Rosamond McKitterick (ed.):
The New Cambridge Medieval History
Volume II. c. 700 - c. 900
Cambridge University Press, Cambridge, 1995. XXXII. 1081 old.  

Michael M. Postan, Edward Miller (eds.):
Trade and Industry in the Middle Ages
The Cambridge Economic History of Europe, Volume II, 2nd ed.
Cambridge University Press, Cambridge, 1987. XIV. 999 old.

  A Cambridge University Press által kiadott történeti összefoglalásoknak már megjelenésük elõtt biztos helyük van minden valamirevaló egyetemi könyvtár polcain. Ezeket a könyveket általában nem azért veszi kézbe az olvasó, hogy az elsõ laptól az utolsóig elolvassa õket, vagy hogy bennük találja meg a szellemi kalandokat kínáló legfrissebb gondolatokat. Az egyetemisták nem ezekbõl készülnek a vizsgáikra, és a kötetek tekintélyt parancsoló, konzervatív megjelenése sem arra utal, hogy a szerkesztõk az érdeklõdõ kívülállók megnyerésére szánták volna õket. Céljuk az, hogy összegezzék és így "kanonizálják" azokat az ismereteket, melyek szakterületükön a megjelenés elõtti évtizedekben elfogadottá váltak. Ezek a kötetek egyben lehetõséget adnak az egyes témakörök elismert szaktekintélyeinek, hogy egy-egy fejezet megírásával nevüket az utókor számára megörökítsék.
  Olyan ország számára, melynek nyelvét csak kevesen ismerik, különösen fontos lehet, mit mondanak el róla a világnyelveken megjelenõ kézikönyvek. Ezek a munkák, amelyeket a tájékozódni akaró külföldi olvasó elõször vesz le a könyvtárak polcairól, hosszú idõre meghatározhatják egy ország történeti megítélését. Szerencsés esetben hitelesebbé tehetik azt, de egy tekintélyes kézikönyv "közvetítésével" számos pontatlanság vagy tévedés is beépülhet a nemzetközi tudományosság ismeretanyagába.
  A cambridge-i kiadó történeti sorozatai néha-néha új kötetekkel adnak életjelt magukról. Nemrég jelent meg a politikai gondolkodás középkori és kora újkori történetét feldolgozó két új összefoglalás (J. H. Burns (ed.): The Cambridge History of Medieval Political Thought. c. 350 - c. 1450. /1987/; J. H. Burns (ed.): The Cambridge History of Political
Thought. 1450-1700. /1991/), és a kiadó elhatározta, hogy a Cambridge Medieval History 1911-1936 között megjelent monumentális sorozatát is új kiadással váltja fel. Így láthatott napvilágot 1995-ben elsõként a New Cambridge Medieval History egyik kötete, amely a 700 és 900 közötti korszakot tárgyalja.
  A VIII-IX. század történetének kutatása és reprezentatív bemutatása az elmúlt három-négy évtizedben európai üggyé vált. Az 1965-ben
  Aachenben rendezett Nagy Károly-kiállítás, illetve az ehhez kapcsolódva kiadott ötkötetes munka (W. Braunfels /hg./: Karl der Grosse: Lebenswerk und Nachleben. Bd. I-V., Düsseldorf, 1965-1968) a háború után újra felfedezett közös európaiság gyökereinek látványos igazolására szolgált. Ennek a munkának a megjelenésével kapcsolódott össze véglegesen a tudományos gondolkodásban a Karolingok uralkodása és a középkori Európa kialakulása.
