A prostitúció jogi szabályozását illetõen négy fõ irányzat, megközelítés létezik: a klasszikus reglementációs rendszer; a reglementációs rendszer jogilag engedélyezett nyilvánosházak nélkül; az abolicionista rendszer; a prohibicionista rendszer. (...)

[A reglementációs ideológia szerint] 1. a prostitúció olyan szükséges rossz, amelyet tanulmányozni és ellenõrzés alatt tartani kell annak érdekében, hogy megvédjék a társadalom egészséges részét; 2. a prostitúció a nemi betegségek fõ oka; 3. a prostituáltak olyan társadalomellenes szubkultúrát képeznek, amely morális, társadalmi, egészségügyi és politikai fenyegetés kockázatát rejti magában. (...)

A tolerancia és felügyelet dualista igénye oda vezetett, hogy a szabályozott rendszer három alapszabálya a következõképpen alakult: 1. szükség van zárt helyek létesítésére (bordély), amelyek a gyermekek és a tisztességes nõk szeme elõtt rejtve maradnak. Ez ugyanakkor marginalizálja és fékezi a házasságon kívüli szexuális aktivitást, és elkerülhetõvé teszi a prostituáltak immorális és botrányos megjelenését az utcán. 2. Szükség van a nyilvánosházak állandó, nyilvános hatósági felügyeletére. (Legfontosabb jellemvonása a szabályozott rendszernek a rendõrség felelõssége a jelenség kontrolljáért és felülvizsgálatáért.) 3. Szükség van e marginalizált társadalom kontrolljára strikt elkülönítésen és hierarchián keresztül. (...)

A reglementációs rendszer a tolerancia egy formája. A nyilvánosház minden szakmailag aktív tagját regisztrálják és engedéllyel látják el, s emellett mindannyian orvosi felügyelet és rendszeres orvosi ellenõrzés alatt állnak. (...) A reglementációs rendszer részletei igen nagy mértékben eltérnek egymástól, korszakonként és az adott ország sajátosságai szerint. Néhány rendszer szigorúbb, toleránsabb vagy represszívebb, mint mások, de mind adminisztratív kontrollt alkalmaz, és a nyilvánosház tulajdonosát adóztatja. (...) Ez a rendszer ma már nagyon kevés országban létezik, s ott is inkább a modernizált, "neo- reglementációs" formában lelhetõ fel. (...)

Az abolicionista rendszer nem magát a prostitúciót szünteti meg, hanem a hatósági kontroll gyakorlását, azaz a szabályozott rendszert törli el. Az abolicionista álláspont szerint a prostituált helyzete a nyilvánosházban olyan, mint a rabszolgáé, s a prostitúcióval kereskedés egyértelmûen emberkereskedés. (...) Az abolicionista rendszer országonként különbözõ, eltérõ a represszió és a tolerancia foka, de mindig két alapelven nyugszik: ellenzi a prostituált áruba bocsátását és a kitartottságot, valamint bünteti az erõszakkal vagy megtévesztéssel elkövetett szemérem elleni támadást.

A prohibicionista rendszer az abolicionistához hasonlóan ellenzi a nyilvánosházak létesítését, a prostituáltak regisztrálását és harmadik személy által való kihasználásukat. Az abolicionistától eltérõen azonban tiltja magát a prostitúció gyakorlását is. Mindenki, aki prostitúcióval foglalkozik, felelõsségre vonható, nemcsak a nyilvánosan prostitúcióra ajánlkozó. A szankció államigazgatási és büntetõjogi.

Fehér Lenke: Prostitúció prostitúcióra kényszerítés nõkereskedelem. <I>Acta Humana<D>, 1994, n<@176> 14, 26 28. old.

[2]

A New York- i egyezmény <I>nem tiltja az egyéni prostitúciót<D>. Azonban azzal, hogy az emberi méltóság ellen irányulónak deklarálja, kifejezi negatív értékítéletét. A speciális regisztráció stb. tilalmával a prostitúcióból mint életmódból történõ menekülést, a prostitúcióval való felhagyást teszi könnyebbé a stigmatizáció intézményesítésének tilalmával. A prostitúciót olyan magánügynek tekinti, amely az ember szabadságában áll, de nem jogában, s ha él ezzel, saját életét, emberi értékét és méltóságát rontja le. A saját testével való rendelkezés jogával rosszul sáfárkodó döntésnek a visszavonhatatlanságát teszi elkerülhetõvé a speciális regisztráció, igazolvánnyal ellátás stb. tilalma. Egyensúlyt próbál teremteni a különbözõ érdekek és értékek között, amelyek egymással konkurálnak, akként, hogy nem tiltja, csak megtûri a prostitúciót, tiltja és nem engedélyezi a speciális regisztrációt, de egyértelmûen és kategorikusan tilt mindenfajta tevékenységet, amely hasznot húzni igyekszik a prostituáltból (kitartottság, bordélyház fenntartás), illetve amely erre a kényszerpályára rábír, irányít (kerítés) ugyanezen célból.

