1867
          Az éji kert ölén, hol érik már a mangó,  
               táncolja Miksa azt, mi majdan lesz a tangó.  
          Az árnyék bumerángja vissza-visszaringó,  
               s mint hónaljban, a hõ épp harminchat fokos.
          Villog hol itt, hol ott a mellény hófehéren.  
               Mint bonbon, olvad egy mulatt leány a kéjben, 
          szuszogva édesen a férfi édenében.  
               Ahol kell - szõrös, ahol kell - sikos.
          Az éji csend ölét a dzsungel árnya óvja, 
               és Juarez, ki a progresszió motorja,  
          a peonoknak, kiknek nem volt két pesója 
               se tán soha, az új puskákat osztja szét.
          Závárzat kattan; egy kockás lapú füzetbe  
               a fegyverszámokat Juarez feljegyezte.  
          S az ágon trópusi tarkán csücsült felette  
               egy papagáj, és dalolt eképp:
          A gõg, amely csupán a rózsákat szagolná,  
               nem jobb, de tisztességesebb a honfi-póznál. 
          S ebbõl is, abból is vér, könny dagad folyóvá. 
               Fõként a trópuson, hol a halál is, ó,
          úgy terjed, mint a légyrajokkal a ragály, és  
               akár egy felkapott, új, kávéházi frázis,  
          és ahol háromszemûek a koponyák is, 
               és mindegyikben - dús fûcsomó.
                                                                                      1975  
             JEVGENYIJHEZ 
          Mexikóban felmásztam a piramisokra.  
          Kifogástalan geometriai forma 
          mindegyik a Tehuantepec-földszoroson szerte.  
          Jó volna hinni, valamennyit egy ûrbéli nép emelte,  
          mert efféléket rabszolgák építenek különben.  
          S kõgombák sorakoznak itt a földben.
          Agyagistenkék, melyeket könnyen hamisítanak, 
          oly könnyedén, hogy egyre nõ a mendemonda-áradat.  
          Különbözõ jeleneteket ábrázoló reliefek, 
          egy megfejtetlen ábécé, mely körül kígyó tekereg, 
          egy nyelvé, melynek nem volt "vagy" szava. 
          Ha megszólalhatna, ugyan mit mondana?
          Semmit. Legjobb esetben gyõzelemrõl  
          a szomszéd törzs felett, széttört fejekrõl  
          mesélne. Arról, hogy az áldozóedénybe  
          csorgatott embervér a Napistennek étke;  
          arról, hogy nyolc erõs ifjút ha feláldoznak este, 
          a napkeltét ez jobban biztosítja, mint a vekker.
          Akkor már jobb a szifilisz meg az ágyútorok,  
          jobb Cortez is, mint ezek az áldozatok.  
          Ha már hollók vájják ki szemünket úgyis, 
          jobb, ha a gyilkos gyilkos, és nem asztronómus. 
          Mellesleg a spanyolok nélkül nem tudtuk volna meg,  
          hogy ami történt, hogyan is történhetett.
          Unalmas ez az élet, Jevgenyijem. Akárhova elfutsz, 
          mindenhol kegyetlenség, ostobaság fogad: "Szervusz,  
          lám, itt vagyunk!" Lusta vagyok megírni versben.  
          Ahogy a költõ mondaná: "az elemekben..."  
          Ezt láttam én már ott is, a hazai mocsarak között.  
          Most kiegészítem csak: és minden délkörön.
                                                                                          1975 

                  A MOCSARAK KÖZT MEGBÚVÓ FALUT...  

    A mocsarak közt megbúvó falut már elfeledted,  
    a világvégi kormányzóságban, ahol a kertek-  
    ben nincsenek madárijesztõk - nincs mit óvniuk,  
    s hol út helyett a szurdok, rõzsegát az út. 
    Meghalt már Násztya néni, s nem él már  
                                                           Pesztyerev, s ha mégis, részegen a földön hentereg,  
    vagy ágytámlánkból fabrikál épp valami furát, 
    talán egy kertkaput vagy viskója ajtaját.  
    Ott télen fát aprítanak, s csücsülnek a melegben,  
    s a csillag füsttõl pislog a megdermedt egekben.  
    És nem menyasszonyi ruha, az ablakban por  
                                                                 ünnepe  
    kavarog, és üres szerelmünk hûlt helye.
                                                                                           1975-76