1966-ban jelent meg a tízkötetes
szovjet Világtörténet magyar kiadásának
utolsó kötete. Történelem–orosz szakos hallgató
voltam akkoriban. Így el lehet képzelni, milyen örömmel
hallottam a hírt, hogy valaki eladásra kínálja
a vaskos fóliánsokat, méghozzá egészen
elfogadható áron. Majd jött a feketeleves. Filozófiatanárom,
Hamburger Mihály indulatosan kifejtette az órán: „Ez
nem lehet valami mérvadó munka, hiszen már az elsõ
kötetbõl hiányzik az ázsiai termelési
mód taglalása.” Miska – így hívta mindenki
– olyan komoly tekintély volt a szememben, hogy nem vettem meg a
sorozatot.
Aztán mégiscsak hozzám
került, igaz, az orosz változat. Néhai mentorom, Viktor
Dalin, a francia forradalom korának európai hírû
szakértõje (aki több mint másfél évtizedet
töltött a Gulágon, de még ott is Buonarrotival
és Babeuffel foglalkozott) tagja volt a szerzõi kollektívának,
s e minõségében elvitt a moszkvai világtörténeti
intézet egyik félreesõ kamrájába, ahol
bálában álltak a dedikált kötetek. „Olyan
sok politikus és tudós távozott idõközben
az élõk sorából, hogy nem gyõztük
módosítani a protokoll-listát” – mesélte nevetve.
– „Annyit vihet innen, amennyit csak akar.”
Végül komolyra fordítva
a szót, elmondta, hogy a sorozat megjelenése mégiscsak
hatalmas elõrelépés. Joszif Sztálin uralmának
utolsó éveiben ugyanis – a „kozmopolitizmus” elleni „harc”
idején – úgy látszott, végleg befellegzett
az egyetemes történetnek, mint önálló diszciplínának.
A diktátor könyvtárában egymás mellett
sorakoztak az iskolai történelemtankönyvek, tele obskúrus
széljegyzetekkel. A valaha az Isztorik-marksziszt címû
folyóirat szerkesztõségében dolgozó
Dalin emlékezete szerint Sztálin személyesen intézkedett
még az 1930-as évek közepén, hogy az orosz–szovjet,
illetve a világtörténeti anyag legalább kettõ
az egy arányban szerepeljen a diákok számára
írt összefoglalókban. A Világtörténetet
gondozó tudósoknak azonban késõbb eszük
ágában sem volt megfogadni a halott diktátor „ajánlásait”.
Holott nem csak az SZKP XX. kongresszusa után antisztálinista
felszólalásai miatt revizionistának kikiáltott
Kedrov, a nemrég elhunyt neves másképp gondolkodó
Geftyer vagy a híres értelmiségi család egyik
sarja, az enciklopédikus tudású Sztruve jegyezte a
Világtörténet köteteit. A sztálini „központi
irányvonal” egykori nagyágyúi, Minc és Fracev
éppen úgy jelen voltak a szerkesztõbizottság
tanácskozásain. És az õ szavuk sokkal többet
nyomott a latban.
Mindazonáltal, mai szemmel
nézve, a sorozatnak legfeljebb csak historiográfiai értéke
van. Lehetetlen végigolvasni egy-egy kötetet, a különbözõ
stílusban írt fejezetek alig illeszkednek egymáshoz,
és az okfejtés is az 1950-es évek erõsen ideologizált
keményvonalas argumentációjának meg az „olvadás”
idõszakának valamiféle hibridje. Mára viszont
– ha nem is elejétõl végig – az ortodoxia ékes
bizonyítéka. Csak egy példa: a „népek tavasza”
fõszereplõit olyan kifejezésekkel értékelik
a szerzõk, mintha 1917-ben álltak volna a barikádok
ellenkezõ oldalán. Ráadásul Nyikolaj Csernisevszkij
magyarbarát naplófeljegyzéseinek majdnem annyi hely
jut, mint a Paszkevics-féle magyarországi intervenció
részleteinek.
Ma már tudjuk, hogy a Világtörténet
köteteit – beleértve az ókorral foglalkozót is!
– a „rendes” cenzorok után a szovjet pártközpont nemzetközi
kapcsolataival foglalkozó csinovnyikok is kötelesek voltak
tövirõl hegyire végigböngészni. A kézirat
ezután „makett” néven, néhány tucat példányban
elhagyhatta a nyomdát. Ebben a formában Kína, Csehszlovákia,
az NDK, Jugoszlávia és Bulgária tudományos
és politikai mûhelyeibe is eljutott, mintegy elõzetes
véleményezésre. Budapestre nem: a magyar történészek
az 1956-os „ellenforradalmi zendülés”, fõleg pedig a
még most, tíz éve után is mumusként
emlegetett Petõfi-kör – szélesebb értelemben
az eredendõen bûnös értelmiség szerepe
– miatt úgy, ahogy voltak, gyanúsnak számítottak.
Ezért került annyi leegyszerûsített magyar vonatkozású
rész, sõt súlyos tárgyi tévedés
egy-egy kötetbe. Ezeket a magyar variánsból csupán
részben sikerült kiiktatniuk a gyakran szükségtelenül
szervilis kiadói szerkesztõknek.
Észrevételeit, megjegyzéseit, kérjük, küldje el postafiókunkba: beszelo@c3.mail.hu