Fehér Lenke: Prostitúció prostitúcióra kényszerítés nõkereskedelem. <I>Acta Humana<D>, 1994, n<@176> 14, 24. old.

[3]

Tisztelt Miniszter Úr!

Tárgyi koncepcióval kapcsolatban az alábbi véleményemrõl tájékoztatom.

Látszólag túlzottan radikális, ugyanakkor következetes magatartást egyedül lehetségessé tevõ lépés, ha Magyarország felmondja az emberkereskedésrõl és a prostitúcióról szóló, 1950- ben New Yorkban kelt nemzetközi egyezményt. (...)

Ha Magyarország felmondja az Egyezményt, azzal nem azt deklarálja, hogy feladja a küzdelmet a prostitúció ellen. Éppen ellenkezõleg, megteremti a lehetõségét annak, hogy ellenõrzése alá vonja azokat a folyamatokat, amelyek történelmi, világpolitikai és világgazdasági okok miatt ma egyre intenzívebben és minden kontroll nélkül fejtik ki romboló hatásukat. (...)

Véleményem szerint a jelenleg egyeztetésre bocsátott koncepció a prostitúció jogi szabályozásáról nem felel meg az Egyezmény szellemének. Hogy az Egyezmény betûjének megfelel- e, az is kérdéses (pl. stigmatizációra alkalmas nyilvántartás), de ez részletes jogi viták során bizonyára tisztázható. Az Egyezmény szellemével viszont nyilvánvalóan ellentmondásban van, hiszen elfogadja és intézményesíti a prostitúciót mint vállalkozói tevékenységet.

Érdemes- e tehát olyan szabályozást bevezetnünk, amely egyrészt nem felel meg az Egyezmény szellemének, de ugyanakkor ragaszkodik annak betûjéhez, és ennek következtében csak felemás, igazságtalan és kevéssé hatékony eszközöket alkalmazhat?

Hadd ragadjam ki a számtalan aspektusból az adózás kérdését. A prostitúció kétségtelenül hatalmas haszonnal dolgozó iparág. Ennek megadóztatása jogos követelés a társadalom részérõl, a tervezett szabályozás mégis cinikusnak nevezhetõ. Az adóteher ugyanis nem a legnagyobb haszonélvezõket, hanem az amúgy is kiszolgáltatott, legkisebb láncszemet, magát a prostituáltat sújtaná.

Végül, de nem utolsó sorban szeretnék rátérni arra, amit várospolitikusként, Budapest fõpolgármestereként a város számára a legfontosabbnak tartok.

A város lakói számára a prostitúció legelviselhetetlenebb aspektusa az, hogy nagyrészt az utcán zajlik, és teljesen felborítja a lakóhely normális rendjét. A prostitúciót minden bizonnyal nem tudjuk megszüntetni, azonban védenünk kell azokat az embereket, akik ennek az iparágnak a szolgáltatásait nem kívánják igénybe venni. Meg kell kímélnünk õket attól, hogy kénytelenek legyenek nap mint nap, éjjel és nappal nézni ennek a tevékenységnek egyes részleteit, és elszenvedni az ezzel járó kellemetlenségeket.

A prostitúciónak tehát el kell tûnnie az utcáról, zárt helyen, intézményekben mûködhet csak. Ez szintén nem valósítható meg az Egyezmény keretein belül. (...)

Budapest fõpolgármestere levele Kuncze Gábor belügyminiszternek, a Belügyminisztérium Rendészeti osztálya által a prostitúció jogi szabályozásáról kidolgozott, s a Fõvárosi Önkormányzatnak véleményezésre megküldött koncepció tárgyában. (Budapest, 1995. október 16.)

[4]

????????

