„Az idô nem nekünk dolgozik"

Magyar és szovjet pártdokumentumok

---

Az SZKP Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának Jakovlev részére készített emlékeztetôje, 1989. január

Lengyelországban és Magyarországon az események a pluralizmus irányába tartanak, a kormányzás koalíciós, parlamentáris formáinak megteremtése felé. Ilyen körülmények között a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) és a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) kizárólag politikai szövetségek keretei között ôrizhetik meg pozíciójukat. Sok függ attól, hogy az ellenzékük egy részével lehetséges lesz-e a konstruktív együttmûködés. Figyelembe véve azt, hogy a lengyelországi lakosság jelentôs része már belefáradt a válságokba, a szerves fejlôdés valószínûsége itt nagyobb. Magyarországon ugyanakkor az érezhetôen magasabb életszínvonal ellenére a helyzet a legváratlanabb irányokba is elmozdulhat.

Mind az MSZMP, mind pedig a LEMP pártaktivistáinak egy része kifejezte, hogy kész az erô alkalmazására, amennyiben hirtelen romlana a helyzet. Sem az MSZMP, sem a LEMP vezetésében nem alakult ki egységes álláspont ezekben a kérdésekben, s így frakcióharcokra lehet számítani.

Csehszlovákiában az utóbbi idôben jelentôsen megnôtt a feszültség. Itt az 1968-szindróma még mindig érezhetô, és ez hátráltatja a párt peresztrojkával kapcsolatos pozíciójának meghatározását, különösen a demokratizáció és a nyíltság kérdésében.

A vezetés jelentôs része hajlik rá, hogy adminisztratív intézkedésekkel lépjen fel az ellenzéki hangulattal szemben. Általánosan jellemzô, hogy hajlandónak mutatkoznak a változtatások megkezdésére a gazdaságban, viszont késôbbre akarják halasztani a reformokat a demokratizálás és a nyíltság szférájában. Stabilizáló tényezô, hogy mostanáig sikerült az országban megôrizniük a viszonylag magas életszínvonalat, bár újabban ez egyre nagyobb erôfeszítéseket követel tôlük.

Bulgáriában lényegében szimulálják a peresztrojkát, ami nagyrészt T. Zsivkov személyes ambícióinak köszönhetô.

A marxista–leninista elmélet átfogó újragondolásáról és a szocializmus új elméleti modelljének megteremtésérôl szóló hangzatos nyilatkozatok a gyakorlatban csak vég nélküli átszervezésekhez vezetnek, folyik a káderek ide-oda tologatása, és egyre nô az elnyomás. Mindez diszkreditálja a pártot, a szocializmust, és árnyékot vet a mi peresztrojkánkra is. Ugyanakkor T. Zsivkov a politikai manipuláció módszerének alkalmazásával, és annak köszönhetôen, hogy jól szervezett adminisztratív apparátusra támaszkodhat, még most is szinte teljesen ura a helyzetnek, bár az elégedetlenség egyre nô mind a pártban, mind pedig a lakosság körében.

Az NDK-ban különlegesen összetett helyzet van kialakulóban a látszólagos jólét ellenére. Annak ellenére, hogy az NDK kitûnik a többi szocialista ország közül gazdaságának jobb állapotával és magasabb életszínvonalával, az ország gazdaságának helyzete valójában romlik. Nyomasztó az adósságteher és az NSZK-tól való növekvô függôség. A pártvezetés nagyrészt személyes ambíciók nyomásának hatására igyekszik elkerülni a megújulás problémakörét. Az NDK vezetés konzervativizmusának kritikus elemzésekor mindenképpen figyelembe kell venni, hogy merevségüknek igenis van bizonyos objektív alapja. Az NDK nem nemzeti alapon jött létre, hanem ideológiai, osztályalapon szervezôdött, tehát a demokratizációba, a nyíltságba, a szólásszabadságba való gyors átmenet speciális problémákkal járhat.

Romániára még mindig a személyi kultusz, az elnyomottság és Ceausescu tekintélyuralmának légköre jellemzô. Arra törekedvén, hogy függetlenítse országát a mi befolyásunktól, most megpróbálja a „szocializmus tisztaságáért küzdô harcos" jelmezét felölteni, és közvetett módon ellenünk érvel. Az elégedetlenség erôszakos megnyilvánulásai is elképzelhetôek ebben az országban, de jelenleg nem valószínû, hogy általánossá váljanak. Feltételezhetô, hogy csak akkor lesz elmozdulás, ha Ceausescu távozik, ami egyébként meglehetôsen fájdalmas fejleményeket eredményezhet.

Jugoszlávia rendkívül mélyreható gazdasági problémák kontextusában megjelenô politikai válsággal küszködik: ez nagymértékben meggyengítheti a Jugoszláv Kommunisták Unióját, és akár az államszövetség fölbomlását is eredményezheti.

A szocialista országok fejlôdési irányának néhány lehetséges forgatókönyvét már világosan megfogalmazhatjuk. Az egyik lehetséges változat: zökkenômentes demokratizáció és a szocializmus egy új formájának bevezetése az uralkodó párt vezetésével. Nem lehet kizárni, hogy e szerint a változat szerint a kormányzati hatáskörök kérdésében engedményeket kell tenni, nem lehet kizárni, hogy az önkormányzatiság nagyobb szerepet kap, hogy a politikai életben megnô a súlya a képviseleti szerveknek, ami a konstruktív ellenzéket tulajdonképpen bevonja a társadalom irányításába, sôt akár a hatalomért folyó küzdelem egyik erejévé teszi ôket. Ez a parlamentáris vagy elnöki szocializmus felé vezetô út néhány ország (LNK, MNK, CSSZSZK) esetében számunkra kedvezô lenne. Amennyiben a demokratikus változásokat az uralkodó párt kezdeményezi, igen komoly az esélye, hogy a belsô stabilitás megmarad, illetve hogy a szövetségeseik irányában meglévô kötelezettségeiknek továbbra is eleget tesznek.

Egy másik lehetséges forgatókönyvre a reaktív változás a jellemzô. Ez az eddig történtek közvetlen folytatása volna úgy, hogy egy miniválság után az uralkodó párt újabb és újabb engedményeket tesz. Ez a forgatókönyv lehetôvé teszi számunkra a legrosszabb – a politikai földcsuszamlás – elkerülését, ám végsô soron a politikai élet perifériájára taszítja a pártot, erôsíti a pesszimizmust, erôsíti a kételkedést a szocializmusban, egyre mohóbb követelésekre sarkallja az ellenzéket, és fokozatosan fölkészíti a társadalmat a szocializmus kereteibôl történô kilépésre. Egy ország átalakulása a tradicionális vegyes gazdaság és a korlátozás nélküli politikai játéktér irányában nem feltétlenül eredményezi azt, hogy a szövetségeseik felé fennálló kötelezettségeikrôl megfeledkezzenek, de annyi bizonyos, hogy az adott ország külpolitikai orientációját intenzív politikai csatározás talajává alakítaná át.

Végül elképzelhetô egy harmadik út is – a társadalom irányításának jelenlegi rendszerét megôrizni, a tömegek társadalmi és politikai aktivitását elnyomni. Ennek a forgatókönyvnek az a legfontosabb jellegzetessége, hogy nyíltan konzervatív cselekvési tervre épülne, korlátozott reformokat eredményezne, leginkább csak a gazdaságirányítás területén, és a szovjet peresztrojka aktív elutasításával érne fel. Ez az irány azt is jelenti, hogy a jövôben nem lehetne kizárni egy adott válsághelyzet erôszakos megoldását sem, mely akár a társadalmi feszültségek kirobbanásával is együtt járhat, aminek kiszámíthatatlan következményei lennének az adott ország belpolitikájára és külpolitikájára egyaránt. Egy ilyen válság legfontosabb kiváltó oka az lehet, hogy a lakosság elégedetlensége az egyre rosszabb gazdasági helyzet és a romló életszínvonal miatt fokozódik. […]

Geopolitikai szempontból az európai szocialista országok fontosságát a Szovjetunió számára az a tény határozta meg, hogy kezdettôl fogva egy bizonyos biztonsági zónát alkottak, amely stratégiai védelmet biztosított a szocializmus központja számára. Ma, a nemzetközi helyzet összes változásától függetlenül, Kelet-Európa, de különösen az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia szerepe változatlan.

Bonyolult kérdés, hogy befolyásunkat a szocialista országokra az új helyzetben milyen formában gyakorolhatjuk, és milyen formában lehet vagy kellene gyakorolnunk.

A tekintélyuralmi módszerek, a közvetlen nyomásgyakorlás nyilvánvalóan elavultak. A politikai szférában még abban az esetben is, ha bármely érintett országban gyors romlásnak indul a helyzet – és ennek a lehetôségét újabban nem zárhatjuk ki –, rendkívül valószínûtlen, hogy az 1956-os és 1968-as módszert alkalmazzuk, mind elvi okokból, mind pedig az elfogadhatatlan következmények miatt. Katonai erô alkalmazása egyetlen esetben volna indokolt – ha egy szocialista ország belpolitikai történéseibe külsô katonai erô közvetlenül és nyíltan beavatkozik. […]

Végleg meg kellene szabadulnunk attól a sztereotípiától, hogy ezek az országok függnek tôlünk. A bevett elképzelésekkel szemben a valóság az, hogy az európai KGST-országokkal folytatott kereskedelem meglehetôsen elônyös a számunkra. Ez világosan kitûnik a következô példákból:

A KGST-országokból importált áruk részesedése a Szovjetunió összfogyasztásából:

Fémipari technológia – 40–51%; élelmiszeripari technológia – 40%; textilipari technológia – 50%; vegyipari technológia – 35%; fakitermelô és a fafeldolgozó berendezések – kb. 30%; poligráf berendezések – több mint 40%; hús-, húsipari termékek, zöldségek és egyéb termények – mintegy 10%; nem élelmiszer jellegû fogyasztási cikkek – 10–15%.

Számításaink szerint minden, a KGST-országoknak eladott olaj árából származó rubel után 4 rubelnyi hasznunk van (az ezekbe az országokba irányuló olajexportunk nyereségessége 1987-ben 493% volt). Ráadásul az élelmiszeripari termékeknek és a fogyasztási cikkeknek ezekben az országokban történô beszerzésével jelentôs nyereségre tesz szert költségvetésünk, amikor eladjuk azokat a szovjetunióbéli kiskereskedelmi árakon. 1987-ben így az importköltségek minden egyes rubelén a hasznunk a következôképpen alakult a belföldi eladás után: hús- és húsipari termékek – 96 kopejka; pamut – 1,76 rubel; kabátok, ruhák – 2,24 rubel; bôrcipôk – 2 rubel; kozmetikai cikkek – 2,92 rubel; porcelán – 2,81 rubel; bútorok – 89 kopejka; és így tovább.

A gabonabeszerzés feltételei sokkal kedvezôbbek számunkra a KGST-országokban (Magyarország, Bulgária), mint a világpiacon. Például hozzávetôlegesen 1,45–1,5 tonna olajat kell eladnunk ahhoz, hogy egy tonna gabonát vásároljunk a világpiacon konvertibilis fizetôeszközért; a fent említett KGST-országokban mindössze egy tonna olajat kell eladnunk ugyanehhez. […]

Nehéz megítélni, hogy a szocialista országokban jelenleg zajló átalakulások jellege mennyiben szocialista. Néhány országban nemcsak a piaci viszonyok széles körû kialakulását teszik lehetôvé, hanem zöld utat adnak a magántulajdon létrejöttének, és a nagymértékû külföldi tôkebeáramlásnak. Ám mégis úgy tûnik, hogy nem kell eltúloznunk annak a veszélyét, hogy valamelyik ország egyszerûen átáll a fejlôdés kapitalista útjára. A szocializmus gyökerei igen mélyre nyúlnak. Egy ilyen átalakulás azt hozná magával, hogy a gazdaság és a gazdasági struktúrák rendkívül gyorsan széttöredeznének, válságok alakulnának ki, és a lakosság többségének az életszínvonala gyors süllyedésnek indulna. És nagyon valószínûtlen, hogy a Nyugat szívesen látná azokat az országokat, amelyek gazdasága válságelemeket hordoz, illetve amelyek jelentôs adósságteherrel küzdenek.

Jellemzô, hogy az idôrôl idôre felszínre kerülô gondolatok bizonyos szocialista országok „marshallizációjával" [azaz egy új Marshall-segéllyel – a szerk.] kapcsolatban (konkrétan Magyarország és Lengyelország esetében történhetne ez meg, olyan formában, hogy adósságaikat külföldi befektetéssé alakítják) mind ez idáig nem találtak számottevô támogatóra Nyugaton – köszönhetôen annak, hogy ez nagyon magas költségekkel és kiszámíthatatlan gazdasági és politikai következményekkel járna. Bár teljesen nem zárhatjuk ki ezt a lehetôséget [a jövôben], mégis inkább amiatt kellene aggódnunk, hogy a szociális feszültségek és a kilátástalanság gazdasági összeomlásba vagy anarchiába torkollnak. Azokra az országokra vonatkozik ez, ahol a jelenlegi rezsimek a rendszer szigorítása révén továbbra is hatalmon maradnak (Románia, KNDK).

Kiemelt fontossággal, átfogó megközelítésben kell kezelnünk a politikai pluralizmus struktúráit kialakító folyamatokat, a koalíciós, parlamentáris típusú berendezkedés felé vezetô folyamatokat, az ellenzék legalizálását, ami már néhány országban kibontakozni látszik. Természetesen feltérképezetlen területeken át vezet ez az út, ami szükségessé teszi, hogy a pártok szilárd alapelvekkel és taktikai rugalmassággal rendelkezzenek, valamint hogy képesek legyenek a folyamat irányítására, tehát hogy ne engedjék át a kezdeményezést az ellenzéki erôknek.

Jó néhány válság tanulságaként elmondható, hogy az ellenzék által jelentett legnagyobb veszély nem egyszerûen létezésének a ténye, hanem az, hogy képessé válhat a társadalomban jelentkezô többféle, a jelenlegi helyzettel elégedetlen erôk és mozgalmak egyesítésére egy negatív, destruktív platform keretei között. Ebbôl következôen az ellenzék egy részének beillesztése a fennálló hatalmi struktúrába és a felgyülemlett problémák konstruktív megoldásának felelôsségével való felruházása stabilizáló funkciót tölthet be. […]

Tovább kellene csökkentenünk katonai jelenlétünket a szocialista országokban, beleértve annak a jövôbeni lehetôségét is, hogy Magyarországról és Csehszlovákiából teljesen visszavonjuk csapatainkat. Fontolóra kellene vennünk a hátramaradó csapatok „internacionalizációjának" forgatókönyvét, a vegyes összetételû egységek megteremtését.

Kifejezetten érdekünkben áll, hogy – a szocialista országokban készülôdô változások bármely változata következzék is be, a változás – amennyire lehetséges – különleges megrázkódtatások és válságok nélkül, a szocializmus keretein belül menjen végbe. Ám föl kell készülnünk arra az eshetôségre is, hogy az események más fordulatot vesznek. Ebben az esetben igen fontos, hogy azok az ideológiai eltérések, amelyek a szocializmus megújításának, illetve a szocialista világban kialakult válsághelyzetekbôl való kiútkeresésnek a kérdésében jelentkeztek, ne vezessenek valódi konfliktushoz, ne legyen negatív hatásuk az országaink közötti kapcsolatokra, és ne vezessenek a Szovjetunióval szemben tanúsított ellenséges magatartáshoz.

Mindez feltételezi, hogy különbséget tudunk tenni a kommunista pártok bármi áron történô hatalmon tartásának, valamint az érintett országokkal fönntartott szövetségesi viszonyunk megôrzésének érdeke között.

(Forrás: a Gorbacsov Alapítvány Archívuma, Moszkva)

„A legvalószínûbb forgatókönyv"

A Bogomolov Intézet Jakovlev részére készített memoranduma a kelet-európai változásokról és ezeknek a Szovjetunióra gyakorolt hatásáról, 1989. február

Magyarország

1. A legvalószínûbb forgatókönyv: Radikális reformok a gazdaság állami szektorában, az ipar és a mezôgazdaság részleges reprivatizációja, piaci viszonyok alapján mûködô vegyes gazdaság kialakulása. Az ország szorosabb intézményi kapcsolatot épít ki az Európai Unióval, esetleg az EAST-tel [NATO-val?], erôsödik az együttmûködés Ausztriával. A többpártrendszer bevezetésével fokozatosan visszaáll a parlamenti demokrácia. Az elkerülhetetlenül hanyatló KGST-kapcsolatok és a formális VSZ-tagság mellett egyre inkább a semlegesség kerül elôtérbe, és kialakulhat egy Duna-menti Föderációt szorgalmazó mozgalom, amennyiben az ötletet támogatják a szomszéd országok is.

A megvalósulás feltételei: A Magyar Szocialista Munkáspárt, ha reformista szárnyának helyzete jelentôsen megerôsödik a vezetésben és a párt egészében, magához ragadja a kezdeményezést a társadalmi, gazdasági és politikai struktúrák átalakításában; fokozatosan koalícióra lép a szociáldemokrata mozgalommal (ami nem zárja ki a párttagok jelentôs részének átlépését a szociáldemokratákhoz vagy a párt békés kettéválását). Ha más pártok befolyása növekszik is rövid távon, az események nagy valószínûséggel a fenti, elsô forgatókönyv egy változata szerint alakulnak, hiszen egyik mozgalom sem tehet szert akkora erôre és befolyásra, mint az MSZMP reformkörei és a szociáldemokrata beállítottságú erôk.

2. Pesszimista forgatókönyv: Engedményeket tesznek a párt konzervatív szárnyának, mely közép- és alsó szinten erôs pozíciókkal rendelkezik. Megkísérlik minimalizálni a hagyományos sémától való eltérést. Következetlenül és kompromisszumokkal hajtják végre a reformokat. Nô a gazdasági és társadalmi feszültség. Tovább csökken az életszínvonal, a sztrájk-mozgalom kiszélesedik, a szakszervezetek átpolitizálódnak. Elôfordulhat a külsô adósság-csôd bejelentése, romlik a viszony a hitelezôkkel, köztük a nemzetközi monetáris-pénzügyi intézményekkel. Akadályokat gördítenek az ellenzéki pártok és mozgalmak legális kifejlôdésének útjába. Elhalasztják a parlamenti választásokat. Az MSZMP jelenlegi vezetésében tovább csökken a reformszárny ereje, illetve gyengül a párton és az államapparátuson belüli támogatóinak pozíciója. Csökken az MSZMP választási esélye (egészen a választások esetleges elvesztéséig). Az alternatív politikai erôk veszik át a kezdeményezô szerepet. Ennek eredményeképpen újra elkerülhetetlenné válnak a radikális reformok, csakhogy ezúttal egy új, gazdasági és politikai szempontból kedvezôtlenebb helyzetben.

[…] Az elsô forgatókönyv megvalósulása nem teljesen elképzelhetetlen, de az tûnik a legvalószínûbbnek, hogy egy, az elsô és a második forgatókönyv elemeit egyaránt tartalmazó, felemás megoldásnak kedvez a helyzet. A belpolitikai helyzet elkerülhetetlen súlyosbodása ebben az esetben az elsô forgatókönyv irányában mozdíthatja el az eseményeket, vagy növeli a második forgatókönyv bekövetkezésének esélyeit. […]
 
 

Csehszlovákia

Igen nagy a valószínûsége annak, hogy idén tavasszal vagy ôsszel a helyzet el fog mérgesedni. Az okok: a közvélemény elégedetlensége, a legutóbbi demonstráció igazságtalanul keménykezû szétoszlatása (a februári események és T. Masaryk halálának évfordulóján ez valószínûleg megismétlôdik), a gazdasági reformok elsô népszerûtlen eredményei (sok veszteséges üzemben nincs jutalomosztás stb.). Mindezt úgy lehet elkerülni, hogyha M. Jakes kezdeményezésére lecserélik a jelenlegi párt- és állami vezetés nagy részét, eltávolítják a nyilvánosan kompromittálódott személyeket, összefognak L. Adameccel, és gyakorlati lépéseket tesznek a szocialista megújulás és a széles körû demokratizáció irányában. Azonban ennek a kedvezô végkifejletnek minimálisak az esélyei, minthogy a CSKP [Csehszlovák Kommunista Párt] KB már kétszer csalódást okozott a közvéleménynek, mivel nem hirdetett meg új irányvonalat, másfelôl túl kevés az idô az elôkészítéshez. A jelenlegi helyzetbôl kiindulva a krízis elmélyülésére lehet számítani, mely esetben a rendet erô alkalmazásával állítanák helyre, és újra a szônyeg alá söpörnék a problémákat.

Minden jel arra utal, hogy nemsokára megjelenik az ország politikai küzdôterén egy új erô, a szocialista peresztrojka klubja, a Prágai Tavasz olyan jól ismert vezetôivel az élén, mint C. Cisarÿ és Cÿernik, akik szocialista nézeteket vallanak. Ez a csoport egy szilárd konstruktív platformmal rendelkezik, és nagy számú, talán 500-750 ezer támogatóra számíthat.

A CSKP-nak minimálisak az esélyei a gyôzelemre ezzel a politikai ellenféllel szemben. Ennek ellenére keményen fognak küzdeni a ’68-as politikusok és eszmék ellen, ami a válság gyors kiszélesedéséhez vezet. […]

Egy megfontoltabb és céltudatosabb hozzáállás kialakítását kívánja meg a Szovjetuniótól annak az eshetôsége, hogy a kelet-európai országokban az uralmon lévô pártok pozíciója gyengül, sôt akár el is veszíthetik a hatalmat, más politikai erôk juthatnak hatalomra, csökken a Szovjetunió befolyása, és a térség a Nyugat gazdasági és politikai érdekei által meghatározott pálya felé gravitál. Dilemmával állunk szemben: akadályozzuk-e meg a fent vázolt folyamat kiteljesedését, vagy ne akarjuk meggátolni, hanem alakítsunk ki egy olyan politikát, mely valószínûnek, sôt szükségszerûnek fogadja el azt.

Az erôsödô tendenciák letörésére tett kísérlet olyan volna, mintha megpróbálnánk a történelem kerekét visszafordítani. Hosszú távon ez a magatartás kudarcra van ítélve, rövid távon pedig azzal járna, hogy erôforrásainkat egy nyilvánvalóan reménytelen ügyre pazaroljuk. Ha megpróbálnánk Lengyelországban, Magyarországon és Jugoszláviában megôrizni egy olyan status quót, mely elvesztette objektív alapjait, vagy megpróbálnánk az NDK-ban, Csehszlovákiában, Romániában és Bulgáriában támogatni a konzervatív erôket, az szinte elviselhetetlen terhet róna a gazdaságunkra, minthogy a fennálló viszonyok tartósításának költsége idôvel növekedni fog.

(Jacques Levesque professzor adománya

a National Security Archive részére)
 
 

*
 
 

„Népfelkelés vagy ellenforradalom?"

Az MSZMP Politikai Bizottságának ülése, hangfelvételrôl készült jegyzôkönyv, 1989. január 31. (Részletek)

[…]

Jassó Mihály: A döntô többség értetlenül áll elôtte, nem azért, mert egy Történelmi Albizottság kutatási eredményeit hallotta, hanem mert egy intézményesült politikai rendszer pillérét érzi kivenni. Úgy érzi a párttagság, hogy ez a mi politikai rendszerünk valahol ’56-on nyugszik. És most úgy érzi, hogy ezt kihúzták alóla. Az a véleményünk, hogy biztos, hogy árnyaltabban kell kezelni ennek a múltnak az értékelését – tehát ’56-ot –, de az is biztos, hogy ez az értékelés sem árnyalt. Az is szekercével rendezte el a stílbútorkészítést és ez is szekercével rendezi el.

Mert azért most nem lírai akarok lenni, de mondjuk én abból a házból jöttem, ahova ma kaptam telefonokat és leveleket, hogy hogyan fogjuk hívni a Köztársaság téri emlékmûvet? Kik estek ott el? A néphatalom védelmezôi, vagy a népfelkelés ellenállói, vagy az azok ellen állók? Szóval, ez engem zavart. Mezô Imre utat hogy nevezzük? És így tovább. Mert a népfelkelés az lehet, hogy elkezdôdött valamikor, de valamibe torkollott. Akkor minimum ennek az egész periódusnak egy árnyalt értékelése kell. Ez nem árnyalt. Ez egy másik véglet, ami polarizál, arra alkalmas szerintem, hogy ha ezen vitát nyitunk, és teljesen természetes, hogy most már elkerülhetetlen, hogy a párt egy részét szétszedjük. Szétszedjük ennek a megítélésnek az alapján. „Ellenforradalmi pártivá" – most vulgárisan fejezem ki magam – meg „népfelkelés pártivá". Nyilvánvaló e mögötti politikai tartalomra gondolok. Lehet, hogy ezt a vitát semmiféleképpen nem tudjuk elkerülni, de nem biztos, hogy a vitát ilyen radikálisan kell egy intésre beindítani. […]
 
 

Nyers Rezsô: A probléma nagyobb, nekünk ki kell ezt szélesíteni. Kérem, ’56 a magyar kommunista mozgalom pillére vagy nem? Ha ’56 a pillérünk, akkor én nem jósolnék ennek a mozgalomnak nagy jövôt, mert az nagyon gyenge pillér. És az ’56-os határozataink és a történelmi értékelésünk is nagyon idôhöz kötött és nagyon vitatott volt. Amíg jól mentek a dolgok, eltûrték tôlünk ezt, amikor baj van, akkor ugyanazok, akik eltûrték, elégedetlenek vele.

Úgyhogy az ’56-ot ne tekintsük pillérnek. ’56 egy tragikus esemény volt, egy pillanat volt, ami a válságot fejezte ki, és ma már meg kell állapítanunk, hogy nagyobb válság kifejezôdése volt ’56, mint amilyennek akkor, még ’57-ben is, értékeltük. Azt hittük, hogy a probléma kisebb, ma látjuk, valamennyien látjuk, azt hiszem, ebben már egyetértés van a pártban, hogy az egy, egy történelmi hibának a kicsapódása volt. […] Úgyhogy, bizony azt kell megállapítanom, hogy hiba lenne – és ez a párt jövôje szempontjából –, súlyos hiba lenne, ha most túlságosan ’56-hoz kötnénk a politikánk szekerét.

