Nézzük, melyek a pályázati tervezetben , a kiíró ,,tájékozatlanságából" adódó, legvitatottabb pontok. A helyi rádiók és televíziók indokoltnak érezték volna egy az országos médiumokhoz, illetve egymáshoz képest is jóval differenciáltabb feltételrendszer kidolgozását. Mivel a helyi médiumokat helyi közösségek hívták életre saját kommunikációjuk megvalósítására, képviselôik szerint nem mérhetôk az országos médiumokéhoz hasonló mértékkel. Másfelôl a tervezet közösen kezeli a rádiókat és a televíziókat, holott jogi és szakmai szempontok is megkívánnák a külön pályáztatást. A helyi televíziók döntô része önkormányzati tulajdon, míg a rádiók 95 százaléka magánkézben van, de pusztán az eltérô funkciókból is nemegyszer szakmai érdekellentétek adódnak.
A különbségeket nem lehet pusztán a - rádióknál 7, televízióknál 10 évre szóló - stúdióengedélyek idôtartamával, illetve a televíziós embléma és a rádiós szignál megkülönböztetésével érzékeltetni, ahogy ezt a tervezet teszi.
A pályázni kívánók körében némi riadalmat keltett az üzleti terv készítésére vonatkozó feltétel. A testület részletes kimutatást kér arról, hogy megvannak-e a pályázó maga választotta mûködésmódjához szükséges üzleti, pénzügyi és finanszírozási feltételek. A leírásnak tartalmaznia kell például a stratégiai és üzletpolitikai megfontolásokat, a tervezett mérlegeket, a forgóeszközökre és rövid lejáratú kötelezettségekre vonatkozó feltételeket, a hitellehetôségeket, a cash-flow terveket, valamint egy Magyarországon bejegyzett könyvvizsgáló jelentését az elkészített számítások igazolására. Érdekes módon a testület ugyanazzal indokolja a feltétel fontosságát, amivel a pályázók a végrehajtás lehetetlenségét, vagyis hogy a jelenlegi helyzetben 7, illetve 10 évre kellene elôre tervezniük a médiumoknak. Az ORTT a legkörültekintôbben, legmeggyôzôbben tervezô televíziókat és rádiókat akarja elônyhöz juttatni, s ehhez reális becsléseket, szolid vállalkozásokhoz illô üzleti tervet vár az ismert magyarországi piaci viszonyok között. A szándék elfogadható lenne, csakhogy a pályázók pontosan az örökösen változó piaci feltételekre hivatkozva érzik blöffnek a feladatot, értelmezésük szerint az kerül majd nyerô pozícióba az elbíráláskor, aki ügyesebben tud hazudni. Az évente változó adózási, társadalombiztosítási, számviteli és egyéb pénzügyi szabályok között a pályázók nem tudnak felelôsséggel tervezni. Igaz, hogy a maximálisan elérhetô 102 pontból az üzleti tervért csak 2 pont jár, ám ha a terv kimarad a pályázatból, vagy valamilyen hiányossága miatt nem felel meg, a jelölt formai hiba okán kieshet a versenybôl. Az ORTT szerint ugyanakkor a mai Magyarországon gyakorlatilag minden vállalkozás rizikót kell hogy vállaljon hasonló okok miatt, miért kellene tehát éppen a helyi rádiókat és televíziókat mentesíteni ezen felelôsség alól. Az mindenesetre tény, hogy maga a testület nem siet könnyíteni a pályázók helyzetén, például bármiféle garanciával.
Hogyan tervezzék a helyi médiumok mûködési körülményeiket, amikor ennek tágabb környezete éppen a szerzôdéskötésekkel jön majd létre, válik átláthatóvá és kiszámíthatóvá? A pályázó egyelôre azt sem tudhatja, hogy saját vételkörzetében hány konkurenssel számolhat, hiszen a beadott pályázatok csak az elbírálás után válnak nyilvánossá. A helyi rádiók 70 százaléka jelenleg osztott frekvencián mûködik, két-három osztozkodó rádió esetén pedig a reklámbevétel meglehetôsen nehezen kalkulálható forrást jelent: ez is olyan kérdés, amelyben a megkötött szerzôdések teremtenek majd tiszta helyzetet, amelyben tehát ezek ismerete nélkül tervezni sem lehet. A helyi rádiók zöme ráadásul nehéz anyagi körülményei miatt méltánytalannak érzi, hogy e tekintetben ugyanolyan feltételeknek kell megfelelnie, mint az országos médiumoknak, amelyek nemzetközi könyvvizsgáló cégeket alkalmazhatnak, míg ôk a legjobb esetben egy-két könyvelôt foglalkoztatnak, részmunkaidôben. A pénzügyi elôírásokhoz szükséges szakértôi tiszteletdíj fedezése nem egy televízió számára is gondot jelent.
A mûsortervre vonatkozó pályázati feltételek szintén kétségeket ébresztenek a pályázni kívánókban, és teljes a konszenzus közöttük abban a kérdésben, hogy a mûsortervre vonatkozó feltételrendszer a minimális szakmai ismereteket is mellôzi. A helyi televizióknak és rádióknak alapfunkciójukból adódóan mindenkor rugalmas struktúra kialakítására kell törekedniük, ám ezt nagyban megnehezíti, hogy a pályázónak elôre bejelentett, részletes mûsortervhez kell tartania magát, és minden változtatás külön bejelentési kötelezettséggel jár. A dolog jelentôségét mutatja, hogy a mûsortervre a pályázatban 30 pont adható. A helyi rádiók számára - a televíziókkal ellentétben - épp a közszolgálatiság kategóriájába tartozó, tehát a hír és magazin jellegû mûsorok elôállítási költsége a legmagasabb, márpedig az ô esetükben is a helyi közélettel foglalkozó, segítô mûsorszámok heti mûsoridôben képviselt aránya alapján alakulnak a kapható pontszámok. Az itt elérhetô 20 ponthoz 24 órás adásidô esetén mintegy 9 és fél óra közszolgálati mûsor szükséges, vagyis több, mintha valaki a mikrofon elôtt fölolvasná a helyi napilapot. Persze nem minden pályázónak kell okvetlenül a maximális pontszámmal járó 30-40 százaléknyi közszolgálati mûsort vállalnia, de sokuknak a minimálisan vállalható 20 százalék is túl magas lesz. (Ez 24 órára lebontva kb. napi 5 órát jelentene.) Hogy miért éppen ezek a számok, értékek kerültek bele a pályázati felhívás tervezetébe, az a helyi rádiók számára egyelôre titok, és szakmailag mindenképpen megkérdôjelezhetô. A televíziósok szintén értetlenek a ,,laboratóriumi elképzelések"-kel szemben, hiszen ,,a mûsorterv összeállításához a megfelelô gyakorlati és irodalmi tapasztalat bárki számára elérhetô lenne", írja
dr. Ballai Éva, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének médiatanácsosa az ORTT-hez intézett levelében.
Sem a helyi tévék, sem a helyi rádiók elôtt nem tisztázott az sem, hogy az úgynevezett ,,közmûsor-szolgáltatói" minôsítés milyen feltételekkel szerezhetô meg, s bár az ORTT vonatkozó állásfoglalása lehetôvé teszi, hogy már a szerzôdéskötéskor elnyerhetô legyen, a részletekrôl a tervezet nem nyilatkozik.
A mûsortervben kért nézettségi-hallgatottsági adatok tekintetében a szegényebb médiumok további hátrányt szenvedhetnek; az ORTT egyébként a pályázóktól kért adatok védelmében, csakúgy mint az üzleti terv esetében is, szóban nagyobb rugalmasságot és több garanciát ígért, mint amennyit a tervezet mutat.
Összességében mind a helyi televíziók, mind a helyi rádiók úgy vélik, hogy a pályázati tervezetben nincsenek meg egy késôbbi, a számukra is megnyugtató mûsorszolgáltatási szerzôdés alapjai. A helyi televíziók képviselôi egyenesen tudatos ,,ellehetetlenítésre törekvést" tulajdonítanak a testületnek, bár ennek feltételezett okai nem világosak. A helyi rádiók képviselôi ennél óvatosabban fogalmaznak, az általuk kezdeményezett beszélgetések során az ORTT az utóbbi idôben mintha nagyobb nyitottságot mutatna, például az óvadékrendszer alkalmazásának kérdésében. A pályázók és az ORTT közötti párbeszéd nehézkességét ôk elsôsorban az ORTT erôsen pénzfüggô mûködésmódjára vezetik vissza. Erre utal a szerzôdés betartásának biztosítékául szolgáló szigorú mellékkötelezettségek hosszú sora, valamint a szerzôdésszegés jogkövetkezményeinek kialakítása, vagyis az, hogy a testület a kiszabott szankciók révén saját bevételhez jut.
Az ORTT a rendelkezésére álló anyagi eszközök tekintetében egyébként más, hasonló európai szervezetekkel összehasonlítva kivételesen erôsnek számít. Mindazonáltal az a tény, hogy az ORTT mûködéséhez szükséges anyagi forrásokat részben a helyi médiák biztosítják, nemcsak arra alkalmas, hogy megkérdôjelezze a testületnek a pályázókhoz fûzôdô elfogulatlan viszonyát, hanem arra is, hogy egymásrautaltságukat hangsúlyozza, és ráirányítsa a figyelmet az együttmûködés szükségszerû kölcsönösségére. Ezzel kapcsolatban a helyi rádiók részérôl Márton Dávid országos egyesületi elnök nemzetközi modellt keresve annyit mondott, hogy norma ugyan nincs, de a helyi médiumok és a ,,helyi ORTT-k" viszonyának alakulásában a franciaországihoz hasonló folyamat lejátszódása sem kizárható. Ott az elsô médiatörvény születése óta több ,,ORTT-szerû" testület váltotta egymást, míg a mostani, legalábbis tartósnak mondható berendezkedés kialakult.
Révész T. Mihály elôadása a Helyi Televíziók Egyesületének veszprémi fórumán,
1998. március 28-án, részlet
Barátaim, az igazság órája közeledik. Az igazság az, hogy amikor csak találkoztunk, én mindig mellébeszéltem. Nem tudom, megfigyelték-e, persze huszonöt év egyetemi katedra után ez nekem nem teljesítmény, hogy gyönyörû mondataim voltak a partnerségrôl, az önök fontosságáról, a mi fontosságunkról, és arról, hogy jogbiztonságra törekszünk, az önök biztonságára törekszünk, egy szóval sem mondtuk azt, hogy közbiztonság nincs. Azt mondtuk, ellenkezôleg, hogy biztonságban vannak, és azt is ígértük idôrôl idôre, hogy az igazság órája nagyon hamar elérkezik. Értem alatta azt az állapotot, amikor a szerzôdések megkötôdnek, a pályázatok kiíródnak, önök legalizálódnak, pontosabban a törvényes állapotoknak egy magasabb minôségéhez érnek, és aztán élnek és mûködnek boldogan a koncessziós idôk végezetéig, hét usque tíz esztendeig. Mindezt elmondtam, emlékeznek rá, én is emlékszem rá, többször mondtam, és amit az ember többször mond, azt kitörölni emlékezetébôl többé nem lehet. Persze idôrôl idôre azt is ígértem, hogy az ORTT nem valami fensôbbséges érzéstôl vezérelve, de hát partneri kontaktusteremtésre nem törekedik, ellenkezôleg, emlékeznek erre is, azt mondtam, hogy mindent megpróbálunk belül is, kívül is, konszenzus alapon eldönteni.