[5]

Az újabb kori társadalmi, történelmi és fõként gazdasági változások hatására a szexipar is kvalitatív és kvantitatív változáson ment keresztül. Kvalitatív változás, hogy az újszerûség igénye, az állandó forgalom növelésének az érdeke megköveteli az új, az érdekes, a különös szexuál- devianciákat kielégítõ széles kínálatot. A városi prostitúció így egyre jobban eltávolodik az egyszerûbb közösségekben szokásos szexuális magatartási módtól és kultúrától, elidegenedik ettõl. Így, az árutermeléshez igazodva, fellép a gyártási folyamat számos problémája, többek között a tömegesség okozta gépiesség, az elszemélytelenedés. A vevõ nem ismeri az árut, az áru pedig arctalan és felcserélhetõ.

Forrai Judit: A prostitúció mint társadalmi konfliktus. <I>In<D> Rendi társadalom polgári társadalom. 3. Salgótarján, 1989. 324. old.

[6]

A prostituált (akár férfiról, akár nõrõl legyen szó) arra kötelezi magát, hogy meghatározott ideig tartó meghatározott fajtájú élvezettel szolgál. Az ügyfél az áruviszony tárgyát képezõ szolgáltatást, díjazásban nem részesülõ partnertõl azonos minõségben és mennyiségben ilyen rövid idõráfordítással nem szerezhetné be. Vagyis használati érték keletkezik. Mindazonáltal nyilvánvaló ellentmondás van a szolgáltatás természete és árusításának módja között.

<%- 2>A piaci cserében a vevõ és az eladó meghatározott idõre szerzõdéses viszonyba kerülnek egymással; a kifizetés megtörténte után e viszony felbomlik, mert nem tartoznak immár egymásnak semmivel, semmi közük többé egymáshoz. Az eladói kínálat szempontjából a vevõ arctalan egyed; bárki mással felcserélhetõ. A fizetõképesség a szükséges és elégséges feltétele annak, hogy a vevõt kiszolgálják. Nos, ebben a sajátos esetben, az ügyfél kinek fizetõképessége elegendõ jogcím arra, hogy vásárlóként lépjen fel a prostituálttól azt várja el (s kapja meg), hogy olyan szolgáltatást nyújtson neki, a vásárlónak, amit az <I>õ kénye szab meg<D>, semmi más, mint személyes vágykielégítése okán.<%0>

A piaci üzlet, persze, szabott áron megy végbe, de ezt az árat a kliens személyére szabottan állapítják meg csakúgy, egyébként, mint a szolgáltatás természetét is. A kereskedelmi tranzakció teljességgel a privátszféra keretein belül bonyolódik, s egy privát módon megfogalmazott igényhez idomuló szolgáltatásra vonatkozik.

Ebben az esetben vegytiszta formában leljük fel a <I>kiszolgálás<D> viszonylatrendszerét. Az <I>egyik "munkája" a másik élvezetét szolgálja.<D> Nincs más tárgya, mint maga ez az élvezet. A kliens élvezete nem egyéb, mint a személyén "elvégzett" munka elfogyasztása. Ez a fogyasztás közvetlen és egyértelmû, nincs szüksége terméken keresztül való közvetítésre. Épp e közvetlen mivoltában különbözik az ilyen szolgáltatás révén nyert élvezet attól az élvezettõl, melyet a mesterszakács "remeklése" nyújt a fogyasztónak.

Ennél azonban többrõl van itt szó! Ezt az élvezetet a kliens minden külön indoklás nélkül követelheti. Ez rögtön megkülönbözteti a prostituált "munkáját", mondjuk, a gyógytornásznõétõl. Az utóbbi is az ügyfelek fizikai jól- léte érdekében fejti ki munkáját, amazoknak azonban "motiválniok" kell megrendelõi igényüket; annak indokoltságát valamilyen diagnózis van hivatva megállapítani, s ezt követõen a terapeuta a maga független szakértõi döntése alapján fog olyan kezelésmódot alkalmazni, mely, bármennyire személyre szabott is, egy e<%- 2>lõzõleg már személytelenül meghatározott eljárássorozat szigorú függvényében mûködõ technikát hoz mozgásba.<%0>

<%- 2>A "kezelés" szolgáltatója tehát, jóllehet az ügyfél jól- létére törekszik, nem válik <I>eszközévé<D> az ügyfél élvezetének. Épp ellenkezõleg, õ uralja a helyzetet: õ szabja meg a végrehajtandó mûveletek természetét, s a maga személyét <I>csak egy olyan, elõzetesen kodifikált eljárássorozat keretein belül <D> állítja ezek szolgálatába, amely felett <I>mindvégig teljességgel képes ellenõrzést gyakorolni.<D> Az eljárás technikai jellege áttörhetetlen sorompó: megakadályozza a terapeuta <I>személyileg<D> elkötelezett, s esetenként cinkosságig, illetve teljes intimitásig fajuló bevonódását.<%0>

A prostituált "munkájában" a helyzet ennek pontosan ellenkezõje. Technikai szaktudását az ügyfél által magyarázatot, indoklást nem igénylõ módon megszabott módon kell mûködtetnie. Amit az ügyfél megvásárolni kíván, az az, hogy a prostituált a tõle elvárt tevékenységekbe maradéktalanul, fenntartás nélkül involválódjék, úgy kell alávetnie magát a megrendelõ igényeinek, hogy abból kitûnjék: nem "rutinmunkát" végez, hanem <I>szívvel- lélekkel beleadja magát.<D> Saját magával szabadon rendelkezõ szubjektumnak kell lennie, akinek szabadsága azonban nem áll egyébbõl, mint hogy készséges eszköze a másik akaratának. (...)

"Fizess, és azt csinálhatsz velem, amit csak akarsz." Ebben az egyetlen mondatban minden benne van. A prostituált szuverén szubjektumként követeli ki fizetségét, ám amint ennek az igényének elég tétetett, felszámolja saját szuverenitását, hogy rögtön átalakuljon a fizetõ kliens eszközévé. Olyan szabad egyénként lép tehát fel, aki azt játssza, hogy rabszolga. Az általa nyújtott szolgáltatás színlelés. Nem is titkolja ezt. Ezzel, egyébiránt, az ügyfél is pontosan tisztában van. Tudja, hogy nem vásárolhat meg igazi érzelmeket, igazi cinkosságot. Ezeknek színlelése az, amit megvesz. Amit kér, az végezetül csak annyi, hogy e színlelés igazabbnak lássék az igazi érzelmeknél, s képzeletben úgy élhesse meg a fizetett kapcsolatot, mintha az igazi lenne.

A technikai szakértelem felbukkan tehát a pénzen vett kapcsolatban, de megváltozott alakban és sajátos funkcióban. Arra van szükség, hogy a prostituált birtokában legyen a színlelés mûvészetének. A tevékenységek, melyeket felkínál, leválnak a szándékról, mely bennük kifejezõdik. Az a funkciójuk, hogy egy olyan szándéknak vagy elkötelezettségnek az illúzióját nyújtsák, mely igazából nem létezik. Nem egyebek <I>mozdulatoknál<D>, melyek egy tökéletesen elsajátított <I>know- how termékei.<D> A személyes <I>felkínálkozást és odaadást<D> színlelik. A színlelés technikai eljárásai lehetõvé teszik a prostituált számára, hogy kívül helyezze magát azon a kapcsolaton, mely a maradéktalan elkötelezõdésrõl szól. (...)

Ellentétben a szolgáltatóiparban dolgozó mindazon szereplõkkel, akik nagy szakértelemmel képesek a vevõ iránt érzett cselekvõkész odaadás, a jókedély, az õszinteség, a rokonszenv s effélék látszatát kelteni, a prostituált nem szûkítheti le a maga szolgáltatását a bolti elõzékenység, szívélyesség és szolgálni- akarás lényegét alkotó gesztusok és formulák rituális komédiájára. Nem csak olyan mozgásformákat és szavakat kínál, melyeket involválódás nélkül is <I>elõ tud teremteni<D>; azt adja s ezt nem lehet színlelve tenni , ami a legszemélyesebben <I>õ saját maga<D>: a testét, vagyis azt, amiben saját maga számára létezik, s ami "hordozója" mindazon élményeknek, amelyek megélt életét teszik. Az ember nem szolgáltathatja ki a testét anélkül, hogy <I>saját magát<D> is ki ne szolgáltatná vele, nem bocsáthatja használatra anélkül, hogy ez meg ne alázná.

A "szexuális szolgáltatás" csak akkor lenne besorolható a többi piaci szolgáltatások közé, ha lebontható lenne olyan technicizált és standardizált tevékenységek sorozatává, amelyeket elõre meghatározott cselekvéssor szerint bárki bárkin elvégezhet anélkül, hogy <I>magát<D> ki kellene szolgáltatnia. Csak ebben az esetben válhatna a "szex" azzá a racionalizált "munkává", melynek eredményeképpen, kodifikált és az orvosi beavatkozással rokonítható technológiát követve valaki úgy juttathat orgazmushoz egy másikat, hogy nem kényszerül saját maga (tényleges vagy színlelt) felajánlkozására és átadására, intim kapcsolat színlelésére.

Nagyjából ezt javasolta már 1987- ben a feminizmus egyik német aktivistája. Szerinte annyi haszna van az AIDS- nek, hogy felértékelte a nem közösülés útján kiváltott orgazmust, s ez megerõsíthetné a nõket abban, hogy visszautasítsák a "baszógép" férfit, a szexuális kapcsolatot a maszturbáció sokkalta racionálisabb és higiénikusabb gyakorlatára alapozva mely gyakorlat technikai finomságait mindmostanáig sajnálatosan elhanyagolták.

A "kefélõgéppel" történõ mechanikai maszturbálás e technicizálódás elég logikus következményeként képzelhetõ el. Lehetõvé tenné az intimszféra teljes felszámolásával a "szex" teljes racionalizálását. Többé nem lenne szükség arra, hogy emberek kölcsönösen egymáshoz tartozzanak: az elgépiesedett ember magára ismerhetne a "humanizált" gépben; az orgazmust éppúgy lehetne venni a nyilvános piacon, mint a pornókazettát vagy a live- show belépõjegyet.

André Gorz: Métamorphoses du travail. Paris, Éditions Galilée, 1988, 182 185. old. (Fordította Léderer Pál)

[7]

<I>a városok gazdagságával együtt járnak az élvezetek,<D> s ennek megfelelõen a húspiac, a prostitúció is. Ennek mint iparnak fejlõdésénél nagy szerepet játszik az infrastruktúra kialakulása, amely húzóágazatként mûködik. A szexpiac folyamatos mûködtetése az iparágak mûvelõinek bázisa. A kerítõ, a selyemfiú, a felhajtó, a kocsmáros, a háziúr, a hoteltulajdonos, a vendéglõs, a mosónõ, a fodrász, az ékszerész, a varrónõ, az ágynemûkészítõ, a cipész, a kalapos, a kocsis, a szolgáló megélhetésének biztos forrása a prostitúció.

Forrai Judit: A prostitúció mint társadalmi konfliktus. <I>In<D> Rendi társadalom polgári társadalom. 3. Salgótarján, 1989. 323.old.

[8]

BORDÉLY, 1405 k.

Vándorszó, vö.: ang. <I>bordel; <D> holl. <I>bordell; <D> ném. <I>Bordell; <D> sp. <I>burdel; <D> fr. <I>bordel; <D> ol. <I>bordello; <D> or.: <F"Symbol"MI>do<F"Dutch- 80185">p<F"Symbol">D<F"Dutch- 80185">é<F"Symbol">l<F"Dutch- 80185">b<F255D> `bordély'; vö. még k. latin <I>bordellum<D> `kunyhó'. Alapszavának végsõ forrása a germán (frank) <I>bord<D> `deszka'. Ennek átvétele az ófr. <I>borde<D> `deszkakunyhó', melynek a 13. század táján <I>bordel<D> kicsinyítõ képzõs változata keletkezett, egyrészt `kunyhó', másrészt `nyilvánosház' jelentéssel. A franciából az utóbbi jelentésben terjedt el az európai nyelvekben. A magyar szó közvetlen forrásaként az ófrancia (vallon- francia) vagy az olasz jöhet számításba. 

KUPLERÁJ, 1896

A szócsalád <I>kupleráj<D> és <I>kupler<D> tagja német eredetû; vö. ném. <I>Kupplerei<D> `nõknek erkölcstelen életre való csábítása, közvetítése; kerítés', <I>Kuppler<D> `kerítõ'. Ezek a ném. <I>kuppeln<D> `házasságkötés céljából összeismertet; kerít' (lat. <I>copulare<D> `összeköt') származékai. E szavak megvannak néhány szomszédos nyelvben is. 

[9]

A prostitúció, a kéjnõk, de különösen a bordélyházak állandó támadásoknak voltak a céltáblái. Az az erkölcsi értékrend, amely a 19. századra dominánssá vált Magyarországon is, a szexualitás és erotika nyílt megjelenési formáit nem tûrte el. A bordélyház mint intézmény szimbolizálta, hogy férfiak és nõk között házasságon kívül is lehet szexuális kapcsolat. Különösen így volt ez a vidéki Magyarországon, ahol néhány nagyobb város kivételével egészen 1926- ig magánkéjnõk nem mûködhettek, kizárólag csak bordélyháza(ka)t tûrtek meg a hatóságok. (...)

A korabeli közigazgatás általános álláspontja az volt, hogy szabályozott keretek között mûködõ prostitúcióra szükség van, mert egyébként a titkos prostitúció valamilyen formája jelenik meg. Önálló szabályrendelet alkotására vagy ilyen jóváhagyására a törvényhatósági jogú közigazgatási egységek rendelkeztek jogosítvánnyal. Budapest, Gyõr, Szeged stb. mellett az ilyet a megye közgyûlése hagyta jóvá. A szabályrendelet módosítását, eltörlését úgyszintén el kellett a megyével is fogadtatni, különösen, ha az már alkotott a megye területére érvényes rendeletet. A megye és az egyes települések érdekei ütközhettek is, hiszen a bordélyházak komoly bevételi forrást jelentettek. (...) Sok esetben a bordélyházaknak még az áttelepítése is csak évtizedes viták után valósult meg; utód nélküli megszüntetésükre pedig nincs példa.

Szécsényi Mihály: A prostitúció rendezésének problémái. Kézirat, 1996.

[10]

a prostituáltak nem kis hányada végül is kényszerhelyzetében "menekül" a prostitúció e kegyetlen világába, jobbára olyan mikroközösségekbõl, amelyekben a társadalom deviáns jelenségeinek valamelyike ab ovo jelen volt, s a prostituálódó perszonális kapcsolataiban az erõszak jelenléte,a terror, a kiszolgáltatottság érzése stb. valójában mindennapos, megszokott jelenséggé vált. A családtól, illetve más mikrostruktúrákból való eltávolodás okai persze rendkívül sokrétûek lehetnek; a családi erõszak dominanciája, illetve a késõbb prostituálódó gyermek családon belüli "viktimmé válása" azonban szinte valamennyi személyes "történet" része.

Dr. Borai Ákos: A prostitúció jogi szabályozásának anomáliái; a jelenség hazai kezelésének alternatívái. Vitaanyag, kézirat, Belügyminisztérium Rendészeti Fõosztály, 1995.

[11]

Magyarországon 1926- ig, az ország egész területére egyformán érvényes módon sem törvénnyel, sem rendelettel nem szabályozták a prostitúciót. Az 1879. évi XI. tc. és az 1880. évi XXXVII. tc. kihágásnak minõsíti a hatósági szabályozás megsértését. A szabályozás megalkotását pedig a közigazgatás hatáskörébe utalták. (...)

Két lényeges probléma merül fel. Az elsõ a prostitúcióval foglalkozó rendõrségi- közigazgatási feladatok decentralizáltsága, ami lehetetlenné tette a megelõzés, a problémalátás és - kezelés összehangolását. Azt az intézményt, amely a prostitúcióval összefüggõ valamennyi üggyel centralizáltan és hatékonyan foglalkozott, csak 1911- ben állították fel, Központi Erkölcsrendészeti Hivatal elnevezéssel. (...)

A másik gond (...) az orvosi- egészségügyi ellátás magas költsége volt. A prostituáltak és a beteg polgárok, nõk jelentõs része még betegségének felismerése esetén sem fordult orvoshoz a megbélyegzéstõl való félelem, illetve a költségek miatt. Természetesen az egészségügyi hatóságoknak sem volt világos képük a fertõzöttség elterjedtségérõl... E probléma generális megoldása több mint húsz évet váratott magára. Magyarországon az elsõ világháború után állították fel az elsõ nemibeteggondozó intézetet Újpesten, s kezdték meg a hálózat kiépítését s a lakosság általános szûrését.

Szécsényi Mihály: A prostitúció rendezésének problémái. Kézirat, 1996.

[12]

?????

[13]

Bordélyházba azok a nõk mentek, akik hosszabb távon vállalták a prostitúciót, nem volt más választási lehetõségük, ugyanakkor szükségük volt az intézmény által nyújtott sajátos biztonságra. Az átmeneti gondokkal, anyagi problémákkal küzdõ nõk például hely nélküli cselédek és munkásnõk , akik rövid távú, átmeneti megoldásként folytatták a kéjelgést, többnyire a titkos prostitúciót választották.

Szécsényi Mihály: A bordélyrendszer Budapesten, Rubicon, 1993, 8- 9. szám, 59. old.

