No 35                                           Szívszerelmérõl                           és annak állhatatlanságáról                                         Bár a kupát kitapintani gond,                                      Nem véti el egy sem a kricsmót;                                      Hegy leve várja, ha célba jutott.                                      Rajta, komák, igyatok!                                      Mind oda tántorog, arra csoszog,                                      Döngeti, rázza, kaparja az ajtót,                                      Támolyog, olykor a földre potyog,                                      Vért fröcsköl a száj meg a fog.                                      Töltsd a bort, Movitz barátom!                                      Ha megcsal a lány, elõ a hordót;                                      Éjjel-nappal a borban ázom,                                      Majd csak elillan a gyászom.                                         Csontdominó vagy a kocka felett                                      Pörölnek örökkön a társak;                                      Némelyik egy meszelyest leereszt,                                      S döfne beléd egyenest;                                      Csattog a csontlap, a kocka pereg,                                      Kérkedik ott valamennyi elázva,                                      Mondja toronynak a seprünyelet,                                      Csaplár a szitokra se rest.                                      Heje-huja, dínom-dánom!                                      Hé, bort ide és tüzet pipámba!                                      Sok pénzt vitt el a lány, de áldom,                                      Bár a gubát sose látom.                                         Szórtam ölébe a vertaranyat,                                      A menhelyen ordít a kölyke;                                      Jaj, fiam, átok apád kit itat?                                      Azt, aki földbe kapart!                                      S hogy kiszagolta anyád zsaruhad,                                      Dugtam a cafka ribancot elõle,                                      Védtem, amíg a világba szaladt,                                      Páholtam a hadfiakat.                                      Ám most, Anna Gréta, végem,                                      Mint lépbe ragadt madárka, tõled                                      Már nem futhatok én meg, érzem,                                      És a halál a reményem.                                         Töltsetek újra, kialszik a kín,                                      Mert bûvös erõ van e lében.                                      Csordul a könnyem; igyunk, feleim!                                      Könnyül a szívem is, ím.                                      Ötven az évem e föld terein,                                      Ám az az egy igaz, és sose kétlem,                                      Ír a kisüsti a szív sebein,                                      Vedeltem is én ma megin'.                                      Egy csöpp kell vagy kettõ, három,                                      Négy kell a szived sebére éppen!                                      Annyi elég, hogy már ne fájjon,                                      Hajtsd fel a bort a kupából!                                         Ó, sima bõre eszembe ha jut,                                      S ahogy szeme vad tüze villan,                                      Ólom a szívem, a lét nyomorult,                                      Majd ki nem öntöm a bort.                                      Keble a menny puha fellege volt,                                      Freja hol int, hol elõlem elillan,                                      S bénul a kéz, agyam is beborult,                                      S a búm is - egek! - megujult.                                      Jól tudom már, Anna Gréta,                                      S te is, ki gyötört e kínnal:                                      Franc essen tebeléd, te céda!                                      Bort ide! - Ennyi elég ma.                                                                    Baka István fordítása