UTÓSZÓ
Tomas Venclova életútja meglehetősen kacskaringós. Egy kikötővárosban,
Klaipedában született 1937-ben. Apja, Antanas Venclova a szocreál költészet
litvániai vezéralakja volt, magas állásokat betöltő funkcionárius. (Magyar
vonatkozása is akad: a Rajk-perről annak idején dörgedelmes verset írt.)
Fiából a másként gondolkodók egyik fő képviselője lett: a litvániai emberjogi
mozgalom, a Helsinki-csoport megalapítója, akit mellesleg mint Litvánia
legműveltebb, „legeurópaibb”
emberét mutattak be nekem az 1970-es évek elején. Valóban, a vilniusi egyetemen
a Lotman-iskola szellemében tanító irodalomtörténészként és Joyce-ot, Czesław
Miłoszt, a későbbi ugyancsak Nobel-díjas jó
barátot, Joszif Brodszkijt litvánul először megszólaltató műfordítóként
Venclova sokat tett a litván kultúrát is fenyegető provincializmus ellen.
Anyanyelvi szinten tud oroszul és lengyelül, kitűnően angolul és latinul,
jól ógörögül, franciául, olaszul és németül. (Válogatott versfordításai
- néhány saját újabb versével együtt - 1990-ben láttak napvilágot: Tankejanti
šviesa (Sűrűsödő
fény) címmel.
Helyzete egyre tarthatatlanabbá vált: a hivatalos látszatot is felrúgva
nem vették fel az írószövetségbe, megfosztották munkalehetőségétől, zaklatták,
ezért 1975-ben kivándorolt Amerikába. Rá egy évvel megfosztották állampolgárságától.
Jelenleg a Yale egyetemen a szlavisztika professzora, orosz és lengyel
irodalmat ad elő. Először 1990-ben látogathatott haza.
Kevés verset
ír, évente hármat-négyet. Otthon mindössze egyetlen vékony kötetkéje jelent
meg (Kalbos ženklai - Nyelvi
jelek - 1972), de Chicagóban kiadott összegyűjtött
költeményei sem tettek ki többet 98-nál (98 eiléraščiai
- 98 vers - 1977). Azóta csak folyóiratokban jelentek meg újabb versei,
illetve a Párizsban Stanisław Baranczak
tolmácsolásában lengyelül kiadott kötetben (Rozmowa w zimie - Téli
párbeszéd - 1989).
Az angol, orosz és lengyel nyelvű sajtóban megjelenő művei révén lassan
világszerte ismertté váló Venclova irodalomkritikusi, publicisztikai és
irodalomtörténészi munkássága is jelentős. Irodalomkritikai kötete a Tekstai
apie tekstus (Szövegek szövegekről, Chicago,
1985) publicisztikáját tartalmazza, a Lietuva pasaulyje (Litvánia
a világban, 1981), doktori disszertációja pedig 1990-ben a legjobb amerikai
irodalomtörténeti munka díját nyerte el.
A nagyvilág először verseit ismerhette meg, s mindjárt előkelő tolmácsolásban:
először a későbbi jó barát, Czesław Miłosz
fordított le néhány verset az ismeretlen elsőkötetes fiatalembertől 1973-ban,
a kitűnő párizsi lengyel folyóirat, a Kultura hasábjain.
(Mivel az emigráns folyóiratok Vilniusban
akkoriban hozzáférhetetlenek és tiltottak voltak, Venclova Budapestről
kapta a megtisztelő esemény hírét és a Kulturá-ból kifénymásolt
fordítást: ily módon újult meg a 16. század, Báthory István lengyel-litván
király óta némileg elhalványult litván-lengyel-magyar kapcsolat.)
Magyarul nem most jelennek meg először Venclova versei kötetben; ennek
azonban külön története van, amit nem árt elmondani: jellemző adalék kapcsolataink
majdani kutatójának. Még otthon volt a költő, amikor egy csokorra való
versét beválogattam a litván költészetet a kezdetektől napjainkig bemutató
antológiába, amely Litván költők címen aztán 1980-ban meg is jelent.
Mire azonban a verseket Tandori Dezső lefordította, Venclova emigrált,
s első számú közellenséggé vált. Aminek következtében Moszkvában (mert
hol máshol is dönthettek volna egy magyar nyelvű litván költészeti antológiáról)
fél tucat másik, külföldön élő szerzővel együtt kihagyatták a kötetből.
A versek azonban mégis megjelentek Tandori Tűz és vadon című válogatott
műfordítás-gyűjteményében, amit örömmel küldtem meg Venclovának. Aki ezt
nyilvánosan nyugtázta: egy, az Amerika Hangjának adott nyilatkozatában
megdicsért bennünket, mondván, hogy a lágeren belül csak Magyarországon
jelenhetnek meg versei. Aminek viszont az lett a következménye,
hogy e sorok íróját legközelebb alig akarták beengedni Litvániába. Így
folyt-folydogált akkoriban az egyeztetett kultúrpolitika...
Venclova költészetének a litván lírában jóformán nincs előzménye. Az orosz
líra, elsősorban Oszip Mandelstam örökét folytatja; Borisz Paszternak és
Anna Ahmatova, de főként Joszif Brodszkij a rokona, akivel együtt nőttek
fel szellemileg. (Venclova évekig lakott Moszkvában és Leningrádban.) A
nálunk talán Pilinszky Jánoséval és Nemes Nagy Ágnesével rokonítható, kulturális
utalásokkal teli költészet szüntelenül ember és természet egymásra vonatkoztatott
alapvető léthelyzeteiről beszél.
Versépítési módszerét, melynek során az egyszeri, napi eseményből „ élet
és irodalom” együttes hatására történetfilozófiai
általánosítás lesz, jól példázza a magyar 1956-ról szóló verse, az Útmutató.
(Egyébként is Venclova történelmi alapélménye saját bevallása szerint a
magyar szabadságharc. Csak kevesen tudják, hogy a Szovjetunióban Örményországon
kívül Litvánia volt a másik olyan hely, ahol utcai felvonuláson tüntettek
a magyar ügy mellett. Én 1970-ben találkoztam Vilniusban olyan valakivel,
aki nemrég tért haza egy szibériai munkatáborból, ahová mint ennek az ellenforradalmi
tüntetésnek az egyetemista résztvevője került.)
A vers
ténybeli háttere annyi, hogy Venclova valami
bécsi konferencián lévén, hirtelen elhatározással 1986. november 7-én rövid
két napra repülőn átugrott Budapestre - emigrálása óta először téve be
a lábát „ a szocialista táborba”
-, virágot tett a Bem-szobor lábához, s eközben
persze eszébe jutott a nagy lengyel költő, Norwid Bem emlékére írott verse.
Venclova majd minden költeménye ilyenféleképp vegyíti a személyes-egyszerit
és a kulturális-általánost, ezért talán helyénvaló, ha - élő költőnél kissé
szokatlan módon - némi magyarázó jegyzeteket is közlünk, melyek jó része
egyébként magától a költőtől származik.
Bojtár Endre
JEGYZETEK
A vers a tengerparti városban,
Klaipedában született, s válasz a már emigrált Brodszkij Litván nocturne
című, Venclovához írt versére.
A pajzs: a verssel teleírt papírlap.
Terraferma: a szárazföld, a (velencei)
lagúnával szemben.
TIZENEGYEDIK ÉNEK
A
halál birodalmába való alászállásról, a halálról szóló versben a barát
Elpénoszt, Odüsszeusz barátját jelenti, az evezőjét vállra vető vándor
pedig magát Odüsszeuszt.
ÓDA A VÁROSHOZ
A
város Vilnius, ahonnan épp emigrálni készül a költő.
PESZTYEL UTCA
A vers egy 1988-as leningrádi látogatásról
szól. Kelvin és Becquerel fizikusok, az abszolút nullfok, illetve a rádióaktivitás
fogalmának a feltalálói.