Minden bizonnyal sokan találkoztak már olyan, képzettársításokra építő képszerkesztéssel a Híradó híreiben, amely a következő oldalon láthatóhoz hasonlatos. Ez az asszociáló szerkesztésmód – amelyet a megfelelő képi és szöveges részek aláhúzásával emeltem ki – éppen a műsor jellege miatt válhat figyelemre méltóvá. A hírkészítők előtérbe kerülése ugyanis ellentmond a hírműsorok egyik ideológiai elemének, az “objektivitás” követelményének. “Objektíve” ugyan nem következik az észt elnök lépegetéseiből az országok lépéseinek összehangolása, ahogy a fordított logika sem feltétlenül igaz, de így, az amúgy “száraz” hír kissé “emberibbé” vált – a készítő által.
  Filmkészítés alkalmával évfolyamtársaimmal együtt gyakran szembesültünk azzal a kérdéssel, melyik vágókép hova kerüljön egy-egy filmben. A döntés természetesen sohasem “kockaföldobással” történt.¹ Egy szöveg majdnem mindig új értelmet nyer a hozzá kapcsolódó képpel – egyébként ez a finomabb vagy akár manipulatív jelentések kialakításának egyik eszköze is. Gyakran éppen az akadályozta a vágást, hogy egyik felvett képet sem akartuk az anyag bizonyos részére rávágni, mert azzal olyan jelentéseket implikáltunk volna, amelyek esetleg távol álltak a szereplő gondolataitól. Nos, ha ezt, az alany saját verzióját tiszteletben tartó készítői magatartást a dokumentumfilmre nem is, a Híradóra vonatkozóan azonban elvárhatónak tartom. E nézőpontból vizsgáltam az MTV Híradójának képszerkesztési eljárásait.

Narrátor
(Képek: < > )
Magyarország és Észtország között a legkomolyabb összekötő kapocs a…
nyelv. Mind az észt, mind a magyar a finnugor nyelvcsaládból származik.
Talán ez is közrejátszott abban, hogy a magyar és az észt elnök
– eredetileg mindketten írók – milyen jól megértették egymást.
Lennart Meri, akinek még könyve is megjelent néhány éve Magyarországon,
elmondta, … hogy a hasonló múlttal rendelkező országoknak
össze kell hangolniuk lépéseiket az olyan közös célokért,
mint az Európai Unióba és a NATO-ba való felvétel.

“A szolidaritásnak az úgynevezett reformpárt-nemzetek között olyan erősnek kell lennie, hogy ha közülük bármelyik ország előbb lesz az Európai Unió vagy a NATO tagja, az segíteni tudja a többit.”

Göncz Árpád az észt elnöknek, majd a miniszterelnöknek
megígérte, Magyarország mindent
megtesz majd, hogy segítse Észtország integrációját.