[14]

A prostitúció szerkezetének és megjelenési formáinak gyors változása éppen a nagyvárossal függ össze. Magyarország és Budapest azonban az élet e területén is fáziskésésben van Európa nyugati feléhez képest. Míg a bordélyok fénykora Párizsban, Londonban és más nagyvárosokban a 19. század közepéig tart, addig Pesten az 1867- es rendelet elméletileg még mindig csak bordélyokat engedélyez, 40- ben limitálva azok számát. Az 1870- es években a hatóságok hogy a jól ellenõrizhetõ házak keretein belül tartsák a prostitúciót rendszeresen többnek a mûködését kénytelenek engedélyezni. Amikor már ez sem megoldás, engedélyezik megbízható szállásadónõknek, hogy egyszerre több (maximum 3) lánynak adhassanak helyet. Ezek a kéjnõ- szállások még mindig ellenõrizhetõbbnek tûntek az utcai prostitúciónál. (E szállások száma gyarapodott rendkívüli módon, és ezeket tünteti fel Weisz Dániel mint engedély nélküli bordélyokat.)

Az ok, amely ezeket a változásokat kikényszerítette, a titkos prostitúció növekedése, az érintettek prostituáltak és ügyfeleik érdekeinek és igényeinek szembekerülése a prostitúció hatóságilag engedélyezett kereteivel, mûködési rendjével: a bordéllyal... A kapcsolatteremtés kötetlenebb, nem (vagy alig) ellenõrizhetõ formái mulatók, vendéglõk, magánlakások, szállodák stb. kerültek elõtérbe. A prostituáltak a számukra lényegesen nagyobb személyes szabadságot biztosító magánkéjnõ státust vagy a titkos prostitúciót választották a bordélyok helyett.

Az érdekeltek közül a lányok, az ügyfelek, a szállásadók és a szórakozóhelyek tulajdonosai is ebben voltak érdekeltek, míg a rendõrség és a hatósági orvosok az ellenõrizhetõ intézmények fenntartásában és az ezekbõl húzható jövedelmek megtartásában.

Szécsényi Mihály: A prostitúció rendezésének problémái. Kézirat, 1996.

[15]

Van itt egy ház a Szerecsen- utcza 21. szám alatt. Vándor, állj meg egy perczre a homályosra reczézett ablakok alatt, mert ebben a kis földszintes házban szárazföldi angyalok laknak. Ez a ház nem közönséges vityiló, daczára a rozzant külsõnek s az erkölcstelen lakóknak. Ezek a szerencsétlen utczai angyalkák nem is tudják, hogy miféle elõkelõ háziuruk van nekik. <I>Ez a kis földszintes örömtanya a Vallás- és közoktatásügyi minisztérium magántulajdonát képezi.<D> Telekkönyvileg bejegyezve és elkönyvelve ennek a kis bûntanyának <I>jelenleg Apponyi Albert kegyelmes úr a gazdája és fõnöke.<D> Apponyi Albert, a nagy erkölcscsõsz, a vallási õrületben szenvedõ kultuszminiszter megengedte és eltûri, hogy egyik vallásalapitványi házban kéjhölgyek adózzanak a szerelem hátulsólépcsõjén. Hát erre még eddig nem volt példa. Arról már hallottunk, hogy rendõrkapitányok házában zenés, éjjeli kávéházak foglalnak helyet. Arról is hallottunk már, hogy igazságügyminiszterek ügyvédi minõségben leánykereskedõket védenek és mentetnek fel, de hasonló esetre még alig volt példa. A kultuszminisztérium, amelyik csupa nemes, erkölcsös, vallásos, földöntúlian ideális czélokat szolgál, segít és véd, hogy ez a Kultuszminisztérium a Szerecsen- utczában bordélyházat tartson fenn, hát erre még kevés példa volt a világtörténelemben.

Földszintes ház a Szerecsen- utczában. Pesti Futár, 1909, no 77, 6. old.

[16]

<B>STRICI<D>, 1871

Bécsi német eredetû. Ennek eredete nincs kellõképp tisztázva. Valószínûleg az ol. <I>strizzare<D> (pl. <I>l'arancia<D>) `kinyom, kifacsar, sajtol (pl. narancsot)' alapján keletkezett származék, s a selyemfiúknak a prostituáltakat kihasználó tevékenységére utalhat. 

[17]

RIMA, 1804?

Bizonytalan eredetû, talán latin jövevényszó, vö. lat. <I>rima<D> `rés, repedés, hasadék', orvosi lat. <I>rima pudendi<D> `szeméremrés'. Eszerint a latin szó "pars pro toto" értelemben vált a feslett erkölcsû nõszemély jelölõjévé. Az orvosi nyelv vagy a diáknyelv tréfás kifejezéseként honosodott meg a magyarban.

