Kovács Andrással beszélget Mihancsik Zsófia

Maga filmrendezõként jelentõs személyisége volt 1989 elõtt a magyar közgondolkodásnak. Azon értelmiségiek közé tartozott, akik képesek és hajlandók voltak megjeleníteni azokat a problémákat, amelyeken mindannyian rágódtunk, és amelyeket jószerivel csak szimbolikusan, a képes beszéd nyelvén lehetett nyilvánosan megfogal maz ni. Maga rendszeresen élt is ezzel a lehetõséggel. Az utóbbi idõben viszont teljesen más helyet foglal el a magyar közéletben: a Magyar Televízió kuratóriumának elnökeként tulajdonosi jogok megtestesítõje, hatalmi hely zetben van, ráadásul olyan elnökség tagjaként, amelyet a politikai pártok jelöltek - magát például az MSZP -, és a tevékenységükrõl olvas ható hírek szerint ez a tény nem kis mértékben befolyásolja is a véleményüket és a döntéseiket. Úgy vélem, ez a pozíció teljesen más, mint a korábbi: nem mindegy, hogy az embernek, közéleti funkcióvállalásai elle nére is, megmarad-e legalább a viszonylagos szuvereni tása értelmiségiként és filmkészí tõként, vagy sem. El mondaná, miért következett be ez a váltás az életében?

Ez érdekes megközelítés. Bizonyos fokig véletlen, hogy itt ülök, nem volt szándékomban egy tulajdonosi szervezet elnö kévé válni. De nyilván nemcsak azért történt ez így, mert változások voltak az országban, hanem személyes okokból is. Mondjuk úgy, hogy eltelt az idõ. De mondhatom úgy is, hogy sok idõ telt el. Eltelt az idõ: én annak idején úgy képzeltem, hogy hatvanéves koromban abbahagyom a közéleti szerep lést. Ez 1985-ben következett be. Az a funkció pedig, amelyet a magyar film elsõsorban a hatvanas években, talán 1970-ig, betöltött, ma már nem létezik. ’68-ban ugyanis a magyar társadalomban elindult egy polarizálódás - nem politikailag, ha nem morálisan, érzelmileg -, és ez társadalmi méretekben vé get vetett annak a nyitottságnak, sõt bizonyos értelemben op ti mizmusnak, amellyel mi, minden kritikai pozíciónk ellenére is, néztük a világot. Ezt az élményemet 1975-ben, a Labirintus címû filmben dolgoztam fel: ott már nincs dialógus, a különféle gondolkodású emberek párhuzamos monológja folyik, ez a film formája is. Tehát ez az értelmiségi szerep már akkor gyöngült, noha valamelyest megmaradt egészen ’89-ig. Érde kes módon a kritikai attitûdöt a dokumentumfilm vitte to vább, különösen a nyolcvanas években. A közéleti érdeklõdés természetesen nem szûnt meg a mai napig se bennem, de azt, hogy a szakma más pozícióba került, nem kell politikapótló, fórumteremtõ szerepet játszania, nincs tehát ez a teher a mû vészeten - noha én sohasem teherként éltem át -, megköny nyeb büléssel vettem tudomásul. Bár ma is úgy gondolom, hogy a magyar film túlpolitizáltsága abban a helyzetben tisz tességes reagálás volt. Enélkül az erõs belsõ indíttatás nélkül az a sok jó film, amely akkoriban született, nem jött volna lét re. Azt ma már természetesen nem hiszem, hogy egy film megválthatja, sõt megfordíthatja a világot. Abban viszont hi szek, hogy nagyon sokat adhat az egyénnek: nemcsak esz tétikai vagy érzelmi örömöt, hanem a világgal való állandó kommunikációjában segíthet kérdezni, és válaszokat találni is.

Az utolsó közéleti funkciója ezek szerint a Filmmûvész Szövetség elnöki posztja volt?