Egy barátommal vacsoráztam, az illetô a portugál külügyminisztérium második embere. Kérdezem tôle, merthogy ôk bent vannak, mi meg törekszünk, hogy áll a helyi televíziózás, rádiózás Portugáliában. Akkora ország, mint mi, nagyjából, és annyian is vannak, mint mi, úgy nagyjából. Nagyon elcsodálkozott, mit értek én ez alatt, hogy helyi, helyi az egy sincs, három országos csatornájuk van, egyet egyébként mûholdon mi is tudunk fogni, most már, tudják, én a 131-es gombon, más meg máshova gombolhatja... De egyébként mindössze egy tengerentúli, tehát egy szigeten mûködô helyi televíziójuk van, és amikor én a magyar helyzetet ismertettem neki, akkor ô is olyan tágra nyitotta a szemét, mint Böhm úr, aki kicsit közelebb van már Magyarországhoz, Szászországban, merthogy valójában mi tényleg - ha más nem, akkor az itt jelenlévôk karéja is mutatja - nem vagyunk híjában vagy szûkében a helyi mûsorszolgáltatóknak, rádióknak, televízióknak egyaránt. Ért minket kritika evégett. [Tímár János és Körmendi Ékes Judit megérkezik.] Látják, mekkora ez az ország? Én elárulom, azért jöttem ide hamarabb, mert én Fûzfôn mindig megállok. Egyrészt azért, mert otthon vagyok, másrészt azért, mert ott egy fantasztikus kolbászgyár van az út szélén, és ott szoktam kávézni. Így aztán könnyû ideérni. Na most, szóval azt ígértük, mert hisz mindig az ígéretünket lelôjük, hogy ütemesen és persze a mainál, a jelenlegi állapotnál hamarabb teremtjük meg önök számára azt a helyzetet, hogy szerzôdésük lesz, pályázat elôtt vagy a pályázat után. Most abban az állapotban vagyunk, hogy április közepén nyilvános meghallgatás tárgyává szeretnénk tenni egy pályázatkiírás-tervezetet, és abban a helyzetben is vagyunk, hogy hétrôl hétre tíz, tizenkét, tizenöt, néha tán több mûsorszolgáltatóval határozzuk el a szerzôdések megkötését. Ebben a körben nem kell magyaráznom, de a sajtónak persze átadom, hogy miért van szükség bonyolult pályázati rendszerre, és miért van szükség arra, hogy a '93-asokat külön, a '94-eseket, '95-ösöket pedig megint másként kezeljük. Ezt ebben a körben nem kell elmondani, mert ez az életük... múlik rajta. Hogy tudják, és hogy a dolgok jól menjenek. Azt azonban nyilván önök is tudják, leveleik árulkodnak, a sajtóban megszólalásaik úgyszintén, hogy mind a pályázati kiírást, mind pedig a szerzôdést egynémely dilemma kíséri egynémely kérdésben. És azt hiszem, egynémely félreértés is jelentkezik. Azt mondta Deutsch Tamás, amikor még mondhatta, mert volt parlamenti beszámolónk, ahol ô egy nagyon jól felépített beszédet nagy elokvenciával tartott meg a védelmünkben (van, aki ezt is megteszi), hogy azért az ORTT nem valami tökéletes monstrum, nem is király mindenhatóságával rendelkezô szerv, egy szervezet a magyar szervezetrendszerben, de hatóság. Ezt ô nem mondta ki nyíltan, de hát természetesen a megszólításunk és a mi szerepünknek az értelmezése az nem közelíthetô meg csak egy magánjogi jogviszonyból, vagy egy magánjogi szemlélettel. Ez ugyanolyan regulatory, magyarul ugyanolyan szabályozó hatóság, mint amilyen szabályozó hatóság Európában mûködik, ezek száma 16, ahol az állam az, ott kevésbé bonyolult, és ilyen jellegû hatósági jogkört szerte Európában ellátnak ORTT-szerû szervek. Ezt azért bocsátom elôre, mert természetesen a pályázat után mi mindenkivel szerzôdést kötünk, és ez egy magánjogi szerzôdés. A magánjogi szerzôdés azért mégis egy speciális fajtát fog képviselni a magyar szerzôdéses rendszerben, mert hát önök végül is ezt egy hatósággal kötik meg, amely hatóságnak a kezében a szankciórendszer, a törvényben biztosított szankciórendszer is rendelkezésre áll a célból, hogy a törvénynek megfelelô mûködést biztosíthassuk.
A kétely az, hogy vajon hatósági jogkörrel megtámogatva törekedhetünk-e egyenlô felekként egyenlô kapcsolatra? Én Horthy Miklóst szoktam ilyenkor idézni. Nem szokták Horthy Miklóst idézni, de hát egy jogtörténésznél nem csoda. Azt mondta a fôméltóságú úr belovagolva a fôvárosba, 1919. novemberben, senkinek nem kell tartania, aki a médiatörvénynek megfelelô mûsorszolgáltatást teljesített az elmúlt két-három évben. Talán máshogy hangzott az idézet, kicsit elferdítettem, de azt kell mondanom, hogy igen, mi törekszünk, és törekedhetünk is, és önök tekinthetnek ránk úgy, mint egy konszenzusra iránytvevô szervezetre. És egyáltalában nem akarunk itt élni hatósági jogainkkal, azokkal pedig igazán partneri kapcsolatot fogunk kiépíteni, akik betartják a mûsoridôt, betartják vállalásaikat, akkor kezdik a mûsort, amikorra teszik, tették, olyan mértékû közszolgálati mûsorfolyamot biztosítanak, amelyet pályázataikban, vagy szerzôdésükben ígértek, vagyis ezekkel a mûsorszolgáltatókkal, vagyis önökkel, reményeink szerint mindannyiukkal, nekünk nagyon barátságos, konszolidált, kiegyensúlyozott viszonyunk lesz. Míg azonban ez a viszony kialakul, hát van egy elôjáték szakasz. Most éppen az elôjáték kellôs közepén vagyunk. Hogy aztán jöjjön a beteljesedés. Az elôjáték az a szerzôdéskötés, illetve a pályázati kiírás processzusa. [...]
Bizonyos, hogy gondok mutatkoznak majd a kínálat sokrétûsége miatt a túlélés terén. Hogy ne legyek ilyen eufemisztikus, mûsorszolgáltatók fognak megszûnni, országosak, mûholdasok is, nem tudom, kikre gondolok. Ennyit nem tart el a piac. Megint mások pedig alkalmazkodni fognak a feltételekhez. Számomra - és most magam, egyes szám elsô személyben beszélek - a legnagyobb tapasztalásom az, hogy a törvény és a hétköznapi történések összeegyeztethetôsége nagyon bonyolult dolog, és majdhogynem kilátástalan. Mi ülünk az íróasztalnál, és körülvesszük magunkat jobbnál jobb szakemberekkel, és tökéletesebbnél tökéletesebb konstrukciókat gyártunk, kötetnyi konstrukciókat, fantasztikusan kimunkált mûsorszolgáltatási szerzôdéseket írok alá. Hogy aztán az élet fél év múlva azt mondja, hogy nem addig a'. És akkor eszembe jut egy franciául elhangzó mondat, akkor nagyjából tudhatják, hogy ki mondta: sokszor és visszatérôen egy szóval rögzült az óhaja: flexibilité. Azt mondta, ha az ORTT nem lesz olyan flexibilis, mint a nyugat-európai partnerszervezetei, akkor itt nagy gond keletkezik. Azóta tükör elôtt ezt a szót gyakorolom, próbálom magammal és társaimmal elhitetni, nemcsak az önök, nemcsak a közönség, hanem a mi érdekünk is az, hogy flexibilité, hogy rugalmasság legyen a leggyakrabban elhangzó óhaj, velünk szemben és magunk számára megfogalmazott kívánság. Az történik, hogy persze készült egy beszéd, persze sose mondom el, azért mert azt ô már tudja, hogy nem mondom el, és be is fejezem. Abban a reményben, hogy most egy konzultációs folyamat indul el, önök kérdéseket tesznek fel nekünk, mi pedig megpróbálunk kielégítô válaszokat adni a kérdéseikre. Már most mondom, hogy önök szerintem elégedetten fognak vacsorához... ebédhez, vacsorához hozzáfogni. Azt hiszem, az ebéd elôbb van. Köszönöm.
Észrevételeit, megjegyzéseit,
kérjük, küldje el postafiókunkba:
beszelo@c3.hu