Jószagú, heverészô vasárnapok

Rezsô
Együtt ébredek a levesbe való finomságokkal. Anyám szorgoskodik, a vendégoldalon megannyi csemege: gyömbér, hagyma, zeller, fehérbors; ínycsiklandó.
A kakasnak négy töke van, éppen duplája a megszokott mennyiségnek. Kérdezem, miért? Mert mamáék nem állhatják, mondja anyám, tisztátlan. Pedig szerintem igen ízletes. Éppen olyan íze van, mint a tyúkagynak. Ami, akárhogy is, de elgondolkodtató. Efölött nem lehet szemet hunyni. Hiába feminista diskurzusanalízis, hiába megfigyelô problematikája! Hiába, hogy halomba’ áll a tudás, mint a sóder. Itt egyszerûen nyakát szegi mind ennek (mindennek) a hónaljszagú gyakorlat.
Ezt ki kell fejtenem. Egyébként bennem nincs részrehajlás, ez minden oldalról ciki. Mert nemcsak a tyúkról lehet állítani, hogy az van neki a fejében, amit egy valamirevaló jószág gömbölyded golyócskákban hord a lába között, hanem a kakasról is, hogy a tökébe somfordált le észrevétlenül az, aminek a fejében lenne a helye.
Ez gordiuszi. Hagyom inkább,  kevés vagyok hozzá.

Aliz
Rendszerváltó akadályverseny a Vista Színházban. Gyülekezô a kávázóban, takaros hely, nem mondom. Rendelek is hamar, nem sejtem, hogy a vesztembe rohanok. Juhsajtos saláta, Unicum és sör. Ezek a tételek, önmagukban, gasztronómiai gyönyört jelentek, tudvalévô, de együtt komoly gyötrelmek okozói. Háromszor indulok el a Deák térre, de mindannyiszor visszaszólít az ordító szükség.
Fosok, fosok, fosok.
A Czifrik családdal lakodalomba megyünk a buli után. A kocsiban két guriga vécépapír. Mindenesetre.

Olivér
Idegesítô „bádogzaj” (Baka). Nehezen aludtam, az este odakozmált: egy kormos, gennyes masszára emlékszem. Nem szívok, ígérem, egy ideig. Kitekerek nagynénémhez, megnézni Mamát. Olyan ez a Parkinson-kór, mint egy boglya toll: remeg, szuszog, parolázik. Nagynéném fejbôl remeg, mama gyökérbôl, én vagyok a bibe. Nekem csak az alsó ajkam árulkodik errôl az öröklött bajról, ha nagyon figyelek. Kérdezem, mi újság, de Mama a múltnak megy, nincs megállás.
A múltban jobb: szárazabb, és nedvesebb is.
A legjobb Krisztus-kép az a faluban, ami náluk lóg a falon, mondja. Helyeselek, így igaz, mi több, talán az egész megyében nem akad párja. Mikor olyan vastagon van a vászonra pingálva, hogy messzirôl azt gondolni, fa? Ráadásul Krisztus megjelenítése olyan titokzatos, hogy nem lehet kinézni, ül-e, vagy áll, csak annyit, hogy távol van, és jobbról balra eregeti fehér köpenyét a tevelelkû trópusi szél! És akkor még nem is említettem a balról elöl díszelgô lyukat, amit könnyedén lehet homokviharnak, fûrészporfelhônek, csipkebokornak, esetleg máglyarakásnak nézni, de igazából egy valóságos lyuk a vászonban, rajta törülközôvastagon festék. Az egy igazi kuriózum. Hirtelen dühében csinálta a Mester, mikor utolérte a dölyfös kételkedés.

Stefánia
Azt állítja Jókai Az új földesúrban, hogy a drága birkák elôbb kigondolják, hogy ôk megdögölnek, csak azután ütik nyélbe. Elôttem, nagy múltú birkapásztor elôtt (tényleg!) ez eddig rejtély maradt. Nem láttam a szemükben. (Mentségemre legyen mondva, hogy a tyúkokról vannak komolyabb ismereteim, számomra az a szárnyas jószág egy titok, és ezt nem gyôzöm eleget hangoztatni.) Habosan, jóízûen kacagok. Milyen jó lehet ezt látni Jókainak onnan föntrôl. De tényleg, ezt komolyan gondolom.

Rángatózó, telhetetlen hétfôk
Marianna
Ha arra gondolok, Szeged: egy tál galuska. Ez jut eszembe, nem tehetek róla. Van rajta némi szaft, de hús egy cafat se. Sajnálom. Különösen magamat, mert Szegednek teljesen mindegy, hogy az én fejemben mi savanyodik. Persze, ha az egész déli országrészt figyelembe vesszük, ami leginkább a fôzelékes jelzôvel illethetô, akkor ez egész jó. Szinte más dimenzió.

