Barbara Adam, Karlheinz Geissler, Martin Held, Klaus Kümmerer és Manual Schneider
A Balaton Group az egyetlen csoport, mely az idôt vizsgálódásra érdemes tényezônek találja a fenntarthatóság kérdésében. A legélénkebb jelenleg folyamatban lévô akció ebben az irányban a Tutzing Time Ecology (Idôökológia) Projekt. A projektet bemutató cikk a Time and Society-bôl származik (vol.6. (1), 1997, p.73.)

Az idô az élet alapvetô dimenziója és az emberi létezés alapvetô élménye, filozófiai vita és tudományos párbeszéd tárgya. Az utóbbi idôben felkapták a munka, szervezés és menedzsment terén. Másik ugyanilyen központi dimenziója életünknek Ä a környezet Ä egész eddig elégtelen figyelemre számíthatott az idôteoristák részérôl.
A természet ideje meghatározza életünket. Mint az állatokat és növényeket, az embert is külsô és belsô idôprogramok szabályozzák és irányítják. A természet idôbeli struktúrájábaÄ az évszakok váltakozásába, nappal és éjszaka, ki- és belélegzés váltakozásába ágyazódva élünk. A mai ipari társadalmakat távolodás jellemzi ettôl a ritmikusságtól a non-stop termelés és fogyasztás elônyben részesítése folytán. Ez nem csak az ipari munkára vonatkozik, de az ételre is, ahol az évszak-kínálta változatosság fontosságát a fogyasztók egyre kevésbé veszik tudomásul. A természet ritmusától való kulturális elszakadás és a gazdasági folyamatok felgyorsulása egyre fokozza az energiafelhasználást és az anyagiak áramlását.
Ez a háttere a javaslatnak, melyet Martin Held és Karlheinz Geissler a Protestáns Akadémián (Tutzing, Németország) 1991-ben Idôökológia Projekt néven terjesztettek elô. A társadalmi élet idôbeli dimenziójának relevanciáját akarták felismerni és megteremteni a jelen ökológiai válsága számára. Konferenciákon és publikációkon keresztül a projekt nyilvánosság elé próbálja hozni ezeket a problémákat.
Az "idôökológia" kifejezés azért jött létre, hogy nyomatékosítsa, mennyire nem elegendô az idôdimenziót egyszerûen hozzácsapni az ökológiához, mint valami szakácskönyvben. Az idôökológia az idô sokféle formájára összpontosít: ritmusokra és idôegységekre; különféle idômértékekre; az Eigenzeitenre, ami az egyes organizmusokra vagy rendszerekre jellemzô sajátos belsô idôt, önidôt jelenti; a kairosra, ami a cselekvésre megfelelô idôpillanat; és a kronoszra, mely az idô folyamatára utal; az események tartamára, folyamatára, kezdetére és végére; a sebességre és intenzitásra, amellyel egyes tranzakciók végbemennek; a gazdasági csere kitágított idejére; a gondoskodás, felnevelés és szaporodás alkotó idejére. Egyfajta érzékenység az idôre, annak különféle formáira elôfeltétele annak, hogy döntések és célkitûzések esetén valóban számba tudjuk venni. Középpontba helyezése elôsegíti az ember rendelkezésére álló szabadságfokok mélyebb megértését, hogy idôbeliségét saját választása szerint teremthesse meg.
Az elsô Tutzing konferencia 1993-ban a növények, állatok és ökoszisztémák komplex idôbeliségét fedezte fel és helyezte el a jelenkori ipari társadalmak szocio-ökonómiai rendszereié mellé. A konferenciára egy 12 darabból álló festménysorozat is készült.
A második konferencia a ritmikusság középpontiságát tudatosította az élet minden formájában. Számbavette egyrészt a mellôzésére irányuló szándékokat, másrészt azokat, amelyek természetellenes metronómikus ütemmel való helyettesítésére irányulnak.