Képek

1. totálkép egy sétálóutcáról

2. emberek az utcán

3. zászlók felhúzása zászlórúdra

4. Göncz és az észt elnök féltotál, oldalról szorosan egymás mellett

5. az észt elnök ül, félközeli, egy könyvet lapozgat

6. az észt elnök egy házban, lépcsőn fölfelé lépeget, kamera követi

7. Lennart Meri, észt köztársasági elnök nyilatkozik, ugyanott, mint 5-nél

8. Göncz és Meri (a 4-es képből indulva) sétálnak balra, majd Göncz kezet ráz egy delegáció tagjaival.

Funkcionális képhasználat

  A Híradó képhasználata ugyanúgy funkcionális, mint a más film-, illetve műsortípusoké. Ez azt jelenti, hogy a képeknek az adott hír struktúrájában jól meghatározható szerepe – azaz jelentése – van, ami többnyire túlmutat az egyszerű ábrázoláson.⁵ Az egyes snittek helyét a hírekben sem a véletlen, hanem a narrátor szövege jelöli ki, a kép a szöveg egyes pontjaira utal asszociálás révén, illetve megpróbálja kifejezni azokat. Tapasztalatom szerint ennek gyakorlati kivitelezése első lépésben a szöveg felmondásából, majd pedig a hanganyag képi illusztrálásából áll. Mivel az illusztráció szervezőelve a kép és a szöveg értelmi analógiája, a vágópont⁶ általában a narráció egy hangsúlyos elemére mutat. A képi és verbális szint asszociációs viszonya lehet közeli, illetve enyhe kapcsolaton alapuló, valamint alátámasztó, illetve ellenpontozó. A képeknek fogalmakhoz való társításából kiemelkednek a stabilabb képkapcsolási szokások, melyek egy visszatérő jelkészlet alkalmazásával teremtenek állandóságot a képfolyamban. Képi metaforákkal, metonímiákkal⁷ az MTV Híradójában gyakran találkozhatunk, ezek közül azonban – ha irányultságunk nem egy konkrét kérdésre vonatkozik – a valamennyire rendszeresen használtakkal érdemes foglalkozni.
  A megfigyelt – meglehetősen szűk időszakot felölelő – műsoregységekben az “elmaradott területeket” meztelen afrikai gyerekekkel, a “békét” a tárgyalóasztallal, a kínai személyeket a “csempészéssel”, a “szavazást”, illetve a “választásokat” a televízióval, a “sztrájkot” az álldogálással, a “kábítószert” a repülőterekkel hozták a kép szintjén összefüggésbe.⁸ A stabil képi-fogalmi kapcsolatokból álló jeluniverzum bizonyos értelemben gondolkodási formát jelöl ki, ugyanis a reklámokhoz vagy a politikai klipekhez hasonlóan, a Híradó képi metaforáiban a verbális és a képi szint egyszerre van jelen. A “művészfilmekben” alkalmazott metaforákkal szemben – ahol a képi szintet általában nem teszik nyilvánvalóvá verbálisan is – a hírek képi metaforái dogmatikusak. Hasonlóan ahhoz, ahogy a reklám kijelöl a társadalom számára használatos állandó szókapcsolatokat (“makacs folt” stb.) és problématerületeket (még sikeresebb, még fehérebb…), a Híradó a metaforákon keresztül megerősíti a redukcionizmust és a problémák hárítását (pl. az AIDS-vírust annak afrikai eredetével, azaz afrikai képekkel összekapcsoló, a feketegazdaságot a magyarországi kínai piacokkal szimbolizáló kötések).
  A kép átvitt értelmű használatának érdekessége – és egyben magát mint metaforizációt leleplező különös esete –, hogy a jel értelme szükség esetén átírható. A kép jelentésének változásait a következő három hír aláhúzott képei értelmének változásában követhetjük nyomon:
  1996 április 29-én a Híradó bejelenti, hogy a felkelő csecsenek vezetője, Jandarbijev valószínűleg meghalt:

Narrátor(Képek: < > )A 44 éves Jandarbijev Dudajev meggyilkolása
után alig egy hete vette át az elnöki tisztséget.
Az orosz hírügynökség reggel azt jelentette, …

hogy a politikus Groznijtól huszonöt kilométerre…

egymással versengő csecsen csapatok…

leszámolásának lett az áldozata.

 Az egykori irodalmár, aki mindig terepszínű
egyenruhában mutatkozott, fején az elmaradha
tatlan báránykucsmával, közvetlenül a fegyve
res harcban eddig nem vett részt. Korábban Du-
dajev alelnökeként a felkelők legfőbb ideológu-
sának mutatkozott.

Képek

1. kucsmás férfi egy másik férfi kíséretében leül egy asztalhoz, előttük fotós
 

2. külső, férfi gépfegyverrel, jobbra fordulva

3. másik férfi, géppuskával, balra fordulva

4. a (2)-es férfi és egy másik teavizet tölt

5. kucsmás férfi (1), közeliben, papírról olvas

(az aláhúzás a később visszaköszönő képeket jelenti)

  Mint láthattuk, a vezető – egy korábbi felvételen – fehér papírról olvas valamit. Az elhamarkodott nekrológ – valamennyire kapcsolódva a képhez, tudniillik hogy Jandarbijev a képen olvas – az “egykori irodalmárról” beszél. A másnapi, április 30-i adás a közelgő május elsejéről szól: moszkvai rendőrszázad masírozik a repülőtér kifutóján, kifejezendő, hogy Moszkva különleges biztonsági intézkedéseket tesz az ünnep megtartása érdekében:(Képek: < > )
A moszkvai rendőrséget kétezer fővel…

erősítették meg. A hodinkai repülőtér kifutópá-
lyáján tartott eligazítás és…

katonás díszszemle után a…

legénységet teherautókra parancsolták.

A rendfenntartókra hárul az a feladat, hogy őr-
ködjenek a főváros…

nyugalmán a holnapi ünnepség alatt. Moszkvá-
ban ugyanis komolyan tartanak attól, …

hogy csecsen terroristák Dudajev meggyilko-
lása…

miatt bosszúból támadást intéznek kormány-
épületek ellen…

Képek:

1. kamera mellett masírozó rendőrök

2. menetelő lábak, közeliben, kamera fel, rendőrök

3. teherautókra felszálló rendőrök

4. ugyanaz közeli

5. két rendőr teherautón, közeli
 
6. rendőrautók sorban, egyik kiáll
 
7. egy civil és egy rendőr háttal
 
8. épület felirattal, kívülről…

  E két hír képei a május 2-i adásban új értelmet nyernek. A hír szerint Jelcin és Csernomirgyin nem mond le a katonai erő alkalmazásáról Csecsenföldön. E fenyegetés képi metaforája az április 30-i rendőrmenetelés képe – amellyel a számunkra nehezen azonosítható rendőregyenruha katonaruhává avanzsál. A május 1-jei adásból egyébként kiderült: Jandarbijev él. A május 2-i hír narrátorszövege alatt, miszerint a vezető “tegnap bejelentette…”, az április 29-i “egykori irodalmár” képét látjuk, “archív” index nélkül.Képek: < >Viktor Csernomirgyin, aki adásunk idején éppen
Stockholmban tárgyal, azt mondta, hogy az
orosz vezetők mindenkivel készek tárgyalni
a válság rendezéséről, …

akik képesek befolyásolni a helyzetet
Csecsenföldön. Moszkva mindazonáltal nem
mond le a katonai erő alkalmazásáról, …

ha a politikai erőfeszítések nem vezetnek…

eredményre. A lázadó csecsenek…

vezetője, Jandarbijev egyébként tegnap beje-
lentette, …

hogy hajlandó tárgyalni a…

moszkvai kormány képviselőivel, de csak olya-
nokkal, akiknek nincs közük Dudajev elnök
meggyilkolásához…