Albert, Lipót
Szilasi Laci lecsap a folyóson, mi lesz már, leragadt a lóvé. Áhítja a gyerek a szánkót. Ebben a hóesésben, hát nem!? Jól van, mondom, ha megjött a Móricz, megadom. Sejdítem: ez csak ez elsô lépés. Teljesen kifoszt. A Gödörben azzal kérkedtem legutóbb, hogy jobb pálinkát hozok, mint az ô ágyasa.
Fogadjunk! Kóser barack, szeszfôzdés cimborámnak a lelke is benne!
Megátalkodott alkoholos befolyás. Szilasi idén eperbôl csinálja az ágyást, és mazsola mellett van benne aszalt barack meg szilva. Érik vagy fél évet. Gyengén állok, kár ködösíteni.

Cecília
Körútra indulok az éjszakába, hátha. A kitartó kapirgálásnak meg kell, hogy legyen az eredménye. Elsô kihelyezett állomáshely: Bárka. (Már csak a név miatt is. Nekem, mint Bárka-szerkesztônek, a becsület szava ez, ott a helyem! Némileg szerencsére könnyít e terhen, hogy százhatvan forint (!) négy nagyfröccs, ami azt jelenti, hogy fertály ennyibe kerül egy (!).)
Igyekszem tartani a mértéket, nem iszok egy szemernyivel sem többet a gyógyszerészem és háziorvosom által javasolt hatnál, de indulás elôtt (a sokszor elátkozott lámpás kör!) bevágok két felest.
Egy gyakorló katolikus, erdélyi lánynak ezután fejtem ki a nézeteim. Egy pihegô monitor elôtt magamévá fogom tenni a gépteremben. Tudjon róla.
Nem, sajnos, nem. Paradigmámon elôre nem látható anomáliák jelentkeznek.
Összeszaporodott, verejtékes keddek

Kelemen, Klementina
A gyakorló katolikus, erdélyi lányok kegyetlenek. Torkukból szagos füst gomolyog. Az egész szint rajtam röhög.
Jaj, jaj, nincs nekem elég bajom?

Achilles
Ami a meggazdagodást illeti, egyenesben vagyok. Derékba tört ugyan a plüsszöldség-gyártási tervem, de még nincs minden veszve. Nem lesz se plüssrépa, se -retek. Óvodásoknak fogok másodmagammal néptáncot tanítani! A néptánc egy aranytojást tojó tyúk. (Tessék, nem szabadulhatok: elébb a baromfi originálban, most meg mint metafora.) Tápén két ovi, Szegeden még egy.
„Vékony vászon, lepedô, tarka kutya, netüdô.” Így, ahogy mondom. Netüdô. Nincsen se értelme, se dallama. Mégis jó, de nagyon! Bájos, mint egy piros csizma. A höcögô elsôre megy: titi-tá, titi-tá, de a fegyelmezés lyukas kas. Két hirtelenszôke legény rövid, erôfölmérô lökdösôdése utcai harcba torkollik, a többiek közben zavartalanul, titi-tá, titi-tá, tessék csak csinálni egymás fejének a bajt, höcögés van.
Micsoda húsos tolerancia!
Dekoratív anyukák, egy tucat. Istenem, ha mindet nem lehet, tudod, legalább egyet!

Ödön
Szenvedés a vonaton Pestig: karéjban tíz-húsz, kemény nyakú bombázó. Reggel csináltam magamnak néhány szendvicset az útra, nekilátok, legalább valami örömem legyen. Jaj, ez a csomós magány, milyen nehéz!
Ezeregyéjszaka-est a mûcsarnokban. Íróverseny. Három közönségszavazatot kapok a az elsô fordulóban, és hármat a másodikban. Kiegyensúlyozott teljesítmény, figyelembe véve, hogy az elsôben nem vettem részt. Németh Gábor mindkettôt nyeri, igazi habzó népszerûség ez, most aztán minden könyvet kétszer vihet haza. Cserna Szabó bezakózik, nulla szavazat. Ezt hallgathatom hajnalig. Az én ükapám az ô ükapjának volt a bérese. Ott, a répaszagú, vizenyôs szegvári határban. Bár olyan, ha jól meggondolja, hogy Szegvár, nincs is. Szentes-külsô.
Milyen arrogáns egy nagyvárosi ember!