Igen, én a szövetség megalakulásától kezdve játszottam vala milyen szerepet. Bár hogy abbahagyom ezt a tevékenységet, az nem elsõsorban az életkoromból fakadó döntés volt. Azt tapasztaltam, hogy a fõiskoláról újonnan kikerült fiatalokat alig ismerem. Nem tanítottam a fõiskolán, nem volt velük kon taktusom. Tehát úgy fogtam fel a dolgot, hogy én a ma gam hatvan évével nemigen tudhatom jól képviselni azoknak az érdekeit, szempontjait, akiket tõlem 30-35 év választ el. Nem mondtam le az elnökségrõl, de amikor lejárt a mandátumom, nem jelöltettem magamat újra. Így aztán a fiatalítás jegyében a nálam alig néhány évvel idõsebb Jancsó Miklós lett az elnök. Én meg a közgyûlés másnapján elutaztam, hogy megírjam azt a forgatókönyvet, amelynek Utóvédharc volt a munkacíme, és ’87-ben vetítették a mozikban Valahol Ma gyar országon címmel. Ez volt az utolsó játékfilmem, arról szólt, hogy a hatalom immár nem nyílt erõszakkal, és nem is a hatalmi hierarchia kizárólagos döntési jogával élve mû kö dik, hanem új játékszabályokat vezet be, és ehhez idomítja az eszközeit. A demokráciára hivatkozva ugyan kötelezõvé teszi a választások elõtti kettõs jelölést, de az úgynevezett spontán jelöltet eltávolítja, ha kell, megrágalmazza, minden lehetsé ges eszközzel akadályozza. Megtörtént esetrõl szólt a film. Ezt követõen írtam még egy forgatókönyvet, ez egy magántörténet lett volna, de mert nem éreztem elég jónak, nem forgattam le. A közéleti szerepléseimet tekintve pedig még egy fellépésem volt: felszólaltam a ’88-as pártértekezleten.

A Filmgyár pártszervezetének a küldöttjeként?

Lényegében igen. Azt a pártértekezletet nagyon fontosnak tartom, mert ha a hatalmi struktúra akkor nem változik, kér dés, hogy a ’89-es átmenet lehetett volna-e ilyen gyors és békés. De ezt követõen már nem vettem részt a közéletben. Leforgattam egy tévéjátékot, az Álommenedzser -t, és vagy tíz dokumentumfilmet a televíziónak. Mindenesetre hosszú fo lya mat volt, amíg ebbõl a viszonyokat filmkészítõként kriti záló értelmiségi szerepbõl átkerültem ebbe a tulajdonosi szervezetbe, ahol döntéshozói funkciókat töltök be, s ez ilyen értelemben valóban hatalmi helyzetet jelent. ’96 januárjában kértek fel erre a szerepre, és amikor elfogadtam a felkérést, korántsem gondoltam, hogy ez jelentõs változást hozhat az életemben. A médiatörvényt elolvasva az volt a benyomásom, hogy a kuratóriumnak inkább reprezentatív szerepe van, hi szen a törvényben ilyen passzusok vannak, hogy az elnökség szükség szerint, de legalább havonta egyszer, a kuratórium pedig legalább háromhavonta egyszer ülésezik.

De az is szerepel benne, hogy a tulajdonosi testület jó váhagyja az MTV Rt. üzleti tervét. Azért az tudható, hogy ez nem kétnapi munka.

Egyetlen nap alatt vitatjuk meg a fõ számokat, és fogadjuk el az alapelveket. Részletekbe nem is bonyolódhatunk, hiszen a médiatörvény tiltja, hogy a kuratórium, az elnökség az egyes mûsorok tartalmába, egyáltalán a mûsorszerkezetbe beleszól jon. Tiltja, hogy személyi kérdésekbe beleszóljon. Az intéz mény szervezeti és mûködési szabályzatába, tehát hogy mi lyen részlegek vannak, hány vezetõt neveznek ki stb., szintén nem szólhat bele. Ezekbõl a kifejezett tiltásokból én úgy vettem ki, hogy a kuratórium valójában a részvénytársaság közgyûlése, a tulajdonosok - részvényesek - szervezete, amelyik évente né hányszor összeül, hogy elfogadja a mérleget és a következõ év gazdálkodási és pénzügyi tervét. Bár bizonyos paragrafusokban, azt is mondhatnám, hogy a késõbbi te vé kenység szempontjából, olyan aknák voltak lerakva, amelyeket akkor nem vettem észre. Például a 66. paragrafus, amelyik arról szól, hogy az elnökségnek kizárólagos joga és kötelessége az rt. gaz dál kodásának az ellenõrzése. Ennek a rendelkezésnek az álta lánossága a médiatörvény egyik nagy ellentmondása. A gaz dál kodásba például a szervezet kiala kí tása is beletartozik, hiszen a szervezet mûködhet igen pazarló módon is. Márpedig akkor a szervezet kialakításába is bele kell szólnunk - noha a törvény az SZMSZ elkészítését kifejezetten az MTV elnökének hatás kö rébe utalja. A személyi kérdéseknél ugyanez a helyzet: hogy hány ember dolgozik a cégnél, milyenek a jövedelmek, ez egy ér telmûen gazdálko dási kérdés is. A gazdálkodás legfontosabb része pedig az, hogy az MTV mennyit fordít mûsorra - mû sortípusokra vagy egy-egy mûsorra -, noha a mûsorpolitikába sem szólhatunk bele. A jelenlegi gazdálkodási tervben a költség vetés 30-40 százaléka van mûsorgyártásra elõirányozva, a többi gyakorlatilag a szervezet fenntartására fordítódik. Sze rintem ez tart hatatlan arány, még akkor is, ha erre az a válasz, hogy a tévé „filmgyárának”, a Bojtár utcai stúdiónak a portása is a film ké szítést segíti. A vita folyik, mindenesetre az tény, hogy ha mi pél dául jóváhagyjuk, hogy mûsorkészítésre, illetve mûsor vásár lás ra ilyen arányban jusson pénz, azzal közvetve a mû sor szerke zetet is meghatároztuk, mert kevesebb pénzbõl jobbára ki ló ra vásárolható tucatgyártmányokkal lehet csak ellátni az MTV-t.

Mikor jött rá, hogy mégsem csak reprezentálnia kell?

Néhány hét után, de a törvénybõl kiolvashatónál sokkal sû rûbb elfoglaltság átmenetinek látszott, hiszen azonnal neki kel lett látni az elnökválasztás elõkészítésének, lebonyolításának. Aztán kiderült, hogy illúzió volt az a várakozásom, hogy az rt. megalakulása után az elnökség csak stratégiai kér dé sekkel foglalkozik majd, ugyanis az MTV Rt. nem közönséges részvénytársaság: nincs igazgatótanácsa, amely kiszûrné az elnök hibás döntéseit, ugyanakkor a tulajdonosi szerve zetet sok részletkérdés eldöntésével is megbízza a törvény - túl a 66-os számú gumiparagrafuson. Ha az újonnan megválasztott elnök racionálisan mûködött volna, ezek az ellentmondások valószínûleg nem tûnnek fel, de így erõs szerep zavar alakult ki. Az elnökség egyre inkább kénytelen volt ellátni a nem létezõ igazgatótanács feladatait, sõt, sok mindent átvett a felügyelõbizottság munkájából is, amely viszont az ellenõrzési osztály szerepét volt kénytelen átvállalni. A tör vényben kialakított szereposztás tehát rossz, ez mindenkit túl terhel, az eredmények még sincsenek arányban azzal a mér hetetlenül sok munkával, amelyet elvégzünk. És van még egy nagy probléma: a médiatörvény nem biztosította, hogy a közszolgálati intéz mény közpénzbõl mûködhessen. Tavaly a be vételeknek mind össze egyharmada volt közpénz. Az MTV Rt. a bevételeinek több mint felét reklámból kénytelen meg szerezni. A bajor te levízió a bevételeinek mindössze 10 százalékát keresi meg a piacon, és fõ mûsoridõben nem is reklámozhatnak. Nálunk ez a helyzet nemcsak a fõmûsoridõt terheli - vagy inkább köny nyíti - meg „reklámhordozó” mûsor szá mokkal, de az intéz mény egész tevékenységét deformálja. Az el nökség által meg vitatott kérdések túlnyomó része piaci tevékenységgel függ össze, nem ritkán a napi túlélés szempontjai szerint vagyunk kénytelenek dönteni. Az MTV Rt. így kiszolgáltatott az üzleti élettel és a reklámtevékenységgel szemben.

Nem az teszi kiszolgáltatottá, hogy az elõfizetési díjakból és az állami támogatásként kapott sugárzási díjból képtelenség eltartani egy 3000 fõs, 42 telephelyes, pa zar lóan és átláthatatlanul gazdálkodó intézményt? Ez a helyzet ugyanis lassan két éve, az rt-vé alakulás és az alapítvány, illetve a kuratórium létrehozása ellenére változatlanul fennáll.

Igen, ez is baj. De ha közpénzbõl összejön 9-10 milliárd - hogy pontosan mennyi, az attól is függ, hogy mennyien fizetik az elõfizetési díjat -, ez ugyanannyi pénz, amennyibõl a kereskedelmi adókat tartják fönn. Az egyik kulturális bi zottsági ülésen felolvastam egy adásnap tartalmát: az egyik kereskedelmi televízióban aznap tizenhárom sorozat volt, a másikon tizenkettõ, a harmadikon csak kilenc, mert csak délután kezdték az adást.

De ezek a televíziók nemcsak az olcsóság miatt adnak sorozatokat, hanem mert a nagy nézettségû sorozatok vonzzák oda a legfõbb bevételi forrásukat, a reklámot. 'k rek lámból szerzik a 9-10 milliárdjukat is, nem köz pénzbõl.

