Az oroszországi könyvpiacot az elmúlt években elárasztották a hazai gyártású kalandregények. A jelenség azért érdemel említést, mert komoly, tekintélyes esztéták és irodalmi folyóiratok foglalkoznak vele, némiképp példázva sok orosz kultúrtörténésznek azt a véleményét, hogy Oroszországban a kultúra centruma és perifériája hajlamos összekeveredni. A Nyeprikajannij Zapasz címû folyóirat például kerekasztal-beszélgetést közölt az orosz lektûrirodalom jelenlegi legnépszerûbb alakjáról, Alekszandra Marinyináról, egy Pavel Baszinszkij nevû, jelentõsnek számító kritikus pedig a Lityeraturnaja Gazetá ban igyekszik megfejteni "Marinyina titkát". (A Lityeraturnaja Gazeta egyébként jóformán minden számában egy teljes oldalt vagy annál is több helyet szentel a tömegirodalom legújabb produktumairól szóló recenzióknak és tanulmányoknak.) Ugyancsak a Lityeraturnaja Gazeta számolt be arról, hogy megalakult a "Tömegirodalmi Szövetség", melynek olyan komoly irodalmárok is alapító tagjai lettek, mint Vjacseszlav Kuricin, az orosz posztmodern egyik legnevesebb teoretikusa és Borisz Dubin kultúrtörténész, az orosz Booker-díj zsûrijének tagja.

Kenneth Starr különleges ügyész több száz oldalas jelentését a Clinton-
Lewinsky szexbotrányról, miután az internetre is felkerült, szabad préda lett, egymással versengve jelentetik meg az amerikai és angol kiadók. Az elsõ amerikai kiadás 275 ezer példánya a boltokba való kiszállítás napján elfogyott, mire egy másik cég feleáron és kétszer annyi példányban dobta piacra. Októberben már magnókazettákon is kapható volt, magát Monica Lewinskyt pedig 6, sõt 10 millió dolláros honoráriummal kecsegteti több kiadóvállalat, ha megírná a maga "meztelen" változatát.

Argentínában 1997-ben 12 ezer új könyv jelent meg, átlag 4350 példányban. A kiadói szakmát öt nagy cég dominálja 70%-os forgalomrészesedéssel, közülük is 35%-kal elsõ a spanyol tulajdonú Santillana. Legjobban a tankönyvek fogynak (tavaly 1200 cím került piacra), amelyek megvásárlásához és tanításához Argentínában nem kell állami jóváhagyás.

Az Orosz Közvélemény-kutatási Központ felmérése szerint az oroszok
32%-a olvas bûnügyi regényeket és kalandos irodalmat, 27%-uk szerelmes regényeket, 24% történelmi regényeket és memoárokat, 15% sci-fit, 14% hazai és külföldi klasszikusok mûveit, 6% kortárs orosz prózaírókat, 6% költészetet, s végül az oroszok 35%-a egyáltalán semmilyen irodalmat nem olvas.

Helsinkiben tartották meg a Nemzetközi PEN Klub 65. kongresszusát, melynek fõ témája "A szabadság és a közöny" volt. Alekszandr Tkacsenko, az orosz PEN igazgatója hazaérve elmondta, hogy a vita során a nyugati írók következetesen azt az álláspontot védelmezték, miszerint az író nem lehet közömbös a társadalmi bajokkal szemben, sõt, úgymond, "szemrehányást tettek" a jelen lévõ számos orosz és orosz nyelvû írónak (Bella Ahmadulina, Szvetlana Alekszi-
jevics, Vaszil Bikov, Andrej Bitov stb.), amiért a mai orosz irodalomban többnyire nem érezni azt a hitet és törekvést, hogy hatni tudjon a társadalomra. Éles vita alakult ki a következõ PEN-konferencia helyszínérõl is - az oroszországi válság miatt többen azt javasolták, hogy a 2000-es tanácskozást Moszkva helyett a hollandiai Maastrichtban rendezzék meg. Végül az orosz írók határozott fellépése nyomán mégis az a döntés született, hogy 2000 májusában Moszkva fogja megrendezni
a konferenciát, melynek a témája is
Oroszországhoz kapcsolódik majd: "Oroszország: a XXI. század fájdalma és reménysége".

Vlagyimir Szorokin eddigi összes írását két hatalmas kötetben jelentette meg a moszkvai Ad Marginem kiadó. Szorokin az új orosz irodalom szoc-art irányzatának legjelentõsebb alakja, aki immár három évtizede élen jár a politikai, esztétikai és egyéb tabuk ledöntésében, s ennek megfelelõen a kötet bevezetõ interjújának címe: "A kultúrában számomra nincsenek tabuk". Ebben a kiadványban jelent meg elõször teljes terjedelmében orosz nyelven is az író 1982-83-ban született Ocseregy (Sor) címû regénye, amely Szorokin világhírét megalapozta.

A német (Holtzbrinck) tulajdonú Henry Holt amerikai irodalmi kiadó német származású igazgatója, Michael Naumann már a nyáron leköszönt, és hazament, mivel kultuszminiszteri tárcát ígértek neki a szeptember végi választásokon nyerni remélõ szociáldemokraták.

Idén Mordecai Richler (a Légy bátor és erõs szerzõje) kapta a 25 ezer dollárral járó kanadai Giller Prize irodalmi díjat Barney's Version címû regényéért, amelyet Így látta Barney címmel magyarul is megjelentet karácsonyra az Európa Könyvkiadó.

A 100 ezer fonttal járó és a világ könyvtárosainak ajánlására odaítélt IMPAC Dublin-díjat idén a román származású német írónõ, Herta Müller kapta A zöld szilvák országa címû regényéért.

Brit inváziót emlegetnek, persze csak viccesen, az amerikaiak az idén, méghozzá a rendkívül sikeres Nick Hornby (Egy fiúról) és Helen Fielding (Bridget Jones naplója) személyében. Egyik könyv a Riverheadnél, másik a Vikingnél jelenik meg, illetve az utóbbi, melyet a jövõ év elején magyarul is kiad az Európa, már meg is jelent, és a bestsellerlista állandó lakója lett, akárcsak Franciaországban és egyebütt.

Az Unomásuno mexikói lap kulturális mellékletében meleg hangú cikket ír Tóth Éva költészetérõl, és Jorge Hernández Campos fordításában közli az 1956-os forradalom évfordulójára írt Emlékvers ét. Méltatásában a fordító a többi közt ezt írja a költeményrõl: "Lehet egyszerûen monológnak tekintetni, amely a finnugor népköltészet sorsénekével rokon. Ezekben az énekekben a fõszereplõ gyakran nõ, születésétõl az ének pillanatáig beszéli el életét, s a mindennapok apró eseményei és a nagy horderejû történések egyaránt helyet kapnak benne."

A spanyol-amerikai próza továbbra is meghatározó szerepet játszik az Ibériai-félsziget irodalmi életében: a legnagyobb spanyol kiadók 1997-ben mintegy ötven kötetet jelentettek meg az óceán túlpartján született szerzõk tollából. Már nemcsak a boom nagyjainak a munkáit adják ki, hanem egyre több új, gyakran elsõkönyves íróét is. Jellemzõ, hogy három fontos irodalmi díjat is latin-amerikai szerzõ nyert: az Anagrama díját a perui Jaime Bayly kapta, az Azorín-díjat a kubai Daina Chaviano, az Alfaguara Nemzetközi Díjat pedig megosztva a szintén kubai Eliseo Albertónak és a nicaraguai Sergio Ramíreznek jutott.

A XX. század két nagy íróegyénisége elõtt tiszteleg Spanyolország. Madridban Federico García Lorca születésének századik évfordulóját ünneplik egy 700 emléktárgyból, fényképbõl, rajzból, festménybõl, kéziratból összeállított hatalmas kiállítással. A Hemingway és Spanyolország címû vándorkiállítás egy év alatt tizenkét városban mutatja be az amerikai szerzõ életének hispán kapcsolatait, többek közt Anonio Ordóñez torreádorhoz írt leveleit és Pío Barojához fûzõdõ barátságát.

Az orosz internethasználók szavazatai alapján az elmúlt négy évszázad "legjobb" könyve Bulgakov A Mester és Margaritá ja. Az ötvenes listán számos fantasy-író is szerepel, és hiányzik jó néhány nagy klasszikus (például Tolsztoj). Figyelemre méltó, hogy a mai orosz írók közül a számítógépes nemzedék körében elsöprõ népszerûségnek örvend Viktor Pelevin, aki a 7., a 15. és a 33. helyen szerepel egy-egy könyvével. (Tavaly megjelent könyvét, a Csapajev és Pusztotá t az orosz Playboy egész egyszerûen a századvégi orosz irodalom "legnagyobb" regényének nevezte.) Még néhány érdekesebb helyezés: Venyegyikt Jerofejev Moszkva-Petuski ja a 9., Nabokov Lolitá ja a 11., Shakespeare Szonettjei a 21., Hašek Švejk je a 23., Orwell 1984 -e a 36., Dosztojevszkij A félkegyelmû je a 49. helyen áll jelenleg. Az internetes szavazás ugyanis tovább folytatódik.

A Novij Mir szeptemberi száma kezdte el közölni Alekszandr Szolzsenyicin önéletrajzát, amelyben az író onnan folytatja élettörténetének elmesélését, ahol a Bodalszja tyeljonok sz dubom (Fejjel a falnak) címû elsõ önéletrajzi regényében abbahagyta. A mû így Heinrich Böll kölni házában kezdõdik, ahol Szolzsenyicin néhány napot töltött 1974-ben, számûzetése után, mielõtt az Egyesült Államokba utazott. Ugyanakkor Szolzsenyicin új publicisztikai kötetet is kiadott Rosszija v obvale (Oroszország szakadékban) címmel, s immár kötetben is megjelentek a Vörös kerék utáni korszakának prózai mûvei, két kisregény és néhány elbeszélés.

Per Svensson könyvet írt a Ma-
gyarországon is ismert svéd író, a Svéd Akadémia egykori tagja, az 1992-ben elhunyt Per Olof Sundman náci múltjáról, s ennek kapcsán a múlt nagy elhallgatásának kollektív mechanizmusáról Svédországban. Kollektív hazugságnak tekinthetõ a jóságos "folkhemmet"-rõl ("a nép otthoná"-ról) szóló mítosz: Svédországban a hatalom alakította ki azt a képet, hogy az ország semleges volt a második világháború idején, és hogy nem fertõzte meg a nácizmus. A gazdag ország - mondja Svensson - valójában mások szerencsétlenségén gazdagodott meg. A szerzõ szerint Svédországban a tisztán náci pártok azért játszottak csupán marginális szerepet, mert a náci szellemi poggyász - az antiszemitizmus, a "népközösség"-rõl szõtt ábrándok, a biologizmus és a rasz-
szizmus - már megvolt a legmagasabb politikai körökben…

Az idei Viareggio-díjat Giorgio Pressburger (a budapesti Olasz Kultúrintézet nemrég kinevezett igazgatója) kapta a La neve e la colpa (A hó és a bûn) címû kötetéért.