Generációnknak - a félrebeszélés, elhallgatás, tudatos manipuláció éveiben - szüntelen abban a tudatban kellett élnie, hogy az élet mellette megy el. Nekünk is állandó és feloldhatatlan konfliktust okozott, hogy a valóságnak csak egy részét ismerhettük.
1987 tavaszán, megalakulásunk idején, a video mint dokumentációs eszköz kézenfekvõ segítségnek tûnt ahhoz, hogy az állami tömegtájékoztatás egyhangúságát a magunk módján megtörjük. Szerettük volna, ha egy szélesedõ kör a segítségünkkel a jól ismertnek hitt dolgok mögé láthat. Hamar kiderült, hogy a konkrét manipulálatlan valóság látványa elemi erõvel hat. Listát készítettünk azokról a tabu témákról, amik akkor a leginkább izgattak bennünket, úgy mint kisebbségi, szociális, környezetmérgezõ problémákról. Gyakorló filmesek lévén, szakmai ismeretekben jól álltunk, pénzünk viszont nem volt. Úgy gondoltuk, hogy a progresszív kezdeményezéseket akkoriban szinte egyedül támogató Soros Alapítványhoz fordulhatunk segítségért. Az elsõ két év költségeit ez a szervezet finanszírozta.
1988. elején a kommunizmus széthullásának jelei hirtelen fölerõsödtek. Az elégedetlenség a magánlakásokból kikerült az utcára és csoportokba szervezõdött. Emlékszel? Az elsõ szét nem vert március 15-e, áprilisban megalakult a FIDESZ, ülésezett az SZDSZ elõdje a Hálózat, májusban kivonult a korábban apolitikusnak vélt tömeg, hogy fegyelmezetten tiltakozzon az értelmetlen Duna-gát ellen. És mindez úgy zajlott, hogy a Magyar Televízió nem adott a történtekrõl egyetlen kockát sem. Joggal érezhettük, hogy amit csinálunk azonnal sugárzásra ugyan nem kerül, de egyszer még múlhatatlan értéke lesz. Így az agyonhallgatás, hazudozás mesterei akaratlanul nagyban hozzájárultak, hogy arculatunk olyan lett, amilyen. Az eredetileg hatszemélyes szerkesztõség (Ember Judit filmrendezõ, Lányi András filmrendezõ-névadó, Vági Gábor azóta elhunyt szociológus és mi hárman) korábbi fõfoglalkozásainkat feledve igyekeztünk ott lenni mindenütt. Életünk hirtelen rohanó és izgalmas lett.
Az elsõ illegális összejövetelek idején még engedélyt kértünk a jelenlévõktõl, hogy dolgozhassunk. Korábbi baráti, ellenzéki kapcsolataink révén a készülõ megmozdulásokról elõre értesítettek, jólinformáltak lettük, rengeteg új embert ismertünk meg. Közülük sokan ma parlamenti képviselõk.
Hivatalosan a rendõrség nemigen tudott velünk mit kezdeni. Utcai tüntetéseken viszont kiszámíthatatlanok voltak. A felvett anyagok legérdekesebbjeibõl számokat szerkesztettünk, azokat sokszorosítottuk. Elõbb kézbõl-kézbe, késõbb egy közmûvelõdési címlista alapján postán is terjedtek a FEKETE DOBOZ kazettái. Az antikommunizmus kísértetét elkísértük Prágába, Berlinbe, Koszovóba, Karabahba és végül Romániába. Ott voltunk 1990. március 20-án Marosvásárhelyen a véres magyarellenes progrom napján. Az ott készült többórás anyagból bárki megtudhatja, hogy ki kezdte és hogyan. Megörökítettük, hogy a hatalmát vesztett MSZMP központjából hogyan küldik éjszaka a zúzdába az õket kompromittáló iratokat.
Duna-gate botrány néven került a köztudatba az a film, melyet egy belbiztonsági õrnagy segítségével forgattunk a BM helyiségeiben, rögzítve a telefonlehallgatásokról, az ellenzéki pártok ellenõrzésérõl, a besúgók jelentéseirõl szóló "szigorúan titkos" jegyzõkönyveket. Az ügy kapcsán a belügyminiszter nyugdíjba kényszerült.


750 óra eredeti dokumentumot tartalmaz a Fekete Doboz archívuma, amely bárki számára hozzáférhetõ.