Képek:

1. Csernomirgyin, felesége, házbelső,
Csernomirgyin kezet fog egy diplomatával,
akinek oldalán szintén egy nő áll.
 

2. menetelő lábak, közeliben, kamera fel, (rendőrök)

3. teherautókra felszálló (rendőrök)

4. ugyanaz közeli

5. kucsmás férfi egy másik férfi kíséretében leül egy asztalhoz, előttük fotós

6. magnetofon, közeli

7. Kucsmás férfi (1), közeliben, papírról olvas

  Hangsúlyozom, míg az aláhúzott képek ugyanazok április 29-én, illetve 30-án, mint május 2-án, az értelmük megváltozott. A hírkészítők szempontjából a kép és a szöveg viszonya természetesen nem “metaforikus”, ezek egyszerűen csak az “olyan, mintha…” (katona lenne, tegnap lenne stb.) közkeletű tévés alapállás megnyilvánulásai. Számunkra, nézők számára azonban ennek következményei vannak: a kép bizonyos “objektív” jellemzői – például a szereplők, az idő, a hely, a kimondott szavak, ígéretek stb. – bizonyos “hasonlóságok” okán háttérbe húzódnak, miáltal a kép elveszti “objektív” jelentését, és metaforaként működik, miközben a néző számára, elvárásai nyomán azok a képek feltehetően önazonosként – azaz katonákként, “tegnapként” – értelmeződnek.
  Képi metaforával, metonímiával gyakran találkozhatunk a Híradót felvezető és záró “head”-ekben is. A felvezető képek tartalmaznak képi metaforákat, mert bennük kell néhány kép segítségével kicsúcsosodnia a hír értelmének. A vizsgált műsorok alapján úgy tűnik, a szerkesztők azokat a képeket emelik be a “head”-be, amelyek a legalkalmasabbak a hír összefoglalt értelmének a megjelenítésére.
  A funkcionális képhasználat egyik legszembetűnőbb módja a tömörítés, címadás. Az újságfeliratok, könyvcímek, amelyeket a stábok az események helyszínein vesznek fel, az adott hírhez kapcsolható többletjelentéssel bírnak, s a hírben képi metaforaként működnek. Nagy Sándornak, az MSZOSZ elnökének lemondásakor a tudósítás közepén egy Hatalomváltás című könyv gerincére való ráközelítéssel fogalmazza meg a készítő a saját gondolatait (1995. október 18.), a médiakurátorok sorsolásáról beszámoló – meglehetősen konfliktusosra szerkesztett – hír egy újságcímmel indít: Tolongás az elnökségért (1996. május 3.), és ugyancsak újságcímmel kezdődik az 1995. október 27-i, villamosipari sztrájk-lehetőségről tudósító összeállítás:

Narrátorszöveg
(Képek  < > )
Bozóttűztechnikával,

egymás után szervezi figyelmeztető sztrájkjait
a VDSZSZ, ugyanis nem akarják közös munka
beszüntetéssel megbénítani az országot.
 
A tíz hazai erőmű és öt áramszolgáltató…

Képek

1. “Forró Drót” feliratú kiadvány közeliben

2. totálkép egy tanácskozásról, U-alakú
asztalnál emberek, bal oldalon kevesen

3. az asztal sűrű szárnya, srégen, kistotál…

(1995. október 27. részlet; az aláhúzás az egymásra
vonatkozó részeket jelenti)

