MEDVE A. ZOLTÁN

Lev Sesztov: Az alaptalan apoteózisa - Kísérlet az adogmatikus gondolkodásra

(Az orosz eszme) Az orosz szellemet a pravoszlávia,

az orosz gondolkodók, tudósok, (vallás)bölcselõk, mûvészek alakítják;

tartalmát a történetileg kialakult pravoszláv hagyomány, teológia,

lelkiség, valamint a mindenkori egyéni gondolatok, eszmék összessége

adja. A központi szerepet természetesen a vallás - az Isten és az

ember, az Istenember, a jó és a rossz, a bûn és a bûnhõdés/megbocsátás

- foglalja el. "Az orosz szélsõségekre hajló nép, amelyben az ellentétek

érvényesülnek. Meg lehet igézni és kétségbe lehet ejteni ezt a népet,

mindig lehet tõle várni valami meglepetést, a végsõkig képes az erõs

szeretetre éppúgy, mint az erõs gyûlöletre. (...) Szélsõségeit és ellentmondásait

tekintve az orosz nép csak a zsidó néphez hasonlítható. És nem véletlen,

hogy e népekben oly erõs a küldetéstudat. Az orosz lélek ellentmondásossága

és bonyolultsága azzal függ össze, hogy Oroszországban a világtörténelem

két forrása ütközik és kerül kapcsolatba egymással, Kelet és Nyugat.

(...) Az orosz lélekben mindig harcolt egymással a két elv" - írja

Bergyajev Az orosz eszme címû tanulmány-esszéjében. "Az orosz

emberek - folytatja - nem klasszifikálnak (...) különbözõ létformák

között, mint a nyugatiak." Homjakov mindezek alapját abban véli felfedezni,

hogy az orosz élet szerves és eleven fejlõdés eredménye; nem megalkották,

mint a nyugati kereszténységet, hanem kibontakozott.

Az orosz eszme alapját és központi magját mind a mai napig a pravoszlávia

adja. A vallás az orosz nép legfõbb vigasza, biztos pontja, összetartó

ereje. A pravoszlávia mélyen az orosz emberben gyökerezik - akár állítva,

akár tagadva, de megkerülhetetlenül -; fontossága szinte semmihez

sem mérhetõ. Vallásuk nem statikus, dogmákra épülõ, hanem nyitott,

élõ hagyomány. Florenszkij szerint a Hagyomány nemcsak megõrzõ, de

erõsítõ és megújító szerepet is játszik. Nem teoretizál, nem épít

fel tudományos teológiát; elsõsorban a gyakorlatra szorítkozik. Az

ortodoxia és az élet egybefonódásából következik, hogy az ortodox

légkörben élõ ember szemléletének, világlátásának mércéje és egyik

központi kategóriája az ember. Embernek lenni - a platonizmusból és

Origenésztõl származó elképzelések alapján - annyit jelent, mint azon

a határon állni, amely az ördögöt választja el az angyaltól. Minden

emberben kettõsség lakozik.

(Lev Sesztov) Lev Iszaakovics Svarcman, azaz Lev Sesztov, a

19-20. század fordulóján virágkorát élõ orosz vallásbölcselet egyik

kiemelkedõ alakja. Bergyajevvel együtt az orosz egzisztencializmus

elõfutárának tartják, bár barátságuk nem közös szemléletmódjukból

fakadt. Míg Bergyajev rendszerezõ elme volt, rendszereket épített

fel, addig Sesztov épp az ellenkezõjét tette, rendszereket rombolt

- írja valahol Patkós Éva. Sesztov véleménye szerint a töredékes,

rendezetlen forma alkalmasabb az élet kifejezésére, mint a rend. ("Nem

alkalmazok semmiféle rendszert, és nem tartok rendet. Azt jegyzem

fel, ami éppen az eszembe jut." ¹ Az "alapok" a

két gondolkodó esetében legtöbbször fedik egymást; Platón, Plótinosz,

Kant, Nietzsche, KierkegaardÁ - olvasmányaik feldolgozásában viszont

lényeges különbségek találhatók. Sesztov mindig kételkedve-megkérdõjelezve,

elfogadva-elutasítva, egyetértve-vitatkozva kapcsolódik nemcsak az

orosz, de legalább olyan, ha nem nagyobb mértékben, az egyetemes hagyományokhoz.

