A legtöbbünkkel elõfordult már, hogy ültünk a vonaton, buszon vagy a metrón, és a velünk szemben helyet foglaló idegenrõl fantáziáltunk. Titokban fürkésztük, megkíséreltük beleképzelni magunkat az életébe, elképzelni, mire gondol vagy esetleg mirõl álmodik. Ha az illetõ megszólal, oda a varázs. A lehetõségek attól végtelenek, hogy az ismeretlen hallgat. Egy átlagos angol metrószerelvényben - a vezetõvel együtt - 253 ember fér el. Geoff Ryman 253 címû, semmihez nem hasonlítható regényében éppen ez a kétszázötvenhárom ember a fõszereplõ, egy véletlenül kiválasztott metrószerelvény utasai. Egyoldalas pillanatképekben megismerhetjük e 253 ember mindegyikét; néhány sorban, úgy tetszik, mélyen bepillanthatunk az életükbe. Természetesen mindegyik élet egy külön regény anyaga, de óvakodjunk attól, hogy Ryman személyeit a saját regényeinkbe "mentsük át", figyelmeztet az elõszóban a féltékeny szerzõ. Ebben a kissé korszerûtlen posztmodern regényben egymásra rétegzõdnek a személyportrék a szerzõ kommentárjaival, a különbözõ metróállomásokkal kapcsolatos lábjegyzetekkel, valamint többféle kérdõívvel, amelyekben az kéretik az olvasótól, hogy kitöltésükkel jelezze, milyen alternatív megoldásokat várt (volna) a könyvtõl…

A könyvégetõk mai amerikai utódai, a könyvbetiltók (jelen esetben fekete szervezetek) purgálni akarják az ország minden könyvtárából és az iskolai tananyagból is a Huckleberry Finn t mint "raszszistát", a San Franciscó-i tanács kulturális osztálya pedig (amely városban a diáknépességnek csak a 12%-a fehér) olyan döntést fontolgat, hogy az iskolák kötelezõ és ajánlott olvasmányként 7-3 arányban használhatnák nem fehér, ill. fehér írók mûveit - a klasszikusokat is beleértve.

Az angol királynõ újévi kitüntetéslistáján "life peerage"-et vagyis lordi címet kapott Paul Hamlyn veterán könyvkiadó, akinél baloldalibb a brit szakma történetében csak Victor Gollancz volt hajdanán - ezért is kellett kivárnia Tony Blairt, no meg vastagon adakoznia a pártkasszába. Arthur C. Clarke lovag (Sir) lett, David Lodge-ot és a lengyel-indiai Ruth Prawer Jhabvalát pedig CBE-vel (Commander of the British Empire) tüntették ki.

Emlékszünk a tavaly év végi hírre: egyesül két tudományos és szakkönyv-
kiadó óriás, a holland Wolters Kluwer és a holland-brit Reed Elsevier. Nos, az Európai Unió törvényhozóinak monopó-
liumokokból nem tetszett a dolog, elõbb bizonyos szeleteket el akartak adatni a Woltersszel, amely erre rosszabb feltételeket ajánlott a Reednek, az viszont nemet mondott. A parti visszament.

A moszkvai Nase Naszlegyije címû folyóirat hetvenezer dollárért megvásárolta Ivan Bunyinnak a berlini Petropolis kiadóval folytatott levelezését, mely a párizsi "Russzkij Bibliofil" nevû cég birtokában volt. A több mint száz levélben Bunyin aprólékos gonddal irányította mûveinek tizenegy kötetes kiadását, s meghatározta egyúttal a végsõ szövegváltozatokat. A levelezést elõbb közli a Nase Naszlegyije folyóirat, majd könyv alakban is megjelenik.

Megjelent a huszonöt évvel ezelõtt Londonban létrehozott Index on Censorship címû folyóirat elsõ orosz nyelvû száma. A fõként az emberi jogok és a kultúra kapcsolatával foglalkozó új, negyedéves folyóirat címe Ingyeksz. Doszje na cenzuru. Az elsõ számban egyebek között Jurij Baturin esszéje található "A cenzúra a glasznoszty ellen: Rettegett Ivántól 1917-ig" címmel, illetve egy kerekasztal-beszélgetés arról, hogy megengedhetõk-e bármiféle korlátozások az "információs mezõn".

A moszkvai Voproszi Lityeraturi címû folyóirat kísérletet tett az elmúlt tíz év orosz irodalmának átfogó értékelésére. Az 1998 március-áprilisi számban közölt kerekasztal-beszélgetés Natalja Ivanova terjedelmes tanulmányával kezdõdik, majd vezetõ kritikusok és írók fejtik ki véleményüket, köztük L. Lazarev, I. Rodnyanszkaja, T. Kibirov, Sz. Lominadze, A. Eppel, Ny. Szadur.

Az NBCC (National Book Critics Circle) Award, Amerika harmadik legnagyobb irodalmi díjának finalistái Charles Frazier, Don DeLillo, Philip Roth, Andrei Makine, Penelope Fitzgerald voltak - az orosz-francia Makine és az angol Fitzgerald úgy kerülhetett be, hogy a kuratórium idén "internacionalizálta" a díjat. (Az NBA-t, a National Book Awardot meglepetésre majdnem ugyanebbõl a névsorból az elsõkönyves Charles Frazier kapta.) A nyertest március 24-én jelentették be: Penelope Fitzgerald The Blue Flower címû regényéért. Az eredmény kisebbfajta felzúdulást keltett az egyébként ugyebár oly szabadelvû amerikai értelmiségi körökben.

Az idei Londoni Nemzetközi Könyvvásáron jelentették be a friss hírt:
a Bertelsmann megvette a teljes Random House-t, az amerikai és az angol ágát is. Amerikában, ahol eddig a Bantam Doubleday Dellt birtokolták, ezzel abszolúte az élre törtek, hiszen a Random ott évek óta a legnagyobb forgalmat bonyolítja, s az övék lesz a Knopf is, amely régóta Random-tulajdon, és amely eddig elõszeretettel adott ki németellenes élû könyveket, pl. a Hitler''s Wilting Executioners t (amely gyakorlatilag az egész német népet kollaborációval vádolta Hitler bûneiben), Angliában pedig övék lesz az eddig is általuk tulajdonolt és nagyon sikeres Transworld-lánc - Bantam, Doubleday, Corgi, Black Swan, Anchor -, valamint a most megvett Random ottani részei, a függetlenségük idején még legpatinásabb brit cégek: Arrow, Jonathan Cape, Century, Chatto and Windus, Ebury, Hutchinson, Vintage, és a Random által nemrég megvásárolt, nemkülönben patinás irodalmi Reed-kiadók: Heinemann, Secker and Warburg, Mandarin, Minerva, Methuen, Sinclair-Stevenson. Elgondolni is szédítõ. A különféle amerikai írószövetségek máris trösztellenes vizsgálatot kértek, mert szerintük így a kombinát az amerikai "adult trade books", vagyis a felnõtteknek szóló szépirodalmi és ismeretterjesztõ könyvek piacából több mint 36%-kal részesedne.

A Time Life Inc. médiabirodalom egy jelenlegi és három volt vezetõ munkatársnõje fejenként másfél millió dollárra perli a céget, mondván, hogy mindenféle szexuális zaklatásnak voltak ott kitéve. Hogy miféléknek? A férfi alkalmazottak gyalázatosan "flörtölték" velük, az egyiktõl felvétele elõtt a személyzetis meg merészelte kérdezni, hogy tervez-e gyereket, egy másiknak a füle hallatára (sõt az elnök-vezérigazgató jelenlétében) pedig a férfiak nem átallották Demi Moore kebleit taglalni. A négy hölgyet ez az idõk során az idegösszeomlás határára juttatta...

Ilyen a nagypénzû nyugati könyvkiadók (és írók) világa: a nemsokára a Bertelsmann karjaiban kikötõ amerikai Random House 1,2 millió dollárt akar visszaperelni az 1996 végén elhunyt Carl Sagan özvegyétõl, mivel a népszerû-tudományos könyvek sikerszerzõje ekkora elõleget vett fel a következõ könyvére, amelynek leadásában a halál megakadályozta. És a Random még kamatokat is felszámítana...

Tankred Dorst német író Was sollen wir tun (Mit tegyünk) címmel három egyfelvonásost írt Lev Tolsztojról.

Az angol The Evening Standard napilap Tom Stoppard The Invention of Love címû színjátékát találta az 1997-es esztendõ legjobb darabjának. Stoppard drámájának fõhõse az 1859-ben született angol költõ és irodalomkritikus, A. E. Housman. Az emlékképekbõl szõtt, bonyolult szerkezetû, latin és görög idézetekkel megtûzdelt darab a szerelem, a költészet, az isteni lényegérõl szól, de megidézi a korabeli egyetemek légkörét, és a homoszexualitással is foglalkozik. A dráma utolsó jelenetében megjelenik az arrogáns, kihívó Oscar Wilde, s míg õ már-már dicsekszik homoszexualitásával, ellenpárja, Housman csak annyit vall be reménytelen szerelmének, Moses Jacksonnak; "Az életemet is feláldoztam volna érted, de sohasem adtál rá alkalmat."

Guillermo Cabrera Infante kapta 1998-ban a legrangosabb hispán irodalmi kitüntetést, a Cervantes-díjat. János Ká-
roly király ünnepi beszédében kiemelte, hogy a Tres Tristes Tigres szerzõje egész életében teremtõ módon, játékosan, humorosan-ironikusan használta a nyelvet. A kitüntetett válaszában "Kortársam, Cervantes" címmel szellemes párbeszédet folytatott a Don Quijote szerzõjével. Politikai felhangoktól sem volt mentes az Alcalá de Henares-i ünnepség: száz évvel kubai veresége után Spanyolország épp egy szigetországbeli írót tüntetett ki, aki évtizedek óta Londonban, emigrációban él; a kulturális tárca képviselõje pedig ezzel a mondattal zárta a köszöntõjét: "Végül még azt kívánom, hogy az a szabadság, amelyet a nyelv adta közös haza jelent számunkra, egyszer minden spanyol ajkú embernek osztályrésze legyen."

Gyászol Mexikó: április 19-én elhunyt Mexikóvárosban a modern spanyol-amerikai kultúra kimagasló egyénisége, Octavio Paz. Ravatalánál ezrek rótták le a tiszteletüket, a televíziócsatornák és a rádióállomások napokon át emlékmûsort sugároztak, több napilap füzetszerû mellékletben tette közzé a Nobel-díjas író hatalmas életmûvének fontosabb adatait. Özvegye, Marie Jo Paz így búcsúzott tõle: "A költõ nem halt meg, él, fennmarad a mûveiben, példájában és Mexikó iránti mérhetetlen szeretetében." Octavio Paz hamvait a század legnagyobbjai mellé, Diego Rivera, Amado Nervo, Jaime Torres Bodet, Rosario Castellanos, Agustín Lara mellé helyezték el.

Ciaran Carson belfasti északír költõ a British Council meghívására Magyarországra látogatott. [[Otilde]] nyitotta meg a British Council Contemporary Poets (Kortárs költõk) címû könyvkiállítását Pécsett a harmadik HUSSE Konferencián, majd a budapesti Merlin Színházban, ahol feb-
ruár 3-án felolvasást tartott mûveibõl. Az estet Ferencz Gyõzõ vezette be.

George Szirtes angol költõ, aki számos magyar verset, regényt és drámát fordított angol nyelvre, február 11-én az ELTE Anglisztika Tanszékén felolvasást tartott a Rakovszky Zsuzsa verseibõl készített fordításaiból és saját verseibõl. A rendezvény vendége volt Rakovszky Zsuzsa, akinek versei New Life címmel az Oxford University Pressnél jelentek meg 1994-ben, a kötet a rá következõ évben elnyerte a European Poetry Translation díjat.