  Valamelyest már az előzőekből is következik: a Híradó a kép szintjén – a laikus néző számára nem feltétlenül nyilvánvalóan – véleményeket alkot és közvetít. Erre példa lehet egy, a civilszervezetek szerepével foglalkozó kongresszusról szóló tudósítás, melyben “a kormány irányába való nyomásgyakorlás” kifejezés alatt egy pihekönnyű kiállítási papírmadarat látunk, vagy a soroksári templom építési területét átadó ünnepségről szóló hír, amelyben szó esik “Marika néniről” is, aki “a templom mindenese” és aki “leginkább a kívül rekedt fiatalokat sajnálja” (mármint az egyházból kimaradókat), miközben a templomi adománygyűjtő persely képét látjuk. Ezeket a gondolatokat nyilván egyik szerkesztő sem engedte volna verbális formában közzétenni. (Tehát kimondani azt, hogy az egyház szerető karját leginkább a pénz nyitja tágra, vagy hogy a civilszervezetek szerepe a nullával egyenlő.)
  A média involválja – és ezzel legitimálja – önmagát az általa tudósított eseményekben. Az a – közhelyszámba menő – tény, hogy a televíziót a rádiótól és egyéb médiumoktól a képiség különíti el, messzemenő következményekkel jár a valóság megkonstruálásában. A képi részt nélkülöző hírek alacsony aránya a Híradókban (a megfigyelt műsoregységeknek kb. 2–3%-a) azt mutatja, hogy a hírré válás egyik elsődleges tényezője a kép megléte, azaz a fontosság (“a nap híre”) az elértség függvénye. Azzal, hogy a televízió nem vagy csak ritkán ad közre képi illusztráció nélküli híreket, megváltoznak a hírértékűség más médiumok által kialakított konvenciói, a televízió tehát bizonyos mértékben újradefiniálja a “merítés halmazát”. A stábok eleve nagyobb hajlandósággal mennek a feltehetően képileg is “produkáló” eseményekre, a későbbi választást pedig – melyik sajtótájékoztató legyen bemutatva – motiválhatják a képiség jellemzői (képileg izgalmas vagy szokványos). A hírré válás folyamatait vizsgáló más kutatások is rámutattak már arra, hogy a híradók egyik legalapvetőbb szerkesztési elve a filmanyag megléte (Gans 1979).
  A megfigyelt műsoregységek arra engednek következtetni, hogy a Híradóban a média szimbólumai – diktafon, kamera, jegyzetelő kéz, fotósok – ugyancsak funkcionálisak, egy szűk jelentésspektrum képi hordozói. Megfigyelésem szerint ezekkel a képekkel egyrészt események, illetve dolgok “felszentelt” voltára utalnak, ami a képi asszociációkban például a “megerősítik” és egy jegyzetelő kéz, az “ENSZ ratifikálta” és fényképező fotósok képe, a “megfigyelők szerint” és újságok képének kapcsolatában ragadható meg. Másik – implicit – jelentését, azt, hogy a szereplőnek mintegy a szavát veszik bizonyos kijelentését illetően, a médiaszimbólum segítségével úgy érik el, hogy az adott állítás (függetlenül attól, hogy azt közvetlenül a szereplő mondja-e, vagy a narrátor idézi) után vagy alatt a szimbólumot (egy jegyzetelő kezet, diktafont) mutatva a montázselmélet alapján viszonyt képeznek a szereplő és a beszédet lejegyző között, és ez a kapcsolat éppen egy kijelentés pillanatában jön létre. E viszony filmi jelentése nagyjából annyi, hogy az adott állítást, kijelentést visszakereshető módon rögzítették, a szereplőnek tehát tartania kell magát hozzá. Látens formában a média ezzel azt is megjelöli, ki hivatott ezen kontroll folyamatos fenntartására. A média szimbólumai ugyancsak gyakran jelentek meg olyan szövegek alatt, amelyek a kormányzati oldalt legitimálták. Ilyen volt az az eset is, amelyik e képek funkcionalitására mutatott rá – a manipuláción keresztül:
  Az 1995. október 30-i és október 31-i műsor két különböző helyszínen játszódó és eltérő témájú hírét egy asztalra tett diktafon képe köti össze, amely mindkét hírben szerepel. A két kép tökéletesen megegyezik, azzal a különbséggel, hogy a 30-i rendőrségi tájékoztatón ténylegesen ott volt, akkor ugyanis ráközelítettek, másnap már csak a közeli képkivágást használták. Részlet a Társadalmi Érdekegyeztető Tanács képviselőinek sajtótájékoztatójából (1995. október 31.):
 

Narrátor …már csak abban bíznak, hogy a sokfelől érkező   kritika előbb utóbb   hat a politikára. A kormány módszereivel   nem értenek egyet, bár nem vitatják, hogy   a kabinet rendbe szeretné tenni a gazdaságot.   “Aki tud, az harcol…”

Képek két ember, félközeli    újságírók asztal körül, felső kameraállás  két újságíró, félközeli  diktafon, közeli  Mocsári József, TÉT, nyilatkozik

 
A manipuláció – az, tudniillik, hogy olyan diktafonképet használtak a hírben, amelyet nem a helyszínen vettek fel – rámutat arra, hogy a diktafon képét nem ábrázolásra, hanem szimbolikus jelentéssel használták. A Híradó hajlandó bizonyos közlések legitimálására, melyeken keresztül mellesleg önmaga legitimációját is újratermeli. Az ön-újratermelés kérdéséhez hozzátehetjük: a vizsgált hírekben szereplő képeknek mintegy tíz százaléka a médiát és annak megjelenítőit ábrázolta (diktafon, újságok, jegyzetelő kezek, fotósok és kamerák).

Szerkezeti értelmezések

A funkcionális képhasználat mellett a hírek szerkezete révén megvalósított értelmezés is fontos eleme a Híradó manipulatív eszközeinek.⁹

A Híradó-hírek sorrendjének kialakításában gyakori eszköz a Gans által “peg”-nek, azaz ürügynek nevezett összekapcsolás (Gans 1979). A hírek struktúráját a fontosság mellett (fontos hírek előre, kevésbé lényegesek hátra) az egyes hírek között föllelhető hasonlóság is befolyásolja (a hírek kb. 15–20%-a kapcsolódik “peg”-gel). A hasonlóság lehet témabeli, helyszínbeli vagy a szereplők azonossága, de bármilyen egyéb asszociációs viszony is a hírek egymáshoz kapcsolásához vezethet. A közös vonások azután hasonuláshoz vezetnek, így e gyakorlat egyfajta véleményalkotó gesztusként is működik. A “peg”-ekkel kapcsolt hírek értelme egymásra vetül, interferál, miáltal az esetlegesen radikális üzenet a kapcsolt hír hatására “megszelídülhet”, megváltozhat a hír politikai üzenete stb. Ennek a – nem csak képpel kapcsolatos – szerkesztési eljárásnak a jelentése néha a laikus szemlélő számára is nyilvánvaló.
Az 1995. november 1-jei Híradó 11. híre Szabó Albertnek és társainak a peréről számol be. A 12. hír a politikai önkény áldozatairól való megemlékezésről tudósít.
A második hír kiemeli az első hír egyik lehetséges értelmezését, miszerint nem helyénvaló a szélsőséges nézetek kifejtésének megengedése, mert az “politikai önkényhez vezethet”.

A műsor egészének szerkezetében is alkalom nyílik a jelentésváltoztatásokra. A kiemelésre méltatott hírek egy híradóban háromszor szerepelnek (kétszer a “head”-ben, egyszer hírként). E három megjelenésen keresztül néha különös jelentés- és jelentőségbeli hangsúlyeltolódások mutathatók ki:
Az 1996. május 3-i Híradó felvezető képsorai alatt a következő narráció hangzik el: A belügyminiszter és a rendőrfőkapitány szerint nem fonódott össze a politika és az alvilág.

 

A hírben:  a politikai döntés néha akaratlanul is  segítheti a bűnözés kialakulását

- ajtórésen keresztül lesünk be   a közbiztonsági konferenciára

- képi metafora

 

Itt láthatjuk, hogyan változott az összefonódás tagadása egy képi metaforán keresztül az összefonódás lehetőségének tételezésévé. A hírvizsgálat egyik érdemleges tárgya lehet a hírek metamorfózisa a híradón belül.

A véleménykifejezés kevésbé észlelhető formáihoz tartozik a filmanyag szerkesztésén keresztül megvalósított értelmezés. A hír értelmén a tematikus egységek sorrendiségének megválasztásán, a narráció és a kép egymáshoz való viszonyának megkonstruálásán keresztül is lehet változtatni. A nyilatkozatok jelentését a narráció fölerősítheti, illetve elbagatellizálhatja, az előbbi egy ismétlő megerősítést, az utóbbi zavart s így értelemvesztést eredményez. Lássuk, hogyan veszti el erejét “A Létminimum Alatt Élők sztrájkfelhívása” (ez még a felkonferálás) a hír szerkezetén keresztül (1995. október 31.): az első helyszín egy hajléktalan papírból összetákolt vityillója a budai hegyekben, a hajléktalan embert életkörülményei nehézségeiről kérdezik. A narrátor ezután elmondja: a Népjóléti Minisztérium egyik tisztviselője épp(!) egy szociális rendelőt nyit meg, és – a narrátor szerint – elismeri, hogy a százötven szállás kevés. Itt a tisztviselő nyilatkozik, és gyakorlatilag elismétli az elhangzottakat. Ezután kerítenek szót a LAÉT képviselőinek felhívására, akik “összefogásra szólítják fel a létminimum alatt élőket” – legalábbis a narráció szerint. A nyilatkozatban ugyanis általános sztrájkra hívják fel a lakosságot, a továbbiakból azonban nem derül ki, mi okból és milyen formában. A zavarhoz hozzátartozott az a csúsztatás is, hogy a LAÉT-ról szóló tudósítás egy hajléktalan portréjával kezdődik, holott ma Magyarországon nem csak a hajléktalanok élnek a létminimum alatt, ráadásul az elvileg három hírt eggyé gyúrva eleve élét vették az egymásnak ellentmondó üzenetek erejének.

