Bessenyei György a szabolcsi Bercel faluban, 1747-ben, nemesi családban született. Tanulmányait 1755-1760-ig a sárospataki kollégiumban végezte. 1765-73-ig a bécsi magyar testőrség tagja. Itt ismerkedik meg az európai kultúrával, és tanulmányozza a francia és az angol felvilágosodást. Ekkor ráébredt a magyar műveltség katasztrofális elmaradottságára, és ez időben kezdi el írói munkásságát is. Első munkái 1772-ben jelentek meg. 1774-79-ig a magyar protestánsok ügyvivőjeként élt Bécsben. Irodalom szeretetét Mária Terézia segítette azzal, hogy 1980-ban udvari könyvtárőrré nevezte ki. 1782-ben II. József megvonta tiszteletdíját, kénytelen volt hazajönni Bécsből. Első útja Szabolcsba vezetett, ahol 1985-ig gazdálkodott. 1987-ig a Fekete Tó mellett élt. 1787-től Pusztakovácsin (ma Bakonszeg) élt életének utolsó szakaszában. Ekkor azt hitte mindenki joggal, hogy abbahagyta írói pályafutását, de Batsányinak a róla szóló tanulmánya bebizonyította, hogy a magyar irodalomnak igen is szüksége van Bessenyeire. Bihar vármegye közigazgatásában részt vett, de életének utolsó két évtizedét politikától távol, írói magányban töltötte. 1811-ben véget ért az életútja a “testőrírónak”. Utolsó műveit a cenzúra nem engedélyezte kinyomtatni, ezért még ma is sok műve csak kézirat formájában létezik. A forrófejű testőr, aki a megoldást a felvilágosult abszolutizmusban látta, később a demokrácia felé hajlott, és műveiben ez irányú elképzeléseinek hangot adott. A tudományokban a nemzetnevelés eszközét látta, ezt nemcsak hirdette, hanem tett is érte. Kidolgozta a nemzeti művelődéspolitika rendszerét. Nadányi Zoltán Bihar vármegye főlevél tárosa így írt versében Bessenyeiről: