1
Megvádolhatták Portert valamiképp,
mert hallását se hagyták meg neki,
s a sebeit nem vakarhatja ki,
és elszorították az ütõerét,
s azt mondták Porter-kórja van - ez annyit jelent,
hogy nem érez semmit, holott a mûtétnek igazán
ez volna épp a lényege - térdeljen le talán,
mondták, hisz az ön apja egy e világi szent.
S jelentsen a toronynak, javasolták.
Zöld és hamis volt minden azon a Yeats-féle mezõn,
a halál óránként továbbállt -
a kéz lehull, hát hazugság volt a szerelem -
ezt írta fel barátnõjének reszketõn:
„Nem is éltem. Nem akarok meghalni,
nem.”
3
A te doxiád a hetero, s az orto az enyém.
Intarziás asztalomnál jegyezgetek,
egy túl új világban. Hát kavarogj, emlékezet.
Hûs arany levelek úsztak az Esken õsszel. Biloxi egén
végigsöpört egy hurrikán, Camille, a halottak
száma kétszáz. A daganatok félelmetesek,
s elõször mind kis pattanás csak, ám jó hallani a híreket,
hogy Ad Reinhardt egy verseszsák csupán. Bár igencsak
önzõ vagyok, borjúhúst nem eszem.
Mocskos szavakkal álmodom gyönyörû zenét,
legendás nyomotokban. „Okádva, sörösen
jöttem részeg csapatotokhoz; nincs senki itt,
csak én, õsz madarak kaparták szerteszét
a rajtvonalat, s meglelem a rettegés
atomjait.”
6
Most, hogy már nincs regény nélküle, a pornográfia mit tehet?
Rejtse csak otthona, a gondolat.
Mást nehezebb kielégíteni, mint önmagad,
bár szerelem is létezik, s meg is esik veled.
Ahogy a régi vicc tartja: olyan jó, ha van
valaki, aki utána köszönetet mond neked.
Ám igaz-e, hogy a maszturbálók rágják a körmüket?
(Ezt még a freudisták is tagadják, bár hosszadalmasan.)
Ne égessétek hát az Offica Frolics -ot és más effélét;
eltérõ mérce szerint a paradis artificiel
emelkedett dolog s nem elmebetegség,
és ha lelki szemed elõtt lányok csoportképe áll -
játszótársad mondjuk a nagymellû Annabel -
azt jelzi csak: a világ nem tökéletes
és csodákra vár.
7
Az ember társas lény és legjobb egyedül élnie /
csalódtam benned / mi a gyûlölet? / a gyûlölet
ez a csalódás maga / most hát kérdéseket
teszünk fel a végtelennek / egyforma mindenki belseje
Ott vannak a mosolygó lánykák / egy kismadár
meglepi a seregélyeket / a forgatag diadalmasan
letiporja a nevetést / a napnak immár két menyasszonya
van /
sírni tudnék / bár nem sírtam évek óta már
Undorító helyzetekbe kerülünk / te meg én
ahogy a tévériporter mondja, talán túl sokáig
voltunk együtt / fülhallgató van a halál fején
Nézi amint egy nõ lassan bírává torzul /
a házasságok a sírban köttetnek / beázik
örökké a lélek /
az ajtó meg se mozdul
8
Az autórádión át Krisztus kiált, én szomjazom,
egy ostoba birka az árokba dõlt,
s most béget a közömbös lápnak. Melyik volt elõbb,
kérdi a déli viták szelleme, a Fájdalom
vagy Isten? Otthon - ott a héja az égbe száll,
de én egy kutyával engedelmesen lefekszem.
A napnál maradok, tõle függve; füzetemben
mindennapi határozataim sora áll,
büntetek, megbocsátok. Bíráimnak álmomban
azt bizonygatom: A mollban kitalált frázis vagyok
és Mesterem Hangja. Azt mondták: Kordátlan
Variáció és Csodás Almabor, a magyar zenészek
kerestek. Tovatûnt világ! Összekapcsolok
életet s halált, és
én vagyok a pontos összeg.
9
Mezítláb, háttal ballagok a bölcs: a sövényen
ülõ madaraknak énekelt, s egy szirtrõl lezuhant a mélybe,
ilyenkor látszik: egy „ha” mennyire érne,
fái ma is hajlonganak még a szélben.
Gyorsabban ment az athéni hajó, mégis fürgébb
volt a halál. Egyenlõségre nincsen remény,
míg nem leszünk egyként szeretetre méltók: sem én
nem hagyom azt, sem a sors. Az utolsó bûnt még
nem ítélték meg. A turista megbûvölve áll,
a fehér sziget mintha vitorlát bontana
és jön. Még halál, még béke, még halál.
A napra kitett, összehajtott vászon a sziget,
a fametszés meg a mûvészetek otthona:
megszentelt föld, tartsd hát féken az istenedet.