1014, Budapest, Országház u. 9.
 
PIPS:lab - luma2solator

 

Korábbi kiállítások

Maurer Dóra:

Fényelvtan. A fotogramról

2001. szeptember 20. - október 5.

Könyvbemutató:
2001. szeptember 20-án 18 órakor

A magyar fotográfia történetéből című sorozat 22. köteteként megjelent művet Beke László művészettörténész méltatja.

A könyvbemutató alkalmából a C3 Központ kiállítótermében a kötetben közölt néhány fotogram kiállításon is megtekinthető.

A kiállítás 2001. október 5-ig, hétköznaponként 12-20 óra között tekinthető meg.

A könyv szerzője, Maurer Dóra - akinek pályáját végigkíséri a fénnyel, a fényérzékeny anyagokkal végzett számtalan alkotói kísérlete - így definiálja könyve tárgyát: „Fotogramnak a fényképezőgép és negatív közbeiktatása nélkül, pusztán a fény, a fényérzékeny anyagok és a bennük végbemenő változásokat előhívó vegyszerek működésével létrehozott - többnyire tárgyak árnyékát rögzítő - képet nevezzük. A fotogram mintegy nyolcvan évvel ezelőtt, az 1920-as évek avantgárd művészetében jelent meg nyitott műfajként, amely összeköti a festészetet és a fényképezést, de az avantgárd filmben is megjelenik.”

A könyv célja, hogy átfogó képet adjon az egyetemes művészettörténet egy kevéssé ismert fejezetéről, megismertetve a fotogram történetével, elméletével. A Töredék a fotogramról című fejezet a fényképezés feltalálásának kezdetétől, a 20. század negyvenes éveiig tárgyalja a fotogram- műfaj történetét, különös tekintettel Moholy-Nagy fénnyel kapcsolatos gondolataira és fotogram-munkásságára. A fotogram hazai története fejezet alapkutatás értékű a húszas évektől máig tartó periódus szempontjából. Kiemelten fontossá avatja a művészettörténeti összefoglalást az eddig ritkán vagy alig publikált alkotások nagy száma. A kötetet dokumentumok, válogatott bibliográfia, a kötet képeit készítő alkotók életrajzai valamint a fotogramkészítéssel kapcsolatos technikai fogalmak magyarázata egészíti ki, így illeszkedve A magyar fotográfia történetéből című sorozathoz.

A könyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Alapprogram, Budapest Főváros Képzőművészeti Alapja, a Hungart Szerzői Jogvédő Hivatal, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és az esztergomi Szabadidő Központ támogatta.

A Magyar Fotográfiai Múzeum és a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ közös rendezvénye