[1]
Egyre kevesebb okuk van panaszra az utódpártoknak. Kezdetben volt a „litván szindróma”, aztán „elesett Varsó”. Pár hete nálunk aratott fényes diadalt az MSZP a parlamenti választásokon. És úgy látszik, hogy az üdvrivalgások közepette megszűnt NDK helyébe lépett öt és fél német szövetségi tartomány választópolgárai is engedelmeskednek a regionális trendnek: egyre nagyobb számban szavaznak a Demokratikus Szocializmus Pártjára (DSZP), az NSZEP jogutódjára és politikai örökösére.
Az 1990-es Bundestag-választásokon a keletnémetek 11,1 százaléka adta voksát a DSZP-re. Ez egész Németországra számítva 2,4 százalékot jelentett, jóval kevesebbet az ötszázalékos küszöbnél. Az utódpárt csak az egyesülési szerződésben a keletnémet pártoknak tett egyszeri engedmény miatt kerülhetett be a Bundestagba. Akkor kevesen kételkedtek abban, hogy a következő Bundestag-választások a DSZP politikai kimúlásához fognak vezetni. Ma pedig mindenki biztosra veszi az ellenkezőjét. Az áttörést az utódpárt a június 12-i európai választásokon valósította meg (l. táblázatunkat). Négy tartományban az európai választásokkal párhuzamosan helyhatósági választásokat is tartottak: a DSZP azokon is szépen aratott. Hoyerswerdában (a szocialista mintavárosban, ahol hajdanán Honecker a szocializmus szívét hallotta dobogni, és ahol mostanság külföldieket ver az ifjúság) a DSZP polgármesterjelöltje szoros versenyben legyőzte a hivatalban lévő és népszerű szociáldemokrata polgármestert, noha az utóbbit – saját jelöltjét visszaléptetve – a CDU is támogatta. Végül másfél héttel ezelőtt, június 26-án, a Szász-Anhaltban megtartott tartományi választásokon az utódpárt a szavazatok 19,9 százalékát kapta meg, és a harmadik legerősebb párt lett. Országosan az európai választásokon elért 23,5 százalékos keletnémet eredmény még csak 4,7 százalékot jelent, tehát a DSZP éppenséggel alatta maradhat az ötszázalékos küszöbnek az októberben esedékes Bundestag-választásokon is. De a német választási törvény szerint annak a pártnak a listája a küszöb el nem érése esetén is élve marad, amely három egyéni jelöltet bejuttat a Bundestagba. Erre pedig a DSZP-nek minden esélye megvan, hiszen az európai választásokon Kelet-Berlinben 40 százalékos eredménnyel utasította maga mögé a nagy pártokat. És ott van még Hoyerswerda is. Eredményei következtében a DSZP a közérdeklődés homlokterébe került. A két legfontosabb német hetilap – az előkelő és intellektuálisan igényes Zeit, valamint a hatalmas példányszámú és rendkívül befolyásos Spiegel – terjedelmes elemző cikkeket szentelt a párt előretörésének. A napilapok és az elektronikus médiumok is tele vannak a DSZP-vel kapcsolatos hírekkel, kommentárokkal és elemzésekkel. Gregor Gysi, a párt jó svádájú és világfias vezéralakja a talk show-knak még az eddigieknél is megbecsültebb vendége lett. Hírérték szempontjából a DSZP vetekedik a foci-vébével. A demokratikus pártok politikusainak pedig olyan kihívásra kell választ találniuk, amely pár hónappal ezelőtt rémálmaikban sem fordult elő. Hogyan viselkedjenek a DSZP-vel? Választási eredményei ellenére továbbra is közösítsék ki, vagy törekedjenek integrálására?