Alvadtvérû, lidérces szerdák
Gyôzô
A számítógépem hangszóróiból valami szöveg árad. Kásás hang. Gyanús! Rajtam fog, érzem, csattanni az ostor. És lôn.
„Hellóóó, Grecsó-bébi, hellóóóó, Grecsó-bébi!” Beállítás: végtelenítve.
Ebben a kollégiumban már semmi se szent!
A billentyûzeten üzenet, látom már, onnan vették a „Grecsó-bébit”, maguktól nincs ennyi eszük. Karafiáth Orsi szédült betûi: „Hello Grecsó bébi! Szegeden vagyok, a Nem Egriben találkozzunk. Szeged, Ödön napja. Utóirat: az életem pokol.”

Réka
Kikeresem a Mesél a szegvári határ címû olvasókönyvbôl, hogy mettôl meddig volt Szegvár megyeszékhely, mert Vörös Pisti gúnyt ûzött belôlem egy mûcsarnoknyi közönség elôtt. Világnak csúfjára. Azt mondta, ami a megyeszékhelyesdit illeti, ne pörögjek, bízzam rá magam, Szentes lesz az. (Az okokkal, mondjuk, teljesen tisztában vagyok: bérenc, a felesége ott született, ennél többet nem is kell mondanom.) 1176-tól 1883-ig. Jó, ez megnyugtat.

Hortenzia, Gergô
Valahol azt olvasom valakirôl a Bibliában, hogy kopaszra vágatta a lányok fejét (mellékesen azt is megjegyzik róla, hogy az özvegyek ügyével mit sem törôdött – szenzációs elvárás!), hogy fölfedje meztelenségüket. Véletlen becsukódik a könyv. Ettôl még titokzatosabb lesz, nem tudom meg, ki az.
Kopaszra, hogy fölfedje meztelenségüket? Szép.

Emma
Szobatársam úri trófeákkal esik be üvegfúvás szemináriumról. Ez az általam ismert második leghasznosabb általánosan mûvelô tárgy, a szexuális energiákat szellemivé alakító jóga után, szorosan.
Egy üvegcsiga lesz mától az asztalomon. Nagy hasa van és két csápja. Ez is szép.

Hempergô, zsinóros csütörtökök
Márton
Debrecen van, Irodalmi napok. Keresztury Tibivel fejenként iszunk meg egy üveg bort, mire bemutatjuk az új könyvem, és az Incognitóban csak erôsödik az intenzitás. Ritter barátomék házi koncertet adnak az emelvényen, szenzációs fuvola-gitár duó, Bartók: Román táncok. A fogadáson aszalt szilvával töltött pulyka és sajtba öblögetett marhaszeletkék. A portán feszítô munkásôr akadékoskodik ugyan egy kicsit, hogy hol van a meghívó. Az, ugye, nincsen. Keresztury, mondja ki Bogárzoli barátom a jelszót. Semmi fölösleges duma, „keresztúri”, és már indul is befelé, elegánsan és határozottan, mint Luke Skywalker a Jedi visszatér nyitó jelenetében, mikor Han Solo megmentésére indul. A munkásôrtôl, mondjuk, nem szabadulunk, alig egy óra múlva visszatér a képbe. Tüzes vassal üldözi a dohányosokat, igazi élmunkás. Térey nem érti, mert ô már másfél órája legalább ott, azon a helyen, ahol éppen most is, szóval hogy lehet az, hogy nem, mikor igen. Aztán az Erô elôtt behódol ô is. A folyosón megtervezzük elsô közös maxinkat, amin én fogok gitározni, ô meg énekel. Az „A” oldalra Császár Elôd Késô címû számát tartjuk méltónak.
Elek Tibor barátommal fölváltva dicsérjük a frissen befutott Kereszturynét, legszebb, legcsinosabb, legokosabb.
Háy Jancsi egy óra körül performanszba kezd. Egyetlen cél lebeg a szeme elôtt: a másnapot is aszalt szilvával töltött pulykával és sajtba öblögetett marhaszeletkékkel indíthassam. Áldott jó lélek, komolyan mondom. A pincérek úgy megszeppennek tôle, hogy kikerekedik a szemük, mint a farkaskutyáké. Ha valamit nem értenek. Még abból is kérnék, messzirôl csak ezt lehet hallani, meg hogy: mibe tenné, fiatalember, szalvétába. Végül aztán nejlonszatyrot is szerez, tescósat, a portástól, hogy át ne ázzon a zsebem.

Jenô
Nincsen se reggeli, se kávé, ráadásul semmi kedvem boltba menni. Pedig ha már ott vagyok, vehetnék egy korty öblítôt, hogy lendítsek valamit alsógatyáim megtisztulásán. Tulajdonképpen nem kell csontos állhatatosság hozzá, hogy az ember megváltozzon, és megtanuljon rendet tartani maga körül, különösen egy gondolatnyi szobában, valamiért mégis tyúklépésben haladok. (Baromfi, jelzem!) Megtanultam ugyan kezelni a mosógépet, de reszketeg tudás ez, mert mindig elfelejtem, hogy mosni kéne. Most, mikor eszembe van, akkor meg öblítô nincs, egy szál se.

Katalin, Katinka
Aszongya Mrs. Ferenc Asztalos, Maroslelén, idézem, hogy „Az Úristen csinált egy agyagembört, osztán látta, hogy az nem sikerült. Ilyen sikertelen valami lött. Akkor azt mondta, hogy ez jó lesz nônek. Elfelejtötte rátenni a koronát arra a testre, osztán azért mondta, ez majd jó lesz nônek. Aztán megcsinálta újra Ádámot is, oszt annak már csinált koronát is.”
Ezt Sárember címû Juronics-balett ismertetôjérôl olvasom. Hihetetlen. A balett is, vérkomolyan.
Csipetnyi, kancsal péntekek
Imre
Van Kántor Zsolt barátomnak egy egészen kitûnô verse, aminek az a címe, hogy a Legeldugottabb odú. Ülünk a Pezsgôbárban, Csabán, és igyekszem ezt a témát minél alaposabban körüljárni. A legeldugottabb odú, milyen jó is az, Istenem!

Jónás, Renátó
Szerkesztôségi ülés, mint rendesen. Azt mondja Elek Tibor, hogy van itt néhány, harmatos levél, amikre, ha gondolom.
Gondolok valamit, igen.

Erzsébet, Zsóka
Megismerkedek egy zsenge szépséggel. Figyelem már hetek óta. Van kedve inni valamit, menjünk. Hajrá, hajrá, gondolom, nyeregben vagyok, csak gyôzzem a tempót. A második dzsintonik közben kibújik a szög a szákból. (Motoszkált bennem, hogy baj van, hogy léket kaptunk, de a hívságos remény útjába állt minden figyelmeztetésnek.) Egy nagy baj van. Azért sem mondom meg, hogy mi az.

Virág
Király Levi fenyeget. Hogyha nem nôzök be sürgôsen, megverseli. Valami csendôrtollas paródiába, egy véresszájú gúnydalba, ajánlással. Herceg, izé meg izé. Nonono, hátrébb az agyarakkal! Pellengérre más nyomorúságát. Az menne, mi?

Dunna-puha, cefreszagú szombatok
Lénárd
Azt mondja apám hajnalban, nem bírja el egyedül az udvaron heverészô kövér betondarabokat, ezért jó lenne, ha tápászkodna bennem a lélek, egyébként is elverik lassan a delet. Jól van, morgok, ezzel a kis szusszanással is fukarkodsz! Különben tényleg nehezek, ketten is alig bírjuk. Fölerôltetünk egy járdavéget a kubikustalicskára, majdnem leborul. Ott egye meg a fene akkor!

Szilvia
Fölfedezem, hogy Incikutya, minden idôk legkisebb nagykorú ebe megtanult egerészni. A konyhában kapom rajta, amint suta mozdulatokkal éppen elárulja fajtáját. Megpróbálja fárasztani is a hüllôtorokba került vadat, hogy teljes legyen az aktus. Kiengedi az egeret, az meg elrohan. Ô is érzi, hogy valami nincs rendben, tócsa szemeibôl árad a csalódottság. Otrombán kiröhögöm, annak ellenére, hogy regisztrálható a tény, megint van egy rágcsáló a lakásban.

Jolán
Mama elsô lépésben megszorongat (a lányokkal nagyon vigyázni!), aztán megtöm: sült tök (milyen édes, ismételgetem némi kényszer hatása alatt), kávé (friss tejszínnel, rögtön szedve, direkt nekem), nôi szeszély. (Micsoda név egy süteménynek! A büszke hab alatt, tudniillik, lekvár szuszog, vastagon.)
Tata szám szerint harmadszor meséli el, hogy a Nyugati mellett leszakadt a daru. Le, bizony. Ô ott sokat dolgozott, azon a helyen bolgárkertek voltak. Lélegeztek a drága káposztafejek. A Westend izé helyén. Káposztafejek. Próbálom elképzelni.
Nem megy.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta