AZ ISKOLA PROGRAMJA

CÉLJAINK:

1. "Nyitott iskola kialakítása
Érzékenyen kell reagálni a társadalom által kialakított szülõk, fenntartók igényeire.

2 .Még többet kell foglalkozni a tehetséges tanulókkal, megadni a lehetõséget a fejlõdésükhöz (szakkörök)

3. A gyengébb tanulókat felzárkóztató foglalkozások keretében szinten kell tartani (legfõbbképpen a magyar és matematika terén)

4. Szeretnénk a már kialakult mezõgazdasági technikai, illetve mûvészeti, népmûvészeti jelleg továbbfejlesztését.

5. Az informatikával, médiával való ismerkedést már az alsó tagozaton szeretnénk elindítani.

6. Az eddig kialakult jó szülõ-iskola kapcsolat továbberõsítésére törekszünk.

7. A tanévet programdúsan igyekszünk megszervezni, hogy tanulóink érezzék jól magukat az iskolában, legyenek büszkék arra, hogy ebbe az intézménybe járnak.

Iskolánk fontosnak tartja, hogy hozzájáruljon a tanulók személyiségének, képességeinek kibontakoztatásához, segítse szellemi, testi fejlõdésüket és az egészséges életmód kialakulását.

Fel kell készíteni a fiatalokat arra, hogy természeti és társadalmi környezetünket megismerjék, védjék és formálják. Tudjanak élni jogaikkal, s teljesítsék kötelezettségeiket.

Ki kell alakítanunk a társadalmi együttéléshez, az önmûveléshez, a testi- és lelki fejlõdéshez, valamint a továbbtanuláshoz szükséges alapvetõ képességeket és készségeket.

Gondoskodni kell a különbözõ képességû, illetve az eltérõ ütemben haladó tanulók egyéni fejlesztésérõl.
Ezt a tanórai és órán kívüli munkában nélkülözhetetlen differenciálással szeretnénk megoldani.

Minden tantárgy a maga speciális ismeretanyagával fontos a sokoldalú mûvelt ember kiformálásához.
Néhányat mégis szeretnénk kiemelni, nem a teljesség igényével:
A magyar nyelv alapmûveltségünk feltétele. Nyelvünk nélkül nem vagyunk képesek önálló ismeretszerzésre.
Központi szerepet tölt be a matematikai ismeretek elsajátítása. Az alapkészségek megismerésén túl a megértés, a következtetés, a logikai képességek fejlesztése is célunk.

Az iskolai testnevelés és sport feladata a mozgáshiány pótlása, az egészséges életmódra nevelés, a fizikum fejlesztése. Az órákon kívül rendszeressé tesszük a tömegsport foglalkozásokat, hogy tanulóink legalább napi egy órás intenzív mozgásra lehetõséget kapjanak. Az új bitumenes pálya egész évben lehetõséget biztosít erre /télen korcsolyapályaként /.

Jók a feltételeink a népi mesterségek megismertetésére: kosárfonás, nemezelés, csuhéból készült játékok készítés, fazekasság.
Ezen tevékenységeknek személyiségformáló hatása rendkívüli. A gyermekek megismerik közvetlen környezetük népszokásait, az élõ népi kultúrát és a hagyomány közösségteremtõ erejét.
A mindennapi életre való felkészítésben fontos szerep jut a mezõgazdasági technikának. Iskolánk helyzetébõl következik ez a lehetõség.
Konyhakerti növényeken túl gyógynövények ültetését is tervezzük amennyiben a terület biztonságáról megfelelõen tudunk majd gondoskodni.

  ISKOLASZERKEZETÜNK:

Jelenleg 8 osztályos általános iskolaként mûködünk. Helyi tantervünk 6+4, ill. 6+2+2,10 osztályos képzési idõhöz alkalmazkodik és szeretné beindítani a 9. 10. osztályt..

Elképzeléseink szerint a nyolcadikosok 40 %-a maradna az iskolában és folytatná tanulmányait a 9. 10. osztályban. Számukra kis létszámú osztályok indítását tervezzük, ahol közismereti tárgyakat tanulnak majd, illetve szakirányú képzésben részesülnek (pl.: háztartástan, gazdálkodási ismeretek, számítástechnika stb. )

Elsõ, második osztályban változatlanul egy tanító néni tanítja majd gyermekeinket. Harmadik, negyedik osztályban a szaktanár "megjelenését" tervezzük testnevelés és a mûvészetek terén.

  BEILLESZKEDÉS, IFJÚSÁGVÉDELEM:

Iskolánkba járó gyermekek közül egyre többen jelentõs szociális és mûveltségi hátránnyal érkeznek az intézménybe. Elég sok a csonka család és egyre több a munkanélküli szülõk száma.

A problémák feltárása, orvoslása, az iskolai gyermekvédelem minden nevelõnek, de különösen az osztályfõnököknek alapvetõ feladata. A veszélyeztetettség feltárását követõen megtesszük a szükséges intézkedést, amelyeknek elsõsorban az elõidézõ okok megváltoztatására kell irányulniuk.

A pedagógusoknak mindenekelõtt a család meggyõzése a legfontosabb feladata, leghatékonyabb eszközének pedig a családlátogatást, rendszeres találkozást, szülõi értekezleteket, nyílt napokat tartjuk.

A felzárkóztatást heti 2-6 órában valamennyi rászoruló tanulónak biztosítjuk magyar és matematika tantárgyból.

A gyermekek több alkalommal kerülnek új környezetbe (óvoda, iskola, 5. osztály). Fontos feladatunknak tartjuk az átmenetek megkönnyítését tanulóink számára:

  • A leendõ elsõs tanító nénik óvodai foglalkozásokon vesznek részt
  • Iskolába jövõ gyermekeknek és szüleiknek nyílt napot szervezünk.
  • Rendszeres konzultáció van a 4. és 5.-es osztályfõnökök között.
  • Egyeztetjük a követelményrendszert a tagiskolák és a központi iskola között.
  • Közös kirándulásokat, fakultatív programokat szervezünk.
  • Sportvetélkedõk, tanulmányi versenyek rendezése.


AZ ISKOLA HAGYOMÁNYRENDSZERE:

Hagyományrendszerünkben kitüntetett szerepet töltenek be az ünnepek.
Iskolai szinten kerül sor március 15., október 23., karácsony megünneplésére. Az ünnepi, események sorába illeszkedik, s az iskola sajátos arculatát fejezi ki a Baross napok rendezvénysorozata, a Gyermeknap, Nyílt nap, Kihívás napja, Madarak- és fák napja, stb. Az évi programot a Diákönkormányzat állítja össze a gyermekek javaslatai, igényei alapján.

Az osztályok szervezik a hagyományos klubdélutánokat, tanulmányi kirándulásokat.

Az iskola részt vesz a hulladékgyûjtési és környezetvédelmi mozgalomban is.

Rendszeresen kerül sor tantárgyi és tantárgyakon kívüli versenyekre, vetélkedõkre. Különösen jellemzõ ez a völgy alsó tagozatosaira, rendszeres az iskolák közötti megmérettetés különbözõ területeken.

A felsõ tagozatos osztályok között tanulmányi verseny van, házi bajnokságokon több sportágban vetélkednek.

Az osztályok évente összemérhetik tudásukat, ötletességüket, bemutatkoznak az iskolarádióban, szerkesztik az iskolaújságot.

A szabadidõs programok között nagy szerepet játszik a sport.
Több sportjátékból, ill. versenybõl hagyomány lett.
1-4. osztályban minden évben megrendezésre kerül a TÖRP-KUPA. A völgy hat községének alsós tanulói mérik össze erejüket.
Hagyománya van a labdajátékoknak.
A Baross-napokon labdarúgásból két kupa kerül kiosztásra Parasznya és Sajószentpéter 5 iskolájának sportolói között.
3-4. osztályosok a Dienes-kupáért harcolnak, az 5-8. osztályosok a Baross-kupáért rúgják a labdát.
Éledõben van a kosárlabda, itt is tervezik a más iskolákkal való találkozást.
Néhány Miskolc-környéki iskola között évek óta zajlik atlétikából a Sajó-kupa. Ebben Parasznya is versenyeztet, s Parasznyán is került már megrendezésre.
Gyakoriak iskolán belül a túrák, kerékpárversenyek, hangyarajtok stb.