Beckmanné: valószínûleg
kocsmárosné a Solgränden (vö. 79. ep.) sok kocsmájának
egyikében.
Berg koma: tapétafestõ,
városi zenész, virtuóz több hangszeren. Valószínûleg
nagyrészt költött alak.
Bergström koma: fúvós
zenész névnapi mulatságokon, a Katarina-templom (vö.
38. és 54. ep.) körüli lakónegyedekben.
Boman káplár:
bár fõszereplõ a 38. és az 54. ep.-ban, sem
Bellman, sem a korabeli okmányok nem árulnak el róla
semmi közelebbit.
Bredström: Bellman csak
annyit közöl róla az episztolák névjegyzékében,
hogy ügynök volt. Valószínûleg költött
személy.
Fredman, Jean (1712/13-1767):
az episztolák fõhõse. Bellman részletes jellemzést
ad róla: "Híres-nevezetes stockholmi órásmester;
se órája, se mûhelye, se raktára. Bacchus vitéze,
immár csak árnya él, mint elfújt kocsmai mécs
halavány füstje. Életében nem csak arról
volt híres, hogy órákra és percekre osztotta
az idõt, hanem legalább annyira arról is, hogy ugyanolyan
ügyesen ölte bele egy kupica bundapálinkába. Amíg
e nyomorult, szomjas világ rabja volt, az irigy végzet üldöztetései
közepette is boldogan tántorgott Bacchus kebelérõl
Vénusz karjaiba, majd a söröshordón át vissza
megint. Keressük fel most az elíziumi mezõkön a
Styx öbleinél, melynek habjait csupán Charon rozoga
ladikja szántja, halottakkal és csontokkal megrakva. Itt
sorvadozik sanyarú és kiaszott kísértete a
józanság bilincsében. Nem szól itt vadászkürt,
csöröge sem sül, nincs fûszerezett bor. Nincsenek
táncos kedvükben a Chlorisok sem, akikkel együtt jutott
ide. De ennél is rosszabb, hogy az örökkévalóságban
nincs szükség órára, s így tanult mestersége
most már haszontalan kölönc csupán. Annál
fontosabb feladata volt azonban a földön. Bacchus sokkal többet
köszönhet neki, mintsem eltûrje, hogy hamvaival együtt
emlékét is elnyelje a sír." Õt állítja
példaképül gyermekei elé, így buzdítva
õket: "Járjatok Fredman nyomában, kedveseim, hogy
majdan részetek legyen dicsõségében és
templomom oszlopain az õ neve mellé kerüljön a
tietek is."
Fröman: Bellman szerint
sírásó és a Hornsgatanon fekvõ Csontesztergályos
címû vendégfogadó kocsmárosa.
Jergen: az episztolák
több helyén teljes nevén Jergen Puckel, a nagyszámú
külföldi iparoslegény egyik típusfigurája
a korabeli Stockholmban. Tört svéd nyelvét és
sajátságos viselkedését nyers humorral ábrázolja
Bellman.
Mollberg káplár:
háza volt Stockholmban a Hornsgatanon; egykor gyártulajdonos,
aztán lovaskatona; az episztolákban - mint Bellman elmondja
- már se háza, se lova, se nyeregtakarója; pályája
végén táncmester. 1772-ben halt meg.
Movitz, Fredrik: (1721-1779):
az episztolák egyik legalább részben hitelesen azonosítható
szereplõje. Bellman az episztolák névjegyzékében
káplárnak nevezi, aki "híres-nevezetes a Három
Puttonyban tartott koncertje óta". Változatos életpályája
során volt utászkáplár, kocsmáros, esernyõkészítõ
- általában ezermester, valamint népszerû bálrendezõ.
Halálakor egyetlen vagyontárgy maradt utána: egy mélyhegedû.
Norström (1745-1781):
kikötõi vámellenõr, Ulla Winblad jegyese; atyja
a Dauer-kert kertésze volt; botfülû - mondja róla
Bellman -, hangszeren nem játszik, borait maga vámolja el.
A Dauer-kert valaha a Bellman-család tulajdona volt; közelében
állt Bellman szülõháza, melyet a múlt
század végén lebontottak.
Schwalbe, Benjamin: vö.
Theophilus.
Spaas mamzel: a stockholmi
botránykrónikákban és törvényszéki
iratokban is szereplõ kétes hírû "hölgy".
Theophilus: mint a 3. ep.-ban
Jergen Puckel és a 18. ep.-ban Benjamin Schwalbe, Th. is német
iparoslegény volt. A Th. név elõfordul Lukács
evangéliumának bevezetésében és az Apostolok
Cselekedeteiben is; Bellman ezt a névazonosságot használja
ki parodizáló éllel, a "sörintusiak" körébe
sorolva a derék cipészlegényt. (Vö.5.ep.)
Winblad, Ulla (1744-1798):
az episztolák nõi fõszereplõje, közismert
stockholmi széplány, félvilági nõ, Fredman
nõi ellenpontja. Alakját élet után mintázta
Bellman, éppúgy, mint Fredmanét. Polgárlány
volt, és sok kaland után férjhez ment az episztolák
egy másik szereplõjéhez, Eric Norströmhöz.
Varázsa alól még a törvény szolgái
sem tudták kivonni magukat: 1767-ben a bíróság
visszaítélte neki selyemboleróját, melyet a
rendészet elkobozott, s melyet a korabeli rendeletek szerint társadalmi
helyzete folytán nem lett volna szabad viselnie. Egy ideig Bellmannak
is viszonya volt vele.
Wingmark: közkeletûen
"a nagyparókás", híres-neves kocsmai fuvolavirtuóz.
Bellman ennyit mond róla, de alakja nem teljesen az õ fantáziájának
szüleménye.