A harmadik "idôakadémia" 1995-ben az elméletet és a gyakorlatot vetette össze, hogy e gondolatok gyümölcsözzenek a mezôgazdaság terén. A mezôgazdaság azon kevés kulturális dimenziók egyike az ipari világban, ahol az ember természet ritmusaitól való függése még jelen van Ä de az idôvel kevéssé konfliktusos kapcsolatra van szükség, ha célunkat, a fenntartható mezôgazdaságot komolyan vesszük. A konferencia állattenyésztô specialistákat, antropológusokat, mûvészeket, pékeket, henteseket, sajtkészítôket, zenészeket, filozófusokat, politikusokat és még sokféle embert gyûjtött egybe, akik mind fel akarták fedezni saját szakterületük hatáskörét az idô komolyan vételében. A konferencia fórumot teremtett az idô különbözô megközelítéseinek ízlelésére, érzésére, látására és megismerésére. Létrehozta a kapcsolatot az étel minôsége és az idô megközelítései között. A konferencia a továbbiakban az idô és a pénz összekapcsolódásának problémájával foglalkozott és a sebesség mint gazdasági jólét felé vezetô út mérlegelésével. Idôpolitikát keresett, amely megfelelô vonalon halad az idô feletti teljes kontroll, valamint az Eigenzeiten (belsô idô) és a természet különféle ritmusainak értékelése között.
Ezt követte a negyedik konferencia a "Nonstop társadalom és ennek ára" témában, melyen felszínre kerültek a kapcsolatok az iparosodott életmód megváltozott tempója és az általános egészség, szennyezés, környezeti degradálódás, kockázatok és veszélyek között. A következô találkozó 1998 februárjában lesz, melyen a média és az új információs technológiák szerepérôl lesz szó: milyen hatással vannak világfelfogásunkra és hogyan teszik elsôdlegessé az informálódást a valóságos tapasztalással szemben.
A társadalmi-kulturális élet összetett idôbelisége iránti kifejezett elkötelezôdés az elôfeltétele annak, hogy túllépjünk az idô gondolkodásmentes gazdasági megközelítésén, illetve azon a problematikus feltételezésen, hogy a környezet irányítható. Ha tisztában vagyunk az idô ökológiai jelentôségével, akkor különféle terveket és eszközöket tudunk elôállítani, melyek megakadályozzák az idô káros ipari árucikké válását, úgymint:
- az ipari társadalmak tényleges hatásainak kifutási idejével összhangban levô új szerzôdés a generációk között,
- fenntartható fejlôdés, mely nemcsak a termelés idôkereteit, hanem a regeneráció és az újratermelôdés idôkereteit is magába foglalja (hogy a források, melyek ezredévek során jöttek létre, ne használódjanak el évszázadok vagy évtizedek alatt),
- olyan viszonyulás az állat- és növényvilághoz, mely tiszteletben tartja a lények és folyamatok belsô idejét (Eigenzeiten) Ä ami felismeri a "természetes" idôt a vetésre és az aratásra, az érlelésre és az utódgondozásra.
Az efféle idô-érzékeny gondolatok elkerülik a szabályozás nyelvét. A szabályozás, gazdálkodás, akár a kormány, akár egy vállalat, akár egy NGO kezében van, egy sor olyan elôfeltételt kíván, melyek nem mindig teljesülnek a természeti jelenségeknél, például:
- a szabályozandó dolog idôbeli és térbeli behatároltsága,
- felismerhetô, félreérthetetlen kapcsolatok idôben és térben, melyek segítségével tisztán átláthatóvá válnak az események véletlenszerû sorozatai,
- a jelenségek hozzáférése érzékeinkhezÄ a látása, érintése, hallása, szaglása vagy ízlelése annak, amivel gazdálkodni kívánunk,
- a múlt ismerete a jövô vezérfonalaként.
Ezek az elôfeltételek nehezen húzhatók rá a hormon-romboló vegyi anyagokra, az ózon elhasználására, a levegô- és vízszennyezésre, a genetikailag módosított organizmusokra, vagy az olyan új betegségekre mint a szarvasmarhák agyszivacsosodása (BSE). A felsorolt és hasonló környezeti veszélyek láthatatlanul és lappangási periódusok után lépnek akcióba. Az okozatot az okkal egyenetlen és szaggatott út köti össze; nem könnyû visszakeresni a baj eredeti forrásáig. Jövôjük nem irányítható, nem szabályozható a múltbeli tapasztalatok alapján. A tevékenység, melyet kívánnak, nem ragadható meg azzal, amit hagyományosan menedzsmentnek, gazdálkodásnak hívnak.
Az idô szorosan összefügg ezzel a problémával. Amire szükség van, egyfajta "idô-írástudóság", a természet és a kultúra összetett idôbeliségének alapos ismerete, mely napi cselekvéseinket és általános célkitûzéseinket vezérli. Nem szabad szem elôl tévesztenünk egy nagyobb idôbeli komplexitást, mely a megóvás, gondoskodás, elôvigyázatosság kívánalmát hozza magával azokban a helyzetekben, amikor cselekvéseink vagy éppen nem-cselekvéseink megalkotják a jelent és korlátozzák vagy tágítják a jövô lehetôségeit.