1014, Budapest, Országház u. 9.
 
PIPS:lab - luma2solator

 

Korábbi kiállítások

Erdély Miklós négy filmje

Rejtett paraméterek

2001. június 15. - augusztus 28.

Erdély Miklós, a 20. századi művészet egyik legjelentősebb alkotója tizenöt évvel ezelőtt távozott közülünk. A hagyaték feldolgozása során, a nagyszámú filmes doboz, muszterek, filmmaradékok, kivágott vagy épp filmhulladékokból gyűjtött szalagok, 16mm-es hang és képfelvételek között az elmúlt év során megtaláltuk Erdély három korai, elveszettnek hitt filmjének reményeink zerint rekonstruálható, kétszalagos változatát, valamint a Hérakleitosz-töredék című, készülése idején több alkalommal vetített, Erdély Álommásolatok című 1977-es BBS-ben készült filmje utolsó részének verziójaként is értelmezhető ugyancsak kétszalagos munkáját. Az 1960-as, 70-es évek fordulóján készített montázsfilmek nagyrészt a televízió hulladékkosaraiban talált, Erdély által „tévészemétnek” nevezett filmkivágások újrafeldolgozásából, esetenként hozzáforgatott jelenetekből állnak (a Hérakleitosz-töredék kivételével), döntő elemük a hanganyag, azok a hangjátékok, melyek Erdély verseskötetében is közreadott írásainak hangfelvételei, Erdély Miklós, Altorjai Sándor, Szenes Zsuzsa, Kiss Endre, Veress Gizella, Rajczi Margit és mások közreműködésével.

A C3 Alapítvány Galériájában e művek bemutatására kerül sor, Erdély Miklósra emlékezve.

http://www.c3.hu/collection/erdely_miklos/