Kérem, meg kell állapítanunk, elolvasva az anyagot, de egyébként én olvastam is az anyagot, elolvasva a vitát is, amit a Bizottság folytatott a témáról, hogy a Pozsgay-nyilatkozat és a Bizottság állásfoglalása szinkronban van egymással. Szinkronban van. Ez nem igazolja, hogy így kellett ennek a nyilatkozatnak elhangzani. Fönntartom azt a véleményemet, hogy nem szerencsés, elsietett és pontatlan. Ezt én fönntartom, de nem lehet ellentétet látni. Lényegi ellentét nincs a Bizottság és a Pozsgay álláspontja között.

Ugye, hát ez a „népfelkelés" vagy „ellenforradalom". Az én véleményem az, hogy, hogy ellentmondásmentes jellemzést nem fogunk tudni adni. Én személyesen azt gondolom, hogy ez egy népfelkelés volt, az ’56-os decemberi állásfoglalásunk ezt az elsô pontban elismerte, a nép jogos elégedetlenségeként jellemezte.

Én fönntartom azt a véleményemet, hogy belekapcsolódtak ellenséges elemek mindinkább, és azok visszafordították volna a történelem szekerét, tehát [az] ellenforradalmi veszély nagyon komoly volt. A mi ’56-os álláspontunkból én vitatom a Nagy Imre-csoport és a revizionizmus szerepének a nagy eltúlzását. …kommunista becsületességbôl akarom ezt mondani, ez hiba. Nem igaz, hogy a Nagy Imre-csoport mint revizionista csoport akkora szerepet játszott az esemény […]

Akkor én is elfogadtam egyébként ezt a nyilatkozatot. De hát folyton okosodunk, látjuk, hogy mi ment végbe. Látjuk, hogy nagyobb volt a hiba. És látjuk, hogy ’53 és ’56 között nem Rákosi a „tizenkilenc", a Nagy Imre pedig az „egy híján húsz". Abban a vitában, hát, Nagy Imrének volt igaza. Ez a becsületességhez tartozik, hogy aki ezt így átgondolja és vallja, az mondja is meg. Én ezt megmondom. És Nagy Imre nem volt ellenforradalmár, nem volt ellenforradalmár. Hát, hogyha egy párt a saját… el kell olvasni a beszédeit neki, hol az istenben találunk ellenforradalmiságot Nagy Imrénél, sehol, sehol! És ezek becsületbeli dolgok. Egy kicsit szektás. ô ma inkább sztálinista lenne, ha ugyanaz maradt volna, mint aki volt. Vitatható marad az ’56-os szerepe, nem tudjuk tisztázni.

A szovjetek belejátszottak, ezt mindég elsumákoltuk. Ma sem látunk teljesen tisztán. De azt ma már én tudom, hogy a szovjeteknek szerepük volt a döntésben. Kádár János ezt magára vette, meg az akkori Politikai Bizottság. Én tisztelem is érte ôket. De ez nem igaz, ez nem igaz, hogy ôk egyedül felelôsek. A felelôsségünk az fennáll, mert úgy sem lehet elfogadni, hogy Moszkvában döntöttek, itt pedig végrehajtunk valamit.

De hangsúlyozom, hogy sajnos ezt az ’56-os dolgot nem fogjuk tudni tisztázni. Jogilag el lehetett ítélni a Nagy Imrét, el lehetett ítélni, mert megszegett egy törvényt. Nem nagyon tisztességes dolog, mikor mindenki szegte a törvényt, akkor a törvényszegôk – én is szegtem, meg Kádár János is szegte – és akkor a törvényszegôk egy része ráfogja a… a gyengébbre, hogy nahát, a szekta-törvény, most aztán elintézni. Ezek sem korrekt dolgok. Na de hát, aki a szituációkban nem élt benne, az ma nem tudja megérteni – és itt van a dolognak a drámaisága – szerintem, ha ezt benne hagyjuk a politikai viták fókuszában, akkor ebbôl egy jó idôre a kommunista mozgalom súlyos gyengülése, értékvesztése következne be.
 
 

Tehát nekünk helyre kell tenni a történelmet, helyre lehet tenni. Nagyjából a Bizottság álláspontja alapján helyre lehet tenni, de hangsúlyozom, ne egy szóval váltsuk fel az „ellenforradalmat", de hát ezt meg kell vitatni, hogy ki tegye ezt meg. Énszerintem most már azzal… meg kell próbálni valamiféle politikai egyetértésre jutni. Nem engedhetjük azt, hogy a politikai élet hullámzásai most a… a pártnak ezt a nem kialakult egységét és a pártvezetésnek ezt a nem kialakult egységét, de mégis valamelyes együttmunkálkodását szétverjék, és aztán itt maradjanak a porondon mások, mi pedig hullunk szét. És ezt úgy is értem, hogy Pozsgay sem szabad, hogy áldozata legyen ennek. De Pozsgaytól is nagyobb fegyelmet igényel ez valahol, és nagyobb közösségi felelôsségvállalást.

Na most, ne engedjük tehát, hogy, hogy végletesen szembeállítsanak egymással minket. Miben látom a lehetséges cselekvést? Szerintem össze kellene hívni a Központi Bizottságot, és a Központi Bizottság elé terjeszteni a Bizottságnak az anyagát. Nem így a Pozsgay-kérdést odavinni, ez egy teljes lehetetlen tárgyalás, semmire nem vezetne. Szerintem az albizottság anyagát most már oda kell vinni és azt vitatni… és annak kapcsán lehet vitatni, hogy kérem, helyes volt, nem volt helyes ez… és hogy kell eljárnunk a vitában. És itt az kellene, hogy ezzel együtt valahogyan a mai politikai problematikának, a konkrét problematikának a lényegét is vigyük a Központi Bizottság elé, tehát, hogy mi legyen most ezzel az egypártrendszerrel [vagy] többpártrendszerrel.

Túlmentek az események rajtunk. Én nem látok más lehetôséget, mint hogy vállaljuk a többpártrendszert. De vitatkozzunk ezen. És ha úgy határozunk, hogy, hogy nem vállaljuk a többpártrendszert, akkor nem vállaljuk, és akkor mindenki döntsön maga szerint, a lelkiismerete szerint, ezt vállalja-e politikailag. Én vállalom, megmondom ôszintén, ezt is vállalom, azt is, ha nem értenek vele egyet. Akkor is el tudom képzelni kulturáltan még mindég… de nem lesz jó, hogyha visszavonulnak, nem lesz jó, az elôre látható, hogy akkor abból egy jó idôre vereséget szenvedünk. És egyszer úgyis meg kell csinálni. […]
 
 

*
 
 

„Az izraeliek erôs nyomást gyakorolnak ránk"

Feljegyzés Mihail Szergejevics Gorbacsovnak Németh Miklóssal, az MSZMP KB tagjával, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökével folytatott beszélgetésérôl,1989. március 3.

Gorbacsov: Úgy vélem, ebben az értelemben Pozsgay kijelentéseiben vannak szélsôségek. Az 1956-os események kezdetét valóban a népi elégedetlenség jellemezte. Azután azonban az események eljutottak az ellenforradalomig, a vérontásig. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.
 
 

Németh Miklós: Az a legfontosabb, hogy e kérdések ne idézzenek elô szakadást a társadalomban. Néhányan azt mondják, hogy egységesen kell látni a történelmet, és hogy enélkül, úgymond, általában sem lesz egység. Valójában azonban a múlthoz való viszonyban nemigen létezik egység. Az a fontos, hogy a jelen helyzet értékelésében legyünk egységesek, abban, hogy milyen politikát folytassunk. […]

Az Izraellel való kapcsolatokról. Április végén–május elején, amennyiben a Közel-Keleten semmi kedvezôtlen fejlemény nem jön közbe, fel akarjuk venni a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel.
 
 

Gorbacsov: Ön tudja, hogy Eduard Sevardnadze épp most tért haza a Közel-Keletrôl. Találkozott az izraeli külügyminiszterrel. Az izraeliek erôs nyomást gyakorolnak ránk, de mi nem sietjük el dolgot, mert ma a diplomáciai kapcsolatok felvétele a legerôsebb adu a kezünkben. Ezért azt mondjuk nekik: forduljanak az arabokhoz, egyezzenek meg a nemzetközi konferenciáról, és akkor normalizálhatjuk kapcsolatainkat. Akkor a Szovjetunió elismeri Izrael létét, elismeri a biztonsághoz [való jogát], ugyanazon az alapon, ahogyan a térség többi országának biztonságát; sôt hajlandóak vagyunk ehhez garanciát adni. Sokoldalúak a kapcsolataink, ahogy Önöknek is. Mindazonáltal most a nyugat-európaiakkal, így a britekkel és a franciákkal együtt nyomást kívánunk gyakorolni Izraelre, hogy helyezkedjen konstruktívabb álláspontra. Úgy néz ki, valami ilyesmi történik, s én, hogy úgy mondjam, nem szeretném idô elôtt kijátszani az ütôkártyáimat. Talán hasznos lenne, ha az Önök külügyminisztere találkozna a mi külügyminiszterünkkel, és megvitatnák a kérdést. […]

(Forrás: a Gorbacsov Alapítvány Archívuma)
 
 

*
 
 

„A határ a szocializmus megôrzése"

Grósz Károly és Mihail Gorbacsov megbeszélése, Moszkva

Jelentés a Politikai Bizottságnak, 1989. március 23–24.

[…] Grósz elvtárs legfontosabb feladatként jellemezte a hosszú távú program kidolgozását. Hozzátette: a szocializmusról nem folyik vita, annál élesebbek az eltérô vélemények a szocializmus értelmezésében.

Gondjaink között említette az elmúlt 30 év történelmének kérdését is. A múlttal szembe kell nézni, ez azonban nehéz és fájdalmas, hiszen élnek még az aktív résztvevôk is, másrészt a következtetések levonásával politikánk aktív támogatóinak egyes rétegeit taszíthatjuk el a párttól. A pártban enélkül is tapasztalható az önbizalom hiánya. […]

Gorbacsov elvtárs hangsúlyozta: „1956 megítélésében Önöknek kell dönteni." Reális alapon kell állni, azt kell vizsgálni, hogy valóban mi történt. A szovjet vezetés a közelmúltban elemezte az 1968-as csehszlovákiai eseményeket, s változatlanul úgy értékelik, hogy ami ott történt, az ellenforradalom volt, annak minden jellemzôjével együtt. A csehszlovákiai eseményekben is voltak eltérô szakaszok, de a Dubcÿek-féle vezetés végül is nem tudta megakadályozni, hogy rajtuk keresztül elôretörjenek nyílt ellenforradalmi erôk.

Gorbacsov elvtárs hangsúlyozta: saját magunkra és másokra is gondolva a határokat világosan meg kell húzni. Demokráciára van szükség, az érdekek harmonizálására.

A határ azonban a szocializmus megôrzése és a stabilitás biztosítása.

Grósz elvtárs hangsúlyozta, hogy 1956 megítélésében ahhoz az eredeti értékeléshez ragaszkodunk, amelyet a párt 1956 decemberében fogadott el. E folyamatot három szó jelzi: diáktüntetés, felkelés, ellenforradalom.

Gorbacsov elvtárs a fentiekkel egyetértett. Hangsúlyozta: ma teljesen ki kell zárni a szocialista országok belügyeibe való beavatkozás megismétlôdésének lehetôségét. […]

Gorbacsov elvtárs elmondta, hogy a Szovjetunióban is az értelmiség egy része maximalista követelésekkel áll elô a történelem feltárásával kapcsolatban. Ezek az értelmiségiek többnyire nem a szocialista meggyôzôdés hívei. A stratégiájuk ma az, hogy a pártot tegyék felelôssé a történelmi hibákért, demagóg módon hangsúlyozva, hogy a munkásoknak, parasztoknak mindebben nem volt szerepük. Az átalakítás védelme ma egyenlô a párt védelmével.

A múlt hibái miatti lelkiismeretfurdalás, a megismétlôdés félelme, a jogos aggodalom nem szabad, hogy megbénítsa a pártot, annak vezetôit. Tudnunk kell, hogy a munkásosztály nem engedi becsapni önmagát, megvédi a pártot. […]

Gorbacsov elvtárs hangsúlyozta: egyetért azzal az érveléssel, miszerint a mai viszonyok között a VSZ korszerûsítése a reális célkitûzés, és nem a semlegesség, ugyanakkor törekednünk kell a katonai tömbök egyidejû felszámolására. […]

Kezdeményezésünkre megállapodás született arról, hogy a szovjet fél pártvonalon lehetôvé teszi az 1956-os eseményekkel kapcsolatos dokumentumok kutatását. […]

A jelentést összeállította: Thürmer Gyula

Jóváhagyta: Grósz Károly

(Forrás: MOL M–KS–288–11/4458.)
 
 

*
 
 

„Politikai gyilkosság áldozata lett"

Az MSZMP Politikai Bizottságának ülése, hangfelvételrôl készült jegyzôkönyv, 1989. május 16.

(Részletek)

Fejti György: […] A reflexiókból teljesen egyértelmûvé vált számomra, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének az erôs túlsúlya érvényesül változatlanul az Ellenzéki Kerekasztal álláspontján. Ez azt is jelenti, hogy tulajdonképpen hovatovább annak a mérlegelése is kétségessé válik, hogy kihozható-e érdemi eredmény egy kétoldalú találkozóból. Tehát egy olyan kétoldalú találkozóból, ami az Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP közötti tárgyalásokra vonatkozik. Tudniillik a Szabad Demokraták Szövetsége mind a párttörvény, mint az Alkotmánybíróság, mind az elnöki rendszer tekintetében ma abszolút elutasító álláspontra helyezkedik. Nem arról van tehát pusztán szó, hogy be lehet-e fejezni, egy módot találni, hanem az válik kérdésessé, hogy egy a szabad demokraták által uralt tárgyalási metodika mellett egyáltalán valami eredmény kijöhet-e? Ha már az asztalnál ülnek azok, akiknek tárgyalni kell. Úgyhogy elég sokat foglalkozva az üggyel, elég sokat informálódva én nagyon komolyan felvetem azt, hogy azokkal a szervezetekkel, amelyekkel a kétoldalú kapcsolatok kiegyensúlyozottak vagy legalábbis azok voltak az eddigiekben, szocdemekkel, Néppárttal, Kisgazdákkal, illetve a Magyar Demokrata Fórummal, érdemben tárgyaljunk arról, hogy a holtpontról velük együtt csak úgy tudunk kimozdulni, hogyha a Szabad Demokratáknak a rendkívül elutasító álláspontját képesek átlépni.

Szeretném, hogyha a Politikai Bizottság ebben világosan látna, tehát itt nem valami, nekünk tulajdonított taktika van emögött, hogy az Ellenzéki Kerekasztalt mindenképpen szét kellene szedni, de ma világosan látszik, hogyha ez abban az összetételben és abban a felfogásban folytatja a munkát, mint eddig, akkor abszolút reménytelen az érdemi tárgyalások elkezdése után is kompromisszumot kötni. A szabad demokraták nyilvánosságot akarnak, vitát akarnak, fórumot akarnak a saját nézeteik ismertetésére. Kompromisszumot nem akarnak. Errôl én teljesen világosan, teljesen egyértelmûen meggyôzôdtem, hacsak nem, a szabad demokraták vezetésén belül nem következik be súlyponteltolódás. Tehát akik ma a hangadók, ezt talán Nyers elvtárs is meg fogja erôsíteni, hát kifejezetten a militáns szárnyhoz tartoznak. Nekem annyira a belsô erôviszonyokról ismereteim nincsenek. A józanabb személyek, akikkel korábban tárgyaltunk, hát vagy szándékosan vagy kényszerbôl, de egyértelmûen a háttérbe szorultak. Úgyhogy azzal szeretném befejezni, hogy ezeket a kétoldalú megbeszéléseket, amiket elhatároztunk, ezt ha lehet, a héten le kellene folytatni még, és hasznos lenne, ha ezek a szervezetek felismernék az érdekeltséget abban, hogy, szóval szuverén jelenjenek meg tárgyalópartnerként.

[…] a héten a Történelmi Igazságtétel Bizottság három tagjával lenne egy konzultáció. Ennek a tárgya 16-a, illetve a 16-ával kapcsolatos külön rendezvénynek a kérdése. Hát itt naponta változnak ekörül a hangulatok. Azt tudom elmondani, hogy a családnak és a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak a pozíciója e tekintetben tárgyilagos, korrekt. Jól látják azokat a potenciális veszélyeket, amik egy esetleges, nem a temetôben lezajló külön rendezvénnyel függnek össze, és az egyetlen Mécs Imre kivételével tulajdonképpen a Történelmi Igazságtétel Bizottság tagjai is elhatárolódnak a különrendezvénytôl, tehát a temetôn kívüli külön rendezvénytôl. Ugyanakkor a Szabad Demokraták Szövetségének ez a szélsô szárnya, illetve a Demokrata Kör, ez egy kis marginális képzôdmény…
 
 

Nyers Rezsô: Ez a republikánus?
 
 

Fejti György: Republikánus Kör, igen. És az egykori csoportnak egy kis szárnya, három ellenzéki szervezet hozzákezdett annak a gründolásához, hogy a demokratikus ellenzéket meg kellene nyerni teljes egészében egy ilyen külön rendezvénynek. Na most, mindaddig, amíg ez ennek a három szervezetnek a dolga marad vagy kezdeményezése marad, addig ez nem különösebben veszélyes. Amennyiben ez kibôvül, és esetleg az Ellenzéki Kerekasztalban is egy vezérlô gondolattá válik, és mondjuk a Magyar Demokraták Szövetsége [sic] vagy fôleg a történelmi pártok is taktikailag lehetôséget látnak abban, hogy egy ilyen rendezvényt megpróbáljanak kiaknázni, akkor ez egy idôzített bombává válhat. Ezért hát meghallgatom majd a Történelmi Igazságtétel Bizottságot, konzultálva velük – szerintem fontos lenne az ellenzéki szervezetekkel külön-külön ennek a veszélyeirôl, a potenciális veszélyeirôl nemzetközi összefüggéseiben és belpolitikai összefüggésekben is tárgyalni –, és elkerülni azt, hogy itt egy koalíció kialakuljon. Ha emellett egy koalíció jön létre, akkor igen nehezen kezelhetô politikai rendezvénnyé válhat.

Na most, túl azon, hogy politikai konzultációkon – erre rá kell mutatni, és én úgy látom – én a Magyar Demokrata Fórum vezetôségével beszéltem errôl –, hogy távol akarják tartani magukat, de megoszlik ebben… tulajdonképpen minden partner ilyen polarizált. És félô, hogy konjunkturális okok miatt felülkerekednek kisebbségek, és egy koalíció megint megszervezôdik itt a temetés körül. Ezt csak politikai konzultációkkal nem lehet elkerülni. Célszerûnek látszana államigazgatási keretek között is beszélgetést folytatni a rendezvény tartalmáról, céljáról, elképzelésérôl, és szigorúan a gyülekezésrôl szóló törvény keretei között maradva redukálni vagy megpróbálni redukálni. Mert ahogy az idô múlik, úgy válik ez egyre nehezebbé. Tehát amíg csak ez a három szervezet foglalkozik ezzel, hangsúlyozom, politikailag és adminisztratíve is, egyszerûen kezelhetô. Elébe kellene vágni annak, hogy kiszélesedjen egy Hôsök terei vagy parlamenti rendezvénnyel szolidaritást vállalóknak a köre.
 
 

Grósz Károly: Hát ugyan a kormányzatban folyik ennek a munkája, ebben nekünk közvetlenül nem kell többet tenni. Egy kérdés vetôdött fel itt, ahogy ennek a propagandájáról beszéltünk, hogy a párt tegyen-e a Nagy Imre-temetés elôtt egy nyilatkozatot. Én nem támogatnám. Én elegendônek tartom a kormány-állásfoglalást, ami a nemzeti megbékélésre, meg nem tudom, mire hív fel, mert nekünk a Nagy Imre-ügyet a politikai rehabilitáció aspektusából teljesen külön kell ettôl választani, ez nem a jogi része. Ugye jogilag is elég szenvedélyes vita van. Ekörül a jogászok véleménye nagyon megoszlik, hogy egyáltalán lehet-e törvény, indokolt-e a törvényességi óvás benyújtása, mert azért ez nem ilyen egyértelmû ez az ügy. Ha itt mélyebbre kaparnak itt, érdekes dolgok derülnek ki. Lehet, hogy utólag lehet bizonyítani, hogy Nagy Imre magyar állampolgár volt, most nagy erôfeszítéseket tesznek ennek érdekében, de az egész miniszterelnökségének a legitimációja felvetôdik, és így tovább, és így tovább. Szóval ez nem egy lezárt és lefutott ügy. A vallomások nagyon ellentétesek.

Nagyobb lenne jogilag az indokoltsága a perújrafelvételnek, mert annyi új dolog vetôdött fel. Hogy csak egy példát mondjak: nem az a bíró fejezte be a tárgyalást, aki elkezdte. A magyar… nagyon szigorú szabály a magyar ítélkezésben, hogy akkor újra kell tárgyalni az ügyet, ha új bíró, még ha új, más ülnök van, akkor is, az egészet. Ezt nem vitték végig, ezért perújrafelvétel kellene jogilag. Perújrafelvétel azonban mindenki egyedi kihallgatását jelenti, aki akkor, azon a tájon valamilyen szerepet a közéletben betöltött, és ehhez szerepe lehetett. Tehát mondjuk Biszku Bélától Fock Jenôig, meg hát nem tudom kikig személyes kihallgatás. Tehát ez ugye nem lezárt, ez az ügy még jogilag. Tehát ilyen… (közbeszólás: Marosán) Marosán, meg hát sok minden. Most meg kell keresni azt a Marosán-levelet, azt, amit az Intézô Bizottságnak írt, hát mit tudom én, hát ezeket elô kell még kutatni. Tehát mi mint párt, én azt mondom, hogy ebben ne nyilatkozzunk, mi várjunk ebben a dologban. Mi mint párt most. Ezt… az állami csatornán kell ennek intézôdni.
 
 

Németh Miklós: Nagyon érdekes volt, hogy mind a két [lengyel tárgyalópartner], tehát Jaruzelski is meg Rakowski is rákérdezett erre, hogy hát értik, de hát miért nem rehabilitáljuk politikailag. Számukra, azt mondja – a Gomulka-archívumból vagy mit tudom én mibôl – teljesen egyértelmû, hogy Nagy Imre politikai gyilkosság áldozata volt. Ami, ez sajnos – így hangzott el szó szerint –, Gomulka is szavazott.
 
 

Grósz Károly: Persze. Ehhez kétség nem fér. Ez a megállapítás így pontos. Politikai gyilkosság áldozata lett. Ez egy dolog. Meg más dolog, hogy itt, ha ezt az ügyet elkezdjük piszkálni, hogy mi minden jön itt felszínre. És annak meg…
 
 

Nyers Rezsô: Hát a Gomulka hogyan járult hozzá? Milyen formában?
 
 

Németh Miklós: Többet nem mondtak róla. Én mondtam, hogy érdekes lenne nekünk ilyesmi. (Közbeszólás: Dokumentálni.) Érdekes lenne. De ez meglepô volt.
 
 

Grósz Károly: Ez olyan élmény, mint hogy a Zsivkov nekem mondja, hogy amikor itt folytak a harcok, meg a géppuska, itt üléseztek, hát ki tudta?

Nyers Rezsô: Hát az én álláspontom is az, hogy politikailag indokolt a rehabilitálása. Más a pártpolitikában, ugye. Az egy más kérdés, a párttagság visszaállítása, az egy külön… De tulajdonképpen politikailag indokolt, és nem biztos, hogy jogilag. Nem, nem… persze ha jogilag is, ha ilyen dolgok voltak, hogy más kezdte el meg más fejezte be. Nem is tudom, a Tunisz fejezte be, ugye, a Vida?
 
 

Grósz Károly: Ô fejezte be, de az izé kezdte, a Brahó vagy Rahó? ô kezdte, Ô lefolytatta, aztán, már így fejbôl nem tudom, elolvastam az anyagot, és a Vida fejezte be.
 
 

Nyers Rezsô: Tehát nem februárban, hanem júniusban is más kezdte el, nem a Vida? (Közbeszólás: Ô végig vitte.)
 
 

Grósz Károly: Igen. Nem. Négy hónapig fektették az

anyagot.
 
 

Nyers Rezsô: Igen, akkor a februáriról van szó.
 
 

Grósz Károly: A februáriról van szó. Négy hónapig fektette.
 
 

Nyers Rezsô: Februárban más kezdte el, utána jött a Vida, aki, de a Vida már júniusban végig vitte.
 
 

Grósz Károly: De nem vitte elölrôl az anyagot. Ez a probléma jogilag, hogy ô nem indította elölrôl a vizsgálatot.
 
 

Nyers Rezsô: Igen, de az egy lényegében jogi eljárás volt. (Közbeszólás: Nem érthetô.) Én is azt gondolom, hogy itt inkább a politikai rehabilitálás az evidens, kérem szépen. Hát a Nagy Imre az köztudottan a magyar Buharin. A magyar Buharin... Hát a Buharint rehabilitálták politikailag. Hát akkor…
 
 

Jassó Mihály: Számomra az a kérdés – mert az, hogy kell majd vele foglalkoznunk, az biztos –, hogy most mi a jogi elrendezés elôtt politikai ítéletet [hozunk]. Megint ránk lehet fogni, hogy nyomást gyakorlunk a jogi rendre. Tehát lehet, hogy szimpatikusabb, ha jogilag rendezik elôtte, de nyilvánvaló, számomra nyilvánvaló, hogy nem kerülhetjük el ennek a kérdésnek valahol a politikai és a pártpolitikai elrendezését nem kerülhetjük el. Ez ide kerül az asztalra. Ha akarjuk, ha nem.
 
 

Németh Miklós: Katynhoz hasonlították, hogy ebben sajnos az oroszokkal…, ahogy ôk fogalmaznak, ugyanolyan. Mindenki tudja, hogy Katynban ki lôtt. Tudják a szovjetek is, mi is tudjuk, mondta Jaruzelski. De hát ez…
 
 

Grósz Károly: Ennek a mai szovjet vezetésnek ebben a Nagy Imre-ügyben korrekt az álláspontja. Azt mondták, csináljuk, amit jónak látunk, de ôk nem fognak rá reagálni. Hát ettôl tovább nem mehetünk, hát mit mondhatunk. Azt mondják, hogy ôk nem fognak rá reagálni.
 
 

Nyers Rezsô: Ez a jogi és a politikai rehabilitáció az annyira összefonódik, hogy nem lehet azt különválasztani. Hát ahogy néztük, ugye, ott az ülésen a vádat, a vád: összeesküvés szervezése a magyar államrend megdöntésére. Na most ez a vád, ez egy politikai vád. Na most, ha jogilag ettôl mentesítettük, akkor politikailag mentesítettük. Tehát én semmiképpen, azt nem tartom jónak, hogy különválasszuk a politikai, jogi [szempontokat]. Különválaszthatónak tartom a pártpolitikai kérdést. Ez egy más dolog.

Grósz Károly: Nyers elvtárs, ez nem olyan egyszerû, mert jogilag el lehetne legalább hat évre ítélni. Mit kezd egy bíróság egy halott emberrel? Most ítélje el nyolc évre? Hát ez teljesen logikátlan, agyrém. Mert például a Maléter kinevezése honvédelmi miniszternek teljesen törvénytelenül történt, mert az akkori szabályok szerint a Minisztertanácsnak kellett volna dönteni. Nem a parlamentnek, a Minisztertanácsnak. Nem volt Minisztertanács-ülés. Második: az a bizonyos Varsói Szerzôdésbôl való kilépés. Parlament kellett volna; nem volt parlament, nem volt Minisztertanács-ülés. Ha az Elnöki Tanács elnöke élne, a Dobi, aki nem él, még az sem vállalhatná fel, mert az akkori papírok szerint a Dobinak sem volt [hatásköre].
 
 

Nyers Rezsô: Hát ez a formáljogi kérdés. Ezért mondom, hogy jogilag lehet ôt elítélni, de politikailag nem. Politikailag nem, mert köztudott, hogy a Varsói Szerzôdésbôl való kilépést elfogadta az akkori vezetés Lukács György kivételével, ugye. Hát Lukács György meg Szántó Zoltán – Lukács nem is volt talán, Szántó Zoltán – kivételével.
 
 

Grósz Károly: Jó, hát én nem ajánlom, hogy a bírósági ügy lezárása elôtt az MSZMP mint párt a Nagy Imre-ügyben nyilatkozzon. (Jassó: Mikor fogják lezárni, Grósz elvtárs?)

(Forrás: MOL M–KS–288–5/1065.)
 
 

*
 
 

„szakítópróba elôtt"
 
 

Az MSZMP Politikai Bizottságának ülése, hangfelvételrôl készült jegyzôkönyv, 1989. május 26.

(Részletek)

Fejti György: […] Tehát, még egy kísérletet kell tenni arra, hogy a dolog kimozduljon a holtpontról. De ehhez összehangolt lépéseket kell tenni, mert nem elôször kerülök olyan helyzetbe, hogy a velem kötött szóbeli megállapodásokat a Magyar Demokrata Fórum, a Szociáldemokrata Párt, a Néppárt visszamondja. És kínos mindenrôl papírt kérni, hát már az ember kényelmetlenül érzi magát, hiszen ennek az egésznek bizalmon kellene alapulni, de lassan ott tartunk, hogy tanúk nélkül nem lehet, meg nem érdemes leülni a beszélgetésekre.

Az Ellenzéki Kerekasztalt egyértelmûen a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fiatal Demokraták Szövetsége uralja, hogy nekik mi a tárgyalási metodikájuk, az világosan kiderül ebbôl a papírból. Ôk szerepelni akarnak a Televízióban, dezorganizálni a pártot, egymásnak ugratni a pártok vezetôit, [a] Fidesz [és] az MSZMP vezetôit, kijátszani, [hogy a] hatalom kompromisszumkészségének a hiányában nem indulhatnak meg a tárgyalások. De mihelyt el fognak indulni a tárgyalások, ki fog derülni, hogy az együttmûköd… tehát, hogy a megállapodási készségük nulla. Tehát nem akarnak párttörvényt, nem akarnak elnöki rendszert, nem akarnak Alkotmánybíróságot. Tulajdonképpen néhány olyan dolgot akarnak, ami szigorúan a választásokkal függ össze, illetve korábbi elkötelezettségeikkel, tehát a választásokról hajlandók tárgyalni. Büntetôtörvénykönyv módosításáról, vagyon felosztásról és hát a sajtóról, sajtóhoz való hozzáférésrôl. Hát ezek a szûken vett érdekeltségeik. […]

Tehát, erre a nyilatkozatra én nem gondolom, hogy válaszolni kellene. Nincs sok haszna, olyan egyébként a tartalma is, hogy nehéz erre válaszolni. Kontaktust kell felvenni. Egyébként az embereink kontaktusban vannak ma is a Tölgyessy úrral, Sólyommal, a mi két szakértônk tárgyal. Hát, csak a puhatolózás kedvéért. Nehéz a szabad demokratákkal megbirkózni, mert ôket semmi más nem érdekli, mint a reklám, ezt világosan látni kell, és a reklám miatt bármit feláldoznak. Bármit. A többi szervezet pedig, tegnap éppen a Bíróval beszéltem errôl, miközben kétoldalú megbeszélést folytattunk, panaszkodik, hogy ez már tûrhetetlen, ez egy lehetetlen állapot, túszként élik meg ezt az egészet. Nem vállalja senki, hogy kilépjen a dologból, mert ott lesz a homlokán a bélyeg, hogy a nagy történelmi esély, ami az ellenzék egységét hozta létre, azt szimbolizálja, hát ezt megbontani, ez… ez megbocsáthatatlan bûn lenne.

A megbontás, ez nekem nem rögeszmém. Én a megbontásra azért tettem kísérleteket, mert világosan látom, hogy a szabad demokratákkal ezekben a dolgokban nem lehet megállapodni. Tehát, azért kellene, amennyire lehet, a Magyar Demokrata Fórumot, a három történelmi pártot rávenni arra, hogy ezt komolyan mérlegeljék. Lehet egyébként, hogy ha az érdemi tárgyalások elkezdôdnek, ez ki fog derülni. Hátha az érdemi tárgyalások elkezdôdnek, és nagyon merev állásponton van a Szabad Demokraták Szövetsége, lehet, hogy elhatárolódik tôle a többi párt, a három-négy párt. De ha nem, akkor csapdában vagyunk, akkor három hétig ücsörgünk, aztán azt kell mondani, hogy bocsánatot kérünk, nem megy. Az is nagyon kínos, fôleg hogy ha mondom, a Fôtitkár is benne van. […]
 
 

Németh Miklós: Olyan módszer nincs, vagy nem lehet elérni, hogy ezt a háromszöget valamelyik, hát nem az SZDSZ, de mondjuk a, ilyen jó a viszony már a három történelmivel, meg még, mit tudom én, MDF-et, vagy egy-kettôt meg lehetne, hogy, hogy erre kicsit rápuhítani ôket.
 
 

Fejti György: Az, hogy ne csak az MSZMP-nek a kezdeményezése legyen.
 
 

Németh Miklós: Igen, hogy, hogy ehhez megnyerni minél több embert, hogy egyszer… szinte egyszerre jut eszünkbe.
 
 

Nyers Rezsô: Hát jó, itthon lenne a Pozsgay, neki kéne ebben segíteni, a kutyafáját neki, ezeknek a külföldi agitációs utaknak is, az isten gyôzi ottan, mirôl, meg vannak azok már gyôzve már túlontúl is.
 
 

Grósz Károly: Hát, biztos a Kormány érdeke. Úgyhogy lépjünk akkor tovább, mert itt ezt úgy sem tudjuk megoldani. Én a három pártot lebonyolítom jövô héten, utána nekikezdünk a három, a három többihez. Nem?
 
 

Nyers Rezsô: Egyezzünk meg akkor abban, hogy a KB-n még, ha szorongatnak is, konkrétumot ne mondjunk. (Németh Miklós: Ne mondjunk.) Úgy, mint hogyha mondjuk (Németh Miklós: Hát dolgoznak, amit Gyuri javasolt.) csütörtöki állapotba lennénk, mert hiszen most ötöltük ki. […]

(Forrás: MOL M–KS–288–5/1066.)
 
 

*
 
 

„A munkásôrségtôl el a kezeket!"

Az MSZMP Politikai Intézô Bizottságának ülése, hangfelvételrôl készült jegyzôkönyv, 1989. augusztus 15.

(Részletek)

Pozsgay Imre: […] A köztársasági elnöki intézménnyel kapcsolatban megoszlik az Ellenzéki Kerekasztal véleménye, de egyelôre a tárgyalásokon egységes álláspontot képviselnek, de már a sajtóértekezletükön pl. nyílttá tették a belsô vitáikat ebben a kérdésben. Bizalmatlanság az alapvetô oka, és bizonyos politikai koncepcióbeli különbség is, természetesen. A bizalmatlanság abban fogalmazódik meg, hogy az ellenzék egy részének, különösen az SZDSZ-nek, és vele azonos módon gondolkodóknak a véleménye az, hogy az MSZMP ezt az intézményt saját hatalma átmentésére találta ki, és ezért semmiféle olyan engedményt nem kell tenni, amelyik ezt az MSZMP számára lehetôvé teszi. Ma már nem annyira eltökéltek talán, de mindenesetre ilyen elvi alapon fogalmaznak. Az Ellenzéki Kerekasztal más csoportjai, [a] történelmi párt… az ún. történelmi pártok – Néppárt, Kisgazda Párt és a Kereszténydemokrata Párt – elfogadják az MSZMP álláspontját a köztársasági elnöki intézmény dolgában. Nincs még pontos információm, az este, késô éjszakáig ülést tartott az MDF Országos Elnöksége, hogy milyen konzekvenciára jutottak, nem tudom, de a javaslatuk az volt, hogy ôk is fogadják el egy bizonyos kompromisszummal az MSZMP javaslatát ebben a kérdésben. Az a kompromisszumos javaslatuk, hogy – elfogadva az MSZMP álláspontját –, hogy egy középerôs, de jól ellenôrzött köztársasági elnöki intézmény jöjjön létre, általános választáson – tehát népszavazáson – válasszák meg, elôbb, mint az országgyûlési választások. Az legyen az utolsó napja, de az országgyûlési választásokkal egyidejûleg kerüljön sor erre. Tehát, itt tart jelenleg a vita ebben a kérdésben. Megint csak azt kérem, hogy egyelôre ezt a Politikai Intézô Bizottság saját információként kezelje, mert… – már, amit most mondok –, hogy ti. ezt elfogadhatónak tartaná az MSZMP tárgyaló küldöttsége is. Ez az a határ, amit nem léphet át, de ez, eddig a határig elmehet. Majd az Intézô Bizottság természetesen véleményt nyilvánít errôl is, mint a többi kérdésrôl.

Úgy tûnik föl, hogy két sarkalatos kérdésben, törvényben elôterjesztés tehetô az Országgyûlésnek: a választási törvény és a párttörvény, e harmadikban, az alkotmánymódosítás dolgában pedig megtörténhet, hogy széttörik az Ellenzéki Kerekasztal, de ez még a jövô kérdése. […]

Fejti György: […] Na most, ugyanakkor egyik szervezet sem akarja felrobbantani az Ellenzéki Kerekasztalt, ez világos. Megállapodás viszont e nélkül nem jöhet létre, ez is világos. Tehát, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fidesz nem fog változtatni az álláspontján, ez egészen biztosnak tekinthetô. Úgyhogy, szakítópróba elôtt áll az Ellenzéki Kerekasztal, és egy kicsit szakítópróba elôtt áll ez a tárgyalási metódus, amit kompromisszumként mi elfogadtunk. 24-én dôlnek el a kérdések vagy pozitív irányban, vagy pedig be kell látnunk ennek a tárgyalási metodikának a korlátait, és akkor egy új helyzet jön létre, és ebben az új helyzetben kell javaslatot kidolgozni. Emiatt én a 26-i plenáris ülést nem tartom reálisnak, és nem is tartanám szerencsésnek, ha a plenáris ülésen mi bármit aláírnánk a KB-ülés elôtt, tehát, ez számomra új információ, ez nyilván a hétfôi elnökségi ülésen alakult ki. […]

Hát, ha nem jutunk el a megegyezésig – itt már elágaznak a lehetôségek –, akkor elképzelhetô, hogy megegyezésre jutunk a tárgyalófelek egy részével (Nyers Rezsô: Egy részével.) egy részével. (Nyers Rezsô: Tehát ez három szervezet lesz?) Ez három szervezet lesz, plusz a harmadik oldal. (Nyers: Tehát, a harmadik oldal.) Igen, tehát a harmadik oldal. A harmadik oldallal szintén folynak külön tárgyalások, és hát ott is vannak nézetkülönbségek, de nincs olyan szándék, hogy megakadályozzák a törvények beterjesztését. Ilyen szándék az SZDSZ és a Fidesz részérôl van nagyon markánsan jelen. Hát a szociáldemokraták nem vesznek részt lényegében két hónapja az alkufolyamatban. A Néppárt ingadozik, tehát át fog állni. [Ha] a Magyar Demokrata Fórummal meg tudunk állapodni, akkor át fog állni a Néppárt nagy valószínûséggel és talán a Kisgazda Párt is.

Igazán számunkra az lenne kedvezô, hogyha az Ellenzéki Kerekasztalból a lehetô legtöbb szervezet egyetértésével lehetne a törvénytervezetet benyújtani. Én három szervezet esetében ezt kizárom, az SZDSZ esetében, a Fidesz esetében, ill. a Szakszervezeti Liga esetében, ami nagyon erôs SZDSZ-befolyás alatt van. Na most, ebben az esetben is a külön véleményeket [szükséges] feltüntetni. Tehát, az SZDSZ-nek, ill. a Fidesznek, Szakszervezeti Ligának az álláspontját oda lehetne adni a parlamenti képviselôknek a kezébe. Hát, ennél korrektebb megoldást nem lehet elképzelni. (Nyers: Ez még egy viszonylag kedvezô szituáció.) Ez egy kedvezô szituáció. (Nyers: És mi történik, ha nem sikerül ezzel a hárommal megegyezni?) Hát, akkor… (Nyers: Ha ôk hirtelen zárják soraikat? Már az Ellenzéki Kerekasztal.) Ezt el kellene kerülnünk, tehát erre van esély. (Nyers: Jó, jó, persze, hogy van.) Ha nem, akkor olyan döntés elôtt állunk, hogy a három tárgyalófél közül kettô beterjessze a parlament szeptemberi ülésére a javaslatokat, és ez akkor nyilván a tárgyalás végét jelenti. Vagy pedig folytassuk a politikai alkudozást, és a dolog az októberi parlamenti ülésre kerüljön. De ezt ma még korai felvetni, mert egy intelligens, rugalmas tárgyalásvezetéssel nem biztos, hogy ez sikerül nekik. De megelôzhetô, hogy összekovácsolódjon az Ellenzéki Kerekasztal. Tehát, elég mélyek a repedései, soha nem lehet pontosan tudni. Én azt hiszem, hogy nem állok messze a, az igazságtól, ha… akkor, ha azt mondom, hogy ma nagyobb a külön alkunak az esélye az MDF-fel, Bajcsy-Zsilinszky Társasággal, a Keresztény Demokrata Néppárttal, mint az ô konfrontációs szándékaik. És e mögött nem az van, hogy bennünket szeretnek, hanem az van, hogy a politikai érdekeik, megfontolásaik közelebb állnak a miénkhez, mint a Szabad Demokraták Szövetségéhez. […]

A pártvagyon dolgában teljes egészében elzárkóztunk attól, hogy bármiféle illetékessége lenne a háromoldalú tárgyalásoknak ebben, akár a zárolásban, akár az újrafelosztásban. És ehhez ragaszkodunk is. Sem politikailag, sem jogilag semmiféle felhatalmazás[a] a tárgyalássorozatnak arra vonatkozóan, hogy az MSZMP vagyonáról rendelkezzen, nincs. Ugyanakkor a vagyonunkkal kapcsolatban vannak nyitott, rendezendô kérdések, többször beszélgettünk errôl. Az az elgondolás alakult ki – hétfôn reggel Grósz elvtársnál beszéltünk errôl, Iványi elvtárs részvételével is –, hogy amennyiben az MSZMP és a kormány között az a megállapodás létrejöhet, aminek az értelmében a ’78-tól számunkra folyósított beruházási támogatások fejében nagyjában ezt a 2,1 milliárd értéknek megfelelô ingatlant átadjuk, ha ez a megállapodás megszületik, akkor ezt egy sajtótájékoztatón – rendesen feltupírozva – be kellene jelenteni, és ezzel lekerülne a napirendrôl az MSZMP vagyonának az ügye. És politikailag ki lehetne aknázni azt, hogy hát az ország helyzetéhez igazítjuk a saját kondíciónkat. És errôl az átadott ingatlanról – hát, saját belátása szerint – a kormányzat, ill. a tanácsok döntenének. Tehát, ezek nem kerülnének át értelemszerûen a többi párt tulajdonába. Közcélokra lennének felhasználva.

[…] És a Munkásôrségre fordítják az össztüzet. Itt ennek rengeteg mutációja van, a feloszlatástól kezdve egészen addig, hogy enyhébb formát… (Grósz: Nemzeti gárda.) Nem, hogy nemzeti gárda, hanem, hogy vonják be a nehézfegyvereket, ne legyenek gyakorlatok, tehát, hogy meg is marad, de mégsem az lesz, és így tovább. Na most, itt is én úgy gondolom, hogy a Munkásôrség tekintetében – a Központi Bizottság korábbi döntése alapján – azt a koncepciót fel kéne csinosítani, hogy ez átkerül a honvédelem általános keretei közé, és amennyiben egy névváltoztatással, egy funkciókör módosítással és adott esetben személyi változásokkal együtt hihetôvé tesszük azt, jobban hihetôvé tesszük – amit egyébként deklaráltunk –, hogy ez nem párthadsereg, akkor ez fenntartható. Mert egy jogállamban az elfogadhatatlan, hogy egy önkéntes szervezetet más önkéntes szervezetek pusztán azért, mert nekik ez nem tetszik, ôk felszólítsanak a feloszlásra. […]
 
 

Horn Gyula: […] De, ami ennél fontosabb, az idôközi választások és a kialakult szituációk kapcsán, hogy a megítélésem szerint az MSZMP helyzete tovább súlyosbodott. Ez is az új helyzet tényezôje. És erre mi mindenképpen meg kell, hogy találjuk – nemcsak a válaszokat, hanem – a megfelelô politikai kiutat. Súlyos helyzetbe került, többek között olyan új jelenségek kapcsán is – [a] választásokon túlmenôen, hogy azokkal [a választási sikerekkel] összefüggésben az MDF vérszemet kapott, amelynek nem csupán az a jellemzôje, hogy magabiztosak a nyilatkozataik, hanem – én úgy értékelem, és a különbözô képviselôikkel való beszélgetések alapján az a tapasztalatom –, hogy az MDF – nem tudom kivel szövetkezve az ellenzéki pártok közül, mert ez még nincs kialakítva – hatalomátvételre készül. Ezt tanúsítja az is, hogy a sajtókonferenciájuk elôtt, majd azt követôen, gyakorlatilag összeállították a maguk listáját köztársasági elnöki tisztségre, kormányra és a többi. Tanúsítja ezt az is, hogy tudatában vannak annak, hogy ma még nem rendelkeznek felkészült apparátussal, de ugyanakkor magabiztosak abban a tekintetben, hogy a szakapparátus egy része át fog menni hozzájuk, ha más nem, egzisztenciális érdekektôl vezetve. Minthogy feltételezik azt is, hogy a parlamentben fölerôsödhet – ha nem történik a helyzetben változás – egy dezertálási folyamat, mint ahogy erre már van is egy-két példa a legutóbbi napokban, hetekben. De, ami ezzel összefüggésben lényeges, az, hogy az MDF – és részben a többi párt is – ma már nem úgy veti fel, hogy részt kíván venni a kormányzásban, majd a hatalomban, hanem át akarja venni, és legfeljebb valamilyen helyet biztosít abban az MSZMP-nek. Nincs szó arról a mai helyzet alapján – és nem hiszem, hogy ez túlságosan irreális lenne, ez az értékelés –, hogy az MSZMP-vel koalícióra lépnének. Ezt azért figyelembe kell vennünk, és ezt a kialakult helyzetet elemeznünk kell.

Én ebbôl következtettem le azt, hogy új módon kell megközelítenünk és megfogalmaznunk a teendôinket. Az a véleményem, hogy fel kell venni a politikai küzdelmet. El kell indítanunk. És itt nem konfrontációról kell beszélni – nem értek egyet ezzel a kifejezéssel se kívül, se belül, szerintem nem jó, ha ezt használjuk, a konfrontációnak nagyon sok mellékzöngéje, adminisztratív és sok minden más árnyalata, színezete van –, hanem a politikai küzdelmet kell velük fölvenni. Egyszerûen arról van szó, hogy nincs hova tovább hátrálnunk – mármint az MSZMP-nek – ebben az új helyzetben. És megítélésem szerint, ezzel összefüggésben alapvetô fontosságú, hogy mindent alá kell rendelnünk az MSZMP politikai szerepe megôrzése érdekének. Tudatosítani kell itt magunk között is, és kint is a párttagság körében – és én azt hiszem, ez egyre erôsödô –, hogy itt most már egzisztenciális kérdésekrôl is szó van. Párttagjaink, tisztségviselôink – és sok minden mások – ezreinél, tízezreinél. Ezt minekünk elôtérbe is kell állítanunk ebben a politikai küzdelemben, miként azt is hangsúlyozni kell, hogy ebben az országban reális reformplatformot és -politikát az MSZMP képvisel. Nem szabad ezekben nekünk szégyenlôsnek lenni. Hozzá szeretném tenni ehhez azt is, hogy ennek kulcskérdése, hogy rendbe tegyük a dolgainkat a kongresszusig. Minden szempontból, múlttól való elhatárolódás, politikai platform kialakítása és elfogadtatása. És meg kell mondanom azt is, azoktól való megszabadulás jegyében is, akik még visszahúzzák a pártot. A reformellenes erôktôl való megszabadulás jegyében is. […]

A másik dolog: mit tud nyújtani a mostani helyzetben – ez év ôszén, választások elôtt – az MSZMP vagy annak kormánya, mit tud ígérni? Az ellenzék már azzal vádol bennünket – [az] MSZMP-t vagy a Kormányát –, hogy azért odázza el a népszerûtlen intézkedések meghozatalát, hogy ezzel ne gyengítse tovább a választási esélyeit. Ami mondjuk, így nem igaz, de kétségkívül tény, ha ôsszel bármilyen népszerûtlen dolgot beviszünk – márpedig hogyan lehet ebbôl a nyomorult gazdasági helyzetbôl kijutni, mintsem radikális és sajnos népszerûtlen intézkedésekkel –, akkor ez tovább fogja csökkenteni nyilvánvalóan a választási esélyeinket. Meg kell ezt mindenképpen gondolnunk, mégpedig abból a szempontból, hogyha mindent az MSZMP vezetô szerepe vagy politikai szerepe – hangsúlyoznám, az elôbb most bakit követtem el – megôrzésének rendelünk alá és ennek kapcsán a választások érdekeinek, akkor nekünk gondolkodni kell olyan gazdasági és szociális intézkedések, ígéretek – reális alapon nyugvó ígéretek – megfogalmazásán, amely ezt segítheti elô. Roppant nehéz, roppant összetett feladat annál is inkább, mert ez fölveti a gazdaság gyökeres változásának elhalasztását, ill. a gazdasági bajok vegetálását. De mindenképpen át kell gondolnunk. De ide tartozik az is, hogy nekünk mindenképpen be kell illeszteni a képbe mint tényezôt, a külföldi támogatás lehetôségét. Ez a kép, ez a konkrét csomag – amivel most foglalkozunk –, ez december vége elôtt nem fog eldôlni. [sic!] Annál is inkább nem, mert, mert egy elôrehozott választások elôtt nem fog nekünk Nyugat támogatást adni, ezzel legyünk tisztában, mert kivárja a választásokat. De, ha mi föl tudunk a júniusi választásokra készülni, és össze tudjuk a párt sorait rendezni és programját meghirdetni, akkor mindenképpen több az esélyünk.

[…] én nagyon is egyetértek azzal, hogy tárgyalni kell az ellenzékkel, felnôttként kell ôket kezelni. Azzal nem értettem egyet – és ma sem értek egyet –, hogy olyan feltételekben állapodtunk meg – az én hibám is, mint KB-tagnak –, amellyel aláástuk a Parlament legitimitását. Mert errôl van szó. Vagy legalábbis kitettük a Parlamentet annak a veszélynek. És ebbôl következik – a felfogásom szerint –, nekünk most mindent el kell követni a Parlament megvédése érdekében, ha június 8-ig egyáltalán kormányozhatóvá akarjuk tartani ezt az országot, ill. a Parlament szerepét. [sic!] És ehhez nekünk az kell, azokat az eszközöket megtalálni, amellyel valahogyan stabilizáljuk ezt a mostani Parlamentet. A Parlament stabilizálásához szerintem nélkülözhetetlen – ha megállapodás van a „háromszögletûn", ha nincs, a három – Fejti elvtárs által említett – törvénytervezet szeptemberben történô bevitele. Ez kulcsfeltétele annak, hogy megôrizzük a Parlament mostani szerepét. […]

Mindenképpen szükséges napirendre tûzni – akár a következô PIB-ülésen – a tömegkommunikáció kérdését, beleértve ebbe azt is, hogy nekünk meg kell vásárolnunk bizonyos tömegkommunikációs fórumokat, eszközöket. Nem tudok mást mondani, mint hogy meg kell „vásárolni" gondolom – a példa: olyanra gondolok, mint az Új Tükör, amely válságba került –, ettôl pénzt nem kell sajnálni, az ott dolgozó embereket, akik hajlandók a mi politikánkat képviselni, egzisztenciálisan meg kell támogatni. Kulcskérdés, hogy ne csak a Népszabadság mûködjön, mint pártlap – mert a Magyarországot nem sorolom komoly, ilyen számottevô orgánumok közé –, feltétlenül meg kell találnunk a további lehetôséget akár a Televíziónál és másutt, mert ez mind az MSZMP szerepével, választásokkal összefüggésben kulcskérdés. Anyagi, egzisztenciális szempontok és törekvések alapján. […]

Nyers Rezsô: […] Az ország fegyveres erôi intakt állapotban maradjanak, azt biztosítani kell! Én még a Munkásôrségre is azt mondom – az nem számítana különben –, de most a Munkásôrségtôl el a kezeket! Nem, nem szabad semmit oda adni, ebben a periódusban nem szabad. Majd aztán a Munkásôrséget átalakítjuk.

[…] Ha most sikerül megegyezni a két törvényben, azt én már jó eredménynek tekinteném, jó lenne, ha ez sikerülne.

A harmadikban, az már optimális lenne, ha a köztársasági elnöki izébe, sikerülne megegyezni. Optimális lenne. Ha nem sikerül, el tudnám képzelni azt, hogy kettôben megegyezünk, a harmadikban – ha nem borítaná fel ezt a kettôt –, a harmadikat pedig végigvisszük ugye, az erô pozíciójában végigvisszük. Talán ezt meg lehet csinálni, ezért még nem olyan nagyon neheztelnek.

[…] Ezt a köztársasági elnökséget ne engedjük ki a kezünkbôl. Ezt nem véletlenül ellenzik. Nem attól félnek ôk, amire hivatkoznak, hanem az egy pozícióváltozás a politikában. És azért… persze még azt, azt is jobbnak látnák, hogy végsô fokon együtt, meg ha a Parlament választja, mert úgy kisebb… de ha sikerülne elôbb megcsinálni ezt, kérem szépen, akkor a mi helyzetünk helyre állna valamelyest. Helyre állna. Nem javulna még attól, de helyre állna. Úgyhogy próbálkozzunk meg ezzel.
 
 

Pozsgay Imre: […] De, magunk között tisztázni kell, hogy… a következôket. Hogy egyetlen párt nem fogja tudni megoldani ezt a helyzetet, tehát valamilyen nemzeti erôközpontot létre kell hozni, és azt az MSZMP-nek kellene megszervezni. Koalíciós ajánlatot nem fogunk kapni a választások elôtt, de mi kinézhetjük a koalíciós partnereket, más a pártok magatartása a választás elôtt és más választás után. Választások elôtt egy kompromittáltnak feltüntetett MSZMP-vel nem fogja kijelenteni senki, hogy koalícióra akar lépni. Lehet, hogy a választási eredmények után maguk fognak ajánlkozni. Tehát nekünk tervet kell készíteni erre az esetre, úgy érzem. Ezt azért mondom, mert ez is tárgyalási tétel tulajdonképpen, hogy melyik pártokkal – ha netalán nem sikerül közmegegyezésre eljutni a Kerekasztallal, akkor –, melyik pártokkal jutunk el megegyezésre, és itt már fölvázolódott néhány ezzel kapcsolatos gondolat. […]

A köztársasági elnöki intézményrôl személyes érintettségem miatt, nehéz szólnom. De azt ki kell mondanom, hogy az ebben a radikális oldalnak tett engedmény a párt vereségével járna kétségtelenül. Tehát, itt bízni abban lehet, hogy az ellenzék egy része, az elôbb emlegetett nemzeti felelôsségtudatra is apellálva, elfogad egy olyan kompromisszumot, hogy országgyûlési választások és elnökválasztás együtt legyen. De abba nem szabad belemenni, hogy akár ez, akár a másik Parlament válasszon elnököt, mert az MSZMP akkor ugyanúgy pozícióvesztes lesz. Mert, ha ez a Parlament válassza, [sic!] akkor csak a mandátumáig tart. Ugyanis, kétségbe vonva a legitimitást, az összes intézményét el fogják törölni utána. Az új Parlament meg nem fog MSZMP elnököt választani esetleg. Tehát, azért mondom, hogy ezeket a szempontokat figyelembe véve, az MSZMP-t, most függetlenül a jelölt személytôl – erre én is azt mondom – az MSZMP-t legitimálni csak egy népszavazás tudja ebben a helyzetben. […]

(Forrás: MOL M–KS–288–5/1075.)
 
 

*
 
 

„Tízórás, gyilkos vita"
 
 

Az MSZMP Politikai Intézô Bizottságának ülése, jegyzôkönyv, 1989. augusztus 31. (Részletek)

Pozsgay Imre: […] Ezzel kapcsolatban elsôsorban azt, hogy véleményem szerint még inkább érzékelhetô, mint korábban, hogy az idô nem nekünk dolgozik, és az irányzat az, hogy, szóval az MSZMP tárgyaló küldöttsége és tárgyalási pozíciója romlik, az ellenzéké javul ebben a helyzetben. Ez nem a tárgyaló küldöttségen múlik, hanem az alapvetô társadalmi folyamatokon és helyzeteken, a kialakult helyzeten elsôsorban. Ez kell, hogy nagy mértékben meghatározza magatartásunkat és döntéseinket. […]

Tehát ilyen háttérben és ilyen összefüggésekben kérem elképzelni a tárgyalási pozíciónkat és az ott kötött alku vagy megegyezés – hogy szebben fejezzem ki – összefüggéseit és hátterét. Ez szabja meg választási taktikánkat is, benne nyilván machiavellizmus nélkül, de józan taktikával azt is kiszámítva, hogy az ellenzéken belül a megosztásnak milyen eszközeit és preferenciáit lehet alkalmazni. [A] tárgyalóküldöttség ez ügyben arra a következtetésre jutott, hogy itt ebben a taktikában taktikai szövetségeseink lehetnek a történelmi pártok, szocdem párt, bárcsak már összeállna, meg a többi történelmi párt, a kereszténydemokrata párttal bezárva, az egyéb képzôdmények ide nem számítanak. És ezért, amikor adok-veszek helyzet alakul ki, akkor ôket kell preferálni a döntésben.

[…] egy tegnapelôtt tartott egész napos, tíz órás, gyilkos vita után, amelyrôl elég pontos információink vannak, mármint a háttérrôl is, tegnap egy álláspontjukat meghaladó javaslatot terjesztettek elô, amelynek lényege, hogy ez megfelelne a magyar közjogi fejlôdés történelmi tradícióinknak is, ’918, ’946 kapcsolatának, az 1946-os elsô törvényt ajánlják, kiegészítve a hadsereg fôparancsnokának tisztével, hiszen akkor megszállt ország lévén fegyveres erôk fölött senki nem rendelkezhetett Magyarországon. Áttanulmányozva ezt az 1946-os törvényt, magával a törvénnyel mint tárgyalási alappal foglalkozhatunk, az elakadás a törvényen kívül van, hiszen lényegében benne vannak azok a középerôs, itt általunk egy elôzetes alkotmánytervezetben már megfogalmazott köztársasági és parlament által is korlátozott köztársasági elnöki intézmény alapvonalai, amelyekre kompromisszumot lehet kötni, de elmozdulás épp a leglényegesebb pontokon nincs.

Ez az egyik, hogy ki válassza meg a köztársasági elnököt? Az ellenzék ragaszkodik hozzá, hogy az új Országgyûlés válasszon köztársasági elnököt, akkor minden valószínûség szerint ellenzéki elnököt tudna választani, és ez, ez az ô bizodalmuk ebben a dologban. A másik az a határidôvel függ össze, ezt az elôbb már mondtam, és tulajdonképpen ez egyúttal határidôt is jelent, hogy a jelenlegi szakaszban ne válasszanak köztársasági elnököt. Kérem megvizsgálni, hogy

e tekintetben változott-e az MSZMP politikai álláspontja, van-e kompromisszumra lehetôség, és akkor én szeretnék valamit ezzel kapcsolatban mondani.

Úgy hiszem, az MSZMP számára politikailag elfogadható lenne végsô határidôként az országgyûlési választásokat kitûzni, és azzal együtt esetleg nem külön népszavazáson, de azzal együtt, az szerintem nem fogadható el, hogy parlament válassza meg az Országgyûlés, illetve a köztársasági elnököt, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy az egész tárgyalásunk hiábavaló volt, és nincs értelme. Akkor egy más dologgal kell foglalkozni. Ami a népszavazás útján való választást illeti, ez ügyben, tehát határidô dolgában a parlamenti választás mint utolsó határidô, a választás módját illetôen pedig egy olyan passzus becikkelyezése, mely szerint az újonnan induló köztársaságban az elsô elnököt népszavazás útján választják, és utána a törvényhozás belátására bízzák, hogy ezt a formát. Tehát az MSZMP-nek most át kell hidalnia ezt a korszakot mindenképpen. Én ezt is szinte megengedhetetlennek tartom, de fölvetôdött, mint esetleges kompromisszumus javaslat, ha ezen múlik a tárgyalás kimenetele.

[…] A másik: mi legyen, ha megszakadnak a tárgyalások, vagy ha nem érnek véget a szeptemberi törvényhozási ülésszak elôkészítése szempontjából elfogadható idôpontra? Az egyik variáció, amibe az ellenzék is szívesen belemenne, hogy a már elfogadott, politikailag egyezségig eljuttatott törvénytervezeteket vigye be a kormány az Országgyûlés elé, a többit meg göngyölítsük tovább a tárgyalásokon, aztán majd csak lesz valami. Csakhogy ezzel az ellenzék megkapja azt, ami neki kell, a választási törvényt, a párttörvényt, mi viszont nem kapjuk meg azt, ami nekünk kell, és utána kezdôdhet egy obstrukciós tárgyalási szakasz, amelynek kimenetele isten tudja, hol ér véget.

A másik, ami a kormány felelôsségét növeli, de egyik eldöntendô kérdés, hogy a kormány dönt úgy, hogy eddig voltak a tárgyalások, ebben és ebben megállapodás született, azokat a megállapodásokat a kormány tiszteletben tartja, de ahol nem jutottak a tárgyalófelek dûlôre, ott a kormány a maga koncepciója szerint beterjeszti a törvényeket.

Ez egy új politikai helyzet óriási propagandisztikus elônyökkel az ellenzék számára, de nem biztos, hogy ki kell zárnunk az alternatívák közül, erre is tekintettel kell lenni, és végül egy esetleges, de iszonyatosan kockázatos gentlemen agreement, hogy most befejezzük azt, amit be tudunk fejezni, és az ellenzék ígéretet tesz, hogy nem akadályozza meg az októberi ülésre a párttörvényt, és fôleg az alkotmánymódosítás beterjesztésre. Az ellenzéket nem kötelezi szavának betartására semmi, mert kerekasztal, mert nem párttal állunk szemben, tehát én ezt végtelenül kockázatosnak találom, és nem ajánlom ezt a variációt.

Tehát marad kettô: vagy befejezzük a jövô héten eredményesen a tárgyalásokat, és annak nemzetközileg is fontos politikai hasznát, amit még lehet, abból bezsebeljük, vagy úgy dönt a kormány, hogy eddig elfogadtuk ezeket és ezeket a dolgokat, a többit pedig a kormány saját belátása szerint beterjesztjük. […]
 
 

Nyers Rezsô: […] Na mostan, két kérdés van, amiben szerintem meg kell kötni magunkat, és megegyezésre kell törekednünk, de csak akkor, ha a mi szempontjainkat figyelembe veszik. Az egyik a munkahelyi pártszervezés dolga. Elôírásszerûen, hogy a kerekasztal elôírja, hogy nem szabad ettôl az idôponttól munkahelyi pártszervezetet fenntartani, nem szabad elfogadnunk, nemcsak jogdogmatikai szempontból, hanem politikailag nem szabad elfogadni, mert ez a mai helyzetben egész egyszerûen tisztességtelen követelmény, az esélyegyenlôség azonnali megszüntetését jelentené, hogy legyen egy párt, amelyik egyébként is viseli a felelôsséget a gazdasági helyzetért, tehát esélyhátrányban van, és ráadásul az egész szervezeti ereje legyen tönkretéve. És egy megtört, egy megbénított, egy akaratlan és visszavonuló, és már a választások elôtt egy legyôzhetô pártnak a képét vetítse a közvélemény elé. Hát, elvtársaim, ez, ez öngyilkosság. Ez öngyilkosság, én ezt nem tudom támogatni. De ne csináljunk belôle drámai kérdést. Hát hogyha nem tudunk egy tárgyalási pozícióból valahogyan visszavonulni, ha az egyén és a közösség, a párt és a tárgyalófél, vagy a pártvezetôk között olyan a viszony, hogy a közösség nem képvisel nagyobb erôt, akkor az egy helytelen viszony bizony, az egy helytelen. […]

Kérem szépen, én szeretnék, mielôtt elmegy, egy kérdést föltenni. Én egyetértek föltétlenül azzal, hogy ne külön kérdésként vitassa a Politikai Biz… a Központi Bizottság ezt a munkahelyi pártszervezés dolgát, hanem a kerekasztal-tárgyalások és a mai politikai helyzet egyik, de fontos, megválaszolandó kérdéseként. Na most, az nagyon fontos, hogy itt két álláspont hangzott el nyilvánosság elôtt. Az egyik álláspontot személyes véleményként maga terjesztette elô a kerekasztal-tárgyalá[sokon], hangsúlyozom, személyes véleményként. Elhangzott az MSZMP elnökének egy álláspontja szintén személyes, hangsúlyozottan személyes véleményként. Ezt mellesleg én az elnök, elôtte összehívott elnökségi ülésen kötelességemnek tartottam elmondani Pozsgay elvtársnak ezt az álláspontot. (Pozsgay: azt igen.) Úgy, ahogy én azt ott elmondtam. Tehát én elôre közöltem önnel az álláspontomat, maga nem közölte velem. De ez egyébként nem volt lehetséges. Én csak azt szeretném a korrektség szempontjából elmondani.

(Forrás: MOL M–KS–288–II/1076.)
 
 

*
 
 

„Kétmilliárd forintnyi vagyon"

Az MSZMP Politikai Intézô Bizottságának ülése, hangfelvételrôl készült jegyzôkönyv, 1989. szeptember 19.

(Részletek)

Pozsgay Imre: […] Ami most már a tegnapi ülésre maradt konkrét megállapodásokat érinti, errôl is röviden néhány szót. Nyitva maradt a munkahelyek pártszervezeteinek dolga, illetve ebben nem sikerült megállapodást elérni, de a tárgyalófelek hozzájárultak ahhoz, kivéve az SZDSZ-t és a Fideszt, hozzájárultak ahhoz, hogy a kormány enélkül az egyetértés nélkül terjessze be a törvénytervezetet, a párttörvénynek ezt a passzusát az Országgyûlés elé. A pártok finanszírozása dolgában: az elvi megállapodáson túl az MSZMP küldöttsége bejelentette, hogy mintegy kétmilliárd forintnak megfelelô összegû, értékû pártvagyont már ebben az átmeneti szakaszban átad a kormánynak azzal a céllal, hogy egyebek között a kormány ebbôl a pártok infrastrukturális szükségleteit is elégítse ki.

Megállapodás született a fegyveres erôk pártszervezôdésének dolgában, a korábban ismertetett állásponttól annyi eltérés történt, hogy itt bizonyos szociológiai felmérést is végezzen, amely kimutatta, hogy rendôrök párttitkári funkciót sehol nem töltenek be az országban lakóterületen, engedményként ezt megtettük, hogy szolgálati helyükön vezetô pártfunkciót rendôr ne tölthessen be. Így a megállapodásnak ezen a pontján is túljutottunk, vagyis a Magyar Néphadsereg és a Magyar Rendôrség állományában dolgozók országos és területi megyei pártfunkcióra nem választhatók, a rendôrök pedig még ezen kívül korlátozva vannak, hogy szolgálati helyükön, bocsánat, ne tölthessenek be vezetô pártfunkciót, mondjuk párttitkár a kmb-s rendôr ne lehessen ott, ahol a szolgálati helye van.

Ez volt, ami tegnapra hátramaradt a párttörvénnyel kapcsolatban, tehát pártvagyonnál az elvi megállapodás és kétmilliárd forintnyi vagyon fölajánlása, a munkahelyi pártszervezôdésnél az MSZMP kitartott álláspontja mellett, és a vállalatok, intézmények területén megmarad a kiindulópontnál, hogy törvény nem tilthatja az ottani mûködést, és a fegyveres erôk és testületek pártszervezôdési dolgaival szintén, tehát a függôben maradt kérdések így oldódtak meg a párttörvénnyel kapcsolatban. […]

Vagyis, ha… mondok egy példát. Ha október 10-én az alkotmánymódosítás keresztülmegy a parlamenten, az abban a pillanatban hatályba lép, abban a pillanatban megszûnik az Elnöki Tanács, mert köztársasági államformát deklarál az alkotmánymódosítás. Megszûnik az Elnöki Tanács, abban a pillanatban életbe lép az Országgyûlés elnökének helyettesítô szerepe, és ez maximum hatvan napig tarthat az Alkotmány szerint. Tehát az ellenzék egy része a csapdát ebben fölismerte, ezért lépett ki a megállapodásból, hogy mindenképpen november végéig köztársaságielnök-választást kell csinálni Magyarországon. Úgyhogy ez a megállapodás lényege. Ezt elnézést, hogy így részleteztem, de a nyilvánosság számára ez nem biztos, hogy minden tekintetben érthetô és világos lesz, ez van mögötte, és ez a megállapodás tartalma.

Ami a tárgyalások további sorsát, menetét illeti, az ún. közjogi politikai megalapozás megtörtént. Túl nagy érdekünk nem fûzôdik ahhoz, hogy most ugyanilyen intenzitású és ugyanilyen nagy nyilvánosság elôtt zajló tárgyalások folyjanak a továbbiakra. Egy kicsit most lazíthatunk, különös tekintettel és hivatkozással is arra, hogy most a Parlamenttel vagyunk elfoglalva, meg saját kongresszusunkkal, ugyanis a függôben maradt kérdések a következôk.

A nyilvánosság, ezen belül külön a pártvagyonnal összekötve a megyei lapok helyzete és dolga, aztán a pártvagyon még külön, annak felhasználása és az azzal kapcsolatos rendelkezések a jövôre nézve. Mi úgy véljük, hogy ezt, ebben a tárgyalási szakaszban nem kell sürgetni, legyen ez az új Parlament dolga, ha akar ezzel foglalkozni, remélhetôleg, hogy ott is lesz megfelelô befolyásunk. A kérésük az volt, hogy addig is, amíg az új Országgyûlés össze nem ül, az MSZMP tanúsítson önmérsékletet, és szüneteltesse vagyonának forgatását és jövedelmi források megteremtését, ezt nem vállaltuk és ebbe nem mentünk bele, a harmadik ilyen nagyobb és propagandacélokra erôsen kihasználhat[ó] ügy a Munkásôrség dolga. Ezt az úgynevezett bizalomerôsítô kérdések sorában tárgyaljuk. De tegnap egy deklarációban annyit elmondtunk a kormány nevében, hogy ez ma már nem párthadsereg, a kormány rendelkezésére áll, és a véderônek van keretében, a hadsereg szervezetéhez fog tartozni, és hogy hatvanezres létszámát negyvenezresre tervezik lecsökkenteni. Körülbelül ennyit így most bejelenthettünk, de nem sürgôs a tárgyalás nekünk ebben a dologban a jövôre nézve. Ugyanakkor, és ezt nem is tartanám célszerûnek megváltoztatni, elköteleztük magunkat arra, hogy a tárgyalásokat folytatjuk.

Bízni itt még abban lehet, hogy a tegnapi incidens és szakítópróba után, amelyben lényegében két szervezet maradt kívül a megállapodáson, az SZDSZ és a Fidesz, megtörténhet, hogy felborul az Ellenzéki Kerekasztal, és akkor más tárgyalási szituáció keletkezik. Úgyhogy köszönöm szépen, ezt szerettem volna, kapcsolódva a korábbi tájékoztatásokhoz, amelyeket nem akartam elismételni.

[…]

Itt mindig volt egy politikai, nem mondom, hátsó gondolatunk, de egy megfontolásunk, inkább így mondom. Az a lényeg, hogy éljünk a köztársaságielnök-választás mostani aktuális politikai elônyeivel. Ha ebbôl bizonyos politikai haszon származhat, akkor megtörténhet, és reméljük, így is történik, hogy olyan befolyásunk lesz a leendô parlamentben, hogy a további sorsát ennek az ügynek az a parlament fogja eldönteni, ugyanis, ha nem lesz befolyásunk, akkor is az fogja eldönteni, mert szuverénnek fogja kijelenteni magát, és akkor az ottani többség uralkodó véleménye szerint fog határozni. Tehát nekünk az a lényeg, hogy ebben a parlamentben többségünk, vagy legalább relatív többségünk legyen, hogy cselekvôképesek legyünk, és az esetben az új parlament határozhat továbbra is úgy, hogy az új alkotmányban a népszavazási formulát tartja meg. Ha nem lesz befolyásunk, akkor mindegy, hogy most milyen tárgyalási eredményt értünk el. […]
 
 

Nyers Rezsô: Nincs vége a játéknak, a tegnapi nap valami történt, egy egészséges pluralizálódás az ellenzékben. Ezt a mi politikai jövônk szempontjából biztatónak tekintem a magam részérôl, az MSZMP a választásokon egy esetben biztosan vereséget szenvedne, de az egy nagy presztízsvereség, nem a számszerûségi vereség itt a lényeges, a presztízsvereség. Ha egy egységes ellenzék indulna velünk szemben, ha ez összekovácsolódna. Még úgy is veszélyes egy kicsit a dolog, hogy a második fordulóban létrejön egy ilyen ellenünk irányuló koalíció. Most ebbôl a szempontból itt egy, én nagyon egészségesnek nevezem azt, hogy a reálpolitikai erôk és a konfrontálni, további konfrontációra készülô erôk az ellenzéken belül elkülönültek nyilvánosan. Én azt remélem, hogy Antall Józsefnek a kívánsága vagy jóslata, nem tudom, minek nevezzem, mert egyik sem volt meggyôzô, nem valósul meg, hogy ugye úgy létrejön, visszaáll az egység. De hát ez nem, ez a mi politikánktól is függ, a mi szövetségépítô, szövetségteremtô politikánktól. […]

(Forrás: MOL M–KS–288–5/1078.)
 
 

*
 
 

„Ellenzéki köröket rendszeresen pénzel"
 
 

Javaslat a PolitikaiIntézô Bizottság részére

1989. augusztus 30.

[…] A szóban forgó nyugat-európai politikai erôk azt is kifejezésre juttatták, hogy nem kívánnak az MSZMP rovására beavatkozni a magyar belsô folyamatokba. Appleyard, budapesti brit nagykövet – más nyugat-európai kollégájának a megbízásából is – józan, kiegyensúlyozott politizálásra intette a magyar ellenzéket.

Ezzel a magatartással ellentétes Mark Palmernek, az Egyesült Államok budapesti nagykövetének és munkatársainak tevékenysége. Palmer gyakran megjelenik ellenzéki rendezvényeken, bizonyos ellenzéki köröket rendszeresen pénzel, s tanácsokkal látja el ôket arra nézve, hogy a választási küzdelemben milyen taktikát alkalmazzanak az MSZMP jelöltjeivel szemben. Palmernek a diplomáciai státusszal összeegyeztethetetlen tevékenységét több nyugat-európai nagykövet kifogásolta hivatalos magyar partnerei elôtt.

[…]

– a Politikai Intézô Bizottság értsen egyet azzal, hogy a Külügyminisztérium diplomáciai úton észrevételezze Mark Palmernek a magyar belpolitikában való túlzott jelenlétét.

Budapest, 1989. augusztus 30.

(Szokai Imre)

(Forrás: MOL M–KS–288–5/1078.)
 
 

*
 
 

„Nem akarjuk gyorsítani a kommunizmus térvesztését"
 
 

Mihail Gorbacsov és Margaret Thatcher brit miniszterelnök megbeszélése, London, 1989. szeptember 23. (Részlet)

Thatcher: Nagyon aggasztanak bennünket a kelet-németországi folyamatok. Az NDK hatalmas változások küszöbén áll, amelyek a társadalmi helyzetbôl és bizonyos fokig Erich Honecker betegségébôl következnek. Az NDK-ból az NSZK-ba menekülô emberek ezrei jelentik a legkomolyabb szimptómát. Mindez persze csak a dolgok felszíne, és ugyan fontos a számunkra, de van egy kérdés, ami ennél is jelentôsebb.

Nagy-Britanniának és Nyugat-Európának nem érdeke Németország egyesítése. A NATO nyilatkozata esetleg másként hangzik, de azzal ne törôdjön. Mi nem akarjuk Németország egyesítését. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a háború után rögzített határok módosulnak, és ezt nem engedhetjük meg, mivel ez a fejlemény aláásná a nemzetközi helyzet egészének stabilitását, ami fenyegetô lehet a biztonságunkra nézve.

Nem érdekünk az sem, hogy Kelet-Európa destabilizálódjon, vagy hogy a Varsói Szerzôdés szétzilálódjon. Természetesen a belpolitikai változásokra minden kelet-európai ország megérett, de ez egyes országokra jobban érvényes, mint másokra. Mi mindenesetre abban vagyunk érdekeltek, hogy ezek a változások szigorúan az országokon belül történjenek, mi nem fogunk beleavatkozni az eseményekbe, nem akarjuk gyorsítani a kommunizmus térvesztését Kelet-Európában. Állítom, hogy az amerikai elnök is ugyanezt az álláspontot képviseli. Táviratot küldött nekem Tokióba, amelyben fölkért, hogy elmondjam Önnek, az Amerikai Egyesült Államok nem tesz egyetlen olyan lépést sem, amely a Szovjetunió biztonsági érdekeit veszélyeztethetné, vagy amelyet a Szovjetunió fenyegetésként értékelne. Most tehát eleget tettem a kérésének.
 
 

(A dokumentumok forrása a National Security Archive [Washington D. C.]

A Hidegháború-történeti Kutatóközpont és az 1956-os Intézet által

1999. június 10–12-én a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett

Rendszerváltás Magyarországon 1989–1990 címû konferenciára

készített dokumentumgyûjtemény.

Fôszerkesztôk: Békés Csaba, Malcolm Byrne,

szerkesztôk: Kalmár Melinda, Ripp Zoltán, Vörös Miklós.

A dokumentumokat gyûjtötte és válogatta: Baráth Magdolna, Békés Csaba, Kalmár Melinda, Kecskés Gusztáv, Ripp Zoltán, Révész Béla, Standeisky Éva, Vörös Miklós.

A Beszélôben közölt dokumentumokat fordította: Baráth Magdolna, Kulcsár Dalma, Lukács Gabriella, Sümeghy Balázs. A gyûjtemény szerkesztôi jelenleg a kötet könyv formában történô megjelentetésén dolgoznak.)