Honthy Hanna az ál-operettben

avagy ,,Jólesik a légyott este a Ruswurmnál"

Tisztelt Olvasó! A filmek datálásánál alig van tisztázatlanabb dolog. Az ,,idei" filmek java része még az elôzô évben (olykor még régebben) készült. Az én forrásaim különbözô Hungaro-film- és MOKÉP-jegyzékek - sajnos ezek sem mindig pontosak. Még a Filmintézet legújabb, hatalmas és kiváló összegzô filmográfiája sem tisztáz mindent. A legpontosabb forrás a mindenkori Filmévkönyv lehetne, csakhogy nincs ,,mindenkor": e forrás nem létezett mindig. Elnézést hát, ha olykor ,,csúsznak" évi visszapillantásainkban a filmek, s ha kollégáim talán már 1972-re vagy '73-ra szemléztek olyasmit, amit szakmai vetítéseken, filmnapokon ugyan bemutathattak, de nagyközönség elé csak '74-ben vagy '75-ben került. Magam kritikus vagyok, olykor esszéféléket írok, az adattárosi, sôt a történészi aprómunka is elborzaszt: naivul abban bízom, ahhoz mások értenek. Kicsit azonban félek, hogy hiányos és egymásnak ellentmondó forrásaimra hallgatva kifelejtek vagy rosszul datálok valamit.

Szépen állunk hát! Most még csak arra kell figyelnünk, hogy a Balázs Béla Stúdió filmjeit vagy bemutatták, vagy nem, viszont mindkét esetben beszéltek, vitáztak, gyakran írtak is róluk. Legyünk hát gyanakvóak... Ráadásul mindez a következô ,,Kádár-években" is így marad.

H

E havi visszapillantásomat szabálytalan módon olyan filmnek szeretném szentelni, melyet akkor nem, csak tíz évvel késôbb mutattak be. Elôbb azonban két másikról:

Szörény Rezsô nevét lassan a filmbarátok is elfeledik. Emlékezetes (és betiltott) dokumentumfilmmel indult a NÉKOSZ mai (akkori) túlélôirôl. Néhány érdekes novellája jelent meg. Soproni János stúdióvezetése adott lehetôséget számára, hogy elkészíthesse elsô játékfilmjét, az Idegen arcokat. Mint a Balázs Béla Stúdióban dolgozó barátai vagy kollégái (Gazdag Gyula, Ember Judit, Elek Judit), ô is a dokumentum-valóság híve volt, de Makk Károly tanítványaként csak a fikció erôs és kikezdhetetlen alapjául használta a pôre valóság-anyagot. Az Idegen arcok két egyetemista jogász hôse pártfogója lesz egy börtönbôl szabadult fiúnak. Hatalmasan naiv élet-nem-ismerettel vágnak bele jótékony munkájukba, és keservesen csalódnak. A gyártásvezetô helyettesétôl és a dramaturgtól kezdve a színészekig (Kútvölgyi Erzsébet, Szacsvay László és a kiváló ,,natúrszereplô", Boroska Tibor) majdnem mindenkinek, az egész stábnak elsô ,,fôszerepe" volt az Idegen arcok. Néhány jelenetet - melyben nyomozók és spiclik (sok nyomozó, sok spicli) került a képbe - ki kellett vágni, de a filmmel nem lett baj. Mindenhol jól fogadták, majd mindenkit megérintett ôszintesége és a rendezô kicsit még bizonytalan, kísérletezô, de Makk Károlytól képi fegyelmet tanult formanyelve. Nem tudom, mennyi szó esik még e hasábokon Szörény Rezsôrôl. Talán harmadik, BÚÉK címû munkája volt a legjobb és legnézettebb, persze munkatársként én az Idegen arcokat szerettem. Szörény Rezsô öngyötrô, önsorsrontó ember és alkotó volt. Tragikus figurájáról és haláláról a Filmvilág egyik 1994-es számában Ember Judit írt szép emlékezést.

Maár Gyula tehetséges kritikusként és forgatókönyvíróként vált ismertté. A Végül elôtt a Balázs Béla Stúdióban már rendezett egy játékfilmet, a Prést. Modorosnak, irodalmiaskodónak éreztem, második mûve, a Végül azonban nagyon megragadott: az 1948. márciusi gyárállamosítás híradórészletével indul, hogy végigkísérhessük egy akkori munkásból lett igazgató életének hetvenes évekbeli végjátékát. Sötét, vigasztalan hangulatot áraszt a film, melyet csak erôsített a szlovák Josef Króner nagy erejû játéka. Lassú film volt, de sokkal erôsebb, mint az elsô. Itt is gazdag dokumentumanyag sejlett az artisztikusan megmunkált forma mögött. A Végül a reményvesztett és kiábrándult hôs hosszú, fuldokló zokogásával végzôdött. Akadt kritikus, aki ebben is optimizmust vélt felfedezni.

H

Almási Miklós érdekes dolgozatot írt a Filmvilág márciusi (6.) számában. ,,A mi filmjeinkben nincs még igazán hagyománya a groteszknek és az iróniának" - fejtegeti. Felidézi Fábri Isten hozta, ôrnagy urát,s persze hosszan szólhatna épp Örkény kapcsán a magyar irodalom ironikus-groteszk hagyományairól. Nem teszi, s nem említi a közelmúltból sem a Gyerekbetegségeket, sem Kardos Ferenc Egy ôrült éjszakáját - ez utóbbit Rényi Péter vezérletével ledorongolta a kritika nagy része. S miért nem esik szó a Macskajátékról (ezt már '72 nyarán forgatni kezdte Makk Károly, s a Filmkultúra hosszú részletet közölt a forgatókönyvbôl).

Mindenesetre épp e hagyománytalanság miatt értékeli nagyra Sándor Pál Régi idôk focija címû már nemrégi megjelenésekor is elismerést keltett mûvét. S ha ugorhatunk máris az idôben, az 1974-es ôszi premierkor Almási - következetesen és jogosan is - az egyébként balladaian feszült Hószakadást (író Csoóri, rendezô Kósa, operatôr Sára) a mû minden szépségét elismerve ,,túlzott komolyságáért" marasztalja el: ,,Az alkotók nem engedik beszüremkedni az ironikus, humoros felhangokat." (...) ,,Lazább, fanyarabb, a groteszket is elviselni képes látásmód is elkelt volna" - mondja. Almási nem említi (ellen)párhuzamként, de magam érdekes tünetnek vélem, hogy az alkotók csupán egy évvel elôbb készült Nincs idô címû munkájára jellemzô volt a most hiányolt hang és szemlélet. Ott a börtönôrökön, a rabtartókon mindenfajta szörnyûség és komor hangulatok ellenére morogva nevethettünk is. A Filmkultúra akkor ezt a fekete humort, ezt az iróniát is üdvözölte a Nincs idôben, hisz épp ennek köszönhette a parabola bonyolult, többrétegû mivoltát. ,,A rózsákkal ütlegelô" - írta például a filmmel ritkán foglalkozó Szécsi Margit emlékezetes írása fölé. A börtön jóságos, humánus, új parancsnokhelyettesének alakjában - aki programjába illeszti a rabokkal való rendszeres beszélgetést, majdhogynem vitákat, s ,,jóságával" sokakat megtéveszt - nem kevesen Aczél György figuráját is felfedezni vélték... Kétséges, hogy ez a fajta ábrázolásmód tetszett-e a kulturális börtönparancsnokoknak. Az irónia egyébként nem nagyon: Örkény mûve, a Pisti a vérzivatarban ekkoriban került le mindenféle színházi és könyvkiadói napirendrôl. A Hószakadásban egyébként felvillant valami az elôzô film humorából: itt Haumann Péter a parancsnok katonatiszt, s ha jól emlékszem labdázgat egy patak partján a rabságában levô szökevénnyel, akit B. Nagy László játszott - s mint a kritikusok általában, nagyon jól.

