A magyar romantikus regényírás legnagyobb, méltán világhírnévre is szert tett alakja, Jókai Mór úgyszólván pályakezdettől fogva – már csak színésznő felesége révén is – érdeklődött a dráma iránt. Nem pontos becslés szerint 1846 és 1981 között csak a Nemzeti Színház mintegy húsz darabját, regényeiből (önmaga vagy mások által) adaptált színművét adta elő, némelyiket másfél századon keresztül többszörös felújításban, átjátszva az opera (mint műfaj) vagy a film (új művészeti ág) világába. Világképüket, stílusukat illetően ezek jobbára történelmi (hazafias) drámák voltak, romantikus szemlélettel és stílushozadékkal, a kiegyezés után fokozódó (gyakran antikapitalista) társadalombírálattal, realista ábrázolási törekvésekkel.
Alkotói pályájának, életének utolsó tizenöt évében (1890 és 1904 között) az okkal-ok nélkül rosszmájúan harmadvirágzásnak nevezett korszakban két olyan kisregényt is írt (Gazdag szegények 1890, Sárga rózsa 1893), amelyekben szembetűnően fékeződött fantáziája, növekedett ereje a megfigyelésre, s így korszerűbbet alkothatott velük. Közeledés érezhető bennük a naturalizmushoz, a szociografikus riporthoz, Zolához, Bródyhoz, Tömörkényhez, és mintegy megelőlegezetten a későbbi Móriczhoz is. Keverednek mindehhez dickensi, gogoli színek, stílusjegyek is – Jókai javára írhatóan.
A Békés megyei Jókai Színház – különböző jubileumokra tekintettel – a mindmáig kevésbé ismert és játszott Gazdag szegényeket tűzte műsorára – a regényt maga Jókai adaptálta színpadra. Konter László rendező többszörösen jól választott: elfeledett művet támasztott fel, elkerülte az olcsó hazafiaskodás, alkalmiság veszélyeit, csábításait, s módot talált az újraértelmezésre tartalmilag és formailag egyaránt.
A drámai történet humoros és szarkasztikus egyszerre, s igazában a címben rejlő ellentétes jelzőkapcsolatot igazolja. Legtöbb szereplője pesti bérházak, sikátorok kisemberlakója, vándora. Alig tűnik fel közöttük valaki is a „némiképpen felsőbb” körökből, mondjuk egy konstábler (azaz rendőrbiztos), egy diurnista (napidíjas gyakornok) vagy éppen a történet végére a háziúr. Van viszont főhősként Kapor Ádám elbocsátott vasúti váltóőr és Kömény Zsuzsa mosóné, az előbbinek élettársa. A házaspár legfőbb célja, hogy életük alkonyán bejussanak valahogy a szegényházba, ehhez azonban be kell bizonyítaniuk, hogy valóban szegények, s hogy az élettársi kapcsolat bizonyos okok miatt megszenteletlen volt ugyan, de hosszú évtizedeken keresztül létezett, s hajlandók akár azonnal pap elé menni az erkölcsös szegényházba vonulás érdekében. A különféle álszent akadályok leküzdésében elsősorban a már említett kisemberek – varrólány, bögre- és bicsakkereskedő tót legény, klarinétos cigány és gyermekei, kapu alatt áruló perecsütő asszony, utcai hagymaáruló nő, virágárus leány – működnek közre. Humor és szarkazmus ötvözetében teszik mindezt, kilépve az életképek bájos, naiv realista világából, a kiegyezés utáni nagy felfutás kisebb-nagyobb gazdasági, társadalmi és nemzetiségi örömeit és kínjait hordozva, keserédes szolidaritással a Kapor–Kömény házaspár (a szónak természetes értelmében) exodusával.
Konter László rendezése világossá tette, hogy a Gazdag szegények nem romantikus vagy naiv realista életképsorozat, nem komor naturalista dráma, mint megvalósult színjáték, nem is Éjjeli menedékhely- vagy Koldusopera-előkép (bár a végén a hangulatfestő zene részeként felhangzik a Koldusopera egyik kollektív songja). Ezért aztán a szituációk kibontása és a jellemek megformálása mellőz mindenfajta érzelgősséget, szentimentalizmust, vadromantikát, álmélységet és komorságot, s mindent a humor, irónia és szarkazmus sajátos vegyülete hat át. Gálfy László Kapor Ádámja és Földi Teri Kömény Zsuzsája természetesen, egyszerűen és sallangmentesen beszélő, mozgó, viselkedésű figurák, passzív főhősök. Karczag Ferenc Szüköl Makár diurnistája mintha olykor egy Dickens-regényből, színdarabból, vagy valamelyik orosz klasszikusból lépett volna elő expresszív játékstílusával, hasonlóképpen a Csomós Lajos által megformált Paraj János konstáblerhez, valamint a Hodu József alakította Tarafás Spiridion bérháztulajdonoshoz. Ők viszont mindhárman a „némiképpen vagy még jobban felsőbb” körökhöz tartoznak. Enyhén vagy erőteljesen karikírozó, groteszkbe hajló játékuk a figurák darabban betöltött funkciójából is következik.
S a többiek, a további kisembereket játszók: Kertész Richárd, Gerner Csaba, Gáspár Erzsébet, Csizmadia Éva, Steinkohl Erika és legelébb is Vékony Anna ízeskedés, mórikálás, magamutogatás nélkül viszik színre a szegények szolidaritását, együttérzését. Az utóbbiak közül többen saját nevelésűek, s így az előbb említett erények és eredmények az itt folyó utánpótlásképzést is minősítik. Székely László színpadképe és Pilinyi Márta jelmezei mindezzel tökéletesen harmonizálnak.
Bőgel József