KABELÁCS PÁLLAL BESZÉLGET RÉVÉSZ SÁNDOR

1973. június 19-én szabadul a Kozma utcai Gyüjtõfogházból Kabelács Pál.

A kilenc Kabelács testvér Ferencváros szélén, a Mária Valéria telepen nõtt fel. Apjuk szobafestõ, anyjuk szakácsnõ. A hat fiú közül öten ott voltak a forradalomban. (Hatodik fívérük vidé ken töltötte katonai szolgálatát.) Kabelács Pál 1937-ben született. Szülei válása után, 1948-ban nevelõintézetbe kerül, de nem bír ván elviselni a bezártságot, hamarosan megszökik. Kõmûvesnek tanul, de vizsgáit nem teszi le. Dolgozik a ferencvárosi IKV-nál, vasutépítésen, szénhordóként a TÜZÉP-nél. Több ferencvárosi fel kelõhöz hasonlóan a Vágóhíd u. 40. szám alatti telepen lakik. Október 23-án részt vesz a Rádió ostromában. 25-én megsebesül, 29-én légnyomás éri. A Bárány János vezette Tompa-Ráday utcai felkelõcsoporthoz tartozik. Idõsebb testvérei, Rudolf, Károly, Lajos és sógora 26-án csatlakoznak a csoporthoz. Öccse, László október 30-án, már az események után, velük tart körülnézni a Köztár saság téri pártházban, ahol baleset éri, és eltöri a karját. Két-három nappal ezután Lajost egy orvgyilkos agyonlövi. A forradalom leve rése után Rudolf emigrál, Kanadában él. Pál is megpróbál kijutni az országból, de a határnál kétszer is elfogják. ’57 márciusában Pál helyett tévedésbõl László öccsét tartóztatják le. Pál önként jelentkezik, hogy öccsét kiváltsa. Kabelács Pált elsõ fokon halálra, Károlyt életfogytiglanra, másodfokon 17, illetve 15 éves börtönbüntetésre ítélik. Az elsõ fokú ítélet után Pál a siralomházban pengét nyel. A börtönkórházban találkozik Farkas Mihállyal és Péter Gáborral. 1963 márciusában amnesztiával szabadul, hama rosan megnõsül, házasságából és házasságon kívül egy-egy fia szü letik. Szállítómunkás a Füszértnél. Kollégája elcsen néhány doboz szardíniát. Kabelács szól az ellenõrnek, nehogy neki legyen baja a dologból. Mégis neki lesz, mert a nyomozók ihlette vallomások alapján belekeverik a pár száz forint kárértékû ügybe, s 1965-ben visszaviszik a börtönbe, hogy a társtettesként kapott nyolc hónapnyi büntetése mellé leülje az ’56-os büntetésébõl felfüggesztett tizenegy évet is. A börtönben verseket, regényt és a börtönújságba cikkeket ír. Nyolc év múltán szabadul. A sza ba dulása utáni években még négy gyermeke születik. Kocsikísérõként, rakodóként dolgozik tíz évig a Belkernél majd a Közterület fenn tartó Vállalatnál. Brigád bizalmi és kiváló dolgozó lesz. Jelen leg nyugdíjas, Csányon él, kertjét mûveli.

Utolsónak maradtál a Kozma utcában az ’56-osok közül?

Fenét utolsónak, véleményem szerint rengetegen bent voltak még, amikor szabadultam. Ismerõseim is. Én végig ’56-osok kal voltam. Egy ’56-os fiúval, a Neumann Mis kával jöttünk ki, aki a tatabányai balhéban volt benne, és egyszerre enged tek ki minket. Neki akkor negyedeltek, én már azon túl vol tam.

Ha jól számolom, valamikor 72-ben jöhettél volna ki negyeddel, de nem jöttél. Neked miért nem engedték el a negyedet?

Hát a drága jó nevelõ elvtárs, a Kovács úr miatt. Mert én folyton kaptam a jutalmakat a munkahelyemtõl, de a Kovács minden kedvezménybõl kihúzott.

Fegyelmim meg volt rengeteg, mert én azt sose tudtam megállni, hogy ne szóljak vissza az õröknek, amikor hü lye sé ge ket beszéltek. Mert olyan buták voltak, mint a segg. Hát nekem ne mondja azt, hogy huligán, amikor fogalma sincs, hogy az mit jelent, hogy az a szó honnan ered. Aztán én megmondtam neki. Én tudom, hogy mi az, maga nem, jobb ha hallgat. Az egyik azt mondja nekem, hogy õ azért becsületes, mert az apját, anyját megtagadta, mert kulákok voltak. Hát én ezekre a hülye szövegekre mindig szóltam valamit. Persze volt nekem is rádióm, ilyen szál drótból, és a Kovács meg ígérte nekem, hogy lebuktat rádióval. Én meg megígértem neki, hogy egy év alatt sem fog nálam rádiót találni. Nem is találta meg, egy év múltán bementem hozzá, és jelentettem neki, hogy nem tudott megbuktatni a rádióval. Persze hogy mérges volt.

Mit mondtak, amikor a negyedet elutasították?

Hát azt, hogy a nevelõ elégedetlen velem, rosszul visel kedem és politikailag rossz irányba befolyásolom a többieket.

Nyilván befolyásoltad is.

Hát persze hogy befolyásoltam.

A Kovács meg irigykedett, mert neki nem sikerült politikailag befolyásolni õket.

Nem is sikerült, és meg is szabadultunk tõle. Kihívattam a börtönújság, a Heti Híradó szerkesztõit, ahol nekem egy csomó versem meg cikkem megjelent, és elmondtam nekik, meg a fõnevelõnek is, hogy a Kovács azért akadályozta meg a negyedemet, mert nem tudott megbuktatni a rádióval. Le is jött a cikk, el is vitték a Kovácsot. Jött egy új nevelõ, a Privigyei, aki azt mondta, ha nem csinálok hülyeséget, akkor negyed utáni hátralévõvel szabadulhatok.

És akkor nem csináltál hülyeséget?

Hát ezen én is nagyon csodálkozom, de úgy látszik, nem. Amikor a negye demet elutasították, akkor közöltem, hogy én most már senkivel sem akarok kapcsolatot tartani. Ne jöjjön be se anyám, se testvérem, se a feleségem, felejt senek el, akkor nem szenvednek miattam. Elég, ha én szenvedek. Én ott bent megvoltam a magam szerencsés felfogásával, hogy amin nem tudok változtatni, azt elfoga dom, és elviselem. Elfoglaltam magam, kiolvastam az egész könyvtárat Lenintõl az orvosi könyvekig oda és vissza, írtam a verseket, egy regényt is, megvoltam. De amikor jött a beszélõ, és megjelentek, akiket sze rettem és akiktõl elszakítottak, és elmondták, hogy ezzel mi van, az mit csinál, azt nem bírtam. Akkor utána nem lehetett hozzám szólni. Amikor negyeddel sem szabadultam, akkor elha tároztam, hogy én többet beszélõre nem megyek, felejtsenek el engem oda kint, én is elfelejtem, ami kint van, és kész. Éljenek úgy, mintha nem léteznék. Akkor jött ott a börtönparancsnok, az atyaisten, hogy menjek beszélõre, nem mentem.

Ha jól tudom, a negyed visszautasítása után fél évvel lehet kérvényezni a negyed utáni hátralévõ elengedését.

Én nem kérvényeztem semmit. A negyed elutasítása után mondták, hogy majd még tárgyalni fogják a negyed utáni hátralévõt.

Te csak vártad.

Én nem vártam, egyáltalán nem is tudtam, hogy mikor lesz. Reggel, mikor lett volna a levonulás, szóltak nekem, hogy ne menjek le, mert tárgyalásunk lesz. Nem mondták, hogy mi, csak hogy tárgyalás. Tíz-tizenegy óra körül levittek. Azt mond ták: na, nagyon sokat javult maga. Meggyõzõdtünk ar ról, hogy maga megváltozott, elengedjük magát szabadon, csak egyet kérünk öntõl, hogy ne hangoztassa a politikai né zeteit. Ott állt mellettem a Neumann Miska. Neki nem mondtak semmit, csak hogy rendben van a magaviselete, és kész.

' ’57-tõl egyfolytában bent volt?

Végig. Amint közölték, hogy szabadulunk, fél óra alatt kirúgtak minket. Fél óra alatt! Mire visszamentünk a zárkába, ott volt a civil ruha, így a levegõbe emeltek minket, és kidobtak minket, mint a szart. Egyenként persze, mert nem volt szabad együtt menni, mintha nem tudták volna, hogy úgyis megvárjuk egymást.

És hogy képzelted el, mit csinálsz elõször, amikor ki mész? Eszel egy nagyot, iszol egy nagyot, beülsz a borbélyhoz...

Nekem semmilyen elképzelésem nem volt, a Neumann Mi s kának volt, hogy körülnéz Pesten, mert õ nem volt pesti. Aztán felruházkodik, mert hát 57 óta nem volt civil ruhája. Hát mondom, Misikém, figyelj, bevágjuk magunkat egy taxiba, elmegyünk mindenhová és körbenézünk. Fogtunk egy taxit, beültünk, a taxis rögtön azt kérdezte: bentrõl? ’56-osok?

Ez valahogy mindenkin látszott. Szigetvári Istvánnal beszélgettünk a ’69-es Beszélõ Évek ben. ' ’69-ben jött ki, bement egy borbélyhoz, aki rögtön látta, hogy sza baduló ’56-os, anélkül, hogy egy szót szólt volna, és nem fogadott el tõle pénzt.

Hát az elsõ szabadulásomkor is így volt ’63-ban. Bementem az elsõ trafikba, vettem cigarettát meg gyufát. A trafikos rám néz, visszatolja a pénzt: köszönöm! Én meg sírva fakadtam...

Szóval elindultunk a taxival, megálltunk a temetõnél, bementünk a kocsmába, bevágtunk egy felest. Elmentünk a Corvin Áruházba, aztán ide oda, Miska próbált ruhát, cipõt, a rossz ruháját bent hagyta a próbafülkében, az újban jött tovább, én szedtem le róla a címkét. aztán megmondom õszin tén, hogy akadt néhány kocsma útközben, egyszer meg is kellett állni, hogy a Miska kihányja magát. A végén a Miskát feltettem a vonatra, és hazamentem.

Ezek szerint elég sok pénz volt nálatok.

Hát nálam nem túl sok, mert én minden pénzt hazakül döz gettem, de Miskának sok volt. Lényeg az, hogy én úgy értem haza már akkor, a Pongrátz út 17-be, hogy bizony, kezdett leállni az agyam. De azért még egyedül föltaláltam az emelet re, s ott akkor már állítólag szétszórtam a pénzt, ami nálam volt, és mindenfélét csináltam.

Aztán, gondolom, kialudtad magad, és jelentkeztél a rendõrségen a papírjaidért.

És aztán hetente kellett jelentkezni, hogy megvagyok.

És tartott neked a rendõrkapitány lelki fröccsöt, hogy viseld jól magad?

Nem a rendõrkapitány, hanem a Daróczi elvtárs, aki valamilyen politikai izé volt ott. Hát ez a Daróci elvtárs egy olyan rendes ember volt, hogy amikor a Ferenc bátyám bevitt a Belkerhez dolgozni, annak elsõ dolga volt bemenni a Bel kerhez, és érdeklõdni, hogy lehet az, hogy oda ellenforra dalmárt vesznek fel, egy ilyen huligánt vesznek fel, mint amilyen én vagyok. Az igazgatóm, a Lehoczki Gyuri bácsi pedig azt mondta neki: hát én azt hallottam a rádióban és a televí zióban, hogy fel kel karolni azokat, akiket kiengednek, de hát a feleségem a legfõbb ügyészségen dolgozik, majd megkér dezem tõle, hátha rosszul hallottam. Na, erre le is kopott a Daróczi elvtárs, én viszont panaszt tettem a budapesti pártbizottságon, írtam egy nyolcoldalas beadványt, hogy miért nem hagyják békén az embert, amikor kiengedik, miért nem hagyják, hogy nyugodtan dolgozzon. Mert akkor énhozzám állandóan kijártak a rendõrök, és minden ok nélkül, hát ba szo gattak, hogy magyarul mondjam. A beadvány után be hívott a Daróczi elvtárs, hogy én miért panaszkodom rá, én meg elmondtam, hogy miért. Azután ezek a dolgok megszûntek. Ott maradtam tíz évig a Belkernél, még brigádbizalmit is csináltak belõlem.

A brigádvezetõ, szerencsétlen gyerek, nemigen tudott írni, én vezettem a brigádnaplót. Gyönyörûen megírtam, sormintával, ahogy kellett. Balogné, a személyzetis mutogatta a sok kommunistának, és azt mondta, hogy soha életében ilyen rendes brigádnaplóval még nem találkozott.

Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.hu