A kedves történet világhírû és világszép hõsnõje, Madame Louise de Pálffy , vagy Comtesse de Pálffy , közismertebb nevén Louise de Vilmorin (1902-1969) az emlékezésben írtak idejében valóban a Duna-tájon élt. Erdõdi gróf Pálffy Pál diplomata és huszártiszt (1890-?), a közös Osztrák-Magyar Monarchia egykori svájci katonai attaséjának tündéri felesége volt. A magyar történelem folyamán sokszor oly jelentõs tisztségeket vállaló fõúri család daliás tagjával egy ausztriai téli üdülése során ismerkedett meg, a kalandozás és a peregrináció mindkettejüknek hasonló módon alakította és formálta életét.
Hivatali mûködése legvégén Pálffy gróf Károlyi Mihály kormányzó elnökkel tartott szolgálati kapcsolatot, 1919 elején az elnök megbízásából az antant szorításában fulladozó Magyar Köztársaságnak keresett Svájcból az angoloknál megértõ szolidaritást. Tanácsokkal szolgált a reménytelenség idején. A két gróf levélváltásai - különben rokonok - a Károlyi Mihály levelezése címû gyûjteményekben megtalálhatók. Ez a tétova kiútkeresés Pálffy Pál talán utolsó történelmi vagy politikai szerepvállalása volt. Utóbb Rómában élt, majd Pozsony környéki birtokain gazdálkodott. Liberális magyar fõúrként bízta intézõire gazdasága sorsát és pénzügyeit, maga inkább utazgatással és "gáláns élmények" keresésével töltötte idejét.
A francia fõúri hölgyet - bár az õ nemessége ifjabb korú - és a magyar grófot hasonló vagabundus erõk hajtották egymás felé: találkozásuk véletlen mûve, de aligha ilyen a folytatás. Házasságot 1937-ben kötöttek Pozsonyban, majd a közeli Budmericén, a "maradék nagycsalád" körében kezdtek közös életet. Pálffy gróf emlékezéskönyvében - Abschied von Vorgestern und Gestern , Stuttgart, 1961. Schuler Verlag - minderrõl nem kevés szó esik, a "búcsúzás" tanulságos és gyönyörû. A káprázatosnak álmodott budmericei kastély ma is áll: a szlovák írószövetség egyik alkotóotthona. Parkjában egykor Louise de Vilmorin sétált, a Pálffy õsöket ábrázoló ódon festmények alatt, a könyvtárszobában egy plédekbe burkolózó, fázós és törékeny francia dáma ül az emlékezéskönyv egyik fényképének tanúsága szerint.
Az Anschluss, majd Csehszlovákia német megszállása, utóbb a fasiszta szlovák állam megalakulása Budapestre hajtotta-ûzte a furcsa párt, 1938 végétõl a francia comtesse többnyire az itteni Pálffy-palotában, majd késõbb egy Galamb utcai lakásban élt, itt már magányosan. Az elkomoruló éggel párhuzamban a legendás házasság is elfelhõsödött az egykori barátok emlékezete szerint: válás követte a pár év elõtti lobogást. Közben mintegy "popularizálódott" a korábban díszkalitkába zárt grófné helyzete: írónõ, a budapesti frankofil társaság egyik fókusza lett, az is maradt tovább. A kedves és nagyszerû barátok - François Gachot , Szávai Nándor, Gyergyai Albert és mások - gyûrûjében, "a dunai sirályok királynõjeként" jól érezte magát. A történelmi lehetõségek határáig Budapesten maradt, csak az ország német megszállása elõl költözött ismét Verrières-le-Buissonba, az õsi fészekbe haza. A feltételes szabadság légköre megritkult, megszálló német katonasággal távoli otthonában talán ritkábban találkozhatott.
Versei szólnak Budapestrõl, az 1945-ben megjelent Le sable du sablier címû kötetke (Párizs, Gallimard) õriz néhányat "a homokóra homokszemeibõl". Még többet a budapesti legjobb barát, François Gachot elárvult kézirattára és egykorú emlékezete. Egyszer talán fordítójukra találnak a budapesti Vilmorin-versek, mint egykor a Gachot elõszavával, Szávai Nándor és Gyergyai Albert közös magyarításában és a legnagyobb részben Budapesten írt Vilmorin-regény, A menynyezetes ágy . A könyv megjelenésének körülményeirõl (1942) az egykori kiadó, Cserépfalvi Imre "feljegyzései" (1982), a korszak miliõjérõl Gachot regénye (Budapesti szerelmesek - 1979), a francia menekültek Duna-táji sorsáról az Ego sum gallicus captivus - Francia menekültek Magyarországon (1980) gyûjteménye bõséggel tudósítanak. A szép kertésznõ budapesti idõzésére Gyergyai Albert gyönyörû emlékezéscsokra a legszebben, a homokóra gyöngyszeme legutóbb A várostól a világig címû Gyergyai-gyûjteményben volt olvasható (1986).
A nagyszerû Chanel-kosztümök
viselõjének Duna-parti másodvirágzá-
sára, felhõtlenebb pillanataiban
gitárzenével kísért szép éneklésére,
intim világára és meglepõ kapcsolataira a legszínesebben
és legszívesebben, jókedvvel és szeretettel
a tündéri Ferenczy Erzsike emlékezik, leírt és
magyarul megjelent emléktöredékeiben Gachot (Irodalomtörténet
- 1971/72;
Nagyvilág
- 1972). Boldogan olvasnánk sokan
a további jó ismerõsök - Illyés Gyula,
Szávai Nándor és mások - e tárgyú
vallomásait.
Louise de Vilmorin budapesti idõzésének krónikáját az említettek és mások segítõkész jóvoltából, emellett André de Vilmorin (a négy fiútestvér egyike, maga a Krokodil) kismonográfiája alapján - Essai sur Louise de Vilmorin , Paris, 1962, illetve 1972., Poètes d'aujourd'hui, Ed. Seghers - e sorok írója kísérelte meg összefoglalni néhány év elõtt (Literatúra - 1981. 3-4. sz.).
François Gachot pazarló áldozatából bõséggel soroltam itt a budapesti keltezésû és ihletésû Vilmorin-verseket, a mûfordítókra is pislogva, reménykedõn.
Különös ájer pezseg a háborúba zárt magyar fõvárosban az elárvult grófné, "a dunai királynõ" körül. Arcának érett és intellektuálisan izgalmas szépségét Ferenczy Béni két változatban is megformált bronzszobrocskája õrzi és egy vöröskrétarajza. Mindhárom a szentendrei Ferenczy Múzeumban található, az írónõ kedvelt kirándulóhelyén.
A visszafogottan csendes Gyergyai Albert halk szavai átforrósodtak, ha erre "a különös palántára" emlékezett. Louise de Vilmorin e táji jelenléte a háborúba ájult fõváros mikrovilágában Európa és a francia szellem nagy ajándéka volt.
A budapesti krokodil címû történetke elõször a párizsi Lectures pour Tous 1965. januári számában volt olvasható. Gyaníthatóan az elõzõ hónap karácsonyi elõkészületei csalták a felszínre az írónõ emlékezetének forrásvizét. A verrières-i kastély jótékony melegében André Malraux, akár a fiútestvérek oldalán. Talán a budapesti maradék jó barátok karácsonyi üdvözletei is segíthettek - az apró elbeszélésben az elsötétített, csendbe burkolózó és a világtól elzárt város egykori sóhaja az apró karácsonyfácska libegõ lángjai körül.
BODRI FERENC