  Talán nem véletlen ezek után, hogy a New Cambridge Medieval History új kötete huszonhét, túlnyomórészt európai történész közös munkája. Nem kis feladat, amire vállalkoztak. Úgy próbálják bemutatni a kora középkori Európa meghatározó két évszázadát, hogy a politikai események leírása mellett nem hagyják figyelmen kívül az utóbbi egy-két évtized történetírása által felvetett új kérdéseket sem. A hagyományos kézikönyvek olvasója hozzászokott, hogy a Karoling-dinasztia felemelkedését, Nagy Károly uralmát, majd a Karoling-konszolidáció felbomlását magába foglaló idõszak feldolgozása kimeríti a szerzõk energiáját és a kötet terjedelmét egyaránt, így a peremterületek vizsgálata, illetve a történeti fejlõdés egyéb aspektusainak elemzése elmarad. Itt szerencsére nem ez történt. Nagy Károly alakja nem vált a frank területeken kívüli fejlemények bemutatásának gátjává. A szerzõk, úgy tûnik, tisztában voltak azzal, hogy egy ilyen kézikönyvnek nem feladata a Nagy Károlyról és a Karolingokról szóló újabb szakirodalom egészének tükrözése. Fontosabb ennél, hogy a frank fejlõdés mellett, ahhoz kapcsolódva, Európa távolabbi részeit is be tudja mutatni, Írországtól a szlávokig, illetve Skandináviától a muzulmán fennhatóság alatt álló területekig. A négy nagyobb egységre tagolódó kötet elsõ része (Political Development, 3-380. old.), amely az eseménytörténeti összefoglalás korántsem egyszerû feladatával igyekszik megbirkózni, a valóban igen sokoldalú kitekintés ellenére sem foglal el többet a terjedelem egyharmadánál.
  A VIII-IX. századi intézményrendszerrel, illetve társadalom- és gazdaságtörténettel foglalkozó részeket (Government and institutions, 383- 559. old.) többek között olyan ismert szerzõk írták, mint Janet Nelson, Hans-Werner Goetz és Adriaan Verhulst. Ezek a fejezetek a politikatörténeti elemzéseknél sokkal erõteljesebben koncentrálnak a frank területekre és Itáliára, de ez szinte elkerülhetetlenül következik a fennmaradt források területi megoszlásából.
  A magyar honfoglalás 1100. évfordulóján mindenképpen indokolt feltenni a kérdést: hogyan mutatja be a legújabb angol kézikönyv a magyarok kárpát-medencei megjelenését, hogyan illeszti be a frissen érkezetteket a már itt lévõ népek kapcsolatrendszerébe? Amit találunk, az lehangolóan kevés. Pedig több fejezetben is joggal kereshetnénk ennek a talán nem kizárólag a magyar történelem szempontjából fontos fordulatnak a leírását. A keleti frank utódállamokról író Johannes Fried épphogy csak érinti a magyarok szerepét Arnulf uralkodásáról, illetve a morvákról szólva, egy-két szónál többet a nyugati hadjáratokra se vesztegetve (The Frankish Kingdoms, 817-911: The East and Middle Kingdoms, 142-168. old., l. különösen 162- 165. old.). Hiába lapozza át a magyar olvasó akár a Julia Smith által írt oldalakat a frank végvidékekrõl (Fines imperii: the marches, 169-189. old.), akár Jonathan Shepard fejezetét a szlávokról és bolgárokról (Slavs and Bulgars, 228-248. old.), a sok pontos részinformáció és érdekes megfigyelés ellenére sem enyhül a hiányérzete. Egy dolog ugyanis nem fogalmazódik meg. Az, hogy a magyarok a IX. század utolsó éveiben "hont foglaltak", és kárpát-medencei letelepedésük alapvetõen átalakította a térség erõviszonyait. A hiányosságot mentegetve azt sem lehet felhozni, hogy ez az esemény már kívül esik a kötet idõbeli határain. A X. század elejérõl ugyanis többször esik szó, sõt még a 907-ben, feltehetõen Pozsony közelében vívott csatáról is megfelelõ értékelést olvashatunk (165. old.). Komoly a gyanú: egyszerûen arról van szó, hogy bár több fejezet szerzõje is nyilvánvalóan tájékozott a magyar honfoglalást illetõen, tudásukat csak periferikus ismeretként kezelik. Egyikük se érzi feladatának, hogy legalább a legfontosabb eseményekkel megismertesse az olvasóit. Ennek az lett az eredménye, hogy a magyarok - legalábbis a New Cambridge Medieval History interpretálásában - lemaradtak a IX. század végi Európa térképérõl.
  Érdemes viszont a kötetnek, hogy az összefoglaló középkori történeti kézikönyvek hagyományok által uralt világában új megközelítéseket és látásmódot honosít meg. A frank uralkodók kormányzati rendszerérõl olvasva nem csupán jogtörténeti fejtegetéseket találunk, hanem a hatalomgyakorlás szinte szociológiai igényû magyarázatát is (398-406., 451-480. old.). A királyi udvarok életét alakító királynéknak és a családi kapcsolatok hálóját szövõ elõkelõ asszonyoknak vagy éppen a marginális társadalmi csoportoknak a korábban gyakran elfeledett szerepével több fejezet is kiemelten foglalkozik (399-400., 463-466. old.). A kötetet nagyon erõs társadalomtörténeti irányultság jellemzi, és ez az egyháztörténetrõl szóló fejezetekben (Church and Society, 563-678. old.) éppúgy kitapintható, mint a kulturális és szellemi viszonyokat vizsgáló utolsó részben (Culture and Intellectual Developments, 681-844. old.). Julia Smith a kor vallásgyakorlatát elsõsorban a laikusok hitéletére vonatkozó elszórt forrásokon keresztül rekonstruálja (Religion and Lay Society, 654-678. old.), vagy például Michel Banniard a frank területek nyelvhasználatának alakulását kíséri nyomon, a beszélt nyelv, a sermo humilis vagy sermo rusticus formálódását elmezve (Language and Communication in Carolingian Europe, 695-708., különösen 698-699. old.). Ez a szemléletmód segít a kötet egyik fõ tanulságának megértésében: a frank udvarban kialakult politikai gondolkodás, kormányzati módszerek, szellemi és kulturális hagyományok hosszú távon sokkal erõteljesebben befolyásolták egész Európa sorsának alakulását, mint a frank uralkodók hódításai, katonai, politikai sikerei vagy kudarcai (845. old.).
  A New Cambridge Medieval History elsõként megjelent kötete sokkal több, mint harminc különálló fejezet halmaza. Ez elsõsorban a Cambridge-ben tanító szerkesztõ, Rosamond McKitterick érdeme. A munka szemléletének, szerkezetének és belsõ arányainak meghatározásával, valamint az általa írt fejezetekkel képes volt arra, hogy sokszínûen egységes és szellemiségében modern, gondolatébresztõ mû létrejöttét segítse elõ.
  Az összefoglaló kézikönyvek kiadásának versenyfutásában a gazdaságtörténészek se hagyták magukat háttérbe szorítani. 1987-ben jelent meg a Cambridge Economic History of Europe második kötetének új kiadása Trade and Industry in the Middle Ages címmel. Harmincöt évvel követte az elsõ kiadást, azt sok tekintetben korrigálva, kibõvítve. Már a tartalomjegyzékbõl is kiderül, hogy a kötet alaposan megfiatalodott. Négy új fejezet (David Abulafia: Asia, Africa and the Trade of Medieval Europe; Aleksander Gieysztor: Trade and Industry in Eastern Europe before 1200; Marian Mal/owist: The Trade of Eastern Europe in the Later Middle Ages; Peter Spufford: Coinage and Currency) jelzi az idõközben elhunyt szerkesztõ, Michael Postan szándékát a kötet megújítására. A tizenkét szerzõ közül nyolc angliai, kettõ amerikai egyetemeken tanító professzor, ketten azonban nem az angolszász egyetemek világából jöttek, hanem Varsóból: Aleksander Gieysztor és Marian Mal/owist. Ôk a volt szocialista országok azon középkorkutatói közé tartoznak, akiknek a mûvei az elmúlt évtizedekben is rendszeresen jelen voltak a nyugat-európai tudományosság fórumain, tekintélyes folyóiratoknak és tanulmányköteteknek rendszeres szerzõi, mondhatni, ezek kelet-európai "felelõsei" voltak.
  A magyar olvasó számára különösen érdekes lehet, miként tükrözõdik az elõttünk fekvõ kötet lapjain Magyarországnak a középkori Európa gazdasági vérkeringésében betöltött szerepe. A következõkben megpróbáljuk olyan szempontból áttekinteni a vaskos, ezeroldalas könyvet, hogy mit tudhat meg abból Magyarországról egy, a régió történetében tájékozatlan és magyarul nem tudó külföldi olvasó.
  Ha az index alapján kezdjük a keresést, akkor elégedettek lehetünk, a kötet lapjain igen gyakran felbukkan Magyarország neve. Legtöbbet Marian Mal/owist, a kelet-európai kereskedelem XIII-XV. századi alakulását vizsgáló fejezet szerzõje foglalkozik Magyarországgal. Ugyanakkor az ezt megelõzõ idõszakra vonatkozóan meglehetõsen hiányosak a kötet adatai. Az egyik említés a magyarországi ezüstbányászat eredetét a VIII. századig vezeti vissza (!), és virágkorát, az általánosan elfogadott XIV. század helyett a XII-XIII. századra teszi (251-252. old.). Az Európa északi felének kereskedelmérõl szóló fejezet, Michael Postan munkája, szintén elég mostohán bánik Magyarországgal. Mindössze három-négy helyen tér ki Magyarország szerepére, akkor is felszínesen. Érdekes azonban az a feltételezés, amely szerint az angol íjászok fegyvere a Kárpátokból származó fából készült. Ez a megállapítás (174. old.) újdonságot jelenthet a középkori magyar export szerkezetét és a forgalom hatókörét illetõen. Postan ezeken kívül csak annyit közöl Magyarország külkereskedelmérõl, hogy a XIV. század végétõl az angol és észak-németalföldi (Dutch) posztó eljutott idáig is, illetve, hogy a magyar réz a Hanza közvetítésével került Európa északnyugati felébe (175-178.old.). A mediterrán kereskedelemrõl szóló fejezet szerzõje, Robert S. Lopez és a Kelet-Európa XIII. század elõtti kereskedelmérõl író Aleksander Gieysztor Magyarország kapcsán csak egy-egy rövid kitérõt tartott szükségesnek (356., 501. old.).
  A Cambridge Economic History of Europe itt elemzett kötetének szerzõi közül Marian Mal/owist ismeri a legrészletesebben és legmegbízhatóbban a középkori európai kereskedelem magyar vonatkozásait. Mondanivalóját Közép-Kelet-Európa belsõ tagoltságának elemzésével kezdi. Itt összefoglalja a másutt (Economic History Review, 1966) már részletesebben kifejtett megállapításait, miszerint a magyar Felvidék a XIII. századig a régió leggyorsabban fejlõdõ területei közé tartozott, illetve hogy a felvidéki és erdélyi nemesfém- és rézbányászat egészen a XIV. századig biztosította a dinamikus gazdasági fellendülést (528-530. old.).
  Bár a szerzõ elsõsorban az északra, illetve északnyugatra, Lengyel- és Csehország felé irányuló magyar kereskedelmi kapcsolatokkal foglalkozik, nem mulasztja el, hogy kitérjen a nürnbergi kereskedõknek a XIV. századtól Magyarországra is irányuló gazdasági expanziójára (535. old.). Másutt a Runtigerbuch alapján hívja fel a figyelmet a magyar aranyforint kivitelének egy ritkán említett útvonalára. Eszerint a regensburgi kereskedõcég Prágában jutott a magyar pénzhez. (537. old.)
  A kötetnek magyar szempontból az egyik legfontosabb, hiánypótló része a középkori cseh-magyar kereskedelmi kapcsolatok bemutatása. Ennek a kérdésnek hasonlóan tömör, de finoman súlyozott összefoglalását nemhogy angol nyelvû kézikönyvekben, de szakcikkekben sem igen találhatjuk meg. Mindkét országban nagy szerepe volt a bányászatnak, és így részben hasonló tendenciák érvényesültek, Mal/owist azonban hangsúlyozza a két gazdaság eltérõ jellegét, az egymást kiegészítõ vonásokat. A viszonylag fejletlen cseh posztóipar Magyarországon talált piacot áruinak, illetve Csehországon keresztül érkeztek hazánkba német, németalföldi és - a szerzõ véleménye szerint - itáliai textíliák. Ezek ellentételezéseként a magyar kivitel fõleg marhából, valamint a Csehországból feltehetõen a nyugat-európai piacra is eljutó aranypénzbõl tevõdött össze (541-542., 544. old.).
  A fejezetnek a magyar-lengyel kereskedelmet tárgyaló része szintén érdekes lehet a magyar olvasónak. Itt Mal/owist lényegre törõ, világos magyarázattal mutatja be az észak felé irányuló és a Balti-tenger elérésével az európai kereskedelem egyik fõ áramába bekapcsolódó középkori magyar kereskedelem jelentõségét (553-555., 572-573. old.).
  Vitatható ugyanakkor az az állítás, miszerint Kis-Lengyelország és a Felvidék közötti kereskedelemrõl csak a XIV. századtól rendelkezünk forrásokkal. Elég utalnunk az 1288-as esztergomi vámjegyzékre, amely a színes posztók tekintetében a lengyel kereskedõknek a máshonnan jövõkéhez hasonló jogokat biztosít.
  Az ebben a fejezetben elõforduló pár apróbb hibára azért kell felhívni a figyelmet, mert egy olyan rangos kézikönyvben, mint a Cambridge Economic History, még egy-két elírás is túl sok. Egy helyen (550. old.) például azt olvashatjuk, hogy Mátyás, magyar király 1445-tõl 1490-ig uralkodott Sziléziában, ami nyilvánvaló tévedés. Másutt (560. old.) egy lábjegyzet pontatlansága szúr szemet: a magyar történeti irodalomban is többször idézett flandriai listának, amely a XIII. század végén Brüggébe került magyar árukat is megemlíti, forrásmegjelölése pontatlan.
  A kötet két fejezetében találhatunk még Magyarországról szóló elszórt adatokat, a bányászatról és fémmûvességrõl, illetve a pénzverésrõl és a pénzforgalomról szóló részekben. Ezek közül az elõbbi szerepelt a korábbi, 1952-ben megjelent kiadásban is, míg az utóbbi e kötet számára íródott. Az itt található információk, ha távolról is, de többé-kevésbé korrekten tükrözik az említett gazdasági ágazatok hazai fejlõdését.
  A kötet egészét vizsgálva azt láthatjuk, hogy számos olyan kérdés van, amelyek kifejtése teljesen hiányzik vagy indokolatlanul kis súlyt kap. Így például a munka több fejezete elnagyoltan, felületesen kezeli a VI-X. század közötti idõszakot. Ez alól csak a Bizánccal és az Ázsiával, illetve Afrikával foglalkozó fejezetek a kivételek. Egy másik gond: a kötet címe a középkori ipar és a kereskedelem történetét ígéri, a hangsúly azonban mindvégig a kereskedelemtörténeten marad. Nem lenne szabad az ipari termelés egészét három fejezettel "letudni", amelyek a gyapjúiparral, a bányászattal és az építészettel foglalkoznak! Így már a textilipar ágai közül is óhatatlanul kimarad a selyemipar, a barhentkészítés, a lenfeldolgozás, a középkori ipari termelés egyéb ágairól nem is beszélve.
