Zsille Zoltán

Kisüzem a nagyüzemben

(…) Gyár. Termékszerkezet korszerûsítése. Jó. Új gyártmány kifejlesztése. Önmagában jó, piacképes. Technológia kidolgozása. Mûszakilag kifogástalan. Azt pontosan nem lehet tudni, hogy milyen kapacitás lesz az üzemben a gyártás idején. Gyártóeszközigény. Pontos. A gyártóeszköz-gyáregység megtervezi a gyártóeszközöket. A határidô most már szorít, kicsit rá kell verni, de meglesz. Új ötletek, együttmûködés az üzemmel, ahol a mintadarabot gyártják. A munkásnak nincs idô részletes rajzot adni, mégis megcsinálja. Jó, mûködik, lehet vinni a KTSZ-be, ahol legyártják a szériát. Közben a trösztközpontban kiszámították, hogy elônyösebb a gyártóeszközöket megvásárolni, mint legyártani, tekintve, hogy úgysincs belsô kapacitás. Vitathatatlan, számszerûen bizonyított érvelés. Mintadarab marad. Nincs szükség a KTSZ bedolgozására. Annak rendje és módja szerint elmegy a rendelés az igényelt eszközökre. A kereskedelmi cég azonnal továbbítja az igényt a külföldi partnernek, de az már nem tud a kért határidôre szállítani. Még a folyamat elején kellett volna megrendelni, hogy idejében ideérjen. Ez nyilván képtelenség, hiszen új gyártmányról van szó: akkor dolgozták ki a gyártást. Amire a gyárnak szüksége van, nagyon egyszerû, mindenféle terméknél használatos tucatáru. A kereskedelmi vállalatnál akár raktáron is lehetne, mindig akad rá vevô. De a készletek megnövekedése ôket sújtaná, raktáron nem tarthatnak természetesen. Egyszóval: a korszerû, versenyképes áru nem kerül piacra, semmi sem lesz belôle. Senki nem dolgozott rosszul. Senki nem követett el hibát. Senki nem felelôs. Csak éppen ez a tyúk nem tojja meg a tojást. Vagy ebbôl a tojásból nem lesz tyúk. (…)

Ebben a tervezhetetlen rendben nem dönthetô el, hogy a termelés, a végrehajtás zavarai objektív nehézségekre vagy személyes mulasztásra vezethetôk-e vissza.
A szereplôk érdeke az, hogy az okok helyettesítsék egymást, és érdekeik szerint cserélik is ôket köznapi ideológiájukban. (…)

A beosztottak magatartásának elbírálása, a munka minôsítése nem objektív kritériumok szerint történik, a munkaköri kötelességeket nem szívesen fogalmazzák meg. A szolgálatkészséget és engedelmességet olyan munkaköri követelményrendszerrel lehet a legjobban elérni, amely vagy homályban marad, vagy maximális és teljesíthetetlen. Ebben az esetben a tehetetlenség, bizonytalanság és gyengeség tudata bûntudattá válik. Akik ezeket a viszonyokat nem valamiféle "hatalmi pozícióban élik át, azokat bûnbakká lehet tenni, morálisan zsarolhatók lesznek, így a káosz fenntartásának költségeit, az okozott károkat is ôk fizetik meg. (…)

Élet és Irodalom, 1976. március 27.

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu