Egy régi kabaréjelenetben
két magyar kimegy Ausztriába, és sörözés, vásárlás közben mindenrõl
megállapítják, hogy sokkal jobb, mint otthon - csak drágább. Ezért tér
vissza szinte refrénszerûen - talán Balázs Péter ajkán - hogy "Csak nem
átszámítani!"
Valami hasonlót éreztem március 16-17-én Kárpátalján: az elém táruló kilátástalan, nyomorúságos helyzetet nem szabad a hazai viszonyokkal összehasonlítani, mert nem akarok megküzdeni az így feltoluló érzésekkel.
A Bokorliget Alapítvány szervezésében három autóval vittünk élelmiszert, ruhanemût és némi kézpénzt a nagyszõlõsi járásba, Tiszaújhelyre és Királyházára. Köszönet érte Kaszap Istvánnak és Mártának, az Alapítvány munkatársainak, és a sok-sok adományozónak.
A tiszabecsi határátkelõnél, az ukrán oldalon kb. három órára rövidült az átlépés, mert egy karton cigaretta felgyorsította a folyamatot. Közben a tiszaújlaki gyerekek mindent elkérnek az érkezõ magyaroktól a pénztõl az almáig és az üveg vízig. Nagy szeretettel fogadott minket Orosz István tiszaújhelyi
görögkatolikus lelkész, aki magyar állampolgárként tizenegy éve él itt feleségével és most már öt gyermekével. Az õ falujukat, és a Tiszától északra esõ településeket elkerülte a mostani árvíz. Ezért szervezett fiatalokból és felnõttekbõl kb. 10 fõs brigádot, melynek tagjai önkéntesként naponta járnak át dolgozni a túlpartra.
Az
elöntött települések, köztük Királyháza,
Tiszaszászfalu, Feketeardó, Csepe a Tiszától délre fekszenek. Itt a víz
már visszavonult, az emberek visszaköltöztek - volna, ha még állna a
házuk. A helyi újság, a Kárpáti Igaz Szó szerint kb. 1500 (elsõsorban
vályog) ház dõlt össze Kárpátalján, ebbõl 1200 ebben a megyében. De nagyon sok megroggyant,
megrongálódott, ezért ezeket is le kell bontani. Az említett falvakban a
házak fele összedõlt. Az emberek ott alszanak, ahol tudnak:
nyárikonyha, vagy csak egy ponyva az udvarban, esetleg a szomszéd éppen
maradt háza. A dolgosabbak már kiszedték a
kerítés rácsa közül a víz (néhol két méteres) szintjét jelzõ uszadékot,
és elkezdték a romokat eltakarítani, vagy a lebontandó házat kiüríteni,
lebontani. A katonaság tábori konyhákat állított fel, katonák százai
segítenek néhány markolóval és teherautókkal a romeltakarításban.
Az embereken nem igazán látszik az elkeseredettség, teszik a dolgukat.
Az állam minden segítséget megígér ez ugye
itthonról is ismerõs. Mindenesetre félõ, hogy ha háromévente van olyan
árvíz, aminek százévente kellene
lenni, akkor ez újabb lökést ad az (elsõsorban munkaképes) magyarok
áttelepülésének.
Kárpátalján az emberek 80 százaléka munkanélküli, a
szerencsésebbek egy jobb-rosszabb Audival vagy Mercédesszel hordják át
80 literenként a benzint, gázolajat Magyarországra. Itt még középkorban
élnek az emberek. És ez nem a szó "hangulati" tartalmát jelenti, hanem a
gazdaságit: az állam a jövedelmek elenyészõ
része felett rendelkezik. Cserébe szinte nem ad semmit. Akinek a
gyógyítását, mûtétjét támogatja egy-egy magyarországi alapítvány,
az átjön kezeltetni magát. Tetanusz nem létezik. A családi pótlék kb.
fele-harmada lenne az itteninek, ha megkapnák. De ugye aláírást
hamisítani nem nehéz. Nálunk korrupció van, de hogy ezt hogy nevezik,
nem tudom.
Elõre tudtam, hogy amit oda viszek magammal, azt ott is fogom hagyni. Azért szerettem volna a vadonatúj gumicsizmámat hazahozni, de nem tudt
am nemet mondani a kérésre: ahogy levettem, melegen, izzadtan adtam egy ember kezébe. De nemcsak a csizma maradt ott, hanem egy darab a szívembõl is.Tanos Gábor