  Igen tanulságos végigtekinteni a köteten abból a szempontból is, hogy korrekten, egyértelmûen használja-e a közép-kelet-európai régió helyneveit. Ez korántsem egyszerû feladat. Az angol-amerikai olvasóközönség tájékozódását feltehetõen az segíthetné leginkább, ha a szerkesztõk ahhoz az elvhez tartanák magukat, hogy minden helynevet a jelenleg érvényes formájában közölnek, és mellékelnek egy lehetõleg teljes listát a különbözõ névalakokról. Így, ha a történetiség szempontja csorbul is, a módszer megkönnyíti a helynevek visszakeresését. Sikerült ezt a elvet követni például Kassa esetében (553-555. old.), sõt Pozsonyról még azt is megtudjuk, hogy németül Pressburgnak hívták (535.old.), de Bártfa írásmódjába már hiba csúszott, hiszen Bardejov helyett Bardiovot találunk (555. old.). Vannak azonban érthetetlen esetek. Mi indokolja vajon, hogy egy angol kézikönyvben Selmecbánya Banská Sÿtiavnica helyett németesen Schemnitzként szerepeljen (714., 728. old.), Körmöcbánya Kremnica helyett Kremnitzként (831. old.) vagy éppen hogy Besztercebánya Banská Bystrica helyett
Neusohlként (735., 746. old.). Különösen zavaró, hogy Erdély esetében hol Siebenbürgent, hol Transylvaniát találunk (82., 533., 544. old.). Egy távoli kontinensen élõ olvasó, legyen bármilyen jó történeti atlasz is a kezében, lemond a régió történetének további megismerésérõl. Ugyanez a gond a folyónevekkel. A Duna következetesen az angol Danube név alatt szerepel, míg a Tiszát már a német nevén, Theissként kell keresnünk (21-23., 63. old.). Nyilvánvaló a számos következetlenség oka: az egyes fejezetek szerzõi a maguk által helyesnek vélt megoldást követték, és a szerkesztõ késõbb sem egységesítette a különbözõ névalakokat. Bár sajnos arra is találunk példát, hogy egy fejezet szerzõje hol a német, hol az angol írásmódot követte.
  Figyelemre méltó a kötet bibliográfiája. Ez a hatalmas, összesen mintegy 82 oldalnyi anyag deklarált célja szerint sem a teljesség igényével készült, hanem arra szolgál, hogy megkönnyítse a további tájékozódást. Mi került be e nemzetközileg mérvadó válogatásba a magyar történettudomány utóbbi évtizedekben született alkotásaiból? Sajnálatosan kevés. A szerzõk hivatkoznak Székely György egy-egy franciául, illetve németül megjelent tanulmányára. László Gyula pedig a Századokban 1963-ban publikált írásával szerepel a válogatásban, bár a magyar cím négy szavának leírásában található legalább hat betûhiba alaposan megnehezíti a cikk azonosítását (915. old.). A posztóipar történetérõl szóló fejezet bibliográfiája Endrei Walternak két, Franciaországban megjelent tanulmányára hivatkozik. Peter Spufford, a pénztörténeti fejezet szerzõje valóban bajban lehetett, ha az általa egyébként lelkiismeretesen feldolgozott középkori magyarországi pénzverésrõl szóló állításait megfelelõ szakirodalmi hivatkozásokkal akarta alátámasztani. (Ô egyébként a nyolcvanas évek második felében megjelent könyveiben többször és részletesen kitért a magyarországi nemesfémbányászat és pénzverés európai összefüggéseire /Handbook of Medieval Exchange. London, 1986. 285. old., Uõ: Money and its Use in Medieval Europe. Cambridge, 1988. passim./) Spufford errõl írva Hóman Bálintnak egy 1922-ben megjelent olasz nyelvû tanulmányára hivatkozik (948. old.). Joggal kevesellhetjük ezt, hiszen itt olyan kérdésrõl van szó, amit nem lehet pontosan tisztázni, ha valaki nem tájékozott a magyar vonatkozásokat illetõen. Kár, hogy semmi se került be a bibliográfia anyagába Paulinyi Oszkár munkásságából. Nem találunk az õ mûveire való hivatkozásokat sem a Cambridge Economic History kötetében, sem Spuffordnak a pénztörténetrõl szóló egyéb munkáiban, pedig Paulinyi - idegen nyelven is megjelent - tanulmányai közelebb vinnék a külföldi olvasót ahhoz, hogy helyesen lássa Magyarország szerepét a középkori európai gazdaság rendszerében. Paulinyi mellett még sok más magyar történésznek a középkori európai kereskedelem történetéhez kapcsolódó, idegen nyelveken hozzáférhetõ mûveit is hiányolhatjuk a kötetbõl. Csak pár nevet sorolva: Fügedi Erik, Kubinyi András, Szûcs Jenõ, vagy a pénztörténet terén Kovács László munkái mindenképpen ide tartoznának. De fokozódik a csodálkozásunk, amikor nem találunk egyetlen hivatkozást Ondrej R. Halaga munkáira sem. A kassai kutató évtizedeken keresztül foglalkozot t a Felvidék keleti részének nemzetközi kereskedelmi összeköttetéseivel, és ezzel kapcsolatos eredményeit nyugati nyelveken is publikálta (Kaufleute und Handelsgüter der Hanse im Karpatengebiet. Hansische Geschichtsblätter, 1967. /85./ 59-84. old.), így indokolt lenne, ha azokat egy mértékadó összefoglaló munka megemlítené. Ugyancsak meglepõdve láthatjuk a bibliográfia lapozgatása közben, hogy Wolfgang von Stromer neve csak egyszer, a pénztörténeti fejezet bibliográfiájában bukkan fel. A Nürnberg-Erlangeni Egyetem nyugalmazott professzorának mûvei tárták fel talán a legalaposabban a délnémet tõke XIV-XV. századi expanzióját, ezek nélkül nehéz rekonstruálni a közép-kelet-európai kereskedelem késõ középkori kapcsolatrendszerét. Természetesen még sok olyan szerzõ van, akinek a nevét joggal kereshetnénk a bibliográfiában, és méltatlankodhatnánk, ha nem találjuk meg õket. Az azonban már a rövid áttekintésbõl is kiderül: a Cambridge Economic History vizsgált kötetének a bibliográfiája lényegesen több segítséget nyújt a szakirodalmi tájékozódásban, mint a legtöbb hozzáférhetõ kézikönyvé, egyenletes minõségû és megbízható irodalomjegyzéket azonban itt sem találunk. A szerzõk nemzeti és nyelvi preferenciái erõsen érezhetõk, és ezt a bibliográfia összeállításában pontosan nyomon lehet követni. Egy másik tanulság is megállapítható. A kötet - és ez elsõsorban a két lengyel szerzõ érdeme - "nyit" Közép-Kelet-Európa felé. Ugyanakkor a Magyarországgal öszszefüggõ szempontok, illetve a magyar történészek mûveinek felhasználása méltatlanul háttérbe szorul. A Magyarországon kiadott történeti irodalomból a legfrissebb idézett mû 1966-ban jelent meg, és ha a külföldön publikált munkákat tekintjük, a legújabbat azok közül is huszonnégy éve adták ki. Ez nyilvánvalóan magyarázható azzal, hogy nincs nemzetközileg jegyzett magyar folyóirat, amely a magyar történészek írásait idegen nyelven közreadná. Ráadásul a helyzet az utóbbi években tovább romlott. Megszûnt az Acta Historica, az ELTE bölcsészkarán kiadott Annales... történeti sorozata évek óta szünetel és a részben más célra szánt History and Societynek is csak két száma jelent meg eddig.
  A Cambridge Economic History új kötetén végigtekintve kiderül, hogy bár használható kézikönyv került az olvasók kezébe, a kötet vállalt feladatának nem mindenben tud megfelelni. Az pedig kifejezetten szomorú, hogy egy-két közép-kelet-európai szerzõ felvonultatásával még manapság is le lehet tudni az összeurópai szemléletmód követelményét. A két kimondottan a Közép-Kelet-Európával foglalkozó fejezet kivételével nincs nyoma, hogy ez a régió integrálódott volna az európai történetírásba. Bár a kötet szerkezete azt ígéri, hogy a közép-kelet-európai országokat beilleszti az összeurópai képbe, a legtöbb fejezetben azt tapasztaljuk, hogy a vizsgált terület változatlanul lezárul a Nyugat hagyományos határainál. Kérdéses, vajon meg lehet-e érteni a középkori történelem olyan alapvetõ jelenségeit, mint a városfejlõdés vagy a gazdasági expanzió, anélkül, hogy a közép-kelet-európai térséget az európai fejlõdés szerves részének tekintenénk.
