Valami hasonlót éreztem március 16-17-én Kárpátalján: az elém táruló kilátástalan, nyomorúságos helyzetet nem szabad a hazai viszonyokkal összehasonlítani, mert nem akarok megküzdeni az így feltoluló érzésekkel.

A Bokorliget Alapítvány szervezésében három autóval vittünk élelmiszert, ruhanemût és némi kézpénzt a nagyszõlõsi járásba, Tiszaújhelyre és Királyházára. Köszönet érte Kaszap Istvánnak és Mártának, az Alapítvány munkatársainak, és a sok-sok adományozónak.

A tiszabecsi határátkelõnél, az ukrán oldalon kb. három órára rövidült az átlépés, mert egy karton cigaretta felgyorsította a folyamatot. Közben a tiszaújlaki gyerekek mindent elkérnek az érkezõ magyaroktól a pénztõl az almáig és az üveg vízig. Nagy szeretettel fogadott minket Orosz István tiszaújhelyi görögkatolikus lelkész, aki magyar állampolgárként tizenegy éve él itt feleségével és most már öt gyermekével. Az õ falujukat, és a Tiszától északra esõ településeket elkerülte a mostani árvíz. Ezért szervezett fiatalokból és felnõttekbõl kb. 10 fõs brigádot, melynek tagjai önkéntesként naponta járnak át dolgozni a túlpartra.

Az elöntött települések, köztük Királyháza, Tiszaszászfalu, Feketeardó, Csepe a Tiszától délre fekszenek. Itt a víz már visszavonult, az emberek visszaköltöztek - volna, ha még állna a házuk. A helyi újság, a Kárpáti Igaz Szó szerint kb. 1500 (elsõsorban vályog) ház dõlt össze Kárpátalján, ebbõl 1200 ebben a megyében. De nagyon sok megroggyant, megrongálódott, ezért ezeket is le kell bontani. Az említett falvakban a házak fele összedõlt. Az emberek ott alszanak, ahol tudnak: nyárikonyha, vagy csak egy ponyva az udvarban, esetleg a szomszéd éppen maradt háza. A dolgosabbak már kiszedték a kerítés rácsa közül a víz (néhol két méteres) szintjét jelzõ uszadékot, és elkezdték a romokat eltakarítani, vagy a lebontandó házat kiüríteni, lebontani. A katonaság tábori konyhákat állított fel, katonák százai segítenek néhány markolóval és teherautókkal a romeltakarításban. Az embereken nem igazán látszik az elkeseredettség, teszik a dolgukat. Az állam minden segítséget megígér ez ugye itthonról is ismerõs. Mindenesetre félõ, hogy ha háromévente van olyan árvíz, aminek százévente kellene lenni, akkor ez újabb lökést ad az (elsõsorban munkaképes) magyarok áttelepülésének.

Kárpátalján az emberek 80 százaléka munkanélküli, a szerencsésebbek egy jobb-rosszabb Audival vagy Mercédesszel hordják át 80 literenként a benzint, gázolajat Magyarországra. Itt még középkorban élnek az emberek. És ez nem a szó "hangulati" tartalmát jelenti, hanem a gazdaságit: az állam a jövedelmek elenyészõ része felett rendelkezik. Cserébe szinte nem ad semmit. Akinek a gyógyítását, mûtétjét támogatja egy-egy magyarországi alapítvány, az átjön kezeltetni magát. Tetanusz nem létezik. A családi pótlék kb. fele-harmada lenne az itteninek, ha megkapnák. De ugye aláírást hamisítani nem nehéz. Nálunk korrupció van, de hogy ezt hogy nevezik, nem tudom.

Elõre tudtam, hogy amit oda viszek magammal, azt ott is fogom hagyni. Azért szerettem volna a vadonatúj gumicsizmámat hazahozni, de nem tudtam nemet mondani a kérésre: ahogy levettem, melegen, izzadtan adtam egy ember kezébe. De nemcsak a csizma maradt ott, hanem egy darab a szívembõl is.

Tanos Gábor