A három anya

(Kelet - Nyugat)

Szereplõk:

Elsõ nagynéni
Második nagynéni
Anya
Fiú
Ápolónõ

Prológus

FIÚ Történetem helyszínének lakói! A szülõhazám felé igyekszem, ahol már sok éve nem élek. Ez a hely a Föld Európa nevû kontinensén van. Az utóbbi évezredek folyamán nagy gondolatokra jutott, de sok kegyetlen, véres tettet is végbevitt itt az ember. A föld vadállati módon legyilkolt nõk, gyerekek és férfiak végtelen sokaságát nyelte el, aki csak felidézi, beleborzad.

Századunkban Európát Nyugatra és Keletre osztotta egy önkény. Ez a felosztás mára megszûnt, s fölényét vesztette a létrejöttéért felelõs kultúra is. Már csak a romjai vannak, keserves, rohamos hanyatlásnak indult. A kontinens népe öreg, s mindegyre öregszik: félnek gyereket szülni, mert a gyerek felélheti fölhalmozott javaikat, s mert ki tudja, milyen beláthatatlan jövõbeli borzalmaknak vettetik ki a világba.

Ez az ünnepélyes történet a régi Kelet három szenvedõ lényérõl szól. Kérlek benneteket, szavaik, tetteik elõtt ne csukjátok be elmétek kapuit (fületeket és szemeteket), ne tagadjátok meg a részvétet tõlük. Ha minden emberi érzést mellõzni tanítottak is nektek, kérlek benneteket, szívetek legeldugottabb kamrájából legalább a sajnálatot keressétek elõ.

Elsõ felvonás

ELSõ NAGYNÉNI Szólalj már meg.

MÁSODIK NAGYNÉNI Na. Mondj valamit.

ANYA Minek?

ELSõ NAGYNÉNI Beszélni kell. Mire való a szó, ha nem arra.

ANYA Ítélkezésre.

ELSõ NAGYNÉNI Miket beszélsz! Elég legyen már! Nem szégyelled magad?

ANYA De.

ELSõ NAGYNÉNI Akkor minek mondasz ilyen hülyeségeket? Teljesen megbolondultál?

ANYA Igen.

MÁSODIK NAGYNÉNI Elég volt! Nem vagyok hajlandó egész nap ezeket az õrültségeket hallgatni. Kihívom õket, bevitetlek. Örökre.

ANYA Ne! Kérlek.

MÁSODIK NAGYNÉNI De. Kihívom õket.

ANYA Kérlek!

ELSõ NAGYNÉNI Ne kényszeríts, könyörgök, könyörgök, ne kényszeríts bennünket, hogy bevitessünk.

ANYA Szerencsétlen vagyok ezen a földön. Átkozott. Szerencsétlen vagyok.

ELSõ NAGYNÉNI Mindjárt itt van, te meg így viselkedsz.

MÁSODIK NAGYNÉNI Jön a fiad, és ilyen állapotban várod.

ANYA Nem jön el.

MÁSODIK NAGYNÉNI Ugyan már! Hogy juthat ilyesmi eszedbe?

ELSõ NAGYNÉNI Olyan még sose volt, ha egyszer megmondta.

ANYA Többé nem jön el.

MÁSODIK NAGYNÉNI Miért ne jönne?

ANYA Meghalt az úton. Meghalt a tûzvészben. Volt egy borzalmas tûzvész, láttam, hallottam... Egy borzalmas tûzvész, a lángok szálltak, szálltak fölfelé...

MÁSODIK NAGYNÉNI A tûz csak fölfelé tud szállni. Mit akarsz ezzel a szálltak, szálltak fölfelével? Ki látott már olyan tüzet, ami lefelé száll?

ANYA Szálltak a lángok fölfelé... És biztosan õ is fölszállt velük.

ELSõ NAGYNÉNI Hova szállt volna föl, arany kis csillagom? Hova szállt volna föl?

ANYA A tûzben. Bennégett. Fölszállt a lángokkal. Az égbe.

MÁSODIK NAGYNÉNI Tessék: ezért, ezért nem szültem, ezért - már megbocsáss - nem szartam én gyereket a világra. Bocsáss meg, tudom, te finom vagy, okos vagy, én meg durva vagyok, mint az élet, csúnyán beszélek, bocsáss meg. De gyereket szarni a világra... soha!

ELSõ NAGYNÉNI Nem tudom. Bennem még bennem van a kétség.

MÁSODIK NAGYNÉNI Jaj, könyörgök, miféle kétség? Ez a vén bestia a fehér hajával, ez volt az utolsó. Az utolsó anya. Manapság nem csinálnak így gyereket. De õ igen, õ lefeküdt, szétrakta a lábát, az az állat meg be a lába közé, az a törpe, az a kopasz disznó, és az izéjével be a lába közé és bumm, egyszerre két gyereket is beletett.

ELSõ NAGYNÉNI Te is szétraktad a lábad. Igen, igen. Hányszor szétraktad te is.

MÁSODIK NAGYNÉNI Micsoda beszéd. Millióan, milliárdan csinálják ugyanazt ebben a pillanatban, de nem a gyerekért. Csak csinálják, föl-le, föl-le. Milliárdan.

ELSõ NAGYNÉNI Én csak egyszer csináltam. Egész életemben.

MÁSODIK NAGYNÉNI Mert te mindig mindenkit utáltál. Minden férfit. Az egész emberiséget. Igen, az emberiséget. Az életet.

ANYA Engem nem. Engem nem utált soha.

MÁSODIK NAGYNÉNI De téged is utál. Mikor így viselkedsz, mint ma.

ANYA Azt hiszed, direkt csinálom?

MÁSODIK NAGYNÉNI Azt. Hogy utáljanak.

ANYA Hogy utáljanak? Hova akarsz ezzel az utálattal kilyukadni?

MÁSODIK NAGYNÉNI Igenis, hogy utáljanak, azért. Meg akarja utáltatni magát, különben nem viselkedne így. Meg akarja magát utáltatni, mert õ is utálja az embereket, utál mindent, ami mozog, a tüzet, ami fölszáll, a vizet, ami lefolyik, a levegõt, ami szétárad. Legszívesebben mindent halálra ítélne.

ANYA És utálatból hoztam két gyereket a világra?

MÁSODIK NAGYNÉNI Igen. Mert szenvedni akartál, gyötrõdni, és utálni az életet. Tiszta hülye voltál. Nem kellett volna gyereket szülni.

ELSõ NAGYNÉNI Miért? Abból az egy esetbõl nekem is lett egy gyerekem. Te utálsz mindent és mindenkit.

MÁSODIK NAGYNÉNI Mert nem akartam gyereket? Én szeretem az életet, szeretek elbeszélgetni az emberekkel, nõkkel, férfiakkal; és engem is mindenki szeret, mert mindig jókedvem van.

ANYA Igen, téged mindenki szeret. Én meg itt vagyok elátkozva a combnyaktörésemmel, a pacemakeremmel, a depressziómmal meg ezzel a folyton gennyezõ régi sebemmel... itt vagyok elátkozva. Én megölöm magam.

ELSõ NAGYNÉNI Segítség! Megfojtja magát azzal a sállal!

MÁSODIK NAGYNÉNI Elég volt! Vén kurva! Elég! Szégyelld magad!

ANYA Szerencsétlen vagyok. Boldogtalan. Átkozott.

ELSõ NAGYNÉNI Azzal a gyönyörû fiaddal, aki mindjárt itt lesz. Megállj, megmondom neki, miket mûvelsz. Én kilencvenhat éves vagyok, de ilyent még életemben nem láttam.

MÁSODIK NAGYNÉNI Az utolsó anya. Cöcö. Az utolsó kurva. Én... én szeretem a világot. õ utálja.

ANYA Igen. Utálom. Utálom, ami rossz.

ELSõ NAGYNÉNI Mit beszélsz?

ANYA Utálok mindent, ami rossz. Utálni kell. Nem lehet nem utálni.

MÁSODIK NAGYNÉNI Elhallgass már, vén bestia! Én nyolcvannyolc éves vagyok, de nem utáltam soha senkit.

ELSõ NAGYNÉNI Én igen.

ANYA. Én nem. Pedig kellene.

MÁSODIK NAGYNÉNI Kopogtak. õ az!

ELSõ NAGYNÉNI Hogy nézel ki! Hozd rendbe a hajadat!

ANYA Szerencsétlen vagyok. Átkozott.

ELSõ NAGYNÉNI Fésülködj meg! Ne lásson meg így. Eljön abból a másik világból, te meg így fogadod.

MÁSODIK NAGYNÉNI Megyek, kinyitom az ajtót.

ANYA Ne! Ne nyisd ki!

MÁSODIK NAGYNÉNI Maradjon odakint?

ANYA Igen. Vagyis ne. Magam sem tudom, mit akarok.

ELSõ NAGYNÉNI Menj már, nyisd ki! Mit állsz ott?

MÁSODIK NAGYNÉNI Micsoda csapás. És azt mondja, utálni kell. Vén kurva.

ANYA Minek jön ide? Miért nem hagy békén?

ELSõ NAGYNÉNI Ne beszélj itt összevissza! Gyorsan, vedd föl ezt.

ANYA Jön. Megjött. Megjött.

MÁSODIK NAGYNÉNI Nincs kint senki. Senki.

ELSõ NAGYNÉNI "Kopognak! Kopognak!" Hallucinálsz.

MÁSODIK NAGYNÉNI Te meg süket vagy. Nem hallasz semmit.

ANYA Inkább süket legyek, mint hallucináljak.

ELSõ NAGYNÉNI Nem tudom. Még el kell döntenem. Rossz, hogy az a két ajtó be van zárva.

MÁSODIK NAGYNÉNI Miféle ajtó? Mondom, hogy kinéztem és nem volt ott senki.

ELSõ NAGYNÉNI Az ajtók. A két fülem. Be vannak zárva kívül-belül. Nem hallom a szívdobogásomat. Nem hallom a hangomat. Semmiféle hangot se hallok. Nem álmodom. Nem tudom, érdemes-e így erõltetni az életet.

ANYA Megint kopogtak. Jaj de szerencsétlen vagyok!

MÁSODIK NAGYNÉNI Miért volnál szerencsétlen? Miért?

ANYA Mert folyton kopognak. Mert jönnek.

ELSõ NAGYNÉNI Menj már, nyiss ajtót! Mire vársz?

MÁSODIK NAGYNÉNI Nem is kopogtak.

ANYA Száradjon el a nyelvem, hogyha nem kopogtak.

MÁSODIK NAGYNÉNI Ne esküdözz, ne esküdözz, mert visszaszáll a fejedre.

ANYA Kopognak! Megint kopognak!

MÁSODIK NAGYNÉNI Én nem hallok semmit.

ELSõ NAGYNÉNI Mit szóljak akkor én. Húsz éve süketen.

ANYA Nyiss ajtót! Kopognak!

MÁSODIK NAGYNÉNI Nekem ne dirigálj, hallod? Menj ki te!

ANYA Tudod, hogy tehetetlen vagyok. Tudod, hogy mozdulni se bírok. Legyen átkozott a perc is, mikor megszülettem. Nem hallod, hogy kopognak?

MÁSODIK NAGYNÉNI Nem.

ELSõ NAGYNÉNI Én mintha hallanám.

MÁSODIK NAGYNÉNI Vén süket. Nem kopog senki.

ELSõ NAGYNÉNI Akkor kimegyek én a kilencvenhat évemmel.

ANYA Szégyelld magad. Hagyod, hogy az a szegény öregasszony menjen ajtót nyitni.

MÁSODIK NAGYNÉNI Miért, én mi vagyok?

ANYA Te fested a hajad. Pirosítót használsz. Azt hiszed, nem veszem észre? Fiatalnak akarsz látszani.

MÁSODIK NAGYNÉNI Na és? Szeretem az életet. Te meg nem szereted az életet.

ANYA Én is szerettem volna.

MÁSODIK NAGYNÉNI Te szeretted volna, én meg éltem. Igen, igen, éltem. Mindig is élveztem, és most is élvezem. Nem akarok elmenni a földrõl. Hogy én mennyit táncoltam, énekeltem! Emlékszem, szegény Bélával hányszor mentünk haza hajnali hatkor; csiviteltek a madarak, és lassan megindult az élet, mi meg fáradtan még akkor estünk be az ágyba, és õ mindig azt akarta, hogy tegyem szét a lábam, engedjem be, és gyönyörömben énekeltem, õ meg nevetett, úgy bizony, a lábam között. De szerette az életet! Lóversenyre járt, nyert, vesztett, mindig nevetett, és régi érzelmes dalokat énekelt, sakter volt, szép fehér fogakkal, szép gödröcskékkel a szája sarkában, és ezekkel a gödröcskékkel látták aztán egy fa alatt holtan, kiéhezve, összefagyva, fejbe lõve abban a háborúban, az üldöztetések alatt.

ELSõ NAGYNÉNI Nincs kint senki. Nem kopogott senki.

MÁSODIK NAGYNÉNI Na, ugye, vén sükebóka.

ANYA Szerencsétlen vagyok, büntet a sors, büntet az Örökkévaló!

ELSõ NAGYNÉNI Fejezd már be, légy szíves. Eljön. Meg fog jönni.

ANYA Három éve nem volt itt. Mióta a másik elment Afrikába.

ELSõ NAGYNÉNI Eljön. Valaki mindig eljön.

ANYA Meg akarok halni. Megölöm magam.

MÁSODIK NAGYNÉNI Teszed le azt a kést! Elhallgass nekem! Bevitetlek, meglátod. Csak kihívom õket, és már jönnek is.

ELSõ NAGYNÉNI Alig vagy nyolcvankettõ, elõtted az egész élet, és nem szégyelled magad, ilyen botrányt rendezel.

ANYA Az egész élet! "Ezt csináld, azt csináld", folyton csak ezt hallom. Ezt mondja egy hang belõled. Nem akarok több parancsot senkitõl, még saját magamtól se. Nem akarok több hangot se bent, se kint.

MÁSODIK NAGYNÉNI Parancsok. A parancs! Te vagy a parancs. Te. A tüzeddel, ami éget, ami beszél. Ami megsemmisít. Én az életet szeretem. Te a hangokat, a parancsszót.

ANYA Kopognak! Tessék! Esküszöm az életemre, hogy kopognak.

ELSõ NAGYNÉNI Én nem hallok semmit.

MÁSODIK NAGYNÉNI Én se.

ANYA Kopognak!

ELSõ NAGYNÉNI Én nem megyek ki.

MÁSODIK NAGYNÉNI Én se. Ezekkel a hangjaiddal még egy állatot, de még egy követ is az õrületbe kergetnél.

ANYA Halljátok, hogy döng az ajtó! Nyissátok ki, kérlek, kérlek benneteket.

ELSõ NAGYNÉNI Nem, sajnálom.

MÁSODIK NAGYNÉNI Én se. Szó se lehet róla.

ANYA Akkor majd megyek én. A combnyaktörésemmel. A bomlott agyammal. Megyek.

ELSõ NAGYNÉNI Én nem bírom tovább.

MÁSODIK NAGYNÉNI Te beszélsz? Te akartad az egészet! "Jobb lesz nekünk hármasban!"

ELSõ NAGYNÉNI Persze. Mert minden három. Élet, halál és csodák. Nappal, éjszaka és hajnal. Férfi, nõ és gyerek. Levegõ, víz és tûz.

MÁSODIK NAGYNÉNI Csönd! Elég ebbõl a litániából!

ELSõ NAGYNÉNI A fal! Oda nézz!

MÁSODIK NAGYNÉNI Mi van a fallal?

ELSõ NAGYNÉNI Mennyi svábbogár. Nézd, hogy másznak fölfelé. Nézd, hogy nyüzsögnek! Eltaposom õket. Svábbogarak! Mit akartok tõlem? Nem mentek innen?!

MÁSODIK NAGYNÉNI Már megint kezdi a svábbogarakkal. Teli az agya svábbogárral. Nyughass már, vén bolond!

ELSõ NAGYNÉNI Azt mondod, vén bolond? Bezzeg mikor bálokba jártál, én meg varrtam a ruháidat - emlékszel még arra a fekete szegélyû pirosra? Az egész kerület megfordult utánad. Akkor nem voltam vén bolond! Te táncoltál, én dolgoztam.

MÁSODIK NAGYNÉNI Na és? Én szerettem az életet, te nem. Világra hoztál egy gyereket, aki úgy elszökött, hogy hírét se hallani. Slussz. Mindig van, aki táncol, van, aki dolgozik, és van, aki megszökik.

ELSõ NAGYNÉNI Igen. Van, aki táncol, van, aki dolgozik. Van, aki él, és van, aki épp csak vegetál. És van, aki megszökik. Meleg van. Meleg van.

FIÚ Itt vagyok. Jó estét.

ELSõ NAGYNÉNI Oda nézz! Hát megjött!

MÁSODIK NAGYNÉNI Megjött! Drága csillagom! Szemem fénye!

ANYA Tessék. Fél órája kopogtat szegénykém. Ti meg, vén boszorkák, nem akartátok beengedni. Azt akartátok, maradjon kint.

FIÚ Esik. Szakad. Dörög. És én megjöttem.

ELSõ NAGYNÉNI Idebent szörnyû meleg van.

ANYA Nem akartátok beengedni. Szégyelljétek magatokat.

ELSõ NAGYNÉNI Mit kellene szégyellnünk?

MÁSODIK NAGYNÉNI Csak úgy be kéne engednünk akárkit?

ANYA õ nem akárki. õ az egyetlen, aki eljön hozzánk.

MÁSODIK NAGYNÉNI Az egyetlen, az egyetlen. Láttam belõled kijönni, vén kurva, láttam, ahogy merõ vérben, mocsokban kijött a hasadból. De nem tudom, ki õ. Nem engedhetek be akárkit.

ELSõ NAGYNÉNI Igen, te vagy az egyetlen, aki eljön hozzánk. De azt se tudjuk, ki vagy, mit csinálsz ott a... honnan is jössz?

FIÚ Mi az, hogy honnan jövök? Nem tudjátok, honnan jövök?

MÁSODIK NAGYNÉNI Nem.

ELSõ NAGYNÉNI Tudni? Mi az, hogy tudni?

FIÚ Szegénykéim. Magatokra maradtatok. Meghaltak a férfiak.

ELSõ NAGYNÉNI Az én Jenõm harmincöt éve hagyott itt. Harminc éve gondozom az anyádat. Rosszul viselkedik. Büntesd meg.

ANYA Igen, büntess csak meg. Erre az életre vagyok ítélve, ezért meg kell dádázni a popómat.

FIÚ Ne éretlenkedjetek! Ítélet, büntetés, micsoda beszéd ez? Nézzétek, hoztam nektek tablettát a mûfogsorotokhoz. Meg kávét. Csokoládét. Kölnit. Harisnyát. Bugyogót.

ELSõ NAGYNÉNI Az én Jenõm - emlékszel rá? Ekkora hasa volt. Derék ember volt, becsületes, a szájával tudta utánozni a trombitaszót, a madárcsicsergést. Emlékszel rá? Minden szerda délután elvitt téged a cirkuszba, megnézni az állatokat, az artistákat. Nem is ember volt, hanem puding. Egy jóságos és... engedelmes puding. Ilyennek kell lenni egy férfinak. Tördelõ volt. Sok-sok oldal ostobaság ment át a kezén. Csupa meztelen nõ, halottak, holt szavak. Egyszer elkezdett vért kakálni. "Gyere, nézd meg - mondta -, olyanok, mint az újszülöttek: csupa vér az egész." Felvágták a hasát, a végbelét. Aztán olyan milyen is? Ja, igen, rákos lett, ráment neki a csontjára, úgy halt meg, mint egy mártír. "Innentõl lefelé már halott vagyok - mondta a lábára mutatva -, itt meg itt még nem" - mutatta a szívét és a fejét. A fia, a fiam meg elszökött. Azóta se láttam. Miért? Tudja az Örökkévaló. Talán haragszik, hogy a világra hoztuk. A világra: ebbe a bordélyba. Jobb is, ha már nem szülnek gyereket. Senki. Csak ez a vén bolond, ez szült egyszerre kettõt is. Az én Jenõm zokszó nélkül halt meg. Ez a vén szamár meg egész nap ordít, és meg akarja ölni magát. Meg kell büntetned.

FIÚ Mire jó folyton piszkálni, sértegetni egymást?

MÁSODIK NAGYNÉNI Hol voltál, hogy felénk se néztél mostanában? Megcsúnyultál. Mutasd a fogaidat! Pfuj. Feketék.

ANYA Kopaszodsz.

ELSõ NAGYNÉNI Vigyázz az izédre! Vigyázz, hová teszed. Lehet, hogy már meg is fertõztek.

MÁSODIK NAGYNÉNI Te melyik vagy? Az ikertestvéred vagy te?

ELSõ NAGYNÉNI Hogy hívnak?

ANYA Szegénykéim. Ne figyelj rájuk! Érelmeszesedésesek. Az utolsó érelmeszesedésesek.

MÁSODIK NAGYNÉNI Ments meg, drága csillagom, ments meg bennünket ettõl az élettõl. Ez percenként meg akarja ölni magát, amaz svábbogarakat lát a falon, ments meg engem, könyörgök! Én még élni akarok. Élvezni akarom az életet, mint az én Bélámmal... ugye, megmentesz bennünket?

ANYA Ments meg, drága életem, ments meg; ez a bolond mindenáron élni akar, "az élet, az élet", egész nap ezt visítozza. Amaz meg, az a jótét lélek nem tudja eldönteni, hogy az élet megéri-e még neki a fáradságot vagy nem, és itt vagyok én a magam keresztjével, se a lábam, se a szívem nem bírja... Én megszültelek, amikor pedig már egy nõ se szül. Találj ki valamit azzal az okos fejeddel, ments meg minket, te mindent tudsz, téged az egész világ ismer, ments meg minket, könyörgök.

FIÚ Jól van, jól van, nyugodjatok meg.

ELSõ NAGYNÉNI Én már semmiben sem vagyok biztos, hogy feloldozzam vagy elítéljem az embereket, a világot. Nem tudom, ki bûnös, ki nem, mi a hazugság és mi az igazság, mi az ég és mi a föld. Ments meg ettõl a kétségtõl. Tégy értünk valamit!

FIÚ Jól van. Holnap, ha jó idõ lesz, elmegyünk egy szép kirándulásra. Elviszlek benneteket a Hûvösvölgybe fagylaltozni.

MÁSODIK NAGYNÉNI Ne beszélj butaságokat. Kinek van kedve ennyi nyavalyával kimozdulni?

ANYA Drága kis csillagom, azt hiszed, ki tudok menni az utcára? Szobafogságra vagyunk ítélve.

ELSõ NAGYNÉNI Hogy mondod?

ANYA Süket vagy, mint az ágyú.

FIÚ Jó. Semmi kirándulás. Hozatok nektek egy étterembõl egy szép kis vacsorát.

MÁSODIK NAGYNÉNI Kinek van itt kedve enni? Nekem nincs.

ANYA Nekem sincs.

FIÚ Na jó.

ELSõ NAGYNÉNI Hogy mondod?

MÁSODIK NAGYNÉNI Hallgass, vén süket, te élõhalott.

ANYA Drága angyalom, megtennél egy apró szívességet anyádnak, hoznál egy pohár vizet?

FIÚ Hozok, hozok.

ELSõ NAGYNÉNI Derék gyerek.

MÁSODIK NAGYNÉNI Csak egy kicsit szoknyabolond. Amúgy kétbalkezes.

ANYA De szép, akár a nap. Meg fog bennünket menteni.

ELSõ NAGYNÉNI Csak melyik ez? Az élõ vagy a holt?

FIÚ Tessék, a víz. Igyál és élvezd az életet.

ELSõ NAGYNÉNI Kérlek, csillagom, nekem is tégy egy szívességet. Mindig gondját viseltem az anyádnak, egyvalamit nekem is tegyél meg. Találsz odakint egy vödröt. Itt bent jó meleg van, odakint hideg. Nem akarok kimenni. Hozd be azt a vödröt, kérlek, pisilnem kell. Sürgõs! Siess, kérlek. Hozd be azt a vödröt!

FIÚ Megyek, hozom. Aztán ha akarjátok, játszom valami szépet a harmonikán. Egy kis örömet szeretnék szerezni nektek.

MÁSODIK NAGYNÉNI Örömet. Milyen örömet? Hol itt az öröm?

ELSõ NAGYNÉNI Nem tudom, melyik ez: az élõ vagy a holt.

ANYA Ne emlegesd már! Hallod? Ne szakíts föl régi sebeket. Két évig titkoltátok elõttem, hogy meghalt, hogy ne kelljen látnotok a fájdalmamat, hogy ne kelljen ápolnotok. Ti nem az anyám testvérei, ti az én hóhéraim vagytok. Leveleket küldözgettetek a nevében Afrikából, és õ hamisította õket, szégyelld magad te is, hallod?

ELSõ NAGYNÉNI Olyan erõs vagy, mint a ló. Ki bírta volna elviselni a jeleneteidet, a visítozásodat, az öngyilkosságaidat, a gyilkosságaidat.

FIÚ Itt a vödör. Most játszom valami szépet, ti meg énekeltek hozzá.

MÁSODIK NAGYNÉNI Drága csillagom, szemem fénye, nem zárnád be az ajtót? Olyan fáradt vagyok, alig állok a lábamon.

FIÚ Értem. Nem kell a zene. Akkor felolvasok nektek.

MÁSODIK NAGYNÉNI Jó, de elõbb zárd be az ajtót.

ELSõ NAGYNÉNI Kísértet vagy nem? Dibuk vagy nem?

MÁSODIK NAGYNÉNI Vén bolond. Miféle kísértet, miféle dibuk?

ELSõ NAGYNÉNI Nincs különbség kísértet és nem kísértet, svábbogár és svábbogár közt. Nincs különbség.

ANYA Meg vagyok én áldva. A fülem hallatára kísértetet csinálnak a
fiaimból.

ELSõ NAGYNÉNI Igen, mert itt vannak, itt bent, élõk és halottak.

MÁSODIK NAGYNÉNI Az hát, a te bolond fejedben.

ELSõ NAGYNÉNI Mit mondasz?

MÁSODIK NAGYNÉNI Hogy bolond vagy. Bolond!

FIÚ Bezártam az ajtót.

ANYA Úgy megkívántam egy kis pirítóst. Fokhagymás pirítóst.

FIÚ Megyek, hozok.

MÁSODIK NAGYNÉNI Miért így mondod ezt?

FIÚ Mert ti...

MÁSODIK NAGYNÉNI Csönd! A világra hoztunk téged. Három év után nagy nehezen eljössz hozzánk, itt vagy egypár napig, aztán elmégy, és még egy apró szívességre se lehet megkérni.

FIÚ Megyek már, hozom a kenyeret.

MÁSODIK NAGYNÉNI Menj, csillagom, menj, drágaságom. Nincs is a világon még egy ilyen derék gyerek.

ELSõ NAGYNÉNI A svábbogarak! Ott vannak, ni! A falon. Nem mentek onnan, ronda dögök!? Hullanak, mint a levelek.

MÁSODIK NAGYNÉNI Már megint kezdi a svábbogarakkal. Hallani sem bírom. Kihívom õket.

ANYA Ne foglalkozz vele.

ELSõ NAGYNÉNI A svábbogarak! Nesztek, undorító, mocskos férgek! Nesztek!

MÁSODIK NAGYNÉNI Kihívom õket. Nem bírom tovább.

ANYA Neked adta a lakását. A pénzét. Az életét. Te meg csak kihasználtad. Rabszolgaságra ítélted. Utálatos vagy!

FIÚ Mi történik itt?

ANYA Ments meg minket, könyörögve kérlek. Átkozott legyen Samuel Beckett. Megmutatta az apokalipszist, a világ végét, mindennek a végét. De ezt a nyomorúságot, ezeket a gennyedõ sebeket, a rothadó öreg húst, a depressziót, a combnyaktörést, a cukorbajt, az üszkösödést nem! Nem akart róla tudomást venni. Az az apokalipszis... elvont, elviselhetõ. Csinálj valamit, drága kis csillagom, édes drágaságom, te vagy a mi megváltónk, életünk örök reménye. A világra hoztalak, most segíts. Ments meg bennünket!

FIÚ Hát jó. Otthagytam a magam egész világát. A világomat, az életemet, hogy eljöjjek ide, erre a poros, lehangolt, embertelenül emberi Keletre, ahol az élet az utolsó rongyain, az utolsó cérnaszálon függ, s ti vissza akartok ebbe a végromlásba szippantani, az utolsó anya vissza akarja szippantani szeretete örvényébe az utolsó fiút. Nem. Ha élni akartok, magammal viszlek benneteket, mindhármótokat magammal viszem oda, ahonnan jövök, ahová ti, a sors, kiûztetek. Mindhármótokat. Vagy pedig hagylak benneteket itt meghalni. Válasszatok.

ELSõ NAGYNÉNI Magaddal akarsz vinni? Én kilencvenhat éves vagyok.

MÁSODIK NAGYNÉNI Én nyolcvannyolc.

ANYA Én nyolcvankettõ.

FIÚ Nem rúghatok fel miattatok mindent.

MÁSODIK NAGYNÉNI Pedig ez volna a kötelességed.

FIÚ Miért?

MÁSODIK NAGYNÉNI Mert életet adtunk neked.

FIÚ Gondoltátok volna meg jobban.

MÁSODIK NAGYNÉNI Beindult a gépezet. Lábakat szét, bumm... Két gyerek.

FIÚ Persze, a gépezet. És ezért a gépezetért mondjak nektek köszönetet. Két percetek van. Döntsetek! Vagy velem, vagy itt, míg meg nem haltok.

ELSõ NAGYNÉNI Elõbb mondd meg, az élõ vagy-e vagy a holt.

FIÚ Döntsétek el! Dönteni. Ez az ítélet.

Közjáték

ÁPOLÓNõ Egy urat várok, aki elvisz odaátra. Odaátra. A lehetõ legjobb világba. El errõl a Keletrõl, ahol a feltételezett szolidaritás elképesztõ vérontásokat szült, emberi lények millióinak halálát okozta, akiket egy szép, igazságos, határtalan jövõ nevében öltek meg. Aztán kijelentették, hogy ez a jövõ elérhetetlen. Attól a lehetõ legjobb világtól viszont valami kényelmeset, csillogót várok. Sok beteg, öreg, depressziós személyt gondoztam már életemben. Most el kellene vinnem abba az elõttem teljesen ismeretlen világba három öreg, nagyon öreg és nagyon beteg asszonyt. Ott fognak meghalni. Nekem kell õket elkísérni erre az útra, az utolsóra, amit élve tesznek meg. Korunk csupa hasonló menekülésbõl, vándorlásból áll. A munkámért jól megfizetnek ahhoz képest, amit itt kapok. Szorongva és rezignált örömmel várom ezt az utazást. Egy kis faluban születtem, az apámat nem ismertem, talán az anyám se igazán tudta, ki volt az. Kislány koromban többször megerõszakoltak: végül mindig beletörõdtem. Sokféle munkát végeztem, most egy rendõr felesége vagyok. A férjem idõnként berúg, megver, de már nem fáj annyira. A szenvedés egyébként is életem horizontja: vér, genny, ürülék, kések, kötések, nyögések és sírás töltik ki a napomat. Ez a sok gyötrelem néha eszembe juttatja, hogy jót cselekszem. Általában szívesen csinálom, amit csinálok, bár tudom, hogy minden óhatatlanul azzal az eseménnyel végzõdik, amely az élõlényt egyik pillanatról a másikra tehetetlen bábuvá silányítja. Hogy mi szökik ki abból a bábuból és hová? A semmibe? Nem tudom, s nem is töröm rajta a fejem. Beletörõdöm ebbe az erõszakba is, mert tudom, hogy nem lehet szembeszállni vele. Három kislányom van, kettõ még eztán kerül iskolába. Egyetlen kétség gyötör csak: hol emberségesebbek az emberek, odaát vagy itt? Ejnye, az a személy, akire várok, talán nem is jön? Furcsa elõérzetem van. Lehet, hogy sosem látom meg a lehetõ legjobb világot?

Második felvonás

MÁSODIK NAGYNÉNI Mozdulj már meg! Mit ülsz így ott? Megkukultál?

ANYA Megkukultam.

MÁSODIK NAGYNÉNI Veszem észre! Három napja egy szót sem
szólsz. Soha többet nem akarsz beszélni?

ANYA Soha többet.

MÁSODIK NAGYNÉNI Miért? Mire jó ez a csönd?

ANYA A feloldozásra.

MÁSODIK NAGYNÉNI Feloldozásra? Kit akarsz te feloldozni?

ANYA õt.

MÁSODIK NAGYNÉNI õt?

ANYA Igen.

MÁSODIK NAGYNÉNI Itt hagyott bennünket. Elment. Átkozott a perc, amikor a világra izélted.

ANYA Te beszélsz? Te?

MÁSODIK NAGYNÉNI Én. Miért? Gondodat viseltem; gondját viseltem annak a jótét lélek nõvéremnek is.

ANYA Nyugodjék békében.

MÁSODIK NAGYNÉNI Én tartottam bennetek a lelket, õ meg elment oda, Nyugatra, mert a Kelet nagyon szûk volt neki. "Most már ott az élet" - mondja. Az õ élete. Tudod, mit csinálok én az õ életére?

ANYA Nyughass már, te mérges pulyka!

MÁSODIK NAGYNÉNI Csak azért nyitod ki a szád, hogy gorombáskodj velem? Megkaphatod a magadét! Ezzel a porszívóval verem szét a fejed.

ANYA Jól van, jól van. Nem beszélek.

MÁSODIK NAGYNÉNI De igenis beszélned kell. Csupa szépet kell mondanod, ami csak kitelik tõled. Eltemettem a nagynénédet, azt a jótét lelket. Igaz, hogy a nõvérem volt, na és aztán? Talán én izéltem a világra? Azt a gazember fiadat viszont te szülted. És mégis elment. A temetésen se volt ott. Szegénykém a végén már nem ismert meg senkit, csak a svábbogarait hajkurászta.

ANYA Kopognak! õ az! Visszajött. Segíteni akar rajtunk.

MÁSODIK NAGYNÉNI Jött a francokat! Biztosan az ápolónõ. Ápolónõt akar ránk küldeni.

ANYA Ne, csak azt ne! Hogy örökre elaltasson bennünket? Nem. Még élni akarok. Hallani akarom ennek a szennyes esõnek a hangját. Látni akarom a sarat. Látni akarom a fiaimat.

MÁSODIK NAGYNÉNI Milyen fiaidat? Egyikük meghalt.

ANYA Nem.

MÁSODIK NAGYNÉNI De. Az egyik megdöglött. Apropó. A nõvérem folyton azt kérdezte: "Melyik ez? Az élõ vagy a holt?" Emlékszel?

ANYA Az élõ vagy a holt... Ne piszkáld a sebeimet, térden állva kérlek, ne vájkálj a sebeimben.

MÁSODIK NAGYNÉNI Azonnal mondd meg, az élõ az vagy a holt.

ANYA Miket hordasz össze! Láttál már holtat járni és beszélni?

MÁSODIK NAGYNÉNI Láttam.

ANYA Jaj, miket beszélsz, édes lelkem, miket beszélsz?

MÁSODIK NAGYNÉNI Az én Bélám mindig eljön hozzám. Jár és beszél, a gödröcske is megvan a szája sarkában. Mosolyog.

ANYA A fejedben. Abban.

MÁSODIK NAGYNÉNI Nem. A hasamban. Ott mosolyog. Nekem nincs fejem, buta vagyok.

ANYA Kopognak! õ az!

MÁSODIK NAGYNÉNI Megint kezded?

ANYA Kopognak! Meg akarnak bennünket ölni. Be akarnak jönni és el akarnak bennünket altatni.

MÁSODIK NAGYNÉNI És ha a fiad az?

ANYA Jaj de szerencsétlen vagyok! Most nem tudom, mit gondoljak. Lehet, hogy õ az, és azért jött, hogy megmentsen bennünket? Vagy nem õ az!

MÁSODIK NAGYNÉNI És ha az ápolónõ volna, aki el akar bennünket altatni?

ANYA Menj ki, nézd meg.

MÁSODIK NAGYNÉNI Azt akarod? Biztos vagy benne?

ANYA Nem. Tudom is én. Nem tudok semmit. De szerencsétlen vagyok! Mindig választanom kell. De miért? Miért?

MÁSODIK NAGYNÉNI Nyughassatok, ronda dögök. Mit kopogtok? Ide úgyse jön be senki.

ANYA Lehet, hogy a fiam az, mi meg nem engedjük be. Menj, nézd meg, te olyan szép vagy, szép piros, karcsú, drága életem. Nézd meg, ki az, szépen kérlek.

MÁSODIK NAGYNÉNI Jól van. Lehet, hogy értünk jöttek, de mindegy. Megdögleni is jobb, mint így élni.

ANYA Mi lehet az? Ki lehet az? õ az, az én életem, az én édes kis angyalom, aki most nagy, csúnya, szõrös, mély hangon beszél és magunkra hagy bennünket, mert nem akarunk vele menni? Vagy valami ismeretlen, valami idegen, aki puff, meg akar ölni, meg akar ölni, meg akar ölni bennünket. De ronda hangom van, ahogy itt suttogok; igaz, ronda, hogyha énekelek is, pedig valamikor milyen szép hangom volt! Csöndben kéne maradnom, mert beszélni annyi, mint elítélni, hallgatni annyi, mint feloldozni. Feloldozni az élet bûne alól, a felejtés bûne alól: hogy elfelejtette, hogy szenvedünk, betegek vagyunk, gennyedzik a sebünk, eltört a csontunk, megy a hasunk, reszket a kezünk. Az utolsó anya. Az utolsó bestia. Ki az, aki néz? Mit akar tõlem? Szerencsétlen vagyok, átok ül rajtam. Segítség! Mit akar ez tõlem? Honnan jön? Egyre csak néz, segítség! Honnan jön? Ebbõl a fekete esõbõl, ami esik?

MÁSODIK NAGYNÉNI Még szép, hogy esik. Az esõ csak esni tud. Ki látott már olyan esõt, amelyik fölszáll?

ANYA Igaz, igaz.

MÁSODIK NAGYNÉNI Megmondjam, ki volt az?

ANYA Ne. Csak nem értünk jöttek?

MÁSODIK NAGYNÉNI Nem. Kellünk is mi valakinek.

ANYA Akkor ki volt az? A gázos?

MÁSODIK NAGYNÉNI Nem.

ANYA Én nem játszom ezt a találgatósdit. Ha akarod, megmondod. Ha nem, nem.

MÁSODIK NAGYNÉNI Egy szép, fiatal lány. Vörös haj, zöld szem, magas, elegáns termet. "Én vagyok az ápolónõ" - mondta, mire én: "Itt nincs szükség semmiféle ápolónõre." - "Hogyhogy? Engem ki is fizettek... Most mit csináljak a pénzzel? Adjam vissza?" - "Azt csinál, amit akar" - mondtam neki. Aztán bejöttem.

ANYA Elküldted?

MÁSODIK NAGYNÉNI El én. Elküldtem a fenébe.

ANYA Fiatal volt? Szép volt?

MÁSODIK NAGYNÉNI Az, az volt a kurvája.

ANYA Honnan tudod, hogy kurva?

MÁSODIK NAGYNÉNI Minden fiatal nõ kurva.

ANYA Én nem voltam az fiatal koromban.

MÁSODIK NAGYNÉNI Dehogynem voltál, az voltál. A világra izéltél egy gyereket.

ANYA Kettõt.

MÁSODIK NAGYNÉNI Felõlem akár kilencvenet is.

ANYA Kopognak!

MÁSODIK NAGYNÉNI Biztos az a kurva. Ide akar költözni, nálunk akar aludni, aztán egy szép napon puff, elaltat bennünket örökre, beledob egy tömegsírba, és elveszi a lakásunkat, az emlékeinket.

ANYA De lehet, hogy a fiam. Jaj de szerencsétlen vagyok. Itt a fiam, itt van, hogy megváltson ebbõl a nyomorúságból, és nem engedjük be. Menj ki, kérlek. Kérlek.

MÁSODIK NAGYNÉNI Most nyitok ajtót utoljára. Aztán többet nem nyitom ki. Soha többet.

ANYA õ az? Vagy egy perc múlva már nem leszek, nem mondhatom, hogy én, mert az az én már nem létezik. Félek. Segítség!

MÁSODIK NAGYNÉNI õ volt!

ANYA õ? Elküldted? Jaj de szerencsétlen vagyok!

MÁSODIK NAGYNÉNI Nyughass már! Mit beszélsz folyton? Ha egyszer azt mondod, hogy hallgatni akarsz, hallgass! Ha ítélkezni akarsz, ítélkezz. Slussz.

ANYA Elküldted! A fiamat! A megmentõmet!

MÁSODIK NAGYNÉNI Igen. Elküldtem. Elküldtem az ápolónõ után.

ANYA Átkozott dög! Jaj, bocsáss meg, hogy csúnyán beszélek. Én sose beszéltem csúnyán. Te kényszerítesz. Miért küldted el? Miért?

MÁSODIK NAGYNÉNI Hallgass! Azt se tudod, mi van, csak beszélsz, beszélsz.

ANYA Megdöglünk itt nélküle.

MÁSODIK NAGYNÉNI Miért? Eddig se volt itt, mégis élünk.

ANYA Nem. Ez nem élet. A földben is jobb. A földben és a vízben. Lent. A hidegben, a hidegben.

MÁSODIK NAGYNÉNI Csönd! Ne kiabálj! Mit akarsz azzal a hideggel?

ANYA Ott! Van ott egy férfi, aki néz!

MÁSODIK NAGYNÉNI Milyen férfi? Itt nincs semmiféle férfi. Még csak az kéne. Nem tetszenek nekem a férfiak. Azzal az izével. Az izéjükkel. Kinek kellenek? Mert nekem nem.

ANYA Jaj de szerencsétlen vagyok! Elküldte a fiamat, és ott az a férfi, les az ablakon keresztül. Segítség!

MÁSODIK NAGYNÉNI Csönd! Mit hisztériázol? Beverem azt a vén fejedet, hallod? Mi ez az elmezavar, ez a sok zagyvaság? Ez az esõ, ez a sár, mik ezek? Csönd legyen! Nem küldtem el. Csak kiszóltam neki az ablakon, hogy nem találom a kulcsot.

ANYA Találd meg!

MÁSODIK NAGYNÉNI Tényleg nem találom. Nem láttad véletlenül? Á, látsz is te valamit. Olyan vagy, mint a seggem.

ANYA Mindig az a csúnya beszéd. Én megõrülök, megõrülök.

MÁSODIK NAGYNÉNI Ne kezdd elölrõl! Mit üvöltesz?

ANYA Megõrülök! Megõrülök!

MÁSODIK NAGYNÉNI Csönd legyen már! Vén dög! Vér! Vér van a földön!

ANYA A régi sebem! A régi varrat!

MÁSODIK NAGYNÉNI Vér!

ANYA Igen, vér. Ronda vén boszorkány! Te vagy az én átkom!

MÁSODIK NAGYNÉNI Én, aki gondodat viseltem? Én?

ANYA Igen, te. Te, aki nem engeded be a fiamat, nem törlöd fel ezt a vért, nem állítod el ezt az esõt.

MÁSODIK NAGYNÉNI Ki innen! Takarodj! Hálátlan vén kurva, aki gyerekeket vagdos a világhoz. Ki innen!

FIÚ Hé, mit kiabáltok?

ANYA Te... Te meg hogy jöttél be?

FIÚ Hogy jöttem be? Nem olyan nehéz az.

MÁSODIK NAGYNÉNI A falon keresztül?

FIÚ Nyugalom. Bejöttem. Betörtem az ajtót.

MÁSODIK NAGYNÉNI Betörted a lakásom ajtaját? Azzal a sok biztonsági zárral?

FIÚ Ez meg a biztonság!

MÁSODIK NAGYNÉNI Be merészelted törni a lakásom ajtaját?

FIÚ Miért? Nem kellenek az ajtók. Nem kell semmi.

MÁSODIK NAGYNÉNI Szétverem a fejed, ha betörted az ajtómat. Az én ajtómat. Nem tudod, min mentem keresztül a miatt az ajtó miatt. Nem tudod, mi ment végbe azért az ajtóért. Soha senkinek nem sikerült betörni. De te az élõ vagy, vagy pedig a... Azonnal mondd meg, hallod?

FIÚ Mindent hallottam. Most pedig készülõdjetek. Nem vagyok hajlandó mindig idejönni, ha történik veletek valami. Nem hagyhatom ott a munkámat, csak mert hívtok, csak mert épp valami bajotok van.

ANYA Valami. Mi az, hogy valami! Nézd a vért, ami ebbõl az átkozott sebbõl jön, nézd a törött lábamat, nézd a mûfogsoromat, a depressziómat, a glaukómámat: drága angyalom, neked mindez csak "valami"?

MÁSODIK NAGYNÉNI Jól van már! Most minek jöttél?

FIÚ Ma éjjel elmegyünk. Magammal viszlek benneteket.

MÁSODIK NAGYNÉNI Tudod, mit viszel te magaddal? Ezt, világos?

FIÚ Persze. Majd megbeszéljük.

MÁSODIK NAGYNÉNI Ne mondd azt, hogy persze, mert beverem a
fejed.

ANYA Drága angyalom, hozd ide azt a gézt az éjjeliszekrényrõl, légy szíves.

FIÚ Át akarod kötözni a sebedet?

MÁSODIK NAGYNÉNI õ? Azt is velem csináltatja!

FIÚ Megyek a gézért. Aztán kezdünk készülõdni.

ANYA Derék gyerek, szolgálatkész, ez sose hagyná el a családját, az anyját.

MÁSODIK NAGYNÉNI Az utolsó anyát. Az utolsó hülyét. Látom, fel akarod oldozni; azt hiszed, ennyivel feloldozást nyerhet az a taknyos?

ANYA Egy kicsit megöregedett. Nincs haja. Nézd meg a fogait, erede-
tiek-e.

FIÚ Tessék, itt a géz. Régi és koszos. Elviszlek innen benneteket. Odaát minden új.

MÁSODIK NAGYNÉNI Gyere csak ide, nyisd ki a szád! Ezek saját fo-
gaid vagy hamisak?

FIÚ. Sajátok is meg hamisak is. Minden fog hamis. Ami csak létezik, az mind hamis.

MÁSODIK NAGYNÉNI Hamis, hamis! Hamis ám a te bolond fejed!

ANYA Drága angyalom, gyere ide, adj egy puszit. Kérlek, légy olyan jó, van a konyhában egy darab sajt, meg egy alma... hozd be nekem, légy szíves. Ne haragudj, hogy fárasztalak. Tudom, messzirõl jössz, eleged van, de nézd meg, mivé tett az élet... ez a törött lábam, a rossz szívem...

FIÚ Meg az a harminc kiló fölösleged...

MÁSODIK NAGYNÉNI Elhallgass! Hogyan beszélsz az anyáddal?!

FIÚ Jól van, na. Tudom, az evésen kívül semmi öröme. Egyél, egyél, ne törõdj semmivel. Hozom a sajtot meg az almát. Tömd tele a bendõdet.

MÁSODIK NAGYNÉNI És te még föl akarod oldozni ezt a gazembert. Meg akarsz neki bocsátani. Kinyalni neki, ha kell.

ANYA Igen.

MÁSODIK NAGYNÉNI Én többé látni se akarom. Tönkretette az egész életemet. Mind elmentek, téged meg rám hagytak. Énrám! Ki vagyok én? Az anyád testvére. Száznegyven kiló volt az a bestia. Egy fõtörzsõrmesterrel, valami lovastiszttel volt jóban. Amikor az eljött hozzá, minket elküldött hazulról. Az anyád. Az utolsó anyának az anyja. Elküldött bennünket. Apád, az a szent ember, az a derék erdélyi meg egész nap sakkozott, és engedelmeskedett neki. Anyád, mint egy méhkirálynõ, a száznegyven kilójával, mindenkinek dirigált, és mindenki engedelmeskedett neki. Az utolsó anyának az anyja.

ANYA õt hagyd, nyugodjék békében.

MÁSODIK NAGYNÉNI Békében! Majd adok én neked békét. Nekem beszélsz békérõl. Tudod, anyád mit szokott mondani? Az élet harc. A levegõvétel harc, fölemelni a lábat, végigmenni a padlón, mind-mind harc. Az élet undorító, minden, minden undorító, az egész egy borzalmas mocsár.

ANYA Átkozott Thomas Bernhardt a szitkozódásaival. A keserves szitkozódásaival. Erkölcstelen kor, emberi természet. Mit ér a szitkaival, ha még ezt a vérzést se tudja nekem elállítani. A sok közt ennek az egy málladozó, bûzlõ lakásnak a poros kis keserveit - az aszpirint, a depressziót, a combnyaktörést, a rossz érverést, a hasmenést, a glaukómát - nem érzi át.

FIÚ Úgy van. Nem is értem, miért nem a mindennapos kis keservekkel foglalkozik. Itt a kenyered, a sajtod meg az almád. Egyél, tömd magad.

MÁSODIK NAGYNÉNI Ne gúnyolódj az anyáddal! Taknyos. Az anyád az az anyád.

FIÚ Most pedig elõ a bõröndöket!

ANYA Jaj! Fáj! Fáj a hasam. Kakálni kell.

MÁSODIK NAGYNÉNI Segíts neki fölállni, a fene abba a keserves életébe.

FIÚ Ki akarsz menni? Vagy bent akarsz?

ANYA Magam sem tudom, mit csináljak. Szerinted mit kéne tennem?

FIÚ Menj ki!

ANYA Ne kiabálj, drága angyalom, ne kiabálj.

FIÚ. Gyerünk!

ANYA Nem bírok.

FIÚ Dehogynem.

MÁSODIK NAGYNÉNI Meg vagyok én áldva ezzel a beteg döggel, tönkreteszi az utolsó éveimet. Mozdulj már, vén bestia!

ANYA Jaj! Fáj! Mindjárt becsinálok.

FIÚ Tessék. A nagy tragédia. Hogyan kakáljunk!

ANYA Én feloldozlak, megbocsátok minden rossz szavadért.

MÁSODIK NAGYNÉNI Odaértél?

ANYA Igen.

MÁSODIK NAGYNÉNI Akkor igyekezz. Ülj rá. Te meg menj, segíts neki!

FIÚ Mit segítsek? Ami dolga van, azt egyedül kell elvégeznie.

MÁSODIK NAGYNÉNI Segíts neki felhúzni a ruháját. Lehúzni a bugyogóját.

FIÚ Segíts te!

MÁSODIK NAGYNÉNI Téged hozott a világra, téged! Segíts neki te! A te kötelességed, ha hosszú életû akarsz lenni a földön.

FIÚ Jól van, na. Jól van.

MÁSODIK NAGYNÉNI Micsoda tragédia itt minden. Szemet kinyitni, kezet kinyújtani, leszállni az ágyról. De én élni akarok, látni akarom a napot, a nevetõ emberek fogát, az utcán átmenõ kutyát, a kislányokat molesztáló vénembert, a részeg portást, a boltost, aki mindig megsimogat, az utcaseprõt; itt akarok élni, nem odaát, ahol annyi a fény, minden ragyog, de én a világon semmit, de semmit nem értek belõle.

ANYA Segítség! Vér! Az erõlködésben fölszakadt a sebem. Vér! Vér!

FIÚ Minden csupa vér, menj, nézd meg.

MÁSODIK NAGYNÉNI Nem! Én már néztem harminc évig. Apád néha még éjszaka is odahozta: "Csinálj vele valamit, én nem tudok mit kezdeni vele - mondta -, nem tudok mit kezdeni egy depressziós nõvel. Nem értek hozzá." Elment, otthagyta rám és a nõvéremre, arra az áldott jó lélekre. Úgy bántunk vele, mint egy gyerekkel.

ANYA Siess már! Gyere! Drága angyalom! Elõbb törölj meg hátul. Én nem tudom. Aztán állítsd el ezt a vérzést. Kérlek. Könyörgök.

FIÚ Jól van. De aztán elviszlek innen. Még holnap elmegyünk.

ANYA Gyere! Törölj meg! Segítség!

MÁSODIK NAGYNÉNI Vidd el innen! Hallod? Vidd el innen ezt a vén dögöt. A halálba kerget a szerencsétlen életével, és ez így megy harminc éve, mióta szegény Istvánom, az én áldott, áldott második uram meghalt, harminc éve szívja a véremet, de most már elég! Vidd el innen!

FIÚ Adj egy törülközõt! Adj egy felmosórongyot, hadd törlöm fel a vért. Az egész padló csupa mocsok. Az ingem is összekenõdött.

MÁSODIK NAGYNÉNI Ott, ott, alul. Ott! Gyorsan, elõbb a vért! Miért hagytatok magamra? Holtak! Miért hagytatok magamra ezzel a bestiával itt?

ELSõ NAGYNÉNI Mit kiabálsz? Nem hallgatsz el?!

MÁSODIK NAGYNÉNI Te hallgass el, ne szekírozz most még te is!

ELSõ NAGYNÉNI Te, te! Rossz testvér!

MÁSODIK NAGYNÉNI Te dibuk! Te kárhozott lélek! Nem mégy innen! Hagyjál békén! Menj innen! Eltûnt. Eltûntök mind, élõk és holtak. Még hogy föloldozás. Még hogy szitkozódás. Menjetek el odaátra, arra a Nyugatra! El ebbõl a vízbõl, ebbõl a hidegbõl, el ebbõl a zûrzavarból. Menjetek el mind, hagyjatok magamra, egyedül akarok maradni, békében leszállni a földbe, a földbe, ami mindent eltakar, minden szerencsétlen életet befed most és mindörökké, ámen.

ANYA Itt vagyok. Átkötözött. Megtörölt, felmosta a vért; ez a legjobb gyerek a világon.

MÁSODIK NAGYNÉNI Az. A legjobb a világon. Ha én nem gondozlak, nem hívok hozzád orvost, ápolónõt, mentõt, rég a föld alatt vagy. De most már elég! Tûnjetek el innen azonnal! Azonnal, de azonnal!

FIÚ Éjszaka van. Nem akarok sötétben utazni.

MÁSODIK NAGYNÉNI Akarsz vagy nem akarsz, innen most rögtön eltakarodtok, megértetted? Egy percig se tûrlek benneteket itt tovább. Elegem van. Élni akarok.

ANYA Én itt akarok maradni. Nem megyek sehova.

FIÚ Itt? Mit jelent még neked ez az "itt", ez a húsz négyzetméter, ahol harminc éve vegetálsz?

MÁSODIK NAGYNÉNI Elhallgass, te! Ne húzz fel, ne idegesíts! Menj innen, menj oda, ahol tömheted magad éjjel-nappal, mint az állat! Menj!

ANYA De szerencsétlen vagyok! Nincs nyugalmam. Nyolcvankét évesen itt kell hagynom mindent, világgá kell mennem.

FIÚ Az ember bolyongásra ítéltetett. Addig bolyong, míg az ígéret földjére nem talál.

MÁSODIK NAGYNÉNI A föld! Az ígéret földje! Tudod, mikor találsz majd rá a földre: amikor beletesznek! Menjetek innen! Elõ a bõrönddel, és semmi akadékoskodás.

FIÚ Jól van. Gyere. Hagyjuk itt ezt a vén kutyát, ugasson magában, míg föl nem fordul.

ANYA Nyolcvankét éves fejjel elmenni, változtatni. Mindenki itt van, ebben a földben, akiket szerettem.

FIÚ Onnan már nem jönnek elõ. Hozd õket magaddal abban a lottyadt, gennyes, folyton vérzõ hasadban. A zsigereid bugyborékolásában. Gyerünk. Jó dolgod lesz. Éjjel-nappal gondodat viselik. Talán még minden jóra fordul.

MÁSODIK NAGYNÉNI Hogy zárom be mögöttetek az ajtót? Tényleg betörted?

FIÚ Hallod? Kopognak! Ezek szerint nem törtem rátok.

MÁSODIK NAGYNÉNI Akkor hogyan tudtál bejönni?

FIÚ Gyere, mama. Tessék, a régi keleti kabátod. Vedd föl utoljára. Vár rád az a másik, a lehetõ legjobb világ. Menjünk.

ANYA Elítélt az élet. El vagyok ítélve.

MÁSODIK NAGYNÉNI Megint kopognak. Ki lehet az?

FIÚ Az ápolónõ.

MÁSODIK NAGYNÉNI Mit akar?

ANYA Meg akar bennünket ölni.

FIÚ Vagy elkísér bennünket az úton.

ANYA Hogy aztán megöljön. Tudom én, miféle utazás lesz ez.

FIÚ Nyiss ajtót. Ha volt bátorságod elzavarni bennünket, most legyen bátorságod kinyitni az ajtót.

MÁSODIK NAGYNÉNI Megyek. De ha megöletsz bennünket egy injekcióval, legyen átkozott minden szavad, minden lépésed, minden pillantásod, minden lélegzetvételed.

ANYA Nem mondom, hogy ámen. Én feloldozom.

Második közjáték

ÁPOLÓNõ Most lépjük át a lehetõ legjobb világ határát, megérkeztünk Nyugatra. Bevallom, izgatottan ver a szívem, és a kíváncsiságtól akadozik a lélegzetem. Mit találok "odaát"? Milyenek az emberek? Hogy öltözködnek? Mit esznek? Azt mondják, sosem látott, õsidõk óta halmozódó gazdagság gyûlt fel ott. Hogy a technikai vívmányok jólétet, nyugalmat biztosítanak. Ha majd a férjemnek elmesélem, csak ámulni fog. Szerencsésnek tartom magam, amiért a sors mindezt megadta. Még ma sem nagyon hiszem el. De van egy titkom, egy borzalmas titkom is. Miközben az útra készülõdtem, a néni fia megbízott egy feladattal, ami kétségekkel és félelemmel tölt el. Remélem, sose kerül sor arra, amire fel kellett készülnöm. Sok keserves tapasztalatban volt már részem, de ehhez a gyönyörû utazáshoz nem szeretném, ha épp egy rossz emlék tapadna. A néni, az utolsó anya nagyon bátran viseli a "számûzetést", már ahogyan õ nevezi. Miközben derûs és szomorú, napsütéses és ködös tájakon visz az út, õ énekel, énekel szakadatlanul, mintha az énekével akarná gondolatait és érzéseit közölni velünk. De se én, se az úr nem tudtuk még megfejteni a rejtvényeit... Úgy érzem, valami nagyon szomorúra készül. A glaukómája miatt alig lát, én viszont mindent, mindent látni szeretnék ebben a csillogó világban, a lehetõ legjobb világban. Hamarosan eloszlik a kétségem annak a világnak az emberségessége vagy embertelensége dolgában is, remélem. Vagy megerõsödik. Ki tudja. Bizonytalansággal és félelemmel vágok neki az ismeretlennek.

Harmadik felvonás

ANYA Mondj valamit. Három órája meg se szólalsz. Mondj már valamit.

FIÚ Nem.

ANYA Énekelek. Mindig szép hangom volt. Nem akarok beszélni. Nem akarok csöndben lenni. Ezért énekelek egész nap. Már mindent elénekeltem. Minden régi dal eszembe jut, a szövegük, a dallamuk. Az énekléssel levegõt engedek ki a tüdõmbõl. És megnyugszom. Mondj valamit.

FIÚ Nem tudok.

ANYA Magaddal cipeltél ebbe a számûzetésbe. Nyolcvankét éves fejjel földönfutóvá lettem. Mire volt ez jó, drága életem?

FIÚ Nem tudom.

ANYA Ne légy már olyan, mint a szárnyaszegett madár. Kelj föl.

FIÚ Minek?

ANYA Mert muszáj. Segítened kell.

FIÚ Nem tudok.

ANYA Itt vagyok a világban egyedül. Kelj föl!

FIÚ Nem bírok.

ANYA Miért, miért, miért ez a gyötrelem? Én öngyilkos leszek, öngyilkos leszek.

FIÚ Szégyelld magad.

ANYA Megölöm magam. Nem megy...

FIÚ Még jobban szégyelld magad.

ANYA Te, te, idecipelted az anyádat az ismeretlenbe, a pusztába. Mi nekem ez a ház? A pusztaság. S ebben a pusztában kell bolyonganom.

FIÚ Az egyik ház olyan, mint a másik.

ANYA Nem szégyelled magad, így beszélni az anyáddal? Az utolsó anyával.

FIÚ Majd nem beszélek.

ANYA De beszélned kell. Mire való a beszéd?

FIÚ Ítélkezésre.

ANYA Mozdulj már! Kelj föl! Meddig akarsz így maradni?

FIÚ Nem tudom. Örökre. Rosszul érzem magam.

ANYA Mi az, hogy rosszul érzed magad?

FIÚ Fáj. Itt, a mellem. A szívem.

ANYA Szerencsétlen sorsüldözött vagyok. Ha még ez is meghal nekem, itt maradok magamra ebben az idegenben. Itt, ebben a világban, ebben a fényben. Csinálj valamit. Kelj föl.

FIÚ Nem tudok. Fáj. Adj egy pohár vizet, kérlek.

ANYA Nem tudok. Combnyaktörésem van, cukorbeteg vagyok, magas a vérnyomásom.

FIÚ Egy pohár vizet, kérlek.

ANYA Nem tudom, hol a víz.

FIÚ Elfordítod azt a csapot, és folyik a víz. Kérlek. Fáj itt bent, a szívem. Az anyám vagy.

ANYA Nem tudom, hogy mûködik. Nem tudom.

FIÚ Kérlek, nem érzem jól magam. Mag is halhatok. Veszélyben az életem. Egy pohár víz.

ANYA Te, te hozz nekem egy pohár vizet! Jaj de fáj a szívem!

FIÚ Nekem fáj.

ANYA Nem. Nekem. A mellem, itt. Zakatol. Szúr. Itt. Egy pohár vizet!

FIÚ Tudom, hogy beteg vagy, hogy megbénít az aggodalom, de végy erõt magadon, kérlek. Beengedtél a testedbe egy láthatatlan mag feleként, kibocsátottál magadból hörgõ újszülöttként, tápláltál és felneveltél, ezt ma már senki sem csinálja. Kérlek, csak egy pohár vizet, ments meg, adj egy pohár vizet, mi az az óceánhoz, az éghez, a földhöz viszonyítva? Mindössze egy szikrányi részt kérek tõled.

ANYA Nem tudok. Nem tudom, hol a víz. Idegen vagyok itt, ennek a földnek, ennek a lakásnak a pusztájában. Te okos fiú vagy, te vagy a legokosabb a világon, hogy mondjam meg neked, hogy szükségem van rád?

FIÚ Nekem meg terád. A segítségedre.

ANYA Nem tudok segíteni.

FIÚ Egy pohár vizet, kérlek.

ANYA Depressziós vagyok. Combnyaktörésem van. Cukorbajom. Sebes a hasam. Senkin se tudok segíteni.

FIÚ Rosszul vagyok. Vizet!

ANYA Nem tudok. Szerencsétlen vagyok. Vizet! Vizet! Te adj vizet!

FIÚ Jó, elég volt. Próbára akartalak tenni. Hagytál volna meghalni inkább, mintsem segíts. Az utolsó állat, az utolsó koszos vakond is segítene a kölykein, te nem. Te, az utolsó anya.

ANYA Drága életem, én beteg vagyok.

FIÚ Én is.

ANYA De én jobban.

FIÚ Kelj föl.

ANYA Nem tudok fölkelni.

FIÚ. Kelj föl. Mozdulj meg! Énekelj legalább.

ANYA Énekelni, azt igen. Ebben a pusztában. Ezen az idegen földön. Miért nem hagytál ott, az én világomban? Az én Keletemen, a bebugyolált kisöregek közt, az omladozó kerületek piszkában, hogy haljak meg ott, lassan, elhagyatottan, minden támasz nélkül.

FIÚ Hiszen havonta telefonáltatok: "Gyere! Gyere!" Ezért hoztál a világra? Hogy leránts az örvénybe, fojtogass, és az utolsó pillanatban visszaengedj a felszínre? Aztán megint le, levegõ nélkül, az áldott levegõ nélkül, amely megtölti a tüdõt és nyugodtan engedi élvezni az életet, semmi tûz, ami fölszáll, víz, ami lefolyik, csak lebegés láthatatlanul, szétáradva a lét kellõs közepében.

ANYA Tessék, hiszen ezért hoztalak a világra.

FIÚ Nem.

ANYA De.

FIÚ Akkor miért nem hagysz meg ott?

ANYA Én? Hagylak én. Nem szólok én semmit. Én akkor se szóltam, mikor a testvéred... még kiejteni se akarom ezt a szót. De melyik vagy te?

FIÚ Ne viccelj.

ANYA Élek még, vagy a halálba vittél?

FIÚ Ne beszélj butaságokat. Valaki mindig magával visz valakit...

ANYA Néznek. Egy férfi néz az ablakból.

FIÚ Hogyne.

ANYA Igenis néz. Mit néz rajtam?

FIÚ Meg akar ölni.

ANYA Megölni? Hogyan?

FIÚ Ahogy akarod. Te nézed saját magadat. Te akarod, hogy megöljenek.

ANYA Miket beszélsz?

FIÚ Kopognak. Az ápolónõ lesz.

ANYA Ki hívta?

FIÚ Én.

ANYA Mit akar?

FIÚ Bead egy injekciót, aztán már nem is vagy. Az összes szerencsétlenséged, a depressziód, a legédesebb emlékeid egy pillanat alatt szertefoszlanak.

ANYA Hallod, hogy kopog? Küldd el, kérlek.

FIÚ Nem bírok felkelni. Nekiadtam a kulcsot. Ha rövid idõ alatt nem engedem be, bejön magától.

ANYA Küldd el, drága életem, küldd el.

FIÚ Nem! Még odaát háromszor próbáltam rajtatok segíteni. A legfiatalabb, legszebb ápolónõket küldtem el hozzátok. Ti meg, féltékeny, vén bolondok, elzavartátok õket. Visszautasítottátok az életet, az együttérzést, a segítséget. Féltékenyek voltatok.

ANYA Hogy mondhatsz ilyent, életem? Felõlem azt csinálsz, amit akarsz, oda rakod az izédet, ahova akarod, csak hagyj békén.

FIÚ Még mindig féltékeny vagy, vén bestia. Szégyelld magad.

ANYA Hallod, hogy kopog? Küldd el, kérlek!

FIÚ Nem. Eljöttél az én világomba, el kell fogadnod ezt a világot. El kell fogadnod ezt a lányt. Nyugodj meg, azért jön, hogy segítsen, nem azért, hogy megöljön.

ANYA Meghalni hoztál ide. Már te is halott vagy.

FIÚ Tudom, könnyebben el tudnád viselni, ha valami bajom esne, mint hogy boldognak tudj valakivel, aki nem te vagy. Gondolatban már életem elsõ pillanatában megöltél.

ANYA Miket beszélsz! Ezerszer inkább én haljak meg akkor.

FIÚ Elég volt a nyavalygásból. Miért kell folyton a halált emlegetni? Mire jók ezek a szánalmas jelenetek fájdalomról és halálról? Nem tudod, milyen az ember? Amint megszületik, látóterében egy arc emelkedik ki, s hallását egy megmagyarázhatatlan, jótékony hang hozza izgalomba, szebb, mint a legszebb muzsika. Egy puha és lüktetõ dologból valami meleg és édes folyik a szájába. "Ennek örökké így kell lennie. Ennek örökké ismétlõdnie kell!" - gondolja homályosan, ezért rúgkapál, üvölt, követelve azt a meleg folyadékot, azt a lágy hangot, azt az arcot, amely - mint hamarosan megtanulja - egy személyt képvisel. Az anyát. Élete egy részét az az arc, az a hang, az a tej határozza meg. Te, utolsó anya, élõ roncs, fájdalmak szemétdombja, te szükséges vagy, a kezdet vagy és a vég. Ha még egyszer azt kiabálod, hogy "megölöm magam, megölöm magam", hagyni foglak, akaszd föl, szúrd szíven, mérgezd meg magad, aztán elmegyek a sírodhoz és levizelem, mert nem értetted meg, hogy szükség van rád.

ANYA Jól van, jól van, ne kiabálj.

FIÚ Mi egy személybõl váltunk ketté. A fivérem és én kétszer haltunk meg: egyszer mindegyikünk magáért, egyszer a másikért. Utolsó lélegzetével még belesuttogta neked a telefonba, hogy "jól vagyok, jól vagyok", csak hogy ne okozzon bánatot és fájdalmat. És te hogyan védted meg? Minden ember felelõs az összes többiért, magunkért és a többiekért élünk és halunk. Merõ szenvedésgalaktika. Azért cipeltelek ide, hogy ennek végét szakítsam. Holnap elviszlek egy koncertre. Holnapután kirándulunk, elmegyünk fagylaltozni. Élned kell. Odalent, a te Keleteden úgy éltél, mint az állat.

ANYA Biztos vagy te ebben? Biztos, hogy nem ez inkább az állati élet?

FIÚ Mibõl gondolod? Mit tudsz te errõl? Itt élsz ebben a szobában, nem is látod a kinti világot.

ANYA Nincs is rá szükség. Bolyongni, bolyongni számûzetésbõl számûzetésbe. Mindig új, a szemnek felfoghatatlan tájakon, a fülnek erõszakos, idegen hangok között. Örökös számûzetés, örökös menekülés. Az ígéret földje, drága életem, az a hely, ahonnan kilépsz a világba, nem az, ahova mégy.

FIÚ Te volnál az ígéret földje? Te, az utolsó anya, te, eleven romlás?

ELSõ NAGYNÉNI Mit kiabáltok? Mit csináltok?

ANYA Te! Mit akarsz te tõlem? Mit akarsz még? Itt, ezen az idegen földön, ezen a Nyugaton?

ELSõ NAGYNÉNI Csönd legyen, vén kurva. Nincsen idegen föld, nincs Nyugat, nincs Kelet. Összevissza beszélsz.

ANYA Mit akarsz tõlem, dibuk? Meg akarsz verni? Te, aki mindig olyan jó voltál?

ELSõ NAGYNÉNI Így majd megtanulod. Jó vagy rossz! Majd én megmutatom neked!

ANYA Segítség! Nem mégy innen! Nem mégy innen!

FIÚ Még most sem tudsz békében maradni?

ELSõ NAGYNÉNI Béke. Béke. Tudod is te, mi az. Jól van, elmegyek.

ANYA Kopognak! Már megint. Rajtam van az átok.

FIÚ Most elmegyek. Itt hagylak az ápolónõvel. Tõled függ, mi lesz. Nekem a magam életét kell élnem. Ahogy te is élted a magadét.

ANYA Én? Mit éltem én?

FIÚ Az rád tartozik.

ANYA A világra hoztalak, aztán azért dolgoztam, hogy meg is maradj. Fûzõ helyett egy utcán talált drót tartotta össze a cipõmet. Egyszer, ahogy apáddal sétáltam, egy nõ észrevette. "De szép fiatalasszony!" Vegye ki azt a rozsdás drótot a cipõjébõl!" - mondta nekem. Elfogadtam azt az életet; hajnali ötkor keltem, ha esett, ha fújt, dolgoztam a piac mocskában, mosolyogtam, kiabáltam, számoltam, hallgattam a szállítók, a sok börtöntöltelék trágárságait, negyedmagammal laktam egy szobában, jártam a folyosóvégi közös vécére, kivártam, míg az esetleg koszos vagy részeg lakótársam után felszabadul a hely, eltakarítottam a piszkát, hogy lerakhassam a magamét. Az utolsó anya, az utolsó málhás szamár. Igen, abban a tejben, abban a lágy hangban, abban az arcban benne volt a Kelet sivár nyomorúsága. Benne voltak a razziák, a mellre felvarrt sárga csillag, benne voltak a marhavagonok, amelyekbe bezsúfolva el akartak bennünket vinni, tudod, a gázkamrákba, ahol egerek, vakondok módján kellett volna elpusztulnunk. Benne volt a kétségbeesés, a kés, amivel öngyilkos elkeseredésemben hasba szúrtam magam, mikor a katonák el akartak bennünket vinni, és nem tudtam, hogy védjelek meg benneteket, a két fiamat, akiknek én adtam életet. De nagy öröm volt látni, ahogy nõttök, de sok aggodalomba került vigyázni rátok, megvédeni a kegyetlen, bestiális világ ellen. Apádat már elvitték a bányába kényszermunkára, én meg ott maradtam magamra két kicsi arccal - és látnom kellett, hogy torzulnak el - két hangocskával -, hallanom kellett, mint rekednek be és némulnak lassan el. És mégis azt kérdem tõled: hol emberibb az ember, hol ember igazán? Ideát vagy ott?

FIÚ Litániázol. Beszélsz, elénekelsz egy dalt, megint beszélsz. Miért?

ANYA Nem akarok beszélni. Nem akarok hallgatni. A mellkast kitöltõ levegõ: abban van a titok. A fej és a has közt a mellkas, a levegõvel megtelõ tüdõ. Abban akarok én lenni. Tanultam, olvastam, dolgoztam, figyeltem. Most elmegyek. Magammal viszem a gyógyszereimet. Depresszió ellen, fertõzés ellen, szorongás ellen. Depresszió ellen, fertõzés ellen, szorongás ellen. Reggel kettõ, délben egy, este kettõ.

FIÚ. Most itt hagylak. Kattant a zár, hallod? Megjött az ápolónõ. Itt van.

ANYA Azért jött, hogy megöljön?

FIÚ Megmondtam már. Még így, romjaidban is szükség van rád. Benned testesül meg minden elképzelhetõ emberi érzés.

ANYA Érzés. Érzés.

FIÚ. Igen, minden szenvedély, minden érzelem.

ANYA Szenvedély? Érzelem?

FIÚ Ezekbõl is él az ember. Hallod az ápolónõt?

ANYA Ápolónõ.

FIÚ Ne ismételgess minden szót! Igen, van az agynak egy része, amely a szenvedélyekért, az érzelmekért felelõs. De sápadt vagy!

ANYA Drága életem.

FIÚ Olyan az arcod, mint egy papírlap.

ANYA Depresszió ellen, fertõzés ellen, szorongás ellen. Szophoklész, szegény Szophoklész. Még hogy szent erdõ Kolónoszban. A saját mocskába, az ürülékébe, a gennyes vérébe lép be az ember, s ki jön vele szemben az angyal helyett? Egy ápolónõ a fecskendõvel. A nagyok példája kicsiknek, a kicsik példája nagyoknak. És aztán...

FIÚ Nincs aztán.

ANYA Nincs aztán? Emlékeznem kell a gyógyszereimre. Depresszió ellen, fertõzés ellen, szorongás ellen. A gyógyszereim.

FIÚ Miért kell rájuk emlékezned?

ANYA Kérdezhetik. A nevemre is emlékeznem kell.

FIÚ Hogyne. És miért? Mire kell?

ANYA Megkérdezhetik. Arra is emlékeznem kell, hogy halott vagyok. Miközben a koporsót engedik lefelé, ezt kiáltják utánunk: "Emlékezz a nevedre! Emlékezz rá, hogy halott vagy!" Élet és halál, béke és háború, bölcsesség és õrület, meddõség és termékenység, szépség és rútság, uralom és szolgaság váltakozása az életünk. De ott van még a Kelet és a Nyugat, az Észak és a Dél, az egyik fiú és a másik fiú is...

FIÚ Na jó. Most itt hagylak. Egy órán belül itt vagyok. Emlékezz a szavamra: szükség van rád.

ANYA Drága életem.

FIÚ Tessék. õ az ápolónõ. Nézd, milyen szép. Fiatal. Mosolygós. Kérhetsz tõle, amit akarsz.

ANYA A gyógyszereim.

FIÚ. Egy órán belül itt vagyok.

ANYA Drága életem.

FIÚ Fél órán belül.

ANYA Igen.

FIÚ Egy pillanatra megyek el. Csak egy pillanatra. (Kimegy)

ANYA Drága életem. Életem.

Exodus

FIÚ. Emberek, tudjátok meg, hogy végezte ez az asszony, s mi történt velem. A nagyok példája kicsiknek, a kicsik példája nagyoknak. Szégyenszemre be kell vallanom, hogy hazudtam a betegnek: nem egy órára vagy pár percre mentem el, hanem egy több hónapos utazásnak vágtam neki. Utam elsõ állomásához érve, indulásom másnapján, felhívtam az ápolónõt. Tõle tudtam meg azt, amit sohasem akartam hallani: hogy meghalt az anyám. De beszélje el õ maga, hogy történt az eset.

ÁPOLÓNõ A néni, ahogy mondta, nem akart többé se beszélni, se hallgatni. Tökéletesen tiszta, cérnavékony hangon boldogtalan szerelmekrõl és emésztõ vágyakról szóló régi, érzelmes dalokat énekelgetett. Úgy magával ragadott az édesbús énekszó, úgy felkavartak az emlékek és a beteljesületlen vágyak, hogy bekapcsolódtam az énekébe én is, miközben a mellemhez szorítva tartottam, mint egy újszülöttet. Hamarosan észleltem, hogy lázroham jön rá, mintha az élet tüze, az értelem és a bölcsesség tüze még egyszer utoljára fel akarna lobogni benne. Arra gondoltam, amit esetleg tennem kell. A néni fia - ezt nem rosszallásképpen mondom - ellátott néhány adag olyan szerrel, amely enyhíti a fájdalmat, de fokról fokra legyengíti, s végül le is állítja a szívet. Nem tudtam, vannak-e fájdalmai, elérkezett-e az idõ, hogy a végsõ esetre vonatkozó kétségbeesett tanácsot megfogadjam, és megkíméljem a nénit az utolsó szenvedéstõl. Megkérdeztem tõle, hogy nem fáj-e valamije. Azt mondta, nem. Hát csak tartottam továbbra is a karomban. Kintrõl behallatszott a tengerre induló halászok kiabálása, a dombokon kigyúltak a fények és az égbolt csillagai. Alkonyatkor a beteg arca sápadni kezdett. A néni hirtelen abbahagyta az éneklést, s halkan a saját nevét kezdte ismételgetni: egy régi, keleti nevet, a Három Anya közül az egyikét. Ötször-hatszor is hallottam tõle azt a nevet, éreztem a hangot hordozó lélegzetét. Utoljára már nem a haldokló szájából, hanem egészen más irányból, nem tudnám megmondani, honnan jött ez a hang. Végül csönd lett a szobában, s nem hallatszott már a halászok hangja sem. Mit tegyek? Idegenként kihez fordulhatok ebben a világban, hol találok valakit, aki megérti a szavamat. Úgy döntöttem, várok. Besötétedett. Bevallom, csúnya, kegyetlen dolognak éreztem volna magára hagyni azt a testet. Ezért hajnalig a karomban tartva folytattam az éneklést, énekelgettem azokat a régi dalokat. Nem éreztem, hogy a holttest megmerevedett vagy kihûlt volna, csak azt, hogy kevésbé, sokkal kevésbé meleg, mint azelõtt, és teljesen mozdulatlan. Elénekeltem neki mindent, amire emlékezetembõl futotta. Mikor már nem tudtam, mit énekeljek, s akárhogy erõlködtem, se jutott eszembe több szép melódia, megcsörrent a telefon. Az úr hívott valahonnan messzirõl. Elmondtam, mi történt.

FIÚ A hír hallatára meglódult a szívem, furcsa, ünnepélyes és feltartóztathatatlan izgalom lett rajtam úrrá, kimentem az utcára, és cél nélkül futni, rohanni kezdtem. Sírtam, üvöltöztem, mint a sebesült vadállat, s közben mindezt szégyelltem is, amire viszont csak az ember képes. Aznap este visszatértem oda, abba a Kelet és Nyugat, Észak és Dél, tenger és szárazföld határán levõ városba, ahol sok évvel azelõtt megtelepedtem. Kontinensünknek ezen a pontján, ahol az irányok találkoznak, ahol egyszerre mindenütt és sehol sem vagyunk, ahol senki sem idegen és mindenki az, temettem el az anyámat, ruháimat megszaggatva és hét napig a földön ülve.

Azóta csak bolyongok, hordozom magamban a gondolkodás rendjét és az érzelmek zûrzavarát, s néha, nagy néha, miközben zenét hallgatok és magam is énekelek, a harmóniát és a kiegyensúlyozottságot.

A három anya közül az utolsó, akinek nincs gyereke, mindmáig él, s noha aznap elzavart bennünket, továbbra is hív, hogy osszam meg vele élete fájdalmát és magányát. De én nem megyek.

Változik a világ; az Anya mint jelkép még eleven, de élet és halál, gondolat és érzelem hamarosan egész más formákat fognak ölteni. A végtelen tudás messzire viszi az embert. Nem tudom, elképzelésem sincs, hogy a szenvedélyek, az érzések, az érzelmek mivé lesznek, de nem irigylem értük az eljövendõ generációkat. Gyerekkoromban anyámnak az volt a szavajárása, hogy "Ez van, ezt kell szeretnünk". Nem tudom, a két-három generációval késõbb élõ gyerekeknek mit fognak tanítani, se azt, mit értenek majd "generáción", s mi jut eszükbe arról a szóról, hogy "szeretet".

Anyám szívbénulásban halt meg; a régi könyvek szerint ez volna "a halál csókja". Én folytatom a bolyongást a földön, de a nem túl távoli jövõben én is ezt a "csókot" szeretném a sorstól ajándékba. A többirõl fogalmam sincs, s ez elszomorít, egyszersmind meg is vigasztal. Az élethez e két ellentétes állapot egyensúlyának derûjét kívánom mindenkinek. Arról, hogy Keleten vagy Nyugaton, Északon vagy Délen emberségesebbek-e az emberek, s hogy pontosan mi is az élet értéke az évek számához viszonyítva, nem tudok mit mondani. Aki valamikor meghallgatja vagy elolvassa ezeket a szavakat, talán majd nagyobb biztonsággal ítél. Ámen.

MAGYARÓSI GIZELLA fordítása