Jordán Tamás finoman és érzékenyen elmesél egy történetet, egy háború előtti történetet (még szinte érezni a tejeskávé illatát), ami már olyan régen esett meg, hogy emlékeztetni kell rá a maiakat. Helyszíne a Zsarátnok nevű vidéki kisváros, ahol Kopjáss kultúrtanácsnok a választási machinációk különös alakulása folytán egyik napról a másikra főügyésszé lép elő. Kisember (bocsánat: kispolgár!) a magas polcon, aki megízlelheti a nagyvilági életet, illetve annak illúzióját. Hirtelen tele lesz a zsebe pénzzel, közbizalommal meg friss húsra éhes kedves rokonokkal. És eleddig ismeretlen, bővizű források nyílnak meg előtte… Visszafizetésről, kamatról nem esik szó. A lényeg, hogy elég hitele legyen az embernek a bankos macinál, no és az sem árthat, ha fölös számú rokon-jóbarát hadak kerülnek funkcióba – gondolva egy rajtaütésszerű vizsgálat kockázatára…
Az előadás nem akar aktualizálni, szájba rágni. Sőt! Tudatosan archaizál, eltávolít, történelmi távlatba helyez. Komittens, báresz geld, provízió, rovancsolás – az egyszeri nézőnek érthetetlen szavak, de egy békebeli kort idéznek. Élénk morgás kíséri a nézőtéren a punktroller elhangzását… Nem értjük, csak sejteni véljük, hogy valami fogyasztó eszközről lehet itten szó, ám a pontos jelentés homályban marad. Elmosódott kontúrok, enyhe köd és jótékony távolság…
A publikumra bízatik, elérti-e a móriczi társadalomrajzot, pengeéles kritikát. Mert erre igazán nincs kötelezve. Legutóbb Kaposváron készült a darabból egy szándékoltan politikus előadás, amelyben egyértelmű volt, hogy kiket takar a kalácsbánya, a vidékfejlesztési kamuzás, a polgári szózatok… Jordán szintén a Babarczy László által készített szövegváltozatot használja, ám más hangsúlyokkal, tompítva a közéleti indulaton és feszítve a történetmesélés menetén.
A viszonyok rendellenessége, kifordítottsága hangsúlyozódik itt. Horesnyi Balázs a látszatéletnek teremt zöldes-feketés tónusú, sötét közeget. A praktikusan takarékos díszlet réz fényű, fémes elemei disszonáns világot jeleznek. Szokatlanul különös fények tükröződnek a színen. Érdekes, játékos megoldás, hogy a tervező Zsarátnok város modelljét (kisvasutastól) fejjel lefelé belógatja a színpadi térbe. A gyakori jelenetváltások nem törik meg a történet menetét, mert néhány karakteres bútordarab ügyes átcsoportosításával máris új a helyszín. A kaszinó jellegzetes téreleme a biliárdasztal, lyukak nélkül… Ez utóbbi tény megfeküdte kicsit a publikum gyomrát: tanakodó moraj hullámzott a nézőtéren, hogyan lehet három golyóval egy lyuk nélküli asztalon játszani. (Ide tartozik még Görög László biliárdgolyókkal bemutatott virtuóz zsonglőrszáma és Szervét Tibor bravúrjátéka. Érdemes megnézni…) Zavaró motívum viszont a bábok felléptetése, aminek vélhető eredeti célja az lehetett, hogy segítsen a Radnóti szűkösségében tágasságot, perspektívát teremteni. Kár érte: megtöri a precízen felépített jelenetek fülledt levegőjű feszültségét és újból egyfajta civil érdeklődés vonja el a figyelmet a drámaiságtól. A szellemi-gondolati (hát)tér tágítása azonban kiválóan sikerült: Melis László kísérőzenéjét a rendező a dialógok részévé komponálta, mintha időt adna közönségének, hogy merengjen, elmerüljön, tépelődjön, felkészüljön az újabb információadagra. Színe, illata, édeskés aromája van ennek a zenének (ha nem vagyok túlságosan képzavaros), ellenpontozza a díszlet komorságát.
Pénz és rokonság tehát a kulcsszó. Összefonódás, ahol csak lehet. A városkát a polgármester és a Takarék elnöke tartja kezében. A politikus a stratéga, a bankár finanszíroz. Az ördögi kör felszámolása lehetne Kopjáss homo novusi kötelessége, de neki kínos ez a purifikátori szerep. Jordán lehántja Móricz történetéről a tragikumot és tragikomédiát játszat. Nincsen itt nagy elszánás: Kopjássnak kezdettől imponál a hatalom, a könnyű élet ígérete. Szervét Tibor határozott, férfias és főként becsvágyó főügyészt alakít, aki azzal áltatja magát, hogy az eseményeket ő tartja kezében. Elvakítja az eléje táruló új élet lehetősége. Gyorsan tanul. Öngyilkossági kísérlete sem tragikus: a néző biztos lehet abban, hogy „fényes” jövő áll még Kopjáss előtt. Külön izgalmat okoz nyomon követni előadás közben a fodrász keserves küzdelmét a főszereplő magasodó homlokával: ez is egy kis dráma! És nagyon ül ebben a kontextusban a polgármester elegáns feddése: „Szeretem az ellenzéket, ha borzas, csak akkor nem szeretem, mikor már kopasz.”
Lina, az okos feleség az egyetlen, aki látja és figyelmezteti a főügyészt, hogy ingoványos talajra tévedt. Moldvai Kiss Andrea egy hideg fejű, józan nőt ábrázol, aki nem asszonyi ösztönével érzi a bajt, hanem biztosan tudja is. Tulajdonképpen a szöveg ellen játszik, hiszen abban egy lágyabb, szelídebb, kicsinyesebb, vidékiesebb Lina „van kódolva”. Moldvai Linája méltó vetélytársa lehetne a hódító Magdalénának is akár.
A szálakat kézben tartó polgármester Bálint András. Ördögi logikával koordinálja az eseményeket. Minden szava pontos és fontos. Nagy színész a nagy politikus bőrében. Kardics bankelnököt Kállai Ferenc játssza vendégként. Jelenség a színen. Érezni hatalmát, erejét, amint hálójába vonja a gyanútlan Kopjásst, bár rókatermészetét tettetett bárgyúsága mögé próbálja rejteni. A társulat magabiztosan vázolja a kisvárosi tabló többi szereplőjét is: Gubás Gabi gyönyörű és büszke Magdaléna, Martin Márta negédesen kedveskedő, pletykás és haszonleső Kati néni, Miklósy György Berci bácsija furfangos öreg bajkeverő, Görög László nagyszájú, de tehetetlen ellenzék, Kocsó Gábor pedig lehajtott fejű, megnyomorított kishivatalnok.
Elegánsan visszafogott előadás, amely befogad és beavat. Nem lázít, csak gondolkodást kér. Elemel a mindennapokból, bár képtelenség lenne nem észrevenni, hogy minálunk azért csak minden maradt a régiben. Nevek és posztok változhatnak – a többit Móricz már megírta.
Sőregi Melinda