A Beszélõ 1999. januári számában megjelent Murányi Gábor – eredetileg az Európai Utasnak beküldött – polemikus írása, egy szerkesztoi megjegyzés kíséretében. Ebben ez áll: „Az Európai Utas (…) szerkesztoi úgy gondolták, nem tartoznak a nyilvánosságnak azzal, hogy az általuk közölt cikk tárgyi tévedéseit helyesbítsék. Sajnáljuk, és nem tartjuk helyénvalónak, hogy ez a hozzászólás végül is itt, s nem abban a lapban kap nyilvánosságot, amelyet illet, de úgy gondoljuk, a szerzo által szóvá tett »néhány apróság« (miként azt laptársunk szerkesztosége minosítette) eléggé fontos ahhoz, hogy napvilágot lásson.”

Úgy gondolom, a Beszélõnek nem szükséges magyarázkodnia amiatt, hogy leközöl egy írást, amelyet egy másik lap visszaadott. Elvégre a különbözo szerkesztoségeknek különbözõ szempontjaik lehetnek, és még azonos szempont esetén is elofordulhat, hogy egy-egy cikket különbözoképpen ítélnek meg. Az Európai Utas például úgy találta (miután a vitacikk kifogásait gondosan összehasonlítottuk a vitatott cikk szövegével), hogy Murányi Gábor kritikája nem tárgyi tévedéseket tesz szóvá, hanem értelmezési kérdéseket firtat. Nem gondoltuk, hogy ezek a kérdések jelentéktelen apróságok – egyszeruen más kategória alá esnek, mint a helyesbítés körébe tartozók. És úgy gondoltuk, és gondoljuk ma is, hogy egészen helyénvaló, ha egy szerkesztoség mérlegeli, belemenjen-e egy értelmezési vitába vagy se.

Mindezt annak idején, tavaly novemberben részletesebben is megírtam a szerzonek. A levelet nem a nyilvánosságnak szántam, de most kénytelen vagyok közzétételét kérni.

A Beszélo megjegyzése ugyanis egészen hamis fénybe állítja szerkesztoségünk indokait, ráadásul megengedi magának, hogy idézetként tálalja az Európai Utasnak tulajdonított véleményt. Az idézet forrása azonban ismeretlen. Valódi álláspontunkat a Murányi Gábornak írt, itt következo levél tartalmazza.
 
 

Kedves Gábor!

Kérésedre összefoglalom azokat az indokokat, melyek alapján a szerkesztoség úgy döntött, hogy polemikus írásodat nem közli. Kiindulásunk az volt, hogy az Európai Utas, negyedévi folyóirat lévén, nem alkalmas hely esetleg több menetre elhúzódó sajtóvita lefolytatására. Csak nagyon nyomós okok indíthatnak arra, hogy vitacikket közöljünk. Azt kellett mérlegelnünk, hogy esetedben ilyen okok fennállnak-e.

1. Amikor jelezted, hogy Rosdy Tamás írásával vitatkoznivalód van, arra hivatkoztál, hogy súlyos tárgyi tévedéseket fedeztél fel benne. Beküldött cikked azonban nem gyozött meg errol.

R. T. azt írja, hogy 1955-ben 20 embert rúgtak ki a Magyar Nemzettol, szerinted 21-et. Készséggel elhiszem, hogy a Te adatod a helyes, azt azonban nem, hogy ezt az apró pontatlanságot érdemes volna oly módon dramatizálni, ahogyan Te próbálod. „Dutka Mária (…) a szerzo állításával ellentétben nem volt kommunista, mint ahogy Gáti Károly sem” – írod. R. T. azonban sehol nem állítja, amit Te neki tulajdonítasz. Talán egyik mondatát a kontextusa miatt lehet így érteni, talán nem. Szigorúan olvasva R. T. szövege alapján nem lehet eldönteni, hogy nevezettek párttagok voltak-e vagy nem. Ugyanígy áll a dolog következo kifogásoddal: „Mátrai-Betegh Béla 1956 elott, de még az ötvenes évek végén sem volt kulturális rovat vezetoje.” R. T. azonban megint csak nem állítja, amit Te tagadsz; Mátrai-Betegh rovatvezetoségét mint múltbeli tényt említi, közelebbi idomegjelölés nélkül. Azt sem állítja, hogy a Hamlet-kritika miatt távolították el ot a szerkesztoségbol, hanem azt, hogy az olvasóval való összekacsintás miatt, ezt illusztrálná a Hamlet-kritika. De nem folytatom. A lényeg, úgy tünteted föl, mintha tényállításokkal vitatkoznál, holott kifogásaid valójában a megfogalmazásokat illetik. Nem tárgyi tévedéseket igazítasz helyre, hanem a cikk tendenciáját kritizálod. Ehhez persze jogod van, de a két dolog nem ugyanaz.

2. Az Európai Utas az utóbbi idokben tucatnál is több magyar folyóiratot mutatott be. Minden esetben az illeto szerkesztoségeket kértük föl, hogy írjanak lapukról. Az ilyen önképek természetesen óhatatlanul tendenciózusak, de mi nem gondoltuk, hogy ezt felül kéne bírálnunk; ellenkezoleg, úgy véltük, így lehet a legjobban érzékeltetni az irányzatoknak azt az örvendetes sokféleségét, amely ma a magyar sajtónyilvánosságot jellemzi. Ezt a gyakorlatot folytattuk, amikor a Magyar Nemzet történetének megírására a jelenlegi szerkesztoség egy munkatársát kértük föl.

3. Kifogásolod, hogy R. T. nem nevezi meg forrásait, s ezt személy szerint is sérelmesnek tartod. Erre csak azt tudom mondani, hogy sem R. T. cikkének közlése, sem a Te vitacikked elutasítása nem sajtótörténészi és újságírói kvalitásaid lebecsülését fejezi ki, hanem a fenti okok motiválták.

A magam részérol szeretnék arra számítani, hogy adandó alkalommal írni fogsz az Európai Utasba, mint ahogy ezt már a múltban is megtetted.

Budapest, 1998. november 25.

Üdvözlettel Módos Péter
 
 

Ha a kedves olvasó összeveti Módos Péter levelét Murányi Gábor januári számunkban megjelentetett írásával, tapasztalni fogja egyrészt, hogy Módos tagadja a súlyos tárgyi tévedések jelenlétét az Európai Utasban megjelentetett cikkben, másrészt Murányi Gábor kimutat ilyeneket. Módos Murányi számos kifogása közül egy-kettot megpróbál magyarázni, a többivel egyszeruen nem foglalkozik. Nem foglalkozik azzal a cáfolhatatlan ténnyel sem, hogy szerzoje jelölés nélkül, sajátjaként adja közre más szövegét. Ami a Beszélonek címzett megjegyzését illeti: „az idézet forrása” a szerkesztoség számára nem „ismeretlen” - a „néhány apróság” minosítés Murányi Gábor szóbeli közlése. Más forrása Murányi Gábornak sem lehetett, mivel Módos Péter most a Beszéloben is közzétett levelét még nem kapta kézhez akkor, amikor „polemikus írását” szerkesztoségünkhöz eljuttatta. (A szerk.)
 
 
 
 
 
 
 
 

Eric Weaver

„Bodri tehát nem kutya?”
 
 

Furcsa dolog: a retorika közel vihet minket a kis igazságokhoz, de egyben el is homályosíthatja a teljes valóságot. Miklósi Zoltán Fideszt elemzo cikke a januári Beszéloben (Félévi bizonyítvány) tartalmaz egy különös állítást, miszerint a MIÉP-et valószínuleg hiba lenne szélsoségesnek nevezni csupán a Magyar Fórumban tett szélsoséges kijelentései alapján. Miklósi furfangos logikával jut erre a következtetésre: „A MIÉP gyakorlati politizálásából tökéletesen hiányzik minden szélsoséges-rendszerellenes mozgalom legjellegzetesebb vonása: az államellenesség.” (M. Z.)

Míg az olvasó sejtheti, hogy Miklósi úr mit óhajt elérni ezzel a logikai csavarral, felvetodik a kérdés, hogy a nácik, Mussolini fasisztái és Franco gárdistái vajon államellenesek voltak-e.

Miklósi gondolatmenete olyasféle alapokon nyugszik, miszerint „Bodri ugat, az eddig általam ismert kutyák nem ugattak. Bodri tehát nem kutya.”

Ha érvelésének itt vége szakadna, elsiklottam volna a passzus fölött. A szerzo azonban ezzel fejezi be argumentumát: „Ha a szélsojobboldali provokáció csak nehezen veheto komolyan, akkor a tiltakozás rutinszeru gyakorlattá változik.”

És itt van szegény Bodri elásva. Az 1998-as választások elott a politikai elemzok azt az igen meglepo (bár reményteljes) megállapítást tették, hogy a magyar választók soha nem juttatnának be egy szélsojobboldali pártot a parlamentbe. Hogy a MIÉP mégis bejutott, azt bizonyítja, hogy a magyarok más népeknél semmivel sem kevésbé fogékonyak a szélsojobboldal veszélyeire.

Félo, hogy politikai elemzok most majd arról próbálnak meggyozni minket, hogy a MIÉP, a Magyar Fórumban tett demagóg kijelentései ellenére, igazából nem is szélsojobboldali párt – ezáltal feltámasztva az 1998 elotti illúziókat.

Ha egy párt – bármely párt – állandó jelleggel alig leplezett gyulöletkampányt folytat egyes kisebbségi csoportok ellen, és nap mint nap azzal vádolja a többi demokratikus pártot, hogy elárulják a hazát, a szélsojobboldalinak való minosítést aligha kerülheti el.

Miklósi Zoltánnak jogában áll úgy vélni, hogy a MIÉP szélsoségességét nem lehet elbírálni addig, amíg nincs elég hatalmuk a törvényhozásba beavatkozni. Remélem azonban, Magyarország más politikai elemzoi nem követik ezt a fajta logikát.

Amíg egy párt nem kerül ténylegesen hatalomra, addig a szavaikat kell bármilyen elemzés alapjául használni. Ezért hadd idézzem: „És ismét eljutunk a nemzet- és fajfenntartás kérdéséhez.” (Fenyvessy Richárd – Magyar Fórum, 1999. február 4.)

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu