1867

Az éji kert ölén, hol érik már a mangó,  
     táncolja Miksa azt, mi majdan lesz a tangó.  
Az árnyék bumerángja vissza-visszaringó,  
     s mint hónaljban, a hõ épp harminchat fokos.

Villog hol itt, hol ott a mellény hófehéren.  
     Mint bonbon, olvad egy mulatt leány a kéjben, 
szuszogva édesen a férfi édenében.  
     Ahol kell - szõrös, ahol kell - sikos.

Az éji csend ölét a dzsungel árnya óvja, 
     és Juarez, ki a progresszió motorja,  
a peonoknak, kiknek nem volt két pesója 
     se tán soha, az új puskákat osztja szét.

Závárzat kattan; egy kockás lapú füzetbe  
     a fegyverszámokat Juarez feljegyezte.  
S az ágon trópusi tarkán csücsült felette  
     egy papagáj, és dalolt eképp:

A gõg, amely csupán a rózsákat szagolná,  
     nem jobb, de tisztességesebb a honfi-póznál. 
S ebbõl is, abból is vér, könny dagad folyóvá. 
     Fõként a trópuson, hol a halál is, ó,

úgy terjed, mint a légyrajokkal a ragály, és  
     akár egy felkapott, új, kávéházi frázis,  
és ahol háromszemûek a koponyák is, 
     és mindegyikben - dús fûcsomó.

         JEVGENYIJHEZ 

Mexikóban felmásztam a piramisokra.  
Kifogástalan geometriai forma 
mindegyik a Tehuantepec-földszoroson szerte.  
Jó volna hinni, valamennyit egy ûrbéli nép emelte,  
mert efféléket rabszolgák építenek különben.  
S kõgombák sorakoznak itt a földben.

Agyagistenkék, melyeket könnyen hamisítanak, 
oly könnyedén, hogy egyre nõ a mendemonda-áradat.  
Különbözõ jeleneteket ábrázoló reliefek, 
egy megfejtetlen ábécé, mely körül kígyó tekereg, 
egy nyelvé, melynek nem volt "vagy" szava. 
Ha megszólalhatna, ugyan mit mondana?

Semmit. Legjobb esetben gyõzelemrõl  
a szomszéd törzs felett, széttört fejekrõl  
mesélne. Arról, hogy az áldozóedénybe  
csorgatott embervér a Napistennek étke;  
arról, hogy nyolc erõs ifjút ha feláldoznak este, 
a napkeltét ez jobban biztosítja, mint a vekker.

Akkor már jobb a szifilisz meg az ágyútorok,  
jobb Cortez is, mint ezek az áldozatok.  
Ha már hollók vájják ki szemünket úgyis, 
jobb, ha a gyilkos gyilkos, és nem asztronómus. 
Mellesleg a spanyolok nélkül nem tudtuk volna meg,  
hogy ami történt, hogyan is történhetett.

Unalmas ez az élet, Jevgenyijem. Akárhova elfutsz, 
mindenhol kegyetlenség, ostobaság fogad: "Szervusz,  
lám, itt vagyunk!" Lusta vagyok megírni versben.  
Ahogy a költõ mondaná: "az elemekben..."  
Ezt láttam én már ott is, a hazai mocsarak között.  
Most kiegészítem csak: és minden délkörön.

              A MOCSARAK KÖZT MEGBÚVÓ FALUT...  

A mocsarak közt megbúvó falut már elfeledted,  
a világvégi kormányzóságban, ahol a kertek-  
ben nincsenek madárijesztõk - nincs mit óvniuk,  
s hol út helyett a szurdok, rõzsegát az út. 
Meghalt már Násztya néni, s nem él már  
                                                       Pesztyerev, s ha mégis, részegen a földön hentereg,  
vagy ágytámlánkból fabrikál épp valami furát, 
talán egy kertkaput vagy viskója ajtaját.  
Ott télen fát aprítanak, s csücsülnek a melegben,  
s a csillag füsttõl pislog a megdermedt egekben.  
És nem menyasszonyi ruha, az ablakban por  
                                                             ünnepe  
kavarog, és üres szerelmünk hûlt helye.