anno 1785
Charon a kürtjét fújja,
Zúg a vihar, szél harsog,
Már a kötél, vitorla
Reccsen és hasad;
Búvik az éj bús holdja,
Csillagi fény se pislog:
Életidõm oly kurta,
Gyorsan elszalad,
Mint homokóra pereg le;
Charon evez, sebesedve
Csattan az árba
Fürge lapátja,
S egy gyalulatlan
Deszka a habban,
Mint ravatal,
sötéten úszva erre ring,
Füst, por kering,
Bõg éji had.
Kocsma-madame, te drága,
Útravalómat add át
Most, hogy atyáim árnya
Vár a sírba' lenn.
Zord csapos úr, ha látna,
Nem hivogatna: jer hát!
Kalpagomért se ád ma
Flaska bort nekem.
Kocsma-mamám, ha örökre
Tartozom is, te töröld le:
Két õre halra,
Egy meg a vajra,
Ángolna põrén,
Volna csak õrém,
S még
ez a tányér krumpli, ezt még fölfalom:
Forró, finom,
Be kedvelem!
Íme, a testamentum,
Írtam a krigli mellett,
Exegi monumentum,
Olvasd jó mamám!
Sok keserû momentum
Volt ez a lét, nem ünnep:
Fényteli firmamentum,
Te borulj reám!
Most emelem meg a korsót:
Prószit! e sör csuda jó volt!
Habja pezsegve
Tornyosul egyre:
Ócska zekémre
Folyva le végre.
Jó Maja,
jó mamácska, fáin volt sered.
De integet
Charon komám.
Vén kobakom lehorgad,
Törzsem elõre görnyed,
Rossz nyakam ingadozgat.
S hogyha bámulok
Öltözetemre, nyomban
Folynak a sûrü könnyek,
Hercegi kelme volt az,
Csakhogy megkopott.
S oly csudaszép ez a nadrág:
Hol van, aki ilyet ad rád?
Rongyos a mellény,
Foltos a mellén,
És a harisnyám
Is csupa lik mán.
S honnan a drága
ingem? Beckmanné alól.
Szoknyája volt,
Mit eldobott.
Ringat a gyászos sajka,
Hogy nyikorog lapátja!
Árnysereg erre-arra
Tántorog sután;
Sír Aeolusnak ajka,
Charon a sípját rágja,
S fülsiketítõ zajba
Kezd a sok-sok árny;
Dörren a menny, csupa rémség,
Ránk szakad itt a sötétség,
Villog a Göncöl,
Billeg, el is dõl,
Hamvad a csillag,
Köd gomolyog csak,
Végül
az éjbe vész az égi boltozat;
Pokol fogad,
Jó éjt, Madame!
Baka István fordítása