  Az összehasonlítás kedvéért érdemes kézbe venni egy másik kiadványt, amely szintén a nagy európai történettudományi kézikönyvek sorozatába illeszkedik. A stuttgarti Klett-Cotta kiadásában napvilágot látott Handbuch der europäischen Wirtschafts- und Sozialgeschichte azt bizonyítja, hogy van más megoldás is, mint amit a Cambridge Economic History szerkesztõi követtek.
  A Handbuch hat kötete közül a második és a harmadik foglalkozik a középkorral (Jan A. van Houtte /hg./: Europäische Wirtschafts- und Sozialgeschichte im Mittelalter. 1980. XVIII + 830 old.; Hermann Kellenbenz /hg./: Europäische Wirtschafts- und Sozialgeschichte vom ausgehenden Mittelalter bis zur Mitte des 17. Jahrhunderts. 1986. XXVI + 1326 old.). A szerkesztõk semmivel sem kisebb tekintélyek az európai gazdaságtörténetben, mint Michael Postan, láthatóan mégis sokkal több figyelmet fordítottak a szerzõk kiválogatására. A kötetek alapos bevezetõ után több mint húsz szerzõ fejezeteit fogják össze, akik mindannyian saját hazájuk történeti fejlõdését, egyben saját kutatási területük eredményeit ismertetik. Így nem is érdemes részletesen taglalni, milyen Magyarország-képet sugároz a Handbuch, hiszen a magyar történelemmel foglalkozó részeket hazai történészek, a téma elsõrangú ismerõi írták, és azok híven tükrözik a magyar történetírásnak a megjelenéskor legújabbnak számító megállapításait. A kora középkort tárgyaló második kötetben az avarokról szóló rész (617-624. old.) Kovrig Ilona munkája, Magyarország társadalom- és gazdaságtörténetét a XIV. század végéig (625-655. old.) Györffy György dolgozta fel, majd ennek folytatását a késõ középkori és kora újkori fejlõdésrõl szóló harmadik kötetben Makkai László adta (1006-1033. old.). Nemcsak a magyar vonatkozású részek származnak a legjobb felkészültségû történészektõl. Végiglapozva a köteteknek Norvégiától Szerbiáig terjedõ fejezeteit, láthatjuk, hogy majdnem mind "jó nevû", elismert szerzõ munkája, akik ennek megfelelõen olyan bibliográfiát és jegyzeteket állítottak össze, amelyek valóban megbízhatóan eligazítják a további információt keresõ olvasót.
  Talán nem véletlen, hogy a német Klett-Cotta kiadó középkori gazdaság- és társadalomtörténeti kézikönyvei sokkal hívebben képesek a középkori Európa területi sokszínûségét bemutatni, mint az angolszász tudományos hagyományokat a megújulási szándék mellett is tovább õrzõ Cambridge University Press kötetei. Ez utóbbiak még ma is sokkal inkább hajlamosak a közép-kelet-európai országokat lefelejteni Európa térképérõl, mint a német történettudományi iskolák.
  Mint a fentiekbõl látszik, történeti kézikönyvet sokféle módon lehet szerkeszteni, de az ilyen vállalkozásnak rengeteg buktatója van. Fontos és tiszteletre méltó, de igen kockázatos feladat is ez egyben. Minden bíráló elõször a saját országáról, szakterületérõl szóló részeket keresi, ezek hitelességét kéri számon. A nehézségek ellenére szerencsére vannak kiadók, melyek neve a nagy kézikönyvek publikálásával kapcsolódott össze, még ha a szerkesztõk a sok buktató közül nem mindet tudják is kikerülni.

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: buksz@c3.hu