Táblázat: A DSZP választási eredményei
|
VÁLASZTÁSI SZINTEK ÉS IDŐPONTOK<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /> |
|||||||||
|
Tartományok |
Népi Kamara |
Helyhatósági |
Tartományi |
Bundestag |
Helyhatósági |
Helyhatósági |
Európa |
Helyhatósági |
Tartományi |
|
1990 |
1992 |
1993 |
1994 |
||||||
|
Mecktenburg-Elő-Pomeránia |
|
19% |
15,7% |
|
|
|
27,3% |
24,3% |
|
|
Szászország |
|
11,6% |
10,2% |
|
|
|
16,6% |
16,3% |
|
|
Szász-Anhalt |
|
12,7% |
12% |
|
|
|
18,9% |
18,2% |
19,9% |
|
Thüringia |
|
10,5% |
9,7% |
|
|
|
16,9% |
15,7% |
|
|
Brandenburg |
|
|
13,4% |
|
|
21,6% |
22,6% |
|
|
|
Berlin |
|
|
9,2% Nyugat: 1,1% Kelet: 23,6% |
|
11,3% Nyugat: 0,9% Kelet: 29,7% |
|
15,9% Nyugat: 0,9% Kelet: 40,0% |
|
|
|
Az egész volt NDK |
16,4% |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Németország |
|
|
|
2 4% Nyugat: 0,3% Kelet: 11,1% |
|
|
4,7% |
|
|
A DSZP reprezentásai úgy tesznek, mintha nem értenék, legalábbis a nyilvánosság előtt nem hajlandók elismerni, pártjuk miért jelent nagyobb problémát a többi politikai szereplőnek, mint amekkorát egy párt megerősödése a riválisoknak általában jelent. Gyakran hangoztatott véleményük szerint a DSZP ugyanolyan demokratikus, választásokon legitimált párt, mint a többi. Ez persze nincs egészen így, amit egyes „demokratikus szocialisták” egymás között – például a Neues Deutschland hasábjain – nem is lepleznek különösebben. Nem arról van szó, hogy a párt tagsága megalakulásakor 95 százalékban az NSZEP tagságából verbuválódott. Az emlékezet félelmetesen rövid felezési ideje folytán ez a körülmény kezd merőben történelmi kuriózummá válni. De a DSZP demokratikus szavahihetőségét illetően programja, kampánystílusa, nyelvezete és politikai követelései alapján is merülhetnek fel kétségek. Ez a párt a kelet-közép-európai utódpártokkal ellentétben elvben sem akar szociáldemokrata párttá átvedleni. (Igaz, erre módja sem lenne, hiszen Németországban létezik már egy erős szociáldemokrata párt.) A kétségek egyik fő forrása a meglehetősen erős Kommunista Platform megléte a párton belül. A Zeit elemzői szerint a párt megalakulása óta harc tombol a Kommunista Platform és a „pluralista pragmatikus” irányzat között. A pártvezetés ugyan a pluralista pragmatikusuk kezében van, de a Kommunista Platform elég erős volt ahhoz, hogy rányomja bélyegét a párt programjára. A demagógiába hajló populista követelések mellett (olcsó lakást mindenkinek!) a program hitet tesz a szocializmus mellett, amin mindenki azt érthet, amit akar. A kommunistáknak szabad „az első német munkás- és parasztállam” társadalmi rendjére gondolniuk. A pluralista pragmatikusuk pedig Bernstein, minden revizionisták ősatyja nyomán inkább utat, mint célt értenek alatta, „az ember ember általi kizsákmányolása ellen küzdő mozgalmat”. De a program azon követelését, hogy a „magánkapitalista tulajdon uralmát fel kell számolni”, nem is lehet lazán értelmezni.
A fősodorhoz tartozó médiumokban szinte kizárólag a pluralista pragmatikusok jelenítik meg a pártot. Ők szavakban elfogadják a demokratikus rendet, ha nem is lelkesednek érte „naivan”, csak a volt NDK diabolizálásával van vitájuk, meg szeretik a demokráciát történelmi perspektívába helyezni, mint az emberi fejlődés egyik stációját, és szívesen mutatnak rá arra, hogy nemcsak a német szocializmus, hanem a német demokrácia sem váltotta maradéktalanul valóra minden ígéretét. Higgadt, művelt és okos emberekként kedvelik az értékmentes szociológia absztrakt nyelvét, amelyen a kollegiális rosszallás és a rendőrpofon (hogy mást ne is emlegessünk) egyaránt szankció. Nem uszítanak tehát nyíltan a demokratikus rend ellen, de azért minden szavukkal a demokráciával szembeni szkepszist táplálják, azt a szkepszist, ami a DSZP létalapja.
Akiknek a DSZP kell
Könnyen lehet, hogy a DSZP sok támogatót vesztene, ha hitelesebben, kacsingatás nélkül kötelezné el magát a demokrácia mellett. Elisabeth Noelle-Neumann, a közvélemény-kutatás német nagyasszonya szerint a DSZP-szimpatizánsok kevés hajlandóságot éreznek a demokráciára. Csak hat százalékuk gondolja úgy, hogy a demokrácia a legjobb államforma (szemben a keletnémetek 31 és a nyugatnémetek 76 százalékával), 57 százalékuk szerint van jobb is (szemben a keletnémetek 28 és a nyugatnémetek 9 százalékával), a többi nem tudja. A DSZP-szimpatizánsok 52 százaléka szerint az NDK-ban jobban érvényesült a törvény előtti egyenlőség, mint most, és csak öt százalékuk gondolja fordítva. (Íme a sajtó hatalma: a Neues Deutschland szisztematikusan idézőjelbe teszi a jogállam kifejezést, ha az a mai helyzetre vonatkozik.) A DSZP-szimpatizánsok 17, a keletnémetek 36 és a nyugatnémetek 58 százaléka szerint a szabadság fontosabb, mint az egyenlőség. Az ellentétes álláspontot a DSZP-szimpatizánsok 75, a keletnémetek 51 és a nyugatnémetek 30 százaléka foglalja el.
A DSZP szimpatizánsai nem feltétlenül a változások vesztesei (bár azok is köztük vannak), mint ahogy a párt népszerűségének emelkedése sem hozható közvetlen összefüggésbe az átalakulás nehézségeivel. A keletnémetek tekintélyes része meglehetősen elégedett jelenlegi gazdasági helyzetével, és meglepően optimista kilátásait illetően. (A keleti tartományokba eddig átpumpált 500 milliárd márkának van kézzelfogható eredménye.) A közvélemény-kutatási adatok és az anekdoták alapján a legtöbb politikai elemző arra a következtetésre jutott, hogy a DSZP politikai tőkéjének talán nagyobbik részét a keletnémetek összetartozási érzéséből kovácsolja. A sajtóban egyre általánosabb, hogy a DSZP-t miliő-pártként jelölik meg. Ezzel arra utalnak, hogy a DSZP az NDK-attitűdökkel kistafírozott és ott felnőtt, formálódott emberek emocionális igényeit elégíti ki. A DSZP-rendezvények azok az alkalmak, amikor a keletnémetek valóban maguk között vannak, amikor nem kell „idegen”, vagyis nyugati elvárásoknak eleget tenniük, amikor visszaemlékezhetnek az első Trabantra, az üzemi kirándulásokra és a gyerek névadó ünnepségére. A DSZP puszta léte növeli sok keletnémet otthonossági érzetét. Sajnos azért is, mert a DSZP által képviselt értékek sokkal ismerősebbek a keletnémet társadalom jelentős része számára, mint a demokrácia és piacgazdaság „hivatalos” értékei. És „Gysi tarka csapata” (így hívta magát a DSZP az európai választásokat megelőző kampány során) profi módon kihasználja az otthonosság iránti igényt: 130 ezer főt számláló tagsága aktív a civil szervezetekben, meghallgatja a panaszokat, és segít eligazodni az új, szokatlan bürokrácia útvesztőiben. Vagyis szövetségesnek ajánlkozik az idegen értékek képviselőivel szemben, és arra biztat, hogy a keletnémetek vállalják „igazi”, a demokráciával szemben gyanakvó énjüket.
A DSZP „ossi” párt lett. Bírálatát, szidalmazását sok keletnémet személyes sértésként fogja fel, a „wessik” arra irányuló újabb próbálkozásának, hogy a keletnémet tapasztalatokat – és ami még fájdalmasabb: a keletnémet életrajzokat – érvénytelenítsék. A DSZP-re leadott szavazat egyszerre tiltakozás a „wessik” nagyképűsége ellen, és hitvallás az öntudatos „ossiság” mellett. A DSZP reneszánsza ennélfogva nem válságjelenség, legalábbis nem gazdasági, hanem a gazdasági válságból való kilábalás következménye: a keletnémetek izmosodó öntudata nem független a javuló gazdasági körülményektől. Vagyis annak a rendszernek a teljesítményétől, amelynek ellenfelére megnövekedett önbizalmukat bizonyítandó egyre nagyobb számban szavaznak.
- Külföld [6]