Szabad kilátást a tengerre

Mai svájci művészet. Porszívózott hegyoldalak. Bármerről is érkezünk, az az első élmény. Még Ausztria felől is, ugyanis – micsoda slamperáj – a keleti szomszédnál a füvet nem igazítják egyenhosszúságúra. De Svájc csak látszólag az egyenporszívózott hegyoldalak országa. Bár a lakható részeken a falvak már egymásba kapaszkodnak, lakóik szívében az egymáshoz oly hasonló gyakorlatias öltözék alatt sokféle hit és vágy él, hihetetlen ellentmondások feszülnek. Más az apenzeller és más a bázeli. Bázel. Van egy városrész, amelyben a házak jó részét még Árpád-házi királyaink életében építették. Azóta is laknak bennük. Ugyanazok a falak, de hányfajta születés és hányfajta halál! Ám Erasmus, Paracelsus, Hans Holbein városa a huszadik században a kortárs művészet egyik fellegvára is.

1980-ban „Le az Alpokkal! Szabad kilátást a Földközi-tengerre” jelszóval tüntettek Zürichben a fiatalok. Ezt a metaforát választotta címéül az a vándorkiállítás, amelyet a budapesti közönség is láthatott. A rendezők azokat az alkotásokat gyűjtötték egybe, amelyek Svájc Európában és a világban elfoglalt helyével foglalkoznak, vagyis valamiféle léptéket, mértéket próbálnak felmutatni. Ezért kerültek olyan művek a válogatásba, amelyek a hétköznapi dolgok és a környezet viszonyával foglalkoznak. Guido Nussbaum művészetében a színek visszhangok, a földgömböt, a közönséges iskolait pedig az abszolút tudás szimbólumaként kezeli. Az 1988-ban készített otthon-világ videoinstallációjában egy tengelyen forgatott glóbuszt vett fel öt videokamerával és ezeket jelenítette meg öt képernyő. Így azt tette láthatóvá, hogy a Föld legkülönbözőbb pontjai életünkben (ezt érzékelhetjük a tévében is) egy időben vannak jelen. Euro-fondo című olaj-bádog kompozícióján minden ország szigetország. Szívszorongató magányosságban úszkálnak a világtengeren. Jean-Frédéric Schnydert az alapos megfigyelés érdekli műveiben. Egyszerre ironikus, szeretetteli és távolságtartó. Számára mindaz megfestésre alkalmas téma, amit az ember lát. Főként azok a részletek érdeklik, amelyeket elsőre nem vesz észre az ember. Ezekkel azután addig foglalkozik, amíg változatosságukat ki nem meríti. Peter Fischli egymásra vetített, egymásba átváltó fotói a gyermeki fantáziát modellezik. A hétköznapi tárgyak, növényrészletek mintegy egymásnak adják át a folyamatos mozgást. Itt a Gombák című, 80 dialemezből álló installációt láthattuk. Egyszínű lapokat fektet egymás mellé Adrian Schiess. Nagyméretű képek lehetnének a falon, de így, a padlótól pár centire mennyezetfényt tükröző felületek. Mi e sivár síkok mellett lépkedünk. Nem megdőlt, hanem elfordult a világ.

Sokan használják a foto- és videotechnikát, mint Beat Steuli, Pipilotti Rist, Stefan Banz is. Erik Steinbrecher felvételén a szabályosan elkerített fűben, a napágyakban középkorú házaspár ül. Bár a téma és a feldolgozás minden részletében a természethez kötődik, semmi nem utal az ember természetbe való beleolvadásának aktusára. A félelmetes konkrétságban minden – a műanyag nyugágyláb és a szőrös férfitérd – absztrakció. (Kortárs/Ludwig Múzeum).

jó-gi