Munkahelyén, alagsori irodájában beszélgettünk. Az asztalon áttekinthetô rendetlenség, papírok, telefonszámok, s persze egy kisrádió, fejhallgatóval.
- Ha nem lennék itt, most is szólna a rádió?
- Valószínûleg. Általában két-három dologra erôfeszítés nélkül tudok figyelni. Hallgatnom szabad a rádiót munka közben is, csak telefonálnom nem, azt megtiltották. Egyetértek egyébként a fônökömmel, az embereket joggal irritálhatja, hogy miközben valaki, mondjuk a mukahelyén vért izzad, én lazán telefonálgatok és beszélgetek munkaidôben.
- Munkahelyi kellemetlenségektôl tartottál már akkor is, mikor ezt a fedônevet kitaláltad?
- Nem, ez nekem már régi becenevem, valamikor tényleg tengerész voltam, utána hajót is építettem, amely szintén ezen a néven került vízre, sôt sok ismerôsöm nem is tudja, hogy hívnak valójában. Nem valamiféle romantikus forradalmi lendület eredménye a fedônévválasztás, inkább játék, de persze akik beszállnak, valamennyien körön belülieknek vallják magukat.
- Hogyan lettél Tilos-függô? Ha két éve hallgatod a rádiót, kimaradtál a hôskorszakból, amikor a Tilos még valóban tilos volt, és a fiúk kalandos úton menekítették az adót a frekvenciagazdák elôl.
- Igen, abban az idôszakban csak a Narancsból értesültem arról, hogy létezik egy ilyen rádió, de nem kerestem meg, csak sokkal késôbb bukkantam rá, véletlenül. Egy rettenetes mûsorukat hallottam elôször, amely nem szólt másról, mint hogy a mûsorvezetô álmos és fáradt, nincs kedve a dolgához. Felháborodásomban felhívtam ôket, mert nem tudtam magamban tartani a véleményemet, hogy egy mikrofonnál ülô ember nem élhet vissza ilyen módon a hallgatók bizalmával. A srác egy ideig mentegetôzött, hogy ez egy ilyen rádió, ahol ez belefér, én meg elmondtam neki, hogy bár én eddig nem ismertem ôket, de ha tényleg ennyi, nem is fogom mélyebben, és még elmondtam azt is, hogy én mit várok egy rádiótól! Békésen vitatkoztunk, aztán a következô telefonáló, egy fiatal fiú, utólag iszonyatosan leszúrt engem, hogy milyen hülyeségeket mondtam, és hogy mennyire nem értem a Tilos lényegét. S a mûsorvezetô, becsületére legyen mondva, megvédett engem.
Egyrészt a véleménykülönbség lehetôsége, másrészt ez a gesztus, felkeltették bennem az érdeklôdést, és elkezdtem vadászni a mûsoraikat.
- Mára már nincsenek benned fenntartások a színvonallal kapcsolatban?
- Dehogy nincsenek! Én nem mondom, hogy minden mûsoruk jó, sôt, a zenéjük 90%-ban elviselhetetlen számomra. Úgy vagyok vele, mint a teve a sivatagban két oázis között, átvészelem valahogy a prózáig. Én ha zenét akarok hallgatni, azt jó minôségben és otthon teszem, saját választékból.
- Az volt számodra vonzóbb, hogy hallgatóként megbecsülik a véleményedet, vagy az, hogy bármikor betelefonálsz, adásba kerülhetsz? Nem a más rádiókhoz képest kevésbé korlátozott szereplés lehetôsége hozott lázba?
- Nem, maga a beszéd. Hogy nincs reklám, és hogy idegen emberek beszélgetnek, adott esetben vitatkoznak egymással, intelligensen. Amúgy az a szabadszájúság, amivel sokan vádolják is a Tilost, egy cseppet sem zavart, mert nem tûnt öncélúnak a stílus. Olyan kevés tere van már annak, hogy önmagad légy, hogy ellazuljál, hát miért zavarna akkor az, ha egy hang abban a stílusban beszél hozzám, ahogy én is teszem, ha éppen nem kell viselkednem. Nem feltétlenül káromkodok, de nem is szerepelek, ha végre jól akarom érezni magam hasonszôrûekkel.
- A közszolgálati, illetve a kereskedelmi funkciók megkötik egy rádió hangvételét. Ezektôl is hasonló közvetlenséget várnál, ôket is csak így tartanád hitelesnek, vagy elfogadod, hogy ezek másra vannak kitalálva?
- Lennie kell ennek is, annak is! De más rádiókat hallgatva mindig túl kimûveltnek, túlontúl szabatosnak tûnnek a szövegek. A mûsorszerkesztôk mintha a riportalannyal is egyeztetnék a választ, mielôtt az kimegy az éterbe. Meg nem is lenne ildomos mindenkinek megpróbálnia ezt a szabadabb stílust, az csak keveseknek sikerül. Mostanában például a Radio Bridge-et hallgatva gyakran elképedek, hogy mit összeszerencsétlenkedik ott az a Villám nevû alak! A hallgatót nem lehet átvágni, az rögtön hallja, ha valami erôltetett!
A Tilosban is mellécsúsznak a fiúk néha, heterogén ott is a társaság ilyen szempontból, de azért náluk vigyázni kell a számonkéréssel, mert mindenki ingyen dolgozik. Magasabb szintû profizmust már nem lehet rajtuk számon kérni.
- Meg tudod mondani, miért szereted a Tilost?
- Nekem szükségem van arra a fajta szabadságra, amit ez az adó tükröz. Ha hallgatom, olyan érzés, mint amikor az ember egész nap öltönyben jön-megy a munkahelyén, ahogy elvárják tôle, aztán otthon kempinggatyában rohangál a kertben, mint egy kisgyerek. Számomra a szabadság egy nagyon magasztos szó, s ebbôl a szóból már csak azért sem kellene viccet csinálni, mert néhány ezer embernek ez volt az utolsó szava, mielôtt kirúgták alóluk a sámlit, vagy megszorult a nyakukon a kötél. Ha belegondolunk, abszolút értékben kevésbé vagyunk szabadok, mint az ókori rabszolgák. Ugyanakkor kelsz mindennap, ugyanoda mész, ugyanazt csinálod napközben, ma már nem vadászhatsz szabadon a királyi erdôkben, s a túloldalra is csak akkor mehetsz át, ha zöld a lámpa. Legalább verbálisan legyünk úgy szabadok, hogy ha valami gondolat megfogalmazódik a fejemben, legyen kivel megosztanom, és legyen, aki kíváncsi rá! Ezzel az igénnyel olyan emberek között teremtôdik kapcsolat a Tilos Rádióban, akik egyébként soha a büdös életben még csak beszélô viszonyba se keverednének egymással.
Egymáson keresztül sikerül kilépni abból a szokásos közegbôl, amibôl amúgy lehetetlen lenne, illetve akadnak olyanok is, akiknek nincs is közegük. Pontosan ugyanebbôl az elvbôl adódóan, én mindig felveszek autóstoppost, még ha a feleségem ôrültnek és felelôtlennek tart is érte. Ennek köszönhetem, hogy megismerkedtem már operaénekessel meg rókatenyésztôvel is. Ezzel a szabadsággal nem ártok másnak, azaz nem sértem meg azt az alapelvet, miszerint az egyéni szabadság csak addig fogadható el, ameddig az mások szabadságát nem korlátozza. A szabad véleménycserére, a gondolati felszabadításra a XX. század végén, a Tilos Rádió tökéletesen alkalmas.
- Miért vagy biztos abban, hogy az igényeid egy széles hallgatótábor igényeit tükrözik? Lehet hogy csak te vagy magányos és társaságra vágyó, neked kell egy fórum, ahol beszélgethetsz.
