Főoldal Könyvespolc Társalgó Keresés Könyvajánló

VERESS PÁL

/ 1920 - 1999 /

Veress Pál annak az elso világháború után született magyar muvész nemzedéknek a tagja, akiknek pályáját a történelem többszörösen derékba törte. Alig fejezte be a Képzomuvészeti Foiskolát - 1938 és 42 között Szonyi István osztályába járt - rögtön a második világháború kataklizmáját kellett átélnie katonaként és hadifogolyként.
A háború után, 1947-48-ban, az Alkotás címu folyóirat segédszerkesztojeként egy évig Kassák Lajossal dolgozott együtt. Nem volt felhotlen kettojük kapcsolata, de ekkor ismerkedett meg sok olyan emberrel, akik késobb fontos szerepet játszottak életében, például az Európai Iskola muvészeivel.
1948 márciusában megrendezett elso kiállítását hosszú évekig nem követtek újabbak. Mar úgy tunt muvészi pályája végképp megszakad, fordítóként, újságíróként helyezkedett el különféle, foként gazdasági lapok szerkesztoségeiben. 1963-as újrakezdo tárlata után, az igazi ~ visszatérés a festészethez 1969-ben következett be. A Fényes Adolf teremben rendezett “Bálványok" címu kiállítást. a Szürenon és az Iparterv tárlatain-való részvétel követte.
19G9-ben úgy rukkolt elo bálványaival, mintha azok valamilyen belso, láthatatlan érlelési folyamat eredményként készen, a maguk véglegességében pattantak volna elo kezei közül. Foleg a salakrelief technikával készült, síkból kilépo, mufajilag nehezen meghatározható képekre" jellemzo, hogy archetipikus szituációkat, gondolatokat, érzelmeket közvetítenek a tömör, jelképpé surített formákkal. Amikor sikerült rátalálnia egy-egy motívumra sokáig ízlelgette, érlelte, több oldalról körüljárta, több technikával elohívta, mint az emlékezet ~ az idok mélyérol eloderengo engrammokat. Ezért bukkan fel régi ismeroskent ugyanaz a bálvány olajban, salakreliefben, kollázsokon, fametszetek nyomatain, mint egy bújócskázó erdei szellem.
Veress Pál életmuvének foszereploi a BÁLVÁNYOK látszólag egyszeru jelek, de többrétegu jelentések hordozói. Kifejezik a 60-as, 80-as évek Magyarországának az 50-es éveknél látszólag levegosebb, de továbbra is nyomasztóan szuk életlehetoségeit, a légüres térbe került muvészek sorsát, akik nem voltak hajlandók a hivatalosan támogatott stílus kalodájába
törni szellemüket. Ez a bálványlét volt az, ami miatt Veress Pal pályája több mint tíz évre megszakadt. A reménytelenné vált közélet befelé fordulásra késztette a muvészt. Hosszú töprengések és vívódások során érlelodött meg bálványainak szigorú formarendje, melyben benne van a tiszta egyszeruségbol fakadó osero, az elmúlás kérlelhetetlen szomorúsága, ugyanakkor valamiféle groteszk nevetségesség is. A szerencsésen megtalált technika: a salakrelief pedig egyedivé, ugyanakkor egyetemessé teszi ezeket az "özönvíz elotti ikonokat..."

Különösnek mondható Veress Pál természethez való viszonya. Képei, foleg a salakreliefek és az asszamblázsok szinte természeti képzodményeknek tekinthetok. Rákos Sándor szavaival - partra kivetett, víz-csupaszította, homok-csiszolta, szél-szikkasztot-ta, farönkökre emlékezteto különös alakzatok..." Szívesen dolgozott a folyók és tengerek partján talált tárgyakkal, az uszadékfákkal, melyek az o szeme és keze által váltak szobrokká.
A fa természetérol megfogalmazott gondolatait, akár. saját muvészetére és életére vonatkozó ars poeticának is tekinthetjük. A keményfa pusztulásában is szép, mert minden lényegtelen, mulandó lekopik róla i s marad a kemény magja, mely sokkal hosszabb ideig tud dacolni az idovel, mint azt gondolnánk. Ezek a torzók a maguk teljességében mutatják meg a fák történetét. A fák kiválasztásakor nem az volt a dönto szempont, hogy valamilyen konkrét dologra emlékeztessenek. Azok kerültek leginkább Veress Pál figyelmének középpontjába, melyek pusztán önmagukat jelentik. Azután csak posztamensre kellett állítani, és megmutatni oket. Ennyi a muvész szerepe - vélekedett szerényen uszadékfa szobrairól Veress Pál.

Nem volt könnyu dolog olyan hosszú ,pauza után visszatérni a muvészeti élet zárt berkeibe. Talán ezzel is magyarázható, hogy a költok fedezték fel és érezték eloször magukénak Veress Pál muvészetét. A rá jellemzo tömör, szukszavúan súlyos, de mégis játékos formanyelv közel áll a költészet aránylag kötött szabályok szerint muködo törvényszeruségeihez. Rákos Sándor, Tornai József, Weöres Sándor, Somlyó György mind barátjuknak tekintették a festot. Sokszor írtak muvészetérol érto, szavakkal, és születtek közös muvek, könyvek, melyekben egyenrangú szerepet játszik a kép és a szöveg. Ezért vallott Rákos Sándor a Táncol a hullámsapkás tenger címu, Óceánia népköltészetét tolmácsoló fordításkötete kapcsán a könyvhöz készült Veress Pál képekrol így: "önmagukért való alkotások elsosorban; magyarázat és indok nélkül közlik saját létüket, nem illusztrációi a valóságnak, hanem maguk is valóságok "

S hosszú évtizedek után, a látszólag öröklétre szenderült bálványok~ úgy tunt, új életre kelnek, kilépnek a mozdulatlanságból. Eloször táncolni kezdtek, kiszínesedtek, új ruhát öltöttek. Veress Pál kilencvenes évek végén született, új utakat kereso friss .festményei a fekete kontúrok fehérre cserélésével, kavargó színességükkel a bálványlétbol való kitörés lehetoségét feszegetik.
A festo megújulásra készülodött halála elott, az új képekben benne volt a folytatás ígérete, de a bálványok mégis magukra maradtak, illetve itt maradtak velünk. Újabb és újabb kiállításokon késztetnek arra, hogy magunkba nézzünk, mert

"... bálványaink bennünk élnek
félélmeink fagyában
gyáívaságaink derében
gondolataink huvösében
bálványaink belolünk élnek
velonkkel etetjük
vérünkkel itatjuk
gyöngeségünkkel erosítjük
lelkünkkel lelkesítjük
bálványainkat ...

(Rákos Sándor: Bálványok . Veress Pál képeihez.)

 

Köpöczi Rózsa

« vissza

© Európai kulturális füzetek 1999-2006.   Minden jog a szerzőké illetve az örökösöké.