A vizsgált hírek alapján úgy tűnik, a hírek intézmény irányú szerkesztése is az MTV Híradójának egyik rejtett képszerkesztési és manipulációs eszköze. A Híradó műsorai a hírek “intézmény irányú” szerkesztésével legitimálják a fennálló struktúrákat. A hírekben két beszédtípust különböztethetünk meg: az “intézményi beszédet” és a “valóság”, illetve “külvilág” típusú beszédet. Az előbbi a különböző intézmények képviselőinek megnyilvánulásait (vagy a róla való beszédet), az utóbbi az intézményhez nem kapcsolt szereplők nyilatkozatait jelenti. A hírek szerkezete szerint alapvetően három típust különböztethetünk meg: ValóságđIntézmény, ValóságđIntézményđValóság és az Intézmény đValóság típusút. Legjellemzőbb az első típus,¹⁰ amelyet Fiske nyomán visszarántásnak is nevezhetünk (Fiske 1989: 288–189).¹¹ A visszarántás típusú hírek szerkezetére jellemző a valóság rendezetlenségéből az intézmény biztonságába való menetelés. A hír időbeli kibontakozásával halad az intézményi hierarchia egyre magasabb fokainak megszólaltatása felé. Az elsőként megnyilvánuló szereplő, a “külvilág” legitimálja a hír tárgyát képező probléma létjogosultságát, az ő szerepe az apropó megadása, az alátámasztás (Rádi Lajos, munkanélküli). Az intézményi piramis alacsonyabb fokán megnyilvánulók átvezetnek a magasabb szinten beszélőkhöz (Munkaügyi Központ), majd elkerülünk a hír tulajdonképpeni “tárgyához” – valójában alanyához (munkaügyi miniszter, parlament stb.). Meg kell említenem, hogy más hírműsorokkal való összehasonlítás alapján kiderült, ez a szerkesztési elv főként a Híradót jellemzi. Ugyanazt a témát a Nap-kelte hírei, vagy az Üzlet műsora csak az intézményi beszéddel ábrázolja, míg a Híradó mintegy “felveti” a témát a valóság szereplőivel. Ennek következtében a Híradó-hírek “természetesebbé” teszik az intézményi szereplők aktusait, ezekből a hírekből úgy tűnik, hogy a korábban fölmerült problémát (a külvilágét) orvosolja az intézmény cselekedete, holott a “külvilág” az intézményi szereplő aktusa okán “lett felkeresve”.

Ritkább forma az, amikor az intézményi beszédből a hír ismét visszatér a külvilágba. Ez a “fenyegetés” narrációs, illetve szerkesztési elve. A felvetett probléma itt is a valóságból táplálkozik, itt azonban a hír végén ismét a külvilágra vetünk egy pillantást: vajon hogyan fog reagálni az intézmény beszédére, rendeleteire? A harmadik mód még ritkább, leginkább tőzsdei híreknél tapasztaltam.

A szereplők képi ábrázolása

A harmadik fontos képi eszközcsoport a szereplők ábrázolása. A szereplőkkel kapcsolatos benyomáskeltésre a Híradónak változatos lehetőségei vannak. Róka Jolán az amerikai vizuális manipuláció kutatásáról szóló cikkében (Róka 1994) két alapvető eszközcsoportról ír. Az egyik a képbeállítás, azaz a kamerahasználat. A filmművészet története során kialakított bizonyos sémákat a szereplő lelkiállapotának ábrázolására, illetve a néző szereplőhöz fűződő viszonyának a befolyásolására. Ezeket a konvencionális elemeket a Híradó – ha ritkán is, de – használja. Az alsó és felső kameraállás – Róka Jolán érvelése szerint – a való életből vett analóg helyzetek jelentés-összefüggéseiből táplálkozik. Az alsó állásból felnézünk a szereplőre, nagyobbnak látjuk, tekintélyesebbnek stb., a felső állásból az egyén kicsi, szerencsétlen, lenézünk rá. Mandell és Shaw kísérletileg is igazolta, hogy a beállítás befolyásolja a szereplőnek tulajdonított hatalmat és tekintélyt (Mandell és Shaw 1973).

A szereplők képi ábrázolásának elemzésében – úgy gondolom – nem a konkrét kameraszög illetve képközelség (proxemitás) a lényeges, hiszen a beállítások változatainak száma végtelen (figyelembe véve a háttér, a gépállás, a világítás és a képkivágás egymással permutálható változatait), hanem sokkal inkább a konvencionalitás. Nincsen “objektív” beállítás, csak konvencionális. Kimutatható, hogy a Híradó riportjaiban a szemmagasságból készített képek a leggyakoribbak, meghatározható az átlagos képkivágás is, ennélfogva ezeket nevezzük konvencionálisnak. Számunkra azok érdekesek, amik eltérnek ettől, maga az eltérés, s nem annak iránya (és így értelme, hogy pl. X-et néha alsó állásból filmezik, tehát tekintélyt tulajdonítanak neki), ugyanis ezeknek az eszközöknek sincs stabil jelentésük. Például az alsó állás nem csak tekintélyt kölcsönöz, hanem a hatalmaskodás attribútumával is elláthatja a szereplőt, a felső állásból pedig nem csupán degradálni lehet valakit, hanem éppen sajnálatra méltóként empátiát is lehet ébreszteni iránta.
A Híradó 1995. október 28-i 16. hírében Göncz Árpád és Gál Zoltán ugyanazon a talapzaton mond beszédet Varga Béla temetési szertartásán. Az államfőt felső állásból, a házelnököt alsó állásból mutatták.
A nem konvencionális képbeállítás használatával az 1996 őszén kirobbant, úgynevezett “Tocsik-ügy” kapcsán találkozhattunk. Suchman Tamás – akkoriban ipari és kereskedelmi miniszter – a Híradó október 5-i adásában még arról beszél, hogy amíg Horn Gyula miniszterelnök bizalmát élvezi, nem kíván lemondani tisztéről. A Híradó azonban – mintegy sejtve a jövőt (hogy ti. Horn két nap múlva felmenti őt) – politikusok esetén szokatlan (mondhatni, soha nem alkalmazott) képi ábrázolásban részesíti:
 