Nem ismeri el viszont az ész mindenek feletti hatalmát; közel áll

a "credo, quia absurdum"-hoz, s úgy tartja, hogy a legfõbb cél az

ember szabadságának elérése. A hitet és a szabadságot egy tõrõl fakadó

fogalmaknak tartja, s a hithez szükség van az észre is, ugyanúgy,

mint a megvalósítandó cél eléréséhez. ( "Nézzék, kérem: az értelem

jó dolog, ez kétségtelen, de az értelem csak értelem, és csupán az

ember értelmi képességét elégíti ki" ) A racionalizmust szigorúan

olyan megismerési módnak tartja, amelyet meg kell haladnunk; mégsem

kizárólag a vegytiszta intuíció alkalmazását javasolja, hanem - mint

azt a Dosztojevszkij és Nietzsche címû tanulmánykötetének elõszavában

írja - azt, hogy "ne legyen a kelleténél több elv."

Filozófia és irodalom állnak érdeklõdésének középpontjában; tanulmányokat

írt többek közt Plótinoszról, Descartes-ról, Spinozáról, Nietzschérõl,

Kierkegaard-ról, Husserlrõl, Tolsztojról, Dosztojevszkijrõl, Turgenyevrõl,

Csehovról. Az 1905-ös Az alaptalan apoteózisa - ahogy azt az

alcím is jelzi - kísérlet az adogmatikus gondolkodás lényegének és

jellemzõinek feltérképezésére.

(Az alaptalan apoteózisa) "Credo, quia absurdum", vallja Sesztov

a nyugati apologeta Tertullianusszal, aki elégtelennek ítélte az észt

Isten mûveinek felfogásához. A filozófia feladatát több megközelítésbõl

is megfogalmazva az orosz bölcselõ arra jutott, hogy a végsõ kérdések

lehetõ legteljesebb tisztázásának érdekében a gyakorlatra, a tapasztalatokra

támaszkodva, és ezek hozadékait felhasználva a gondolkodás - ha csak

részben is - szakadjon ki az életbõl. A filozófiát mûvészetnek tartja,

olyan mûvészetnek, amely a szigorú logikai következtetéseken túl igyekszik

megtalálni és felmutatni az életnek, a gondolkodásmódnak, a világlátásnak

azt a közös pontját, ahol "minden egyként lehetõ és lehetetlen". Descartes

nyomán úgy véli, hogy éppen ezért mindent kétkedéssel kell fogadnia

a gondolkodónak, sõt, mi több, kötelessége a kételkedés, mivel az

idõvel termõre fordul, bár (tökéletes) megoldással valószínûleg sohasem

szolgálhat. Simone Weil szerint - akit Czeslaw Milosz teljes

joggal Sesztov szellemi rokonának tart - "a filozófia igazi föladata,

hogy a megoldhatatlan problémákat fölvesse a maguk megoldhatatlanságában

(...), megoldásuk reménye nélkül". Ehhez viszont ki kell válni a tömegbõl;

már Mózes III. 11. 45. is szól errõl. Az ebben szereplõ héber "k-d-sh"-t,

melyet sokáig "szent"-nek fordítottak, nyelvészeti és kultúrtörténeti

meggondolások alapján Roland Knox "elkülöníteni"-ként adja vissza.

A "Mert én vagyok az Úr, aki felhoztalak titeket Egyiptom földébõl,

hogy Istenetekké legyek néktek; legyetek azért szentek, mert én szent

vagyok" helyett: "Ákülönítsétek el magatok, mert én is elkülönítem

magam". Nem elvont kategóriát alkalmaz, nem hivatkozik erkölcsre,

emberfelettire; gyakorlati megoldást javasol, elkülönülést a tömegtõl,

a mindennapiságtól, a magányt. Sesztov is hasonló módon gondolkodik,

apológiájában - mintegy ultima ratióként - két területen is központi

szerepet kap a magány: "A földön az utolsó törvény a magány", valamint

"a filozófia utolsó szava a magány".

Sesztov freiburgi látogatása alkalmával Husserl a következõképpen

mutatta be az orosz filozófust: "még soha senki olyan élesen nem

támadt rám, mint õ - s így kezdõdött barátságunk". A világ szegmentumai

sem egymáshoz simulva állnak össze egységes egésszé, hanem töredezettségükben,

befejezetlenségükben, egymásmellettiségükben és ellentmondásaikban.

Mint például egy bûnügy megoldásakor, ezeket a tapasztalt töredékeket

talán egymáshoz lehet rendelni, így egyik a másikát - Sesztov szerint

legtöbbször ellentmondásaiban - kiegészíti. ( "Hogy gyûlöltem és

vonzódtam hozzá abban a pillanatban! Az egyik érzés csak fokozta a

másikat." )

A fragmentumokból felépített (szöveg)világ töredezettségét tükrözi

Az alaptalan apoteózisa is . A két részbõl álló könyv elsõ fele

122 rövidebb-hosszabb, a második 46, az elõzõhöz képest dominánsan

hosszabb töredékbõl tevõdik össze - az elsõ rész leginkább egy-egy

jelenségre koncentrál (ahogy arra mottója is utal: "Élet és világ!

Csupa hiányos részlet!"), míg a második ("Csak azoknak, akik nem szédülõsek"

mottóval) fõként ezeknek és/vagy az ezekbõl következõknek az elméleti

hátterét bontja ki. A töredékek csapongnak idõben és térben, írók

és filozófusok, elmélet és gyakorlat között; szinte az az érzésünk

- s ezt Czeslaw Milosz is megemlíti -, hogy Sesztov számára

megállt az idõ, mintha Szókratész és Kierkegaard, Shakespeare és Heinrich

Heine kortársak lettek volna. Az aforizma jellegû, kissé metaforikus

írásmód a szépirodalomra jellemzõ megoldásokkal rokonítja töredékeit.

Leginkább a napló-formát idézi; példáival, konkrétumaival és elvonatkoztatásaival

nem áll távol Kafka Napló jától, bár témájából következõen kevésbé

személyes. Camus nagyra értékelte Sesztov munkásságát; a Sziszüphosz

mítoszá ban többször is név szerint hivatkozik rá, A pestis

és az orosz gondolkodó nézetei meglehetõsen sok ponton rokoníthatók.

A Remény és abszurdum Franz Kafka életmûvében címû esszéjében

Sesztov világlátását Kafka leginkább abszurdnak nevezhetõ szemléletmódjához

hasonlítja. Arra, hogy az abszurd látásmód nem idegen Sesztovtól,

Az alaptalan apoteózisá ban konkrét példát is találunk: az elsõ

rész kilencvenhetedik töredékének egésze az abszurd - a világba vetett,

magányos embert ábrázoló - dráma víziója.

Filozófiai nézeteit összegzõ Athén és Jeruzsálem címû mûvében

Sesztov a tudást, a rációt jelképezõ Athént állítja szembe a szabadságot

képviselõ Jeruzsálemmel. A szabadság eléréséhez felül kell emelkednünk

a puszta ráción, a természeti törvények kétszer kettõjén; egy bizonyos

kettõsséggel találjuk szemben magunkat, gondolkodnunk csak az abszurdra

is jellemzõ paradoxonokban lehetséges. ( "Ámi közöm nekem a természet

törvényeihez meg a számtanhoz, amikor nekem valahogy nem tetszenek

ezek a törvények, és nem tetszik a kétszer kettõ négy sem!" - "Elismerem,

hogy a kétszer kettõ négy nagyszerû valami; de ha már mindent dicsérünk

- hát néha a kétszer kettõ öt is nagyon kedves kis dolog." )

Sesztov a rideg racionalizmust elutasító alapállásból kísérelte meg

bizonyítani az adogmatikus gondolkodás helyességét, melynek paradox

volta abból adódik, hogy ugyanakkor racionális, ok-okozati összefüggések

segítségével érvel. A kor szovjet-orosz szépirodalmában ennyire egyértelmûen

csak Bulgakov használta ezt a módszert, A Mester és Margaritá ban.

Az irracionális világlátás racionális magyarázata itt leginkább a

rész-egész viszonyában figyelhetõ meg; a regény egésze az irracionalizmusra

épül, míg részeiben - kizárólag immanens egészként kezelve azokat

- a racionalitás, a kauzalitás jellemzi. A véletlennek szinte semmi

szerepe nincs: szükségszerûen, már-már dramaturgiai szigorral kerülnek

kapcsolatba egymással a szereplõk, események, színhelyek. A regény

egésze viszont, ezen túllépve, irracionalizmust sugall. A kettõsség

így - akárcsak Sesztov rendszerellenességben gyökerezõ filozófiájában

- az esetek döntõ többségében nem ellentéteket takar, hanem szinkretizmust,

egymásmellettiségeket, ok-okozati viszonyokat, ahol legtöbbször nem

lehet biztosan tudni, hogy mi az ok, mi az okozat; az ok okozatba

fordul és viszont. ( "Hol vannak az én elsõdleges okaim, amelyekre

támaszkodhatok? Hol vannak az alapok? Honnan vegyem én azokat?" -

"Minden elsõdleges ok nyomban maga után von egy másik, még elsõdlegesebb

okot, és ez így megy a végtelenségig." - "Leküzdhetne minden kétséget,

úgyhogy teljes sikerrel szolgálhatna elsõdleges ok gyanánt, éppen

azért, mert - nem ok." )

A leginkább ellentét-ízû kettõsség az elmélet-gyakorlat, valamint

a megismerés-megértés párok körül körvonalazódik. Sesztov, gondolatait

leegyszerûsítve, az elmélet fogalmához a rendet, a biztos talajt;

a gyakorlathoz a talajvesztést, gyökértelenséget (alaptalant ² )

rendeli. Módszere - és a könyv felépítése - induktív, szemben Dosztojevszkij

egekig magasztalt Feljegyzések az egérlyukból címû kisregényével,

amelyben az író, deduktív módon, az elsõ rész filozófiáját a második

rész történéseivel igazolja. A két írás, lényegét tekintve, egymást

magyarázza, egyik a másik gondolatait erõsíti, csak más alapállásból,

az élet eltérõ etapjait, más konkrétumait emelve ki. ( "Sejtettem,

hogy beleszédül, és nem érti meg a részleteket; de azt is tudtam,

hogy kitûnõen megérti a lényeget." ) Sesztov szerint a megismerés

és megértés nem fedik egymást; amit megismertünk, messze nem biztos,

hogy értjük, s még ennél is esetlegesebb, hogy megértjük-e. Példaként

a leibnizi kérdést idézi: "hogyan ismerhetünk meg egy rajtunk kívül

levõ tárgyat? S innen már egyenes út vezet a husserli fenomenológiához,

azon belül is fõként a fenomenológiai redukció elméletéhez, a szubjektív

tapasztalatot túllépõ ítéletektõl való tartózkodáshoz. Ez alapján,

akarva-akaratlanul, az "én" válik hangsúlyossá. Husserl híres mondását,

miszerint "nincs objektum szubjektum nélkül", Sesztov is osztani látszik.

Többek közt ezért is találhatta a legmegbízhatatlanabb forrásnak a

könyvet: az olvasó nem primér tapasztalatokat szerez, a könyv csak

eszköz, közvetítõ közeg, az író tapasztalatainak megszûrt, átalakított

gondolatait, a szerzõ véleményét juttatja el a befogadóhoz. Az orosz

írók közül - elsõsorban a Feljegyzések az egérlyukból miatt

- Dosztojevszkijt tartja a legokosabbnak, Tolsztoj grófot pedig némely

mûve alapján a legokosabbnál is okosabbnak gondolja, ám "néha olyan,

mint egy kisiskolás." Az idõs Tolsztojt szolipszizmussal vádolja:

"Ávalójában a világ nincs, csak Tolsztoj van" - vonja le a következtetést

Tolsztoj öregkori leveleibõl. ( "Egyébként pedig - mirõl beszélhet

egy rendes ember a legnagyobb élvezettel? A felelet: saját magáról." )

Ám ahhoz, hogy valaki saját magáról örömmel tudjon beszélni, legalább

egy minimális bizonyosságra, egy kis szilárd pontra van szüksége.

Ennek viszont az a veszélye - amit Sesztov mindvégig tudatosítani

próbál az olvasóban -, hogy egy idõ után ez könnyen dogmává merevedhet.

"Minden író, gondolkodó, sõt valószínûleg minden mûvelt ember szükségesnek

tartja, hogy egyetlen állandó nézõpontja legyen. Fölmászik valamilyen

toronyba, és onnan aztán le nem jön egészen haláláig. Amit a saját

pontjáról lát, azt valóságnak, igaznak, igazságnak, jónak tekinti,

amit nem lát meg, azt nem ismeri el." ³ Ezzel szemben

a nehezebben belsõvé tehetõ adogmatikus, relativisztikus látásmód

érvényessége mellett érvel; a kierkegaard-i vagy-vagy közül bármelyik

lehetõséget választva ugyanarra az eredményre jutunk - meg fogjuk

bánni. Sesztov ezt a problémát - a választás eredményének a kierkegaard-ival

való egybeesését megtartva - árnyaltabban és tágabban kezeli; a választás

következménye nem kontradikcióra épül, s adott egy harmadik lehetõség

is: "Ha jobbra térsz - meg kell nõsülnöd, ha balra - elpusztulnod.

Filozófus sohasem választ középutatÁ De induljon bár jobbra vagy balra,

egyik esetben sem várja jó". A nézetek közti szükséges megegyezést

hirdeti, mondván, mint ahogy semmi sem abszolút, kivéve talán Istent

- aki felé törekednünk kell, de csupán a tiszta ész segítségével meg

nem található õ sem -, abszolút igazság sincsen; annyi igazság van,

ahány ember.

Isten, igazság, választás, egoÁ - ezek már a filozófia végsõ kérdései.

S a végsõ kérdések tekintetében Platón véleményével azonosul: "a filozófia

nem más, mint felkészülés a halálra és haldoklás"- a halállal való

foglalkozás. S amennyiben ez valóban így van, nem várhatunk megnyugvást,

kiegyensúlyozottságot - ez a gondolat is végigvonul Az alaptalan

apoteózisa egészén, hogy a könyv végén mindenkit és minden világlátást

megértve és bárminemû vádak alól felmentve magunkra hagyjon gondolatai

kavalkádjával, immár a négy fal között. "Áaz emberek nem valami jó

megfigyelõk. Ha magányt és négy falat látnak, azt mondják: dolgozószoba.

[[Otilde]]szerintük csak a piacon lehetséges élet, ahol nagy a zaj meg az érzékelhetõ,

külsõ mozgás. (...) A piacon, a tarka, változékony tömegben az emberek

gyakran egész életükön át az igazak álmát alusszák - a valóban nagy

lelki munka tökéletes visszavonultságban zajlik."
 

Jegyzetek

1. A zárójelben kurzívval szedett idézetek Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból címû kisregényébõl

valók. (Fordította: Makai Imre)

2. A "bezpocsvennoszty" fogalmát - elsõsorban a félreérthetõség elkerülése érdekében - az "alaptalan"

helyett talán indokoltabb lett volna a "nem-kötõdés", a "talajvesztés" vagy esetleg a "gyökértelenség" szavakkal visszaadni.

3. A "jó"-t ebben az esetben a szövegkörnyezet, a szöveg tartalma, valamint a "valóság-igaz-igazság" paradigma-sorba illeszkedése miatt lehet, hogy szerencsésebb lett volna a kevésbé kategorikusan morális színezetû "helyes"-sel fordítani, amely az orosz nyelvben is magában foglalja a "jó" konnotációját.

ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE: jelenkor@c3.hu