A Balázs Béla Stúdió új nemzedékének legjobb alkotói, Dobai Péter, Szomjas György, Gazdag Gyula mind az ironikus groteszk hívei voltak. Gazdag dokumentumfilmjeit általában csak zárt körben, s nem a nagyközönségnek vetíthették. Létezett tehát - igaz, újszülöttként - a magyar filmgroteszk: a ,,nevelôtisztek" azonban nyilván rút és elzárandó koraszülöttként tekintettek rá.

,,A hang már megvan, az új lehetôség: talán lesz is belôle valami" - zárja cikkét Almási.

Márciusban, mikor e sorok megjelentek, Gazdag Gyula és Györffy Miklós már dolgoztak a magyar film történetének talán legeredetibb groteszkjének forgatókönyvén. Személyes munka-emlékek is fûznek ehhez a tíz évig dobozban maradt, betiltott filmhez: dramaturgként kísérhettem végig sorsát. Készültekor úgy éreztem, s ma is úgy érzem, 1974-re épp e (csak egy évtized múlva - s akkor csekélyebb érdeklôdés mellett - bemutatott) furcsa film a legjellemzôbb. Nekem ma is a Bástyasétány 74 az ,,év filmje".

Úgy tudom, sem az író, Györffy Miklós, sem Gazdag nem ismerte akkor még Gombrowicz Operettjét, és - ha csak nem kavart meg teljesen a téves és elírt adatok-dátumok tömege - Ascher robbanó erejû kaposvári Állami Áruháza is késôbb keletkezett. Ebbe a mûvészi ,,vonulatba" tartozik a Bástyasétány 74. Alapja természetesen az ötvenes évek sokat játszott operettje (Bástyasétány 74 - a házszám ott csak lakcímet jelentett), melyben Ajtay Andor búgó hangon énekelte, hogy ,,jólesik a légyott este a Ruswurmnál".

Énekeltek a filmben is, féltucatnyi ötvenes évekbeli operett szocialistán-giccsesen fülbemászó dalait, talán az Állami Áruházból is. A leplezetlen irónia meglehetôsen provokatívan hatott. A történetet két operettszerzô találja ki, de mert a giccsre és hamisságra teremtett figurák fellázadnak elôre megírt ostoba sorsuk ellen, a két szerzô többször is beavatkozni kényszerül a cselekménybe. Végül nem marad más, az íróasztalukon mellszoborként figyelmezô Operett-istenséghez fordulnak. Az istenség megjelenik, s mindent eligazít. Rózsaszín ködben, szûnni nem akaró operett-hálaadó dallal végzôdik a film.

Az istennôt Honthy Hanna játszotta. A felvételek nem a Várban, nem a légyottos Ruswurmnál zajlottak, városszéli elhagyott, romos ház jutott a történet hôseinek. Budapest s talán az ország legnagyobb szeméttelepén forgatták a filmet (itt forgatott már a Régi idôk focija és az Ismeri a szandi-mandit? stábja is). Kánikulai hôség ült a rossz illatú szeméttelepre, csapatostul döngicséltek a színes döglegyek. Kihirdették, hogy tetanuszveszély fenyeget mindenkit, és sorra dôltek ki a stáb tagjai. Készenlétben állt a mentôautó, és akadt is munkája. A hányógörcs nem számított különös eseménynek. A fiatal színészek (Monori Lili, Kis Mari, Pogány Judit, Koltai Róbert, Helyei László, Halmágyi Sándor és a példaadó Temessy Hédi meg Ôze Lajos) rendkívüli munkát végeztek.

Ide vártuk pasaréti otthonából Honthy Hannát. Némi izgalommal: hogyan fogja mindezt erôvel bírni az akkor már visszavonult primadonna... Megérkezett, mosolygott, bármennyiszer ismételt, play-backre énekelt, egy zokszava sem volt, és jobban bírta, mint mi. Énekelve kellett sétálnia egy vörös szônyegen a szeméttelep legmélyebb bugyrában. (Ez a mondat nem jelképes és metaforikus: szó szerint értendô.)

A filmet azonban az istennô sem tudta megmenteni. A felvételek véget értek. Két egymás melletti vágószobában dolgoztak a Holnap lesz fácán (rendezô Sára Sándor) és a Bástyasétány alkotói. Mindkettô a Hunnia Stúdióban készült, s mindkettôt a betiltás veszélye fenyegette, hiszen már a forgatókönyvet is gyanakodva, huzavonák után fogadták el a minisztériumban. Sára filmjérôl nyilván lesz még szó 1975-ös premierek kapcsán - ebbôl is kiderül, hogy végül átengedték - holott egészen a célvonalig az volt a jólértesültek tippje: a Holnap lesz fácánt valószínûleg dobozba zárják, a Bástyasétány talán átmegy. Mindenki abban bízott, hogy lehetetlen egy stúdió egy idôben készült két filmjét is betiltani.

Kondor István volt akkor a Filmfôigazgatóság vezetôje. Jóindulatú, talán némileg korlátolt, rutinos pártbürokrata. Gazdag furcsa ál-operettjét egyáltalán nem tudta hova tenni. Nyugdíj elôtt állott: botrány nélkül akart visszavonulni. Aláírta a film engedélyezését. Talán azért, mert tudta, hogy utódját, Szabó B. Istvánt természetesen nem fogják felettesei megkímélni az újraengedélyezés és az új viták kínos szertartásaitól. Nem is kímélték. Szabó B. Istvánnak össze kellett hívnia az inkább formális ,,Filmmûvészeti Tanácsot". Ennek egyik vezetôje (talán elnöke? mindenesetre hangadója) - ki más - Rényi Péter volt.

Rényi Péter hosszú beszédében egyrészt a ,,frankfurti filozófiai iskolának" a Bástyasétány alkotóira tett hatását, vagy legalábbis a film világképének e filozófiai iskola tanaival kevéssé üdvösen összevethetô voltát elemezte - másrészt bántóan primitív egyszerûsítéssel és jelképiséggel vádolta a mûvet. (E két vád így együtt bizarrul hatott.) A tanács fölött Aczél György nehezen megfellebbezhetô véleménye is ott lebegett, s bár a Filmmûvészeti Tanács csak javaslatot tett, Szabó B. István elfogadta e negatív javaslatot - gyakorlatilag nem is tehetett mást.

Rényi Péter egyébként imponálóan kövezkezetes volt, 1975 végén írt és publikált hosszú elemzésében ugyanilyen keményen szólt a Holnap lesz fácánról, azt is megemlítve, hogy a Bástyasétány betiltásakor Sára filmjének engedélyezésén is sokat töprengtek.

H

Esztendônk vége felé a korszak vezetô filmkritikusa, Gyertyán Ervin ,,Pillanatfelvétel a magyar film helyzetérôl" címû, Filmvilág-beli írásában megállapította, hogy 1973 film-szempontból ,,riasztó" volt, de '74-ben már ,,a bárgyúság és ízléstelenség offenzívája visszaszorulóban van" - írta.

1974 karácsonya elôtt két héttel egy nyilvános elôvetítésen már fölénk röpült a a Vörös Helikopter. Jancsó Miklós Szerelmem, Elektráját becézte így gunyorosan a szakmai közvélekedés. 1973-1974. Riasztó évek? A gazdasági és politikai ,,visszarendezôdés" két szürke esztendeje. Sôt, filmmûvészetrôl és kultúráról szólván - bár az életszínvonal állítólag emelkedett - kerestetik néhány mérgesebb jelzô. E periódus átlagtermése (Sándor Pál és Zolnay Pál kiváló filmjei, Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza mûfajteremtô és örömet hozó alkotásai, de még a Végül és a Macskajáték ellenére is) a rengeteg ostoba-rossz, dilettánsízû film vagy fonnyadt ásatagság miatt: satnya, romlékony, sôt büdös.
 

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu