Június negyedikén hajnalban pokollá változott az addig csendes Tienanmen tér. A Pekingbe vezényelt hadsereg borzalmas vérfürdôt rendezett a békésen tüntetô diákok között. Nem erôszakos tömegoszlatásról, hanem tudatosan megfontolt mészárlásról volt szó. A térre minden irányból benyomuló tankokból ugyanis gépfegyverrel lôtték az elôtte könnygázzal elkábított tüntetôket, akik közül sokan a lánctalpak alatt lelték halálukat. Már az elsô este legalább háromezer halottról szóltak a hírek, és ami még megdöbbentôbb, még június hatodikán-hetedikén is folytak harcok, kínai katonák lôttek kínai katonákat. Az eredetileg, még május 20-án Pekingbe vezényelt 38. hadsereg katonái, akik megtagadták a tûzparancsot, harcba keveredtek a mészárosmunkát elvégzô, belsô-mongóliai 27. hadsereg katonáival. Bár egyszerû lenne a mongol vadságot és a kínai civilizációt egymással szembeállítani, de nem errôl volt szó. A belsô-mongóliai 27. hadsereg katonáinak nagy része bizonyosan nem volt mongol. Maga Belsô-Mongólia is inkább földrajzi, mint etnikai fogalom manapság. A névleg autonóm terület lakosságának zöme, közel kilenctizede han, azaz kínai. Csakhogy a hanok által beszélt nyelv voltaképpen nyelvek és nyelvjárások csoportja, a különbözô dialektusokat beszélôk nem értik egymást. Az ország lakóinak nagy része csak a saját nyelvjárását beszéli, s csak úgy-ahogy érti a hivatalos köznyelvet. Annyi bizonyos, hogy május 23. után kialakult egyfajta egyetértés a 38. hadsereg és a tüntetôk között. Egy nyelvet beszéltek. Ellenben a Tienanmen térre frissiben odavezényelt katonák nagy valószínûséggel nem is értették, mit akarnak a tüntetôk.
A hivatalos verzió szerint május 20., szombat délelôtt tíz óra óta statárium volt érvényben Pekingben, miután Csao Ce-jang, a KKP fôtitkára és Li Peng miniszterelnök sem május 18-án, sem 19-én nem tudták meggyôzni a Tienanmen téren éhségsztrájkoló diákokat arról, hogy fejezzék be az akciót. Csao Ce-jang már május 18-án éjjel felajánlotta lemondását, miután nem tudta meggyôzni a Politikai Bizottságot arról, hogy teljesítsék a már egy hete éhségsztrájkoló diákok néhány követelését. A diákok követelései egyébként ugyanazok voltak, mint a szocialista tömb más országaiban: demokrácia, törvényesség és a korrupció felszámolása. A május 19-én, péntek éjjel bejelentett tüntetési tilalom csak annyi eredménnyel járt, hogy a Vu Kaj-hszi és Fang Li-cse vezette tüntetôk aznap éjjel, helyi idô szerint 21 óra 30 perckor befejezték az éhségsztrájkot, s helyette ülôsztrájkot indítottak. A tüntetôk ellenállása a pekingi vezetésben is bizonytalanságot eredményezett. Május 21-én, vasárnap, Li Peng formálisan is felkeléssé nyilvánította a mozgalmat. Ezzel azonban még nem dôlt el semmi. Nemcsak (a május 29-én formálisan is megbukott) Csao Ce-jang helyzete rendült meg, de május 25-én ellenlábasa, Li Peng miniszterelnöki pozíciója is veszélybe került. A kínai politika szürke eminenciása, Teng Hsziao-ping a Li Peng vezette kemény vonal javára döntött. Li Peng, a Szovjetunióban végzett közgazdász végig bírta a Politikai Bizottság és a hadsereg bizalmát. Csao Ce-jang pedig a diákokét. Teng Hsziao-ping mögé sorakozott fel Jang Sang-kun államfô és Van Li, a nemzetgyûlés állandó bizottságának elnöke is. Ez utóbbi amerikai látogatását megszakítva érkezett haza, hogy úgymond közvetítsen a konfliktusban. Május 23-án jelentették be, hogy elhalasztják Beatrix holland királynô látogatását. Ugyanezen a napon érkezett a fôvárosba a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg két veterán marsallja, Hszü Hsziang-csien és Nie Zsung-csen is, nagy valószínûséggel azért, hogy a huszadika óta elakadt katonai akciót elôremozdítsák. Május 24-én viszont milliós tüntetés söpört végig Pekingen – és nyomában az egész országon – a diákok mellett. Május 26-án a hadsereg formálisan is hitet tett Li Peng irányvonala mellett. Május 27-én jelentették be Csao Ce-jang házi ôrizetét, ugyanezen a napon felkelést jelentettek Ürümcsibôl, a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Tartomány fôvárosából is. Május 31-én állították fel a diákok a maguk Szabadság-szobrát, amely Mao Ce-tung emlékmûvével nézett szembe a Tienanmen téren. Június 3-án jelentették be, hogy független szakszervezet alakult Kínában. Másnapra virradóra szabadult el a pokol. Li Peng nem gyôzött azonnal. Hetedikén ugyan támogatásáról biztosította ôt Belsô-Mongólia, Hszincsiang, Sanghaj, Szecsuan pártvezetése, de másnap hatalmas tüntetés rázta meg Csengtut, és szabályos utcai harcok folytak a fôvárosban. Az ellenzéki szervezeteket formálisan csak 13-án tiltották be, és 19-én hozták meg az elsô tizenegy halálos ítéletet, amelyek közül hármat hajtottak végre 22-én Sanghajban, és nyolcat egy napra rá Pekingben. Jellemzô módon kis halakról, munkásokról volt szó. Bár már 20-án bejelentették, hogy leverték a felkelést, csak 27-én választották meg Csiang Cö-mint a KKP fôtitkárává. A mozgalom vezetôi közül Fang Li-cse és felesége még 12-én az amerikai követségen kerestek menedéket. Vu Kaj-hszit börtönbüntetésre ítélték, de késôbb ô is kijutott az Egyesült Államokba.
Azt, hogy a kínai reformok atyjaként ismert Teng Hsziao-ping miért döntött a nyílt erôszak mellett, részben személyes tapasztalataival is magyarázhatjuk. Két évtizeddel a Tienanmen téri események elôtt ugyanis már átélhetett egy, a párt akkori vezetôje, Mao Ce-tung által szimpátiával figyelt és a háttérbôl irányított diáklázadást, amely kis híján az életébe került. Ez volt a kulturális forradalom idôszaka. Ha a megmozdulások politikai irányvonala nem is volt azonos, a körülményeik hasonlóak voltak. Mindkét esetben a korrupt bürokráciával szemben fellépô diákokhoz csatlakoztak a munkások, és ez a szövetség ellenállhatatlanná vált.
Szemmel látható volt, hogy a diákok mozgalma nem magában áll, hanem – a lengyelországihoz hasonlóan – jelentôs munkástámogatottságot élvez. Ez pedig az egész társadalmat átfogó mozgalomhoz vezethetett volna. Nem véletlen, hogy az elsô körben kivégzettek között nem találunk értelmiségit. Kína, amely elôször próbálkozott a gazdasági reformokkal, alapvetôen instabil társadalom. A hatalmas birodalomban az elméletben érvényben lévô szocialista rendszer ellenére nincs általános tankötelezettség, és egyáltalán nincs szociális ellátás. Európai elmével szinte elképzelhetetlen életszínvonalbeli különbségek vannak a déli, különleges övezetek és az ország belsô területei között. A hivatalos migrációs tilalom miatt hatalmas bádogvárosi népesség gyûlt fel a prosperáló városok perifériáján. A népesség alapvetôen heterogén. Az ország peremvidékein, Hszincsiangban és Tibetben folyamatosan tevékenykednek a szeparatista mozgalmak. Ebben a közegben valószínûleg gyújtóbombaként hatottak (volna) a diákok követelései.
A vérengzés ma is vérlázító
emlékeket idéz. Ha a Tienanmen téri mészárlás
el is odázta egy idôre a túlfûtött lokomotívként
robogó Kína gondjaival való szembenézést,
az ország alapvetô strukturális egyenetlenségei
egyszer még vissza fognak ütni. Minél késôbb
nyúlnak hozzájuk, annál keményebben.
Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu