A helyzet:
1. Európa gazdag - munkanélküliségben és szegénységben! (Az ENU - European Network of the Unemployed, Munkanélküliek Európai Hálózata - 1994. évi konferenciájának címe) Európában 20 millió munkanélküli és 50 millió szegény van. A Fairmontban ülésezõ pragmatikusok (Gorbacsov szavaival a "globális agytröszt") 1995 szeptember végén kimomdják, hogy a Földön (5 M.árd ember), a munkaképes korú lakosság (2,5 M.árd ember) 20 %-ára van szükség (500 millió ember), a 80 % (2 M.árd ember) felesleges.

Eszerint 4 M.árd ember élete szociális ellátóredszerektõl, vagy a globalizált gazdaságtól függetlenedett jövedelemtermelõ képességtõl függ.

2. A G7 római találkozóján a legfõbb problémának a 7 legfejlettebb országban a munkanélküliséget nyilvánították, (BBC Híradó 1994.), és nem tudnak rá megoldást. Meglepetéssel és értetlenséggel tapasztalták, hogy a gazdasági növekedés megindulásával nem csökkent arányosan a munkanélküliek száma. Átgondolt megoldással nem rendelkeznek, Balladur a "dzsungelpiacosítás"-t ajánlotta. A vad, szabadpiaci módszerektõl remélik a csökkenést. Ha azt feltételezzük, hogy a koordinálatlan piaci szereplõk pazarló versenye nagyobb munkaerõt szív fel, azt kell mondani, hogy igazuk van. Bár nem tudjuk elképzelni, hogy a multinacionális cégek mennyire fognak monopolhelyzetükrõl lemondani azért, hogy növekedjék a foglalkoztatottak száma - a konkurenseiknél, Azt már a történelem bebizonyította, hogy a koordinálatlan piaci viszonyok mekkora túltermelési válságokat tudnak elõidézni. Számunkra teljesen világos, hogy a gazdasági fejlõdés együtt jár a mûszaki fejlesztéssel, a korszerûsítéssel. Ez viszont munkaerõtakarékos megoldásokra törekszik, és így nem csökkenti a munkanélküliség gondjait. Szerintünk a munkanélküliség okai között az a mûszaki korszerûsítés, amely a tõke igénye szerint a munkaigény csökkentését és nem a munka könnyebbé tételét szolgálja, szintén szerepel.
Tapasztalhatjuk azt is, hogy a harmadik világba exportált könyezetszennyezés, a nehéz fizikai munkát igénylõ technológiák kihelyezése is növelik a munkanélküliséget az anyaországokban. Ezek után érthetõ, hogy a munkanélküliség struktúrája miért változott a fejlett országokban. A szakképzetlen, illetve az anyagi termelés szûkülése miatt "felszabaduló" munkaerõ került az utcára. A megoldás nem lehet eszerint a vállalkozások fejlesztése, ösztönzése, mert a tõketulajdonosok nem tudnak extraprofitot szerezni a hazai magas bérszínvonal mellett, és nem kényszeríthetõek a nagyobb élõmunkaigényes technológiák alkalmazására. Ha egy tõkésnek döntenie kell, hogy pénzét mibe fektesse, gépbe, vagy "beszélõ szerszám"-ba, nyilván a termelékenyebb gépet választja. Az nem betanítandó, nem reklamál, nem sztrájkol, jobban kezelhetõ. A másik út a szakértõk szerint a szolgáltatások bõvítése. Ez tényleg munkaigényes ágazat lenne, de nagy baja, hogy egyre kisebb az a fizetõképes réteg amelyik a rafinált legtitkosabb igények kiszolgálóit meg tudná fizetni. A javító-szerelõ szolgáltatások bõvülése pedig nem áll érdekében a gyártóknak, akik a termékeik gyakori lecserélésében érdekeltek. A fogyasztói társadalom együtt jár a pazarlással.

3. A fejlett európai országokban széleskörûen támogatják a munkanélküliek önszervezõdéseit mind a civil, mind a gazdasági szférában.

4. A termelõ tõke kivonulása az anyaországból azt is jelenti, hogy nem ott fizet adót, így a munkanélküliek kezelése a forrás oldalról is egyre nagyobb nehézséget jelent.

5. A "munkaerõpiacon" is érvényesül a kereslet-kínálat törvénye. Nem csak a kínálaton, a munkanélküliek szándékain, hozzáállásán múlik az elhelyezkedésük valószínûsége, az egymásra találáshoz kereslet is kell.

6. A munkanélküliek álláskeresõ egyesületei lényegesen jobb ha- tékonysággal végzik ezt a tevékenységet, mint a Munkaügyi Központok.

7. A munkanélküliség komplex probléma, - nem kezelési, hanem - megoldási stratégia kell hozzá, szintén komplex megközelítésben.

AZ ALAPOKRA                    VISSZA A KULCSRA