SZAJHA, 1435?

Ismeretlen eredetû. Összefügghet a szlk. <I>sajha, cajha<D> `ringyó' szóval, de a magyar és a szlovák szónak egymáshoz és mindkettõnek a le. <I>salacha<D> `öregasszony, kofa, koldusasszony, boszorkány' szóhoz való etimológiai viszonya tisztázatlan. A ném. <I>seiche<D> `nõi szeméremtest' szóból való származtatása szótörténeti és jelentéstani szempontból nem meggyõzõ.

KURVA, 1405 K.

Szláv eredetû; vö.: blg <MI>k<@253>pba<D>; szb.- hv. <I>k<F"Helvetica- Narrow">û<F255>rva; <D>szlk. <I>kurva,<D> or. <MI>k<@253>pba<D>: `szajha, prostituált', a szerb- horvátban még <<férfira vonatkozólag>>: hitvány alak, semmirekellõ; dáma mint kártyalap és gyáva ember. Valószínûleg a `kakas' jelentésû õsszl. *<MI>k<@253>p<D>- val függ össze, s tulajdonképpen `tyúk' a jelentése. A `tyúk' `szajha' jelentés fejlõdéshez l. a kokott és a tyúk szócikkét. A magyar szó forrása nem határozható meg közelebbrõl.<F"Times New Roman">

[18]

Minden egyes bordély esetében külön- külön a fõkapitány határozta meg azt az összeget, melyet a közösülésért kérhettek, és ezen belül azt a hányadot, amely a bordélyosnak, illetve az alkalmazottnak járt. A bordélytulajdonos és a kéjnõk bármilyen természetû vitájában elsõ fokon ugyancsak a rendõrség döntött. Ezek a szubjektíven kezelhetõ döntési jogosítványok óhatatlanul elvezettek a korrupcióhoz, amely a fejlõdés hõskorát élõ és a gründolás lázában égõ fõváros egészét jellemezte ekkor.

Szécsényi Mihály: A bordélyrendszer Budapesten, Rubicon, 1993, 8- 9. szám, 58 59. old.

[19]

Budapest székesfõváros 1909- es szabályrendelete a prostitúcióról az utolsó önálló fõvárosi szabályozása a kérdésnek. Azt a változást tükrözi, amely 1867- tõl az európai nagyvárossá alakuló Budapesten gyökeresen átalakította a prostitúció szerkezetét.

A rendelet alapvetõ célkitûzése az volt, hogy a titkos, illetve alkalmi prostituáltak minél szélesebb körét vonja be elsõsorban az egészségügyi ellenõrzés rendszerébe.

A titkos prostitúció nagysága és növekedése volt a legégetõbb probléma a hatóságok számára a századfordulón. A prostituáltak zöme nem vállalta sem a bordélyházat, sem a rendõrség által engedélyezett lakásban zajló magánkéjnõk életét. Mindkét verzió együtt járt ugyanis a nyilvános megbélyegzéssel lakókörnyezetükben. Márpedig akik bekerültek az egészségügyi ellenõrzés rendszerébe, azoknak választaniok kellett a két lehetõség közül.

Az új szabályrendelet az ingyenes orvosi ellátás mellett ezért bevezette a magánlakással bíró igazolványos nõ fogalmát, kategóriáját. Ezek a nõk lakásukat szabadon választhatták, és ami a legfontosabb volt senkivel nem kellett közölniük a környezetükben (és a rendõrség sem közölte): valójában prostitúciót (is) folytatnak. A "kedvezmény" ára a botrány és feltûnés nélküli életmód, illetve a rendszeres orvosi ellenõrzés volt.

A rendelet átütõ sikert aratott, 1912- ben a Budapesten bejegyzett kéjnõknek már több mint fele ilyen igazolvánnyal ûzte mesterségét. Ekkor 21 bordélyban 321 nõ volt, 769- en magánlakással bíró bárcás kéjnõként és 1109- en igazolványos nõként dolgoztak. A rendelet külön szabályozta az elsõsorban igazolványos nõk által prostitúcióra használt infrastruktúrát: a találkahelyek, magánkéjnõ- telepek, éjjeli kávéházak stb. rendszerét, amit már korábban kénytelen volt tudomásul venni a hatóság. Ide tartozott még a rendeletben nem említett garniszálló is.

Szécsényi Mihály: A prostitúció rendezésének problémái. Kézirat, 1996.