- Egyszer valaki megkérdezte tôlem, hogy ez vajon nem pótcselekvés-e? Akkor nagyon megszeppentem a kérdéstôl, nem válaszoltam, de gondolkodtam rajta sokat. Most úgy látom, hogy ez nem pótcselekvés, hanem a cselekvésnek egy fajtája. Nem biztos, hogy csak utcára vonulással és zászlókkal lehet embereket toborozni, hogy jöjjenek mögöttem. Nem hiszek a pártokba tömörülésben mint megoldásban. Mert mi van azokkal az emberekkel, akik egyik kérdésben ezzel a párttal, a másik kérdésben egy másikkal értenek egyet, vagy ha valakinek olyan véleménye van, amelyet egyik párt sem képvisel?
- Számodra a Tilost készítôk és hallgatók tábora olyan, mint egy valóban demokratikus klub?
- Nézd meg, az élet minden területén nagyon ritka az, hogy emberek, bár nem értenek egyet egymással, mégsem harapják át egymás torkát! Én pillanatnyilag nem látok más, a vélemények kulturált ütköztetésére rendelt fórumot, beleértve a parlamentet is, ahol a szöges ellentétek kiderülte után tíz perccel még nem tör ki anyázás.
- Az utcán általában könnyen elszabadulnak az indulatok, lehet hogy a rádióban a nyilvánosság jelent valamiféle kontrollt? A felismerhetôségünk megszelídíthet minket?
- Valószínûleg a mûsorvezetôk részérôl kíván elsôsorban kimagasló intelligenciát, hogy kezelni tudják a váratlan helyzeteket is. Hisz az a tény, hogy a hallgatói telefonok nem esnek át elôzetesen semmiféle szûrôn, és rögtön adásba kerülhetnek, elvileg növeli a kellemetlenségek esélyét. A gyakorlatban viszont az a tapasztalat, hogy ritka a durva visszaélés, egy-két ilyen hívásra emlékszem, mivel az emberek szeretik, ha felnôttként kezelik ôket. Ezzel a gesztussal szabadságot kapsz, s ez a bizalom a többséget önkontrollra kötelezi.
- A Tilos elsôsorban beszélgetôs és kommentáló rádió, azaz a mûsorkészítôk nem is érzik feladatuknak, hogy egy-egy kérdésben szakértôt hívjanak, vagy tényfeltáró riportokat készítsenek, erre kapacitásuk sincs. Nem hiányzik mégis néha egy-egy témánál a vitát talán eldönteni képes információ, a szakember?
- Nem, mert más rádiók ,,hivatalos szakértôi" sem jelentenek feltétlen garanciát a hiteles tájékoztatásra. S a Tilosban néha olyan jó a hallgatóállomány, hogy gyakran jelentkezik valaki, aki tényleg ért a dologhoz. Többször elôfordult már olyan helyzet, hogy jogi tájékozatlanság vetett volna véget egy vitának, amikor telefonált valaki, aki levette otthon a polcáról a Btk.-t, s idézte a szóban forgó kérdést eldöntô paragrafust. Vagy emlékszem olyan esetekre, mikor idegen kultúrákról, szokásokról ment a beszélgetés, s hívta a mûsort olyan hallgató, aki abban az országban élt korábban.
- Említetted már, hogy az öncélú trágárkodást nem viseled el, még akkor se, ha a Tilosban nincs nyelvi vagy stílusbeli cenzúra sem. Mi az, amit még szigorúan elvársz a mûsorkészítôktôl?
- Szerintem a televízió sok ügyetlenséget, pontatlanságot, végig nem gondoltságot eltakarhat a képpel. De a rádióban, ahhoz, hogy meggyôzô legyen, uralkodnia kell egy hangra felfûzött gondolatnak, s azzal meg kell tudni fogni a hallgatót. Ezt a Tilosban a szerdai stáb, amely szerintem a legszínvonalasabb mûsorokat csinálja, zsigerbôl képes hozni. Ezért is kell nagyon vigyázni, amikor egy ilyenfajta szabad szemléletû rádiót akar valaki létrehozni, mert ha nem a megfelelô emberek kerülnek a mikrofonhoz, oda az egész ,,ideológia"! A butaság ugyanis nem képes felszabadítani.
Észrevételeit, megjegyzéseit,
kérjük, küldje el postafiókunkba:
beszelo@c3.hu