Hol vagytok ó, ti drága,
szerelmes férfiak,
és hol van, hol van
az írógépetek:
hulló hajszállal
és korpával volt tele
a billentyûk között
– milyen sötétben kattog a szívetek,
hogy ez a vége most
vagy ez a zúgó csend
az út fele?
Néztem háttal
a tükörben a
fenekem, mit mondjak, nem
a régi,
mégis iszonyúan
kívánlak, bárki légy,
mindig te vagy csak,
te drága negyvenéves
férfi, aki lassan
ötven leszel, a hátad
érzi,
elég rendesen ôszülsz
és
ha mosolyogsz, látni
hogy a szemfogaid rohadnak.
Remegett a kezem, amikor eljöttél
és
a konyhában a kenyeret
kentem.
Remegett a kezed és
késôbb
a hangod is a telefonban.
Mert benne élsz te
minden ronda
nyakkendôtûben,
egész átbökött
életemben, minden
légüres
szerelemben, lakásban,
lépcsôházban,
a szagokban.
Az ötvenéves férfi
mint
lehullott nyárfalomb
az úton,
avar, mely lassan gyullad
és kékes füsttel ég,
de felsugárzik titkosan,
mint kertben ôszi tûz,
és láthatatlan
van jelen,
álomban bányalég.
http://www.c3.hu/scripta