten vallásos fogalmazásban teszi fel magának és keres rájuk megoldást."18 Ezután a Numquid et tu korszakának jellemzése következik.19 Majd visszatér Rivière-hez: "A német hadifogolytáborban Jacques Rivière is keresztény meditációkban vigasztalja magát. Misztikus korszakából éppúgy kilábol a háború után, mint Gide. Özvegye ragaszkodik hozzá, hogy Rivière keresztényként halt meg, kiadta - halála után - A la trace de Dieu címmel jegyzeteit."20

A konvertita Jacques Rivière

Mint már említettem, Németh Andor nem ismerhette Claudel és Rivière teljes levelezését, az 1984-es kiadást, így Rivière és Claudel 1913-1924 közötti kapcsolatait sem. Jóllehet nemegyszer éleslátón jellemzi Rivière vívódását Gide és Claudel között, szerintem - a dokumentumok szerint - eltúlozza a gide-i hatást, és minimalizálja Claudel hatását az 1909-es találkozás után. Rivière 1913-ban egy bizonyos szentimentális (szerelmi) epizódon esik át, ami nagyon megzavarja. Erről beszámol Claudelnek, aki - az ő kérésére - egy megértő papot ajánl neki: Fontaine abbét, akit Rivière 1913 májusában felkeres; elbeszélgetnek a hitről, Rivière lelki problémáiról.21 Claudel 1913. máj. 29-i fontos levelében (most először!) halványan utal a saját lelki drámájára, szerelmi viszonyára, amelyet a Partage de midiben dolgozott fel. Újabb életrajzok felfedték a "megtért" költő házasságtörő viszonyát Rose Vetsch-csel, amely Kínában négy évig tartott.22 Most már világos, hogy Claudel "megtéréseiről" kell beszélnünk; sokáig küzdött benne a pogány és a keresztény, a földi és az égi szerelem! Így megértő tudott lenni Rivière-rel szemben is. Nyilván önmagára is gondol, amikor ezt írja: "Az emberi szerelem csak akkor szép, ha nem kíséri kielégülés. Ami pedig a kielégített szerelem gyönyöreit illeti, ezeket egyetlen író sem festette le, mert ezek nem léteznek: Az a paradicsom, amely egy nő teljes birtoklásában és e test és e lélek végső célnak tartásában állna, valójában maga a pokol szememben. - Nem beszélek a hitvesi szerelemről, amely végtelenül szebb és mélyebb..."23 Egyébként Rivière futó szerelméből született Aimée című regénye, amely 1922-ben jelent meg. Yvonne Gallimard-hoz fűződő szerelmi vonzódását örökítette meg, ami nem csökkentette házastársi szerelmét.24 Claudel 1923. jan. 2-i levelében reagál a regényre, dicsérve annak elegáns stílusát. Szerinte a nő (Aimée) alakja homályos marad. De megjegyzi, hogy a végén kiderül: nem birtokolta ezt a nőt, mert érezte, hogy ez rossz és Isten ellen van. "Ellentétben azzal, amit néha hittem, Önnél a szív sokkal fontosabb, mint az értelem."25

Visszatérve 1913-ra: Rivière elment Fontaine abbéhoz (május 8-án), hosszan beszélgettek Hitről szóló esszéjéről, a katolicizmusról.26 Fontaine abbé közölte Claudellel, hogy Rivière meggyónt nála. Isabelle szerint Rivière is írt Claudelnek arról, hogy áldozott a karácsonyi misén.27

Nem részletezem az ilyen adalékokat, amelyek kiegészítik és árnyalják Németh Andor töredékes megjegyzéseit. Claudel és Rivière többször találkoznak, illetve tovább tart levelezésük irodalomról, világnézeti problémákról. Isabelle férjéről írt vallomásába28 megmutatja, hogy Jacques, a Claudellel folytatott párbeszéden kívül - Gide ellenhatásaként - élvezhette a NRF-nél Istent őszintén kereső, megtért barátai támaszát: Jacques Copeau, Charles du Bos és Gabriel Marcel nevét említi. Tegyük hozzá, hogy Claudel tanácsára kapcsolatba kerül a Maritain-házaspár meudoni körével is, a sok konvertitával, írókkal, művészekkel, filozófusokkal. Erről számol be Raissa Maritain Nagy barátságok című könyvében. Ebből idézek (253.):

"Abban az időben, amelyről ez a könyv szól (és később is) barátaink közé sok megtért hitetlen, vagy a katolicizmushoz megtérőben lévő ember tartozott. Egyszerűen azért, mert a XIX. sz. végén és azóta is a katolicizmushoz való megtérés nagyon gyakori volt Franciaországban: A nagy hívők, mint például Léon Bloy és Paul Claudel, és még a hitetlenek, mint Maurras vagy André Gide körében is, közeli barátaik és tanítványaik közül sokan tértek meg. A Gide körüli megtérések különösek, ha figyelembe vesszük azoknak az embereknek a művészi és irodalmi szerepét, és intellektuális képességeit; akik tőle magától tanulták meg, hogyan szabaduljanak meg tőle. - Később ezek nála jobban értették a Tékozló fiú példabeszédét. Dupouey-re, Ghéonra, Francis Jammes-re, Copeau-ra, Jacques Rivière-re, J. P. Laurensra, Charles du Bos-ra, Gabriel Marcelre, René Schwob-ra, Julien Greene-re; Jean Pierre Altermannra gondolok. Az utóbbi pap lett, és papi, tevékenységével nagyon sok lelket vezetett vissza Istenhez. Jean Copeau egyik lánya misszionárius apácának ment, Rivière fia és lánya bencés kolostorba lépett, Francis Jammes egyik fiából pap lett. A megnevezettek között nagyon sok drága barátot tartunk számon, akiket Isten nekünk ajándékozott, anélkül, hogy elvette volna őket Gide-től. Isten szereti a hűséget.

De bizonyára nincs igazam, ha André Gide-et hitetlennek nevezem. Biztos, hogy nem volt hitetlen 1916-19-ben, amikor a Charles du Bos-nak ajánlott Numquid et tu ... című könyvét írta:

>Nem is annyira arról van szó, hogy Krisztus szavaiban azért higygyünk, mert Krisztus Isten Fia, hanem arról; hogy megértsük: ő Isten fia; mert szavai isteniek, és mert messze felülemelkednek mindazon, amit az emberi bölcsesség és művészet nyújt számunkra.

Ez az istenség elég nekem. Lelkem és szívem megelégszik ezzel a bizonyítékkal; amit e fölött adsz, elhomályosítja azt.<"

Amikor értesült Raisa Maritain haláláról, F. Mauriac ezeket jegyezte be Bloc-notes-jába, a meudoni találkozásokra emlékezve: "Mennyi megtérő a francia irodalomban! A luciferi Gide körül a kegyelem milyen pezsgése: Claudel, Jammes, Copeau, Ghéon, Rivière, du Bos, hogy csak a legjelesebbeket említsem, de még sokan voltak velük együtt; megremegtek az örömtől, Maritainék élete légkörétől. Valamennyien a maguk módján Magnificatot énekeltek. És a Magnificat nem szűnt meg visszhangozni a francia irodalomban Bloy-tól Huysmansig és Claudelig."

Itt még megjegyzem, hogy Paul Claudel portréját is jobban árnyalni kellene, figyelembe véve az újabb irodalmat. Szerintem Németh túlságosan Gide jellemzésére hagyatkozott. Claudel és Gide, Claudel és Mauriac levelezése, Claudel naplói nyomán teljesebben látjuk a költő belső útját, lelki drámáját, a sokszor pózoló "főpap" álarca mögött a magát gyarló bűnösnek valló keresztényt. (Lásd erről az itt közölt irodalmat.)

Valóban, páratlan volt a XX. század elejének francia megtérőinek plejádja; a légkör megérintette 1906-ban Ady Endrét is (utána sorjáztak istenes versei), később pedig Illyés Gyulát is, vagy a Bergson-kurzusokat hallgató Dienes Valériát, aki később a Bergson-előadásokra vezette vissza 1922-es megtérését. Később Németh Andor is e konvertiták csoportjához társult, bár életének ez a jelentős mozzanata, portréjának ez a vonása mindeddig homályban maradt, illetve közzé nem tett kéziratokban van "eltemetve". Egészen világos, hogy Némethet azért érdekelte Rivière megtérése, vívódása vagy Libermann története (ez a konverziótörténet is még kéziratban), mert saját maga vívódásait látta vagy azokat vetítette bele "hőseibe".

A XX. század konvertitáinak lelki útja, küzdelme, a kegyelemmel való viaskodása sok változatot mutat, de mindegyik azt példázza, hogy e szekularizált korban is él az emberben az Isten, a Transzcendens, vagy az Abszolútum utáni szomj. Az Istent - vagy az igazságot őszintén keresőknek a "rejtőzködő Isten" feltárja misztériumát. Igazában Ő maga keresi az embert, Ő indítja kegyelmével az igazság keresésére és mozgatja soha ki nem elégülő nyugtalanságát. Errő1 vallott Szent Ágoston a Vallomások elején: "Magadnak (magadhoz) teremtettél minket, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned."

Irodalom

Correspondance Paul Claudel - Jacques Rivière 1907-1924, Cahiers Paul Claudel 12, NRF Gallimard, 1984. (Auguste Angles gondozásában, jegyzeteivel.)

M. Malicet-M.-C. Praicheux: La vague et le rocher. Paul Claudel-François Mauriac, correspondance 1911-1954. Lettres Modernes. Minard, Paris 1988.

Gilles Cornec: L'affaire Claudel, NRF Gallimard, 1993. (Kritikai tanulmány Claudel és Gide kapcsolatáról.)

Henri Guillemin: Le "converti" Paul Claudel. Gallimard, 1968.

Paul Claudel: Journal I (1904-1932), Journal II (1933-1955), Gallimard, 1968-69. François Varillon és Jacques Petit bevezetőivel és jegyzeteivel. (Bibliothèque de la Pléiade, 1500 és 1381!)

Gérald Antoine: Paul Claudel ou l'Enfer du génie. Laffont, Paris, 1988.

Marie-Josephe Guers: Paul Claudel. Biographie. Actes Sud, 1987.

Szabó Ferenc: Szavak forrása csend. (Claudel, Valéry és Emmanuel) Róma, 1985.

Szabó Ferenc: "Csillag után". Istenkeresés a modern irodalomban. Távlatok, Bp., 1995. (Claudelről 297-310.)

Jegyzetek

1 Szent István Társulat, 1986.

2 Correspondance Paul Claudel - Jacques Rivière 1907-1924. Cahiers Paul Claudel 12, Gallimard (CR rövidítéssel hivatkozom rá).

3 NA 11-16.

4 NA 20-24.

5 NA 36-40.

6 NA 39.

7 NA 41.

8 CH 92-96.

9 NA 48-50.

10 CR 96.

11 NA 52. = CR 100.

12 NA 53.

13 NA 54-76.

14 NA 76.

15 NA 86.

16 NA 87.

17 NA 87-94.

18 NA 100-101.

19 NA 102-110.

20 NA 111.

21 CR 208-216.

22 Lásd Szabó F.: Csillag után, 307-310.

23 CR 216.

24 CR 269.

25 CR 270.

26 CR 212.

27 CR 219.

28 Lelotte: A XX. század konvertitái. I, 179-194.

© Európai kulturális füzetek 1999-2006.   Minden jog a szerzőké illetve az örökösöké.