 

Suchman természetesnek tartja, hogy   az ellenzék a lemondását követeli, ám annak   nem kíván eleget tenni.      A miniszter elmondta, hogy korábban az ÁPV   RT és az önkormányzatok közötti megegyezés   nehézségeire háromszor is felhívta a kormány   figyelmét.  Maga is elfogadhatatlannak és szabálytalannak   tartja a Tocsik Mártával kötött szerződést.  A kialkudott sikerdíj összegéről előzetesen nem  volt tudomása.  …ugyanakkor Suchman Tamás sem tagadja, hogy   maga is megegyezésre törekedett az önkormányzatokkal,   hogy el lehessen kerülni a hosszadalmas és költséges   pereskedést. Cáfolja viszont, hogy figyelmen kívül hagyta  az ÁPV RT felügyelőbizottságának júliusban megfogalmazott  észrevételeit.  A miniszter egyébként nem kíván kibújni a felelősség alól,  de visszautasít minden olyan állítást, amely bármilyen   szándékosságot feltételez akár az ő, akár a kormány részéről.

1. Suchman és két nő belép egy ház ajtaján, totál   đ 2. félközeli, Suchman nyilatkozik     3. Suchman közeli, oldalról, profilja sötét, mert szemből kap fényt      4. a miniszter és a riporter asztalnál,   hátulról szemben ablak (fény), sziluett,   totál  5. hátulról, sziluett, kistotál  6. félközeli, Suchman nyilatkozik        7. miniszter és riporter oldalról, kistotál, fény jobbról  8. félközeli, Suchman nyilatkozik  9. cigarettázó, hamuzó kéz, közeli  10. miniszter és riporter oldalról, félközeli

 

A cikk által említett másik eszköz az “imázsos mellérendelés”, azaz a montázs. A képi metaforák, metonímiák alapja éppen ez, a montázs. Szintén “imázsteremtő” a szereplő kontextuális beágyazása. A szereplő nyilatkozata vagy a róla való beszéd alatt egy intézményt, intézményi logót, címert mutatva a hír kijelöli a szereplő státuszát a hír jelrendszerében. Meghatározza a szereplő elhelyezkedését az intézményi hierarchiában, vonatkoztatási alapot ad a beszédnek, miközben hathatósan elkülöníti az intézményi megerősítéssel nem rendelkezőktől, illetve más intézmények beszélőitől. Itt egybefutnak a metaforákról és a “visszarántásról” szóló gondolatok: a környezet kijelölése képi metaforává válhat (kormányđParlament képe), ez ugyanakkor az intézményi gondolkodás megerősítését is jelenti.

Minthogy a megnyilatkozók általában valakikhez beszélnek, a montázstechnika másik manipulációs eszköze a hallgatóság ábrázolása. A hallgatóság számszerűsége helyett sokkal inkább relatív “sűrűsége” (hiszen egy közeli képbe egy vagy két ember fér bele), aktivitása, figyelmének különböző jelei, a beszélőhöz való viszonyának kifejezései érdekesek. Lényeges szempont a vágás sebessége. A gyors egymásutánban vágott beszélő–hallgató viszony egyrészt konfliktusosságot, másrészt aktivitást implikál. A lassú vágás az unalomnak, a szöveg hallgatóságra való hatástalanságának stb. jele. Itt a médiaszimbólumokra utalhatunk: ha a beszélő megnyilvánulását sűrűbben illusztrálják a jegyzetelők, kamerák stb. kontraképeivel, szavai lényegesebbnek, súlyosabbnak tűnnek, mintha csupán egy unatkozó ember képét vágnák rá néha.

Több megerősítésből is nyilvánvaló, hogy a hírműsorok a látványra koncentrálnak (Gans 1979). Vágóképeikből az izgalmasakat, illetve azokat használják, amiken valami furcsa történik, vagy egyáltalán történik valami, ugyanakkor a készítőnek finoman egyensúlyoznia is kell az “objektivitás” és az “action” egymásnak ellentmondó igényei között. Annak, hogy a hírkészítők bizonyos filmes szabályokat is követnek, vannak következményei a hír struktúrájára nézve is. Például, ha a leendő beszélőt már a narráció alatt is mutatják, a megszólalás előtt általában egy másik képet kényszerülnek beilleszteni, elkerülendő a kép “ugrását”. Ez egy olyan pont, ahol a készítő eldöntheti, milyen vágóképet használ a két megegyező kép összekötésére: egy jegyzetelő kezet, egy címert, egy unatkozó arcot vagy egy kamera stb. képét. Választás az is, hogy futtat-e kapcsolódó képeket a beszélő szövege alatt, hogy a téma felvetésére a “valósághoz” folyamodik-e, hogy a beszélő–hallgató viszonyt milyenre konstruálja stb. Úgy gondolom, a téma és a szereplő imázsának megteremtése ezen választások mentén szerveződik, mint ahogy a néző beszélőhöz való viszonyulásának lehetősége is.

Végezetül álljon itt egy hír részletesebb leírása, melyben a szimbolizáció finom módszereinek alkalmazását követhetjük nyomon. Az 1996. május 6-i adás moszkvai tudósítása a moszkvai brit nagykövetség egyik munkatársának kémként való leleplezéséről számol be. (Az aláhúzás az egymásra vonatkozó elemeket jelöli.)
 

 

“Az illető bevallotta, hogy kapcsolatban állt  a brit titkosszolgálattal. Az…   orosz külügyminisztériumba berendelték a…  brit nagykövetet, akivel közölték, több olyan diplomatát, aki  kapcsolatban állt a letartóztatott személlyel, nemkívánatosnak  nyilvánítottak, és kiutasítottak az…  országból. A KGB-utód orosz…    titkosszolgálat egy munkatársa elítélte, hogy a brit nagykövetség…  falain belül illegális kémtevékenységet folytatnak. Londonban   egyelőre tagadják a vádakat, és közölték, hogy azok…  nem bizonyítottak.”

1. a brit nagykövetség épülete kívülről     2. egy ház kívülről  3. brit zászló – metafora  4. egy férfi teherautóba pakol ki valamit egy ház   kapujából – metafora  5. orosz katona figyel valamit a fenti (2) ház mellől   – metafora  6. az előbbi kapu átlátszatlan füstüveg ajtaja – metafora  7. fal előtt sétál az előző katona – metonímia (ez a fal  ugyanaz, mint 2-esnél)  8. az előző teherautó elhajt – metafora

 

 
Felhasznált irodalom

Fiske, J. (1989): Television Culture. New York–London: Routledge.
Gans, H. J. (1979): Deciding what’s news. New York: Random House.
Grice, H. P. (1979): A jelentés. In Beszédaktus, kommunikáció, interakció. Pléh Csaba és Terestyéni Tamás szerk. Budapest: Tankönyvkiadó.
Habermas, J. (1993): A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Budapest: Századvég–Gondolat.
Kepplinger, H. M. (1982): Visual Biases in Television Campaign Coverage. In Communication Research, 9: 432–446.
Lang, K. és G. Lang (1976): The Unique Perspective of Television and its Effects: A Pilot Study. In The Process and Effects of Mass Communication. W. Schramm és D. Roberts szerk. Urbana: University of Illion Press.
Róka Jolán (1994): A vizuális manipuláció szerepe az imázsteremtésben. In JEL-KÉP, 2: 36–41.
Mandell, L. M. és D. L. Shaw (1973): Judging People in The News Unconsciously: Effect of Camera Angle and Bodily Activity. In Journal of Broadcasting, 17. (Róka 1994 hivatkozása)
 
Jegyzetek

* A tanulmány elkészítését a Mozgókép és Befogadás Alapítvány szakdolgozati ösztöndíjjal támogatta.

1 A hasonlatért köszönet illeti Molnár Pétert.
2 Grice a fényképet hasonlítja össze a rajzzal. Érvelése szerint a szemlélő számára a rajzban a szereplőre vonatkozó jelentés “nem természetes jelentés”, hiszen azt emberi kéz, akarattal rajzolta olyannak, amilyen. A fotografikus kép jelentése “természetes jelentés”, hiszen az – úgymond – a tényeket rögzítette.
3 Úgy gondolom, hogy az ábrázolás lenne a – valójában nehezen meghatározható – “objektivitás” mércéje, az tehát, ha a képeknek és azok egymásutánjának nem lenne több jelentése, mint annak az eseménynek, személynek stb. filmnyelvileg semleges ábrázolása, amely a hír tárgya. Azaz ha csakis azt látnánk, aki a hír szereplője és ami a hír témája.
4 1995. október 11. és november 4. között és 1996. április 29. és május 4. között.
5 Ez többé-kevésbé természetes, hiszen – mint már fentebb utaltam rá – az egyik legnehezebb feladat úgy “felvágóképezni” egy szöveget, hogy a kép ne adjon többletjelentést a beszédhez.
6 Vágópont: a film azon pontja, ahol az egyik snitt (megszakítatlan képfolyam) véget ér, és egy másik kezdődik.
7 Képi metaforán azt értem, hogy a kép és a szöveg között tartalmi hasonlóság van (miközben a jelölő köznapi értelemben nem azonos a jelölttel), a képi metonímiák a kép és a szöveg tér-, idő-, anyag- vagy okbeli kapcsolatán alapulnak.
8 Ezek olyan kapcsolatok, amelyek legalább kétszer előfordultak a megfigyelt hírekben.
9 Manipulatívnak csupán azért nevezem, mert nem explicit az a jelentésváltozás, amely a szerkesztéssel létrejön.
10 Nem beszélve azokról a hírekről, amelyek csak intézményi beszédet tartalmaznak.
11 Fiske a clawback kifejezést másra használja, ő a stúdiószituációnak, a bemondó helyzetének, a stúdió berendezésének a “visszarántó” hatásáról beszél.