Mi két csatornát mûködtetünk, legfõképpen azonban mások a feladataink. A többi televíziónak nem futja arra a „luxusra”, hogy saját tévéjátékot, dokumentumfilmet gyártson vagy rendeljen. Fönn lehet tartani, persze, 6 milliárdból is egy köz szolgálati televíziót, mint a Duna Televíziót, mert a mû holdas sugárzás olcsóbb, de nem véletlen, hogy nemrégiben volt szenzációszámba menõ hír, hogy a Duna Tv elkészítette az elsõ tévéjátékát. Ennyi pénzbõl ez ugyanis nem megy. Az MTV esetében azonban - már csak a hagyományok miatt is - az intézmény létjogosultságát kérdõjelezné meg, ha nem mutatna be rendszeresen eredeti hazai alkotásokat, magyar szer zõk magyar színészek által eljátszott mûveit, a hazai vi szo nyokról szóló dokumentumfilmeket vagy színházi köz ve títéseket. A közpénz arra való, hogy az MTV olyasmire is vállalkozhasson, amire a kereskedelmi adók képtelenek. Az MTV Rt. üzleti terve 17 millárdos bevételt irányoz elõ. Enélkül az MTV maga is kereskedelmi adóvá válik, elveszti létjogosultságát.

Amikor kiderült, hogy a kuratórium elnökségének gya korlatilag az MTV egész gazdálkodásának a figyelemmel kísérése a feladata, maga mit kezdett azzal a helyzettel, amelyet úgy jellemeznek mind a mai napig, hogy az az MTV, tehát egy jórészt közpénzekbõl élõ intézmény ki rablásával egyenértékû? Hogy sorozatban születnek olyan nagy összegekrõl szóló szerzõdések, amelyek elõ nyösek a külsõ szerzõdõ félnek, legyen az magáncég vagy magánszemély, és roppant elõnytelenek az MTV-nek? Mit kezdtek azzal a helyzettel, hogy egy olyan kli en túra épült ki ’89 után az MTV körül, és maga az in tézmény is ehhez alkalmazkodott, amelynek mind a mai napig érdeke, hogy az MTV gazdálkodása áttekinthe tetlen és ellenõrizhetetlen maradjon?

Ez összefügg azzal a szerepzavarral, amelyrõl beszéltem. Konk rét ügyek tömegével vagyunk kénytelenek foglalkozni. A minap például a Szomszédok ügyével, amelyet ugyanúgy le akarnak nyúlni, ahogyan a TV2 elnevezést is lenyúlták. És mielõtt még bármiféle megállapodás létrejönne, kiállnak, és nyilvánosan, egy sajtókonferencián mint befejezett tényt közlik, hogy a Szomszédok átmegy a TV2-re. Holott nekünk, a tulajdonosi szervezetnek ebbe az ügyletbe beleszólásunk van, hiszen a törvény szerint a 300 milliósnál nagyobb szerzõ dé seket mi hagyjuk jóvá - ilyen volt a Szomszédok -szerzõdés is -, tehát a megszüntetése is a mi hatáskörünk. Ez a mûsor pedig december 31-ig le van szerzõdtetve. Egy jól mûködõ szer ve zetben talán még az igazgatóságig sem jut el egy ilyen döntés.

Mégis, mit tettek ellene, mikor rájöttek, hogy nem vé letlen, hogy nincs ellenõrzés, és nem véletlen, hogy kon zekvensen a maguk tulajdonlására bízott intézmény ér dekei ellenében jönnek létre szerzõdések?

Ráadásul a nagy szerzõdések, a 300 millió fölöttiek, a mi ha táskörünkbe tartoznak. A múlt évben egyszerûen nem mutatták be ezeket a szerzõdéseket a kuratóriumnak.

Lebontották százmilliósokra?

Elõfordult, és a kisebb szerzõdéseket már nem kell bemutatni a kuratóriumnak. Itt az a baj, hogy akik ezeket a szer zõ déseket kötötték, nem végezték el a kontrollmunkát, és nem alkudtak, hiszen „csak” közpénzekrõl volt szó. Megkaptak egy keretet, és nem gazdálkodtak vele, csak elköltötték. Tu dok olyan szerzõdésrõl is, amelyben ki volt kötve, hogy nem szabad utókalkulációt csinálni. Ennyiért szállítják a mûsort, utólagos ellenõrzésnek helye nincs.

De ha az alkukból konzekvensen az intézmény kerül ki vesztesen, ott nemcsak a közpénzzel való felelõtlen bá násmódot sejti az ember, hanem esetleg korrupciós ügy letek tömegét is.

Persze! Csak hát ezt azért nehéz nyomon követni, mert más tényezõk is szerepet játszanak: itt egyedi mûsorokról, nép szerûségrõl van szó, aminek a pénzbeni ellenértéke nehezen megmondható - gondoljon a Friderikusz-mûsorokra. De ki kell számítani, hogy az MTV imázsa, a csatorna népszerû sége, a reklámvonzat szempontjából mit ér egy mûsor. Ha ennyit ér, azt kell mondani, hogy ennyit adok, azt viszont meg kell adni, bármilyen sok is. Ha ennyiért nem vállalja, sajnos le kell mondanom róla, mert különben saját veszteség re dolgozok, ami nem megy. Vagy a másik megoldás: a pro du cerek, ez külföldi televízióknál is így van, nem gazdag em berek, akik saját zsebbõl dolgoznak, hanem a televíziók rendelnek tõlük, és hiteleznek, elõleget adnak nekik, meghatározott menetrend szerint. És a cég embere végigkíséri a produkciót, a helyszínen, és folyamatosan kontrollálja.

Mit tett, amikor rájött, hogy a szerzõdések az MTV-nél korántsem így köttetnek, és mindarra, ami e mögött a tény mögött van?

Kértük az ötszázezer forinton felüli szerzõdések listáját. Ez nem volt haszontalan, mert a felügyelõbizottság talált is meg kérdõjelezhetõ szerzõdéseket, és ezek szerepeltek is az ügyész séghez eljuttatott beadványunkban. Volt olyan szer zõdés, amely nem is szerepelt ezen a listán. Az egyik vezetõ fiókjából került elõ, úgy, hogy csak mendemondákból jutott a felügyelõbizottság tudomására, hogy egyáltalán létezik. És 30-40 milliót ki is fizetett rá az MTV. Ez nem produkciós szerzõdés volt, hanem egy elég obskúrus megbízás egy cég nek. A 300 millió fölötti szerzõdéseket pedig annyira nem kaptuk meg, hogy a múlt évi, azt hiszem, 16 milliárdnyi reklámbevétel szerzõdéseibõl egyetlenegyet sem láttunk. Noha feltételezzük, hogy ezek nem kis összegû szerzõdések, noha ezek sem produkciós szerzõdések.

Ezt miért tûri el, egy teljes évig, egy tulajdonosi szer vezet?

Hát végül is ezért hívtuk vissza az elnököt, több kísérlet után. Egyébként a kuratóriumnak vagy az elnökségnek nem feladata, hogy kinyomozza, ez vagy az a szerzõdés miért tartalmaz vitatható pontokat. A szerzõdések 99 százaléka nem kerül el hozzánk. Meggyõzõdésem, hogy a szervezet átalakításával lehet csak elérni, hogy ezek a jelenségek megszûnjenek. Nem lehet ötszáz embernek folyton a nyomában lenni, és detektí vekkel nyomoztatni utánuk. Olyan szerzõdéskötési és mûkö dési mechanizmust kell kialakítani, olyan ellenérdekeltsé ge ket kell beépíteni, ami automatikusan megszünteti a visszaélés lehe tõségét. Peták a pályázatában azt ígérte, hogy ezt a korrupcióra, pazarlásra utaló, morálisnak is nevezett válságot megoldja az MTV-ben. De még csak kísérletet sem tett rá, noha folyton számon kértük rajta. Ehhez erélyes fellépésre lett volna szüksége ezzel szemben az õ létezési módja az volt, hogy mindenkivel az együttmûködés lehetõségeit kereste - ami ön magában helyes, de nem követelt semmit cserébe, leg kevésbé teljesítményt. Senkit se bántani, mindenkivel jó ban lenni. Mi olyan ügyekben léptünk fel, amelyek egyáltalán a tudomásunk ra jutottak, és jogsértõek voltak. Persze ne künk, civileknek, azt is elég nehéz kideríteni, hogy mi az, ami jogszabályokba ütközik. Ilyen volt a Sárközy Erika 20 milliós végkielégítése. Én csak az erkölcsi felháborodásomat tudtam miatta kifejezni jóval késõbb egy interjúban, mert a tulajdo nosnak nincs beleszólása abba, hogy az elnök kivel milyen munkafeltételekben állapodik meg. Szerencsére a kuratórium tagja egy kiváló jogász, aki elolvasta ezt az interjút, és azt mondta, neki más a véleménye: hogyne lenne beleszólásunk, ha a szerzõdés nem jogszerû! És elõhúzta a Polgári tör vénykönyv egyik passzusát, amelyben az áll, hogy ha egy szer zõdés olyan összeget köt ki, amelyik a jó erkölcsbe ütközik, az jogsértõ, tehát semmis. Én ezt akkor tudtam meg. Volt ne künk jogi szakértõnk, és más jogászokkal is tárgyaltunk az ügyben, de egyik sem mondta, hogy ha egy összeg aránytalan, az semmissé teszi a szerzõdést. Ha valaki kilenc hónapig dolgozik, majd két évi bérének megfelelõ végkielégítést kap, az aránytalan. Mi ennek ellenére nem a szerzõdést, csak az ös szeg nagyságát támadtuk meg. Ha én filmet csinálok, az er kölcsi felháborodásom vagy együtt érzésem vezérel, hiszen ez az indulat hozza létre a filmet. Egy tulajdonosi szervezet el nökeként kénytelen vagyok a döntéseimet a szabályok, és nem a saját indulataim alapján meghozni. Ezért gondolom, hogy aki ír, filmet csinál, bármilyen alkotómunkát végez, nem mûködhet politikusként, mert az más mûfaj, más életformát kíván. Egy írónak naponta föl kell háborodnia, és tú loznia kell, hiszen a túlzás, az elfogultság nélkülözhetetlen eszköz számára. Viszont a köztevékenység, amit most csi nálok - bár ez nem politikai, sõt nem is közéleti tevékenység, nagyon is szakmai - nem viseli el az indulatot.

Ha nem veszi rossz néven, azt a hasonlatot használnám, hogy majdnem úgy mûködnek, mint a rossz tanár, aki egy leckével jár csak a diákjai elõtt. Az elég nagy baj, ha egy tulajdonosi szer vezet állandó késésben van az általa felügyelt szer ve zethez képest.

Ez a kérdése mintha azt sugallná, hogy a kuratórium és az elnökség vezeti az MTV-t, kutatja fel a korrupt alkalmazottakat, jutalmaz és büntet, feladatokat jelöl ki, és számon kéri õket. De a médiatörvény nem a kuratóriumot, hanem az el nököt tekinti az intézmény vezetõjének. Az éves beszámoló nem a kuratórium igényeihez méri az elnök teljesítményét, hanem a saját vállalásaihoz, a pályázatában foglalt célok megvalósításához. Az elnökségnek arra kell figyelnie, hogy az általa választott és leszerzõdtetett „munkavállaló” betartja-e a játékszabályokat és persze a törvényes elõírásokat. Ha azt ta pasztalja, hogy nem tartja be, akkor megvonja a bizalmát az elnöktõl. Az elnök szankcionálására nekünk csak ez az egy eszközünk van, a leváltás. Kétségkívül késlekedve, de a kura tórium végül is meglépte ezt a lépést. Még nagyobb - szinte feloldhatatlan - ellentmondást jelent, hogy az elnököt nyílt pályázat útján kell választanunk. Egy ilyen jelentõs intézmény vezetését ritkán bízzák pályakezdõkre; aki egyáltalán szóba jöhet, az nyilván fontos szakmai beosztásban dolgozik, aligha adja fel ezt a munkát egy nagy sajtónyilvánossággal kísért, kétes eredményû pályázat kedvéért. Azt hiszem, az MTV el nökét nem pályáztatni kell, hanem felkérni. És a felkérõ lehet a kuratórium is, de az elnökség is.

Végül is úgy látom, a kurátorság vállalásától kezdve a mai napig egy sor olyan nem várt aspektusra derült fény, amely nek a konzekvenciáját valamilyen módon le kellett vagy le kellett volna vonniuk. Akár úgy, hogy lemonda nak, hiszen nem erre szerzõdtek, akár úgy, hogy minden esz közzel megpróbálják elérni a médiatörvény módosítását.

Tettünk már javaslatokat a médiatörvény módosítására, és ez valószínûleg meg is történik az új parlamenti ciklusban. Újra föl kell tenni az összes létezõ alapkérdést, kezdve azon, hogy az MTV-nek részvénytársaságnak kell-e lennie, hogy lehet-e köz szolgálati egy olyan televízió, amely a bevételeinek leg alább a felét reklámból, tehát piaci tevékenységbõl szerzi, hogy he lyes-e az a konstrukció, amely ekkora elnöki hatalmat biztosít kontrollszervezet felállítása nélkül, hogy helyes-e az a tulajdo nosi szerkezet, amely a parlamenti pártok által dele gált elnökségbõl és véletlenszerûen összehozott, évenként cse rélõdõ ku ratóriumból áll, ahová olyan szervezetek is dele gálhatnak ta gokat, amelyeknek a reprezentativitása kérdéses. Ráadásul ez plusz 19 embert jelent, vagyis a 19 tagból elég 8-at, mondjuk úgy, meggyõzni, ahhoz, hogy leblokkoljon egy döntést. Hát tavaly nyáron így akadályozták meg a váltást! Kitûnõ jelöltünk volt, egy kívülrõl hozott, nagy tapasztalatú menedzser. Ha õ vezetné egy éve az MTV-t, ma nem így állnánk. Ami pedig a lemondást illeti: meg lehet tenni, de azt hiszem, én más alkat vagyok. Nem azt keresem, hogy mik lehetetlenítenek el egy munkát, hanem azt, hogyan lehet mé gis megcsinálni. Ráadásul ez egy folyamat, amelynek fázisai vannak, és úgy látom, hogy a kuratóriumban is egyre erõ södött az a felismerés, hogy ez így nem jó, sem a szervezetet, sem a személyt tekintve. Mindez azzal biztatott engem, hogy megoldást fogunk találni.

’96-ban kettõs szorításban kezdett el mûködni a kura tórium. Az egyik az a sürgetõ igény volt, hogy alakítsanak át, az elnök segítségével, egy olyan költségvetési intéz ményt, amelynek a gazdálkodása, a személyzeti és mû sor politikája átláthatatlan, a mûködésében feltehetõleg sok a korrupciós elem, és a teljesítménye jórészt értékelhe tet len. Ugyanakkor volt egy helyzet, amelyet szintúgy a mé diatörvény hozott létre, hogy a tulajdonosi szer vezet el nökségét, magukat, a pártok jelölik. Márpedig a politikai pártok mind a mai napig úgy mûködnek Ma gyarországon, hogy ebben is nyilvánvalóan az MTV be folyásolási lehe tõségét látták. Maga is említette, hogy nem okvetlenül jó, ha a saját pártjuk álláspontját és nem saját jobb szakmai meggyõzõdésüket képviselik az elnökségi üléseken.

Kezdetben valóban nyomasztott, hogy igazolódni látszottak a médiatörvénnyel szembeni fenntartások, amelyek sommásan „pártkatonák miniparlamentjét” látták az elnökségben. Igaz ugyan, hogy szakmai kérdésekben szinte kezdettõl fogva - ezt a jegyzõkönyvek is tanúsítják - nem a politikai erõvonalak mentén alakultak a szavazati arányok, de személyi kérdések eldöntésében valóban túlzottan nagy szerepet kaptak a pártpolitikai meggondolások, mint ezt a késõbb szerencsétlennek bizonyult elnökválasztás is mutatta. Ezzel együtt is nyugodtan mondhatom, hogy ez a testület jó egy éve már szakmai tulajdonosi szervezetként mûködik, és a politikának nincs befolyása ezekben a kérdésekben.

És gondolja, hogy ez a politikai háló nem alakul ki újra a személyi kérdésekben?

Én is kíváncsi vagyok rá. Nekünk március 23-án eredményt kell hirdetnünk, ami lehet az, hogy X.-et javasoljuk elnöknek, vagy lehet az, hogy senkit sem javaslunk, hanem új pályázatot írunk ki. Sajnos a választási kampány idõszakában vagyunk, és ez fölfokozza a politikai érzékenységeket is, tehát megvan ez a veszély.

Nem ismerek túl sok televíziós mûsorkészítõt, de azokban a nagy viharokban, amelyek a televíziós mûsorszer kezet átalakítását vagy alakítgatását kísérték, mindig az derült ki a személyes beszámolóikból, hogy amikor valaki veszélyben érzi a mûsorát, azaz önmagát, vagy amikor valaki vissza akar kerülni a mûsorával, konzekvensen, min den alkalommal, õ maga bevallja, politikai támoga tást szerez hozzá. Ha ez így van, és így van, ezt nemcsak azért csinálja, mert az a téveszméje, hogy politikai támogatással könnyebb érvényre juttatni egy szakmai teljesítményt - vagy elfedni a hiányát -, hanem azért, mert van errõl tapasztalata, hogy valóban könnyebb. Vagyis el kép zelhetetlennek tartom, hogy a pártok kimaradnának szakmai kérdések eldöntésébõl.

Mi mûsorokkal nem foglalkozunk. Hogy legyen-e Stúdió vagy Objektív, ezzel mi nem is foglalkozhatunk.

Hivatalból nem. Formálisan, testületi ülésen nem. De nem egy ilyen történet arról szólt, hogy ha nem maguk a pártok képviselõi szóltak oda az elnöknek vagy az alelnökök valamelyikének, akkor megkérték az általuk dele gált kurátort, hogy járjon el az illetõ pártfogolt érde kében a megfelelõ embernél. Tehát a kurátorok informálisan, úgy tudom, nem egy esetben gyakoroltak nyo mást a megfelelõ televíziós vezetõre.

Az esetleges nyomásgyakorlás eredménye nem azokon múlik, akik ilyesmivel kísérleteztek vagy kísérleteznek majd a jövõ ben, hanem azon, hogy az MTV elnöke autonóm személyi ség-e, akinek nincs szüksége semmiféle kívülrõl jövõ „támogatásra”, aki megáll a maga lábán, képes szuverén módon dönteni. Ilyen elnök mellett mindenféle befolyásolási kísérlet veszélytelen. Ha azonban gyenge az elnök, ha úgy érzi, hogy csak egyes kurátorokkal és politikusokkal való jó kapcsolata biztosíthatja a pozícióját, akkor ide-oda fogják rángatni. A ku ratórium a levál tott elnök értékelésében ezt a kritikát meg is fogalmazta, ennek ellenére érthetetlen módon az új elnöki pályázat több pályázója - mintha minderrõl semmit sem hallott volna - végigjárta a különféle politikai pártokat. Úgy látszik, a politikafüggõség reflexei makacsul tovább él nek. Sokan változatlanul úgy képzelik, hogy az MTV ügyeit még mindig a pártközpontban, illetve most már pártközpontokban döntik el.

És azt minek tulajdonítja, hogy ez a bizonyos Hírtanács is, amely már Peták István távozása után állt fel, nem szakmai teljesítmény, hanem politikai paritás alapján ala kította ki a saját személyi állományát? Értem, hogy nem a kuratórium hatásköre, de maga is látja, amit én.

Látom, hogyne. Ez is az említett politikai függõségi beideg zõdések tünete, nem hiszem azonban, hogy túlzott jelentõ séget kellene neki tulajdonítanunk. A választási kampány idõ szakára létrehozott elnöki tanácsadói szervezetrõl van szó, amelynek nincsenek operatív teendõi, nem szólhat bele a mû sorok készítésébe, csak az elnököt tájékoztathatja a mûsor figyelés tapasztalatairól.

Térjünk vissza oda, hogy régen magának voltak ugyan közéleti funkciói, de volt egy nagyon karakteres értel mi ségi funkciója is. Most van egy köztevékenysége, ahogy maga fogalmazott, egy szakmai feladata, és nem látom mellette ezt az értelmiségi funkciót. Hiszen magát an nak idején foglalkoztatta az is, hogyan lesz az egyén autonóm, hogyan kell a viszonyokat úgy alakítani, hogy az felelõsségvállalásra szoktassa az embereket, mi az, ami kiskorúságban tartja õket, hol húzható meg az er kölcsi jó és rossz határa olyankor, amikor természetes dolgok akarásához is hõsnek kell lenni és így tovább. Mindez ma már nem izgatja, nincs rá figyelme, vagy maga is úgy van vele, mint a magyar értelmiség nagy része, hogy nehéz ma megtalálni azokat a fonalakat, amelyek a korábban vallott értékekhez vezetnek?

A filmet csinálni, írni, az valóban az értelmiségi tevékenység sajátos módja. De már mondtam, hogy mikor elvállaltam a kuratórium elnökségét, azt hittem, ez jóval kevesebb elfog laltsággal jár együtt, tehát tudok majd mellette saját témáimmal is foglalkozni. Még az elsõ hónapokban átfutott az agyamon, hogy kamerával kísérem a dolgot, csinálok egy dokumentumfilmet a tevékenységünkrõl. Érdekes lett volna kö vetni, hogyan változtak az emberek, a csoportok, amelyek még egy ilyen kis létszámú testületben is kialakulnak, a kap csolatok, hangulatok, erõviszonyok. Meg is pendítettem va lakinek az ötletet, de nem nagyon haraptak rá. Egyébként nehéz is lett volna, drága is lett volna, és ott volt az a probléma is, hogy ki csinálja meg, hiszen én a Magyar Televízióval nem léphetek munkakapcsolatba. Ebbõl a tervbõl annyi ma radt, hogy úgy fogom föl a munkámat, mintha egy forga tó könyv megírására készülõdnék: olvasnék, könyvtárba járnék, elõtanulmányokat folytatnék. Hogy nem csinálok játékfilmet, az nem a szándék hiánya miatt van. Ma az a kánon, hogy nin csenek történetek, nem lehet összefüggéseikben látni a dolgokat. Ebben nagyon sok igazság van, de ha valaki filmet akar csinálni, nem adhatja fel, hogy történetek után kutasson, fi gurákkal, konfliktusokkal. Hihetetlenül súlyos erkölcsi di lemmák vannak ma is. Formálódnak bennem a történetek, de se idõm, se figyelmem nem jut a kidolgozásukra. Kezdetben próbáltam megosztani magam a kétféle tevékenység közt, de rájöttem, hogy sokkal jobban fáraszt, ha csak félig odafigyel ve, nem teljes intenzitással végzem az elnöki munkát. És a ren dezõ számára is ennek van hozadéka, hiszen enélkül egy sor mozzanat, apróság, emberi vonás elkerülné a figyel me met. Ráadásul igen sok emberrel találkozom, nemcsak a kurátorokkal, hanem tévésekkel, országgyûlési képviselõkkel, új ságírókkal is. Tehát jobban járok, ha - amíg csinálom - intenzíven csinálom.

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu