A prágai szovjet nagykövettel, Sztyepan Cservonyenkóval Kun Miklós beszélget

Cservonyenko Moszkva prágai helytartójaként hevesen ellenezte a reformerek elképzeléseit, ahogy általában óriási hibának tartott bármilyen engedményt. Nem véletlen, hogy az 1968-as változásokat ugyancsak rettegéssel és gyûlölettel fogadó konzervatív csehszlovák pártvezetôk valósággal kapaszkodtak a szovjet diplomatába, míg a dubÿceki "emberarcú szocializmus" hívei tartottak tôle. "…a leghírhedtebb keményvonalasainkkal tartott fenn barátságot. A legális csehszlovák kormány elleni összeesküvésben részt vevôk listája nem lenne teljes az ô neve nélkül", olvashatjuk Alexander Dubÿcek emlékirataiban.2 A szovjet vezetôk egy része azonban nem tartotta Cservonyenkót elég ügyes diplomatának az összekuszálódott helyzetben, és ezért a Kreml rendszeresen emisszárokat küldött a nyakára.3 A sorozatos prágai kudarcok azonban nem törték ketté karrierjét: Sztyepan Cservonyenko csehszlovákiai küldetését követôen még sokáig a francia fôvárosban képviselte a szovjet érdekeket. Miután kiküldetése lejárt, az SZKP központi bizottságában - fôosztályvezetôi rangban - újabb bizalmi feladat várt rá: a külföldön élô szovjet állampolgárok ellenôrzését, a szovjet kolóniák (Nyugaton általában "szakszervezeti kluboknak" álcázott) pártszervezeteinek munkáját irányította. A gorbacsovi peresztrojka idején már nem lelte a helyét. Egyszer belefogott a memoárírásba, majd abbahagyta. Ma morózus, beteg öregemberként morzsolja napjait, görcsösen ragaszkodva a múlthoz. Ez az elsô hosszabb interjú, amelyben csehszlovákiai emlékeit felidézi - mélységesen elfogultan, megszépítve a saját szerepét. A gyakran nehézkesen araszoló, görcsös emlékezés néhány részlete azonban szinte perdöntô az 1968-as csehszlovákiai események hiteles rekonstruálásában.

A csehszlovákiai küldetés

1965 májusában érkeztem meg Prágába, ahol akkor a fasizmus szétzúzásának huszadik évfordulóját ünnepelték. Kínából április végén repültem el. Moszkvában csupán három napot töltöttem. Május elsején indultam az esti géppel, és Prágában már nekem kellett várnom a szovjet küldöttséget, amely Nyikolaj Podgornij vezetésével az ünnepségekre érkezett. Készülôdés közben volt alkalmam találkozni Kosziginnel. A külügyminisztériumot is felkerestem, ahol Gromiko fogadott, és jártam a pártközpontban. Bizonyos fokig tisztában voltam vele, hogy mi a vonal. De csak bizonyos fokig.

Szóval május elseje van, zajlik a moszkvai felvonulás. Bekapcsolom a tévékészüléket. Hirtelen megszólal a telefon. Olyan tizenegy óra tájt lehetett. Rjabenko hívott, Brezsnyev ôrségparancsnoka. "Leonyid Iljics szeretne beszélni magával, a mauzóleumról!" Brezsnyev ugyanis lement az emelvényrôl egy külön helyiségbe, ahonnan telefonálni lehetett. Felhívott engem, és bocsánatot kért, amiért Csehszlovákiába utazásom elôtt nem tudott velem találkozni. Nagyon el volt foglalva, mondta, satöbbi. "Utazz el, és ne várd meg, amíg szabadságra vagy hivatalos útra hazajöhetsz. Egy idô után egyszerûen hívj fel, és gyere Moszkvába. Akkor lesz idônk, hogy mindent megbeszéljünk. Addig is minden jót kívánok neked!"

Elgondolkodtam, vajon mi lehet az oka, hogy Brezsnyev a felvonulás kellôs közepén otthagyja az emelvényt, lemegy a helyiségbe, ahonnan telefonálni lehet, és felhív engem?

Brezsnyevet, a tulajdonságait ismerve, úgy gondoltam, hogy ôk ott, a központi bizottság elnökségében4 egymás között meghányták-vetették, ki utazik majd a prágai ünnepségekre. Úgy látszik, Koszigin akkor megemlítette: "Én már beszéltem Cservonyenkóval." És ez Brezsnyevnek kellemetlen volt. Hiszen eredetileg ô hívott engem Moszkvába - mielôtt eldôlt, hogy Prágába megyek dolgozni, három napra eljöttem Pekingbôl -, és tulajdonképpen már beszélgetett velem a küldetésemrôl. Azt mondta: "Majd ott jól kipihened magad…"

És miért telefonált a mauzóleumból?

Kellemetlen volt neki, hogy nem búcsúztatott el. Máskülönben nem volt rossz ember. Igaz, fôtitkárként már jószerivel az ideje felét sem töltötte munkával.5

Brezsnyev 1967-es prágai útja

Azután úgy adódott, hogy ön többször várta Brezsnyevet a prágai repülôtéren. Többek között 1967. december 8-án. Ez nagyon fontos dátum, hiszen mindmáig nem egészen világos, mi volt Leonyid Brezsnyev célja ezzel a rövid csehszlovákiai utazással: egyszerû szemleút a szovjet birodalom végein, ahol "problémák" mutatkoztak? Vagy már konkrét tervekkel érkezett, hogy kiszemelje Antonín Novotny lehetséges utódját a CSKP központi bizottsága élén? Egyáltalán, hogyan emlékszik: állást foglalt a szovjet pártfôtitkár a látottakról, vagy inkább csak kérdezett?

Tanúsíthatom, hogy Brezsnyev nagyon is világosan kifejtette álláspontját a csehszlovák kommunista pártban ez idô tájt felvetôdô problémákról. Még Moszkvában tájékoztatták, mi történt Csehszlovákiában az ezt megelôzô években. Bôséges információt kapott a központi bizottság munkatársaitól. A Csehszlovákiában tartózkodó szovjet elvtársaktól is nyertünk adatokat. A követségrôl, a Varsói Szerzôdésben bennünket képviselô katonatisztektôl is áradt az információ Moszkvába. Az újságíróktól. És hozzá kell tenni, hogy Prágában volt a Béke és szocializmus problémái fôhadiszállása!6 Szóval elég sok emberünk dolgozott Csehszlovákiában. És akkor még nem is beszéltem arról a szerteágazó, szoros együttmûködésrôl, amely pártvonalon és a népgazdaság gyakorlatilag valamennyi ágazatában kialakult köztünk! Tudományos kapcsolatok és így tovább. Mindeme információ alapján az SZKP KB politikai bizottságát nyugtalanította, hogy milyen irányba haladnak az események.

Brezsnyev 1967. december 8-án érkezett Prágába. Az elôzetes tervek szerint néhány napos pihenésre jött, vadászni. A Hradzsinban azonban az elsô találkozások alkalmával - Brezsnyev a prágai Kremlben szállt meg - kiderült, hogy nem csak három-négy ember véleményének megismerésére van szükség! Ezért úgy döntött, meghallgatja a CSKP központi bizottsága elnökségének valamennyi tagját.7 Én részt vettem ezeken a megbeszéléseken. Rajtam kívül csupán Andrej Alekszandrov-Agentov, Brezsnyev tanácsadója volt jelen.

Ô Kollontajtól Gorbacsovig címmel nemrég közreadott egy könyvet, amelyben azt írja, hogy Brezsnyev nagyon fente a fogát Novotnyra.8 Mert 1964-ben a CSKP akkori elsô titkárának nem tetszett Hruscsov erôszakos leváltása.

Nem egészen értek egyet Andrej Mihajlovicsnak ezzel az állásfoglalásával. Munkám jellegénél, sajátosságainál fogva én elég gyakran beszéltem Brezsnyevvel és Antonín Novotnyval is. Nem alakult ki olyan benyomásom, hogy ez… (annyira izgul, hogy képtelen befejezni a mondatot), hogy Novotny tisztán negatív álláspontra helyezkedett volna Hruscsov leváltásával kapcsolatban. S hogy ez bármilyen mértékben tükrözôdött volna Brezsnyevvel való kapcsolatában.9

Inkább arról volt szó, hogy ahogy teltek az évek, számos kérdés merült fel a csehszlovák vezetés által folytatott belpolitikával kapcsolatban. Az ország fejlôdésének egy bizonyos pontján - nemcsak Prágában, hanem Moszkvában és nyilván más szocialista országokban is - érzékelték, hogy Novotnynak egyre nehezebben sikerül megbirkóznia a kezdôdô gazdasági válsággal, a csehek meg a szlovákok közötti nemzetiségi ellentétekkel.

A CSKP elnökségében pedig nyílt harc dúlt, amikor Brezsnyev megérkezett.

(Habozik.) Azt hiszem, ebben a periódusban még csak…

1967 decemberében vagyunk!

(Már határozottabban.) 1967 decemberében még nem volt nyílt küzdelem! De már, hogy úgy mondjam, szinte a robbanás küszöbén álltunk. Éppen ezért történt, hogy Leonyid Iljics Brezsnyev ellátogatott Prágába, és minden tárgyalópartnere - akkor szégyenkezés nélkül - elég nyíltan jellemezte Novotnyt meg a pártvezetés néhány más tagját. Voltaképpen csaknem valamennyien hangot adtak azon meggyôzôdésüknek, hogy Antonín Novotny számára túlságosan nehéz megbirkózni a CSKP elsô titkárának feladatával, meg egyben az államelnök szerepét is betölteni. Hogy ennek nem tud megfelelni! És arra hajlottak, hogy ha a CSKP KB elsô titkári helyére új ember kerülne, aki…

Aki fiatalabb…

Hát, aki feltárja a problémákat, és helyesen mérlegeli azokat.

Brezsnyev már akkor elhatározta, hogy Dubcÿek lesz ez az ember? Mennyire ismerte korábban?

Közelrôl nem ismerte. De Dubcÿek neve, ahogyan a csehszlovák kommunista pártvezetésbôl a többi elvtársé is, idôrôl idôre felbukkant a Moszkvába küldött információban. Természetesen felfigyeltek rá. Brezsnyev akkor úgy látta, hogy éppen ez az az ember, aki közel áll a Szovjetunióhoz. Hiszen már az apja is nálunk élt.

Ráadásul Alexander Dubÿcek késôbb Moszkvában tanult a pártfôiskolán, s ez fontos szempont kellett hogy legyen. Hiszen a csehszlovák pártvezetésbôl addigra általában kikoptak azok az emberek, akik egyáltalán helyismerettel rendelkeztek a Szovjetunióban.

Igen. Moszkvának valóban imponált, hogy Dubÿcek sokáig a Szovjetunióban élt, nálunk tanult. És akkor még semmiféle jele nem volt annak, hogy elhajlik a pártpolitika alapvetô irányzataitól a többi testvérpárttal, így a Szovjetunióval való kapcsolatban.

1967 decemberében Brezsnyev egyenesen megmondta magának, kit akar elsô embernek megtenni Prágában?

Nem. Voltaképpen úgy értek véget a megbeszélések, hogy ez a kérdés nem dôlt el. Amikor Brezsnyev elvtársnak Prágában feltették a kérdést, milyen változtatásokat akarnak végrehajtani a pártvezetésükben, Csehszlovákia vezetésében, azt felelte: Ez a maguk belügye.

De Dubÿcek megtetszett neki?

(Láthatólag kellemetlenül érinti a feltételezés.) Úgy vélem, az ô személye akkor még nem volt napirenden. De most át kell ugornunk a december hónapot. Január legelején kell folytassuk! A helyzet egyre feszültebbé vált ebben az idôszakban. Mi újra górcsô alá vettük a kialakult erôviszonyokat. Tudja, amikor prágai útja során Brezsnyev mindenkit figyelmesen meghallgatott, az elnökség tagjai közül néhánynak - nem mindenkinek! - feltette a kérdést: mit gondol, ki kellene hogy legyen a párt elsô titkára? És csak egyvalaki mondta, hogy ô maga.

Jirùi Hendrych?

Igen, Hendrych. Nos, Brezsnyev semmilyen megjegyzést nem tett. Hendrych kijelentése után sem. Hazarepült, egyre azon gondolkodva, mégiscsak ki kaphatná meg a kinevezést? De akkor még nem volt végleges válasz erre a kérdésre.

Pór Dezsôtôl, a csehszlovák pártapparátusban dolgozó idôs magyar kommunistától hallottam 1972-ben, hogy amikor Novotnyt leváltották az elsô titkári tisztségbôl, eleinte úgy gondolta, hogy Dubÿcek meg az emberei nem fognak tudni megbirkózni a feladattal, és ôt a Kreml nyomására visszahívják. Magának volt tudomása ilyen elképzelésekrôl?

Nem. Pedig gyakran találkoztam Novotnyval. Akkor is rendszeresen megkerestem, amikor már államelnök sem volt.

1968 augusztusát követôen is?!

1968 augusztusát követôen? (Gondolkodik.) Nem, nem emlékszem rá.

És biztos benne, hogy Novotny nem reménykedett a visszatérésben?

Nem. (Felemeli hangját.) Határozottan kijelenthetem, hogy Novotnynak nem volt ilyen szándéka. Nehezen, nagyon nehezen viselte a felmentését az elsô titkári posztról. Úgy vélem, nem teljesen értette, hogy miért neki magának kellett kérnie a tehermentesítését. Pedig ez nyilvánvaló volt. Egyébként az 1968. januári központi bizottsági plénumon elhangzott utolsó felszólalását nem lehetett meggondolatlan cselekedetnek tekinteni. Fegyelmezett ember volt. Jól emlékszem például, hogy vállalta: ô maga javasolja utódjának Dubÿceket! Abból indult ki… (elérzékenyülve folytatja) tudja, Novotny munkásember volt. Csehszlovákia elsô munkásból lett elnöke. És belsôleg megingathatatlan hitû ember, akinek Csehszlovákia és a Szovjetunió kapcsolatai mindennél fontosabbak voltak.

Eleinte bíztak Dubÿcekben

Dubÿcek addigi életrajzából ítélve Novotny azt hitte, hogy ô majd folytatja ezt a szovjetbarát vonalat?

Azt hiszem, ez a nüansz, mármint hogy ô azt hitte volna, hogy "Dubÿcek folytatja", nem igazán állja meg a helyét. De valahogy úgy alakult a helyzet, hogy elvi szempontból nézve abban a pillanatban Dubcÿek a többieknél jobb jelöltnek látszott.

Kinél volt jobb?

(Nem szívesen felel.) A többieknél.

Ki jöhetett még szóba?

(Zavartan hallgat.)

De hát Josef Smrkovsky akkoriban még nem jöhetett számításba. Frantisùek Kriegel sem. Ota Sùik sem. Milyen rosszabb változat lehetett akkor Dubÿceknél a Kreml szempontjából?

Nem, ezt nem én mondom, hanem Novotny gondolta így. Ha mondjuk, felsorolnánk a vezetés összes többi tagját, nem láthatott más jelöltet, mint Dubÿceket. Különben a vezetés tagjait se különösebben foglalkoztatta, ki lesz a párt új elsô titkára. Arra koncentráltak, hogy Novotny mindenképpen távozzon, ôk pedig majd eldöntik, ki követi. Amikor azután elkezdtek ezzel foglalkozni, különbözô szempontokat mérlegeltek. Negatív jellemzést (a konzervatív erôk) nem adtak Dubcÿekról. Abból indultak ki, hogy váltig hû a szocializmus eszméihez. Azokhoz az elvekhez, amelyeket ôk… szóval lényegében lehetôséget adtak Dubcÿeknek, hogy elfoglalja ezt a tisztséget. És ott volt még a nemzeti aspektus.

Hogy szlovák politikus korábban nem lehetett Csehszlovákia egyes számú vezetôje?

Igen. Azt mondták Novotnynak, hogy az államelnöki posztot megtarthatja - ô cseh volt -, és akkor Novotny maga is elismerte: jó lenne, ha szlovákot választanának a CSKP központi bizottsága elsô titkárának. Emlékszem, errôl több ízben is beszélgettünk Novotnyval. Noha Vasil Bil'ak és Jozef Lenárt mint szlovákok számos vonatkozásban alkalmasak voltak erre a tisztségre, abban a pillanatban nekik nem volt… hogy is mondjam? (Keresi a megfelelô kifejezést, hogy utólag se sértse meg ôket.)

Megfelelô bázisuk Prágában?

Talán úgy mondanám, hogy formális alapjuk. Dubcÿek mégiscsak a szlovák kommunista párt elsô titkára volt, a CSKP központi bizottsága elnökségének tagja. Ezek az elvek pedig, ha szabad magam így kifejezni, nem tettek lehetôvé más jelölést abban a pillanatban. (Mintha mentegetôzne.) Abban a pillanatban!

1968 februárjában, amikor Brezsnyev vezetésével népes szovjet pártküldöttség érkezett Prágába - mások mellett Pjotr Seleszt is tagja volt ennek a delegációnak - ön szinte valamennyi megbeszélésen jelen volt. Milyennek látta ekkor Brezsnyev és Dubcÿek kapcsolatát?

Azt hiszem, normális, igen, normális viszony volt.

Oroszul folytak a tárgyalások?

Persze, oroszul. Dubÿcek ragyogóan beszélt oroszul. Februárban még nem vettem észre, hogy nagyon komoly ellentét lett volna közte és Brezsnyev között. Nem tapasztaltam ilyesmit! Azután gyakran négyszemközt is megbeszéltem a helyzetet Leonyid Iljiccsel meg a politikai bizottság más tagjaival. Egészen biztosan éreztem volna…

Moszkvában még hittek Dubcÿeknek.

Hittek.10 Igen. Azután megjelent a bizalmatlanság a Csehszlovákiában kialakult helyzet miatt, de ez már késôbb történt. Késôbb. Azt hiszem, tavasszal. Nyáron mindenképp, de már tavasszal is. Ha egészen pontos akarok lenni, márciusra megváltozott a hangulat a Kremlben. Áprilisra még jobban. Akkor - mivel az események nyilvánvaló módon nem abban a mederben folytak, amire az elvtársak számítottak Moszkvában - voltak bizonyos próbálkozások, hogy kiderítsük, mi a baj? Melyek az okok? Miért alakul úgy a helyzet, hogy a Dubcÿekkel kapcsolatos remények valahogy szép lassan szertefoszlanak?

Mikorra tehetô, hogy egyes csehszlovák vezetôk kezdtek elmaradozni? Hiszen korábban egymásnak adták a kilincset a prágai szovjet nagykövetségen! A megboldogult Ivan Udalcov egyszer azt mondta nekem, hogy észrevette: egyes csehszlovák vezetôk május körül elkezdtek kitérni a vele való találkozás elôl, holott korábban mindenrôl informálták ôt. Persze, késôbb is maradtak elegen, tette hozzá, de korántsem annyian, mint Novotny korában.

Lehetséges. De ôszintén megmondom magának, mi úgy építettük fel a követség munkáját, hogy mi magunk menjünk a városba találkozni az emberekkel. Prágában meg Pozsonyban szintén mi léptünk fel aktívan. Gyakran felkerestük a csehszlovákiai megyéket is. És ilyen alkalmakkor… nos, én nem állítanám, hogy valamiféle elidegenedést tapasztaltunk volna. Bár egy ponton túl kétségtelenül ritkábban kerestek fel bennünket, de mégiscsak jöttek. Nem mondom, hogy túlságosan sokszor, de amikor felmerültek bizonyos kérdések, eljöttek hozzánk. Többnyire azonban ezeket az ô rezidenciájukon vitattuk meg velük.

Hogyan lett
Svoboda tábornokból elnök?

Miként alakult a kapcsolata Josef Smrkovskyval, akirôl Pjotr Seleszt naplófeljegyzése szerint az SZKP KB politikai bizottsága 1968. július 5-i tanácskozásán ön - pozitív éllel - azt jelentette, hogy Prágában maguk most "dolgoznak" vele?

Smrkovskyval röviddel azután ismerkedtem meg, hogy 1965-ben Prágába kerültem. Azt hiszem, 1966-ban találkoztunk elôször. Késôbb, 1967-ben, közelebbi kapcsolatba kerültünk. 1967-ben és 1968-ban pedig, tehát ebben az idôintervallumban, majdnem egészen a csapatok bevonulásáig, szintén rendszeresen találkoztunk.

Még 1968 nyarán is?

Nyáron is, igen. Arról már nem is beszélve, hogy Smrkovsky Novotny alatt a csehszlovák erdôgazdálkodást irányította, és gyakran meghívott vadászni. Ilyen alkalmakkor is találkoztunk. Amikor pedig a nemzetgyûlés elnöke lett,11 idôrôl idôre szintén összejártunk. Bizonyára tudja, hogy börtönben volt Gottwald és Novotny alatt. És amikor kijött a börtönbôl…12 Errôl informáltak engem, és én igyekeztem valamiképp jobban megérteni ezt az embert. Az ön által említett idôszakban állandóan abban reménykedtünk, hogy valamiféle határozott, körvonalazott álláspontot fog képviselni.

Igaz, hogy Smrkovsky esetenként már-már rivalizált Dubcÿekkel?

Azt hiszem, Smrkovsky inkább Csehszlovákia elnöke szeretett volna lenni.

Pjotr Seleszttôl viszont azt hallottam, hogy az ágcsernyôi tárgyalások alatt Smrkovsky kissé italosan azt hajtogatta: "Miféle vezetô ez a Dubcÿek?! Nekünk erôs emberre van szükségünk, nem olyanra, amilyen ô."

Nem hiszem, hogy abban a pillanatban önmagára gondolt. Jobban vonzotta a köztársasági elnök tisztsége. Én éreztem, sôt láttam ezt. És ha Csehszlovákiában nem lett volna Ludvík Ivanovics Svoboda,13 akkor nem tartom lehetetlennek, hogy Smrkovsky abban a helyzetben valóban elfoglalhatta volna a csehszlovák elnöki széket.

Kérem, beszéljen errôl részletesen!

Azt gondolom, hogy ebben a személyes mozzanat volt a döntô. Kiélezett pillanatok voltak ezek. A decemberi-januári központi bizottsági plénumot követôen már nyílt hatalmi harc kezdett kibontakozni. Már akkor nyilvánvaló volt - a hátteret nem ismerô ember számára is jól látható! -, hogy két csoport alakult ki a pártvezetésben. Ebben a periódusban, amikor el kellett dönteni, hogy Novotnyt megtartsák-e az államelnöki poszton, a kulisszák mögött láttam, hogy a CSKP központi bizottságában a vezetôk jó részének az a szándéka, hogy kivárja a megfelelô pillanatot Novotny leváltására. Ezt az egyet már eldöntött kérdésnek lehetett tekinteni. Ám az országban kialakult helyzetet figyelembe véve, a testvérpártokkal való kapcsolatra, egyebekre való tekintettel 1968 tavaszáig vártak Novotny leváltásával.

Voltak azonban, akik nem akartak várni. Például Gustáv Husák.

Ennek nem volt túl nagy jelentôsége. De azt hiszem, talán ez volt az utolsó csepp a pohárban, az ô fellépése a CSKP központi bizottsága márciusi plénumán, ami siettette a döntést. Mert ez a kérdés, Novotny januári menesztése a párt elsô titkárának tisztségébôl, természetes módon együtt járt azzal, hogy - így gondolták - egyelôre megtartják elnöknek. Ez olyan taktikai manôver volt. Sakkhúzás. Mert azok az erôk, amelyek elkezdtek a fô irányvonallal szemben mozogni - nem a hibákról vagy a tévedésekrôl beszélek, hanem a párt fô irányának megsértésérôl, a pártvonal megtagadásáról - nos, ôk már jó elôre lerakták a kártyáikat. És csak a megfelelô pillanatra vártak, hogy elfoglalják valamelyik vezetô beosztást. Én ezt most úgy mondom el, ahogy mi akkor láttuk.

Ivan Udalcov követtanácsos szerint 1968 márciusában maga sokat beszélgetett vele arról, hogy milyen veszélyt rejt Dubcÿek további megerôsödése. Ha történetesen ô töltené be az elnöki posztot is.

(Hosszan gondolkodik.) Márciusban vagy áprilisban már valóban egyre inkább észrevehetôvé vált, hogy Dubcÿek képtelen megbirkózni az elsô titkár feladatával. Nem tudott vezetô erôvé, meghatározó erôvé válni. Látszott, hogy enged a külsô hatásnak, bizonytalankodik és ingadozik, amikor elvi döntéseket kellene hozni azzal a céllal, hogy legalább arról az útról ne térjenek le, amelyet a párt központi bizottságának korábbi plénumai kijelöltek.

Ugyanakkor Dubcÿek ebben az idôben még nem ment el túlságosan messzire. Még maradt benne felelôsségérzet az ország iránt, a saját központi bizottsági elsô titkári feladata iránt. Például amikor az elnök személyérôl kellett dönteni. Ekkor - noha valóban megpróbáltak ráerôszakolni különbözô jelölteket, akikrôl korábban beszéltünk - Smrkovskyt, Císarù-ot és Husákot - Dubcÿek mégis a vezetés azon tagjaira hallgatott, akik Ludvík Ivanovics Svobodát ajánlották erre a tisztségre. Egyebek mellett figyelembe véve, hogy Svoboda megszervezte a Vörös Hadsereg csehszlovák hadtestét, hogy igen-igen harcolt a fasizmus ellen, hogy szerepe volt 1948-ban…14

És talán amiatt is, hogy az ön által említett érdemei ellenére sokáig mellôzték. Amikor kijött a börtönbôl, még örülhetett, hogy könyvelô lehetett vidéken, és nem végezték ki valamelyik koncepciós perben.

Igen. Én éppen abban az idôszakban érkeztem Csehszlovákiába, amikor Ludvík Ivanovicsot mintegy háttérbe szorították. Észrevétlen maradt, árnyékban. És éppen ekkor érkezett el az ideje - azt hiszem, hatvanöt éves lehetett, és mi tudtuk, hogy se Novotny, se mások nem mutatnak érdeklôdést iránta -, hogy valahogy…

…elôtérbe állítsák.

Hogy az érdemeinek megfelelô feladattal bízzák meg. Akkor javaslatot tettünk Moszkvának, hogy Ludvík Ivanovics Svobodát tüntessék ki a Szovjetunió Hôse címmel. És Moszkvában meghozták ezt a határozatot. Mielôtt még mi a javaslatot elôterjesztettük volna, értesítettük Antonín Novotnyt meg a CSKP központi bizottsága elnökségének tagjait, hogy Svobodának szeretnénk a Szovjetunió Hôse címet adományozni. Novotny elôször - nekem legalábbis úgy tûnt - hûvösen reagált erre. Kifejezetten nem ellenezte, de én éreztem, hogy nem tetszik neki a dolog. Mi azonban mégiscsak kitüntettük Svobodát. Moszkvából értesítettek, hogy a döntést meghozták, és a születésnapon közzéteszik majd a sajtóban, hogy Ludvík Svoboda a Szovjetunió Hôse lett. Miután ezt elmondtuk Novotnynak, ô egy ideig hallgatott, majd azt mondta:

- Tudja, követ elvtárs, egyet kérek én magától! Értesítse Moszkvát, hogy aznap ne hozzák nyilvánosságra. A születésnapján ne tegyék közzé a kitüntetésérôl szóló döntést. Mert bizonyára mi is megadjuk neki a Csehszlovákia Hôse címet.

Már nyilvánosságra hozták Prágában az ehhez szükséges alkotmánymódosítást, már létezett ilyen cím, és készen volt a rendelet. Úgyhogy mi értesítettük Moszkvát, ahol visszatartották a rendelet közzétételét. Azután Prágában is megszületett a döntés, és így egyidejûleg hozták nyilvánosságra, hogy Svoboda a Szovjetunió és Csehszlovákia Hôse lett. Nálunk nagy jelentôséget tulajdonítottak ennek. Annyira, hogy a tervek szerint Podgornij, a szovjet Legfelsô Tanács elnöke jött volna átadni a kitüntetést.

De azután Podgornij mégis lemondta az utat… (zavarba jön). Persze elfoglalt is volt, de ettôl függetlenül bizonyára megérezte, hogy taktikailag a hangulat Novotny mellett szól. Úgyhogy a Legfelsô Tanács titkára, Georgadze ment helyette Prágába. És Novotny se jött el a szovjet követségre a kitüntetés átadását követô fogadásra. Sokan eljöttek, de ô nem.

1968 márciusában viszont más lehetett a helyzet. Svoboda tábornok már nagyon befolyásos politikusnak számíthatott, abból ítélve, hogy nagy szavazattöbbséggel megválasztották a köztársaság elnökének.

Ennek azért volt elôzménye. Mielôtt Ludvík Ivanovics Svobodát kinevezték elnöknek, Dubÿcek telefonált a szovjet követségre, és megkért, hogy találkozzunk. Elmentem hozzá, a csehszlovák kommunista párt székházába. Dubcÿek azt mondta nekem: "Tudja, a jelek szerint valószínûleg nem halogathatjuk tovább, döntenünk kell Novotny elnök leváltásáról." Aztán felvetette az új elnök személyének kérdését. Nyilvánvalóan abból indult ki, hogy Ludvík Ivanovics Svoboda jelölése az elnöki posztra nem közömbös számunkra.15 Ugyanakkor Dubcÿek a szándék közlésével együtt némi nyugtalanságának is hangot adott: figyelembe véve az utóbbi idôben Csehszlovákiában kialakult helyzetet, vajon hajlandó lesz-e Svoboda tábornok elfogadni a kinevezést?

Azt mondtam neki: kapcsolatban állunk Svobodával, mint olyasvalakivel, aki a nehéz idôkben mellettünk állt. És tapintatosan kipuhatolhatjuk, miként vélekedik errôl. Ez szombaton történt. Vasárnap megkértük Praszolov követségi tanácsost, hogy utazzon Labenecbe, Ludvík Ivanovics Svoboda nyaralójába. Amikor Praszolov megérkezett, Ludvík Ivanovicsot a kandalló mellett találta. Elbeszélgettek mindenfélérôl, mint rendesen. Szóba került az országban kialakult helyzet. Praszolov azt mondta neki: "Bizonyos értesüléseink szerint hamarosan leváltják Novotnyt. És hát a különbözô lehetséges utódok között az ön neve is szóba került. Mit válaszolna, ha felajánlanák ezt a helyet?" Késôbb Vaszilij Ivanovics Praszolov a jelentésében közölte velünk, hogy Svoboda erre így válaszolt: "Nos, ha ez felmerült, és ha a vezetésben a többség is így gondolja, akkor vállalom a nehéz megbízatást, amely ebben a bonyolult idôszakban különösen összetett és súlyos."

Mi még aznap, vasárnap este értesítettük Dubcÿeket, hogy puhatolózásunkat követôen Svoboda tábornok lényegében hajlik rá, hogy vállalja a tisztséget. Moszkvát is informáltuk. Amikor pedig Dubcÿek elôterjesztette Svoboda jelölését az elnöki posztra, a vetélytársait, a lehetséges jelölteket természetesen mind ejteni lehetett. Smrkovskyt is beleértve.

Viták a politikai bizottságban

Milyen viták zajlottak Moszkvában, a politikai bizottságban a fegyveres meg a politikai megoldás hívei között?

Annyit mondhatok, hogy Brezsnyev az utolsó percig ingadozott. Még akkor is, amikor augusztus végén elfogadták a végsô döntést!

És ki volt az, aki nyomást gyakorolt rá?

A legaktívabban Gomulka követelte, hogy küldjünk csapatokat Csehszlovákiába.16 Ulbrichtnak is ez volt a véleménye. Kádár sokáig visszafogottan reagált. Tisztában volt azzal, hogy Moszkvában érlelôdik valamiféle megoldás. Ugyanakkor az utolsó pillanatig tartózkodó volt. Az utolsó szakaszban azonban, amikor már lényegében minden eldôlt, Kádár táviratot küldött. Magam is olvastam: kijelentette, hogy szerinte már nincs más megoldás. Brezsnyev megkérte ôt, hogy találkozzon Dubcÿekkel. És Kádár elutazott hozzá, a magyar-csehszlovák határra. Zsivkov viszont - hogy is fejezzem ki magam? - elejétôl kezdve mindvégig a csapatok küldése mellett voksolt. Mindenféle kétely nélkül.

Emlékszik olyan politikai bizottsági tanácskozásra, amelyen szó esett a Csehszlovákia elleni katonai akcióról?

(Büszkén.) Egy ilyen ülésre engem is meghívtak. Azt vitatták meg, hogy vonuljanak-e ki a csapatok Csehszlovákiából a "Sumava-hadgyakorlat" után,17 vagy éppen ellenkezôleg, küldjünk-e oda még több csapatot. Ilyenkor az volt a rend, hogy a politikai bizottság tagjai a tárgyalóasztal köré ültek, azokat pedig, akiket hozzám hasonlóan csak egy-egy napirendi pont megvitatására hívtak, hátul leültették egy kis asztalhoz.

Azt hiszem, ez a kérdés már korábban is szerepelt a napirenden. Mi - a prágai szovjet követség - nyomást gyakoroltunk Moszkvára. Úgy véltük, meg kell hozni a döntést, és becsületes választ adni a csehszlovákoknak, akik sejtik, hogy itt valami nincs rendjén. ÿCerník, a kormányfô például mindennap felhívott: "Mikor vonulnak már ki a maguk csapatai?"

Mielôtt engem Moszkvába rendeltek, elküldtek egy emisszárt, hogy friss szemmel megnézze, mi történik Prágában. Zimjanyin volt az, a mi elôzô csehszlovákiai nagykövetünk, a Pravda akkori fôszerkesztôje. Szóval ô egy héten át (gúnyosan) sétafikált Prágában. Majd ugyanazzal a géppel mindketten Moszkvába repültünk.

Mintha csak ma történne, úgy látom az egészet. (Ünnepélyesen.) Elôttem van a politikai bizottság tanácskozása. Az egybegyûltek fele vagy talán még többen amellett kardoskodtak, hogy folytatni kell a hadgyakorlatokat. Sôt a csehszlovák vezetés tudomására kell hozni, hogy ezentúl semmivel nem fogunk törôdni! Meg kell mondani Dubcÿeknek és a többieknek, mire számíthatnak, ha továbbra is így alakulnak a dolgok. Ha folytatódik Csehszlovákia kivonulása a szocialista táborból és a Varsói Szerzôdésbôl. Fôleg pedig hogy sérthetetleneknek tartjuk a második világháború utáni határokat.

Akkor szót kértem, s kifejtettem: "Most nincs rá alapunk, hogy ragaszkodjunk a döntésünkhöz, amelynek értelmében hadgyakorlatok címén csapatokat vezénylünk Csehszlovákia területére. A csehektôl erre csak ideiglenes engedélyt kaptunk. És nekünk ehhez kell tartani magunkat, máskülönben felfedjük kártyáinkat a Nyugat elôtt. A NATO pedig válaszul készenlétbe helyezi csapatait a csehszlovák határok mentén."

Szóval elmondtam a véleményemet. Egyesek - például Andropov és Usztyinov - közbekiabáltak. Rosszindulatúan replikáztak! Zimjanyin viszont támogatta a javaslatomat. Gromiko hallgatott. Szuszlov is. Brezsnyev pedig elnökölt. Azután másodszor is szót kértem. Azzal érveltem, hogy el kell oszlatni a nép gyanúját Csehszlovákiában Ha a csapataink ott maradnak, azzal semmit nem érünk el, viszont felesleges nehézségeink támadnak. Emlékeztettem az egybegyûlteket, hogy úgy kell fellépni, mint a kínaiakkal.18 Amikor Mao Ce-tung kivételével szinte az egész politikai bizottság eljött hozzánk. Egy Moszkva környéki nyaralóban laktak, és mi vitatkoztunk velük.

Második felszólalásomat követôen Brezsnyev otthagyta az elnöki széket, odajött és leült mellém. Majd megszólított: (a meghatottságtól elcsukló hangon folytatja) "Sztyepan - sohasem szólított az apai nevemen!19 -, ha mi elveszítjük Csehszlovákiát, én lemondok a központi bizottság fôtitkári tisztjérôl!"

Ránéztem, és így válaszoltam: "Leonyid Iljics! Ha most elfogadják ezt a javaslatot, azzal csak összekuszáljuk a dolgokat, és vér fog folyni. Meg fogjuk tartani Csehszlovákiát, de arra kellene törekedni, hogy ez ne véráldozat árán történjen!" Brezsnyev felállt, és visszament az asztalfôre elnökölni.

Aztán véget ért a politikai bizottság ülése. Brezsnyev intett, hogy menjek oda hozzá. Andropovot is maradásra kérte. Hármunkon kívül mindenki elment. "Hát most akkor mit csináljunk?" kérdezte. "Vissza kell mennem", mondtam, "és folytatni a párbeszédet Dubcÿekkel meg a csehszlovák vezetés többi tagjával". Brezsnyev Andropovra nézett, aki nem volt valami boldog a felszólalásomtól. Annak ellenére sem, hogy mindig tartottam vele a kapcsolatot, amikor Moszkvában jártam. Mindig felkerestem.

"Tudod, mit tegyünk, Jura?" - mondta Brezsnyev. "Gondoljuk végig újra az egészet. Egyelôre pedig sürgôsen meg kell szervezni, hogy Cservonyenko Prágába repüljön.20 Menjen át most rögtön abba a szobába, ahonnan K-telefonon felhívhatja Dubcÿeket. A K-telefont nem hallgathatják le. Beszélje meg, hogy még ma találkoznak. Közvetítse Dubÿceknek a mai tanácskozás hangulatát és szellemiségét. Persze, a kártyákat ne fedje fel, részletekbe ne bonyolódjon. De még ma legyen Prágában." Ebbôl is látszik, milyen sokáig ingadozott Brezsnyev, noha igen nagy nyomást gyakoroltak rá.

Bonyodalmak az Indra-kormány létrejötte körül

De azután mégiscsak beadta a derekát. Hogyan reagált, amikor ön augusztus 22-én vagy 23-án jelentette neki, hogy nehézségekbe ütközik a dubÿceki vezetés felváltására szánt "Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány" létrehozása?

Ez nagyon szerteágazó téma. (Látszik, hogy nem akar válaszolni.)

Mégis kérem, idézze fel azt a napot, amikor azok a cseh és szlovák politikusok maguknál jártak, a prágai szovjet követségen. Zdenÿek Mlynárÿ a könyvében egész oldalakat szentel ennek a történetnek. Alekszandr Jakovlev pedig szemtanúja volt annak, hogy Indra és társai beköltöztek a szovjet követségre.21 Ez ma már nem titok!

Nem tudom, Mlynárÿ melyik napra utal. Ha ez 1968. augusztus 21-ének elôestéjén történt volna… (nem hajlandó folytatni).

Akkor történt, amikor a szovjet és más megszálló csapatok már bevonultak, és Dubÿceket a Szovjetunió területére szállították. A követségüket pedig számos cseh és szlovák politikus kereste fel, köztük ÿStefan Sádovsky Alois Indra, Vasil Bil'ak és még jó néhányan.

Ja, igen. Emlékszem, hogy eljöttek, de ezen ne csodálkozzon! 1968 augusztusában Csehszlovákiában, mint tudja, a végsôkig feszült volt a hangulat. És az ország vezetôi közül még a bevonulás elôtt néhányan teljesen természetes módon eljöttek a követségre. Megosztották velünk a véleményüket, a helyzetmegítélésüket, az elképzeléseiket. Még mielôtt az ön által megnevezett emberek eljöttek a szovjet követségre, néhányan úgy tartották: ha esetleg a helyzet úgy alakul, akkor az ország irányításában változásokat kell eszközölni, amelyek megfékezhetik az ellenséges erôket.

Azt tervezték, hogy olyan kormányt hoznak létre, mint Kádár János Magyarországon 1956 novemberében?

Igen. Az volt a véleményük, hogy meg kellett volna alakítani a forradalmi kormányt.

A "Munkás-Paraszt Forradalmi Kormány" magyar elnevezés: 1956-ban Kádár ezen a néven alakított kormányt. Alekszandr Selepintôl és Pjotr Seleszttôl külön-külön, de egybehangzóan azt hallottam, hogy a kifejezés ezúttal is Kádár János ötlete volt. Üzenet formájában, a szovjet vezetôk révén jutott el Prágába, hogy ez legyen az új kormány neve.

Nekem is ez a véleményem. De akkor azt mondtam a követséget felkeresô politikusoknak, hogy ez a maguk ügye. És megmondtuk nekik, melyik szobába menjenek. (Egyre izgatottabban.) És ott vitassák meg. A maguk ügye, maguknak kell eldönteni! Belülrôl! Engem nyugtalanított, hogy miután bejöttek a csapatok, nekünk kell megmondani, hogy most akkor mi legyen? Mert jó, jó, bevonultak a csapatok: de hogyan tovább?! Tudtam, hogy kaptunk olyan leveleket is, amelyek szerint nem lehet tovább halogatni, és most már bármilyen formában segítségre van szükség, szóval voltak ilyen levelek, ugye emlékszik? Meg a népi rendôrségtôl is érkeztek levelek! Ezek egyéni kezdeményezések voltak. Mind elküldtük Moszkvába, meg kell hogy legyenek a levéltárakban. De - erre jól emlékszem - mi nem voltunk annak a megoldásnak a hívei.

Annak a megoldásnak a hívei elejétôl kezdve azt akarták, hogy Indra alakítson kormányt? De ha ô lett volna a kormányfô, akkor kit akartak megtenni a párt elsô titkárának?

Indrát akarták elsô titkárnak. Kormányfônek pedig Lenárt személye is szóba került.

Mert már Novotny alatt is az volt?

Nézze, ez az egész terv még annyira cseppfolyós volt! Körülhatárolt, helyes koncepció nélküli. Persze, mi informáltuk Moszkvát, hogy vannak ilyen javaslatok. És valóban úgy alakult, hogy amikor a csapatok már bevonultak, ezek a - hogy is mondjam? - egészséges erôk nem bizonyultak elégségesnek. Ezek a tartalékok nem voltak elég meghatározók. Ezért Moszkvában különbözô változatokat mérlegeltek. Több variáns is volt, három elképzelés, hogy miként lépjünk fel.

Három teljesen külön változat?

Igen. Az elsô szerint leváltottuk volna Dubcÿeket meg a többieket. Akik, hogy úgy mondjam, kimutatták a foguk fehérjét. Lecseréltük volna ôket egy másik, hogy úgy mondjam, szervezetre. Mondjuk arra a munkás-paraszt forradalmi kormányra. Munkás-paraszt?… akkor nem munkás-paraszt forradalmi kormánynak, hanem csak forradalmi kormánynak nevezték. De nem, mégiscsak magának van igaza. Eleinte tényleg munkás-paraszt kormány lett volna a neve.

A második változat az volt (most már ô akarja mondani, belejött), hogy új kádereket kell kifejleszteni. Addig viszont nekünk kell kézben tartani a dolgokat: keményen fellépni, rendet csinálni. És csak azután, hogy úgy mondjam, alkotmányos úton továbbmenni, ahogy Magyarországon, stb.

Kompromisszum Dubcÿekkel.

A harmadik változat pedig az volt, hogy kompromisszumot kötünk Dubcÿekkel. Kiegyezünk ezzel a vezetéssel. Így is történt!

Maga ezt kiegyezésnek nevezi?

Tudott volna jobbat abban a helyzetben? Bevonultak a csapatok, és bizonyos erôknek az volt a véleményük, hogy ha nem hozunk határozott intézkedéseket, akkor semmi értelme nem volt a csapatbevonulásnak. Az a helyzet alakul ki, hogy ott vannak a csapatok, a rádió meg a szocializmus ellen agitál! A televízió is a szocializmus ellen dolgozik! Vagyis azzal, hogy bevittük a csapatokat, valójában nem avatkoztunk be a belügyekbe. Egy cseppet sem! Ezt pedig kihasználták, mint a gyengeségünk jelét. És továbbra is felléptek bizonyos erôk. A vysocane-i kongresszus… (Felsóhajt) Még aktívabban mûködtek az ellenzéki értelmiségi klubok. Decemberben és a következô év januárjában pedig még hevesebb szovjet- és szocializmusellenes megnyilvánulásokra került sor. Ezt úgy tekintették, mint az odaküldött erôk gyengeségének jelét.

Éppen ezért felmerült, hogy a továbbiakban milyen szerepet játszhat Dubÿcek. Hiszen abban a reményben választották meg elsô titkárnak, hogy erôsíteni fogja a vonalat. De nem így történt. Éppen ellenkezôleg, megmutatkozott a következetlensége. És akkor felmerült, hogy… (nem akarja befejezni a mondatot).

Hogy Husákot tolják elôtérbe Dubcÿekkel szemben.

Gustav Husákra még a moszkvai tárgyalások alatt figyelt fel a vezetésünk.22 1968 augusztusában végig jelesre vizsgázott. Amíg Bil'ak, Husák meg a többiek Moszkvában voltak, Pozsonyban éppen zajlott a szlovák pártkongresszus. Egyébként ez - a vysocane-ival szemben - törvényes tanácskozás volt! Ezen bizonyos elemek lényegében a vysocane-i kongresszus vonalát akarták követni. Husák ebbe nem ment bele. Még Moszkvából felhívta Pozsonyt, és kérte, húzzák el a kongresszust az ô megérkezéséig. Amint pedig visszament, erôs nyomást gyakorolt az egybegyûltekre. Megváltoztatta a kongresszus jellegét. (Nagy örömmel.) És a szlovákiai kongresszus többé-kevésbé azon elvek jegyében ért véget, amelyek meghatározták az ország további életét.

Éjszakai beszélgetés Dzúrral
és Svobodával

Idézzük most fel a Martin Dzúrral, a csehszlovák kormány honvédelmi miniszterével való éjszakai találkozását, amelyrôl mindmáig annyi legenda él! Erre 1968. augusztus 20-án késô este került sor, ugye? És az ön fellépése nyomán Dzúr kiadta a parancsot, hogy miközben a Varsói Szerzôdés egyesített haderôi bevonulnak az országba, a csehszlovák néphadsereg katonái maradjanak a kaszárnyákban.

Ez igaz, de még nem a teljes igazság. A teljes igazság az ô mandátumával függött össze. Dzúr ugyanis nem küldhetett rejtjeles parancsot a határra.

Mert nem ô volt a hadsereg fôparancsnoka?

Nem ô volt a hadsereg fôparancsnoka, hanem Ludvík Ivanovics Svoboda! Ez a Dzúr meg csak egy miniszter, végrehajtó. A fegyveres erôk fôparancsnoka, a Védelmi Tanács elnöke, mint mindenütt - ahogy nálunk Brezsnyev volt, most meg Jelcin, ôelôtte Gorbacsov - az állam feje kell hogy legyen. Ez volt a gyakorlat.

De 1968. augusztus 20-án estig valóban úgy alakult, hogy a csapatok nem kaptak rejtjeles parancsot. Mi viszont - pontosabban én, személy szerint - egy zárt borítékban utasítást kaptam Moszkvából. Rejtjeles üzenetben értesítettek, hogy ekkor és ekkor be fognak vonulni a csapatok. Augusztus 20-áról 21-ére virradóra, 24 órakor. Az volt a feladatom, hogy egyedül Ludvík Ivanovics Svobodát keressem fel, körülbelül egy órával a csapatok bevonulása elôtt.

Dubÿceket nem?! És ÿCerník miniszterelnököt sem?!

Nem! Senkit! Csak Svobodát! Tartottam magam az utasításhoz, de állandóan azon töprengtem, hogy is fogom végrehajtani?! Ha csak negyven perccel korábban értesítem az elnököt, hogy ma este 23-kor vagy 23 óra 20 perckor nála leszek - és erre közlik velem, hogy jöjjek 24 óra 00-kor, akkor az már augusztus 21-e! Arra a következtetésre jutottam - és azok az elvtársak is, akikkel ezt megtanácskoztam, hogy korábban kell értesíteni! Hagyni kell az elnöknek valamennyi idôt. Ha bízunk Svobodában, akkor akár korábban is közölhetjük vele, hogy legyen valamilyen hatása ennek a lépésnek.

Miután ezt eldöntöttük, telefonáltam a Kremlbe, Leonyid Iljics Brezsnyevnek. Nem volt a helyén. Az ügyeletes tiszt vette fel a kagylót, és azt mondta, elutazott. "Nem tudjuk, hová", magyarázták nekem. Azután mégiscsak megmondták, hogy a hadsereg törzskarába. Felhívtam a törzskart. Brezsnyev még nem érkezett meg oda.

K-vonalon hívta?

K-vonalon. De a tervemet Brezsnyeven kívül nem mondhattam el senki másnak, annyira kényes, felelôsségteljes pillanat volt.

Szuszlovnak sem?

Senkinek. Abszolút senkinek. És akkor mi magunk döntöttünk, önállóan. Hogy megyek és értesítem Ludvík Ivanovics Svobodát. Mielôtt azonban elindultam, felmerült a kérdés: vajon hol van Dzúr?! Mert Dzúr sehol nem mutatkozott ezekben a napokban! Megkérdeztük a szovjet katonai képviselôket. Azt mondták, hogy Prágában tartózkodik. Akkor megkértük az egyik tábornokunkat - három szovjet tábornok volt Prágában, ôk képviselték a Varsói Szerzôdést. "Legyen szíves", mondtuk, "hívja fel Dzúrt, hiszen bajtársias, jó kapcsolatban vannak. Hívja meg magához egy órára, menjen fel, én is ott leszek, megteázunk együtt. Beszélnem kell vele." De közben a katonai attasénktól már tudtuk, hogy Dzúr azokban a percekben a munkahelyén volt.

A csehszlovák honvédelmi minisztériumban.

A saját minisztériumában, a honvédelmiben. Felhívtuk. Dzúr elindult. Közel volt. Alig 15 perccel késôbb már belépett a villába. Én is odamentem, és megmondtam neki - neki, Dzúrnak mondtam meg elôször, noha erre nem volt felhatalmazásom. Abból indultam ki, hogy ha Dzúr nem hagy cserben, akkor gyôzünk, és rengeteg ember életét mentjük meg az országban! Dzúr meghallgatott, elsápadt, a keze nagyon remegett.23 És azt mondta: "Ha ez lesz a fôparancsnoknak, vagyis az államelnöknek, a Honvédelmi Bizottság elnökének utasítása, akkor kiadom a szükséges parancsot." (Töpreng, hogy folytassa-e, majd elérzékenyülve tovább idézi emlékeit.) Onnan elindultam a Kremlbe.

Vagyis a Hradzsinba.

A Hradzsinba. De hát érti, milyen helyzet volt!

Ôrséggel ment?

Nem volt ôrségem.

Kettesben ment a sofôrrel?!

Rajta kívül volt velem egy ember, aki véletlenül éppen Svoboda adjutánsaként szolgált a háborúban. A Szovjetunió Hôse volt.24 A testével védte meg Svobodát. (Mutatja.) Nahát, ô velünk tartott. És mi, hogy olyan helyzetet teremtsünk, szóval… (Megakad.)

Kedvezô lélektani szituációt.

Szóval hogy lélektanilag kedvezô helyzetet teremtsünk Svoboda elnök számára, magunkkal hívtuk ezt az embert. És amikor behajtottam a Hradzsinba - az elnöki ôrség ismert, mert gyakran találkoztunk az elnökkel, majdnem minden héten, feszült korszak volt, a helyzet nagyon bonyolulttá vált… belpolitikailag. Az ôrség beengedett, odahívták a parancsnokot, és az bekísért az elnöki rezidenciára.

Ludvík Ivanovics már lepihent. Ez nagyjából este háromnegyed 11-kor volt. Vagyis 23 óra körül. Szóltak Svobodának, ô lejött az emeletrôl. Ültünk, vártuk. Természetesen elnézést kértem. És azt mondtam, hogy… szóval megbíztak, informáljam önt, hogy ma éjfélkor öt szocialista ország csapatai bevonulnak. Kérem, intézkedjék, ahogyan jónak látja vagy… (ismét nem hajlandó folytatni).

Ez egy nagyon fontos történelmi pillanat, és tudtommal harminc év óta ez az elsô alkalom, hogy ön ilyen részletesen elmondja. Kérem, kezdje el újra, idézzen fel minden mozzanatot.

Holdfény, csend, nyugalom. Magamban elgondoltam: mi lesz itt holnap?! Mi történik ezen az éjszakán? Aggódtam… Amikor Ludvík Ivanovics lejött a hallba, elnézést kértem a zavarásért. És közöltem, hogy a szovjet vezetés, személyesen Leonyid Iljics Brezsnyev megbízott, közöljem önnel: minden olyan erôfeszítés ellenére, hogy megváltoztassuk az események alakulását, amelyek Csehszlovákia mellett a többi szocialista ország és a Varsói Szerzôdés érdekeit is sértik, satöbbi, olyan döntés született… Igen, még azt is mondtam, hogy nem teljesítették az ágcsernyôi találkozón a csehszlovák vezetés, a kommunista párt központi bizottsága és személyesen Dubcÿek által tett ígéreteket. A testvérpártok segítségével Pozsonyban kidolgozott vállalásokat sem hajtják végre. A helyzet pedig így csak súlyosbodik. És hogy jobb megelôzni az események alakulását, megakadályozni, hogy az történjen, ami 1956 ôszén Magyarországon. Meg kell menteni az embereket, egyáltalán nem szabad megengedni, hogy felesleges áldozatok legyenek! Az emberek hozzánk fordultak: magánemberek és hivatalos személyek, hétköznapi polgárok meg a népi milícia satöbbi, segélykérô leveleket írtak. A hadseregbôl is volt, aki hozzánk fordult!

Hogyan reagált Svoboda elnök?

Ludvík Ivanovics végighallgatott, és azt mondta: "Éreztem, hogy ezt fogják tenni… Nos, mit tegyünk? Ha önök" - amikor azt mondta, hogy "önök", a Szovjetunióról beszélt, nem énrólam! - "ha egyszer önök így döntöttek, akkor viselniük kell a teljes felelôsséget!" Erre azt mondtam neki: "Kedves Ludvík Ivanovics! Ez olyan fontos és felelôsségteljes idôszak, hogy valószínûleg valamennyiünknek viselnünk kell a felelôsséget. Akiknek fontos, hogy mi történik az országban, akik együtt tettünk meg egy bizonyos utat az életben, szétvertük a fasizmust, majd felépítettük a szocialista rendszert, a népek barátságát, az együttmûködést és így tovább. Ön ebben nagy szerepet játszott, mint a Vörös Hadsereg mellett harcoló csehszlovák hadtest parancsnoka. Ön 1948-ban honvédelmi miniszterként is példásan viselkedett, amikor Csehszlovákia fejlôdésében fordulópont állt be. Azóta is azon munkálkodik, hogy erôsítse kapcsolatainkat. És mint köztársasági elnök, természetesen még egy történelmi szerepet eljátszhat és el is kell játszania!

Egyébként, folytattam, éppen itt van egy bajtársa, hogy úgy mondjam. Egy szovjet ember, akivel együtt harcolták végig a háborút. Svoboda odanézett, észrevette. Átölelték, megcsókolták egymást. Ludvík Ivanovics szeme (meghatottan mosolyog) könnyes lett…

A veterán szovjet tiszt a bejelentés pillanatában lépett be?

Ô?… nem. (Bizonytalanul.) Velünk együtt jött, de nem rögtön… Szóval az elnök nem vette észre rögtön, rendkívüli helyzet volt. Megölelték egymást, és én folytattam: "Ha meg tudná tenni, ha Moszkvából megkérnék, hogy adjon parancsot Dzúr honvédelmi miniszternek, hogy intézkedjen, küldjön rejtjeles táviratot a megbeszélt szöveggel. Rendelje el, hogy ne tanúsítsanak ellenállást, szóval ne engedjen semmilyen szembeszállást. Ez rendkívül fontos."25

Elgondolkodott. No persze, el lehet képzelni, milyen állapotban volt. Szörnyen átélte ezt a pillanatot. Azt mondta: "Nos, ha már így összekötött minket a sors, megkérem a honvédelmi minisztert, adja ki azt a parancsot. Csak azt nem tudom, megtalálom-e vagy sem." Erre én: "Már megbocsásson, de ellenôriztük: Martin Dzúr itt és itt tartózkodik. A katonai attasénk megtudta." Erre Svoboda felhívta a honvédelmi minisztert. És Martin Dzúr kiadta a parancsot. Még a csapatok bevonulása elôtt ezt táviratilag közölték az egész hadsereggel. Hogy ne tanúsítsanak ellenállást!

Hogyan zajlott le az intervenció?

Ezek szerint a felderítésük jól mûködött.

Kolosszális szerepet játszott! És a hadmûvelet ezért gyakorlatilag teljesen vértelenül zajlott le.26 Hiába lármáznak olykor, hogy voltak áldozatok. Azok nem annyira az ellenállás miatt haltak meg, hanem olyan… (gondolkodik) mûszaki okokból.
A tankok például a közutakon haladtak, ott elôfordult baleset. De ha például látta volna azt a jelenetet, amikor Prágába bevonultak a csapatok! (Büszkén.) A prágaiak különben csak reggel vették észre, hogy ott vannak. Amikor felébredtek. Én azután majdnem mindennap bementem Prága központjába, és néztem, mi történik.

Szovjet zászlóval a kocsiján?

Nem, zászló nélkül mentem. Volgán. De még a rendszámot se cseréltük ki. Szovjet rendszámmal jártak a mieink.27 Nehéz volt ezt átélni. És persze volt olyan is, hogy "minek jöttetek?" Vagy mondjuk: "Mi nem tettünk semmi rosszat!" meg ilyesmi. Ez nagyon nagy téma, sokat lehetne róla beszélni.

Mi volt a szovjet felderítés szerepe a megszállásban?

Hadászatilag az akciót jól készítették el. Ötpercenként újabb és újabb - kisebb páncélosokat szállító - katonai gépek landoltak a repülôtéren. És egy korábban meghatározott terv szerint rögtön elindultak Prága felé.

De a csehszlovák fôváros már ezt megelôzôen is tele volt civil ruhás szovjet katonatisztekkel. Akik addigra megismerték a várost, és jelezték a bevonuló csapatoknak, merre haladjanak a tankok.

Én csak annyit mondhatok önnek, hogy akadtak ilyenek, de észrevétlenül cselekedtek. Semmiféle szervezett alakulat nem volt. Egy-egy ember sétált fel-alá, térképpel a kézben, nézték az utat…

Turistáknak álcázva?

Nem csak turisták. A Varsói Szerzôdés tisztjei meg a szovjet katonai attasé vonalán. Akkoriban ez mind lehetséges volt.

A csehszlovák belügy meg a hadsereg hogyan reagált a bevonulásra?

A hadseregben természetesen szintén voltak ellenzôi… Miután a csapataink berendezkedtek, ez néha már nyíltabban kifejezésre jutott. És amikor bevittük a csapatokat Prágába, arra is számítottunk, hogy kénytelenek leszünk, na… más jellegû intézkedéseket is foganatosítani.

Hogy utcai harcok lesznek?

Hát ellenállás, egyszerûen engedetlenség. Erre fel is készítettük Ogarkovot. Prága katonai parancsnoka az eredeti elképzelések szerint. Ogarkov tábornok lett volna, aki késôbb a szovjet hadsereg törzskari fônöke lett. Korábban a belorussziai hadkerület parancsnoka volt, 1968-ra pedig a Szovjetunió fegyveres erôi törzsparancsnokságában helyettes vezérkari fônöknek nevezték ki. Augusztus 21-e után körülbelül két héten át folyamatos harckészültségben volt arra az esetre, ha Csehszlovákiában - vagy Prágában - kiélezôdik a helyzet.

Mit sejthetett Dubÿcek?

Vegyük elô most Brezsnyev és Dubcÿek utolsó, augusztus 13-i telefonbeszélgetésének szövegét. Ön nyilván ismeri a kulisszák mögötti mozzanatait. Egyesek szerint ez a dokumentum azt tanúsítja: Dubcÿek augusztusban már megértette, hogy elôbb-utóbb bevonulnak a csapatok. Mások szerint viszont annak a jele, hogy a politikus az utolsó napig naivul hitte, hogy ezt idôhúzással meg lehet akadályozni.

(Nevet.) Ehhez már valóban legalábbis naivnak kellett lennie… Hiszen különösen az ágcsernyôi, majd a pozsonyi találkozó után érezniük kellett, akkor már majdnem nyíltan megmondták nekik… Arról már nem is beszélve, miket mondott Brezsnyev telefonon, amikor Dubcÿek közölte vele: "Csináljanak, amit akarnak, én úgyis távozom az elsô titkári tisztségbôl!" Meg ilyesmi. Mert hát ilyen telefonbeszélgetéseik is voltak akkoriban. Emlékszem, Brezsnyev azt mondta neki: "Nincs mit tenni! Ha ez így megy, nem marad idônk további módszerekkel kísérletezni, hogy segítsünk az önök országában és pártjában kialakult helyzet megváltoztatásában!"

De hát ez félreérthetetlen célzás!

Nézze, ezen a szinten ez már nem célzás, hanem több annál.

Brezsnyev mennyire tájékoztatta önt személy szerint a terveirôl?

(Kellemetlen neki a kérdés.) Hát minden egyes alkalommal, amikor felmerült annak a szükségessége, hogy orientáljon…

Felhívta magát.

Volt, hogy felhívott, ám olyan is elôfordult, hogy akkor beszéltünk, amikor elhagyta Zavidovót, a vidéki rezidenciáját, és útközben telefonált a kocsiból. Nem csak a dolgozószobájából. Mert feszült volt a helyzet!

Emlékszik-e arra, hogy Pjotr Seleszt Kádár János meghívására a Balatonra utazott, és ugyanakkor Bil'ak is odament "nyaralni"? A szlovák politikus a balatonaligai Kádár-villában - Seleszt ezt nagyon részletesen leírja a naplójában - 1968. július 20-án megígérte, hogy a bevonulást szorgalmazó cseh és szlovák politikusok ilyen értelmû levéllel fordulnak a Kremlhez.

Igen, emlékszem.

Ön szerint miért húzták olyan sokáig a behívólevél átadását? Lélektani gondot okozott?

(Bólint.) Igen, nehéz volt rászánni magukat. Belsôleg elfogadták, hogy nem tudnak megbirkózni a kialakult helyzettel. De hát ez már egy olyan téma, amely nem tartozik ennek a beszélgetésnek a tárgyához.

Legalább azt mondja el, tudott-e arról, hogy Seleszt Magyarországon járt?

Igen. Vagyis nem. Errôl csak késôbb szereztem tudomást. Hogy Seleszt ott járt. Azt azonban tudtam, hogy találkozniuk kell Bil'akkal. De hogy ez a Balatonnál történik majd, arról nem… Bil'akkal egyébként késôbb, a találkozó után még beszéltem. És úgy tartom, hogy Moszkvában elég jól voltak értesülve. Nem is annyira a telefonbeszélgetések révén, mint inkább a Prágából küldött rejtjeles táviratok nyomán. És a legfontosabb, különleges hírforrást az a rendszer jelentette, hogy állandóan jöttek-mentek a küldöttségek, méghozzá elég magas szinten. Jött Pelse. Azután Mazurov is jött. Gyemicsev. Meg Ponomarjov is.

És Andropov. Nem, Andropov már Husák alatt érkezett. Mint a KGB elnöke. Úgyhogy a kapcsolatok annyira aktívak voltak ebben az idôben, hogy a Moszkva-barát cseh és szlovák politikusok mindent megüzentek ezeken a képviselôkön keresztül, amit szükségesnek tartottak.

Kirill Mazurov, a politikai bizottság igen befolyásos tagja a szovjet követségen lakott, amikor álnéven Prágába érkezett?28

A követségen. Felajánlottam neki, hogy szálljon meg a villában, ahol én lakom, de úgy döntött, hogy a követségen marad. Berendeztünk neki néhány szobát ideiglenesen. K-vonala is volt.

Nem félt kijárni a városba?

Még egy üzemben is felszólalt, Kladnóban! Álnéven érkezett Csehszlovákiába, és sokan nem is tudták, hogy ott van. De amikor Kladnóba utazott, beszédet mondott.

Husák megválasztásának
titkos története

Miért erôltették maguk annyira már 1968 végétôl Dubcÿek leváltását? Az események akkori logikája szerint nem lett volna célravezetôbb felhasználni a politikus népszerûségét, ahogy ezt szeptemberben és októberben tették? Nem lett volna logikusabb ismételten kimondatni Dubcÿekkel: a szovjet csapatok eddig és eddig Csehszlovákia területén maradnak?

(Úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna a kérdést.) Az ország belsô fejlôdése szempontjából 1969 áprilisában zajlott az a belsô fordulat, amely perspektívát nyújthatott volna, hogy Csehszlovákiában ténylegesen megváltozzon a helyzet. Hogy megmaradjon mindaz, ami a szocializmushoz köti. Az áprilisi fordulat valamennyire fékezte Csehszlovákia lecsúszását. De ezt a folyamatot nem volt elég idôlegesen megállítani. Akkor felcsillant a remény, hogy Dubcÿek távozik, és új ember lép a helyére. Hogy ô talán eljátssza azt a szerepet, amelyre szükség van. És a CSKP központi bizottsága áprilisi plénumán már határozottan felmerült, hogy Dubÿcek képtelen vezetni a pártot. A csehek már mindannyian (így!) látták ezt. A figyelem akkoriban két jelöltre összpontosult. Cùerníkre és Husákra.

Az utóbbi addigra már a szlovák párt központi bizottsága elsô titkára lett. Meg kell mondani, azok a jobboldaliak - akik korábban annyira tüsténkedtek, hogy helytelen irányba taszítsák Dubÿceket, miután Svoboda és Husák az új vezetés tagja lett29 - Svoboda tekintélye és Husák, hogy úgy mondjam, bölcsessége elôtt már nem érezték magukat annyira jól. Szóval felvetôdött, ki legyen a párt elsô titkára. Dubcÿek leváltása már nem okozott túl nagy gondot. Hiszen amint említettem, Svoboda tekintélye határtalan volt. Ô pedig mint az ország elnöke, fokozatosan átlátta a pártvezetésben kialakult felállást, magát a pártpolitikát. S természetesen nem volt közömbös számára, hogy ki kerül Dubcÿek helyére. Akkor megvitattam vele a két jelölt személyét: ÿCerníkét és Husákét. Abban az idôben ÿCerník még nem állt olyan messzire tôlünk.30

És Svoboda elnök eleinte nem ellenezte, hogy ÿCerníket jelöljék elsô titkárnak?

Nem ellenezte ÿCerník jelölését, kivált pedig nem volt Husák ellen. Sôt úgy érzékeltük, kifejezetten arra hajlik, hogy Husák legyen… Hogy miért? Mert olyasvalakire volt szükség, aki segíti a konszolidációt, a helyzet normalizálását az országban. Ez pedig a konfrontáció csökkentését jelentette a párt különbözô csoportjai, valamint a lakosság és az értelmiség között. És mivel akkor divatban voltak az olyan emberek, akiket valamilyen sérelem ért a megtorlások alatt… ezeket sztálini megtorlásoknak nevezték, mert úgy vélték, hogy a mieink keze mûve volt. Azoké, akik az 1950-es években Csehszlovákiában dolgoztak a politikai rendôrség tanácsadóiként. Hiszen Husákot életfogytiglanra ítélték. És még korábban is, a vizsgálati szakaszban mennyit ült! Tisztában voltunk azzal, hogy mennyire hat még a neve, mennyire tükrözôdik az az értelmiség hangulatában (az ô 1968-as szerepe). És hát ugye, Husák még professzor is volt, a tudományok doktora. Sokáig valamelyik egyetemen dolgozott.31

Jómagam még a hatvannyolcas események elôtt kapcsolatot létesítettem vele. (Felemeli az ujját, büszkén és kenetteljesen folytatja.) Persze ezt sem ô, sem én nem vertük nagydobra. Igyekeztem kikóstolni, milyen ember Husák. Már a legelsô találkozásunkkor észrevettem, hogy legalábbis politikai vonatkozásban becsületesnek és rendesnek látszik. Annyi évet töltött börtönben, életfogytiglanra ítélve, de amikor kijött, mégsem acsarkodott a Szovjetunióra, a pártra meg a hatalomra,32 amely pedig rács mögé juttatta. Jóllehet a Szovjetuniónak ehhez nem volt köze! Azt leszámítva, hogy a kágébéseink33 állítólag ügyködtek ott akkoriban…

Szóval mi úgy éreztük - személy szerint én is -, hogy Husákot kellene megtenni a CSKP központi bizottsága elsô titkárának. Jóllehet akkoriban ÿCerník jelölése is elfogadható volt. Ekkor Ludvík Ivanovics Svoboda kéréssel fordult hozzánk. Ô ugyancsak azon töprengett, ki legyen az elsô ember. Hiszen küszöbön volt a plénum, ahol ennek a kérdésnek el kellett dôlnie. Ô persze Husák megválasztását ösztönözte, de hát ÿCerníket is egyre többen támogatták. És Svoboda tudta, hogy adódhat olyan helyzet, amikor egyértelmûen állást kell foglalnia.

És óvatos ember lévén, elôször magukkal konzultált.

Ez még ennél is kacifántosabban alakult. Táviratoztunk Moszkvába, részletesen jellemeztük Husákot meg ÿCerníket, mint lehetséges jelölteket. Ez akkor történt, amikor a plénum elôtt ÿCerníknek amúgy is Moszkvába kellett utaznia. Az elvtársaink közelebbrôl meg akartak ismerkedni vele.34 Ezért kitaláltak valami ürügyet, amivel a csehszlovák kormány miniszterelnökét Moszkvába hívták: a pénzügyi kérdéseket akarták megtárgyalni vele.

Miután ÿCerník beleegyezett az utazásba, még egy táviratot küldtünk Moszkvába. Úgy láttuk, hogy ha Gustáv Husák beleegyezik, csak egy szavába kerül, és biztosan megválasztják. El kellett tehát érni, hogy igent mondjon. És ezzel feltenni a pontot az i-re. Amennyiben pedig ÿCerníket is jelölik, akkor a moszkvai tárgyalások során tegyenek fel neki húsz kérdést, és rögzítsék az összes kérdést meg a válaszait. Csak ezután döntsenek róla. Emellett a táviratban felsoroltuk, milyen nézeteket vall ÿCerník a különbözô kérdésekrôl.

És ugye, ön állította össze azt a húsz kérdést, amelyet ÿCerníknek feltettek Moszkvában, mint egy rossz nebulónak?

(Elégedetten, büszkén.) Mind a húszat! Azután a következôképpen zajlottak az események. Husákot a mieink között senki nem ismerte. Csupán egyszer látták ôt, amikor 1968. augusztus 23-án Svoboda elnök Moszkvába ment tárgyalni. Mivel Brezsnyev is csak látásból ismerte - abból az idôbôl, amikor Husák részt vett a moszkvai jegyzôkönyv aláírásában -, javasoltuk, hogy ismerkedjenek meg vele közelebbrôl. De úgy, hogy errôl Csehszlovákiában senki ne tudjon. Ezután megbeszéltük, hogy Brezsnyev átrepül Ungvárra, mi pedig megkérjük a katonáinkat - addigra már megkötöttük a csapataink csehszlovákiai állomásoztatásáról szóló szerzôdést, és helyôrségünk volt Milovicéban -, mi pedig elindultunk Husákkal a milovicei katonai repülôtérre. Így Husák szovjet gépen ment Ungvárra, ahol egész éjszaka tárgyalt Brezsnyevvel.

Hajnaltájt Husák visszatért. Nem mentem ki elé a repülôtérre. Egyedül keveredett be a városba, és rögtön a CSKP központi bizottságának szállodájába ment. Ott már gyülekeztek azok, akik a központi bizottsági plénumra érkeztek Prágába. Szóval Husák egyetlen percig sem aludt azon az éjszakán! Annál is inkább, mert már meg volt beszélve, hogy reggel kilenckor vagy tízkor Svoboda hívatja ezt a csoportot. A megbeszélésen részt vett Lubomír Strougal is, aki késôbb miniszterelnök lett,35 akkoriban viszont a kormányfô helyettese volt, és még ingadozott.

Szóval ezek az emberek vasárnap elkezdték megvitatni a kérdést. Hétfôn pedig el kellett kezdôdnie a központi bizottsági ülésnek. Strougal erôsködött, hogy ÿCerník lépjen Dubÿcek helyére. Persze nem tudta, hol járt közben Husák. Svoboda pedig nehéz helyzetben volt. Gyôzködte a tanácskozás résztvevôit, hogy "ÿCerníkre mint kormányfôre van szükségünk. Éppen a számára legmegfelelôbb tisztséget tölti be. S a konszolidáció érdekében intézzük úgy, hogy cseh legyen a miniszterelnök és szlovák a CSKP központi bizottságának elsô titkára. Mégpedig Husák. S a plénumon az elsô napirendi pont legyen a pártszervezetek tevékenységének a megvitatása, a második pontban pedig döntsünk a szervezeti kérdésekrôl."

Svoboda tudta, hogy Husák közben találkozott Brezsnyevvel?

Már hogyne tudta volna?! Hiszen azonnal informáltam ôt. Szóval Svoboda szóba hozta a napirendet. (Hamiskásan mosolyog.) Majd hirtelen közbevetette: "Mégiscsak inkább cseréljük fel a két napirendi pontot!"

Addigra Svoboda elnök már annyira ura volt a helyzetnek, hogy elérte: a központi bizottság plénuma az ô "felségterületén" ülésezzen?

Úgy, ahogy mondja! A központi bizottság tanácskozását a Hradzsinban hívták össze. Ám ahhoz, hogy… hogy is mondjam (vívódik, hogy annyi év távlatából felfedheti-e a titkot)… ahhoz, hogy a jobboldaliak, akik azért még szép számban voltak képviselve a központi bizottságban, ne tudjanak destruktív módszerekhez folyamodni, Svoboda úgy határozott: kikapcsoltatja a városi telefonvonalakat.

Dubcÿek nyitotta meg a plénumot, hiszen még ô volt a CSKP központi bizottsága elsô titkára. Megszavazták a napirendet. Azután Svoboda elnök felállt és azt mondta: "Az elsô napirendi pontot cseréljük fel a másodikkal! Elôször vitassuk meg a szervezeti kérdéseket!"

A központi bizottsági tanácskozás résztvevôi beleegyeztek. Akkor Svoboda ismét felállt, s javasolta: mentsék fel Dubcÿeket az elsô titkári beosztásból, és válasszák meg helyette Husákot. Ez sokkolta a jobboldaliakat! Ám a többség - nem is tudom pontosan, hányan alkották az ellentábort - megszavazta Gustáv Husák kinevezését. Miután pedig szavaztak, Svoboda azt mondta: "Tartsunk egy félórás szünetet, hogy mindenki feldolgozhassa a történteket." Persze mindenki rohant a telefonokhoz, hogy tájékoztassa az elvbarátait. Mi pedig attól tartottunk, hogy azok nagy botrányt fognak csapni Dubcÿek védelmében. Hiszen addigra már szinte szentként tisztelték ôt. Nem volt könnyû a dolgunk! Ezért is választottunk ilyen óvatos taktikát Dubcÿek leváltásánál.

A televízió munkatársait jó elôre odarendelték. Azok a szünetben végig telefonálni próbáltak, de ugye, nem volt vonal. És addigra már a televízió közvetíteni kezdte Husák felszólalását. Már mint a központi bizottság elsô titkára beszélt! Aztán ismét bekapcsolták a telefonvonalakat. Még folyt a tanácskozás: azok szakadatlanul tárcsáztak. Ott azonban, ahová ôk telefonáltak, már látták Husák beszédét! Ugye takaros kis történet kerekedett ki ebbôl?!

Jegyzetek

1 Politikai portréjának megírása még várat magára, de neve gyakran elôfordul "a prágai tavaszról" szóló szakirodalomban: H. Gordon Skilling: Czechoslovakia's Interrupted Revolution. Princeton, 1976, 723., 737., 882.; William Shawcross: Dubÿcek. New York, 1990, 110-111., 112., 115., 140., 154., 178., 188.; Antonín Bencik: Operace "Dunaj". Vojáci a Prazké jaro 1968. Praha, 1994, 22., 25., 42., 43., 99-104., 108., 111., 126., 136., 145., 151., 162., 168.; Jindÿrrich Pecka a kol.: Sovetská armáda c Ceskoslovensku 1968- 1991. Chronologicky prehled. Praha, 1996, 29., 46., 91., 256., 399., 359., 450., 481., 689., 744.; Kieran Williams: The Prague Spring and its aftermath. Czechoslovak politics 1968-1970. Cambridge, 1997, 33., 65., 83., 92-98., 104- 105., 109., 118., 122., 130., 134., 195., 198., 239., 243., 246., 248-249.; etc.

2 Alexander Dubcÿek: Hope dies last. Edited and translated by Jirùi Hochman. London, 1993, 157.

3 Közülük Cservonyenko az alábbiakban maga is említi az ôt megelôzô prágai szovjet nagykövet, Mihail Zimjanyin 1968. júniusi misszióját. A másik emisszár Vaszilij Kuznyecov külügyminiszter-helyettes volt, aki 1968 szeptemberében az összes fontosabb csehszlovák vezetôt felkereste. Zdenÿek Mlynaÿrr: Holodom veet ot Kremlja. New York, 1988. 87-288; Kieran Williams: I. m. 154., 157. Közvetlenül Dubcÿek 1969. áprilisi megbuktatásakor egy másik szovjet külügyminiszter-helyettes, Vlagyimir Szemjonov is felbukkant Prágában, hogy koordinálja Cservonyenko, Bil'ak és a keményvonalas cseh és szlovák politikusok akcióit. Erre közvetett utalást találunk Erdélyi Károly magyar külügyminiszter-helyettes Kádár Jánosnak írt bizalmas feljegyzésében. Néhány jel arra utal, hogy 1968 késô nyarán és ôszén a moszkvai vezetés egy része megorrolt Sztyepan Cservonyenkóra. Ôt okolták ugyanis azért, hogy az ún. "egészséges" erôk - vagyis a Moszkva-barát, dogmatikus politikusok - olyan gyászosan leszerepeltek 1968 augusztusában, amikor a szovjet követség területére menekülve képtelenek voltak megalakítani a "rendcsinálást" vállaló Indra-kormányt. Brezsnyev azonban, amint ezt az SZKP két egykori magas rangú vezetôje, Alekszandr Selepin és Pjotr Seleszt korábbi beszélgetésünkben elmondták, határozottan kiállt Cservonyenko mellett. Akinél egyébként volt "nehezebb" ember is a prágai szovjet követségen! Az egykori Dubÿcek-barát cseh és szlovák politikusok ma is állítják, hogy Ivan Udalcov, a szovjet követség követtanácsosa a háttérbôl még a magánbeszélgetéseiben sztálinista húrokat pengetô Cservonyenkónál is meghatározóbb és kártékonyabb szerepet játszott az augusztusi intervenció elôkészítésében.

4 A szovjet párt vezetô testületeinek nevét éppen a tárgyalt idôszakban változtatták meg, és ennek komoly politikai-ideológiai üzenete volt. A központi bizottság kongresszusain választott grémium, amely 1962-tôl az "elnökség" nevet viselte, ekkor visszakapta eredeti, "politikai bizottság" elnevezését. Leonyid Brezsnyev pedig - e téren is felélesztvén a sztálini hagyományokat - elérte, hogy ezentúl "a központi bizottság fôtitkára", ne pedig "elsô titkára" legyen a titulusa, noha ezt az elnevezést 1934-tôl kezdve hivatalosan még Joszif Sztálin sem használta. Egyes "testvérpártok", köztük a Csehszlovák Kommunista Párt azonban a történelmi konnotáció hiányában nem tartották szükségesnek a változások bevezetését, s megtartották az "elnökség", valamint az "elsô titkár" elnevezést.

5 Cservonyenko Brezsnyev súlyos narkomániájára utal: az álmatlanságban szenvedô pártfôtitkár az 1970-es évek elejétôl gyakran tízszeres adag altatót szedett, és erre még alkoholt fogyasztott, amitôl valóban fokozatosan munkaképtelenné vált.

6 Ezt a folyóiratot eredetileg egy Kominform típusú szervezet feladatainak ellátására hozták létre, a nemzetközi munkásmozgalom tevékenységének irányítására. A kortársak közül azonban sokan úgy vélik, hogy inkább Moszkva információs centrumaként mûködött. Érdekes, hogy a világ különbözô részeibe sodródott egykori szovjet munkatársak, akikkel az elmúlt években errôl beszéltem, kivétel nélkül nagy nosztalgiával emlegették a szerkesztôségben uralkodó, viszonylag liberális atmoszférát. Errôl számolnak be a memoárírók is. Anatolij Csernyajev, Gorbacsov késôbbi titkára szerint például az ott dolgozó "pártértelmiségiek" már az 1960-as évekbôl ki voltak téve "a demokrácia bacilusainak". A. Sz. Csernyajev: Moja zsizny i moje vremja, Moszkva, 1995. 225-236.; Vacláv Slavík emlékezete szerint számos alacsonyabb beosztású szerkesztô is törvényszerûen "fellazult" a folyóiratnál végzett munkában. Ennél komorabb képet fest a müncheni Szabad Európa/Szabadság Rádió késôbbi munkatársa, Kirill Henkin, aki az 1968. augusztusi intervenció napjaiban fordítóként dolgozott a Béke és szocializmus problémái szerkesztôségében. Kirill Henkin: Ohotnyik vverh nogami. Frankfurt/Main, é. n., 251-260.

7 Brezsnyev 1967. december 13-án telefonon nagyon részletesen informálta Kádár Jánost prágai megbeszéléseirôl. Rezignáltan beszélt Novotnyról, és nem titkolta, milyen negatív benyomást tett rá Hendrych, a CSKP második embere. Jitka Vondorvá-Jaromír Navrátil a kol.: Mezinárodní souvislosti ceskoslovenskó krize 1967-1970. Brno, 1995,. I., 32-34.

8 A. M. Alekszandrov-Agentov: Ot Kollontaj do Gorbacseva. Moszkva, 1994, 146-147.

9 Ennek ellentmond Pjotr Seleszt emlékezése.

10 Errôl tanúskodik többek között a moszkvai csehszlovák nagykövetség 1968. március 7-én Prágába küldött jelentése is, amely kiemeli, milyen nagy jelentôséget tulajdonít a szovjet vezetés annak, hogy Alexander Dubÿcek politikai nézetrendszere fôleg a Szovjetunióban formálódott. Jitka Vondrová-Jaromír Navrátil a kol.: I. m. I. 62-64.

11 Josef Smrkovsky 1968 áprilisa és decembere között állt a csehszlovák parlament élén.

12 Cservonyenko itt nem fejezte be a mondatot, csak a kamera kikapcsolása után merte elárulni, hogy a szovjet követség akkor ezért nem bízott Smrkovskyban, miként a szintén börtönbôl szabadult Gustav Husákban sem.

13 A volt szovjet nagykövet bizalma és nagyrabecsülése jeléül végig orosz módon, atyai nevével emlegeti a csehszlovák politikust.

14 Az 1948 februárjában puccsszerûen lezajlott csehszlovákiai kommunista fordulat idején Svoboda tábornok honvédelmi miniszter volt. Amikor választania kellett a legitim hatalmat képviselô Eduard Beneÿs, valamint az egyeduralomra törô Klement Gottwald között, ingadozás nélkül az utóbbi mögé állt.

15 A levéltári források alátámasztják Cservonyenko szavait. Galina Tahnyenko: Avguszt 1968 goda. Obzor dokumentov Arhiva vnyesnyej polityiki Rosszijszkoj Federacii. Mezsdunarodnaja zsizny, 1992/8-9., 154. Emellett Dubÿceknek a jelek szerint számolnia kellett azzal, hogy a többi jelölt esetleges gyôzelme etnikai szempontból megoszthatja Csehszlovákia közvéleményét. Hiszen ÿCestmír Císaÿr és Josef Smrkovsky mögött fôleg csehek, Gustáv Husák vagy az ugyancsak börtönt járt Laco Novomesky költô mögött viszont többnyire szlovákok álltak. Az adott idôszakban a jelek szerint valóban egyedül Svoboda tábornok személye tudta legalább némileg megteremteni az egységet. Karel Kaplan: Mocní a bezpomocní. Toronto, 1989, 95.

16 A korabeli források is igazolják ezt. Andrzej Garlicki-Andrzej Paczkowski: Zaciskanie petli. Tajne dokumenty dotyczace Czechoslowacji 1968. r., Warsawa, 1995.

17 Az 1968. júniusi "Sumava-hadgyakorlatról", amely a politikai nyomásgyakorlás eszköze volt - és egyben a késôbbi megszállás fôpróbája -, már május elején döntöttek a Kremlben.

18 Cservonyenko hasonlata sántít, hiszen a Moszkva mellett lezajlott magas szintû szovjet-kínai tárgyalásokat követôen éppen hogy zsákutcába került a két ország kapcsolata. 1963 februárjában és márciusában a pekingi sajtóban négy dörgedelmes szovjetellenes írás látott napvilágot, és Kína még határozottabban követelte az Amur és Usszuri folyók menti határok módosítását. Ezt követte a szovjet propagandagépezet hatalmas Peking-ellenes kampánya 1963 nyarán, valamint több kínai diplomata kitoloncolása Moszkvából.

19 Az egyoldalú tegezéssel együtt ez a bizalom jele volt a szovjet politikai elitben.

20 Andropovnak kellett gondoskodnia róla, hogy Cservonyenkót még aznap különgép vigye Prágába. Az egykori szovjet nagykövet ott beszámolt Dubcÿeknek a szovjet párt politikai bizottságában uralkodó nézetekrôl; majdnem hajnalig vitázott a csehszlovák vezetôvel. Ezek voltak azok a napok, amikor a szovjet vezetés még megkísérelte visszaterelni Dubcÿeket és híveit "az akolba". A július ötödikérôl hatodikára virradó éjszakán azután Cservonyenko átadta Dubcÿeknek a negyediki dátummal írt szovjet politikai bizottsági levelet, amely elsô ízben tartalmazta a késôbb hírhedtté vált "normalizálás" kifejezést. Vondrová-
Navrátil a kol.: I. m. I., 253-257.

21 Zdenÿek Mlynáÿr: I. m. 217-229.

22 Itt Cservonyenko ellentmond késôbbi eszmefuttatásának, miszerint a Kremlben senki nem ismerte Husákot. Valójában Svoboda elnök az 1968. augusztusi tárgyalásokon felhívta rá Brezsnyev figyelmét. Mások - fôleg Pjotr Seleszt és Vasil Bil'ak - azonban sokáig kimondottan rossz fényben állították be ôt a szovjet vezetés elôtt.

23 A jelek szerint ez a beszélgetés 1968. augusztus 20-án este néhány perccel háromnegyed 11 elôtt, esetleg fél 11-kor zajlott. 11 óra körül Dzúrnak telefonbeszélgetése volt Andrej Grecsko marsall szovjet honvédelmi miniszterrel, aki a hírek szerint nagyon gorombán beszélt vele. Jindrich Pecka a kol.: Sovetská armáda v Ceskoslovensku 1968-1991. Praha, 1996, 15. Természetesen Dzúr addigra már tudta, mi folyik Csehszlovákia határain. Antonín Bencik: Operace "Dunaj". Vojáci a Prazské jaro 1968. Praha, 1994, 114.

24 Cservonyenko "konspiratív" okokból hallgatja el Kambalov KGB-ezredes nevét, aki a második világháború alatt a szovjet politikai rendôrség egyik informátora volt Svoboda mellett. Körülbelül 23 óra 30 perckor érkezhettek meg Cservonyenko nagykövettel Csehszlovákia köztársasági elnökéhez. Jindrich Pecka a kol.: I. m. 16.; Bencík Antonín: Ludvík Svoboda a srpen 1968. Soudobé dejiny, 1993/1., 24-43.

25 Vacláv Slavík emlékezete szerint Svoboda elnök másképpen mondta el neki a szovjet nagykövettel való beszélgetést.

26 Valójában már az elsô nap több csehszlovák állampolgár meghalt, illetve megsebesült. A "vértelen bevonulás" legendája azonban máig él.

27 Prágában legfeljebb a megszálló csapatokkal érkezett szovjet teherautóknak lehetett szovjet rendszáma. A szovjet kolónia tagjai csehszlovákiai diplomata rendszámmal ellátott kocsin utaztak. Azon belül megkülönböztette ôket egy számkombináció, amelyet azonban csupán a közlekedési rendôrök ismertek.

28 Kirill Mazurov Trofimov tábornok néven érkezett Prágába.

29 A beszélgetés után megkérdeztem Cservonyenkót, mit értett ezen. Így felelt: "1968 szeptemberében létrejött a Dubcÿekbôl, ÿCerníkbôl, Svobodából, Husákból és Smrkovskyból álló informális öttagú vezetô testület, a petka, amelyben a Svoboda-
Husák duó (az általában hozzájuk húzó és Dubÿcektôl már Moszkvában eltávolodott) ÿCerník támogatásával nemegyszer érvényesítette akaratát."

30 Cservonyenko ezúttal nem részletezi, hogy ÿCerník mihez képest állt hozzájuk közelebb. De egy másik alkalommal kifejtette, hogy mivel Oldrich ÿCerníket késôbb minden állami tisztségrôl leváltották és kizárták a pártból, ettôl ô törvényszerûen a "szovjetellenesség mocsarába" csúszott.

31 Cservonyenko téved: miután Husák kijött a börtönbôl, a rehabilitálásáig egyáltalán nem végezhetett szellemi munkát. Érdekes viszont a volt prágai szovjet nagykövetnek a sorokon is átsugárzó megvetése amiatt, hogy Gustáv Husák alantas "értelmiségi parkolópályán" várt, mielôtt újra elindult volna a hatalom csúcsaira.

32 Ennek éppen az ellenkezôjét jelentette 1968. szeptember 4-én Kovács Imre prágai magyar nagykövet Komócsin Zoltánnak, az MSZMP nemzetközi kérdésekkel foglalkozó központi bizottsági titkárának. A több mint egyíves feljegyzésben, amely a keményvonalas Oldrich Svestkának, a magyar vezetés legfontosabb informátorának segítségével készült két nap alatt a magyar nagykövetség épületében, a magyar diplomata leszögezte: "Nagyon ügyesen fel tudja használni a legkülönbözôbb eszközöket politikai céljai, egyéni ambíciói elérésére. Lényegében nacionalista politikus, ma sem tagadja meg magát."

33 A szovjet politikai rendôrséget csak 1954-tôl hívták KGB-nek. Igaz, Csehszlovákiában abban az évben még javában folytak a konstrukciós politikai vizsgálatok és perek a szovjet "tanácsadók" hathatós együttmûködésével.

34 A szovjet vezetés valójában jól ismerte ÿCerníket. Mivel azonban a felgyorsult történelmi idôkben egy-egy vezetô cseh vagy szlovák politikus álláspontja olykor szinte egyik napról a másikra megváltozott, a Kremlben a csehszlovák kormány fejének pillanatnyi nézeteire voltak kíváncsiak. E célból készített Cservonyenko - súlyosan megalázva ezzel ÿCerníket - egy húsz kérdésbôl álló kérdôívet, amely mindmáig nem került elô a levéltárakból.

35 A "normalizáció" következô stádiumában, 1970-ben lépett ÿCerník helyére a csehszlovák minisztertanács élén.

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu