Álommásolatok

(16 mm, 100 perc)
Fr. 89. "Az ébrenlevôknek egy, mégpedig közös világuk van, mígszunnyadás közben mindenki a sajátjába fordul." (Hérakleitosz)

IV. 343. "Sokat tapasztalt az ember.Sok égit már megnevezett,Mióta beszélgetés lettünkÉs hallani tudjuk egymást." (Hölderlin)

"Mióta beszélgetés lettünk<170>, önmagunkról is azönmagunkkal való beszélgetés által tudunk. Az álom nem egyéb,mint az önmagunkhoz való szólás egy dramatizált, rejtjeles,szemérmes formája. A lélek teljességében a tudat az Énnek azt arészét képviseli, amivé beszélgetés által lett. Az álomban akülvilágba ágyazott Énhez szól az énnek az a része, amely abbólkiszorult. Ha hiánytalanul beszélgetéssé válhatnánk, az álomelsorvadna.Ez az ideális helyzet nem következhet be anélkül, hogy abeszélgetés ne válna tökéletessé. Azonban minden közlés másolat,melyben az eredeti egyre homályosabban, töredékesebben lapul meg.Az álom filmi rekonstrukciója sokszoros másolat, így az eredetiállapot lépésrôl lépésre fakul. Feltehetô, hogy az álomkép magais egy állapot másolata.Természetesen a legnagyobb veszteség az álomképet a tudatosításés elmesélés folyamán éri. Mintha fény hatására elfeketedne azemlékemulzió, és csak az elôhívó közegbôl való hirtelen kirántásés fogalmi fixálás menthetne meg néhány foltot. A kilátástalanrestaurációs munka és az elgyötört modell alapján valórekonstrukciós kísérletek dokumentálása újabb másolatokat termel.A nem teljesen egészséges pszichikum a másolatoknak ebben alabirintusában eltéved, valóságot és illúziót már nem képesmegkülönböztetni; kénytelen minden fenomént egyenlôenvalóságértékűnek tekinteni, illetve a valóságot is olyantávolságban tartani, hogy a megkülönböztetés zavara ne derüljönki. Ezáltal morálisan tiszta helyzetbe kényszerül, csak alapvetôszükségletekre és elemi vonzalmakra koncentrál. Az álmokelmosódottságát, önmagára vonatkozó többértelműségét nem viseliel, ezért mint élményt, adattá redukálja.A nézô helyzete rokon a tudatzavarban szenvedôével. A filmkészítôfeladata erre a zavarra rámutatni, kezelni és felhasználni;másolatot készít ô is, de a kopások formáinak új jelentésttulajdonít, miáltal kiterjesztettebb jelentésben nyeri visszaazt, ami elveszett.

Álommásolatok (1977)
részlet a film dialóglistájából
4. rész
[H. Gy. a vetítôvászon elôtt ül amelyen B. E. látható egy asztalmögött. A férfi válaszolni próbál a "vetített nô" korábban filmre vett kérdéseire. A nézô csak fokozatosan ébredrá a helyzet fonákságára.]
Bartholy Eszter: Gyakran jár a Lukács uszodába?
Harangozó György: Majdnem mindennap. De most már nem lenne szabadodamennem, mert egy kicsit reumás a vállam
B. E.: Engem Bartholy Eszternek hívnak.
H. Gy.: Parancsol?
B. E.: És most néhány dolgot fogok kérdezni.
H. Gy.: Parancsoljon.
B. E.: Gyakran jár a Lukács uszodába? Mert én is járok oda.
H. Gy.: Mondtam már, hogy majdnem mindennap bár nem lenneszabad
B. E.: Engem még nem látott? Egy sárga, kétrészes fürdôruhában?
H. Gy.: Hogyan? Sárga, ketreces Ja, ott, ahol a büfé van? Parancsoljon?! Nem értem, hogy mit mondott!
B. E.: Az érdekelne, hogy mért voltak ezek az évszámok. Ezeketfelírja mindig? Hogy mikor álmodott valamit?
H. Gy.: Nem írom fel, illetôleg felírtam már egyszer, defontosnak tartom, mert
B. E.: értem
H. Gy.: érdekeseket szoktam álmodni, hátha fel tudom majdidézni.
B. E.: De hogyha magát ez így kínozza , akkor mért nem hosszabbakaz álmok? Nekem olyan rövideknek tűntek, és minthogyha olyanjelzés jelzésszerű lenne csak.
H. Gy.: Hogy mért nem hosszabbak az álmok? Hát én én azt nemtudhatom, hogy álmomban a tudatalattimban mi történik, nem tôlemfügg Én hiába akarok hosszút álmodni, hát ez, ez, ez
B. E.: Cigarettát nem kér?
H. Gy.: Köszönöm, nem dohányzom.
B. E.: Jó Hány éves?
H. Gy.: 46 leszek augusztus 2-án.
B. E.: Én huszonöt. És egyedül lakik egy lakásban?
H. Gy.: Nem lakom egyedül. Édesanyám lakik ott és egy albérlô Ne haragudjon, maga nagyon gátlásosnak tűnik elôttem.
B. E.: Igen, nekem úgy tűnik, hogy ezek az álmok nagy kíntokoznának magának, mert én ezt magnóról így hallottam.
H. Gy.: Nem okoznak. Nem okoznak kínt, illetôleg, volt egy-kétálmom, amit már elmondtam a Lukács uszodában is Mikiéknek
B. E.: Szerintem ez embertelen
H. Gy.: amiktôl sírva ébredtem, de volt vannak nagyon szépálmaim is. Amint ezt már a Lukács uszodában elmondottam.
B. E.: Én válaszolnék rá.
H. Gy.: Az álmaimra? Vagy én kérdezzek magától valamit? Mi afoglalkozást, kisasszony?
B. E.: És tényleg járt ezeken a helyeken?
H. Gy.: Jó lett volna, ha jártam volna. Voltam álmomban Londonbanis, Párizsban is, a messinai szorosban is Jó lett volna, hajártam volna Leningrádban vagy Helsinkiben
B. E.: Most hogy érzi magát? Most elfáradt megint?
H. Gy.: Egy picit elfáradtam már idegileg, és elég sok agyógyszer bennem most, és éhes is vagyok.
B. E.: Én, én, hát én sokfele jártam, de amikor én álmodom,szóval, nincs meg a neve, hogy hol vagyok. Csak úgy. Szóval, csaka hangulata van meg, de olyat én nem álmodok, hogy itt vagyokvagy ott vagyok, pláne ilyen helyeken De hát lehet, hogy késôbbén is így fogok.
H. Gy.: Érdemes törekedni rá, hogy az embernek irodalmi értékűálmai legyenek. Az életében. A tudatos életében.
B. E.: Igen, egyszer én is foglalkoztam azzal, hogy fölírokminden álmot, de hát elmulasztottam, mert én nagyon kevésreemlékszem, csak néha és nem tudnék egyet sem elmondani.
H. Gy.: Kár. Szívesen hallgatnám pedig Kisasszony, hát önborzasztóan lámpalázas! Én nem vagyok egy olyan nagy valaki,akivel szemben lámpalázat kell érezni.
B. E.: A sokkolás, az milyen volt? Ugye, nem haragszik, hogymegkérdezem? Mert az nagyon érdekelne.
H. Gy.: Hát a saját kérésemre történt, és bevezettek egyszobába, átlóirányban kellett lefeküdnöm egy ágyra, mert nagyonmagas vagyok, illetve nagyon hosszú a termetem, s az ágy nagyonrövid volt, fel kellett tennem a lábamat, az ágy rácsára, ésakkor a feje halántékomhoz illesztettek egy két elektródot.Elôzôleg a számba tettek egy gumit, és és akkor bekapcsolták agépet, ilyen süllyedést éreztem, mint mindenki, aki elveszíti azeszméletét, és
B. E.: Ebbôl ennyi is elég
Külsô hang: Jézus
H. Gy.: Miért mosolyog, kisasszony?
[A filmvászon nagy zörejjel átszakad. H. Gy. mögött megjelenik
B. E. a maga élô valóságában.]
B. E.: Jó. Jó. Ha elfáradt, akkor vége. Nézzen hátra! Ja, engemBartholy Eszternek hívnak. S most néhány dolgot fogok kérdezni.Gyakran jár a Lukács uszodába? Mert én is járok oda Engem mégnem látott? Egy sárga, kétrészes fürdôruhában? Az érdekelne,hogy mért voltak ezek az évszámok? Ezeket felírja mindig? Hogymikor álmodott valamit?
[H. Gy. egy üres fal elôtt ül a Lukács uszodában és a kamera felébeszél.]
H. Gy.: 1958 ôszén, amikor Baróton tanítottam, egy éjszaka aztálmodtam, hogy Provence-ban vagyok, és táncolok a Carmenbalettzenéjének dallamára. Ébredés után sírva fakadtam. Nemegyedül táncoltam, hanem a férfiakkal és nôkkel. Ahogy a ahogya balett megkívánta. 1962. nyár végén álmodtam, hogy egy északifôvárosban vagyok, egy gyönyörű nyárestén, ott, ahol a folyóbelefolyik a tengere. Egy dombon ülök és nézem a gyönyörűalkonyatot, és egy pillanatra eszembe jutott, hogy ez a hogy afehér éjszakák lesznek, fehér éjszaka lesz, Helsinkiben ésLeningrádban, aztán valaki hátulról megszólított engem, és akkorabbamaradt az álom. 1961 ôszén, amikor Tápiószentmártonbantanítottam, a következôt álmodtam: Koromsötét éjszaka borul azegész országra, és kelettôl délig vad lovasok nyargalnak, vadlovashad nyargal, a rôt, és tűzbe borítja az izéket, tü tüzesfáklyával meggyújtja a az egész országot, és én kiáltani akarok,de nem fér nem jön hang a torkomon, és magam vagyok ébren azegész országban. 1966 -ban, akkor Bécsben voltam apámnállátogatóban, két álmot láttam két perc alatt. Az egyik akövetkezô volt: szembejött velem egy orvos, egy ügyes mozdulattalfelhasítja a koponyacsontozatomat, s a meztelen agyvelôre helyeziaz elektrosokkot. Az elektrosokkológépet. Itt abbamaradt az álom,átfordulok a másik oldalamra, jön a következô. Egy gyönyörűenkivilágított sárga bálteremben vagyok, ahol két hosszú sorbanférfiak és nôk táncolnak, fekete estélyi ruhában, szellemesen ésszemtelenül társalogva, és én is olyan szellemes és szemtelenvagyok, mint még soha életemben. Akkor jutott eszembe, hogy hopp!ez olyan, mintegy Rejtô Jenô-regény, és rendezni kezdem az izét,a táncot, a én vagyok a férfisornak a közepén, és V alakúvázárul a két sor, ebben a pillanatban abbamarad az álom. 1967tavaszán azt álmodtam, hogy tank nagyságú gépek dübörögnek át azagyamon, és azok adják az elektrosokkot, de nem ájulok el, csakkönyörgöm, hogy hagyják már abba, de nem marad abba. Éssírógörccsel ébredek. Pedig sem '56-ban, sem hat szóval, '65-tôlkezdve sportszívem van, és nem lehet, és nincs is szükség engemmegsokkolni, csak a betegségtudat kényszerítette ki belôlem minda két álmot. És 1963-ban, amikor már rettenetes rosszul voltam,egy sváb fôorvosnál voltam, aki nem tudott megfelelôen kezelni,és akkor kértem egy elektrosokkot. Sem utána, sem elôtte nemkaptam. Többre nem emlékszem. És álmos vagyok és kimerült [Ismét vetítésszituáció, mint kezdetben]
B. E.: Most már könyebb Akkor most már ne haragudjon, hogyén csak ilyen vetített állapotban vagyok jelen, vagyis nem isvagyok jelen.
H. Gy.: Kérem. Nem tesz semmit.
B. E.: De nekem is nehéz így. Szóval, azt kérdezem, hogytekinthetô-e ismeretségnek ismeretségnek tekinthetô-e, hogy micsak így filmen látjuk egymást? Most ezt még egyszer mondjam?H. Gy.: Ahogyan gondolja. Lehet ismeretség is.
B. E.: Teljesen halálra fogsz kínozni Engem ez nagyon fogzavarni
H. Gy.: Én, magát? Mért kínoznám halálra?! És mért tegez?
B. E.: Most úgy érzi, hogy megismert engem errôl a filmrôl? Ésolyan, mint hogyha egy ismerôssel több lenne magának? Mert nekem,amikor a hangját hallottam, majdnem olyan volt.
H. Gy.: Én nem érzem, hogy megismertem volna magát, de lehet,hogy megismerem a film végén.
B. E.: Tegyük föl, hogy valamennyire ismerjük egymást, s akkorválaszolhat.
H. Gy.: Jó, kérem, parancsoljon.
B. E.: De amikor kezdek beszélni magáról, akkor vagy kezdekbeszélni magához, akkor nem így képzelem el. Hogy nem is látom.Csak ezt a csíkos televíziót vagy miafenét.
H. Gy.: Mit tegyek? Hát hát én szívesen találkoztam volnamagával személyesen is.
B. E.: Hát mit kérdezzek még? Most tulajdonképpen az kéne ,hogy hogy maga kérdezzen tôlem valamit, arra szívesenválaszolnék én. De hát most már nagyon bele vagyok kergetveebbe.
H. Gy.: Bevallom, nem tudok semmit sem kitalálni, amit amiérdekeset kérdezhetnék magától, kisasszony, mert
B. E.: Hát erre nem válaszolok.
H. Gy.: Nem tudom Kérem.
B. E.: Tudja, hogyha az ember egy filmen van, akkor annyimindenre kell figyelni.
H. Gy.: Kérem, én ezt megértem!
B. E.: Hogyha majd vége lesz ennek az egész vetítésnek, akkormajd találkozunk, jó?
H. Gy.: Jó. Kérem.
B. E.: Akkor legalább valahogy elrendezôdik ez a dolog. De ígyeddig nagyon nehéz.
H. Gy.: Milyen dologra gondol? Nem értem, milyen dologra gondol.B. E.: Hát csak. Mert
H. Gy.: Ja, jó. Tessék lehet róla szó Mért ilyen gátlásos?B. E.: Mert nem látom, melyik kérdés esik jól, melyik esikrosszul, mirôl beszélnek többet, mirôl kevesebbet, látni kellmégiscsak. Meg hát én is szívesen válaszolnék rá. De nem tudom,mi érdekli jobban Mi érdekli jobban?
H. Gy.: Hogy mi érdekel jobban? Milyen értelemben kérdezi ezt?
B. E.: Végül is kimerültem.
H. Gy.: Kimerült?
B. E.: Kimerültem.
H. Gy.: Hát akkor pihenjen!
B. E.: Nagyon sok minden lehetne
H. Gy.: Asszonyom, hát pihenjen! Hát végeredményben én ráérek,ha egy kicsit fáradt is vagyok, de igyon egy frissítô italt,vagy hajtson fel két kávét, és akkor folytathatjuk.[A vetítôvásznat átszakítva ismét megjelenik az "élô"B.
E.]
B. E.: Jó napot kívánok. Bartholy Eszter vagyok.
H. Gy.: Parancsol?
B. E.: Bartholy Eszter vagyok.
H. Gy.: Örvendek
H. Gy.: Nem tudom. Hogy mit mondjak még magamról. Nekem az avéleményem, nem hallom a hangomat, és fésületlen vagyok, és borotválatlan és sovány, és meglehetôsen szomorú hangulatbanvagyok, édesanyám betegsége súlyosbodott, és már járni is aligtud, azt hiszem, jövô évben az Amerikai úti szeretetkórházba kellmajd beadnom. Akkor pedig nem tudom, nem kell-e fölszámolni alakást.
B. E.: Hogy fölszámolják, azt mit jelent?
H. Gy.: Ez azt jelenti, hogy én bevonulnék az éjszakaiszanatóriumba, kijelentkeznék hazulról, és egy rokonomatmegkérném, hogy költözzék be a lakásomba, de még nem tudom, hogyez sikerülni fog-e. Természetesen a legjobb megoldás az lenne,hogyha édesanyámról levennék a hályogot
B. E.: Milyen hályogot?
H. Gy.: Szürkehályogja van, hogyha édesanyámról levennék ahályogot, és jobb erôre kapna, és a a szívbaja is, meg azidegbaja is enyhülve, mert szervi szívbaja van és neuraszténiás,és az is nagyon jó lenne, hogy ha újévkor végre leközölnék anovember óta halogatott cikkemet, és még kaphatnék munkát. StefanZweig születésének 95. évfordulójára írtam egy cikket az űjÉletnek.
H. Gy.: Ha így meg tovább, akkor telefonálnom kell neki, hogyvárjon még egy kicsit. Az a lényeg, hogy elintézzem a fogsort
B. E.: Milyen fogsort?
H. Gy.: SZTK-fogsort kap, amit azonban nem biztos, hogy meg fogtudni szokni, az azonban biztos, hogy a jelenleginél sokkal jobblesz, mert a jelenlegi fogsor olyan rossz, hogy már beszélni semtud szegényke rendesen