A Magyar Televízió már a legolcsóbb saját gyártású műsorfajtával is spórol. Már színházi közvetítései sincsenek. Érdekes jelenség ez, hogy amikor politikailag leghangosabban nemzeti a televízió, olyankor általában kulturálisan kifejezetten nemzetietlenné válik. Amikor a legtöbbet beszélnek a nemzeti múltról, olyankor hanyagolják el leginkább a nemzeti kultúra jelenét. Sőt, a múltat még bunkóként is használják a jelennel és főképp a jövővel szemben. A mai magyar színház fő törekvései, igazán értékes kísérletei persze bizonyára akkor se férnének bele az MTV mai szellemiségébe, ha egyáltalán törődne ilyesmivel, mint a színház. De úgy tetszik, leginkább nem törődik vele.
Egy színházi közvetítésnek mondható műsort mindazonáltal sikerült találnom a közszolgálatinak gúnyolt tévé műsorán. Ez pedig az egyik drámaíróversenyről számolt be. De az már a műsor címéből is kiderült, hogy ki fizette a produkciót. Illetve a telefontársaság nyilván nem a produkcióért fizetett, hanem hogy a neve benne legyen a címben. Hogy kihagyhatatlan legyen. Ha ezen a szűk körű fórumon mégis kihagyom, annak természetesen gyakorlati jelentősége nincsen, legföljebb erkölcsi. Más lehetősége úgyse nagyon maradt manapság az embernek, mint hogy megpróbálja tartani magát bizonyos maga szabta normákhoz. Például hogy szponzor nevét le nem írom, legalább-is mindaddig, amíg a szponzorálás még nyomokban sem viseli magán a kultúra támogatásának szándékát, hanem csakis üzleti akcióként jelentkezik.
Ez a mostani műsor egyébként megpróbált riportnak vagy még inkább a sportese-mények helyszíni közvetítéséhez hasonló valaminek látszani. Mutatta a versenyzők érkezését, a riporter kérdéseket tett föl nekik. Még paródiának is fölfoghattam volna, ha nem olyan sete-suta az egész, s főképp, ha nem derül ki rögtön, hogy a cécó lényege egy szállodalánc emblémájának és szolgáltatásainak mutogatása. Arra az elmés kérdésre viszont, hogy Hogyan készül a versenyre?, a későbbi győztes azt válaszolta: vesz egy üveg whisky-t. Whiskys cég azonban úgy látszik nem volt a támogatók között, mert az ital emblémáját nem mutatták. Az organizátorok utólag alighanem a hajukat tépték, hogy nem nekik jutott az eszükbe ez a fölöttébb épületes ötlet, amivel biztosan lehetett volna még valamennyi pénzecskét keríteni.
Egyébként a győztes, a minden díjat besöprő alkotást is bemutatták. Az aztán valóban sportteljesítmény volt, ahogy a színészek papírral a kezükben játszottak, azaz tekeregtek, csúsztak-másztak, és próbáltak legalább abból poént csikarni, hogy olvassák a szöveget. (Milyen jól csinálták ezt a Radnótiban valamikor valóban értékes darabokkal!) A mű amúgy általános abszurd. Azaz kabaréjelenet elképtelenítve, főképp magyar és némiképp világtörténelmi távlatba is helyezve. Pontosan olyan, amilyet egy gyakorlott író bármikor kiráz a kisujjából. A nagy közvetítési buzgólkodás, szponzormutogatás közben mindössze azt felejtették el, hogy mindez miről jutott a szerző eszébe. Az újságcikket, amelyre rögtönözniük kellett a versenyzőknek, csak meglengették, ismertetni, netán fölolvasni elmulasztották. Bizo-nyára az újság sem szerepelt a támogatók között.
Zappe László